Oldalak: 206 207 208 209

A magyar szlavisztika hagyományai

    1. Tudományosan művelt szláv filológiáról hazánkban a XIX. század nyolcvanas éveitől, Asbóth Oszkár munkásságának kezdeteitől beszélhetünk. Asbóthnak „A szláv szók a magyar nyelvben” című tanulmánya 1893-ban jelent meg az „Értekezések a Nyelv- és Széptudományok [206] Köréből” című sorozat XVI. kötetének 3. számaként. Ezzel a témával ő akkor már csaknem egy évtizede foglalkozott, hiszen a „Szlávság a magyar keresztény terminológiában” című dolgozatát a Nyelvtudományi Közleményekben 1884-ben tette közzé.

A magyarországi szláv filológia meghatározó egyéniségei az elmúlt száz esztendőben nyelvészek voltak. Kutatásaikkal szinte kijelölték a kortársak és a következő nemzedékek munkaterületeit, és meghatározták módszereik alapját is. Európa-szerte elismerést szerzett egykori tudós professzoraink, Asbóth Oszkár, Melich János, Kniezsa István és Hadrovics László, kifejezetten szláv nyelvészeti kérdések kutatása mellett feladatuknak tekintették a szláv—magyar és magyar—szláv nyelvi kapcsolatok tüzetes feltárását és feldolgozását, és valamennyien maradandót alkottak a magyar nyelvészetben is. Munkáik ismerete elengedhetetlen a nyelvtudomány művelői számára, több alkotásukban élvezetes olvasmányra lel az érdeklődők szélesebb köre is.

    2. Feltehetően ezek a gondolatok is foglalkoztatták Kiss Lajost, amikor hozzálátott ahhoz az erőt próbáló vállalkozáshoz, hogy nagy nyelvészeink életművét egy-egy kismonográfiában foglalja össze úgy, hogy vázolja életútjuk legfontosabb állomásait, tömör, de mindenre kiterjedő képet adjon munkásságukról, bemutassa őket legjellegzetesebb külső és belső vonásaik mesteri felvázolásával, valamint summázza jelentőségüket is. „A múlt magyar tudósai” sorozat kiadványaiként láttak napvilágot ezek a kismonográfiák a következő sorrendben: 1994-ben a Kniezsa Istvánról szóló, 1995-ben a Melich Jánost bemutató, 1996-ban az Asbóth Oszkárról szóló, 1999-ben pedig a Hadrovics László életútját és jelentőségét a közvetlen munkatárs és barát elismerésével és szeretetével megjelenítő könyv. (Az első háromról folyóiratunk hasábjain l. Juhász Dezső, Kiss Lajos három könyve nagy magyar szlavistákról: MNy. 1997: 368—74.) Szervesen csatlakoznak e munkákhoz azok a szerény válogatások, amelyeket az ELTE Szláv Filológiai Tanszéke adott ki segédkönyvként nagy szlavistáink azon írásaiból, amelyek tartalmuknál és terjedelmüknél fogva kiváltképpen alkalmasak szemináriumi feldolgozásra az egyetemi képzésben. Ezeket a köteteket Kiss Lajos és Nyomárkay István szerkesztette. A válogatások a Hadrovics-kötet kivételével ugyanabban az évben jelentek meg, amelyikben a kismonográfiák. A Hadrovics László írásaiból válogatott kötet a Tankönyvkiadó gondozásában még a professzor életében, 1994-ben látott napvilágot.

    3. Kiss Lajos monográfiáinak felépítése igazodik a terjedelem megkívánta követelményekhez, a takarékos, ám mégis informatív bemutatás kívánalmaihoz. A tanulmányok mindegyike négy fő részből áll: a bemutatott tudós életútja, életműve, jelentősége és bibliográfiája. A bibliográfiák természetesen nem teljesek, csak a legjelentősebb művekre szorítkoznak, de tartalmazzák a nagyobb munkák recenzióit, a születésnapi köszöntőket és a nekrológokat is. (A bibliográfiák kapcsán utalnom kell arra, hogy az ELTE Szláv Filológiai Tanszékének gondozásában már 1990-ben megjelent „A magyarországi szláv nyelvtudomány bibliográfiája 1985-ig” című kiadvány.) Az életút bemutatásában Kiss Lajos a családi hátteret, az egyetemi tanulmányokat, valamint a tudományos és a közéleti pályafutást emeli ki. Asbóth Oszkárnak kitűnő lehetőségei voltak ismeretei bővítésére, egy-egy évet tölthetett Lipcsében, Berlinben és Göttingában, a kor legkiválóbb indogermanistáinál. Szlavistává Vatroslav Jagić hatására vált. Melich Jánosnak ugyancsak megadatott, hogy a híres bécsi szlavisztikai tanszék professzorát hallgathassa. Az akkori professzor—diák kapcsolatot jól érzékelteti egyik magánlevelében, amelyet 91 éves korában írt: „Jagić előadásait szorgalmasan hallgattam, szemináriumában többször bemutattam dolgozatot, megszeretett. Később meghívott lakására vasárnapi délutánokra, magántanárai szoktak volt nála összejönni.” (Kiss Lajos, Melich János 15). A tudományos pályát nagyrészt a háború miatt későn kezdő Kniezsa Istvánnak is volt része alapos külországi képzésben, három félévet töltött Berlinben Max Vasmernál, két évben pedig híres lengyelországi egyetemeken hallgatott olyan szaktekintélyeket, mint Tadeusz Lehr-Spławiński és Kazimierz Nitsch. Hadrovics László szlavisztikai ismereteinek elmélyítését szintén Németországban, Vasmernál kezdte, későbbre tervezett ösztöndíjas [207] tanulmányútjainak megvalósításában betegsége akadályozta meg. Szlavistáink életútjának további alakulásában döntő szerepe volt az egyetemnek. Asbóth és Melich tevékenysége még a régi típusú, professzori egyetem korszakára esik, amikor a csaknem kizárólagos oktatási forma az előadás volt, amit természetesen kiegészített a rátermett hallgatókkal való egyéni foglalkozás. Kniezsa István nagyrészt, Hadrovics László pedig teljes egészében a II. világháború utáni új típusú egyetemen fejtette ki működését, amelyre a megnövekedett hallgatói és oktatói létszám volt jellemző, és amelyen egyre nagyobb hangsúlyt kapott a tanárképzés, az előadások száma bizonyos mértékig csökkent, s inkább a kiscsoportos foglalkozások domináltak.

Melich János előadásairól Kniezsa István elmondja, hogy nem volt szilárd szerkezetük, s követésük a kezdőktől nagy erőfeszítést igényelt. Kiemeli, hogy főleg a kutatási módszert lehetett elsajátítani tőle. (Vö. Kiss Lajos, Kniezsa István 16.) Magam Kniezsa István előadásairól mondhatom el ugyanezt. „Szláv népek és nyelvek” című kollégiumát szigorú rendszerben, de sok előzetes ismeretet feltételezve adta elő. Szakkollégiumi előadásait gyakran szakította meg érdekfeszítő kitérőkkel. Hadrovics László szerb és horvát (akkor: szerbhorvát) irodalom- és nyelvtörténetet adott elő, valamint aktuális kutatási témáiból szakszemináriumokat tartott. Előadásai mindenre kiterjedő pontossággal kidolgozottak, jól követhetők és jegyzetelhetők voltak; ugyanaz a világos szerkezet és előadásmód jellemezte őket, mint írásműveit is.

Kiss Lajos az alkotók életművét legjelentősebb munkáikat avatott kézzel kiválasztva mutatja be. A nyelvi (és ezzel együtt természetesen a kulturális) kölcsönhatások elemzése meghatározó szerepet játszott mind a négy tudós munkásságában. A történeti-összehasonlító kutatás módszereit fölényes biztonsággal alkalmazták, járatosak voltak valamennyi szláv nyelvben, s a tudományszak megkövetelte világnyelveken is tudtak. A szláv—magyar hatás vizsgálatát elsősorban a szókincs kutatásával kezdték el, egy-egy terminológiai csoport szavainak (szókölcsönzéseinek) bemutatásával, a legalaposabb történelmi és kultúrtörténeti ismeretekkel felvértezve. Asbóth a keresztény terminológiával kezdett foglalkozni, Melich János a kérdést monografikusan dolgozta fel. Kniezsa István is szentelt két fontos tanulmányt a magyar állami és jogi terminológia eredetének. A részletkutatások aztán Kniezsa (sajnos) befejezetlenül maradt nagy munkájában, „A magyar nyelv szláv jövevényszavai”-ban teljesedtek ki. Ezzel a témával ilyen szélesebb körű összefüggésben már Asbóth is foglalkozott, de — amint Kiss Lajos megállapítja — „nem a témán múlott, hanem Asbóth személyiségén, hogy életműve nem teljesedett ki, és hiányoznak belőle az olyan nagyszabású szintézisek, amilyeneket a budapesti egyetem szláv filológiai tanszékének későbbi gazdái ... alkottak.” (Kiss Lajos, Asbóth Oszkár 162).

Nagy szlavistáink a magyar nyelvészetet is szívesen művelték. Elegendő itt valamennyiük etimológiai munkásságán kívül Melich János grammatikai és szótárirodalmi, Kniezsa István névtani és helyesírástörténeti munkáira utalnunk. Kiemelt hely illeti meg Hadrovics Lászlót, aki mondattanával új utakat tört a szintaktikai gondolkodásban, jelentéstana és frazeológiája is „szigorú tudományossága mellett — olyan egyszerű nyelven van fogalmazva, hogy szakmai körökön túl — ideértve a nyelvészeken kívül a néprajzosokat, irodalomtudósokat, pszichológusokat is — bárki érdeklődőnek hasznos kézikönyvéül szolgálhat.” (Kiss Lajos, Hadrovics László 84). Hadrovics mondattanához alapelgondolásaiban és feldolgozásában is szembeötlően hasonlít Radoslav Katičić 1991-ben megjelent és széles tudományos körben modernnek tartott horvát mondattana. Úgy látszik, Hadrovics László vizsgálati szempontjai és feldolgozási módszere jól alkalmazható más típusú nyelvek leírására is. Katičić természetesen nem ismerte ezt az övénél csaknem harminc esztendővel korábban megjelent munkát.

A magyarnak a környező népek nyelvére gyakorolt hatását már Asbóth is vizsgálta, amikor egy tanulmányt szentelt az „oláh nyelvbe átment” magyar szavaknak. Kniezsa István már 1936-ban kutatta a magyar hatást a kaj-horvát keresztény terminológiában. A magyar hatásról a szomszédos szláv nyelvekre az első összefoglaló monográfiát, tulajdonképpen elméleti és módszertani [208] bevezetővel ellátott nyelvtörténeti szótárt, Hadrovics László írta meg a szerbhorvát nyelv magyar jövevényszavairól.

Plasztikusak és találóak Kiss Lajos jellemzései, amelyek „emberközelbe” hozzák a világhírű tudósokat. Kniezsa Istvánról például így ír: „Impulzív egyéniségét, férfias báját el nem fakuló emlékként őrzik mindazok, akik környezetéhez vagy akár csupán ismeretségi köréhez tartoztak...” (i. m. 128). Melich János jellemzéséhez Szabó Dezsőt idézi: „Széles készültséggel, sok friss meglátással, és eleven, megfogó erővel adott elő [...] De [...] csak csupán nyelvész volt, mintegy szerzetese a nyelvészetnek és azonkívül a világ, ideák, problémák nem léteztek számára.” (i. m. 79). Hadrovics Lászlóról — egyebek mellett — ezt olvassuk: „Hadrovics László szép szál férfi, s természetesen egyszerű, közvetlen és barátságos természetű ember volt, aki egyszeriben bizalmat tudott ébreszteni maga iránt... A rábízottak, a hozzáforduló pályakezdők nemcsak a filológiai aprómunkát, a kutatás módszereit sajátíthatták el tőle, hanem olykor új kutatási témákat, ötleteket, sőt forrásmunkákról készített xeroxmásolatokat, esetleg többé-kevésbé lezárt adatgyűjteményeket is kaphattak tőle.” (i. m. 100). Ezt magam is tanúsíthatom, hiszen burgenlandi horvát nyelvtörténeti szótáram összeállításához felbecsülhetetlen segítséget nyújtott, hogy nekem ajándékozta xeroxgyűjteményét, és ez sok utánajárástól kímélt meg, így munkám megírását is meggyorsította.

    4. Nagy szlavistáink jelentőségét összegezve megállapítható, hogy valamennyien maradandó nyomot hagytak a magyarországi nyelvtudományban, sőt Melichről joggal állapítja meg Kiss Lajos, hogy „a magyar nyelvtudomány történetének hosszú és jelentős korszakát ... akarva-akaratlan saját képére és hasonlatosságára formálta.” (i. m. 88). Kifejezetten elméleti kérdésekkel nemigen foglalkoztak, de ezt anakronizmus is lenne számonkérnünk tőlük. Alapelvük az volt — amint ezt Hadrovics László szóban és írásban is többször kifejtette —, hogy mindig csak annyi általános következtetést vontak le, amennyit az általuk kutatott nyelvi anyag megengedett. Hadrovics László munkáiban, leginkább mondattanában, de jelentéstanában és frazeológiájában is egyszerű szavakkal kifejtve ott vannak azok a szempontok és módszerek, amelyek a modern nyelvtudomány egyes reprezentánsainak munkáiban elénk tárulnak.

A tudománytörténetet beiktattuk a graduális és a posztgraduális képzésbe is. Ennek szükségességét a röviden bemutatott monográfiákban elénk táruló életművek és életutak teljes mértékben alátámasztják. Tekintettel arra, hogy mind a négy nagy tudósunkat nemzetközi elismertség is övezte, a legmesszebb menőkig javasolható, hogy az őket bemutató munkák világnyelven is megjelenjenek.

Nyomárkay István

Vissza a Tartalomhoz