Oldalak: 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64

„Három a magyar igazság”
Egy mondattani változás három megközelítése*

Az 1990-es évek magyar nyelvészetében több — jelentős elméleti és módszertani különbségeket mutató — irányzat él egymás mellett. Ezek közül háromnak a vázlatos bemutatására vállalkozom oly módon, hogy számba veszem, mit s mire alapozva állítanak nyelvészeink egy ma zajló mondattani változásról: a természetesen, hogy típusú szerkezetekről. A három irányzat összehasonlításához megnézem, miként válaszolnak a következő öt kérdésre: 1. Elismerik-e a természetesen, hogy -féle szerkezetek létét?, 2. Értékelik-e a változást, illetve az új szerkezet használóit?, 3. Miként magyarázzák a szerkezet keletkezését?, 4. Leírják-e az új szerkezet grammatikai korlátait?, és 5. Milyen adatokat elemeznek? A dolgozat végén, a 6. részben a magyarországi magyaroknak egy reprezentatív mintájával és a Kárpát-medencei magyaroknak egy kvótamintájával végzett vizsgálat alapján teszek megjegyzéseket erről a változásról.

    1. Elismerik-e a szerkezet létét? — Kovalovszky Miklós 1973-as nyelvművelő cikke („Nyilván, hogy” így rossz. In: Grétsy László szerk., Anyanyelvi kaleidoszkóp. Bp., 1973. 182) óta sokan írtak a természetesen, hogy szerkezetről, így Abaffy Erzsébet (Nyr. 1976: 397—8), Szalamin Edit (MNy. 1978: 293—303), Grétsy László (NyKk. 2: 802—3 és Természetesen, hogy nyelvi változás — de milyen? In: Kemény Gábor és Kardos Tamás szerk., A magyar nyelvi norma érvényesülése napjaink nyelvhasználatában. Bp., 1994. 93—8), Kontra Miklós (Természetesen, hogy nem hiba — nyelvi változás? In: Balogh Lajos és Kontra Miklós szerk., Élőnyelvi tanulmányok. Bp., 1990. 76—83 és On an Ongoing Syntactic Merger in Hungarian. In: Kenesei István és Pléh Csaba szerk., Approaches to Hungarian, Volume Four: The Structure of Hungarian. Szeged, 1992. 227—45), Nyirkos István (Az alakkeveredés történetéhez. In: Hajdú Mihály és Kiss Jenő szerk., Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Bp., 1991. 476—80), Kenesei István (A HKM mondathatározóval. In: Kiefer Ferenc szerk., Strukturális magyar nyelvtan 1. Mondattan. Bp., 1992. 680—1), Deme László (Bomlott gondolkodású nyelvészek!? Magyar nyelvművelés = terápia nélküli diagnózis?! In: Kontra Miklós és Saly Noémi szerk., Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról. Bp., 1998. 52—3), Sebestyén Árpád („ Valószínűleg, hogy ” menedzserdivat. In: Értsünk szót! Útvesztők és útjelzők mindennapi nyelvhasználatunkban. Debrecen, 1994. 138—9), Elekfi László (MNy 1995: 385—401), Sándor Klára (Amiért a szinkrón elemzés foszladozik. In: Sándor Klára szerk., Nyelvi változó — nyelvi változás. Szeged, 1998. 57—84), Csernicskó István (A magyar nyelv Ukrajnában [Kárpátalján]. Bp., 1998.), Göncz Lajos (A magyar nyelv Jugoszláviában [Vajdaságban]. Bp., 1999.), és a sor még folytatható lenne.

Ily módon azt a kérdést feltenni, hogy az egyes szerzők elismerik-e a természetesen, hogy típusú szerkezeteknek a létét, értelmetlennek tűnhet. Deme (i. m.) az egyetlen, aki mintha kétségbe vonná e szerkezet meglétét. Ezt írja: „Nem akarnék itt »nyelvtanozni«. De meg kell jegyeznem: a magyar nyelvhasználat rendszerében »hogy« kötőszós [53] mellékmondatokat csak főmondathoz kapcsolhatunk: a főmondatnak pedig legalább állítmánya kell, hogy legyen.” A szerző idézett állítása szerint a magyar nyelvhasználat rendszerében tehát nincsenek ilyen szerkezetek. Ha a magyar nyelvhasználat rendszerén a kodifikált sztenderdet (preskriptív normát) értjük, akkor, de csak akkor, ez az állítás helytálló. Ha a magyar anyanyelvűek normatudatát és/vagy nyelvhasználatát vizsgáljuk meg, e szerkezetek nyilvánvalóan léteznek. Létezésüket tulajdonképp Deme is elismeri, amikor „kétségkívül terjedő”-nek nevezi őket.

    2. Értékelik-e a változást, illetve az új szerkezet használóit? — A nyelvművelők kerülendőnek tartják e szerkezeteket, és negatív értékítéleteket fűznek hozzájuk, például ilyeneket: „helytelen, divatos szerkesztési forma”, „hibás fordulat”, „nem nagyon durva hiba”. „ Természetesen, hogy nyelvi változás — de milyen?” című cikkében Grétsy (1994: 95) megfékezhető és meg is fékezendő változásról ír. Sebestyén egy nyelvművelő cikkében (i. m. 139) a szerkezet használóit negatív személyiségjegyekkel jellemzi: „A keverékszerkezet használata társadalmilag a hivatásos, rutinos, de óvatoskodó, körülményeskedő, bizonytalankodó beszélőre jellemző, akinek fontosabb a szavak özönével való elárasztásunk, mint saját mondanivalójának nyelvi logikája.” — Deme (i. m. 53) vitába száll azzal az általa nekem tulajdonított felfogással, hogy „ami van, az úgy van jól”, s bírálandónak tartja a szerkezetet, akkor is, ha gyakori, mert „Avagy — mondjuk — kolerajárvány esetén, ha már a lakosság felénél több megkapta a nyavalyát, temessük az egészségeseket?”

Nem mindenki lát azonban okot a halálos vésszel való példálózásra. Kenesei (i. m. 680) „a közelmúlt egyik érdekes fejleményének” nevezi a szerkezetet, és Sándor tanulmányában sem találunk, keresve sem, negatív értékítéletet. Szerinte a megbélyegzésben a nyelvművelőknek „magától értődően nincs igazuk” (i. m. 70).

    3. Miként magyarázzák a szerkezet keletkezését? — Tipikus nyelvművelő magyarázat Kovalovszkyé (i. m. 182), aki szerint szerkezetkeveredéssel (pl. Nyilván nincs igazad és Nyilvánvaló, hogy nincs igazad ) jönnek létre e szerkezetek, s más határozószókhoz is (pl. bizonyára, valószínűleg ) „könnyen odacsapódik az alanyi mellékmondatnak itt fölösleges hogy kötőszava”. — Kenesei (i. m. 681) feltevése szerint „mindazok a beszélők, akik a természetesen, hogy... típusú szerkezeteket használják, azt úgy értelmezik, hogy rövidebb változatuk a hogy törlésével áll elő”. Így például a Természetesen a barátaimat meghívtam a Természetesen, hogy a barátaimat meghívtam mondatból, kötőszótörléssel „áll elő”. Vagyis: az új szerkezetből lehet a régit kötőszótörléssel „előállítani”. Ez a feltételezés véleményem szerint csak beszédműgrammatikai feltételezésként fogadható el, beszédtevékenység-grammatikai szempontból (vö. Szilágyi N. Sándor, Elmélet és módszer a fonológiában. Doktori értekezés. Kolozsvár, 1998.) azonban problematikus, mert a beszélők inkább a régi szerkezetből állítják elő az újat, mintsem fordítva. Elekfi (MNy. 1995: 393) sem fogadja el Kenesei magyarázatát, szerinte — ha nem szerkezeti kontamináció eredménye ez a divatos szerkesztési forma — „talán inkább kihagyásra vezethetnénk vissza: Természetesen (igaz az), hogy beteg. Efféle mondatszerkesztési egyszerűsítésre, rövidítésre van már példa a magyar szintaxisban; ilyen a hogy kihagyásával az el kell menjek ”. Elekfitől függetlenül, de azonos módon érvelt Moravcsik Edit már 1992-ben (l. Kontra i. m. 1992: 243). — Cseh Márta (Ragtalan határozóinkról. In: Sándor Klára szerk., Nyelvi változó — nyelvi változás. Szeged, 1998: 31—43) úgy véli, hogy „a végmorfémátlanodás jelensége jelen van beszédünkben, s kialakult vele szemben az ellenhatás is olyanféle alakzatok formájában, mint amilyen a hirtelenül és a természetesen/biztosan/nyilván stb. hogy... ” (i. m. 40). [54]

Szerkezetkeveredés eredményének tartja a kérdéses mondatokat Sándor (i. m. 70—2) is, de ő — másoktól eltérően — gondosan számba veszi az interferenciát elősegítő tényeket és a nyelvtörténeti fejleményeket. Öt interferenciát segítő körülményt említ:

A) Mindkét kontaminálódó szerkezet mögöttes struktúrája azonos, pl.

B) Vannak olyan határozók, amelyek azonos alakban szerepelhetnek mind mondatrészként, mind hogy kötőszavas mondatok főmondataként, pl.

Itt tehát a kötőszó választható, nem kötelező.

C) Vannak olyan határozópárok, amelyek -n határozóraggal, illetve anélkül is használatosak, pl. régen ~ rég, hogyan ~ hogy, egészen ~ egész stb. Itt a határozórag választható.

D) A határozói igenevek végén a -ván/-vén és a -va/-ve változóvá vált:

Itt tehát az -n határozórag-funkciója megszűnt, miként a C)-ben is.

E) Bizonyos, -ván/-vén -re végződő határozói igenevek szerepelhetnek hogy kötőszavas mellékmondatok főmondataként, ilyen pl. a mondván, lévén:

Az új szerkezet tejedését az A)-beli körülményen túl még két dolog segíti: az -n határozórag-funkciójának meggyengülése (C és D) és a hogy kötőszavas mondatok terjedése (B és E).

Magam (Kontra i. m. 1992.) a szerkezetkeveredést elősegítő körülményként említettem azt, hogy mondat közepén az új szerkezettel homonim szerkezet előfordulhat bárki beszédében, pl. Nem derült ki nyilvánvalóan, hogy tiszteljük az MTA tagjait.

    4. Leírják-e az új szerkezet grammatikai korlátait? — Kenesei (i. m. 680) a következő korlátozásokat említi:

F) Csak mondathatározói értelmű határozók vezethetnek be HKM-eket (= hogy kötőszavas mellékmondatokat), más határozók (idő-, mód- stb.) nem, pl. * Gyakran/Teljesen, hogy az ablak nyitva maradt.

G) Csak jelen időben fordulnak elő az új szerkezetek, pl. * Természetesen volt, hogy a barátaimat meghívtam. és * Valószínűleg lesz, hogy sokan akarják látni a tűzijátékot.

H) A mondathatározó és a kötőszó között nem állhat semmi, pl. * Egyébként is, hogy Bozsikot ez ütötte el a jobb eredménytől. [55]

Magam (Kontra i. m. 1992.) — Kenesei idézett F) korlátozásával gyakorlatilag azonosan — azt a hipotézist fogalmaztam meg, hogy a keveredés csak akkor jöhet létre, ha a mondathatározós és a melléknév + HKM-es mondatok szinonimak, tehát:

De:

A Kenesei megfogalmazta korlátozások és a magam hipotézise empirikus igazolása vagy elvetése céljából megnéztem, előfordulnak-e F), G), H), illetve (14) típusú mondatok a Magyar Nemzeti Szövegtárban és a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú (BUSZI) eddig lejegyzett és ellenőrzött részében. A Magyar Nemzeti Szövegtárat Váradi Tamás és kollégái hozták létre, sajtónyelvi szövegeket és országgyűlési felszólalásokat tartalmaz, jelenleg 22 millió szövegszó terjedelemben. A Budapesti Szociolingvisztikai Interjú korpuszában 33 interjú irányított beszélgetéseiben és tesztfeladataiban ¹ kerestem a megcsillagozott szerkezetű mondatokat. Egyik vizsgált korpuszban sem fordul elő egyetlen ilyen mondat sem.

    5. Milyen adatokat elemeznek? — Mindenki, aki írt erről a szerkezetről, használ ad hoc módon szemelgetett (általában itt-ott véletlenül meghallott vagy olvasott) példákat. Vannak, akik csak ilyeneket említenek. Grétsy (i. m. 1994.) beszámol arról, hogy a „Magyarán szólva” rádióműsorban 1989 tavaszán meghirdetett rejtvénypályázat feladatai közé bevett egy minket most érdeklő mondatpárt, s a 162 válaszoló közül 7-en választották az új szerkezetet.

Vegyük most szemügyre az elemzéshez használt adatokat a valódi beszéd — potenciális beszéd (vö. John Baugh, Adapting Dialectology: The Conduct of Community Language Studies. In: Kontra Miklós és Váradi Tamás szerk., Studies in Spoken Languages: English, German, Finno-Ugric. Bp., 1992. 15—39, a 16. lapon) különbség szempontjából! Az előbbihez tartoznak a nyelvhasználatból származó adatok, például természetes beszélgetésből származó mondatok vagy a feladatmegoldásból (pl. szóbeli mondatkiegészítésből) származó adatok. Az utóbbihoz tartoznak a grammatikalitási ítéletek, amelyek a normatudatot tükrözik. A normatudatra vonatkozó adatok származhatnak nyelvészektől és nem nyelvészektől. Az adat forrása lehet egyetlen ember (pl. az elemzést író nyelvész), de lehet egy beszélőközösség reprezentatív mintája is. Az előbbire példa Kenesei (i. m.) elemzése, az utóbbira a Magyar Nemzeti Szociolingvisztikai Vizsgálat (MNSZV) és a BUSZI. A dolgok természetéből következik, hogy a minket most érdeklő mondattani változás lefolyásáról, terjedési irányairól, [56] mozgatórugóiról stb. csak laikus (nem nyelvész) beszélők szociológiailag értelmezhető mintájától nyert és kvantitatívan elemezhető adatokból tudhatunk meg érdemlegeset. Nyelvészeti közhely, hogy a jelen a múlt vizsgálatára alkalmas laboratórium (William Labov, On the use of the present to explain the past. In: L. Heilmann szerk., Proceedings of the Eleventh International Congress of Linguists, Vol. II. Bologna, 1974. 825—51), és az is, hogy változást vizsgálni lehetetlen az idő vizsgálata nélkül.

6. Mit mutat az MNSZV és a Kárpát-medencei magyar vizsgálat? — Az 1988-ban országos reprezentatív mintán végzett MNSZV normatudat és nyelvi produkció jelentős (statisztikailag szignifikáns) különbségeit mutatja. Az új szerkezetet szóbeli mondatkiegészítő feladatban a minta 22,5%-a használta, grammatikalitási ítélethozatalkor 52% ítélte helyesnek, végül egy írásbeli hibajavító feladatban 73,2% hagyta javítatlanul (l. az 1. ábrát). A feladathatást (vö. pl. Carson T. Schütze, The Empirical Base of Linguistics: Grammaticality Judgments and Linguistic Methodology. Chicago, 1996. 58, 178, 182) tehát mindenkinek érdemes itt is komolyan vennie.

A természetesen, hogy szerkezetre vonatkozó háromféle adat:

      

[57]

A Valószínűleg, hogy Szigetváron fognak élni mondat megítélése az adatközlők iskolázottsága szerint. MNSZV, N = 779, khi-négyzet (f = 3) = 1,206 p = n. sz .

Ha az adatközlők iskolázottsága szerint elemezzük az adatokat, azt találjuk, hogy — több más magyar nyelvi változóhoz hasonlóan (vö. Kontra Miklós és Váradi Tamás, Suksükölő értelmiség. Nyelvhasználatunk néhány kérdése az iskolázottság tükrében: Mozgó Világ 1991/2: 61—70) — a különböző iskolázottságú beszélők iskolázottságuktól függetlenül ítélik helyesnek vagy helytelennek az új szerkezetet (l. a 2. ábrát). Másképp mondva: a khi-négyzet-próba nem mutatott szignifikáns különbségeket (p = n. sz.), [58] tehát az új szerkezet helyességének megítélésében nincsenek (pontosabban szólva 1988-ban nem voltak) iskolázottság szerinti különbségek Magyarország felnőtt lakosai között.

A nemek szerinti különbségek statisztikailag jelentősek voltak az egyik szóbeli mondatkiegészítő feladatban: az új szerkezetet a nők 4%-kal nagyobb arányban használták a férfiaknál (l. a 3. ábrát). A khi-négyzet-próba szerint ez a különbség 5%-os szinten (p < .05) jelentős.

Szóbeli mondatkiegészítés az adatközlők neme szerint.
MNSZV, N = 723, khi-négyzet (f = 1) = 4,340. p < .05

Vannak településtípus szerinti különbségek is. Egy szóbeli mondatkiegészítő feladatban a falusiak a városiaknál 8%-kal többen használták az új szerkezetet (l. a 4. ábrát).

Nemcsak a produkcióban, hanem a normatudatban is van településtípus szerinti különbség: a budapestiek a vidékieknél 10%-kal nagyobb arányban ítélték helytelennek az új szerkezetet. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a természetesen, hogy típusú szerkezeteket a falusiak nagyobb arányban ítélik jónak, illetve használják, mint a fővárosiak.

Ha életkor szerinti bontásban vizsgáljuk az eredményeket, azt látjuk, hogy az egyes életkori csoportok között nincs szignifikáns különbség a szóbeli mondatkiegészítésben a standard szerkezetet és az új, stigmatizált szerkezetet használók között. Például a 21—30 éveseknek 26%-a, a 41—50 éveseknek 22%-a, és a 61—70 éveseknek 24%-a használta az új szerkezetet (l. az 5. ábrát). Ez az életkori megoszlás arra mutat, hogy a magyarországi beszélőközösségen belül itt egy egységesítő mechanizmus működik (William Labov, The Two Futures of Linguistics. In: Ik-Hwan Lee szerk., Linguistics in the Morning Calm 3. Seoul, 1995. 113—47, a 132—3. lapokon). Az új szerkezet ilyen életkori elterjedtsége sem egy életkoriváltozás-vizsgálat, sem egy látszólagosidő-vizsgálat [59]

Szóbeli mondatkiegészítés az adatközlők lakhelye szerint.
MNSZV, N = 794, khi-négyzet (f = 1) = 6,058. p < .05

(Peter Trudgill, Bevezetés a nyelv és társadalom tanulmányozásába. Szeged, 1997.) elvégzését nem teszi lehetővé, mivel nincs különbség fiatalok és idősek között. ²

Ha azonban életkor és lakhely interakcióját vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az életkornak van közvetett szerepe: a középkorú (31—60 éves) budapestiekhez képest az azonos korú vidékiek 16%-kal nagyobb arányban fogadták el helyesnek az új szerkezetet (l. a 6. ábrát).

Mivel két, egymástól eltérő szóbeli mondatkiegészítő feladatot használtunk az MNSZV-ben, ezek eredményei összevethetők, és bizonyos tanulsággal szolgálnak a változást elősegítő strukturális tényezők szerepének rangsorolásában.

Ha a mindkét feladatot megoldókat vesszük 100%-nak (N = 717), a határozóragot a standard szabályok ellenében kimondók a minta 25,8%-át teszik ki, a raggal a kötőszót is a mondatba illesztő beszélők viszont csak a minta 2,8%-át. Ez véleményem szerint azt mutatja, hogy az új szerkezet terjedésében az -n határozórag funkciójának meggyengülése nagyobb szerepet játszik, mint a HKM-ek terjedése. [60]

Szóbeli mondatkiegészítés az adatközlők életkora szerint.
MNSZV, N = 794, khi-négyzet (f = 6) = 2,830. p = n. sz.

A Valószínűleg, hogy Szigetváron fognak élni mondat megítélése a középkorú (31—60 éves)
adatközlők lakhelye szerint. MNSZV, N = 425, khi-négyzet (f = 1) = 6,430. p < .05

Egy másik vizsgálatból (vö. pl.: Kontra Miklós, Magyar nyelvhasználat határainkon túl. In: Diószegi László szerk., Magyarságkutatás 1995—96. Bp., 1996. 113—23; Csernicskó i. m., Göncz i. m.) arra is vannak adataink, hogy milyen az elterjedtsége [61] ennek a szerkezetnek a határon túli őshonos magyar beszélőközösségekben. Vizsgálatunkat 1996-ban kvótamintával végeztük Ausztriában (N = 60), Szlovákiában (N = 108), Ukrajnában (N = 144), Romániában (N = 216), Jugoszláviában (N = 144), Szlovéniában (N = 67) és Magyarországon (N = 107). A grammatikalitási ítéletek azt mutatják, hogy nincs szignifikáns különbség az egyes országok között, tehát a természetesen, hogy típusú szerkezeteket a Kárpát-medence magyarjai egyformán ítélik meg (l. a 7. ábrát). (Ez nem triviális eredmény, mert pl. a Nézd, milyen szép banánt/banánokat árulnak az üzletben! mondatban a többes számú főnevet a kárpátaljai magyar minta 2—3-szor nagyobb arányban ítélte természetesebbnek, mint a többi minta.)

A Valószínűleg, hogy külföldre fognak költözni megítélése hét országban. N = 830, khi-négyzet (f = 6) = 4,193. p = n. sz.

Az ábra azt mutatja, hogy az MNSZV mintához képest itt sokkal kevesebben fogadták el az új szerkezetet, ami abból következik, hogy nem reprezentatív, hanem kvótamintát használtunk, aminek 50%-át tették ki a főiskolát/egyetemet végzettek (szemben a reprezentatív MNSZV minta 9%-ával), vagyis ez a minta a sztenderd irányában jelentősen torzít.

Ha most a határon túli eredményeket a magyar nyelv egysége szempontjából nézzük, azzal a jó hírrel szolgálhatunk, hogy ez a változás határoktól függetlenül, egységesen jellemző minden országban. ³ Lanstyák István és Szabómihály Gizella (Magyar [62] nyelvhasználat — iskola — kétnyelvűség. Pozsony, 1997. és Nyelviváltozó-típusok a magyar nyelv szlovákiai változataiban. In: Sándor Klára szerk., Nyelvi változó — nyelvi változás. Szeged, 1998. 99—112) műszavával szólva itt egy egyetemes magyar változóval van dolgunk. Ha a nyelvművelő szemüveget tesszük föl, azt mondhatjuk, hogy a kolerajárványhoz hasonlított szerkezet mindenhol terjed, s használói/elfogadói a Kárpát-medence minden országában közel azonos arányban találhatók.

Befejezésül a három megközelítésről mondottakat összefoglalom egy táblázatban (l. 8. ábra):

A három megközelítés

* Ez a tanulmány az MTA Nyelvtudományi Intézete megalapításának 50. évfordulóján rendezett konferencián, 1999. október 19-én elmondott előadásom teljes változata. Az itt ismertetett kutatások az OTKA (T 025997), valamint a Research Support Scheme of the Higher Education Support Programme (grant no. 582/1995) támogatásával folytak.