1. Az a jelenség, amely lábra kapott a mindennapi beszédben a -ható/-hető képzős igenevekben és melléknevekben, egyre több gondot okoz a nyelvhelyességi gyakorlatban, és arra sarkallja a nyelvészt, hogy az efféle formák terjedését megmagyarázza. [82]

Egyre gyakrabban halljuk, hogy: a) (az eredmények) értékelhetőek, (a problémák) láthatóak, (az újságban efféle számítások is) olvashatóak, (ma már csak elszórt populációik) találhatóak, (ezek az emberek) nem büntethetőek stb.; illetve: b) (az érvei) nehezen elfogadhatók/elfogadhatóak, (az ellenfelek) nem kiszámíthatók/kiszámíthatóak, (ezek vagy azok a dolgok) nem elvárhatók/elvárhatóak; (a csokor inkább modern) szobákban elképzelhető, (a következetlenségek) nem számonkérhetők, (az étkezés hús nélkül) nem elképzelhető stb. — Ezeket a ma tipikusnak számító -ható/-hető képzős formákat nyelvhelyességi szempontból kifogásolhatjuk, hiszen — ma még — egyértelműen az alábbiak a grammatikusabbak: nem oldhatók meg, nehezen fogadhatók el, nem képzelhető(k) el, illetőleg: nem büntethetők, láthatók, olvashatók, alkalmazhatók — és így tovább.

A nyelvművelő azonban a fenti példáknál súlyosabb „nyelvi határsértést” — jelentősebb grammatikai határátlépést — is találhat: a nem beszélhetők meg/fogadhatók el helyett a nem fogadhatóak el-féle szerkezet használatát. Ez bizony olyan súlyú kérdés, mintha a *nem értő meg ember kifejezést hallanánk. Egyre-másra gyarapodnak a példáim ebben a csoportban is. E típus enyhébb formája: (arra törekszik, hogy bemutassa:) mennyiben alkalmazhatóak (a kutatások eredményei erre az esetre); vagy: (az a priori kategóriák) értelmező rendszerekként is tekinthetőek; durvább esetek: bárhová elhelyezhetőek, a késések itt nem engedhetőek meg, az okok sokszor arra vezethetőek vissza, hogy..., illetve az -andó/-endő képzővel is: (az igazi hitek) nem a szavakban keresendőek stb. — (A példák egy része 3–4 évvel ezelőtti, zömük pedig a televízió hírműsoraiból és a napilapok írásaiból származik.) — A nyelvhelyesség szempontjából aggasztónak mondható jelenség a grammatikus szemével nézve inkább érdekes és izgalmas, mivel további kérdéseket vet föl. Az alábbiakban röviden összefoglalom a problémát (bővebb kifejtését és elméleti, történeti összefüggéseit lásd H. Tóth Tibor, Az állítmány—jelző tengelypozícióból kiváló elemtípusok, különös tekintettel a -ható/-hető képzőre. In: Büky L.—Forgács T. szerk., A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei I. Szeged, 1999. 163–74).

    2. A -ható/-hető képzős igenévi alakok mondatbeli alkalmazásának mai bizonytalanságai, újabb fejleményei az állítmány—jelző transzform tengellyel, és e pozíciók viszonyával függnek össze: az igei-igenévi és a melléknévi kategóriák közötti átmenetek és különbségek újabb megnyilvánulásairól van szó. A terjedő és a nyelvi helyesség szempontjából kétes formák/példák első megközelítésben két nyelvtani problémát mutatnak: a szórend, az igekötő elmozdulásának kérdését és a többesjel előtti előhangzó kérdését (vö. a fenti példák a) és b) csoportját).

A) 1. Mindkét kérdést vizsgálták már korábban is. Ruzsiczky Éva észleli először az -ó/-ő képzős igenevek előhangzós toldalékolásának terjedését (Az -ó, -ő végű igenevek kötőhangzós (-ak, -ek) többesének a kérdéséhez: Nyr. 1955: 289—98). Megállapítja, hogy főként az állítmányi szerepű és melléknévi szófajiságú elemek jelennek meg előhangzóval, illetve hogy a főnévi használatú elemek elő(/kötő)hangzó nélkül, a melléknéviek előhangzóval, az igenéviek pedig ingadozóan toldalékolódnak. — Az igekötő helyének és a szórendnek a kérdése felbukkan a „Nyelvművelő levelek” között is (Ferenczy Géza, Nem emelhető fel — fel nem emelhető — nem felemelhető. In: Ferenczy — Ruzsiczky szerk., Nyelvművelő levelek. Bp., 1964. 244). — A -ható/-hető képző önállóságát Velcsov Mártonné mutatja be újabb példákon (A HATÓ/HETŐ képző szerepe a mai magyar nyelvben: Népr. és Nytud. 1971–72: 109—17). — 1985-ben Török Gábor is külön fejezetet szentel a témának a „Napjaink változó nyelvi jelenségeiből” c. írásában (Nyr. 1985: 402—7), és a változatok finom különbözőségét hangsúlyozza. — A „Nyelvművelő kézikönyv” (Tő- és kötőhangzó-váltakozások, in Grétsy László — Kovalovszky Miklós szerk., Nyelvművelő kézikönyv II, Bp., 1985. 1047—88) csak a többesjel előtti előhangzó-használat kérdésénél foglalkozik az ide tartozó jelenségekkel, és csakis az -i, illetve az -ó/-ő igenévképző után előforduló esetekkel: „Mivel a kötőhangzós formák az utóbbi évtizedekben határozottan megszaporodtak, erre az aránylag gyors és feltűnő változásra sokan érzékenyek is. A beszélők egy része — főleg a fiatalabb nemzedék — érezhetően rokonszenvez vele, s akarva-akaratlan erősíti ezt [83] a tendenciát, másik részük ellenben — elsősorban az idősebb korosztály — idegenkedik tőle, a már jobban meggyökerezett ... bántók, eltérők, fárasztók-féle hagyományosabb formákkal él.” A tendencia erősödésével számol a kézikönyv. — Noha e megállapítások egyébként helyesek, és a további terjedést jósló előrejelzés is igazolódott, a -ható/-hető képzőnél még nem tárgyal-ják a szerzők a problémát, és a többesjelnél való tárgyalás sem tér ki elméleti kérdésekre. — A „Nyelvművelő kéziszótár” e tekintetben nem hoz újat (Grétsy László — Kemény Gábor szerk., Bp., 1996.). — Szende Tamás tárgyalja először a kérdést a nagyobb nyelvrendszerbeli mozgások szerves részeként (Szerkezetek átrétegződése? Hajszálrepedések egy rendszeren. In: Megérthetjük-e egymást? Bp., 1987. 22—35). — Magam is foglalkoztam a jelenséggel egy cikksorozat részeként (H. Tóth Tibor, „Ingadozóak” vagy „ingadozók”? I—IV. Nyelvészsarok, Félegyházi Közlöny 4. évf. 17., 18., 20., 23. szám, Kiskunfélegyháza, 1995). Többek között a következőket írtam: „Ha az igéből alkalmilag képeztük az igenevet speciális jelentés nélkül, és az ige a bővítményét is megtartotta az igenévi formában, akkor csak az előhangzó nélküli változat a helyes és magyaros a többes szám -k eleme előtt. Például: a két érték/pont között ingadozók, az alább következők, az egymást megelőzők, a kérdést megválaszolók, az órák óta itt tartózkodók stb. Ha jelentésváltozás ment végbe az igenévi alakon — vagy melléknévi, tehát tulajdonságjelölő irányban, pl. tartózkodó, megértő, bosszantó stb., vagy főnévi irányban, pl.: író, kereső, vonó, vakaró, köptető, égő, néző, étkező, vasaló, sütő stb. —, akkor ismét egyértelmű szabályszerűséggel toldalékolunk: a melléknévi alakok után az előhangzós és az előhangzó nélküli változat egyaránt megfelelő (...) ... . Főnevesült, tehát szófajt változtató szavak esetében kizárólag az előhangzó nélküli változat lehet helyes, mivel a főnevek is így toldalékolódnak magánhangzó után: nézők, keresők, írók, égők — akként, mint: hajók, tetők, mezők, bírók. Itt lehet igazán fölmérni ennek az egyetlen egy kis előhangzónak a hatalmas szerepét; ugyanis képes a szófajváltást egyértelműen jelölni.” Ez a gondolatmenet teljesen megfelel mostani fölfogásomnak. (A kérdéshez l. még: Tompa József, A névszói kötőhangzó szófaj-megkülönböztető szerepe. NytudÉrt. 14. sz. 1957.; Kovalovszky Miklós, Legyünk-e elnézőek?. In: Kovalovszky szerk. Nyelvünk világa. Bp., 1978. 196—7) — Legújabban a „Magyar ragozási szótár” (Bp., 1994.) elkészítésében és az alakmegoszlás vizsgálatában kiemelkedő szerepet játszó Elekfi László vázolja a kérdés néhány részletét, és a következő megállapítást, illetőleg megjegyzést teszi (Eltérő toldalékokban mutatkozó jelentéskülönbségek: Nyr. 1998: 305—17): „A melléknevekre érvényes tendencia azonban nem terjed ki a melléknévi igenevekre, ezért ilyen hármasság alakult ki: -ók a főnevek, -óak v. -ók a melléknevek, -ók a melléknévi igenevek többes számú végződése. Az utóbbi évtizedekben az utóbbi különbségtétel kissé elmosódik, amikor néhányan az -óak típusú többes számot kezdik igenévi értelmű szavaknál is használni.” Elekfi szerint a tárgyas igék csak áthatók lehetnek, továbbá: beláthatóak v. beláthatók ’megértve elfogadhatók’, de a nagy távolságok például csak beláthatók stb.

2. A -ható/-hető képzős formák terjedése nem újkeletű, már a múlt század végén is megemlékeztek róla nyelvészeink, és azóta folyamatosan jelen van a nyelvművelő, tanácsadó könyvek lapjain (vö. áttekintés: Ruzsiczky i. m.). Az értelmező szótárban meglevő (l. Papp Ferenc, A magyar nyelv szóvégmutató szótára. Bp., 1969.) -ható/-hető képzős szavaink közül néhány igen gyakran előfordulót a készülő akadémiai nagyszótár számítógépes anyagában is ellenőriztem: a látható, érthető, található igenév-melléknevek többes számú alakjaiban a következő megoszlást tapasztaljuk: a láthatók, érthetők, találhatók-féle előhangzó nélküli formák szinte egyeduralkodók. Az előhangzós változatok aránya igen csekély, a több száz előhangzótlannal szemben csupán hét (láthatóak), illetve négy (érthetőek) ilyen alak szerepel az anyagban, a található esetében pedig egyetlen példa sem akad az előhangzós többesre. További igen lényeges mozzanat: az említett néhány kivételesnek tűnő változat is csak a XX. század negyvenes éveiben jelenik meg. — Ezek az adatok megerősítik azt a vélekedést, hogy az előhangzós változatok igazi térhódítása századunk közepére tehető, a -ható/-hető képzős forma és előhangzós többes száma pedig az utóbbi egy-két évtizedben terjed — rohamosan. [84]

B) A -ható/-hető képző az igei-igenévi elemcsoporthoz tartozik: általában tárgyas igei tőhöz kapcsolódik a lehetőség modalitásának kifejezésére szolgáló -hat/-het képzőnk, valamint a folyamatos melléknévi igenév képzője, az -ó/-ő (a tő fölfogására vö. Kiefer Ferenc, Alaktan. In: Új magyar nyelvtan. Bp., 1998. 187—292). A -ható/-hető képzős szavak nyelvi viselkedése egyike a leggrammatikaibb jellegű problémáknak. — A -ható/-hető-t az akadémiai nyelvtantól kezdve az „Új magyar nyelvtan” morfológiai fejezetéig mindenütt melléknévképzőként tartják számon. Én egyértelműen igenévi képzőnek tartom — természetesen az -ó/-ő vagy a -t/-tt képzős igenevek melléknévi lexikalizálódásával párhuzamosan a -ható/-hető esetében is tipikusnak tartva az igenévi—melléknévi értékváltást, kettősséget (potenciális és gyakran meg is valósuló melléknéviség). Ennek indoklása: ha csak a mai igenévképzőinket tekintjük grammatikai szempontból (az igenevek csoportosításához l. pl. Károly Sándor, Igenévrendszerünk a kódexirodalom első szakaszában. NytudÉrt. 10. sz. 1956.), azt látjuk, hogy a -ható/-hető az igei tartalom megőrzése és a bővíthetőség, valamint az igekötő hátra kerülése alapján a legigeibb igenevekkel tart: a határozói, a főnévi igenévvel és a melléknéviek közül az -andó/-endő-vel. Igei szórendet és bővítményszerkezetet követő igenevek: határozói igenév; a melléknévi típusból az -andó/-endő és a -ható/-hető egymást kiegészítő funkcióban; főnévi igenév. Melléknévi típusú (jelzői pozícióra alakult) igenevek: befejezett melléknévi igenév; folyamatos melléknévi igenév. — Az utóbbiak alkalmi tapadásos főnevesülése mindennapos, egyébként viszont állítmányként nem szokásosak a magyarban. (Ezzel szorosan összefügg az igeidőjelektől való — történetileg korábbi — funkcióelkülönülésük; a mai igenévképzős alakok bezáródtak a jelzői szerepbe.)

A melléknévi értékű igenevekben az igekötő nem kerülhet az ige mögé, míg a többiekben igen (semmilyen mondatrészi szerepben nincs vevő észre, emelkedő fel, talált ki stb. szórendű igenév). Az -andó/-endő-vel minden lényeges pontban párhuzamot mutat a -ható/-hető: passzív funkciójú, igekötője hátulra is kerülhet, jelentése pedig a lehetőség szemantikáját-pragmatikáját építi be az igenévbe. — A -ható/-hető igenévi—melléknévi kategóriaképző viszonya olyan, mint az -ó/-ő képzőé, viszont főnevesülést — még? — nem találhatunk. Másrészt: a -ható/
-hető képzős alakok igeisége még erős, ez most van átalakulóban; szórendje szerint még igei, illetve határozói igenévi mintára viselkedik a vele képzett származék.

Mind a határozói, mind a főnévi, mind pedig a -ható/-hető képzős igenév kiemelkedő szerepet játszik a mindennapi beszéd személytelen szerkezeteinek, mediális típusú igei konstrukcióinak létrehozásában is (a ruha ki lesz tisztítva, a sértés el lesz felejtve, a munka ki volt neki adva; még pongyolább köznapi példákban: Fénymásolva lesz? ’Fénymásolást kér?’; lehet enni, kellene már menni, jó volna abbahagyni; csak ez készítendő elő; csak ezek fogadhatók el stb.).

C) A -ható/-hető képzős szavak további toldalékolásának ingadozása, az előhangzó megjelenése a kategóriákhoz kötött, szófajilag és szemantikailag megfogható különbségtétel megnyilvánulása. Viselkedéséhez jó támpontot ad a melléknévi és igenévi értékben egyaránt használt, -ó/-ő képzős deverbális származékok viselkedése: bántó, sértő stb. — Főnévi (szubsztanciális) jelentéstulajdonítás jelzésére az előhangzó nélküli többes szolgál, pl.: Íme, itt vannak a bántók és a sértők. Ilyenkor az igei tartalom az igenévi szerepben is érintetlenül megmarad, de alkalmilag főnevesül. Melléknévi (akcidentális) jelentéstulajdonítás jelzésére az előhangzós többes szolgál, pl.: megjegyzéseik igen bántóak, sértőek. Ekkor megszűnik az igei tartalommal való közvetlen kapcsolat, és grammatikailag a bővítés, a (vissza)konkretizálás is lehetetlen. Lehetséges azonban transzformációban az alapige visszahelyezése, de csak határozatlan értelmű (általánosítást kifejező) tárggyal: ez sértő, bántó = ez sért, bánt valakit, (sőt: lexikális szinten az felel meg a melléknévi tartalomnak leginkább, ha potencializált igévé alakítjuk a főigét: ez bántó = ez bánthat valakit). — Az előhangzókérdés tehát a folyamatos melléknévi igenévre és ennek melléknévi használatára nézve — a fentiek fényében — így foglalható össze: pontos és következetes grammatikalitással csak a bővítménytelen, melléknévként felfogott alakokat használhatjuk előhangzós többes számban, a bővítményüket megőrző, tehát szituációra konkretizált [85] igenévi alakokat viszont mindig előhangzó nélkül; tehát például: a megjegyzéseket — a sértőeket — nem vette figyelembe (tehát a megjegyzések a beszélő szerint a sértő melléknévvel minősíthetők), de: a megjegyzéseket, az egyébként őt is sértőket, nem méltatta figyelemre.

Az előhangzó melléknévi kategóriát és jelentést implikáló megjelenése a -ható/-hető képzős igeszármazékokban szintén következetesen érvényesül, már ami a grammatikai lehetőségeket és a választékos, igényes nyelvhasználatot illeti. Ha például azt halljuk, hogy ezek vagy azok az élelmiszerek és gyógyteák reggel, délben, este, éjjel, tehát minden napszakban fogyaszthatók, akkor ehhez olyan értelmezést rendelünk hozzá, amely így is kifejezhető: ’reggel, délben, este és éjjel is fogyaszthatjuk’ stb. Ha azonban azt mondják nekünk, hogy ezek a készítmények minden napszakban fogyaszthatóak, akkor valószínűleg tréfának fogjuk fel a mondottakat, hiszen természetes, hogy néhány óra alatt nem változik meg az élelmiszerek fogyaszthatósága, tehát frissessége, élvezeti értéke stb. Az első esetben tehát egy általános cselekvésnév, egy igei tartalom jelent meg, a másodikban viszont egy akcidentális fogalomra asszociáltunk. Ennek az oka a nyelvtani szerkezetben van: a vonzat számára az előhangzóval kapcsolt tő átjárhatatlanná válik.

Az előhangzók megjelenése, viselkedése egyébként a funkciós, kötött morfémaalternációhoz, a szerepelkülönülést jelölő alakváltozatok kérdéséhez is tartozik, és külön tárgyalást érdemel. Itt csupán utalok arra, hogy mind az előhangzó megjelenése (hiány-megjelenés oppozíció), mind annak minősége (minőségi oppozíció), mind pedig a tővégi mássalhangzó nyúlása használatos a melléknévi — főnévi értelem, használat következetes elhatárolására. Tipikus példa a gonoszok — gonoszak, gonoszt — gonoszat (Akarsz hallani tőle valami gonoszat?), gonoszon — gonoszan szembenállás; kevésbé ismert a nyelvjárási sörösök — sörössek, sörösön — sörössen, illetve vizesek (~vizesëk) — vizessek, vizesen (~vizesën) — vizessen oppozíció.

    3. Kategoriális támasztékok, rendszertényezők és mögöttes hatóerők. — Melyek azok a kategoriális interferenciák, hatóerők és analógiák, melyek mégis segítik a mai nyelvhasználat kiindulásunkban említett határátlépéseit?

A) Különösen tanulságos ebben a tekintetben a teljesen melléknévi, tehát a tőigei vonzatot át nem engedő értéket nyert fosztóképzős melléknevek (-talan/-telen, -hatatlan/-hetetlen) elemzése. Ezek ugyanis erősen lexikalizálódottak, sokszor régiek, és igenévi szerepet nem tudnak ellátni. Ezért a deverbális melléknévi típusú szavak részrendszerében erősítik a -ható/-hető-vel képződött alakulatok merevségét, rugalmatlanságát, melléknévi jellegét. Létrejön egy olyan skála, ahol szabadabban érvényesül a szabályos alkotás, a kreativitás: lexikális kötöttség nélkül képezhetünk ugyanis az igéből -ható/-hető-s alakokat és ennek tagadó változatát: ez kimondható — emez nem kimondható. Ismét döntő azonban a használók különböző nyelvi műveltsége és gondolati igényessége: tudniillik az így terjedő nyelvi megoldást másképp használják föl az egyes beszélők. Az igényesebb beszélő számára újabb differenciálási lehetőségek és egyben kényszerítő utak nyílnak meg, míg mások új divatot alakítanak ki, és a lexikalizált eszközöket elhagyják. Ennek következtében a) differenciált skála jelenik meg a választékos kifejezésben: ez nem mondható ki ennyire rövid idő alatt — ez bizony kimondható — (nem kimondható?) — kimondhatatlan — további jelentéselkülönülésekkel; b) viszont alakcsökkenés jön létre, és fokozódik az uniformizálódás a műveletlenebb nyelvhasználatban: kimondható — nem kimondható, és csupán a lexikálisan erősen beágyazódott szavaknál marad meg mintegy „reliktumként” a -hatatlan: jelentése tovább specializálódik, a képző használatának köre leszűkül, elavul (kimondhatatlan öröm; de: ez vagy az a szó nem kimondható, ehetetlen helyett nem ehető stb.; viszont marad a lehetetlen, kérlelhetetlen stb., melyek így elszigetelődnek, és idővel demotiválódhatnak, rövidülhetnek is).

1. Döntő szerepe lehet a jelenség terjedésében egy másik kategóriabeli kérdésnek: a hagyományosan egybefoglaló szórendnek nevezett szintaktikai-szemantikai szabálynak is (É. Kiss Katalin, Mondattan. In: Új magyar nyelvtan. Bp., 1998. 17—187; 51). Az ún. pozitív értelmű kvantorok az egyenes, tehát igekötő–ige(név) szórendet követelik meg, ezzel is gyarapítva az [86] állítmányi szerepű -ható/-hető képzős igenevek melléknevesülését, panelesedését: pl. jócskán/teljesen megkérdőjelezhető, könnyedén belátható, mindenképpen elfogadható stb.

2. Erős a már különböző utakon lexikalizálódott formák asszimiláló hatása is (beköltözhető, hozzáférhető, belátható, elfogadható, kézzelfogható, kifogásolható, megbízható, hasznavehető, szavahihető, közérthető). A -ható/-hető automatikus grammatikai szabályának különböző okokból nem engedelmeskedő lexémák merevek, mozdulatlanok maradnak: például a tárgyi vonzatértelmezhetőség nem áll fenn a hozzáférhető, a beköltözhető, a megbízható, illetőleg a hasznavehető, szavahihető, közérthető szavakban. (A megbízható pl. egyszerre két grammatikai-szemantikai működésben is részt vesz: nem bízható meg vmivel vki = nem bízhat meg valamivel vkit; de: nem megbízható = nem lehet vkiben megbízni, nem bízhat meg valakiben.) A kifogásol, befolyásol már igeként is mereven köti az igekötőt, hiszen az alapigék maguk sem valódi igekötős igék. A belátható pedig annak a gyarapodó csoportnak a része, melynek tagjai ugyan nem vonzateltéréssel mérhető differenciálódást mutatnak (mint pl. a megbízható), de mégiscsak specializálódnak némileg, funkcióelkülönülést képviselnek. (Tipikus használati megoszlást mutat: beláthatatlan következmények, be nem látható viselkedés/feladat, nem/rosszul/jól belátható útszakasz, miképpen pl.: csak így látható be (a megoldás helyessége) = csak így láthatjuk be (a megoldás helyességét), de: csak nappal belátható ez az útszakasz. Hasonló példa az észrevehető esetében: ebben az vehető észre, hogy..., de: a különbség szinte alig-alig észrevehető stb.) A melléknevesülés a morfológiai szerkezet egységeinek bezáródását eredményezi: az igekötő nem mozdulhat el a helyéről. — A melléknévi kategória előnyben részesítése, tehát a -ható/-hető előhangzós többesének és igekötő-megkötésének elterjedése a paneles, merevebb szerkesztésnek a terjedését is jelenti. A melléknevesülés és az igei viselkedés elvesztése szorosan következik a paneles szerkesztésből: a nem elfogadható, nem kitalálható, nem elkészíthető, nem elérhető stb. használati gyakorisága olyan falat kezdett fölépíteni az igekötő elmozdulása elé, melybe még akkor is beleütközünk, amikor a vonzat megőrzése révén az igeiség és az igei határ balra — a vonzat számára való átjárhatósága miatt — szinte parancsoló erővel lép fel. Az új paneles szerkesztések gyakorisága már eléri az a fokot, hogy a két hatóerőnek mérkőznie kell egymással; az eredmény a nyelvi képességektől és a nyelvi műveltségtől, végső soron pedig a személyiségtől függ.

B) Ez utóbbi panelesség több olyan, a nyelvi viselkedésben is megfogható divatos és társadalmilag kétségtelenül rendkívül erős hatású jelenséggel függ össze, amelynek felvázolása nélkül nem adhatnánk kielégítő magyarázatot a jelenség terjedésére.

1. Terjed a kívülálló szerkesztés; a személytelen sablonfogalmazás kényszere a nyilatkozókat az előregyártott általánosságokhoz juttatja el: az megvitatott, eldöntött dolog, hogy...; ez nem megengedett, nem kerül megvitatásra, ez megvitatható, ez nem megvitatható — megvitathatóak — stb. (vö. Szende i. m.).

2. A nyelvi sznobizmust az utóbbi évek politikai, társadalmi változásai csak fokozták (Benkő Loránd, Sznobság a nyelvhasználatban: Nyr. 1994: 377—85). Egyre többen szeretnék a jólértesültség, a bennfentesség, a választékosság, a műveltség látszatát és benyomását kelteni, és egyre többen hozzá is jutnak a mikrofonhoz, a szócsőhöz. Dívnak a terminus jellegű, formájú kifejezések, a kategorikus véleménynyilvánítás eszközei, a határozott, szubjektív és bátor véleménymondás látszatát keltő, nyilatkozó formulák (ez utóbbit l. bővebben: H. Tóth Tibor, Napjaink magyar nyelvének divatos-modoros kifejezésmódjairól. In: Pro Scientia aranyérmesek IV. konferenciája. Pro Scientia Aranyérmesek Társasága, Szeged, 1998. 55—9). A fontoskodó, nagyképű(sködő) közlésmód egyik legfőbb jellemzője a zsargonosítás, a terminologizálás, a különösségek kedvelése, mivel ezek képesek a berkeken belül levés látszatát, benyomását kelteni, szakmaiságot sugallni. Ez az attitűd végeredményében és „technikai” módszerében egybeesik az igénytelenebb vagy lustább és idegenmajmoló nyelvhasználat kedvelt nyelvi megoldásaival. Ezek közé tartozik a kollektív, kulturális előföltevéseket hordozó — kollektív igazságdöntést implikáló (Horváth Rajmund, Az igazságdöntés szintjei. Bp., 1998. Kézirat) — melléknévi kategória használata, mivel [87] az többlettudást mutat, a társadalmi hierarchiában fontosabb és informáltabb közeghez való tartozásra képes burkoltan utalni. Így lesz azután a nem fogadható el helyett a hivalkodó nyelvhasználatban nem elfogadható stb.; az ilyen beszélő a nem megfogható, nem megérthető-féle formáknak ad öntudatlanul is elsőbbséget. — A divatos neológ formák kedveltsége igen nagy, mintaként pedig gyorsan képesek tovább is terjedni a piaci–fogyasztói társadalom szemléletét erőszakosan közvetítő média révén.

3. A -ható/-hető problematikája fölveti az angol nyelv erőteljes hatásának, közvetett terjeszkedésének a kérdését is: az analitikus, tagadószócskával formált kváziképzések/összetételek az angolban — a magyarral ellentétben — megszokottak, még olyan esetben is, amikor hagyományosabb fosztóképzős változat is van ugyanabban a jelentésben (pl. irreversible — non reversible, irrational — non-rational, insensitive — non-sensitive stb.).

4. A nyelvi gyakorlatlanság, műveletlenség: a szintetikus és egyéb hagyományos formák (l. pl. Bencédy József, Szintetikus és analitikus szerkesztési formák a mai magyar sajtóban. In: Kozocsa Sándor Géza szerk., Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Bp., 1993. 36—40) másként is háttérbe szorulnak, pl. az ez elképzelhetetlen helyett könnyebben csúszik ki egyesek száján az ez nem elképzelhető. Ezzel ugyanis jó néhány lexikai szabály mellőzhető, és nem kevés grammatikai is (nem kell listázni az agyunknak az adott szó -hatatlan képzős formáját, és eldönteni, azt alkalmazza-e, vagy mást, hanem a mindenhol alkalmazható és jellegtelen, sokszor helytelen tagadott -ható/-hető képzős alakot produkáljuk). A gondolkodás eltunyulását és uniformizáltságát érthetjük tetten ebben a manőverben. Hogy ez a tunyaság mennyire kézzelfogható és nagy hatóerejű a mai nyelvhasználatban, azt jól szemlélteti a szabálytalanul egyben tartott szerkezetekhez való ragaszkodás, a főnévi taxonomizáló címkézés, amit például a következő szerkezettípusok eluralkodása is bizonyít: Magyarország rövid története (ehelyett: Magyarország története röviden — nyelvhelyességi szempontból már az előbbi formát sem hibáztatjuk szemben a következő példákkal): nyitva hagyott gázcsap esetén (ehelyett: a gázcsap nyitva hagyása/felejtése esetén/-kor), nem eléggé meggyőzőnek érzi (ehelyett: nem érzi eléggé meggyőzőnek), igen nehezen összeegyeztethető (ehelyett: igen nehezen egyeztethető össze) stb. A tendencia már évek óta jelen van és erősödik a nyelvhasználatban (vö. Szende i. m.).

Úgy látom, hogy például a többesjel előtti előhangzó differenciált és következetes alkalmazása utalhat az egyén nyelvi funkciók iránti érzékenységére, gondolkodásának differenciáltságára. Ennek a személyiség egészében betöltött szerepéről, a mentális képességekkel való összefüggéséről azonban alig tudunk valamit. — Az anyanyelvhasználat bizonytalanságai már társadalmi, kulturális és politikai kérdések is egyben, ugyanis az említett jelenségeket „kitermelő” társadalmi-politikai közeg (a nyilatkozás művészete és retorikája) adja az impulzust a folyamatokhoz. A nyelvi viselkedés az önmegjelenítésünknek, és így az érdekérvényesítésünknek fontos eszköze, a mindennapi élet harcainak egyik fegyvere. A presztízsjelenségek és a divatok e területen is nagy hatással vannak ránk.

    4. A -ható/-hető a nyelvhasználati tendenciák és társadalmi elvárások hatására egyre gyakoribb, kedveltebb kifejezőeszköz lett; ennek következtében azonban számtalan használati helyzet révén újabb differenciálódás, kihasználódás, funkcióelkülönülés is megkezdődött: újabb jelentésárnyalatok egyértelmű alaki azonosítása vált lehetővé, pl. belátható — beláthatatlan — be nem látható — nem belátható; kitalálható — nem található ki — nem kitalálható: az elváló igekötős igenévi konstrukciók aktualizálhatók, jelentésük igekompatibilis, míg az egyben maradó igekötős igenevek melléknévi állandóságú tulajdonságot föltételeznek, nem aktualizálhatók, az igejelentéstől elszakadnak.

A jövőben valószínűleg megnövekszik az igekötő-elmaradások száma, és erősödik a lebonyolít—bonyolít-féle rövidülések sora, pl. gyorsan összeszerelhető — gyorsanszerelhető, sőt gyorsszerelhető stb. Ez az inkorporáló jelleget fogja erősíteni a magyarban. — A többi igenév viselkedése [88] is kategoriális föllazuláson mehet át, tehát további grammatikai változások elindítója lehet a folyamat. Érdemes lesz folyamatosan figyelemmel kísérnünk a jelenséget és hatásait.

H. Tóth Tibor

Vissza a Tartalomhoz