SZÓ- ÉS SZÓLÁSMAGYARÁZATOK

Oldalak: 83 84 85

Két adalék a lineáris analógia szóalakformáló szerepéhez. A Magyar Nyelv 1998. 2. számában (195—6) Pásztor Emil az Aranynál is meglevő, de már korábbról is adatolható vérbe(n)-fagyba(n) (hagy) szólást magyarázta. Idézzük fel ismét példamondatait! Első adatát 1675-ből Kolozsvár törvénykezési jegyzőkönyvéből hozza a Szótörténeti Tár (3: 622) segítségével: „látám, hogy Almási Gergelyt a' fôldre le verték vérb(en) fagyb(an) vagyon”. Itt a vagyon létige a szerkezet fölérendelt tagja, de ez váltakozhat a hagy -gyal, sőt az utóbbi megoldás jellemzőbb: 1723: „...úgy tetczik, ... mintha testi szemeimmel látnám, ... mi-képpen hadgyuk [Jézust] vérben-fagy-ban nagy irgalmatlanúl”. Arany Jánosnak „A fülemile” című versében e szófordulat a következő kontextusban fordul elő: „[a két rossz szomszéd összeszólalkozván] Többrül többre, szórul szóra, / Majd szitokra, majd karóra, / Majd mogorván /Átugorván / Ölre mennek, hajba kapnak; / Örömére a szent napnak / Egymást ugyan vérbe-fagyba [az én kiemelésem, J. D.], — / Hanem a just [Arany kiemelése] mégsem hagyva”. — Pásztor szerint „sokan értik és olvassák így: vérbe fagyva. Pedig itt a költő nem a közismert vérbe fagyva kifejezést használja [...], hanem a kötőjeles, de a szótárakban címszóként nem szereplő” határozószót. „Az utótag itt nem a fagy ige határozói igeneve — írja Pásztor —, hanem a fagy főnévnek -ba határozóragos alakja.” (196.)

Ha az utóbbi kijelentéseket szigorúan vett leíró nyelvészeti ténymegállapításokként fogjuk fel, amelyek egy nyelvtörténeti folyamat végeredményét rögzítik, egyetérthetünk a szerzővel. A változások elemzése azonban többoldalú mérlegelést tesz szükségessé, ezért már ugyanezen MNy.-szám Levélszekrény rovatában néhány idevágó gondolatot fogalmaztam meg (256): „Lehetséges, hogy itt valójában népetimológiás fejleménnyel van dolgunk, amit nem lehet egyszerű leíró nyelvtani elemzéssel tagolni. Eszerint az eredeti vérbe fagyva kifejezésben a lineáris analógia [83] következtében a -va képzős határozói igenév -ba végződésű szóra váltott át. A fő indukáló az előtag -be ragja volt. Ez a mechanizmus emlékeztet arra az esetre, amikor az ősmagyar * ét '7' számnév a vele szomszédos hat '6' hatására h kezdetűvé vált. A -ba végződés kialakulását a szinonim agy ba -fő be ver és hely be (n) hagy kifejezések analógiája is segíthette. (A szemantikai kapcsolatban álló szavak analógiás alakmódosulására l. pl. városi x falui > falusi ( ® tanyasi stb.) Az általam eredetibbnek tartott vérbe fagyva hagy kifejezésre most talán nem is szükséges adatokat gyűjtenem, hiszen ma is élő, közismert frazeológiai egységről van szó.” (Az analógia különböző megjelenési formáira l. még Benkő Loránd, A történeti nyelvtudomány alapjai. Tankönyvkiadó, Bp., 1988. 153—4.)

A történeti fejlődés kezdőpontjába tehát — hipotetikusan — a vérbe fagyva hagy, vérbe fagyva van (~ vagyon) formákat állítottam, a magyarázatban pedig a népetimológia mellett többféle analógiás hatással számoltam. Ezek közül kiemelt szerepet tulajdonítottam a lineáris analógiának, amely a beszédben gyakran egymás mellett álló szavak kölcsönhatását jelenti. — A közelmúltban a Magyar Nyelv régebbi évfolyamait lapozgatva találtam rá egy olyan szómagyarázatra, amely az előbbiekhez nagyon hasonló történeti folyamatokat tár fel, a lineáris analógia népetimológiával társuló működésének szép példáját adja, és tovább erősíti a vérbe fagyva > vérbe-fagyba kapcsán felállított hipotézisemet. Az írás címe Dobva-fakadva (MNy. 1975: 464—5), szerzője Villó Ildikó, akinek figyelemreméltó gondolatait az alábbiakban megpróbálom röviden összefoglalni, különös tekintettel az említett szempontokra.

Villó szerint „A címben szereplő határozószói értékű kifejezés [...] a köznyelvben ismeretlen, csupán nyelvjárásainkban él. Az MTsz. és az ÚMTsz. adatai szerint elsősorban az Alföldön járatos, ott viszont meglehetősen sokféle változatban. Az MTsz. adatai: döbbefakadva és dogvafakadva; az ÚMTsz. ennél gazdagabb választékot kínál: dobva-fakadva, dobbafakadva, dobb, fakadd, döbve-fakadva, dudv-fakadv adatokat találunk benne, s idetartozik a dühbe fakadva változat is. A kifejezés jelentése mindenütt: 'mérgesen, bosszúsan, dúlva-fúlva'. A második tagban világosan felismerhetjük a fakad ige határozói igenévi alakját, [...] Nem így állunk azonban az első taggal, amelynek nemcsak hogy sok változata van, de a jelentése is homályos. A -va képző igének mutatja, az egész szerkezetet pedig két igéből összeforradt ikerszónak, bár egyes alakjai még így sem magyarázhatók meg egykönnyen. A nyelvtörténeti adatok azonban egészen másra vallanak. [Bekezdés.] A NySz. a XVI. század közepéről Tinóditól és a XVIII. század elejéről Veresmartitól idézi a kifejezés ősét, amely eredeti alakjában szólás volt. Tinódinál dobjok fakadva alakot találunk, Veresmartinál pedig egy dobja fakadva szerkezetet. A jelentés: 'mérgesen, indulatosan, dúlva-fúlva'. Az adatok tanúsága szerint tehát eredetileg alanyi szószerkezettel van dolgunk. Ilyesféléket — összetétellé tapadva — mai nyelvünk is ismer: lélekszakadva, szívszorongva, szívdobogva, szívrepesve, szívszakadva. Ezek az összetételek eredetileg ugyancsak szószerkezetek voltak, jelölt birtokos személyraggal, vö. a NySz. szíve szakadva és szívünk szakadva adatait. [... Bekezdés.] Nézzük meg alaposabban az eredeti szószerkezet jelentését. Első tagja 'dobhártyá'-t jelentett [...] Második, igei tagja pedig az eredetibb, '(meg)reped' jelentést aktiválta. [...] A dob főnév jelentése lassanként elhomályosult, s éppen ezért az ige hatására hovatovább főnévi jellege is. [...] Így aztán nagy valószínűség szerint a mind alakilag, mind jelentés tekintetében világosabb fakad(va) indukálta az első tag változásait, s a népetimológia azt is igévé formálta [...]. Könnyen elképzelhető, hogy a népes családdal bíró dobog, döbög, dübög- féle hangutánzó igék is szerepet játszottak [egyes alakok létrejöttében], a döbve-fakadva alakot pedig ezenkívül még a morfológiai analógia” is magyarázhatja. A Hajdúságból adatolt dühbe fakadva további népetimológiás hatásról tanúskodik, melyben a mintát nyilván a dühbe gurul analógiája szolgáltatta.

Összefoglalva a tanulságokat: bár az átalakulási folyamatokat többirányú népetimológiás hatások befolyásolták, a végső morfológiai szerkezet kialakítása során mindkét frazéma történetében kitüntetett szerepe volt a lineáris analógiának: a vérbe fagyva > vérbe-fagyba változásban az előtag volt az erősebb, az volt az indukáló, így a határozói igenév képzőjét -ba rag [84] váltotta fel; a dobja fakadva > dobva-fakadva átalakulásában pedig az igenév maradt változatlan, az előtagban pedig analogikus toldalékcsere történt.

Juhász Dezső

Vissza a Tartalomhoz