Búcsú Schütz Ödöntől*
1916—1999
Búcsúzom tőled drága Ödön, búcsúzom tőled a Magyar Tudományos Akadémia, a magyar
orientalisták s a nemzetközi tudományos közélet nevében. Minden búcsú nehéz, az elválás és a halál kemény, nehezen kimondható szavak. Búcsúzom tőled, mindenekelőtt mint baráttól és embertől. Mindannyian őrizünk tőled baráti beszélgetéseket, személyes emlékeket, amelyekből a derű és a bölcsesség sugárzott. Te mindig komolyan vetted a tudományt, de a szigor mellett mindig volt a szemed sarkában valami vidám villanás, valami megértés, amellyel jelezted, a tények fürkészése mögött emberi alkat rejtezik. Sok szempontból rejtőzködő ember voltál, nem törekedtél az első [124] sorba, nem azért, mert nem lett volna ott a helyed, hanem azért, mert úgy gondoltad, másokat előre engedni nagyobb bölcsesség, mint másokat félrelökni. Sok dologgal maradtál adós. Nemcsak szinte a teljes századot élted végig, hanem együtt éltél a századdal. S milyen érdekes lehetne, ha elolvashatnánk: hogyan láttad a magyar keletkutatás, a magyar tudomány történetét.1933-ban érettségiztél, abban a Fasori Gimnáziumban, amely, s ez nem lehet véletlen, annyi kiemelkedő tudóst, Nobel-díjasokat és világhí
rességeket adott a világnak. Az egyetemen a magyar és a német szak mellett jól válogattad ki azokat a tanárokat, akik már ekkor figyelmedet a magyarság keleti kapcsolataira irányították. Még hallgathattad az 1935-ben elhunyt Gombocz Zoltánt, jártál Zsirai Miklós és Németh Gyula óráira. Látókörödet gazdagította az Eötvös-kollégium tanári kara és közössége is. Nem tartoztál a szerencsés generációhoz. Mire az egyetemet elvégezted, nyakunkon volt a II. világháború. 1942 és 1945 között téged sem kímélt meg a katonaság, s a háború utáni lerombolt országban nem volt könnyű élelemhez, nem hogy megélhetéshez jutni annak, aki a tudományban kereste jövőjét. 1949-től a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében húzhattad meg magad. Csak hallatlanul harmonikus és szeretetreméltó, szerény, mindig segítőkész egyéniségednek köszönhetted, hogy az Intézet viharai közepette, megszakítás nélkül, közel harminc évig lehettél az Intézet munkatársa.1969-ben hivatalosan is csatlakoztál az ELTE Belső-Ázsiai Tanszéke mellett működő Altajisztikai Kutatócsoporthoz, amely mindvégig keretet, támaszpontot adott, és lehetőséget, hogy ne
csak kutathassál, hanem tovább is adhassad tudásodat. 1980-ban lettél a tudományok doktora, majd címzetes egyetemi tanár.A hatvanas évektől kezdve jártad a nemzetközi tudományos élet fórumait. Részt vettél nemzetközi kongresszusokon, tanítottál amerikai és jereváni egyetemeken, leveleztél a szakma kiemelkedő képviselőivel. Bárhova ment az ember, mindenütt csak barátaiddal találkozott, mindenki érdeklődött, min dolgozol. Nem véletlenül lettél az American Oriental Society, a Türk Dil Kurumu, az Örmény Tudományos Akadémia tagja, ajánlóid tudományos munkásságod és emberi kapcsolataid voltak. Gondoljunk csak bele egy pillanatra, milyen tudományos és emberi teljesítmény volt ahhoz szükséges, hogy mind az örmények, mind a törökök egyaránt elfogadjanak. Ez példamutató lehet a jövő tudós nemzedéke számára is.
Kitüntetéseidet nem sorolom el, hiszen soha nem tartottad ezeket különösen fontosnak. Annál, amit kaptál, sokkal fontosabb volt az, amit te adtál.
Első cikkedet 1957-ben jelentetted meg „Misztótfalusi Kis Miklós szolgálatai az örményeknek” címmel a Magyar Könyvszemlében. Azóta folyamatosan publikáltad kutatásaid eredményeit. — Kutatásaid közül két do
lgot emelnék ki. Az egyik a turkológia egy sajátos ága, az örmény-kipcsak emlékek vizsgálata. Bármilyen hihetetlen is, az örmény diaszpóra egy része eltörökösödött, nyelvet váltott. Fő csoportjaik kipcsak nyelvet vettek fel, bár voltak más csoportok, akik más török nyelvre cserélték anyanyelvüket. Ezek a kipcsak török nyelvet beszélő örmények megőrizték örmény vallásukat, írásukat és nagyrészt kultúrájukat is. Ennek a sajátos népcsoportnak eredete és emlékei álltak kutatásaid központjában. Ez a kutatás nem csupán az örményírásos török nyelvemlékek kutatására korlátozódott, hanem vizsgálta ennek a közösségnek történetét, kultúráját, művelődését, vagyis azt az életet, amely a betűk holt világa mögött volt. Nemzetközi tudományos tekintélyedet nem kis mértékben ezeknek a kutatásoknak köszönhetted.Kutatásaid másik területe a korai magyar történelem örmény forrásaira terjedt ki. Érdekes, hogy bár ez a kérdés különösen foglalkoztatott, bibliográfiádban viszonylag kevés olyan munkát találunk, amely ebből a körből való volt. Ennek sok oka volt, de az mindenesetre feltűnő, hogy számos kollégád jelzi azt a segítséget, amelyet ezen a téren tőled kapott. Magam is ezek közé tartozom. Nemrég kértem tőled segítséget és tanácsot egy VII. századi örmény szerző, Ananias Sirakeci nevezetes Földrajzának értékeléséhez. Nagy örömmel hívtál fel, amikor megtaláltad Marquart vonatkozó művét könyvtárad valamelyik eldugott polcán. [125]
Nem említem meg most a magyarországi örmény diaszpóráról vagy a magyar nyelv török jövevényszavairól írott tanulmányaidat és számos más munkádat sem. Műveid bibliográfiája abban a kötetben található meg, amelyet 80. születésnapod alkalmából barátaid, kollégáid, a nemzetközi tudomány kiemelkedő képviselői állítottak össze, s amely az Acta Orientalia 50. köteteként 1997-ben jelent meg. Cikkgyűjteményed reprintjeit ugyancsak 1997-ben, Bloomingtonban adták ki.
Nem zárhatom le ezt a megemlékezést anélkül, hogy két olyan munkát ne említsek meg, amelyeken hosszú ideig dolgoztál, s amelyek szinte készen várják a megjelenést. Az egyik annak az örmény anyagnak közzététele, amely egy jemeni eredetű, soknyelvű, arabírásos kéziratban maradt fent. A Rasulid hexaglottnak is nevezett kéziratot egy tudós csapat kívánta kiadni, s sajnálatos, hogy Halasi-Kun Tibor és Ligeti Lajos után most a harmadik társszerző is itthagyott bennünket. A másik lényegében kész munka a mongol kori nevezetes örmény szerző, Hajton Korikos hercegének történeti munkája, amelynek tudományos kiadását régi, hűséges barátoddal, Sinor Dénessel együtt rendeztétek sajtó alá. Remélem, hogy jeles tanítványaid, kollégáid a még kiadatlan műveidet eljuttatják az olvasókhoz.
Drága Ödön, búcsúznunk kell, az idő könyörtelenül szigorú. Köszönjük neked, hogy velünk voltál, nemcsak tudományos munkásságod, hanem emberi és tudósi személyiséged is itt marad közöttünk; nyugodjál békében!
* Elhangzott 1999. november 16-án.
Róna-Tas András