Janitsek Jenő 80 éves*
A magyar nyelvtudomány művelői közül talán kevesebben ismerik Janitsek Jenőt Magyarországon, mint ahogyan megérdemelné. Ennek egyik oka kétségtelenül az, hogy mai határainkon kívül, Kolozsváron fejtette ki működésének nagy részét, s elég hosszú időszak volt életében (valamennyiünk életében), amikor az országhatárok nehezen voltak átjárhatók, s nem volt alkalmunk a személyes ismeretségek kialakítására. A másik oka a közismertség hiányának, hogy nem magyar nyelvészként kezdte a pályáját, nagy kitérőket kellett megtennie, amíg a helynévkutatásnak ismert és elismert egyénisége lett határokon túl és innen. Valóban ez a helyes sorrend, hiszen a román, ukrán, délszláv és természetesen az erdélyi magyar nyelvtudomány hamarabb ismerte a nevét, mint a magyarországi. Mindez nem csupán a határokon kívüli kisebbségi sorsból fakadt, hanem abból az életpályából is, amin az ő nemzedékének végig kellett menni. Ezt az utat a második világháború alakította, s szinte egy egész magyar nyelvészgenerációra jellemző.
Elektrotechnikusi szakmérnöki oklevéllel kezdte meg jogi tanulmányait a visszacsatolt Erdély Ferenc Józsefről elnevezett magyar egyetemén. A háború először Nyugatra, majd oroszországi fogságba sodorta, s később sok nehézség árán hazatérve orosz tudását kamatoztatva szlavista lett. Ugyanakkor hallgatta Szabó T. Attila nyelvtörténeti, Gálffy Mózes dialektológiai és Jakó Zsigmond paleográfiai előadásait, amelyek a legjobb alapot teremtették meg a sokoldalú helynévi kutatások művelésére.
Janitsek Jenő első tanulmányai román nyelven jelentek meg, de magyar anyagot mutattak be. Különösen fontosak azok, amelyek a román helynevek magyar előzményeire mutatnak rá, vagy az azonos szemlélet alapján alakult nevekről szólók, mint az irtás vagy csertézs, továbbá a mikrotoponímia román—magyar kapcsolatait bemutatók a Sajó fölső folyásának vagy Felsőrónának a névanyagában. Természetesen szlavista lévén sokat foglalkozott a román és ukrán kölcsönhatások problémáival is, például az obcsina közszóval és helynévvel kapcsolatban, de különösen Máramaros névanyagában találván sok ilyen adatot, tanulmányainak sora jelent meg e témakörben.
Kétségtelen azonban, hogy a magyar helynévkutatás lehetővé válása hozta meg Janitsek Jenő számára személyes ambícióinak és szakmai eredményeinek a kiteljesedését. Benne élt mindig az erdélyi népéletben, így a helyszíni gyűjtés, a terepmunka adta meg számára az élményt és az örömöt, s ez jelentette az igazi tudományos tevékenységet. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények megindulása után egyre gyakrabban, szinte minden egyes számban jelentek meg egy-egy faluról helynévgyűjtései, eleinte térkép nélkül, majd világos, áttekinthető, pontos térképekkel. Közel negyven kisebb-nagyobb erdélyi településnek helynévanyagát tette csak ott közzé. Az 1990-es évek elejétől azonban megnyíltak a lehetőségek a magyarországi bemutatkozásra, majd publikálásra is. Nagy szerepe volt ebben a bemutatkozásban a korábban évente meghirdetett néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázatnak, amelynek szervezője a Néprajzi Múzeum mellett a Nyelvtudományi Intézet volt. Évente küldött kiváló helynévgyűjteményeivel rendszeresen nyerte el a pályadíjak közül az első díjat, s ezeknek későbbi eredményeként a Csűry Bálint-emlékérmet is. Az akkori viszonyok lehetővé tették, hogy a legjobb pályamunkákat az ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárási Tanszéke szerény technikai körülmények között megjelentesse, s így egyre több kiváló munkája [121] jelent meg Janitsek Jenőnek is. Ebben a formában újabb ötven település névanyaga látott napvilágot. Ezeknek azonban két jelentős különbsége volt az eddigiekkel szemben. Az egyik nagyon fontos tartalmi jellegű. Mivel önálló füzetek, könyvek voltak az így kiadott munkák, terjedelmük kevésbé volt kötött, nem szorította gúzsba a folyóiratoknál természetszerű korlátozás az adatközléseket illetően. Így bővebben lehetett írni magáról a településről, annak múltjáról, lakóiról. Különösen ez tette még értékesebbekké ezeket a kiadványokat. Egyrészt jobban tudott ragaszkodni a Szabó T. Attila kimunkálta történeti és jelenkori adatközlés együttes módjához, tehát a föllelhető történeti helynevek is szerepelhettek a jelenkoriak mellett, másrészt pedig a lakosokra is több hely jutott. Ez azt jelentette, hogy nem csupán a település történetét lehetett kissé bővebben bemutatni, hanem a különböző korok lakosainak föllelhető személyneveit is közre lehetett adni. A lehető legkorábbi összeírásoktól a mai anyakönyvi adatokig az ott élő emberek névadatainak tízezreivel gazdagították ezek a kiadványok a magyar névtudományt. Emellett pedig még érdeklődőbbekké tették ezeknek a településeknek a lakosait a kutatások, gyűjtések, a kiadványok iránt. Van azonban másik újdonsága is Janitsek Jenő utóbbi időkben végzett munkásságának. Majdnem mindegyik kötet megjelentetésekor maga mellé választott egy-egy munkatársat, aki ha nem is vele azonos minőségű és mennyiségű munkát végzett, neve szerzőként, társszerzőként jelenik meg a címlapon, amivel kedvet teremt az érdeklődőknek, a segítségnyújtóknak, a kezdőknek, akik netán folytatói lehetnek majd később kutatásainak, tudományos szintre emelkedhetnek a helynévi gyűjtőmunkában. Ez pedig fölbecsülhetetlen eredmény, igazi pedagógusra, önzetlen, felelősségteljes tudósra vall, aki iskolát folytat és iskolát teremt, aki soha nem tagadta, hogy Szabó T. Attila tanítványa, de akinek több olyan tanítványa van, aki önállóan is kiváló eredményeket ért vagy ér el, mint a sajnos fiatalon elhunyt Binder Pál, az erdélyi német nyelv kitűnő ismerője, a szász hely- és családnevek eredményes kutatója, vagy a némileg más módszerekkel dolgozó, de már több önálló munkával jelentkező Hints Miklós.
Eddig ünnepeltünknek csak a már nyomtatásban megjelent gyűjteményeiről s munkatárssá nevelt tanítványairól beszéltem. Nem lenne azonban teljes a bemutatása, ha mellőznénk azokat a kutatásokat, amelyeknek anyaga vagy megjelentetésre kész állapotban, vagy a szerkesztés, könyvvé rendezés előtt vannak még. Ezek száma sem kevés, és hozzátartozik akkor is tudományos tevékenységéhez, ha publikálásukra kisebb lehetőség látszik, mint tíz évvel ezelőtt volt. Százötvenre tehető ezeknek a településeknek a száma. Fantasztikus és hihetetlen! A már megjelentekkel együtt mindösszesen harmadfélszáz erdélyi falu (köztük néhány város, mint Kolozsvár, Torda, Sóvárad, Parajd, Szováta stb.) köszönheti Janitsek Jenőnek, hogy helynevei és nagyrészt családnevei a jövő számára meg vannak mentve! Munkás, fáradságos, de eredményes életet élt Janitsek Jenő. Mindnyájan azt kívánjuk, hogy még jó egészségben és hasonló munkabírással folytassa a munkát az emberi élet legfölső határáig, hiszen nem önmagának, hanem nagyon önzetlenül a népnek él és dolgozik, legyen az a nép román, rutén vagy magyar, nekik ment meg múltjukból olyan fontos adatokat, mint a régi és mai helynevek, a régi és mai családnevek, s ez mind maga a történelem.
* Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság 2000. december 5-i felolvasó ülésén.
Hajdú Mihály
Vissza a Tartalomhoz