A szlovén dialektológiáról egy gyűjteményes kötet kapcsán
Logarjev zbornik [Logar-Emlékkönyv].
Uredili: Zinka Zorko, Mihaela Koletnik. Maribor, 1999. 414 lap
1. A szlovén dialektológia újabb megpezsdülését jelzi, hogy két nemzetközi dialektológiai szimpóziumot is rendeztek az utóbbi években a Maribori Egyetem Pedagógiai Karán. Az elsőt 1996. febr. 910-én, a másodikat kereken három évvel később. Az érdem mindkét tanácskozás esetében a maribori szlavisztikai tanszéké, személy szerint Zinka Zorkóé.
Ismeretes, hogy a szlovén nyelv a beszélők lélekszáma szerint ugyan az egyik legkisebb szláv nyelv, nyelvjárási tekintetben viszont talán a legtagoltabb. Már Fran Ramov, a szlovén nyelvjárások első nemzetközi hírű kutatója 1936-ban Ljubljanában megjelent Dialektusok c. könyvében több mint 40 néven nevezett szlovén nyelvjárási egységről beszél, 7 nagyobb nyelvjárástípusra osztva a szlovén nyelvterületet. E 7 nyelvjárási régió azóta is az alábbi: a korokói (koroka = a szlovén karintiai), a tengermelléki (primorska), a rovtarskói (rovtarska), a gorenjskói (gorenjska), a dolenjskói (dolenjska), a stájer (tajerska = Stájerország szlovéniai része) és a pannon (panonska).
A szlovén nyelvnek a szerfelett tarka mai nyelvjárási állapota ezeréves fejlődés eredménye. Ezt számos külső, nem nyelvi és belső, nyelvi tényező idézte elő. A külsők közül kiemelendő az alpesi szlávoknak a két irányból való betelepülése (részint északról a Kárpátokon keresztül, részint délkelet felől a Dráva és a Száva mentén), más népeknek (bajoroknak, tiroliaknak stb.) a XIXII. századtól kezdődő területfoglalásai, a törökök elől menekülő horvátokkal, szerbekkel való keveredés, illetve a szomszédos nyelveknek (olasz, furlán, német, magyar) a szlovénre gyakorolt hatása. A belső, nyelvi tényezők közül a hangsúlyos hosszú magánhangzók változásai és még inkább a rövid hangsúlyos és a rövid hangsúlytalan magánhangzók szétkülönülései, továbbá a szóhangsúly sűrű eltolódásai idéztek elő a szokásosnál nagyobb differenciáltságot (nem is szólva a hosszú magánhangzók körében végbement diftongizációról, a zenei hangsúlyok maradványairól vagy pl. a mássalhangzók denazalizációjáról). [496]
2. Az I. maribori nemzetközi dialektológiai szimpóziumot Tine Logar akadémikus 80. születésnapja tiszteletére rendezték meg, s magát a szóban forgó kötetet is neki szentelték (címlapján fényképével). Életútját, munkásságát a tanítvány, Zinka Zorko méltatta. Az ünnepelt a konferencián családjával együtt részt vett.
Tine Logar a bevezető szerint a szlovén nyelvtörténet és dialektológia érdemes tanára. Nevéhez fűződik a Fran Ramov utáni szlovén dialektológia megújítása. Vele és kortársával, Jakob Riglerrel emelkedett a szlovén nyelvjárási fonológia a nemzetközi elismertség szintjére. Munkásságában a szlovén nyelvjárástan strukturális alapokra helyezkedett. Az ünnepelt a legtöbb újat talán a nyelvjárások alaktanának leírásában nyújtotta, de szorgos atlaszgyűjtő és tekintélyes szótárszerkesztő is volt. Munkásságát egyébként egykori szülőhelye, Horjul nyelvének vizsgálatával kezdte. A horjuli nyelvjárásból 1941-ben doktorált. A háborút követően a hadifogság és számos más viszontagság után került vissza a tudományos életbe. 1958-tól 1978-ig tanított a Ljubljanai Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Volt dékánhelyettes, sőt 1968 és 70 között dékán is. Egy ideig a Szlavisztikai Folyóiratot szerkesztette. 1972 óta a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia levelező, 1981 óta pedig rendes tagja.
3. Maga a Logar-Emlékkönyv 34 cikket, tanulmányt tartalmaz, hét nagyobb fejezetre bontva anyagát (általános dialektológiai, hang-, alak- vagy szókészlettani kérdések, névtani, kapcsolat-, illetve nyelvtörténeti, oktatás- és kutatásmódszertani problémák köré csoportosítva a referátumokat). Ezeket zömmel szlovén, kisebb részben osztrák, horvát, olasz, német és amerikai dialektológusok írták (többnyire szlovénül, néhány esetben horvát vagy német nyelven, de minden alkalommal angol nyelvű rezümével kísérve). Noha az anyag jól láthatóan a szlovén nyelvjárásoknak az élő problémáira összpontosít, egyebek is előkerülnek benne.
Marc L. Greenberg (Kansasi Egyetem) például a délszláv nyelvekben érvényesülő e > re hangváltozás nyelvjárási elterjedésének, illetve visszafejlődésének okairól beszél. Referátuma a korábbi megoldásokhoz képest főleg abban hoz újat, hogy felteszi a jelenség hang- és alaktani motiváltságát. A zágrábi M. Lončarić a horvátszlovén határ menti nyelvi helyzetről, J. Lisac (Zadar) és V. Zečević (Zágráb) a szlovénhorvát nyelvi párhuzamokról, P. Zdovc (Bécs) és L. Karničar (Klagenfurt) a szlovénnémet együttélés nyelvi vetületeiről, P. Merku (Trieszt) pedig az újlatin nyelveknek a szlovénre gyakorolt hatásáról ír. Több tanulmány foglalkozik ugyanakkor a nyelvjárások és az irodalmi nyelv kapcsolatával, illetőleg a tájnyelvtől az irodalmi nyelvhez vezető út jellemzésével: ilyen M. Potratáé, M. Stanoniké vagy K. Kenda Jeé. Amíg a ljubljanai M. Dolgan a nyelvjárásoktatás didaktikai problémáit veti fel, addig a klagenfurti H. Maurer-Lausegger újabb videofelvételek gyűjtésmódszertani tanulságait fogalmazza meg, a ljubljanai P. Weiss viszont egy múlt század végi szlovén dialektológus, J. Tominek vitatható munkásságát elemzi. Mintegy kitekintésként szerepel a kötetben a muravidéki magyar, illetve a rábavidéki szlovén nyelvjárásokról szóló néhány írás magyar vagy magyarországi szakemberek (Bokor József, Kolláth Anna, Varga József, illetőleg Elizabeta Emberič kaper) tollából.
4. A nyelvjárásoknak a máig vitatott osztályozásával, konkrétabban pedig a koroskói (karintiai) nyelvjárások kategorizálásával foglalkozik az ismert szlavista, Gerhard Neweklowsky (Klagenfurt). Kiindulva az orosz Izmail I. Sreznjevskijnek 1841-es és a szlovén Urban Jarniknak az 1842-es osztályozásából, a mai feladatok sorában arra hívja fel a figyelmet, hogy a szlovén és a német nyelv évszázadok óta tartó kölcsönhatásai miatt a nyelvjárásoknak a korszerű osztályozásában ma már nem szabad figyelmen kívül hagyni a kontaktusnyelvészet tanulságait. Szóvá teszi egyébként a dialektológia erősen konzervatív jellegét is.
Több tanulmány foglalkozik egyébként a korábbi kategorizálások, elnagyoltabb besorolások finomításával, pontosításával. Han Steenwijk (Cottbus), aki egyébként a resiai nyelvjárások kitűnő ismerője, terjedelmes anyagon bizonyítja, hogy a ma Olaszországhoz tartozó kétnyelvű [497] Resia-vidék nyelvjárását, amelyet már Baudouin de Courtenay is tanulmányozott a múlt század 70-es éveiben, nem három részre lehet bontani, mint ahogyan az elődök tették, hanem csak kettőre, méghozzá egy innovatívabb jellegű nyugatira és egy viszonylag konzervatív jellegű keletire.
A referátumok többsége persze hang-, alak- és szókészlettani szempontból kísérli meg bemutatni vagy az egyes szlovén nyelvjárásokat, vagy a nagyobb nyelvjárási csoportokat. Tipikusan egy-egy helyi nyelvjárást vagy annak egy nagyobb részlegét mutatja be Joica Kofic (Ljubljana) és Bernard Rajh (Maribor). Kofic a gorenjskói Kropa nyelvéről ír, s azt deríti ki, hogy hangtana több tekintetben eltér még a közvetlenül szomszédos nyelvjárásokétól is. Rajh pedig a különböző nemű főnevek esetalakjainak és néhány igealaknak a hangsúlyváltozásait ecseteli egy kevésbé vizsgált nyelvjárásnak, a Maribortól nem túl messze eső Brengovának a nyelvhasználata alapján. Több azonban az olyan tanulmány, amely kisebb-nagyobb nyelvjáráscsoportot mutat be. Ilyen például Drago Unuk vagy Mihaela Koletnik munkája. Az előbbi a Dráva jobb partja mentén húzódó síkság, Nyugat-Prlekia nyelvjárási jellegzetességeit elemzi. Kiemeli közülük az irodalmi nyelvivel és a szomszédos nyelvjárási egységekkel megegyező jelenségeket, de rámutat egyúttal a hangtani rendszer elemeinek eredetére is. M. Koletnik pedig a Szlovén-dombság nyugati nyelvjárásainak hangtanát elemzi, a korábbinál differenciáltabb képet tárva fel azzal, hogy éles különbséget tesz a vizsgált nyelvjárási terület középső és keleti része között. Érdekes még a fentiek mellett Vera Smole tanulmánya, amely a Krka menti Kostanjevica nyelvjárási hovatartozásáról vitázik, s arról igyekszik meggyőzni az olvasót, hogy a szóban forgó helyi nyelvjárásnak a korábbi besorolása nem felel meg a valóságos nyelvi képnek, azaz helye nem a kelet-dolenjskói nyelvjáráscsoportban, hanem a Száva menti nyelvjárások sevniki-krkai alcsoportjában volna.
Az alaktani témájú előadások sorából kettő emelkedik ki: a ljubljanai Martina Oroené és az udinei Liliana Spinozzi Monaié. Az előbbi V. Oblaktól T. Logarig tekinti át a szlovén nyelvjárási alaktan csaknem százéves történetét. Megtudjuk tőle, hogy szinte minden szlovén dialektológus hangsúlyozza a morfológiának a hangtani-prozódiai tényezőktől való függőségét. Amíg V. Oblak még kizárólag történeti alapon mutatta be a szlovén névszóragozást, addig K. trekelj vagy T. Logar már szinkrón leírásokat ad róla. Oroen Logar szerepét külön aláhúzza: szerinte leltározásai és elemző magyarázatai egyaránt az eddigi legteljesebb alaktani bemutatásai a szlovén nyelv deklináló/hajlító szófajainak. Liliana Spinozzi Monai pedig egész konkrétan beszél azokról az olasz nyelvterülettel érintkező szlovén nyelvjárásokról, amelyek kezdik elveszíteni többes számú főneveiknek és 3. személyű személyes névmásaiknak a nemét.
A szóföldrajzi tárgyú előadások közül kiemelésre méltó Rada Cossutta referátuma, amely a szlovénolasz határ mentéről származó nyelvjárási atlaszokat mutatja be. A Mura-vidéki Beltinci tájszótárát elemzi ugyanakkor a szóalkotás módjai szempontjából Irena Stramljič Breznik cikke. A tanulmány felhívja a figyelmet az irodalmi nyelvi és a nyelvjárási szóalkotás különbözőségeire (arra pl., hogy a nyelvjárások szóalkotásában mennyivel gyakrabban tűnnek el a morfémák határai, mint az írott nyelvéiben). De megjelöli azt is, hogyan válhatnának egyes expresszív nyelvjárási alakok az irodalmi nyelvben a különböző stilisztikai formák forrásává. A névtant képviseli a kötetben a pulai G. Filipi, aki Isztria szlovén részének madárneveiről értekezett, és a ljubljanai V. Nartnik, aki két kisebb Ljubljana közeli település dűlőneveinek sajátosságait veszi szemügyre, kitekintve a történeti adatokra is. A lexikai jellegű írások közé sorolható a ljubljanai Milena Hajnek Holz referátuma, amelyben a szlovén irodalmi nyelv szótárának a terepmunkán és a publikált forrásokon nyugvó tájnyelvi eredetű lexémáiról és frazémáiról esik szó.
Sok egyéb mellett főként nyelvjárástörténeti vonatkozásban érdekes Marko Jesenek (Maribor) előadása, amely a múlt század 70-es éveiben a Budapesten, Imre Agustič szerkesztésében megjelent Prijatel c. szlovén nyelvű folyóirat nyelvezetét elemzi. A tanulmány azt ecseteli meggyőzően, hogy a Mura és a Rába között élő magyarországi szlovéneknek a szerkesztő még akkor is azon a Mura-vidéki irodalmi nyelven ír, amelyet mintegy 100 esztendeje közvetítettek különböző protestáns és római katolikus fordítások, ima- és más vallásos tárgyú könyvek, amikor a szlovén [498] nyelv a XIX. század közepétől már sokat egységesedett, egyesítve magában a középső és a kelet-szlovén lényegében a Mura-vidéki írott nyelvnek a sajátosságait. Irena Orel (Ljubljana) referátuma szintén történeti alaktani tárgyú: azonos tartalmú szövegekben veti egybe négy területi írott nyelvnek a XVIIIXIX. századi elöljárószós szerkezeteit.
5. Gazdag és változatos a szlovén nyelvjárástan. Ezt tükrözi a Logar-Emlékkönyv is. De tervezett ismertetése máris hosszabbra nyúlt a vártnál. Remélem azonban, hogy az érdeklődőknek nyújtott valamit a mai szlovéniai dialektológiáról. S meggyőződésem, hogy némileg talán a magyarszlovén kapcsolatok erősítéséhez is hozzájárult.
Bokor József