Független művészeti csoport nonprofit kiállítási térrel
a kilencvenes évek fordulójáról:
Az Újlak csoport és a Tűzoltó utcai kiállítási tér
 
 

Az Újlak csoport független szellemiségével mossa tisztára alkalomról alkalomra Tűzoltó utcai kiállítási terének falait. A független művészeti csoport önmagában véve is művészeti, szellemi vállalkozás, ehhez kapcsolódik a műteremként is működő kiállítási terükre épülő művészetszervezési, művészetközvetítői projektjük. Egy független tér művészetszervezőiként - amely vállalkozást egyes tagok már önmagában is sokallnak - az ott kiállító művészeket a térben való megpróbálkozás lehetőségének biztosításával helyzetbe hozzák, legfeljebb erre vállalkozhatnak érdekükben. A kereskedelmi galériák menedzselési tevékenysége kívül esik köreiken. A művészeti ipar párnái, matracai, illetve a piac rigorózusan intézményesítettségbe tessékelő törvényei alapvetően nem kívánatosak számukra. Sokkal inkább a független szellemiség megélését és közvetítését tartják fontosnak. A nonprofit szféra terepén működő kiállítási tér létét ehhez képest esetlegesnek, sorsszerűen alakulónak tekintik, amely, mint a művek, feledésbe merülhet, hogy csak a szelleme maradjon meg.

Talán a nonprofit szféra mozgástereinek, támaszkodási lehetőségeinek megerősödésével tovább módosulnak az arányok intézményekkel szembeni radikalizmusuk és már eddig is jelentős intézményesedettségük között.

Kracholással a szabadabb művészeti légkörért

Az Újlak csoport 1989-ben alakult, s jelenleg az egyetlen ilyen hosszú ideje együtt maradó magyarországi képzőművészeti csoport. Először a Hungária Fürdő romos épületében szervezett performansz esten léptek fel együtt, 1989-ben, a VAN zenekarral. Ezután az óbudai Újlak mozi romos épületében sikerült tartósabb otthonra lelniük, amelyet a rendszerváltás zavarosában halászva foglaltak el.

Ez a robbantásszerű indítás a független terek korábbi generációi számára elképzelhetetlen lett volna, de a magyar hagyományokon nevelkedett idősebb generációk számára - mint a Fő utcai ház példáján láthattuk  - még ekkor sem volt kívánatos. Ehhez egy új nemzedék kellett, amelyik számára a nyolcvanas évek új vonulatokat is mutató közege már füllesztően hatott, a nyugati független művészeti csoportosulások kracholásos cselekvési mintái pedig elég követhetőnek tűntek ahhoz, hogy ilyen módon vágjon bele nyilvános művészeti tevékenységükbe.

Az Újlak moziban folyó rendszeres, pergő szerveződésű, a korábbi intézményekhez képest annyira igényelt spontaneitásnak messzemenően teret adó egy estés kiállítások, performanszok idején született meg az "újlakosok", az Újlak csoport elnevezés. A mozit azután 1990 nyarán városrendezési okokból lebontották. Újabb otthont 1991-re harcoltak ki, immár legális utakat választva, a Fővárosi Önkormányzat támogatásával, az újabb kiűzetések elkerülése végett. Egy egykori tésztagyár 800 négyzetméteres romos épületéből lett a Tűzoltó utcai kiállítási tér.

A legális csatornák felé történt orientálódás mindazonáltal nem jelentette a radikalizmus, vagy a független szellemiség konszolidálódását, hanem abszolút pragmatikus, taktikai irányváltás volt: mindenképpen dolgozni szerettek volna, s belépni a művészeti térbe. Ugyanezért a nyugati kracholt alternatív terek még a kracholási szakaszban is csak részlegesen szolgáltak mintául számukra: a kracholást mint lehetséges mintát elfogadták, ám a szervezetlenség, a művészi munka több helyütt tapasztalt lazasága, spontán kaotikus jellege, a kommuna-romantika és a szabadság illúziója nem jelentettek követendő modellt. Inkább másfajta független térként keresték magukat.

Az újabb romos helyszínt sem a nyugat-európai rom-romantika jegyében választották, az inkább a lehetséges kínálat jellegéből adódott. Mindenesetre a lepusztult tér szerencsés volt annyiban, hogy sokkal nyitottabb miliőt biztosított, mint a galériák, kiállítótermek többségének zártabb, polgáribb világa, s ez komoly szerepet játszott abban, hogy a befogadott művészeti események viszonylag műfaji korlátok nélkül valósulhattak meg.

Intézményesülés - generációs elkötelezettségű nyitott programmal

Az Újlak csoport tagjai elsősorban művészeknek, és részben egy kiállítási tér művészetszervezőinek tekintik magukat. Ez számukra lényegileg mást jelent, mint galéristának lenni. Egyfelől elhatárolják magukat a szokásos, a piaccal és művészeti iparral valamilyen szinten is számoló szemlélettől, másfelől csak addig kívánják folytatni a Tűzoltó utcai kiállítási tér programjának szervezését, ameddig jólesik, ameddig nem kezdenek más, őket még inkább személyesen érintő tevékenységbe, illetve amíg nem ütközik saját művészi munkájukkal.

Az újlakosokat az underground és az elitkultúra közötti vékony sáv művészete és annak közvetítése érdekli, amellyel kapcsolatban megélhető egyfajta nemcsak anyagi, hanem szellemi függetlenség is. Művészként és művészetszervezőként is ebből a sávból kívánnak meríteni, ezt tartják feladatuknak közvetíteni.

A kiállítási tér programjának a szervezésében eltérő szerepek szerint vesznek részt a csoport tagjai (jelenleg: Ádám Kálmán, Ádám Zoltán, Komoróczky Tamás, Ravasz András, Szarka Péter, Szili István).

A Tűzoltó utcai tér programja sok szempontból nyitott. A csoport tagjai el tudják képzelni, hogy bizonyos kiállítási terminusokat vagy periódusokat külső szervezőknek adnak át, de akár azt is, hogy a teljes programot kiadják a kezükből, azon kívül maradnak. Elképzelhetőnek tartják továbbá, hogy maga a csoport is megszűnhet, hogy azután a tágabb művészeti mederből merítve a tagok más konstellációkban szerveződjenek újra. Részleges újraszerveződéseket a csoport már eddig is megélt (tagok voltak korábban például Farkas Gábor, Mészöly Suzanne, Pálos Miklós, Szűcs Attila) s bizonyára még meg is fog élni - ezeket a folyamatokat az újlakosok nagyrészt sorsszerűnek tekintik.

A művészekkel való kapcsolatok jellegére és a program nyitottságára jellemző, hogy az eddigi mintegy ötven kiállításból egynél többször nem állított ki senki sem.

Az Újlak a korábbi nemzedékek művészeivel való kontinuitást, ezek közös referenciaként való bemutatását nem tekintik feladatuknak. Közelítésük - az információ korszakának szellemében - az információ és a tudás individualizáltabb kisajátítására épül, és inkább a művekhez kapcsolódik mint a művészekhez. A korábbi generációk művészetét elsősorban információként kezelik, ellentétben a tradicióban való gondolkodással. Ezzel szemben viszont különösen nyitottak a fiatalokra, a főiskolásokra, de egy szűkebb művészistálló kialakítása helyett inkább  szélesebb folyamként szemlélik az e művészeti sávban mozgó művészeket, s alkalomszerűen válogatnak közülük. A cél minél tágabb körben, minél frissebben bemutatni az említett művészeti sávban születő érdekes jelenségeket, mozgásokat. Az újlakosok nemcsak nyitottak a fiatal nemzedékre, hanem bizonyos mértékig kötelezettséget is éreznek arra, hogy kiállítási alkalmat, s lehetőség szerint ehhez kapcsolódóan pénzbeli támogatást biztosítsanak minél több, bemutatkozási lehetőséggel nem rendelkező, a mostani generációból érkező fiatal számára. Ez az Újlak generációs elkötelezettségét mutatja, aminek másik oldala, hogy működésük néhány éve alatt nemcsak mint művészcsoport, hanem egy kiállítási tér művészetszervezőiként is intézményesültek. Jelenleg a legfrissebb már intézményesült generációt képviselik, generációjuk leghangsúlyosabban intézményesült csoportjaként és kiállítási tereként.

A támogatási szándékok ellenére az újlakosok a Tűzoltó utcában kiállító művészek kiállítását és további sikereit - független térként való működésük jegyében - alapjában véve a művészek saját ügyének tekintik, a művészeknek magukat kell menedzselniük. Tűzoltó utcai kiállításaik kapcsán szívesen mondanak véleményt, kritikát, adnak ötleteket az általuk már jobban ismert tér lehetőségeit illetően, de itt sem kívánják befolyásolni a kiállítókat.

Az újlakosok hazai és nemzetközi projektekkel egyaránt szélesítik, nyitottabbá teszik művészeti programjukat. Ilyen projektek voltak például a Studio Leipzig társasággal való csereprojekt, a Spektrum, az Epigon, a You Never Know, stb. projektek.

A nemzetközi kapcsolatok fontos elemei a nyitott programnak. Nemzetközi kapcsolataik szélesedőek és sok ismert külföldi művész jött volna már ide kiállítani, ha kedvezőbbek volnának a finanszírozás lehetőségei. A fogadóképesség javítására mindenesetre saját munkával vendégszobát építettek a kiállítási téren belül. Cserekapcsolatuk van egy kasseli csoporttal, s hosszú távú együttműködési elképzeléseik vannak a holland Walter van den Cruysennel. E kapcsolatok meghatározó jellege nyomán utazásaik is főképp Németországhoz és Hollandiához fűződnek. Az ennél távolabbi utazásokat, például chicagói meghívásukat az újlakosok egy kicsit missziónak is tekintik, mivel ilyen távolságokra nem sokan jutnak el a hazai művészcsoportok közül, így mások számára is fontos információkat hozhatnak haza.

Piacellenesség és nonprofit jelleg

A Tűzoltó utcai kiállítási tér kevéssé kapcsolódik a művészeti ipar mozgásaihoz. Ez részben választás, részben adottság, az újlakosok e helyzetet mindenesetre antipiaci filozófiával is megerősítik. A művészeti ipar, illetve a piac világát és szelekcióját sok szempontból mesterségesnek, illetve konzervatívnak tartják. A toplisták szerinti szelekció, a személyeket, formákat, trendeket intézményesítő közegek szerintük zavaróan konzervatívak, minthogy a független szellemi mozgásokat merevebb intézményes keretek közé zárják - miközben valahol éppen ezeknek az alapmozgásoknak az intézményesítéséből élnek, tartják fenn vagy erősítik anyagi és szellemi mozgásukat.

Az újlakosok piacellenessége a korábbiakhoz képest némileg más jelenség. A korábbi művészgenerációk, a hatvanas-hetvenes évek neoavantgárdja konceptualista és fluxus ágának, a nyolcvanas évek new wave-jének piacellenessége szintén a művészet függetlenségéből indult ki, de áttételes hatások talaján, kevésbé egy közvetlenül megjelenő külső korlát ellenében fogalmazódott meg. A nyolcvanas évek művészgenerációi másrészt a piacellenesség részbeni folytatódása mellett is már nagyobb arányban kapcsolódtak a piac legalább nyugati relációban létező és egyre befogadóbb realitásához, a változó makrotársadalmi kontextus mellett fokozottabb mértékben a piacba mint a változás intézményébe vetett bizalom irányába hangolódtak át. Ezzel szemben az újlakosok kilencvenes évek fordulóján indult generációja a valóságosan formálódó piac feltételei között mélyen kritikus a piac intézményével kapcsolatban, újabb helyzetű piacellenességet fogalmaz meg. S nemcsak a piac kiszolgáltatott játékokba kényszerítő hatása, a művészi munkát nehezítő teljesítménybeli kényszerítő hatása, a művészi értéktől esetleg tartósan elváló értékítélete és jövedelemdifferenciáló hatása ellen, hanem a piaci intézményeknek a művészeti értékeket konzerváló, a független szellemiséget kötöttségek közé kényszerítő, átalakító jellege ellen.

Ezt az újabb helyzetű piacellenességet az új generációnak az állam-piac konfliktus domináns kontextusként való érvényesülésénél későbbre eső indulóhelyzete mellett meghatározóan a nyugati minták formálták. A nyugati független tereknél jellemző, hogy függetlenségük nem az állami szektortól, hanem a kereskedelmi galériák piaci szektorától, s annak intézményeitől való függetlenséget jelent. Az általuk elfogadott - független térként történő - intézményesülés egy későbbi térben, a sokkal inkább nemzetközi és hazai realitásként megjelenő piaci irányhoz képest mutat inkább a nonprofit jelleg irányába.

E nonprofit jelleg az eddigiek során - a független szellemiség független térben való megélésének biztosítása, az eladások helyett alapjában művészeti tevékenységre való berendezkedés mellett - elsősorban azt jelentette, hogy a csoport 1992-ben létrehozott egy alapítványt, s azóta a támogatások, bevételek ennek a számlájára folynak be. A szegényes hazai finanszírozási terepen a támogatások elsősorban alapítványi támogatásokat jelentenek. Bankoktól, vállalatoktól mindeddig adományt vagy szponzorálást alig-alig sikerült szerezni, leszámítva néhány természetbeni adományt. A bevételeket illetően emellett a csoport tagjainak külföldi - a projektba invesztált - honoráriumai, valamint a jelentős mennyiségű befektetett élőmunka a meghatározó források. Alkalomszerű bevételi forrás még a kiállítási tér bérbeadása (kedvező adottság, hogy a volt tésztagyárnak a Fővárosi, illetve a IX. Kerületi Önkormányzat nemcsak a használatbavételi díját engedte el, hanem a mindenkori bérleti díját is, bontásig).

Az elvieket illetően az újlakosoknak a nonprofit szférabeli működéssel kapcsolatban egyelőre különösebb e viszonyból fakadó filozófiájuk nincs. A filozófiák inkább részben a piactól való elhatárolódás jegyében, illetve a független művészeti program melletti elkötelezettség jegyében fogalmazódnak meg. Elképzelhető ugyanakkor, hogy ha Magyarországon is egy erősebb, életképesebb nonprofit szféra működne, akkor nagyobb tere lenne egy, részben pozitív értékként hangsúlyozva is a nonprofit szférabeli illeszkedéshez is kapcsolódó  identitásnak.

Az intézményesülés - nem intézményesülés dimenzióban az eddigiek során különböző viták zajlottak a csoportban. A jelenlegi szándék az Alapítvány kuratóriumának kültagokkal való bővítése, ami remélhetőleg a már többször felmerült elképzelések és igények szerint szélesebb alapokra helyezi majd a kiállítási tér programját. Ennek keretében a művészetszervezők és a támogatók szélesebb körére lehetne a remények szerint támaszkodni. E bővülés emellett arra is lehetőséget teremtene, hogy a csoport energiáinak nagyobb hányadát fordítsa művészi munkára. A kiállítótér szűkebb környezetében tapasztalt, helyi támadások, ellentétek miatt az is elképzelhető, hogy az "újlakosok" ismét tovább költözni kényszerülnek, ez ügyben tájékozódnak jelenleg. Mindenesetre - a kiállítóterük, illetve kuratóriumok esetleges változása esetén is - beláthatóan a továbbiakban is marad a nonprofit kiállítási tér és a független művészeti program.

(1994/95)

*

Independent Art Group With a Nonprofit Exhibition Space From the Turn of the Nineties:
The Újlak Group and the Tűzoltó Street Exhibition Space
 
 

The Újlak Group washes the walls of its Tűzoltó Street exhibition space clean event after event with its independent spirituality. This independent art group is an art and spiritual enterprise in itself; this is complemented by their art organizing, 'art conveying' project, built on their exhibition space which also operates as a studio. As the art organizers of an independent space - an enterprise entailing more energy than some of the members would wish - they give the exhibiting artists free rein to realize their projects. The managing activity of commercial galleries remains outside their scope. As artists and art organizers, the cushion of the art industry and the laws of the market rigorously institutionalizing the art scene are basically undesirable for them. They find it much more important to experience and convey an independent spirituality. They consider the existence of their exhibition space - operating in the still quite undeveloped context of the nonprofit sphere - as incidental, fateful, a space which - as is the case with many of their artworks  - may melt away, with only its spirit remaining.

Perhaps with the strengthening of the possibilities in the nonprofit sphere their relation to institutions - at least to the nonprofit sphere - will appear in a more positive phrasing. Their radicalism against institutions might ease, and become even more balanced by their further acceptance of institutionalization.

Squatters for a Freer Art Scene Atmosphere

The Újlak Group, now operating the Tűzoltó Street exhibition space, was formed in 1989, and presently is the only Hungarian art group that has been working together for such a long time. They first appeared together in a performance evening organized in the ruined building of the Hungaria Bath, in 1989, with the VAN band. After this the artists managed to find a more lasting home in the ruined building of the Újlak movie theater in the Óbuda district, which they occupied while fishing in the troubled waters of a political and social system in transition.

This explosive start would have been unthinkable for the previous generations of independent spaces in Hungary, and actually for the older generations raised on Hungarian traditions - as we have seen in the example of the Fő Street house - it has not been desirable even at this time. This needed a new generation, for which the atmosphere of the eighties - though also producing new trends - seemed muggy enough, and the squatting patterns of Western independent art groups seemed followable enough to start their public art activity this way.

The names "újlakosok" ("new inhabitants") and Újlak Group were born in the course of the regular one-evening exhibitions and performances in the Újlak movie theater, organized with a spontaneity so much desired compared to previous institutions. The movie theater then was torn down in the context of urban planning in the summer of 1990. The group sought out a new home in 1991, this time already choosing legal channels, with the support of the Budapest Local Government, to avoid further expulsions. The Tűzoltó Street exhibition space was formed from the 800 square meter ruined building of a former pasta factory.

Their orientation in the direction of legal channels, nevertheless, is not to be understood as the striking consolidation of radicalism or of independent spirituality, but as an absolutely pragmatic, tactical change of directions: they wanted by all means to work, and to enter the art scene. For the same reason, Western squatted alternative spaces served as an example for them only partially, even in the squatting period: they accepted squatting as a possible pattern, but the disorganization, the laxness and the spontaneous and occasional chaotic character of the art work experienced in several places, the commune-romanticism and the illusion of liberty did not provide a definitive model to follow. They tried to define themselves rather as another type of independent space.

Neither did they choose the next ruined site in the spirit of the Western European ruin-romanticism; it followed much more from the character of the supply available. The run-down place, in any case, was fortunate in that it ensured a more neutral, more virginal milieu, than what the more closed, more bourgeois world of the majority of the galeries and exhibition halls is able to give. This played an important role in the development of art events relatively without limits concerning artistic forms.

Institutionalization With an Open Progam With a Generational Commitment

The members of the Újlak Group consider themselves firstly artists, and partly the art organizers of an exhibition space. This means something essentially different for them than being a gallerist. On the one hand, they delimit themselves from all usual approaches that consider the market or the art industry at any level. On the other hand, even as art organizers, they only wish to continue organizing the program of the Tűzoltó Street exhibition space as long as it feels good, until they start an activity that affects them even more personally and till it does not conflict with their own artistic work.

The Újlak members are interested in the art of the narrow zone between the underground and the elite culture, where it is possible to experience not only a certain existential, but also a spiritual independence. Both as artists and as art organizers, they wish to draw from this zone, they regard it as their task to convey art from here.

The members of the group (presently: Kálmán Ádám, Zoltán Ádám, Tamás Komoróczky, András Ravasz, Péter Szarka, István Szil) participate in the organization of the program of the exhibition space according to different roles.

The program of the Tűzoltó Street space is open from many aspects. The members of the group can imagine that they would hand over certain exhibition terms to external art organizers. It might even be the case that they will give the whole program out of their hands and remain outside of it. They can imagine, furthermore, that even the group can cease to exist as a common artistic program, to see the members reorganize in other constellations, drawing from the broader art stream. Partial reorganizations have already taken place with the group (former members Gábor Farkas, Suzanne Mészöly, Miklós Pálos and Attila Szűcs have parted from the group), and such events will certainly take place in the future as well - the Újlak members treat these processes as more or less fatefully written.

The relations with the artists and the openness of the program are much characterized by the fact that in the course of the approximately fifty exhibitions no artist has exhibited more than once.

The artists organizing the program of the exhibition space do not regard it their task to keep a continuity with the artists of previous generations, to present them as common references. Their approach involves a more individual appropriation of information and knowledge, one that is related more to the works of art than to the artists themselves. They treat the art of the previous generations primarily as information as opposed to thinking in terms of tradition. Contrarily, they are especially open to the younger generation, the generation of those at the Academy of Fine Arts, but instead of trying to develop a narrow group of artists presented (an "artist stable"), they view the artists moving in this art zone as a broader flow, and select from them in an occasional manner. The aim is to present interesting phenomena, movements born in the forementioned art zone with the broadest view and as freshly as possible. The Újlak members are not only open to the younger generation, but to a certain extent they feel a responsibility to ensure exhibition chances with a "charitable" character, and, if possible, financial support, to as many artists as possible coming from this generation who do not yet have a possibility to present themselves.

This feeling of responsibility demonstrates the generational commitment of the group. In the course of the few years of their operation, the Újlak Group has become institutionalized not only as an art group, but also as the art organizers of an exhibition space. Presently they represent the newest institutionalized generation the best, being the most institutionalized art group as well as exhibition space.

Despite their intentions of support, the Újlak members - in the spirit of their operation as an independent space - regard the exhibition and the further successes of the artists exhibiting in the Tűzoltó Street as the individual artists' affairs, the artists have to manage themselves. Concerning their exhibitions in the Tűzoltó Street exhibition space, they are willing to say their opinions, and give ideas about the possibilities of the space they already know better, but they do not intend to influence the exhibitors. They rather bring them into position.

The Újlak Group makes its artistic program broader and more open with domestic and international projects as well. Such projects were for example the exchange project with the Studio Leipzig Group, the Spectrum, the Epigon, the You Never Know, etc. projects.

International relations are an important element of broadening the artistic activity of the group, of the open program. Their international relations are developing, and many well-known international artists would already have come here to exhibit if the possibilities of financing were better. To improve the possibilities of reception, in any case, they have built a guest room within the exhibition space, for the international artists arriving here. They have an exchange relation with a Kassel group, and they have long term cooperation plans with Walter van den Cruysen (the Netherlands). Because of the determining character of these relations, their travels are also linked mainly to Germany and to the Netherlands. As for more distant travels, the group considers these - for example their invitation to Chicago - as partly a mission. The reason for this is that not many art groups get to travel so far, thus they can bring home information which may be important for others as well.

Antimarket and Nonprofit Character

The activity of the Tűzoltó Street exhibition space - as we have seen - is only marginally linked to the movements of the art industry. This is partly a choice, partly a given situation; the Újlak members, in any case, reinforce this situation with an antimarket philosophy as well.

In the spirit of this, they believe that the world and the selections of the art industry and the market are in many ways artificial and conservative. They think that the selection on the basis of top-lists, and the institutionalization of persons, forms and  trends is disturbingly conservative, as it locks the independent spiritual movements within more rigid boundaries - while at the same time living from the institutionalization of these basic movements, maintaining its financial and spiritual movement from them.

This antimarket philosophy of the Újlak Group is a somewhat different phenomenon compared to the preceding trends. The antimarket philosophies of the conceptual and fluxus streams of the neoavant-garde of the sixties and seventies, and of the new wave of the eighties were also oriented toward the independence of art. In the eighties, however, while antimarket philosophies continued to exist, a much greater proportion of artists had a relation to the reality of the market existing at least in the West - for Hungarians as well - , and many of them in the changing social context became turned in the direction of trust in the market as the institution of social change. Contrarily, the generation of the Újlak Group, starting in the nineties, is deeply critical concerning the institution of the market under the conditions of a real market economy, annunciating an antimarket philosophy in this new context. They are not only against the effects of the market forcing artists defenceless into uncontrollable games, putting them into performance situations making their artistic work difficult, and its judgement occasionally differring greatly from artistic value, but also against the character of market institutions conserving artistic values, and forcing independent spirituality within constraints.

This antimarket philosophy in the context of the existing market was formed by the posteriority of the start of the new generation as compared to the classical Eastern European state-market context, and basically by Western patterns. It is characteristic in the case of Western independent spaces that their independence implies not the artistic independence from the state sector, but the independence from the market sector of the commercial galleries, of their institutions forcing the independent artistic spirit within boundaries. The institutionalization accepted by them - as an independent space - is more in the direction of a nonprofit character as compared to the market.

This nonprofit character, in the case of the Újlak Group, until now has meant - besides ensuring an independent space for their independent spirituality, and orienting basically towards artistic activity instead of sales - first of all that the group established, in 1992, a foundation, to the account of which the financial support has flown in since then. In the poor domestic financing situation support means mainly grants from foundations. Until now, substantial donations or sponsoring were not received from banks and companies, excepting some donations in kind. The main sources, other than those mentioned, are the honorariums of the members of the group from abroad and alloted to the project, and the substantial amount of voluntary labor invested. A further occasional source of revenue is the renting of the exhibition space (where it is a favorable condition that the Budapest Local Government and the IXth District Local Government remitted not only the initial acquisition fee but also the existing rental fees, until demolition).

Concerning the operation in the nonprofit sphere the Újlak members, until now, have not formulated any special philosophy. Their philosophies are much rather phrased in the spirit of delimitation from the market and commitment to an independent artistic program. It is possible, however, that if there were a stronger, more viable nonprofit sphere in Hungary, then there would be a broader scope for an identity also based on participation in the nonprofit sphere as a positive value.

There have been different debates with regards to institutionalizing or not institutionalizing. The present intention of the group is the extention of the curatorial board of the Foundation to include external members, which according to their ideas will hopefully steer the activity of the exhibition space into a broader channel. In this context it would be possible to lean on a broader circle of art organizers and supporters. This extention would also make it possible for the group to devote a larger portion of its energies to artistic work. Because of conflicts in the more narrow local neighborhood, it is also possible that the "new inhabitants" will be forced to move further on again; they are presently collecting information on alternatives concerning this. In any case - even with eventual changes in place and in organizational traits - , as far as can be seen, the nonprofit exhibition space and the independent artistic program will remain.

(1995)