Oldalak: 105 106 107 108 109 110 111

Lampl Zsuzsanna, A saját útját járó gyermek
Három szociológiai tanulmány a szlovákiai magyarokról

Madách—Posonium, Pozsony, 1999. 109 l.

    1. Lampl Zsuzsanna nemrégiben megjelent munkája a szlovákiai magyarok körében végzett három évi szociológiai kutatómunka eredményeit dolgozza fel. A kötet három empirikus vizsgálat eredményeit teszi közzé egy-egy tanulmányban. Az első tanulmány egy értékrendkutatás eredményeit tárgyalja, a második a szlovákiai magyar értelmiségről nyújt szociológiai keresztmetszetet, az értelmiségen belül pedig különös figyelmet szentel a pedagógusok helyzetének. Végül a harmadik, legterjedelmesebb tanulmányban a szlovákiai magyarok iskolaválasztása mögött meghúzódó motívumokat, az iskolaválasztást befolyásoló tényezőket, valamint a döntést és a cselekvést igazoló mechanizmusokat elemzi a szerző. Mindhárom tanulmányban számos jól áttekinthető táblázat, diagram, valamint grafikon segíti az adatok értelmezését. Ismertetésemben az értékrendkutatásról, valamint a szlovákiai magyar értelmiségről szóló tanulmányokat csak röviden ismertetem; az iskolaválasztás tényezőit bemutató munkát azonban részletesen elemzem, mivel témájánál fogva ez az írás tarthat számot leginkább nyelvészek, illetve a nyelvészet, a szociolingvisztika iránt érdeklődők figyelmére.

Lampl Zsuzsanna munkája hiánypótlónak számít, hiszen eddig ehhez hasonló szociológiai vizsgálat még nem készült a szlovákiai magyarokról, így a könyv méltán tarthat számot mindazok érdeklődésére, akik bármilyen oknál fogva az eddigieknél többet szeretnének megtudni a Szlovákiában élő magyarok társadalmi helyzetéről, tagolódásáról, valamint szociológiai jellegzetességeiről.

    2. „A szlovákiai magyarság alapvető jellemzői” című fejezet foglalkozik részletesen az értékrendkutatás eredményeivel. A hatszáz szlovákiai magyar felnőtt adatközlőt a népszámlálási adatok alapján kvótás mintavétellel választották ki a nem, a kor, az iskolai végzettség, a település nagysága, a régió, valamint a letelepedési mintázat alapján — így a mintasokaság a szlovákiai magyarságnak kicsinyített mása volt, azaz a mintavétel reprezentatív volt.

Tanulmányában Lampl az értéket a következőképpen definiálja: „értéknek nevezzük mindazt az anyagi és szellemi valóságot, amely az egyén (csoport, réteg, közösség) számára fontos, azaz értékes” (7, kiemelés az eredetiben). Az értékek értékrenddé rendeződnek, az értékrend pedig meghatározza mindennapi cselekedeteinket, döntéseinket. A közösségben gyakran ismétlődő, legjellemzőbb értékrendeket értékrendtípusoknak nevezzük. A vizsgálat során a szerző a szlovákiai magyarok értékrendjét három aspektusból vizsgálja: elemzi az általános értékrendet a nemzeti, valamint a politikai/közéleti értékrendet, s mindhárom kategórián belül több értékrendtípust különböztet meg. Az általános értékrendet vizsgálva az adatközlőknek alig több mint fele: 52,9%-a sorolható be a következő értékrendtípusokba: keresztény-konzervatív, modernizált, nemzeti-konzervatív és fogyasztói. A nemzeti értékrendet elemezve a következő három értékrendtípus [105] valamelyikébe sorolható a megkérdezettek 63%-a: szilárd nemzeti, megtagadó nemzeti, visszakozó nemzeti. Három elkülönülő típus jelenik meg a politikai/közéleti értékrend terén is, ezek a következők: demokrata politikai, tekintélyelvű politikai és polgári politikai. A megkérdezetteknek 53,3%-a sorolható be e három típus valamelyikébe. A szerző a különböző értékrendtípusokat táblázatokba rendezve mutatja be, s ezekben a táblázatokban az egyes típusokra jellemző értékeket és az értékrendtípusokat leginkább hordozó társadalmi csoportokat is feltünteti, így a különböző értékrendek közötti összefüggések is láthatóvá válnak (lásd 8—11. lap, 1—6. táblázat). A három tanulmányban ugyanakkor többször szembesülünk egy olyan problémával, mint itt, az értékrendtípusok megállapításánál, tudniillik azzal, hogy a kategóriák elnevezései már önmagukban is valamiféle értékítéletet sugallnak, közvetítenek (lásd pl. a nemzeti értékrend három típusának megnevezését: szilárd, megtagadó és visszakozó nemzeti). Bizonyos kategórianevek természetesen segítséget jelentenek az adott csoport jellegzetességeinek megragadásában, azonban az elnevezések sztereotípiák kialakulását is eredményezhetik, s így adott esetben elősegíthetik egy-egy csoport stigmatizációját. Helyénvaló lenne tehát a csoportokat akaratlanul is megbélyegző elnevezések helyett másokat választani.

Az értékrendtípusok meghatározását követően a szerző a szlovákiai magyarok hazafogalmával és nemzeti önbesorolásával foglalkozik, majd az adatközlők médiapreferenciáját vizsgálja.

A következőkben Lampl a szlovákiai magyarok kötődéseivel és elvárásaival foglalkozik, olyan kérdésekre keresve választ, hogy a megkérdezettek mennyire kötődnek Szlovákiához, Magyarországhoz, valamint Európához; milyen tényezők játszanak fontos szerepet a szlovákiai magyarság megmaradásában; s kinek vagy minek a segítségére számíthatnak a szlovákiai magyarok. A megkérdezetteknek nyilatkozniuk kellett arról is, miként vélekednek Magyarország európai integrációjáról, illetve Szlovákiának az Európai Unióhoz, valamint a NATO-hoz való csatlakozását illetően. Mindezen eredmények összefoglalása a 8—9. és a 12—13. ábrán látható (26—7., 33., 35. lap).

    3. A könyv második, „Szociológiai keresztmetszet a szlovákiai magyar értelmiségről” című fejezetének középpontjában a szlovákiai magyar értelmiség áll. Az adatközlőket 450 diplomás szlovákiai magyar alkotta, akiket a rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján választottak ki. A szlovákiai magyar értelmiség demográfiai adatainak ismertetése után a szerző e réteg társadalmi eredetét, valamint az idővel bekövetkező társadalmi mobilitását mutatja be. Ezt követően értelmiségi életpályákról olvashatunk, majd a szerző részletesen tárgyalja a szlovákiai magyar értelmiség identitásának egy komponensét, a szakmai identitást. E kérdést tárgyalva kiderül, hogy a szlovákiai magyar értelmiség nem tekinthető homogén csoportnak, s a homogenitás az egyes alkategóriákra sem jellemző. A legszilárdabb identitású réteg, a pedagógusoké — melynek tagjaira a legkevésbé jellemző az egy nemzedéken belüli társadalmi mobilitás — egyértelműen igazolja ezt az állítást, hiszen még a pedagógusok csoportján belül is jól elkülönülő alkategóriákat lehet megkülönböztetni. A szerző a következőkben e rétegnek, a pedagógusok csoportjának jellegzetességeit mutatja be.

A pedagógusok saját szakmájuk megítélésének tekintetében Lampl szerint három kategóriába sorolhatók. Az első csoportba azok tartoznak, akik úgy érzik, nem találnak végzettségüknek megfelelő munkát. Őket Lampl elégedetlen pedagógusok-nak nevezi. A második csoportba tartozók elégedettek a munkájukkal, ám „izgatják őket az új kihívások” (43) is — ők az úgynevezett nyugtalan pedagógusok. A legnépesebb alcsoportba sorolhatók azok a pedagógusok, akik a munkájukat a hobbijuknak tartják — ők az érett pedagógusok. A kategórianevek ebben az esetben is minősítik a csoport tagjait, s eszerint az érett pedagógusok lennének azok, akik hivatásukat a legmagasabb fokon művelik, s őszinte meggyőződésből hűségesek szakmájukhoz, míg az elégedetlen és a nyugtalan pedagógusok mintha kényszerűségből lennének és maradnának a pályán, melyet nem éreznek eléggé sajátjuknak. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy az érett pedagógusok éppen korábbi választásukat igazolandó hangsúlyozzák pályaszeretetüket, illetve mert nem is lenne lehetőségük váltani, és elhagyni azt a pályát, melynek céljaival tisztában vannak, melynek bevett módszereit [106] már elsajátították és régóta alkalmazzák. Ezzel szemben a nyugtalan pedagógusok azok, akiket nemcsak a szakmán kívül, de adott esetben azon belül is izgatnak az új lehetőségek, az új módszerek és megoldások — amint erről egy mélyinterjú-részletben az egyik „nyugtalan” pedagógus vall (lásd 44, Lampl megjegyzéseivel). Végül az elégedetlen pedagógusoknak az a tulajdonsága, mely szerint más pályáról kerültek az iskolákba, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a tanárok „kényszerből” választották ezt a foglalkozást; meglehet, hogy számukra a tanítás nemcsak egy munkalehetőség, hanem örömteli szakmai tevékenység is.

A következő alfejezet az értelmiségi identitás kérdésén belül azt vizsgálja, hogy a megkérdezettek szerint milyen ismertetőjegyei és milyen feladatai vannak az értelmiségnek. Ezután a szlovákiai magyar értelmiség által képviselt értékrendtípusok, valamint az egyes értékrendek bemutatása és az adatok elemzése következik, melyekből Lampl azt a következtetést vonja le, hogy az általános, a politikai és a nemzeti szempontból megállapított értékrendtípusok között az értelmiség csoportján belül összefüggés található (55—6).

    4. Nyelvészeti, szociolingvisztikai szempontból a kötet harmadik tanulmánya, az iskolaválasztás kérdéskörét taglaló fejezet szolgál a legtöbb tanulsággal. E fejezet címe: „Asszimilációs folyamatok — iskolaválasztás és anyanyelvhasználat.”

A kutatás alapkérdése a következő volt: „Miért íratják magyar szülők szlovák alapiskolába [általános iskolába, H. H.] a gyermekeiket, min alapul és hogyan működik az a döntési mechanizmus, amelynek következménye oda hat, hogy a szlovák iskolát részesítik előnyben a magyarral szemben ott is, ahol helyben van a magyar iskola?” (59—60). A vizsgálat alaphipotézise szerint „az önkéntességi alapon történő anyanyelvhasználatnál, ezen belül pedig az anyanyelvi iskola választásánál a szülő nemzeti identitása a döntő tényező” (60). Egyben ennek ellenkezőjét is feltételezték, tudniillik, hogy „az iskolaválasztás a nemzeti identitás szilárdságának egyik legfontosabb alapköve”, azaz az iskolaválasztás meghatározó tényezőnek minősül a nemzeti identitás formálódásában (uo.). A nemzeti identitást Lampl a következőképpen definiálja: „A nemzeti identitás egy bizonyos tér- és időbeli kereten belül lejátszódó történelmi, nyelvi és kulturális azonosság.” A szerző hozzáteszi, hogy a nemzeti identitás fokozatosan alakul ki, s az élet során folyamatosan formálódik. Lampl elkülöníti a nemzeti identitást kialakító és befolyásoló tényezőket. Az elsőhöz a következőket sorolja: származás, anyanyelv, az iskoláztatás nyelve, lakóhely, kultúrkörnyezet; a nemzeti identitást befolyásoló tényezők közé pedig az alábbiak tartoznak: iskolai végzettség, a házastárs nemzeti identitása, lakóhely, kultúrkörnyezet, személyes ambíciók, munkahelyi pozíció, társadalmi státus, munkahelyi környezet, a nemzetiséggel kapcsolatos egyéni és közösségi tapasztalatok, valamint a nemzeti jövőkép. A nemzeti identitást befolyásoló tényezők hatása annál erősebb, minél homogénebbek a tényezők maguk. A nemzeti identitással kapcsolatban felmerül a kérdés: vajon valóban ennyire élesen szétválaszthatók-e az identitást kialakító és befolyásoló tényezők egymástól? Csepeli György (Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Bp., 1997.) arra hívja fel a figyelmet, hogy az identitás formálódásának közege az egyéni narratíva, mely számos ponton találkozik a társadalomtörténeti narratívával, s a kettő kölcsönhatásában formálódik a társadalmi identitás. Éppen ezért talán nem feltétlenül célravezető az egyén élettörténetének alkotóelemeit két kategóriára osztani. Emellett Csepeli (uo.) azt is hangsúlyozza, hogy a nemzeti identitás a társadalmi identitás egyik eleme, és a nemzeti kategóriát is ugyanúgy a szocializáció során sajátítjuk el, ahogyan a vallási, a nemi, a generációs és a világnézeti kategóriákat, s ezeket automatikusan alkalmazzuk magunk, illetve mások társadalmi helyének megállapításakor. Erre a társadalmi identitásélményre az jellemző, hogy nem az én mindennap kivívandó jelentéseit tartalmazza, hanem azokat a kategoriális rendezőelveket, melyek a társadalom és az egyének csoportjainak észlelését megkönnyítik, s így az egyén képessé válik a társadalom nagy csoportjai között elhelyezni önmagát az ismerősség és az idegenség dimenziója mentén. Csepeli felhívja a figyelmet arra is, hogy [107] a nemzeti hovatartozás függvényében történő önmeghatározás szituatív, különböző helyzetekben különböző alkotórészei eltérő módon aktiválódnak.

A kutatás tárgya tehát a nemzeti identitás és az anyanyelvhasználat összefüggése volt, melyet a szerző az iskolaválasztás mentén vizsgált. Az etnikai identitásnak egyik (és számos más komponens mellett csak az egyik) nagyon fontos eleme a nyelv (vö. Oláh Sándor, Románok asszimilációja a Székelyföldön (Esettanulmány): Regio 9. 1998/2: 64—83), s az iskola választása mindenképpen nyelvi kérdés is, hiszen a kisebbségben élők számára az iskolai nevelés nyelvi célokat is szolgál (vö. Gereben Ferenc, Az anyanyelv az identitástudat szerkezetében: Regio 9. 1998/2: 93—112). Lampl tehát egy, a kisebbségeket érintő rendkívül fontos kérdést elemez ebben a vizsgálatában.

Az iskolaválasztáson belül a döntési mechanizmus is a vizsgálat tárgyát képezte, a következő négy dimenzió mentén: az információszerzés szintje, a véleményalkotás szintje, a cselekvési szint és az igazolási szint. E dimenzionális elemzés segítségével kimutathatóvá vált, hogy a döntési folyamat során milyen tényezők húzódnak meg az iskolaválasztás hátterében.

A gyűjtés során a tervezett 600 adatközlőből 462-t tudtak a vizsgálatba bevonni; a válaszadók 60%-át olyan szlovákiai magyarok alkották, akik magyar iskolába járatják a gyereküket; a fennmaradó 40%-ot pedig olyan szlovákiai magyar adatközlők, akik szlovák iskolába járatják gyermeküket. Az adatközlők kiválasztásakor úgynevezett szakértői vagy megítélésen alapuló mintavételi eljárást alkalmaztak, melynek során az adatközlők közé magukat szlováknak valló adatközlők is kerültek (7,6%-ban). (Ez azt jelenti, hogy ezeket az adatközlőket környezetük magyarnak ítélte, az interjú során azonban kiderült, hogy maguk a válaszadók szlováknak vallják magukat. Ezek az esetek jól mutatják, hogy az identitás összetett, több komponensből álló kategória, s hogy az identitás megítélése rendkívül bonyolult kérdés, hiszen másként ítélünk meg és kategorizálunk másokat, mint ahogyan ők magukat megítélik vagy kategorizálják.)

Lampl elsőként a családi nyelvhasználatot veszi szemügyre. Ebből kitűnik, hogy a megkérdezettek a gyermekkor éveiben szinte kizárólag magyarul beszéltek otthon. A megkérdezettek házastársai is zömmel ugyanilyen körülmények között nevelkedtek; s a vizsgálat időpontjában a válaszadók többségére vonatkozóan ez a nyelvhasználati jellegzetesség még mindig érvényesnek bizonyult. A családon kívüli nyelvhasználatot illető válaszokból az olvasható ki, hogy az adatközlők a különböző nyelvhasználati színtereken általában mindkét nyelvet használják, s a magyar nyelv használata csak a szomszédokkal való kommunikáció során dominál. Ez az adat azért rendkívül fontos, mert arról tanúskodik, hogy a szlovákiai magyarokat kétnyelvű nyelvhasználat (a magyar nyelv használata mellett a szlovák nyelvnek nemcsak az ismerete, hanem rendszeres használata is) jellemzi csakúgy, mint bármelyik kontaktusban élő közösséget; s pusztán a nyelvhasználatból nem lehet az adatközlők nemzeti identitására következtetni, s nem lehet nemzeti önbesorolásukat megjósolni.

Az adatok szerint a megkérdezettek legnagyobb része magyar érettségit szerzett, s legkisebb azoknak az aránya, akik csak az alapiskolát fejezték be, őket követik azok, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, majd azok, akik szakiskolát végeztek. Az őket megelőző generációhoz viszonyítva érettségit nyújtó iskolákat kivéve minden típusban csökkent a magyar iskolát végzettek aránya.

A következőkben Lampl az identitástípusokkal foglalkozik. A szerző egy kontinuumot képzel el, melynek egyik végén azok a szülők helyezhetők el, akik magyar iskolába járatják a gyerekeiket — őket nevezi Lampl érett identitásúak-nak —, a másik végén azok találhatók, akik magukat szlovákoknak vallják, s szlovák iskolába járatják gyerekeiket —, ezt a csoportot az úgynevezett szlovák identitásúak alkotják. A két végpont között helyezkednek el azok a magyar szülők, akik szlovák iskolába járatják a gyerekeiket — őket Lampl köztes identitásúak-nak nevezi. Az elnevezések problémája itt ismét hangsúlyossá válik. A szerző ebben az esetben két változó figyelembevételével alakította ki a kategóriákat, az elnevezések viszont sokkal általánosabbnak hatnak, [108] nemcsak az identitás nyelvi komponensére vonatkoznak, hanem általában az identitásra, annak jó néhány tényezőjével együtt. Ám nem valószínű, hogy pusztán a nemzeti önbesorolás és a választott iskola nyelve alapján az identitás nemzeti jellegén túl (tudniillik magyar vagy szlovák) az identitás minőségét, erősségét is jellemezni lehetne. Így gyakorlatilag az alaphipotézis prekoncepcióvá válik, hiszen az elnevezések arról árulkodnak, hogy a vizsgálat során nem sok kétség fért ahhoz, hogy azok az adatközlők jellemezhetők majd erős (magyar) nemzeti identitással, akik maguk is magyar iskolába jártak, s gyermekeiket is magyar iskolába íratták. Az elnevezések ebben az esetben is értékítéletet sugallnak, s a három kategória skálázást is jelent egy pozitív—negatív pólusú kontinuum mentén. (Ehhez kapcsolódik az is, hogy a köztes identitásúakat illetően Lampl azt a megjegyzést teszi, hogy az ebbe a kategóriába tartozó személyek esetében „feltételezhető, hogy gyermekeiknek szlovák iskolába íratásánál az identitásukon már meglevő repedésekből adódó kétségeket a negatív tapasztalatok még inkább felerősítették, s egyebek közt ez vezethetett a szlovák iskolát preferáló döntésük meghozatalához” [79—80, kiemelés tőlem]. Ezáltal a szerző az adott kategória tagjaihoz egy negatív pszichológiai, szociálpszichológiai tulajdonságot kapcsol, s így nyíltan megbélyegzi őket.) Mindez persze magyarázható azzal, hogy kisebbséget kutatni — méghozzá egy kényes és fontos kérdés vonatkozásában — kisebbségi helyzetben élve nyilvánvalóan nem könnyű feladat, s természetszerűen befolyásolják a kutatót (s a kategóriák általa történő elnevezését) a korábbi személyes tapasztalatok s az ezekből származó tudásanyag, illetve a szintén e tapasztalatokból építkező érzelmi hozzáállás. Azokban az olvasókban azonban, akiknek nincsenek saját közvetlen tapasztalataik a kisebbségi létről, megrökönyödést válthat ki a csoportok elnevezése, az elnevezések által közvetített értékítélet és a bennük megmutatkozó érzelmi töltés. A későbbiekben ugyan látni fogjuk, hogy a három csoport elkülönítése jogos volt, hiszen a legtöbb kérdésben jól körvonalazható a három véleményhalmaz, ám az elnevezések jellegét ezek az eredmények sem igazolják.

Lampl felmérésének adatai szerint a megkérdezettek egy része hisz abban, hogy a szlovák nyelvű iskoláztatás előnyt jelent a felfelé irányuló társadalmi mobilitás szempontjából. Lampl azonban az eredmények tükrében ennek éppen az ellenkezőjét állítja. Az adatközlők társadalmi eredete és származása (azaz nagyszüleik társadalmi helyzete, valamint identitása) körülbelül ugyan-olyan. (Lanstyák István adatai szerint 1945 után „a csehszlovákiai magyar nemzetrész tanárok, orvosok, ügyvédek, tiszviselők stb. nélkül maradt”, s még 1980-ban is az alapiskolát végzettek, valamint a mezőgazdaságban és az iparban foglalkoztatottak aránya volt a legmagasabb, s a magyar lakosságnak csak egy rendkívül kis hányada, mindössze 1,6%-a rendelkezett egyetemi diplomával [Lanstyák István, A szlovák nyelv árnyékában. In: Kontra Miklós szerk., Tanulmányok a határainkon túli kétnyelvűségről. Magyarságkutató Intézet, Bp., 1991. 64].) A megkérdezettek iskolai végzettsége, iskoláztatásának nyelve, foglalkozása azonban már eltérő, s ebből eredően társadalmi státusuk, valamint munkahelyi beosztásuk eltérést mutat, ami azt jelenti, hogy az érett identitásúak magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, mint a köztes, illetve a szlovák identitásúak. A legjelentősebb társadalmi felemelkedés az érett identitású szlovákiai magyarokat jellemzi — ők azok, akik a legnagyobb arányban végeztek magyar iskolát. Ezenkívül ők azok, akik a leginkább elégedettek eddigi sorsuk alakulásával (83%).

Ezután Lampl a dimenzionális elemzés eredményei közül elsőként az információszerzésre vonatkozó adatokat közli. Ennek kapcsán többek között az válik világossá, hogy az érett identitásúakat befolyásolja a legkevésbé a média a döntéshozatal során, miközben a szlovák identitásúakat befolyásolja a leginkább.

A véleményalkotás dimenziójának elemzése azt mutatja, hogy az érett identitásúak fontosnak tartják a nemzeti identitás felvállalását minden körülmények között, s nem tartják hátránynak, akadálynak magyar voltukat az érvényesülésben. A szlovák identitásúak közül vallják a legtöbben, hogy ha valaki magyar, akadálya lehet az érvényesülésnek annak ellenére, hogy ők rendelkeznek [109] a legkevesebb negatív tapasztalattal. A köztes identitásúak átmenetet képeznek a két csoport között, s ők számoltak be a legtöbb negatív tapasztalatról a magyarságukat illetően.

Az iskolaválasztást befolyásolja a kétfajta (magyar, illetve szlovák tanítási nyelvű) iskola előnyeinek és hátrányainak értékelése és megítélése is. Az érett identitásúak között gyakorlatilag mindenki meg van győződve arról, hogy jól választott iskolát a gyermeke számára annak ellenére, hogy a megkérdezettek egyharmada úgy véli, a gyereke valamiféle hátrányt szenved amiatt, hogy magyar iskolába jár. A másik két csoport tagjai is meg vannak győződve arról, hogy iskolaválasztásuk helyes volt. Az iskolaválasztás során az iskolák előnyeit és hátrányait mérlegelve az érett identitásúak 55,3%-a szerint a magyar iskoláknak nincs semmilyen hátránya. A köztes és a szlovák identitásúak leginkább azt kifogásolják a magyar iskolákkal kapcsolatban, hogy gyermekeik nem tanulnak meg jól szlovákul, illetve nem tudnak igazán érvényesülni. Az érett identitásúak több mint fele szerint a szlovák iskoláknak nincsen semmilyen előnye, viszont hátrányt jelenthet azáltal, hogy identitásvesztést okoz. Ezzel szemben a szlovák identitásúak többsége szerint nincsen hátránya, s hozzásegíti gyermekeiket ahhoz, hogy jól megtanuljanak szlovákul. Az érett identitásúak számára szintén fontos, hogy gyermekeik jól megtanuljanak szlovákul, hiszen ezek a szülők is a jobb érvényesülés egyik eszközeként tartják számon a szlovák nyelv ismeretét, használatát, ám ezt nem tekintik elegendőnek, s a nyelvtanulást a magyar iskolán belül képzelik el. A szlovák identitásúak a magyar iskola hátrányát abban látják, hogy a gyerek nem tanul meg szlovákul, illetve nehezebben érvényesül az életben, s ez a szempont a köztes identitásúak számára is fontos.

A cselekvés dimenzióját tanulmányozva Lampl a családon belüli, illetve a családon kívüli nyelvhasználatot veszi szemügyre, valamint a válaszadók és gyermekeik szabadidős tevékenységét vizsgálja.

Az iskolaválasztást befolyásoló tényezőket a 7. táblázat (87) mutatja be, s ebből kiderül, hogy mindhárom csoport tagjai leginkább szilárd meggyőződésükre hallgattak, mikor eldöntötték, milyen iskolába íratják gyerekeiket, ám az érett identitású szülők esetében a családi hagyományok és az iskola hírneve is fontos tényezőnek számított a döntéshozatal során. Ehhez kapcsolódóan Lampl elemzi a szilárd meggyőződés kialakulásának eltérő voltát a három csoportban.

Ezek után a szerző azt vizsgálja meg, hogy az iskolát a család mely tagjának döntése alapján választják. Itt az derül ki, hogy általában mindhárom csoportban a szülők közös döntésén alapul az iskolaválasztás: legnagyobb arányban az érett identitásúak esetében, s őket követi a szlovák, majd a köztes identitásúak csoportja.

A nyelvtudásra és nyelvhasználatra vonatkozó kérdésekre érkezett válaszokból az olvasható ki, hogy a szlovák nyelvtudást illetően mindhárom csoport adatközlői a saját nyelvtudásukat értékelik a legjobbnak, házastársukét kevésbé jónak, s gyermekeikét a legrosszabbnak a szűk családon belül, s legutolsó helyen említik a nagyszülőket. Különösen érdekes a vizsgálatnak az a része, melynek során Lampl a szülőknek a gyerekekkel használt nyelvére vonatkozóan tesz fel kérdéseket. Eszerint mindhárom csoportban mind az apa, mind az anya nagyobb mértékben szól magyarul gyermekéhez, mint szlovákul (a szlovák identitású szülők esetében ez az arány 56,6%). A szociolingvisztika egyik jól ismert problémája, hogy a megkérdezettek által elmondott adatok nem mindig felelnek meg a valóságnak. A nyelvválasztás kérdésére vonatkozóan például az önbevallás során az adatközlők válaszaiban gyakran a nyelvek iránti attitűdök tükröződnek inkább, s nem a valós nyelvhasználati jellegzetességek. Éppen ezért ezt a kérdést a szlovákiai magyarok esetében is érdemes volna részt vevő megfigyeléssel is vizsgálni, s az így nyert adatokat összevetni az önbevallásos módszerrel kapott eredményekkel, ily módon reálisabb képet nyerve e csoport egyik lényeges nyelvhasználati jellegzetességéről.

Az igazolás dimenzióját vizsgálva az válik világossá, hogy az érett identitású szlovákiai magyarok legfőképpen azért járatják magyar iskolába gyermekeiket, mert magyarok, magyar az anyanyelvük, illetve mert létfontosságúnak tartják az anyanyelvi nevelést. Ehhez kapcsolódik a vizsgálatnak az a része, mely arra a kérdésre keresi a választ, hogy az adatközlők milyen szempontokkal [110] azonosultak az iskolaválasztás során. A válaszok elemzéséből kiderül, hogy az érett identitású szülők esetében a fő szempontok a következők voltak: a gyermek csak anyanyelvi alapon fejlődhet, a magyar iskolában is megtanulhat szlovákul, s a gyermeknek az anyanyelvén kell iskolázódnia, hogy kötődjön a nemzetiségéhez. A másik két csoport adatközlői számára a fő tényező a már említett érvényesülés volt. Azok, akik szlovák iskolába járatják gyermekeiket, választásukat főként azzal indokolták, hogy Szlovákiában élnek.

Az összegzésben Lampl kiemeli, hogy a szlovákiai magyarok identitását formáló tényezők között az iskoláztatás nyelve bizonyult a legmeghatározóbbnak, s hogy az iskolaválasztás nem egy elszigetelt döntés eredménye, s „társadalmi átörökítő mechanizmusként megy végbe, vagyis azok a szülők, akik magyar alapiskolába jártak, a gyermekeiket is inkább magyar alapiskolába íratják, szemben azokkal a szülőkkel, akik magyar származásuk és magyar családi kommunikációs hátterük ellenére szlovák alapiskolát végeztek” (106). Lampl az eredményekből arra következtet, hogy az iskolaválasztás során nem annyira az objektív tényezők dominálnak, hanem a nemzeti identitás, amelynek kialakulásában a legfontosabb szerepet a szerző a szülők iskoláztatási nyelvének tulajdonítja. A vizsgálat során megállapított három identitástípus az iskoláztatási előzményekben is jól látható eltéréseket mutat, s az iskolaválasztásban, illetve számos más területen is különbségek mutatkoznak a három csoport között.

Az érett identitásúak magyar alapiskolába jártak, iskolaválasztásukat szilárd meggyőződésük irányítja. Ők azok, akik magyarként érvényesülni tudtak Szlovákiában, s gyermekeik iskoláztatását illetően ugyanúgy kívánnak eljárni, mint annakidején saját szüleik. A köztes identitású szülők esetében a többség nyelve és az ezáltali könnyebb, sikeresebb érvényesülés a legfontosabb tényező. A szlovák identitású szülők többnyire ellentmondásmentesen cselekszenek: általában szlovák iskolába jártak, s szlovák identitásukkal összhangban szlovák iskolába járatják gyermekeiket. Ám Lampl szerint nem áll mögöttük egy biztos szlovák családi és kulturális háttér. Az ő identitásuk legfőbb meghatározója az állampolgárság. Lampl eredményei, a kitűzött céloknak megfelelően, a nemzeti identitás és az iskolaválasztás összefüggéseit mutatják különböző dimenziók mentén. Fontosnak tartom azonban megjegyezni, hogy az iskolaválasztás kérdéseiben is a már említett személyes identitás, valamint a motívumok között megjelenő családi hagyomány éppoly meghatározó szerepet játszhat, mint a nemzeti identitás.

    5. Lampl Zsuzsanna hiánypótló tanulmányai nemcsak azok számára nyújthatnak fontos információkat, adatokat a szlovákiai magyarokról, akik szociológiai szempontból érdeklődnek a téma iránt, hanem azoknak is, akik figyelmet fordítanak a határainkon túl élő magyar kisebbségek nyelvi helyzetére, nyelvhasználati jellegzetességeire. Így ez a munka méltán tarthat számot nyelvészek érdeklődésére is. A táblázatok, a diagramok és a grafikonok jól áttekinthetővé teszik a vizsgálat során nyert adatokat. A többváltozós vizsgálatok eredményeinek részletes elemzése jó példát szolgáltat arra, hogy milyen sok részletre kell figyelni egy társadalmi csoport vizsgálata során. Az iskolaválasztást vizsgáló fejezet pedig szép példát nyújt arra, hogy a társadalmi tényezők hogyan hatnak a nyelvi magatartásra (ebben az esetben a magyar nyelv használatára vagy mellőzésére a nevelésben), s hogy ez a nyelvi magatartás hogyan válik a későbbiekben a nemzeti, etnikai identitás (azaz egy társadalmi, szociálpszichológiai jelenség) egyik formálójává. S nem utolsósorban rendkívül fontos Lampl azon megállapításának folytonos szem előtt tartása, mely szerint a szlovákiai magyarság (s egyetlen más etnikai és/vagy nyelvi kisebbség vagy társadalmi alakulat) sem tekinthető homogén csoportnak. Figyelembe kell venni, hogy különböző változók szerint különböző alcsoportokat képeznek, gyakran ezek az alcsoportok maguk sem homogének, s így az egyes csoportokat mindenkor a maguk heterogenitásában kell szemlélni.

Hattyár Helga

Vissza a Tartalomhoz