KÜLÖNFÉLÉK
Konferencia a variabilitás elemzésének új útjairól (NWAV-29)
A nyelvi variabilitás és változás elemzésének 29. konferenciáját az USA Michigan államában, East Lansingben, 2000. október 5—8-án rendezték. Kezdetben ezek a konferenciák csak az angol nyelvvel foglalkoztak, később azonban egyre több más nyelv elemzései is tért nyertek a New Ways of Analysing Variation in English konferenciákon, így ma már a konferencia betűszavából az angolra utaló E lekopott. Az East Lansing-i konferencia résztvevői persze zömmel amerikaiak, kanadaiak és britek voltak, de többek között Németországból, Finnországból, Hollandiából vagy Brazíliából is érkeztek előadók, akik nem az angolról, hanem saját nyelveikről adtak elő.
A kvantitatív szociolingvisztikai konferenciák között kétségtelenül az NWAV konferenciák a legszínvonalasabbak ma a világon. Az elmúlt évtizedben méretük is megsokszorozódott, például az Ann Arbor-i 1992-es rendezvényen még csak két párhuzamos szekció volt, hat évvel később azonban Athensben (Georgia államban) már hat. Fennállt a veszélye annak, hogy az NWAV-ek túl nagyra nőnek, ezért a szervezők egyre szigorúbban válogatnak a beküldött autoreferátumok alapján. A legutóbbi konferencián East Lansingben négy szekcióban 108 előadást tartottak, de a programot még nyolc statisztikai elemzési módszereket bemutató „workshop”, poszterek és multimédiás poszterek (= power point presentations), valamint három „plenáris kollokvium” is gazdagította. Azt csak találgatni lehet, hogy a szervezők hány jelentkező közül választották ki a szereplőket, de hogy több száz közül, azt az is mutatja, hogy a konferencia kézikönyvében 61 nyelvésznek mondanak név szerint köszönetet a bírálatokért.
Az NWAV-29-et a Michigan State University professzora, Dennis Preston szervezte, aki Magyarországon sem ismeretlen: legutóbb 2000 májusában a Szegedi Tudományegyetemen Pléh Csaba megismerés-tudományi programjában tartott előadássorozatot és a folyamatban levő hangváltozások elemzéséről „workshop”-ot. Preston a konferenciának „A szakma jövője” (The Future of the Art) címet adta és kiiktatta a korábban tipikus néhány plenáris előadást. Helyettük három „plenáris kollokviumot” (< angol plenoquia) szervezett, amelyek mind a szociolingvisztika jövőbeli fejlődési irányait firtatták. Egy-egy ilyen eseményen 3 felkért előadó adott elő 15—15 percig, utána egymást kommentálták, majd a közönség kérdéseire válaszoltak.
Az első plenáris eseményen a szociolingvisztika és a nyelvelmélet összefüggéseit boncolgatták. Anthony Kroch a formális (avagy elméleti) nyelvészet és a szociolingvisztika (= variation studies) egymást nem feltétlenül kizáró voltát egy német nyelvtörténeti probléma elemzésével illusztrálta. Gregory Guy azt mutatta be, miként teszik lehetővé a kvantitatív vizsgálatok a fonológiai elméletek közti választást. Például a fonológiai szabályokat megsértő lexikai kivételeket a formalisták két módon kezelik: vagy kivétel-jegyekkel, vagy eltérő mögöttes ábrázolásokkal. Egy „variable rule analysis”-ben ezek az alternatívák eltérő kvantitatív jóslásokhoz vezetnek, ami lehetővé teszi empirikus tesztelésüket. Deborah Schiffrin a diskurzuselemzést tekintette át és a nyelvi elemzés és elmélet számára benne rejlő lehetőségeket vázolta.
A társadalomtudományok és a szociolingvisztika volt a második kollokvium témája. John Rickford a nyelvi változékonyság és változás elemzéséhez kifejlesztett módszereket dicsérte, de az elméleti (nyelvi, társadalmi, kulturális, pszichológiai) magyarázatok viszonylagos elmaradottságát bírálta. Penelope Eckert is hasonló húrokat pengetett és szorgalmazta a Labov korai munkáiban (pl. Martha’s Vinyard) példaszerűen alkalmazott mély társadalmi elemzésekre alapuló vizsgálatokhoz való visszatérést. Harmadikként Judith Irvine nyelv és kultúra, ezen belül főleg az utóbbi évtizedben felfutott nyelvi ideológiai vizsgálatok kérdéseit elemezte.
A legnagyobb tapsokat a harmadik kollokvium szereplői kapták, akik a szociolingvisztika alkalmazásairól beszéltek. William Labov az USA egyik legsúlyosabb társadalmi problémáját [112] okozó kérdéssel, a nagyvárosi szegény iskolások olvasási kudarcaival kapcsolatos kutatásáról beszélt, s közben pillanatig sem rejtette véka alá az elefántcsonttornyokban élő s kutató nyelvészekről alkotott véleményét. „Ha az amerikai nyelvészet nem tud hozzájárulni e legsúlyosabb társadalmi probléma enyhítéséhez, akkor be is zárhatja a boltot” — mondta. John Baugh a nyelvészet és az oktatás valamint a tanárképzés taglalása után a kaliforniai nyelvpolitikai viharok kapcsán a nyelvészek társadalmi felelősségét ecsetelte, egy, az ő egyeteméhez (Stanford) közeli, Berkeley-ben tanító, ugyancsak fekete nyelvész közszerepléseit bírálva. Walt Wolfram a szociolingvisztikai kutatások és az amerikai társadalom nyelvi nézetei és diszkriminációs gyakorlata közti hatalmas szakadék áthidalására talán a legtöbbet tette eddig is. A nyelvi sokféleség megbecsülésére kifejlesztett oktatási programját Észak-Karolina egyre több iskolájában tanítják; igaz, nem az anyanyelvi órákon (ahol az áttörés szinte reménytelen), hanem a társadalomismereti órákon (ahol a nemzetet és nyelvet féltők ébersége jelentéktelen). Wolfram egyébként nagyhatású nyelvi filmeket is készít, és egy Isten háta mögötti szigeten élő halászok önbecsülését is fejleszti, amikor a nyelvjárásukról írt elméleti tanulmányai (l. pl. Language 71: 696—721) hozadékaként az Ocracoke Island (Észak-Karolina) nyelvét s kultúráját bemutató múzeumot létesít, ahol a turisták a nyelvjárást bemutató brosúrákra, magnókazettákra vagy trikókra is költenek. Az előadók s a hozzászólók sokszor említették a közvélemény, a politika és a mindennapi társadalmi gyakorlat lehangoló jelenségeit, de talán nem alaptalan az a jóslatom, hogy pár évtized múltán az igazságos/méltányos szociolingvisztikai viszonyokért indított mozgalmuk zászlóbontásaként az East Lansing-i konferenciát tartják majd számon az amerikai nyelvészek.
A szekcióelőadások a szociolingvisztikán belüli tematikai, módszertani és elméleti sokszínűséget demonstrálták egy Bahtyinról szóló előadástól (Allan Bell tartotta) kezdve a folyamatban levő hangváltozások akusztikai elemzéseiig. Itt hangzott el Sándor Klára előadása „A nyelvi variabilitás és változás mint a nyelv biológiai beágyazottságának következménye” címmel, ami a már említett szegedi megismeréstudományi kutatási program nyelvészeti eredményeinek eddigi legjelentősebb nemzetközi bemutatása is volt egyben. Egy másik előadás (a jelen sorok írójáé) a Magyar Nemzeti Szociolingvisztikai Vizsgálat alapján Chambersnek a nemi különbségek nem-semleges magyarázatával (= gender-neutral explanation of gender-based variability) kapcsolatos elméleti általánosítását támasztotta alá új empirikus adatokkal. Magyar vonatkozású volt még a nálunk évekig tanító s kutató Juliet Langman (University of Texas at San Antonio) posztere a szlovákiai magyarok nyelvi identitásáról.
Az NWAV konferenciák előadásaiból egy-egy válogatást (20—25 tanulmányt) kiadnak a University of Pennsylvania doktorandusz diákjai, de ezek a kiadványok nem könnyen szerezhetők be. Az előadásokon alapuló nyomtatott tanulmányok főleg a Language Variation and Change, a Journal of Sociolinguistics és az American Speech hasábjain látnak napvilágot, mely folyóiratok szerencsére egy-két hazai könyvtárban is megtalálhatók már.
Kontra Miklós
Vissza a Tartalomhoz