KÜLÖNFÉLÉK
Oldalak: 244 245 246 247 248 249 250 251 252
A magyar nyelvtörténet és a finnugor összehasonlító nyelvészet oktatása Pécsett (1923—1998)
Pécs városának régi vágya teljesült 1992-ben, amikor több mint fél évszázad után visszakapta bölcsészkarát. A kar 1940-ben történt Szegedre telepítése óta a város lakói mindig reménykedtek abban, hogy az idő folyamán egyszer megint teljes egyetemük lesz.
Már az 1948-ban alakult Pedagógiai, majd Tanárképző Főiskola magában hordta a megszüntetett bölcsészkar visszaállításának és a természettudományi kar megszervezésének a lehetőségét. 1982-ig, a Janus Pannonius Tudományegyetem megalakulásáig pótolta is a „Dunántúl Egyetemé”-t, majd az átszervezés idején Tanárképző Karként társult az egyetem Közgazdaságtudományi és Jogtudományi Karához. 1992-ben a Bölcsészettudományi és Természettudományi Kar megalakulásával új fejezet kezdődött a pécsi és a magyar felsőoktatás történetében, óriási változásokat hozván az egyes szakterületeket oktató tanszékek életében is. Az újonnan alakult karokon az oktatás a főiskolán folyó képzésből fejlődött ki, illetve támaszkodott a korábbi pécsi egyetemi hagyományokra is.
A főiskola Magyar Nyelvi Tanszékéből alakult Nyelvi és Kommunikációs Intézetből kivált a Finnugor Tanszék, így Budapest, Debrecen, Szeged után Pécsett is megteremtődtek a finnugrisztika és a magyar nyelvtörténet önálló oktatásának és egy tudományos műhely kialakításának a lehetőségei.
Mivel az újonnan alakult Finnugor Tanszék munkája egy hagyományos, több évtizeden át Pécsett folyó magyar szakos tanárképzés szerves folytatása, érdemes megismerkedni a Tanszék [244] előtörténetével, a két szakterület oktatásának az előzményeivel, s ezekkel összefüggésben az egyetem történetével. L.: Csizmadia Andor (szerk.), Jubileumi tanulmányok 1. A pécsi egyetem történetéből. Pécs, 1967.; Huber Kálmánné, A Pannonia folyóirat története és repertóriuma. Különnyomat a Baranyai Helytörténetírás 1979 c. kötetből. Pécs, 1979.; Janurik Tamás — Mészáros Edit, Uralisztika a szegedi egyetemen (1969—1984). In: „Dvinán innen, Dvinán túl” Jubileumi tanulmányok. Studia uralo—altaica. Supplementum 2. Szeged, 1986. 2—26; Kálmán Béla, Temesi Mihály, A magyar nyelvtudomány (Irányok és eredmények a felszabadulás óta): MNy. 1982: 109—11; Károly Sándor, Temesi Mihály, A magyar nyelvtudomány: Néprajz és Nyelvtudomány 1984: 133—6, uő., Temesi Mihály hetvenéves: MNy. 1985: 121—3; Kolta János, Pécs egyetemei és főiskolái 1367—1967. Pécs, 1967.; Nyíri Antal, Klemm Imre Antal, a nyelvtudós: Néprajz és Nyelvtudomány 1983: 7—10; Ravasz László, Pécsi Tudományegyetem 1923—30. Pécsi Egyetemi Könyvtár [kézirat], Pécs, 1983.; Temesi Mihály, A magyar nyelvtan oktatásának helyzete és feladatai a tanárképző főiskolákon. Bp., 1973., uő., In memoriam Klemm Imre Antal: MNy. 1984: 259—71; Tolnai Vilmos, Bevezetés az irodalomtudományba. Pannonia könyvek [reprint], Pécs, 1922. (1991.); Várkonyi Nándor, Egyetem két világháború között: Jelenkor 1967: 881—8. (Vö.: A magyar nyelv anyagának részletes programja. Összeállította a Magyar nyelvi szakbizottság. Pécs, 1973.; A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem évkönyvei 1926/27 — 1943/44; A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképző Intézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola értesítői 1930—1940; A Pécsi Tanárképző Főiskola harminc éve (1948—1978). Szerk. Weber Mihály. Pécs, 1979.; Emlékkönyv. 50 éves a Pécsi Pedagógiai Főiskola 1948—1998. Szerk. Heilmann József. Pécs, 1998.)
Az 1923-tól Pécsett működő Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemet 1912-ben Pozsonyban alapították. A jogi és az orvosi kar megalakulása után 1918. március 14-én került sor Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar megnyitására. A karra kinevezett 9 professzor között találjuk Zolnai Gyulát, aki a magyar nyelvészet és finnugor összehasonlító nyelvészet professzora lett, s egyben prodékán is abban a tanévben, korábban a kolozsvári egyetem tanára volt.
A kar 1919. január 30-án fejezte be pozsonyi működését, s könyvtárát, felszerelését otthagyva Budapestre költözött: az oktatás ott folytatódott. (Ekkor Budapesten volt már a kolozsvári egyetem is.) A hallgatók száma az 1921/22-es tanévben kb. 1500 fő volt. Felmerült a kérdés, hova kerüljön az egyetem. A Dunántúlról Pécs mellett Győr és Kaposvár városa is szerette volna megszerezni az intézményt. Pécsnek az a rendkívüli előnye volt más dunántúli városokkal szemben, hogy biztosítani tudta azt a környezetet, amely a tudományos tevékenység feltétele, valamint 1833 óta volt püspöki joglíceuma, amely a főiskolai élet hagyományait már megteremtette. Pécsett 1921 augusztusában megnyílt a lehetőség az egyetem elhelyezésére, mivel akkor szabadult fel a város a szerb megszállás alól. Az 1921. évi XXV. törvénycikk kimondja, hogy a pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre és a kolozsvári egyetem Szegedre kerül. Az egyetem Pécsre telepítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Nendtvich Andor pécsi polgármester és Zichy Gyula pécsi püspök. A város vezetői világosan látták, hogy az egyetem Pécsre helyezése milyen kulturális és gazdasági előnyt jelent a városnak. Épületeket, könyvtárat, intézményeket, területeket, lakásokat, anyagi erőforrást biztosítottak a három karral Pécsre költöző egyetem működéséhez.
Az egyetem központi épülete a Rákóczi út 80. szám alatti reáliskola épülete lett. A reáliskola a püspöki joglíceum épületébe került, majd Gróf Széchenyi István Reáliskola néven az egyetem gyakorlógimnáziumává vált, a joglíceum egyesült a jogi karral.
1923. október 24-én nyitotta meg Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemet. Megnyitó beszédében hangsúlyozta a vidéki egyetemek fontosságát, s bízott abban, hogy az egyetem tanári kara „meg fogja alkotni itt a Mecsek alján a magyar Heidelberget” (A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem 1918/19 — 1927/28 tanévi irataiból. Dunántúl Kiadó, Pécs, 1933. 9). [245]
Nagy József (később Halasy-Nagy), az első pécsi rektor „Egyetem és idealizmus” című székfoglaló beszédében félelmét is megfogalmazta az egyetem későbbi sorsával kapcsolatban: „Vajon megél-e az itt elvetett mag, hogy viruló hajtásként fejlődjék, vagy megőrli az idő kegyetlen malomköve, mint megőrölte, elpusztította századokkal előbb Nagy Lajos egyetemét?” Beszédében áttekintette az egyetem „eszméjének” a változását a történelem folyamán, majd korának egyeteméről szólva kiemelte a XIX. századi naturalizmusban gyökerező szemlélet veszélyét, mely az egyetemek hasznosságát, a gyakorlattal való kapcsolatát keresi. „Haszontalanságuk” miatt mindig a bölcsészeti kar stúdiumai vannak a legtöbb támadásnak kitéve — állapította meg. Az egyetemet a tanítás és a tanulás szabadsága élteti, s olyan szaktudósok képzése a célja, akik „az egészben fogják fel a részt”. „Közéletünk fásultsága és békaperspektívája nem vehet erőt az egyetem szellemi bástyáin” gondolattal, a jövőben bízva fejezte be beszédét a neves filozófiaprofesszor. (I. m. 25—33.)
A pécsiek úgy érezték, hogy Nagy Lajos király egyeteme kelt új életre a város ősi falai között. Az egyetem alapításának nehéz korszaka véget ért, és a nyugodt, dinamikus fejlődés napjai következtek (Dr. Nagy József, A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem rövid története. In: A pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem almanachja az 1929—1930. tanévre. Pécs, 1930. 11.) — 1923 novemberében csatlakozott a jogi, orvosi és bölcsészkarhoz a soproni evangélikus teológiai kar. A négy karon ekkor már 1937 diák tanult.
A Magyar Nyelv és Finnugor Összehasonlító Nyelvtudományi Tanszék vezetője Zolnai Gyula lett. Simonyi Zsigmond, Szarvas Gábor, Budenz József tanítványaként jelentős alakja volt a század eleji nyelvésznemzedéknek. Egyaránt otthonosan mozgott a történeti nyelvészet területén, a leíró magyar nyelvtanban és a nyelvhelyesség kérdéseiben. Tanári munkája is tükrözte szerteágazó érdeklődését. Tartott előadást szóragozástanból, szóképzéstanból, mondattanból, a nyelvemlékekről; finnugor összehasonlító hang- és alaktanból. Gyakorlati órákat hirdetett meg népnyelvből, magyar nyelvészetből, finn nyelvből, a finn nyelv hang- és alaktanából. Zolnai Gyula számos külföldi és hazai tudós társaságnak volt tagja. Kitűnően beszélt finnül, a finn irodalom klasszikusainak úttörő tolmácsolói közé tartozott.
1930-ban védte meg doktori értekezését Georgovits (Györke) József „A vogul jelzős szerkezetek” címmel. Györke Józsefnek későbbi finnugrisztikai kutatásai közül képzőmonográfiája a legjelentősebb.
Az egyetem külföldi látogatói között találjuk 1927-ben Antti Tulenheimo volt finn miniszterelnököt, a helsinki egyetem akkori rektorát, valamint a finn tudományos és gazdasági élet vezetőit. 1928. június 16-án Eemil Nestor Setälä, volt finn külügy-, majd oktatási miniszter, neves nyelvész, akkori budapesti finn követ látogatott el a Budapesten tartott finnugor kultúrkongresszus számos finn és észt résztvevőjével együtt a tanszékre.
A bölcsészkari hallgatók száma a 30-as években 200 körül mozgott. A képzés a kar 13 tanszékén, valamint az orvosi kar három tanszékén történt. A természettudományi tárgyak tanszékei közül a Földrajzi és az Állattani a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karon volt. A Fizikai, Biológiai, Kémiai Tanszék kettős feladatot látott el: az orvostanhallgatók és a bölcsészhallgatók oktatását. A tanszékek később intézetekké alakultak. A tanulmányok befejezésével a hallgatók nagy része tanári oklevelet szerzett, vagy doktori szigorlatot tett. A tanári képesítéshez a Tanárképző Intézet által meghirdetett stúdiumokat is fel kellett venni, majd a Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskolában egy évig szakvezető tanár irányításával a tanításra felkészülni és tanítani. A gyakorlóiskola tanárai közül sokan oktattak az egyetemen. Az egyetemi professzorok mint a Tanárképző Intézet igazgatótanácsának a tagjai részt vettek a tanárjelöltek zárótanításain, így Zolnai Gyula és később Klemm Antal is.
1930-ban 48 évi tanári működés után nyugállományba vonult Zolnai Gyula. A magyar és finnugor összehasonlító nyelvészeti tanszék irányítását megbízott tanszékvezetőként a magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője, Tolnai Vilmos vállalta az 1930/31-es tanévben és az 1931/32-es [246] tanév első szemeszterében. Tolnai nyelvész és irodalomtudós volt egy személyben. A határterületek érdekelték, a nyelvészetnek az irodalommal érintkező területe: a stílus. Nyelvtörténészként a nyelvújítási mozgalom történetével foglalkozott.
1932-ben Klemm Antal, a pannonhalmi Bencés Főiskola tudós tanára kapott megbízást a Magyar Nyelv és Finnugor Összehasonlító Nyelvészeti Tanszék vezetésére. Nagynevű nyelvész került ekkor az egyetem professzorainak a sorába. Műveinek 89 tételből álló bibliográfiájából a legjelentősebb a Magyar történeti mondattan, mely mindmáig nélkülözhetetlen kézikönyve a nyelvtörténet kutatóinak.
Életművének lényege, hogy a mai magyar mondattani jelenségekből kiindulva nyelvemlékeken keresztül, visszafele haladva jut el a legrégibb alakzatokig. A leíró és a történeti eljárás nem válik külön nála. Történeti szemléletéből következett, hogy elsősorban nyelvtörténetet oktatott. Finnugor hangtörténetből, morfológiatörténetből, magyar történeti mondattanból előadásokat és szemináriumokat tartott, leíró magyar nyelvtanból csak gyakorlati órákat hirdetett meg.
Klemm Antal legtehetségesebb tanítványaiból kutatókat nevelt. Tanítványai tisztelték, becsülték nagy tudásáért, csodálták szerénységéért. Finnugor nyelvészeti és magyar nyelvtörténeti szakdolgozatok és disszertációk sora őrzi a nagyhírű professzor pécsi munkálkodásának az emlékét.
A hallgatók közül kiemelkedett Temesi Mihály, aki 1933 óta vett részt a tanszék munkájában, kezdetben díjtalan gyakornokként, majd fizetéstelen tanársegédként. Ő lesz az, akinek munkássága, tanári tevékenysége biztosítja a magyar nyelvészet magas szintű művelésének folyamatosságát Pécsett.
Pécsett kezdte egyetemi tanulmányait Lotz János. Itt nyújtotta be doktori értekezését „A történelmi világkép — Az ember az időben” címmel, és védte meg 1937-ben.
Az egyetem magyar szakos hallgatói számára kötelező volt a finn nyelv tanulása. A 20-as években Aarni Penttilä tevékenykedett finn lektorként az egyetemen, majd 1930-tól Szabó Aladár tanította a finn nyelvet.
A Kalevala megjelenésének századik évfordulójára került sor 1935-ben. Klemm Antal a Kalevala fordításairól szemináriumot hirdetett meg. 1935 decemberében Kalevala-ünnepségek és finn néprajzi kiállítás volt a Szent Mór Kollégiumban. Klemm Antal a Kalevaláról tartott előadásában „tudományos alapon” és mégis „népszerűen” emlékezett meg a Kalevala születéséről. Szabó Aladár finn felesége, Aino Hakulinen festőművész rendezte a kiállítást. (L. Pécsi Napló 1935. dec. 18. és Dunántúl 1935. dec. 13. és dec. 15.)
Az Erzsébet Tudományegyetem a harmincas évekre megtalálta helyét a város életében. A tanárok fokozatos letelepítése a városban lehetővé tette, hogy a közélet és a közvélemény irányítóivá váljanak. Az egyetem szellemi kisugárzása egyre inkább érezhetővé vált. Folyóiratok, könyvek, irodalmi előadások, szabadegyetemi kurzusok stb. jelzik, hogy az egyetemnek sikerült Pécsett gyökeret eresztenie. Klemm Antal tanulmányai a Pannonia különböző számaiban is helyi vonatkozásúak: Pécs és a Mecsek neve (1935: 1—20.), Pécsi helynevek (1937: 360—70), A pécsi Nyírkállai-kódex magyar glosszái (1937: 264—7).
Amíg az egyetem és a város azon fáradozott, hogy az egyetem minél inkább bekapcsolódjon a város életébe, és hatása az egész Dunántúlra kiterjedjen, addig az Országos Takarékossági Bizottság már a 20-as évek közepén tervbe vette a pécsi egyetem megszüntetését. Már az 1925/26-os tanév rektorának székfoglaló beszédében olvasható, hogy a pécsi egyetemet a bezárástól a Dunántúl összefogása és a közvélemény mentette meg. (L. i. m. 43.)
A bizottság soknak találja Magyarországon a négy teljes egyetemet, s később fölmerült az is, hogy mind a négy egyetemről egy kart fognak elvenni, vagy „zsugorítják” az oktatást, azaz nem fejlesztik az egyetemi képzést (l. Hóman Bálint, Művelődéspolitika. Bp., 1938. 308—31). Támadások érik az egyetemet a be nem vezetett „numerus clausus” miatt is. Cikkek jelennek meg a sajtóban, amelyek az egyetem esetleges megszüntetéséről szólnak: „Szabad-e megszüntetni az [247] egyetemet?” (Dunántúl 1931. november 19.), „Mit jelent Pécs város életében az egyetem?” (Pécsi Napló 1932. február 28.).
Nendtvich Andor polgármester, akit időközben az egyetem tiszteletbeli doktorává avattak, a következőket írja a város közönsége nevében közzétett 30 oldalas állásfoglalásában: „A Dunántúl tehát nemcsak maga, hanem az egész ország érdekét is óvja és szolgálja, amikor egyetlen tudományegyeteméhez töretlenül ragaszkodik, és annak csonkítatlan fenntartásáért mint egy ember harcol. Erre az elhatározásra és cselekvésre kettős a jogcíme. Az egyik ősi történeti múltja és abból folyó jelentős művelődéstörténeti szerepe a nemzet életében. A másik: jól differenciált egységet alkotó, a Nyugat színvonalához legközelebb álló fejlettebb városi kultúrája.” (Részlet a 14380/1933. számú „Állásfoglalás a Pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem teljes egészében való fenntartása mellett” c. polgármesteri iratból. In: Szabó Pál, A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Pécs, 1940. 95.)
Az egyetemi vezetés egyre erőteljesebben fogalmazta meg a helyét és szerepét a magyar kulturális életben. A dunántúli kutatási témák mellett a 30-as évek vége felé felerősödik a Halasy-Nagy József és Kerényi Károly nevéhez fűződő szellemtörténeti irányzat, mely az akkor már fokozódó germán befolyással szemben a kultúra egyetemességét, a szellem szabadságát, a fajelmélet tarthatatlanságát hirdette.
Egy dinamikusan fejlődő, jól működő, a város életében tevékenyen részt vevő, a magyar kultúrában sajátos helyet betöltő bölcsészkar zárta be a kapuit 1940-ben, és költözött Szegedre 200 hallgatójával, 12 intézetével (Filozófiai, Pedagógia, Ókortudományi, Magyar Nyelvtudományi, Német, Francia, Olasz, Világtörténeti, Magyar Történeti, Földrajzi, Állattani, Tanárképző Intézet) és felszerelésével, intézeti könyvtáraival együtt.
A tanárok egy része követte tanszékét, így Klemm Antal is. Viszont a Magyar Irodalomtörténeti Intézet Pécsett maradt, és a jogi kar keretei között Vargha Damján vezetésével működött 1948-ig.
Az 1921-ben Szegedre került kolozsvári egyetemet 1940-ben visszatelepítették Kolozsvárra. A jelenleg Szegeden működő Bölcsésztudományi Kar a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának a jogutódja. Klemm Antal a szegedi egyetemen a magyar nyelvtudomány professzora, majd 1947-től a Magyar Nyelvészeti Tanszék vezetője lett 1955-ig, nyugállományba vonulásáig. Szegedi egyetemi tanári évei alatt is Pécsett lakott, innen utazgatott Szegedre. A Bartók Béla utca — Aradi vértanúk útja sarkán levő házában gyakran felkeresték a pécsi nyelvészek. Örömmel töltötte el, hogy a magyar szakos tanárképzés, valamint az általa megkezdett kutatások folytatódnak. 80. születésnapján a Pécsi Pedagógiai Főiskola Magyar Nyelvi Tanszékén tanárok és diákok köszöntötték a tudós professzort. 1963-ban hunyt el Pécsett.
Temesi Mihály a bölcsészkar Szegedre költözése után Pécsett az egyetem volt gyakorlógimnáziumában vállalt tanári állást, és folytatta feleségével, Tomanóczy Jolánnal és Klemm Antallal együtt a már korábban megkezdett tudományos munkáját, az Ormányság nyelvének a gyűjtését és tanulmányozását. Gimnáziumi tanári működése mellett 1940 és 1948 között tanított a szegedi egyetem bölcsészkarán is, ahol 1947-ben általános nyelvészetből és magyar nyelvjárástanból egyetemi magántanárrá habilitálták.
A kar Szegedre távozása pótolhatatlan veszteséget jelentett az egyetemnek és a városnak. Temesi Mihály „A Dunántúl egyeteme és kutató intézete” c. tanulmányában a bölcsészkar mielőbbi visszaállítását szorgalmazza (l. Sorsunk. Pécs, 1942. 337—44). Megfogalmazza, hogy a Dunántúl az ország más tájegységeitől eltérő terület; népiségi hovatartozásra nézve sokszínű; a magyar nyelv az itt beszélt szláv nyelvek és a német nyelv összhatásában fejlődött. Csak a pécsi bölcsészkar feladata lehet ennek a vidéknek a kutatása, a nyelvben rejlő kultúrának a feltárása. Fenyegető ideológiák árnyékában a kutató felelősségét, a tisztánlátás fontosságát is hangsúlyozza. — A csonkán maradt egyetemen folyó jogász- és orvosképzés is érezni fogja a bölcsészkar hiányát, szakiskolai szintre fog süllyedni, mert a szaktudományi előadások csak szakembereket képeznek. [248] Hiányozni fog az egyetem jellemzője, a különböző szakterületeket átfogó szemlélet. Bölcsészképzés hiányában a jövő orvosa, jogásza nem lesz képes arra, hogy a szakterületét a szellemi élet egészében elhelyezze, és a saját értelmiségi szerepét reálisan megítélje. Ha nincs bölcsészkar, a jövendő tanár nem ott szerzi meg a képesítést, ahol él és dolgozik, s így egy idegen kultúra „utazó ügynökévé” válik — írja Temesi Mihály.
A Pécsett csonkán maradt Erzsébet Tudományegyetem 1940-től folyamatosan törekedett a bölcsészkar visszaállítására. A bölcsészkaron végzett tudományos tevékenység folytatása céljából Vargha Damján és Temesi Mihály a Dunántúli Tudományos Intézet mielőbbi felállítását szorgalmazzák (l. Temesi i. m. és Vargha Damján, A Dunántúlkutató intézet. Pannonia 1941/42. 7. 348—53). A megnyitására 1943-ban került sor. A bölcsészkar mielőbbi visszaállításának reményében az Egyetemi Könyvtár és a Szent Mór kollégium könyvtára továbbra is beszerezte a bölcsészeti stúdiumokhoz szükséges könyveket.
Az egyetem rektora a jogi kar és az orvosi kar keretei között bölcsészképzést indított. A nyelvtörténetet és a régi magyar irodalmat Vargha Damján oktatta, a magyar nyelvészetet Temesi Mihály. (Diákok ebből a korból: Galsai Pongrác, Csányi László, Harcos Ottó. Tanított még Kardos Tibor, Angyal Endre, Vándor Gyula). Ez a bölcsészképzés tanárképzésnek adta át a helyét, és ebből a tanárképzésből létesült 1948-ban 14 tanszékkel a Pécsi Pedagógiai Főiskola, amely az egykori Pius Gimnázium épületében nyert végleges elhelyezést. Első igazgatója Szabó Pál Zoltán, a korábbi Erzsébet Tudományegyetem bölcsészkara földrajzi tanszékének tanára lett.
A Tudományegyetem időközben egykarúvá vált, mely évtizedeken át erőfeszítéseket tett az áthelyezés és a bezárás elkerülésére, új karok kialakítására. 1967-ben Pécs város vezetése és a pécsi felsőoktatási intézmények egy héten át tartó ünnepségsorozattal emlékeztek meg a pécsi egyetem alapításának 600. évfordulójáról. Az ünnepség megrendezésében, az egyetem megmentéséért folytatott küzdelemben Csizmadia Andor jogtörténész professzor, valamint az egyetem többkarúvá válásában Bihari Ottó jogász professzor, akadémikus szerzett elévülhetetlen érdemeket. (L. Ádám Antal, Csizmadia Andor 70 éves. In: Jogtörténeti tanulmányok. Emlékkönyv Csizmadia Andor hetvenedik születésnapjára. Studia Juridica. Pécs, 1980. 22.)
A Pedagógiai Főiskola Magyar Nyelvi Tanszékének vezetésével 1948-ban Temesi Mihályt bízták meg. Gazdag egyetemi tanári tapasztalatokkal, jelentős tudományos tevékenység birtokában, gyakorló tanári munka után kezdett hozzá az általános iskolai magyar szakos tanárképzés megszervezéséhez, az oktatói kar kialakításához.
Mindenekelőtt a tudományos kutatás, az elméleti képzés helyett a tanári munkára való felkészítésre helyezte a hangsúlyt. Szakmai terveinek, elképzeléseinek megvalósítására jó lehetőséget kapott, mivel a főiskolák magyar nyelvészeti és irodalmi szakbizottságának az elnöke lett. Az oktatott anyag középpontjába a magyar nyelvi stúdiumok, az anyanyelvi nevelés, nyelvművelés került, és ezt egészítette ki a féléves finnugor összehasonlító és magyar nyelvtörténeti stúdium „A magyar nyelv fejlődéstörténete” címmel, valamint az általános nyelvészet.
A nyelvtörténeti anyagokhoz kapcsolódtak a néprajzi, a nyelvjárástani előadások, szakkörök és speciálkollégiumok. Az 50-es évektől kezdve Rónai Béla vezetett néprajzból és nyelvjárástanból, később Király Lajos és Szabó Géza nyelvjárásból szakköröket, majd a 60-as évektől Andrásfalvy Bertalan néprajzból. Számos szakdolgozat készült a Pécs környéki falvak néprajzi, nyelvjárási anyagából. A tanszék legnagyobb vállalkozása volt a „Baranya megye földrajzi nevei” című monográfia összeállítása Pesti János és Temesi Mihály irányításával.
A Dél-Dunántúl magyar nyelvjárásainak gyűjtéséből elkészült Rónai Béla zselici tájatlasza. Temesi Mihály „A magyar nyelvtudomány. Irányok és eredmények a felszabadulás óta” c. könyve 1980-ban jelent meg, mely egyben saját múltjának, tudományos munkásságának ismertetése, összegzése is.
Főiskolai tanárként Temesi Mihály csaknem minden témát tanított, amit a magyar szakos hallgatók tanterve tartalmazott, így nyelvtörténetet is. A nyelvtörténet egy-egy részterületének [249] oktatását Gergely János, Kerekes László, Pesti János végezte. 1969-ben kapcsolódott be a tanszék munkájába Márk Tamás. Főiskolai oktatóként a magyar nyelvészet különböző területeinek tanítását vállalta, de legfőképp a történeti nyelvészeti előadások, gyakorlatok tartása lett a feladata. Márk Tamás a szegedi egyetemen végzett finnugor nyelvészként, a szamojéd nyelvek kutatása állt tudományos munkájának a középpontjában. Főiskolai oktatómunkája mellett finn nyelvet is tanított. 1975-től 1981-ig magyar lektor volt a helsinki egyetemen. Márk Tamás Finnországba távozásakor került a tanszékre Zemplényi Vera és Lerch Ágnes. Mindketten finnugor szakot végeztek, ők folytatták a finn oktatást, és nyelvtörténetet is tanítottak. 1981-től a finnugor összehasonlító nyelvészet és nyelvtörténet óráit ismét Márk Tamás látta el.
1982 januárjában megalakult a Tanárképző Kar. Az egyetemi szintű oktatás 1983 őszén indult meg, legelőször a magyar szakon. A Magyar Nyelvi Tanszék vezetését Szépe György professzor látta el. Az ő nevéhez fűződik az egyetemi program kialakítása, a főiskolai képzésből az egyetemi képzésbe való átmenet irányítása. Évekig egymás mellett folyt a főiskolai és egyetemi képzés. A főiskolai tanároknak meg kellett felelniük az új követelményeknek, az új feladatok ellátása érdekében érkeztek új tanárok is. Az eddigi magyar nyelvi tanszék kezdett szűk lenni, egyre újabb és újabb szakterületek jelentek meg. Kitágultak a finnugor összehasonlító nyelvészet és magyar nyelvtörténet lehetőségei is. A kiindulást a féléves főiskolai kurzus jelentette, a finnugor összehasonlító nyelvészet és nyelvtörténet oktatásának ideje másfél évre emelkedett, és újabb szakterületekkel bővült. Az új egyetemi program is megőrizte a finnugor összehasonlító nyelvészet és a magyar nyelvtörténet egységét, s követte az évtizedeken át kialakított gyakorlatot. A Finnugor Tanszék ma is kettős feladatot lát el.
Az 1982-ben alakult egyetem munkájába bekapcsolódott Temesi Mihály is, egyetemi tanári kinevezést kapott a Janus Pannonius Tudományegyetemen. 1983-ban Szépe Györggyel közösen mondattani konferenciát szervezett Klemm Antal emlékére. Magyar nyelvtörténetet, nyelvemlékolvasást oktatott 1988-ban bekövetkezett haláláig. — Az új egyetemi oktatás kialakításán egy önálló finnugor tanszék létrehozásán fáradhatatlanul dolgozott Márk Tamás, korai halála (1985-ben) meghiúsította a tervek megvalósítását. — A nyolcvanas évek közepétől Fancsaly Éva, Dobó Attila, Székely Gábor tanítottak finnugrisztikát és nyelvtörténetet, s néprajzot tanított továbbra is Andrásfalvy Bertalan 1990-ig.
A Magyar Nyelvi Tanszék időközben Nyelvi Intézetté alakult, amely már átfogta az újonnan létesült, az induláskor még a Magyar Nyelvi Tanszék keretei között működő Olasz, Francia és Kommunikációs Tanszéket is, itt kezdte meg pécsi működését Fülei-Szántó Endre, Herczeg Gyula, Horányi Özséb, Neményi Kázmér és Vígh Árpád. Ide tartozott a történeti nyelvészet oktatására 1988-ban megalakult Finnugor Szeminárium is. A szeminárium vezetője Pusztay János lett. A magyar nyelvtörténet oktatására meghívást kapott Benedek Piroska, Hajdú Mihály és Szegfű Mária.
A többi finnugor tanszékhez hasonlóan Pécs is igyekezett finn lektort hívni az egyetemre. 1991-ig, az első lektor érkezéséig a magyar szakosok kötelező finn óráit Márk Tamásné és Zemplényi Vera tartotta. Időnként finn ösztöndíjasok segítettek az oktatásban, így Eeva Herrala és Marketta Huitu. Az első finn lektor Marita Karsikas volt, így 1940 után ismét lett finn lektora az egyetemnek, 1992 óta Anja Haaparanta a finn lektor. A finn nyelv mellett a kisebb finnugor nyelvek oktatása is megindult a szeminárium keretében. Vendégként M. D. Imajkina erza-mordvin nyelvet oktatott egy évig, N. D. Manova pedig komi nyelvet két évig. Paul Kokla vendégprofesszorként töltött fél évet Pécsett, s így a pécsi diákoknak lehetőségük adódott négy finnugor nyelvet anyanyelvi oktatótól tanulni.
A szeminárium két nemzetközi konferencia megtartására is vállalkozott. 1988-ban megrendezte a Colloqium Sibiricumot, ez volt az első alkalom, amikor a pécsi szeminárium a nyilvánosság elé lépett. 1989-ben Budapest mellett Pécs is színhelye lett a hetedik Finn—Magyar Folklórszimpóziumnak, amelynek témája a folklór és a nyelv volt. Az említett konferenciákhoz kapcsolódva a szeminárium két folyóiratot is indított. A Colloqium Sibiricum előadásai jelentek meg [250] a Specimina Sibirica első számában 1988-ban. Ebben a sorozatban került kiadásra a „Gedenkschrift für Irén N. Sebestyén” című emlékkönyv 1990-ben. A Finn—Magyar Folklórszimpóziumok anyagát a Specimina Fennica második kötete tartalmazza, amely 1990-ben jelent meg. Ennek a sorozatnak az első kötete magyar és finn kutatók fennisztikával kapcsolatos írásait tartalmazza. A kiadványok szerkesztője Pusztay János, a Specimina Fennica első kötetének társszerkesztője Tuomo Lahdelma.
A sorozatokon kívül megjelent Munkácsi Bernát votják szótára (Lexicon Linguae Votiacorum) hasonmás kiadásban 1990-ben (Az Uralisztikai Tanszék Kiadványai I.). E kiadványsorozat másik, még Pécsett kiadott könyve: Lakó György „A magyar mondatszerkezet finnugor sajátosságai” (1991.). Különböző finnugor témájú cikkekből gyűjtötte össze Pusztay János a „»Ha én szólok, Észak beszél« Tanulmányok nyelvrokonaink népköltészetéről és mitológiájáról” kötetét (Pécs, 1988.). Pusztay János Szombathelyre távozásával ez a publicisztikai tevékenység (folyóiratok és sorozatok) a Berzsenyi Dániel Főiskolán folytatódik.
1992-ben a Bölcsészettudományi Kar létrejöttekor önálló Finnugor Tanszék alakult. A tanszék oktatási feladatait továbbra is a magyar szakos hallgatók kötelező finnugor összehasonlító nyelvészeti és magyar nyelvtörténeti óráinak ellátása jelentette. E tárgyak oktatásának megvolt már a hagyománya és a jól bevált gyakorlata, de a tanszékké alakulás új lehetőséget adott a két szakterület művelésére. Az egyetemi tanszék első vezetője Paul Kokla észt nyelvész, a finnugrisztika nemzetközileg ismert tudósa lett. Feleségével, Tiiu Kokla műfordítóval, a magyar irodalom szakavatott észt tolmácsolójával együtt érkezett Pécsre. Az összehangolt, közösségben végzett magas színvonalú tanári munkát, az oktatás megszervezését, az egyéni kutatómunka támogatását és a hallgatókkal való kapcsolatot tartotta fontosnak. Két tudományterület művelését tervezte. Az egyik a balti finn kultúra és nyelvészet (finn nyelv és irodalom, művelődéstörténet, baltikumi nyelvi kapcsolatok stb.), a másik az Északnyugat-Szibéria területét érintő nyelvészeti kutatás. 1993 őszétől indult el a finnugrisztikai specializáció finnugor nyelvész, illetve finnugor filológus irányultsággal. Ennek az új szakképzési formának a tartalmi, tematikai kidolgozását, a szükséges oktatási anyagok összeállítását tartotta indokoltnak.
1992-ben Dobó Attila egy évre Komiföldre távozott tanítani, Fancsaly Éva pedig három évre Bécsbe, ekkor Janurik Tamás került új oktatóként Pécsre. Hamarosan megvédte „Az uráli nyelvek morfonotaxisa” című kandidátusi értekezését. Időközben Fancsaly Éva is PhD fokozatot szerzett. Nagy Zoltán — a tanszék volt diákja — vendégoktatóként kapcsolódott be a tanszék munkájába, a néprajzi tárgyakat tanítja. Részben egyetemi, részben kollégiumi keretben működik a Munkácsi Bernát Szakkollégium, amely a helyi és a meghívott neves előadók számára lehetőséget ad arra, hogy a finnugor népek kultúráját szélesebb körben népszerűsítsék. A tanszék jelentős ismeretterjesztő tevékenységet is folytat, klubprogramok, irodalmi estek, előadások, megemlékezések formájában.
Később sajnálatos módon aggasztóan csökkent a tanszék oktatóinak a száma. Paul Kokla visszament Észtországba, Zemplényi Vera, majd Janurik Tamás az ismert országos takarékossági intézkedések miatt kényszerült távozásra. A tanszéket Szépe György, a Nyelvtudományi Tanszék professzora irányította megbízott tanszékvezetőként az 1995—96-os tanévben, ezt követően egy éven át Sz. Bakró-Nagy Marianne, az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa látta el ezt a feladatot. Az 1997—98-as tanévtől Székely Gábor a megbízott tanszékvezető.
Érdemes elődeink nemcsak tudós tanárok, szakterületük kitűnő művelői voltak, hanem oktatás-, művelődés- és programszervezők, akik nem tudományuk elefántcsonttornyának hűvös magasából szemlélték koruk eseményeit. Amikor nem állt mögöttük a stabilitást biztosító intézmény — egyetem, kar, tanszék —, akkor maguk teremtették meg az oktatás lehetőségét, a szakterület művelésének a műhelyét, vagy személyük pótolt egy egész intézményt. Megőrizték — a sors minden fordulata ellenére — a magyar nyelvészet, a nyelvtörténet, a finnugor nyelvészet oktatásának és kutatásának folyamatosságát, így alkotó módon járultak hozzá az egyetem fennmaradásához, [251] a későbbi bölcsészkar létrejöttéhez. Temesi Mihály volt az, aki mint az egyik akadémiai bizottság tagja először figyelt föl a főiskola egyetemi karrá alakításának lehetőségére. (Szépe György közlése.) Az egyetemre olyan tanszéket hagyott, ahonnan az egész főiskolai képzés megváltoztatása elkezdődhetett. A tanszék befogadta az új kezdeményezéseket, s így nemcsak a magyar szak átalakításának, hanem az új bölcsészszakok indításának is kiindulópontjává vált. Az érkező új tanárokat az új tanszékek önállósodásáig oltalmába vette.
S ha tanulmányunk végén választ akarnánk adni az első pécsi rektor, (Halasy-) Nagy József által 75 éve felvetett kérdésre, valamint az egyetemalapító kultuszminiszter, Klebersberg jóslatát elemeznénk, akkor az egyetem szempontjából elégedettek lehetünk. Hiszen a bölcsészkar 1940. évi bezárása, majd az egyetem egykarúvá válása után a teljes bezárás veszélyét elkerülve az egyetem a 60-as évektől újraéledt. Ma már 6 karral a Dunántúl legnagyobb felsőoktatási intézménye, és nemsokára egyesül az orvostudományi egyetemmel. A Bölcsészettudományi Karon az egyetemi oktatás megindulása óta számtalan tanszék és intézet létesült.
Ha viszont szakterületünk jelenlegi helyzetét vizsgálva arra gondolunk, hogy az egyetem jellemzője az állandó gyarapodás — mert csak így tud megfelelni az újabb követelményeknek —, akkor az elődeink iránti hálánk jeléül is teendőinket fogalmazzuk meg. Nyelvünk közeli és távolabbi múltjának kutatása, nyelvünk kialakulása, hovatartozása, rokoni kapcsolatainak feltárása a múlt század eleje óta fontos a tudományos közvélemény számára. A tudományterület egyetemi oktatása a XIX. század második felében indult meg. Említett nagynevű elődeink ezt a hagyományt követték. A mai kutató, egyetemi oktató feladata más, a tudományok határai elmosódtak, az arányok megváltoztak. Viszont a nép, a nyelv, az etnikum, a terület, a nyelvrokonság és a nyelvi érintkezések, a faj stb. fogalmának tisztázása, s ezek bonyolult kapcsolatainak a bemutatása s a tudomány fényében való vizsgálata mindenkor fontos nemcsak a jövendő magyartanára, hanem azok számára is, akik nyelvünket anyanyelvként beszélik vagy megismerik.1
1Megköszönjük dr. Harczos Ottóné dr. Hegyi Eugéniának, dr. Papp Gyulának, dr. Temesi Mihályné dr. Tomanóczy Jolánnak, Váray Zoltánné Pollich Máriának, hogy személyes élményeiket megosztották velünk, és támogatták munkánkat.
Dezsőné Zemplényi Vera — Dobó Attila