Augusztus 2-án a Volkstheaterben az ImPulsTanz fesztivál keretében Bill T. Jones, a kortárs táncművészet egyik legkíválóbb előadója és koreográfusa lépett föl. A new yorki illetőségű 53 éves, fekete, meleg, és H-pozitív művész 1982-ben alapította társulatát. Itteni előadásuk, az As I was saying... (Ahogy mondtam…) kitűnően reprezentálta Jones világát. Jones 21+1 pozíciót mutatott be, előbb egy filmbejátszáson, majd a színpadon. A Bach szólóhegedűre írott D-moll partitájára koreografált As I was saying… – Jones korábbi darabjaihoz hasonlóan – a koreográfus előadói személyiségére épül, ahol a társulat tagjai csak alkalomszerűen kapcsolódnak be egy-egy szólóval vagy duettel a szerző által végigtáncolt, illetve – a táncművészetben ugyancsak szokatlanul – verbálisan is végigkommentált előadásába. A 21+1 – elöljáróban másfél perc alatt bemutatott – pozíció (hero, wrong choice, penalty, waiting, happy child stb címekkel) három történetet bont ki egymással párhuzamosan: egy fényképészét, aki a ruandai mészárlásról tudósít; egy mélyszegény amerikai családét; illetve a saját személyes, up to date naplófeljegyzéseit. A történetek – melyek egyike során a macsó férjnek nem tud mást főzni, s enni adni felesége, mint a saját gyereküket, akinek elfogyasztása után a férfi előbb megkuffantja az asszonyt, s csak aztán kérdi meg, hol a gyerek? –, nemcsak felkavaróan tragikusak, hanem tudatosan provokatívak is. Jonest valószínűleg azért tartja fenoménnak a bécsi közönség, mert a táncművészetben mindezidáig nem igazán akadt példa rá, hogy valaki ennyire áttételek nélkül foglalkozzon szociális, társadalmi, poltikai kérdésekkel.