Szabó József, Nyelvjárási és szociolingvisztikai tanulmányok
Körös Főiskola, Békéscsaba, 1999. 423 l.
Szabó József a mai magyar dialektológus középnemzedék ismert, jeles kutatója. Jó három évtizedes kutatói és egyetemi oktatói munkájának eredményeit több önálló kötet, bel- és külföldi folyóiratban megjelent tanulmány, cikk tartalmazza. Legtöbbet említett, idézett munkái a nyelvjárási mondattan kérdéseivel, illetve szülőfaluja, Nagykónyi nyelvjárásának sajátosságaival, a nyelvjárásszigetek kialakulásának és nyelvi jellemzőinek problémáival foglalkoznak. — A tanulmányok egy része gyakran forgatott kötetekben, folyóiratokban látott napvilágot, ugyanakkor természetesen jelentős számban található közöttük olyan írás, amely nehezebben fellelhető, kisebb példányszámú kiadványban, esetleg külföldön jelent meg, s így még a szakmai körök előtt is csak részben ismert. Még kevésbé hozzáférhetők ezek a tanulmányok a főiskolai, egyetemi hallgatók számára, akiknek viszont tanulmányaik folytatásához minél teljesebb mértékben kellene biztosítani a magyar és nemzetközi szakirodalom megismerhetőségét. Szabó Józsefet, a nagy gyakorlattal rendelkező egyetemi oktatót is ez a felismerés, didaktikai célkitűzés vezette a nyelvjárástani, illetve a [240] szociolingvisztikai tárgyú publikációi köréből történő válogatásra, azok szöveggyűjteményben, segédkönyvben való közreadására.
A tanulmányok hat nagy témakört ölelnek fel, az I. (Néhány elméleti-módszertani kérdés) és a IV. (Szókészleti kérdések, szó- és szólásmagyarázatok) tartalmazzák leginkább azokat az írásokat, amelyek Szabó József saját kutatásai eredményeit mutatják be. Elméleti-módszertani fejtegetései, a szöveggyűjtés metodológiájának megfogalmazása, az élőbeszéd vizsgálhatóságának, elsősorban a mondattani kutatás lehetőségeinek és korlátainak meghatározása, a nyelvjárás változásában szerepet játszó köznyelvi hatás kimutatása elsősorban a nagykónyi nyelvi adatok felhasználásával, az ö-zés, illetve az ö-ző nyelvjárások kialakulásának magyarázatára való törekvés, a belső nyelvjárásszigetek fő vonásainak, kutatási lehetőségeinek feltárása, áttekintése alkotja az első, a szerzőt leginkább jellemző munkássághoz kapcsolódó fejezetet. Azok a publikációk, amelyeknek részletei itt megjelennek, már több helyen, sokak által ismertetettek, így most csupán a figyelmet szeretném újólag felhívni például a belső nyelvjárásszigetek kialakulásával, eredetével, kapcsolataival foglalkozó kötet jelentőségére, a magyar nyelvatlasz anyagára épülő, legalább a magyar nyelvterület középső részére kiterjedő vizsgálat, vagy a nagykónyi nyelvjárás változásának folyamatát elemző munka fontosságára.
A válogatás szerencsésen ötvözi az egyetemi, főiskolai hallgatók számára különösen fontos gyűjtés- és kutatásmódszertani alapvetést és néhány ezek felhasználását illusztráló vizsgálat adatainak, eredményeinek bemutatását. Színes, gazdag nyelvjárási anyagot tartalmaz a szókészleti fejezet is, melyben a tájszó és a szinonima fogalmának meghatározásától a konkrét szó- és szólásmagyarázatok soráig vezetnek a tanulmányrészletek. Jelentős adattárat összegyűjtve a nyelvjárási változásvizsgálat részeként a szókészleti elemek nyelvhasználati körének változását, a szinonimák terjedését és visszaszorulását kutatja, ismét anyanyelvjárásának lexikai sajátosságai alapján. A közölt adatok a szókészlet vizsgálatát igazán érdekes, vonzó feladatként mutatják be (mint pl. a nagykónyi keresztnévi eredetű közszavakat elemző fejezet), a szöveggyűjteményt forgató főiskolásoknak példát mutatva arra, hogy különösebb technikai felszerelés, kutatóbázis nélkül is közelíthetnek saját lakóhelyük, nyelvjárásuk hasonló, de talán eddig észre sem vett nyelvi jelenségeihez, s vállalkozhatnak azok felgyűjtésére, rendszerezésére, közreadására. A nyelvjárások gazdag szinonimasorainak megismertetése nemcsak nyelvészeti szempontból bizonyul fontosnak, hanem bepillantást enged a népi gondolkodásmódba, az adott társadalom, falusi közösség értékrendjébe, s ennek révén segítséget nyújthat az e szókészleti elemeket felhasználó szépirodalmi munkák elemzéséhez is.
A pedagógiai szempont, az iskola és a dialektológiai kutatás kapcsolata külön fejezet tárgya is, bár mint említettem, az egész kötet szemléletét meghatározza. A nyelvjárások, a nyelvjárásosság megítélése, elfogadása vagy elvetése, a társadalom egészének állásfoglalása ebben az ügyben csakúgy foglalkoztatja a szerzőt, mint a nyelvjárásoktatás helyzete az egyetem és főiskola magyar és egyéb szakjain, illetve a nyelvjárások helye és szerepe a közoktatásban. Megkülönböztetve az egyes beszélők, elsősorban a diákok „gyakorló” nyelvjárásiasságát és a nyelvjárások esztétikai, „használhatósági” megítélését számos irodalmi példát hozva igazának alátámasztására kiáll a nyelvjárásoknak — a köznyelv ismeretének elvárásán túl — nemzeti értékként való megőrzése, megőriztetése mellett. Egy tanulmány Bálint Sándor Szegedi szótárának anyagából emel ki jónéhány szót, bemutatva segítségükkel, hogy a helyi szóhasználatban megőrződik, tükröződik egy-egy település több évszázados társadalom- és művelődéstörténetének szinte minden fontos eseménye, emléke.
A szépirodalom és a nyelvjárások összekapcsolódása is külön kiemelt témaköre a kötetnek. Bár többször hivatkozik másutt is irodalmi példákra, Szabó József e fejezetben — a pozsonyi Komensky Egyetemen töltött vendégprofesszori esztendők eredményeként is — szlovákiai magyar írók műveinek nyelvjárási elemeit tárja az olvasó elé. A szerzők és művek kiválasztása úgy történt, hogy az minél teljesebb merítést adjon a felvidéki magyar nyelvjárások szépirodalmi jelenlétéről. A legtöbb elemzett írás ugyan közép-szlovákiai magyar falvakról (Hontfüzesgyarmat, Búcs és Ipolypásztó), illetve nyelvükről szól, és a belőlük elszármazott jeles írók (Duba Gyula, Gál Sándor és [241] Zalabai Zsigmond) műve, de az ismertetett könyvek egyike a távoli Bodrogköz népnyelvi sajátosságainak bemutatására, elemzésére is alapot szolgáltat (Kulcsár Ferenc: Kígyókő). — Ezek a tanulmányok kiemelik egyrészt a néprajzi, népnyelvi szempontból fontos, a szerzőktől származó tájszómagyarázatokat, másrészt viszont Szabó József a szépirodalmi anyagban kutatja az adott vidék jellemző tájszavait, a bodrogközi kötet számára nyilvánvalóan kevésbé ismerős tájszavait rendszerezi, értelmezi is, közvetlen segítséget is nyújtva ezzel a pedagógusoknak az irodalmi művek minél teljesebb elemzéséhez.
A szlovákiai esztendők tapasztalatai alapján születtek a magyar nyelv ottani helyzetével foglalkozó írások. Részben ez a fejezet is a szlovákiai magyar szép- és közírók munkáiról nyújt ismertetést, kitérve a nyelvpolitikai csatározások történetére a Trianont követő időszaktól egészen a legújabb „tábla- és névháború”-ig. Különösen figyelemreméltó annak a felmérésnek az ismertetése, amelyet a szerző tanítványai körében folytatott, s amelynek célja a magyar nyelvhez való viszonyuk, identitástudatuk feltárása volt. A kérdésekre adott válaszok alapján a szerző úgy véli, hogy a pozsonyi egyetemisták erősen kötődnek anyanyelvükhöz, anyanyelvjárásukhoz, és ezt a szemléletet későbbi tanári pályájuk során is képviselni és érvényesíteni szándékoznak, még akkor is, ha a mindennapi gyakorlatban talán kevésbé erőteljesen és következetesen tudják is megvalósítani anyanyelvápolási célkitűzéseiket. A hazai leendő pedagógusnemzedékek számára mindenesetre figyelemfelkeltő és követendő példaként szolgálhat ez a világosan megfogalmazott véleménycsokor.
A kötet utolsó fejezete az európai dialektológia történetében és jelenlegi műhelyeiben segít tájékozódni. Szabó József nyelvjárássziget-kutatásainak előkészítése során elsősorban a német nyelvterületen folyt és folyó hasonló munkálatokat tanulmányozta s foglalta össze, kiegészítve a finn dialektológia helyzetének ismertetésével. Az itt leírtak segítenek az idegen szaknyelvi tájékozottsággal esetleg nem megfelelő szinten rendelkező magyarországi diákoknak abban, hogy a külföldön folyó dialektológiai kutatásokról is szerezzenek ismereteket.
Néhány technikai jellegű megjegyzés: jó, az áttekinthetőséget, a tankönyvként való használatot segíti az utalások, az idézett személyek nevének a szedéssel való kiemelése. Ugyanakkor nem elég határozott, egyértelmű a könyv tagolása, a fejezetek elhatárolása. Összességében elmondható a kötetről, hogy kitűzött céljának, a főiskolai segédkönyvként, a leendő pedagógusok dialektológiai képzését, illetve az anyanyelv gondozását és oktatását segítő olvasmánygyűjteményként való felhasználásnak megfelel, a Körös Főiskola sikeres kiadványa. További, a magyar és nemzetközi dialektológiai szakirodalomból válogató szöveggyűjteményekre lenne szükség a magyar szakos hallgatók teljesebb tájékozódását biztosítandó.
Fodor Katalin