Oldalak: 368 369 370 371

A Kárpát nyelvatlasz magyar lexikai elemei

    1. A Kárpát nyelvatlasz (Obscsekarpatszkij dialektologicseszkij atlasz, rövidítése OKDA.) munkálataiba a magyar kutatók több mint húsz éve kapcsolódtak be. A hosszas előkészületek után az érdemi munka a nyolcvanas években indult meg. A nemzetközi munkálatnak az a célja, hogy bemutassa a Kárpátok vidékén és a Balkánon élő népek nyelvi és kulturális kölcsönhatását. A munka eredményeképpen hét kötet fog megjelenni, amelyből egyet — a hatodikat — a magyar nyelvészek szerkesztenek meg és adnak ki. Ez a kötet előreláthatólag 2000-ben kerül nyomdába.¹ Az egyes kötetek — azonos szerkesztési elv alapján — adattárból és térképekből állnak. A hatodik kötet az 563. kérdéstől a 674. kérdésig terjedő anyagot tartalmazza, ez tematikailag a pásztorkodással kapcsolatos szavakat, kifejezéseket, valamint az állathívogató- és terelő szavakat foglalja magába. A térképek nagyobbik része lexikai, de vannak szemantikai térképek is. Az atlasz nyelvei az orosz és a francia, valamint annak az országnak a nemzeti nyelve, amelynek a kutatói az adott kötetet kiadják. (A hatodik kötet esetében ez a magyar lesz.) A teljes anyag több mint 600 térképet és 126 ezer adatot ölel fel. [368]

A Kárpát nyelvatlasz nem adatbeírásos módszert alkalmaz, mint például A magyar nyelvjárások atlasza (I—VI. Akadémiai Kiadó, Bp., 1968—1977.), hanem szimbólumokat használ, ezért minden térképlaphoz jelmagyarázat is tartozik. (Az ún. kárpátizmusokat mindig fekete körrel jelöljük.) Az atlasz magyarországi kutatópontjai megegyeznek a magyar nyelvatlasz azon kutatópontjaival, amelyek az ország északkeleti részén találhatók. Ezek a következők: Patak (Nógrád m.), Karancslapujtő (Nógrád m.), Balaton (Heves m.), Szinpetri (Borsod-Abaúj-Zemplén m.), Tiszadob (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.), Pusztafalu (Borsod-Abaúj-Zemplén m.), Tiszakerecseny (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.), Ófehértó (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.), Tyukod (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.). A magyar adatokat Balogh Lajos, Gerstner Károly és Posgay Ildikó gyűjtötte össze és ellenőrizte (vö. Obscsekarpatszkij dialektologicseszkij atlasz. Vsztupitelnij vipuszk. Skopje, 1987. 87). Az adattárban a különböző nyelvek adatai a következő sorrendben követik egymást: lengyel, morva, cseh, szlovák, magyar, ukrán, moldáv, román, szerb, horvát, macedón, és van egy albán kutatópont is.

A nyelvi kölcsönhatás vizsgálatához a Kárpát nyelvatlasz elsősorban a népi élet különböző színtereiről (a ház és berendezése, az öltözködés, az ételek megnevezése és elkészítése, az időjárás, a betegségek megnevezése, a pásztorkodással, állattartással kapcsolatos szavak és kifejezések stb.) nyújt adatokat. Mivel a nyelvi kölcsönhatás nyelvjárási síkon megy végbe, az adatok a nyelvi standardtól eltérnek. Néhány magyar példa:

a) A nyelvi standardhoz képest lexikai többlet: akol, almárium, átalag, azsag, cserge, früstök, hídlás, jászol, kas, miskárol, palánk, pitvar, surc, szelemen stb.

b) A nyelvi standardhoz képest szemantikai eltérések: bordély ’kunyhó’, határ ’a falu határa, a falu körüli szántóföldek’, tarka ’foltos szőrű tehén’ stb.

Ha a nyelvek felől vizsgáljuk meg a kölcsönhatást, a földrajzi tényezők fontos szerephez jutnak. Nyilvánvalóan erősebb lesz a kölcsönhatás az egymással közvetlenül érintkező népek, illetőleg nyelvjárások esetében: vagyis a mai lengyel és a magyar kevésbé tud egymásra hatni, mint például a szlovák és a magyar (itt nem térünk ki a történeti adatokra).

A kölcsönhatás foka természetesen különböző. Korábban igen erős volt a délszláv nyelvek hatása, olyanformán, hogy onnan vettünk át kölcsönszavakat. Ezeket a történeti szókölcsönzéseket már a magyar nyelv elemeiként adtuk tovább a nyugati szláv nyelvekhez tartozó szlováknak és lengyelnek, valamint a keleti szláv nyelvekhez tartozó ukránnak. Ezek az ún. visszakölcsönzések, pl. kucsma, nadrág, padlás, pajta, párna, pogácsa, rétes stb. (Vö. Kniezsa, SzlJsz., TESz. I—III., EWUng., Schubert, Gabriella, Ungarische Einflüsse in der Terminologie des öffentlichen Lebens der Nachbarsprachen. Harrasowitz, Wiesbaden, 1982.) A szókölcsönzések száma egyébként a magyar és a kárpátaljai ukrán nyelvjárások között a legszámottevőbb (a kölcsönzés iránya: a magyarból az ukránba), legalábbis az atlasz adatai alapján. Megjelennek az ún. dublettek is: pl. szlovák okno és oblok (vö. lengyel okno, cseh okno és magyar ablak).

    2. Ha a nyelvi kölcsönhatást a magyar nyelvjárások felől vizsgáljuk, a szókölcsönzéseket két nagy csoportra oszthatjuk:

1. Magyar szavak, amelyek a magyarból kerültek be a környező szláv nyelvekbe, pl. bakancs, csipke, kapocs, karika, leves, rovás, szállás, tarka, ujjas.

2. Nem magyar eredetű szavak, amelyek magyar közvetítéssel kerültek be a környező szláv nyelvekbe:

a) Nemzetközi vándorszavak, pl. almárium, bordély, szamár.

b) Német eredetű szavak: pl. surc, vánkos.

c) Román eredetű szavak: pl. palacsinta.

d) Török eredetű szavak: pl. csizma, papucs.

e) Szláv eredetű szavak (ún. visszakölcsönzések): pl. kucsma, nadrág, pajta, párna, pogácsa, rétes. [369]

A továbbiakban a magyar eredetű szavak csoportját részletesebben is bemutatom: az egyes szavak különböző hangtani változatait, a szó jelentését, valamint előfordulási helyét.

bakancs. OKDA. II, 74—5 (30. térkép). Hangtani változatai: le. bokańcie, cseh bagane, szlk. bagane ukr. . Magyar fejlemény. Származékszó, vö.: TESz. I, 222 boka a. és I, 327; EWUng. 71. — A szónak két alapjelentése van: 1. durva bőrből készült vastagtalpú lábbeli, 2. katonai lábbeli. — (A teljesség kedvéért szeretném megemlíteni azt, hogy az utóbbi évek legdivatosabb lábbelije a bakancs volt, s ezért a bakancs szó használata rendkívüli mértékben aktivizálódott nyelvünkben. Természetesen jelentése is módosult: ’bokán felül érő nehéz, fűzős lábbeli’; vö. ÉKsz. I, 84). Előfordulását a fentebbi példák mutatják, de főleg a szlovákiai, kárpátaljai és moldáviai kutatópontokon jelentkezik, mindkét jelentésben.

csipke. OKDA. III, 121—2. Hangtani változatai: le. czypka; cseh čipka; szlk. čipka; ukr. . Magyar fejlemény, szlávból való származtatása téves (TESz. I, 537—8, EWUng. 218 csipke a.). A fenti adatok elterjedési irányáról és mértékéről sajnos nem tudok sokat mondani, mivel ezek az adatok végül nem kerültek térképre.

leves. OKDA. III, 66—7 (20. térkép). Ez a szó szemantikai térképen jelenik meg ’húsleves’ jelentésben. Emiatt a magyar adatokban így fordul elő, összetett szóként (l. az alábbiakban). A szó eredetéhez vö. TESz. leves a., EWUng. leves a. Hangtani és alaktani változatai: leveš, , leveška, hu:š, huš. Elterjedési iránya: K-Szlovákia, Kárpátalja és a magyar kutatópontok.

rovás. OKDA. V, (43. térkép). Hangtani változatai: le. rova , rovas, szlk. rova: , ukr. . Az atlaszban 62 kutatóponton található meg, ezek többsége vagy szlovák, vagy kárpátaljai település, de megvan a lengyelben is. Szórványosan előfordul még a moldáviai román kutatópontokon. Sajnos a romániai nyelvjárási atlaszok anyagában, ahonnan az OKDA. adatai valók, nem szerepel ez a szó. Tőlünk délre — az OKDA. adatai szerint — Bosznia-Hercegovinában és Crna Gorában fordul elő. — A nyelvtörténeti kutatások alapján jól tudjuk, hogy a rovás szó a ró ige származéka, amely ősi örökség a finnugor korból. A magyar rovás szó számos szomszédos nép nyelvébe átkerült részben a pásztorkodás, részben a kereskedelmi hitelezés tárgykörében (TESz ró a., EWUng. ró a.). Jelentése a nyugati szláv nyelvjárásokban megegyezik a magyaréval, a moldáviai románban ’levél’, a szerb adatokban ’rendetlenség a házban’(?).

szállás. OKDA. I, 82—3 (27. térkép). Hangtani változatai: le. saua ; szlk. sala ; ukr. . Maga a szó 121 kutatóponton jelenik meg, ez az összesnek több mint a fele (58%). Ezt a szavunkat a szomszédos szláv nyelvek mind átvették, vándorszó lett (vö.: TESz. III, 661; EWUng. 1387). A lengyel, morva, szlovák, ukrán, román, moldáv és szerb anyagban egyaránt jelen van, viszont jelentésbeli eltérések vannak. A kárpátizmusnak tekintett jelentésváltozat: ’a pásztorok hegyi szállása’. (A térképet rajzzal is kiegészítették az első kötet szerkesztői, s ezen jól látható, hogy egy egészen egyszerű építményről van. szó. L. a mellékletet!) Ebben a jelentésben a lengyel és a kárpátaljai kutatópontokon fordul elő.

tarka. OKDA. VI, m. e. (23. térkép). Hangtani és alaktani változatok: le. tarkata; szlk. tarkuľa, tarkava; moldáv . A magyar tar szóból, annak deminutív származéka (Kniezsa, SzlJsz. II, 960—1, TESz. III, 854—5, EWUng. 1519). Szemantikai térképen jelenik meg. Alapjelentése az atlaszban: ’foltos szőrű állat, amelynek fehér a feje vagy a melle’. Előfordulása: Kelet-Szlovákia, Kárpátalja és a magyar kutatópontok.

    3. A továbbiakban azokról a szavainkról lesz szó, amelyek valamilyen okból kimaradtak az atlaszból, bár a szótárak tanúsága szerint részei a magyar szókincsnek. A szavak a következők: cáp, cigája, csiba, gyí, pojána, parenyica, turma és két földrajzi név: Magura és Oszoly.

cáp. Ez a szavunk a szótárak szerint nyelvjárási szó (ÚMTsz. I, 668, TESz. I, 411, ÉKsz. I, 169), amely szinte az egész magyar nyelvterületen megvolt (adataink vannak a Dunántúlról, a [370] Kiskunságból, a Partiumból, Erdélyből, Moldvából). Jelentése: ’a vadkecske hímje, vmilyen kiherélt állat’ (ÚMTsz.), ’kiherélt hím állat (kecske, juh, bika), kecskebak’ (ÉKsz.).

cigája. Főleg a keleti nyelvjárásokban ismert román eredetű szó, emellett juhtenyésztési műszó is. Jelentése: ’selymes rövidszőrű juhfajta’ (vö. ÚMTsz. I, 689, TESz. I, 429), illetőleg ’fekete fejű és lábú juh’ (ÉKsz. I, 174).

csiba. Önkéntelen hangkitörésből keletkezett állatűző szó. Az ÚMTsz. adatai szerint kutya elűzésére és csendesítésére is szolgálhat (I, 812). Az atlaszban szereplő szlovák, ukrán, szerb, horvát adatok egymástól függetlenül jöhettek létre, bár az esetleges kölcsönzés lehetőségét sem lehet teljesen kizárni (vö. TESz. I, 518).

gyí. Önkéntelen hangkitörésből keletkezett indulatszó. Az egész magyar nyelvterületen használt (nyelvjárási) szó. A ló elűzésére és biztatására, elindítására egyaránt használják (vö. TESz. I, 112, ÚMTsz. II, 748—9).

Magura. Igaz, hogy köznévként nem fordul elő magyar nyelvterületen, de település- és hegynévként igen. M%gura romániai helység Erdélyben, Piskitől (Simeria) dél-délkeletre. Román eredetű, vö. rom. Magura hn. Ennek köznévi előzménye a rom. m%gur% ’domb, magaslat, kunhalom’ (FNESz. II, 65). A Kárpátokban sokfelé található Magura hegynév forrása a vlach pásztoroktól elterjesztett rom. m%gur% ’(nagy)domb, halom, hegység’. Vö. Árvai-Magura ’hegység Szlovákiában’ (FNESz. I, 118), Szepesi-Magura ’hegység Szlovákiában a Magas-Tátrától északkeletre’ (FNESz. I, 568), Magura ’hegycsúcs a Keleti-Kárpátokban’ (1496 m magas, a Békás és a Tarkő patakok fogják közre). A Kárpát nyelvatlaszban l. ’hegy’, 2. ’különálló hegy’, 3. ’hegycsúcs, hegyorom’ jelentésben és 4. tulajdonnévként fordul elő.

Oszoly. Az Oszoly 329 m magas mészkőhegy Csobánka határában (FNESz. II, 291). A földrajzi név a szerb-horvát átvétele, amely a szerb-horvát soje ’árnyékos hely’ főnévvel függ össze (FNESz. II, 291). Szemantikailag érdekes, hogy a Kárpát nyelvatlaszban az osoj-nak csak második jelentése az ’árnyékos oldal’, első jelentésben a ’napsütötte hegyoldal’ szerepel.

parenyica. Ezt a szót feltételezésem szerint a városi emberek inkább ismerik, mint a falun élők. Vélekedésemet a szótárak is igazolják, mivel a tájszótárakban nem szerepel. Jelentése: ’tekercsbe göngyölt füstölt (juh)sajt’ (ÉKsz. II, 1086). A magyarba a szlovákból került be, s csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy ez a sajtféleség lehet füstöletlen is.

pojána. Az erdélyi és a csángó nyelvjárásokban él (ÚMTsz., TESz.), s tegyük hozzá, hogy az erdélyi irodalmi nyelvben is. Jelentése: ’havasi vagy erdei tisztás’. A magyarba a románból került be, ahol viszont szláv eredetű. A szónak közvetlenül a szlávból való származtatása téves (TESz).

turma. Az erdélyi magyar regionális köznyelv eleme, jelentése ’juhnyáj’ (ÚMTsz., TESz.). A magyarba a románból került be.

A fentiekkel kapcsolatban még csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy a szlovákiai és a romániai magyar nyelvjárásokat egyáltalán nem, a kárpátaljaiakat négy kutatópont (Mezőkaszony, Vári, Szőlősgyula és Visk) képviseli.