SZEMLE

Oldalak: 95 96 97

Bańczerowski Janusz,
A nyelv és a nyelvi kommunikáció alapkérdései

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Szláv és Balti Filológiai Intézet, Lengyel Filológiai Tanszék. Az írásokat válogatta, szerkesztette és az előszót írta
Nyomárkay István. Budapest, 2000, 402 l.

Az ismertetendő kötet a szerzőnek azon munkáit tartalmazza, amelyek az utóbbi években, sőt évekkel korábban jelentek meg, főként a Magyar Nyelvőr és a Magyar Nyelv hasábjain. Ez a könyv tehát úgy is felfogható, mint egy közel 30 éves kutatói múlt összefoglalása: összegzése mindannak a tudásanyagnak, amelyet a szerző velünk, a kötet olvasóival az adott tárgykörre vonatkozóan megosztani szándékozott. Mindezek az ismeretek Nyomárkay István professzor gondos, hozzáértő válogatásában tárulnak elénk, aki tematikus rendszerbe illesztette az egyes cikkeket és tanulmányokat. A főbb témák a következők: 1. Az ember, a valóság és a nyelv viszonya (15—26); 2. A nyelvi modellek (27—46); 3. Az információ, a kommunikáció és az ezekkel kapcsolatos [95] kérdések (47—216); 4. A jelentés (217—318); 5. A kognitív nyelvészet (319—57); 6. A glottodidaktika és a transzlatorika egyes aspektusai (358—96).

A szerkesztés elve az egymást követő témakörök alapján világos: az ember, a valóság és a nyelv kölcsönviszonyának bemutatásától a nyelvi modellek ismertetésén és a nyelvi funkciók elemzésén keresztül eljutni végül az alkalmazott nyelvészet területére: a glottodidaktikáig, a transzlatorikáig. A kötet tehát az általános elméletektől indulva az egyre konkrétabb és specifikusabb problémák vizsgálatának irányába halad, míg végül gyakorlati kérdések megvitatásához is eljut.

Az a két téma, amely a szerző vizsgálatának középpontjában áll és így egyben a jelen könyv „gerincét” alkotja, az információ és a kommunikáció. Azt, hogy ezek a fogalmak nemcsak a nyelvész számára fontosak, de az élet szinte minden területén meghatározó szerepük van, úgy gondolom, aligha kell bizonygatni. (Roszak századunkban egyenesen az információ kultuszáról beszél; vö. Theodore Roszak, Az információ kultusza. Európa Könyvkiadó, Bp., 1991.) Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy például az információ fogalmának máig sincs egységesen elfogadott definíciója. Bańczerowski a jelenség okát egyrészt az említett fogalom bonyolultságában, másrészt interdiszciplináris jellegében látja. „Minél több tudományág képviselője foglal állást a kérdésben, annál reálisabb lehetőség nyílik arra, hogy kidolgozzuk az általánosan elfogadott információfogalom tudományos meghatározását” — írja (55—6). Ezt követően az információ különböző osztályozási módjait elemezve a lehetséges információtípusok összefoglalását adja (57). Ezek a következők: a) kötött, b) szabad, c) aktuális, d) potenciális, e) gépi, f) szociális, g) élettelen.

A kommunikációról és a kommunikációs folyamatról szólva a szerző elmondja, hogy azok kapcsolatban vannak az információ kiválogatásával, és rámutat azokra a funkcionális különbségekre, amelyek az információ szelektálásának és előhívásának területén a számítógép memóriája és az emberi agy között fennállnak. Ilyen releváns különbség például az, hogy míg a számítógép esetében az információ kiválasztása nem függ annak tartalmától, addig az embernél ez a kiválasztás kapcsolatban van magának az információnak a tartalmával, mivel asszociatív módon történik. Jegyezzük meg, hogy a szerző a kommunikációról már korábban is ismertette felfogását, hiszen ő alkotta meg e fogalom magyar nyelvű definícióját, amely immár nemcsak a „Kulturális Kisenciklopédia” lapjain olvasható (Kossuth Kiadó, Bp., 1986. 306—10), de megtalálható a jelen kötetben is (l. Előszó 5—7). Bańczerowski könyvében azonban továbbmegy az emberi kommunikáció tárgyalásánál s a már ismert anyagon kívül újabbat, többet nyújt; vizsgálatának tárgykörébe vonja a zookommunikációval és a bionikával kapcsolatos kérdéseket, a nem verbális kommunikációt, sőt a hallgatás egyes nyelvészeti aspektusait is (94—111). Így tágabb keretbe helyezve a kommunikációt, teljesebb képet nyújt annak folyamatáról, s általánosabb érvényű tanulságok levonására nyílik lehetősége.

Az információval és a kommunikációval kapcsolatos kérdéseken kívül a kötetben természetesen jelentős súllyal szerepelnek más témakörök is, amelyek nyelvészeti szempontból szintén igen fontosak. Ezekről az alábbiakban szólunk néhány szót.

Kiemelt figyelmet érdemel a szerzőnek „A jelentés értelmezési módjairól” című írása (217—41), amely először a Magyar Nyelvőr lapjain jelent meg (Nyr. 1995/3.). Az említett munka az ókortól (Arisztotelész, Epikurosz) a középkoron át (Abélard) egészen az újkorig (Locke, Berkeley) vezeti az olvasót, bemutatva a jelentésről alkotott különböző felfogásokat. Gazdag filozófiatörténeti (Mill, Frege, Russell, Morris, Osgood, Carnap stb.) és nyelvészeti szemantikai (Bloomfield, Grice, Riesig, Saussure, Trier, Porzig stb.) hátteret nyújtva a szerző egzakt definíciót ad, mely szerint: „A jelentést a nyelvi kifejezések olyan tulajdonságaként foghatjuk fel, amely a nyelven kívüli jelenségek osztályaihoz kapcsolódik, azaz olyan relációként, amely összekapcsolja a fonikus, illetve grafikus sorok osztályait a nyelven kívüli jelenségek osztályaival. Tehát a jelentés nem a valóságos tárgyak vagy a róluk szóló gondolatok, hanem azok a relációk, amelyek a fonikus, illetve grafikus sorok osztályait összekapcsolják azoknak a jelenségeknek az osztályaival, amelyek az adott közösség nyelvi tudatában rögzülnek” (226). A cikk második részében Bańczerowski a jelentés és [96] az információ kérdésének további aspektusait vizsgálva szól az egyedi kontextus szerepéről, az univerzális (kategoriális) poliszémiáról, a szignifikatív és a konnotatív jelentés, valamint a szemantikai és a pragmatikai paraméterek viszonyáról (227—38).

A kötet további részét a kognitív nyelvészetről, a pragmatikáról, illetve az alkalmazott nyelvészet néhány kérdéséről (glottodidaktika, transzlatorika) szóló, valamint az országismeret oktatásának fontosságát hangsúlyozó írások alkotják (319—91). A kognitív nyelvészetet elemző írásokkal kapcsolatban el kell mondani, hogy azok értéke nemcsak a kérdés átfogó és részletes bemutatásában rejlik, hanem hiánypótló jellegükben is. Ez utóbbi megállapítás tulajdonképpen az egész kötetre érvényesnek tekinthető, hiszen magyar nyelven eddig relatíve kevés munka jelent meg erről a témáról. Az egyes témakörök tárgyalásánál nemcsak a nyugati szakirodalomra történik hivatkozás — amint az az utóbbi években megjelent nyelvészeti munkákban szinte általános gyakorlattá vált — de bőven idéz a szerző orosz, lengyel nyelvészektől is, megismertetve ily módon a magyar olvasót az orosz és a lengyel nyelvészet korszerű, aktuális eredményeivel. — A fentebb elmondottakat figyelembe véve talán nem túlzó az az állítás, hogy a magyar nyelvtudomány 2000. évben megjelent munkái közül az egyik legfigyelemreméltóbb, legfontosabb Bańczerowski Janusz műve, amelyet ezúton ajánlunk a téma iránt érdeklődő szakemberek, doktoranduszok és hallgatók figyelmébe.

Pátrovics Péter

Vissza a Tartalomhoz