Debreczeni Éva: Nem akarok többé magyar lenni
Erdélyi Terasz, 2006. szeptember 19., kedd
http://erte.freeblog.hu/

Betelt a pohár. Gyomorhasogatva, torokszorítva néztem egész éjjel a magyar tévéket, mikor melyiket, amelyik még épp közvetített. Ha tudott, ha mert. Az a televízió közvetített legtovább, amelyik kicsit szurkolt is a randalírozóknak. Aztán, mikor a legjobban kellett volna, már nem közvetített senki.

Forradalom? Mint a bányászok 16 évvel ezelőtt Bukarestben? Csak az a különbség, hogy a budapestiek diplomások, meg kigyúrt úriemberek, fényképezőgéppel és nuncsakuval meg Molotov-koktéllal, aminek a felét már jóelőre megitták. Jobban lehet tőle gajdolni és forradalmárost játszani. Néha szinte kerestem a másik szurkolótábort, hogy lehessen már valakiket megverni. Akkor talán megnyugodnak.

A csőcselék magyar zászlókkal vonul, és a magyar himnuszt meri a szájára venni... Az agyament politikusok nemhogy csitítanák őket, még buzdítják, ugyanazokat a szlogeneket hajtogatva, kissé fésültebb formában, a kamerák előtt. Most örülök csak igazából annak, hogy nem „repatriáltam”, mert erőst szégyelleném magam.

Sajnos így is.

Nem akarom, hogy a himnusz, amit én és szeretteim könnyezve énekelünk, ilyen szájakból böffenjen elő! Hogy az a zászló, amit sokáig rejtegettünk, mert még tegnapelőtt is tiltották nekünk, hát nem akarom, hogy ilyen kezekben lobogjon! Hát le a kokárdával, le a magyar zászlóval! Nem a majtényi síkon törött le a zászló, hanem a Szabadság tér kockaköveinek kipiszkálásakor. Nemcsak a tér, a szabadság is oda, egy ilyen országban, ahol a pszichiáter által kényszerzubbonyra javasolandó egyének bármit megtehetnek. Egy olyan országban, ahol a rend őrei nem merik megvédeni a rendet.

Immár azt mondom, mint Nyilas Misi: kérem szépen, én debreceni diák sem, Debreczeni sem akarok lenni! De immár magyar sem...

12:03 - Erdélyi Terasz