Oldalak: 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151

Magyarországi nyelvészek és a nyelvtudományi orgánumok

    1. A magyarországi nyelvtudomány állapota és várható alakulása a hazai nyelvészet művelőit kivétel nélkül foglalkoztatja. Természetes tehát, hogy e témakörben az utóbbi időben több idevágó tanulmány látott napvilágot. Minthogy pedig a nyelvtudomány állapotát is számos, tudományon belüli és kívüli feltételnek, körülménynek az együttese határozza meg, magától értetődik, hogy a szóban forgó elemzések, áttekintések között választott súlypontjaiktól függően különbségek vannak. A hazai nyelvtudomány állapota jobb [140] megértésének a szándékával határoztam el évekkel ezelőtt, hogy megkísérlem föltérképezni a magyarországi nyelvészek nyelvtudománnyal összefüggő tevékenységének egy szeletét, amelynek fontosságához nem férhet kétség. Ez a terület pedig így fogalmazható meg kérdés formájában: milyen nyelvészeti orgánumokat olvasnak rendszeresen, illetőleg több-kevesebb rendszerességgel a magyarországi nyelvészek? (További szempontokra l. alább.) Szándékomban bizonyos külföldi fölmérések is megerősítettek, amelyek nyelvészek publikálási gyakorlatát, nyelv- és folyóiratválasztását, illetőleg folyóiratok megítélését vizsgálták (l. R. A. Zwaan — A. J. Nederhof, Some aspects of scholarly communication in linguistics. An empirical study: Language 1990: 553—7 és Quality Judgments of Journals as Indicators of Research Performance in the Humanities and the Social and Behavioral Sciences: Journal of American Society for Information Science 1991, főként 332—3). Kérdőívet készítettem tehát. A kérdések fókuszában a rendszeresen megjelenő nyelvtudományi orgánumok megítélése, illetőleg maguk a szóban forgó orgánumok álltak. Azért ezek a publikációs fórumok, mert a tudományos információáramlásnak nálunk akkor ezek voltak a leggyorsabb, a legbiztosabb s a legtöbb érdeklődőtől elérhető, illetőleg igénybe vett közege. (Ez — így együtt — az internet mindinkább érezhető térhódítása ellenére ma, öt évvel a fölmérés elvégzése után sincsen lényegében másként.)

A kérdőíveket 1996. szeptemberétől postán küldtem el minden olyan intézménynek (az MTA Nyelvtudományi Intézetének, egyetemek és főiskolák megfelelő intézeteinek, tanszékcsoportjainak, illetőleg tanszékeinek), amelyekben tudomásom szerint folyt (bármely természetű, tematikájú, módszerű) nyelvészeti oktatás és kutatás.

Abból indultam ki, hogy aki nyelvészeti kutatóhelyen dolgozik, illetőleg nyelvészetet főiskolán vagy egyetemen oktat, az a nyelvtudomány valamely ágát alkotó módon műveli is (különben hogyan tudná kutatni és oktatni magas színvonalon), s mint ilyen de jure és de facto egyaránt nyelvésznek tekintendő — függetlenül attól, hogy nemzetközi hírű tudós vagy saját intézménye falain kívül nem nagyon ismert pályakezdő. A kérdőíveket a szóban forgó intézmények (intézet, tanszékek stb.) vezetőinek címeztem, azt kérve tőlük, juttassák el nyelvészmunkatársaikhoz őket, szükség esetén másolatot készítve a kérdőívekről. (Köszönöm ezúton is a kollégák segítő közreműködését.)

    2. Nem állítottam föl hipotézist, nem volt semmiféle előzetes koncepcióm, amelyet igazolni kívántam. (Elképzelésem természetesen volt arról, hogy a föltett kérdésekre milyen lehetséges válaszokat kapok. Bevallom, több-kevesebb csalódás ért a fölmérés adatainak összesítésekor, mert azt reméltem, hogy többen olvasnak rendszeresen külföldi folyóiratokat, hogy többen fizetnek elő nyelvészeti folyóiratokra, hogy a hazai vezető orgánumokat a tallózás erejéig azok is kézbe veszik több-kevesebb rendszerességgel, akik nem a magyar nyelv vizsgálatával foglalkoznak, hogy külföldön és idegen nyelveken többen publikálnak.) A közvetlen cél kizárólag a válaszok szolgáltatta adatok számbavétele és az azokkal való szembesülés és szembesítés volt. A közvetlen cél pedig az, hogy speciális anyagot biztosítsak a későbbi nyelvtudománytörténeti kutatások, illetőleg esetleges nemzetközi egybevetések számára. Nem volt célom tehát annak megállapítása sem, hogy a hazai kollégák elsősorban mely folyóiratok cikkeiből merítették adataikat, ismereteiket könyveik, tanulmányaik megírásakor. Ha ez érdekelt volna, akkor tanulmányaik, könyveik bibliográfiái alapján tájékozódhattam volna. Célom éppen az volt, hogy megállapíthassam, ők maguk hogyan látják nyelvész-létük szóban forgó szeletét.

Az adatok ugyan önmagukért beszélnek, néhány, a belőlük levonható következtetések tekintetében figyelembe veendő körülményre azonban utalnom kell. Az egyik a válaszok alkotta vizsgálati korpusz és a reprezentativitás kérdése. [141]

Nem tudom pontosan, hogy az alapsokaságnak, tehát a magyarországi (aktív) nyelvészek összességének hányad része töltötte ki a kérdőívet, nem tudom ugyanis, hány tagot számlál az alapsokaság. Úgy gondolom azonban, hogy a szociológiai munkákban szokásos kvótának megfelelve a reprezentatív mintavétel követelményei teljesülnek. Hiszen ha a 60 adatközlő jelentené a 10%-ot, akkor Magyarországon 1996-ban 600 (a fönti értelemben vett) aktív nyelvésznek kellett volna lennie, ami teljesen ki van zárva: ennyi ugyanis nem volt akkor sem, és ma sincsen. Emlékeztetőül: 1999-ben az MTA nyelvész köztestületi tagjainak a száma mintegy 200 volt (Tolnai Márton szerk., Köztestületi tagok 1999. Bp., 1999. Magyar Tudományos Akadémia. 13—43). A nem köztestületi tagok száma ma sem éri el ezt, 1996-ban pedig még kevesebb volt (a PhD-s védések akkor még meg sem indultak). Nyilvánvaló, hogy sokan nem válaszoltak, de ez a hasonló jellegű fölméréseknél másutt is így szokott lenni. Két példát említek. Zwaan és Nederhof hollandiai nyelvészeket kérdőívvel keresett meg: a 105 kiszemelt adatközlőből 74 válaszolt (i. m.). A magyar kutatók idegennyelv-tudását vizsgálva Medgyes Péter és László Mónika az akadémikusokat és csak minden negyedik akadémiai doktort kérdezett meg (Magyar Tudomány 2000/8: 1033). A kérdőív kitöltésére az ő esetükben a megkeresettek 73,5%-a vállalkozott (1034).

Abban a tekintetben szkeptikus vagyok, hogy vajon megfelel-e a vizsgálat a rétegzett mintavétel követelményeinek. Nem tudom ugyanis, hogy hány magyarországi szlavista, germanista, romanista, elméleti nyelvész, névtanos stb. van, így azt sem tudom, hogy létszámukban hogyan viszonyulnak egymáshoz a részdiszciplínák képviselői. Ezért tekintsük úgy az adatokat, hogy azok a rétegzett mintavétel követelményeinek nem felelnek meg, s ennek megfelelően következtetéseinkkel bánjunk csínján.

Annak, hogy viszonylag sokan nem válaszoltak, több, egyszersmind érthető oka van. Az egyik ok bizonyára az, hogy egyes, bennünket érintő kérdésekre nem válaszolunk szívesen. A másik az, hogy a kérdések között voltak olyanok, amelyek alapján több-kevesebb utánjárással az esetek egy részében könnyedén meg lehetett volna állapítani a válaszadó kilétét (például az akadémikusokét), s a kollégák egy része föltétlenül meg kívánta őrizni névtelenségét. (A szóban forgó „nyomozásra” természetesen sem nem gondoltam, sem nem vállalkoztam.) Néhány kolléga egyébként kísérőlevelet csatolt a kitöltött kérdőívhez — köszönettel vettem őket —, néhányan a borítékra írták nevüket, szándékosan fölfedve kilétüket. A harmadik: a kérdések egy részére nagyon nehezen lehetett válaszolni. A negyedik: bizonyára előfordult, hogy a kérdőívek egy része — különböző okokból — nem jutott célba. Egyrészt, mert a kézbesítésbe hiba csúszhatott be, másrészt mert nem név szerinti címzéssel kapták a kollégák a kérdőívet, hanem a tanszékek, illetőleg intézetek kapták őket.

Mindennek ellenére — úgy vélem — érdemes a szakma nyilvánossága elé tárni a fölmérés adatait néhány megjegyzés kíséretében. Ugyanis a kapott önbevallásos adatok olyan, más módon nehezen beszerezhető információkat közvetítenek, amelyek segítenek a föntebb megfogalmazott cél megközelítésében. (Arról nem beszélve, hogy azoknak a kollégáimnak, akik vették maguknak a fáradságot és kitöltötték a kérdőívet, tartozom is az eredmények közzétételével.)

    3. Tizenkét kérdést tettem föl, s ezek több problémakört érintettek. A következőkről van szó:

    A) A nyelvészeti orgánumok, nevezetesen:

1. a kutatók szakmai érdeklődése mint a hozzájuk való viszonyt meghatározó tényező;

2. színvonaluk;

3. magyarnyelvűségük : idegennyelvűségük. [142]

    B) A tanulmányírás és publikálás, éspedig:

1. a tanulmányok elkészítésének módja;

2. a külföldi (nem magyar nyelvű) publikálás gyakorlata;

3. a külföldi publikálás akadályai.

Ebben a sorrendben lesz szó a fölmérés adatairól és a belőlük kibontható fontosabb összefüggésekről, okokról. — Emlékeztetőül: hatvan kérdőív alkotja a korpuszt. Az adatközlők egy része azonban nem válaszolt a kérdőív minden kérdésére; továbbá: a megnevezett orgánumok között voltak nem csak nyelvészetiek (mint például a Hungarológia és a Regio), ezeket figyelmen kívül hagytam.

    A) A nyelvészeti orgánumok. — 1. Az első témakörbe tartozó kérdések a következők voltak:

a) „Sorolja föl az Ön által leggyakrabban kézbe vett magyarországi magyar nyelvű nyelvtudományi orgánumokat az olvasottság sorrendjében!”

A válaszok (minden említés a sorrendi helytől függetlenül egynek számít): Magyar Nyelv 50, Magyar Nyelvőr 43, Nyelvtudományi Közlemények 21, Általános Nyelvészeti Tanulmányok 18, Néprajz és Nyelvtudomány 11, Nyelvtudományi Értekezések 10, Magyar Névtani Dolgozatok és Névtani Értesítő 6—6, A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 5, A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai és Magyar Nyelvjárások 4—4, Édes Anyanyelvünk és Modern Nyelvoktatás 3—3, Egyetemi Fonetikai Füzetek, Filológiai Közlöny, Folia Uralica Debreceniensia és Magyar Fonetikai Füzetek 1—1.

b) „Melyik hazai nyelvészeti folyóirat, pieriodika, évkönyv áll legközelebb Önhöz?” A válaszok: Magyar Nyelv 44, Magyar Nyelvjárások 19, Általános Nyelvészeti Tanulmányok 18, Magyar Nyelvőr 15, Nyelvtudományi Közlemények 11, Néprajz és Nyelvtudomány 7, Acta Linguistica és Nyelvtudományi Értekezések 6—6, Névtani Értesítő 5, Approaches to Hungarian, A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai és Szemiotikai Szövegtan 3—3, Modern Nyelvoktatás 2.

c) „Mely hazai nyelvtudományi orgánumra fizet elő?” A válaszok: Magyar Nyelv 28, Magyar Nyelvőr 17, Édes Anyanyelvünk 5, Nyelvtudományi Közlemények 4, Modern Nyelvoktatás és Studia Slavica 1—1. — Nem fizet elő egyre sem: 24.

Illetőleg: „Mely hazai nyelvtudományi orgánumokat szerzi be rendszeresen más módon a maga számára?” A válaszok: Magyar Nyelv 9, Néprajz és Nyelvtudomány 8, Magyar Nyelvőr 7, Általános Nyelvészeti Tanulmányok és Nyelvtudományi Közlemények 6—6, A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, Magyar Nyelvjárások, Névtani Értesítő és Nyelvtudományi Értekezések 4—4, Annales Bp. Sectio Linguistica és Egyetemi Fonetikai Füzetek 3—3, Linguistica 2.

2. A második témakörbe tartozó kérdések-kérések ezek voltak: „Rangsorolja a magyarországi nyelvészeti orgánumokat, illetőleg az Ön által érdemben ismerteket színvonaluk szerint!” A válaszok alapján a következő kép tárul elénk (a sorrendet az 1. helyet megjelölő válaszok határozzák meg, a differenciáltabb megítélés céljából közlöm azonban az összes helyezést):

Folyóiratok: Magyar Nyelv 35 (2.: 9. 3.: 3), Nyelvtudományi Közlemények 9 (2.: 10, 3.: 9, 4.: 1), Magyar Nyelvőr 4 (2.: 23, 3.: 13, 5.: 1), Acta Linguistica 4 (2.: 2, 3.: 2, 4.: 2, 5.: 1), Névtani Értesítő 1 (2.: 5, 3.: 2, 4.: 1, 5.: 2), Studia Slavica 1 (4.: 1, 6.: 1).

Sorozatok: Általános Nyelvészeti Tanulmányok 31 (2.: 5, 3.: 3), Nyelvtudományi Értekezések 4 (2.: 8, 3.: 2, 4.: 2), Magyar Fonetikai Füzetek 3 (2.: 1, 3.: 1, 5.: 1), A [143] Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 3 (3.: 3, 5.: 1), Egyetemi Fonetikai Füzetek 1 (2.: 1, 3.: 2, 4.: 2).

Évkönyvek: Magyar Nyelvjárások 20 (2.: 3, 3.: 1, 4.: 2), Néprajz és Nyelvtudomány 3 (2.: 9, 3.: 5), Annales Bp. Sectio Linguistica 3 (2.: 3, 3.: 2), Studia Russica 1.

A színvonal szerinti rangsorolás roppant nehéz, s inkább csak a leginkább színvonalasnak tekintett néhányat lehet tudományáganként kiemelni megnyugtató módon az e szempontból nehezen differenciálható többi közül. Néhány válaszadó megfogalmazta, hogy a folyóiratok színvonalát faggató kérdésre lehetetlen válaszolni. Idézetek következnek: „Minek alapján rangsoroljak? Saját szempontjaim szerint? Nem leszek igazságos, hisz számomra (mint bárki számára) a legnagyobb értéke bármely kiadványnak az, hogy mennyire használható. Általános szempontok szerint válasszak? Tehetném, csakhogy mások hasznossági mércéjét nem ismerem. Szóval bármelyik lap érdekes lehet, függetlenül a lap címétől és kiadójától ... Ezek után nem sorolhatom egyik kiadványt sem a másik mögé vagy elé.” — „Hát ez azután lehetetlen. Talán általánosan érvényes lehet, hogy folyóiratainknak van egy átlagos színvonala, amelyet egy-egy szám — nívósabbra sikeredvén — vagy felülmúl, vagy netán — gyatrább publikációi révén — alulmúl.”

A nehézségek ellenére úgy látom, mégiscsak van véleményünk a folyóiratok színvonaláról, legalábbis azokról, amelyek olyan tanulmányokat közölnek, amelyek saját kutatási területünkbe vágnak. Magam is hallottam kollégákat többször is azt mondani, ezt vagy azt a tanulmányt nem mernék beküldeni X folyóiratba, ezért teszik közzé Y-ban. El-elhangzik az is egy-egy megjelent tanulmányról, hogy jobb fórumot is megérdemelt volna. Márpedig ha a kompetens kutatók érzékelnek különbséget színvonalban, szakmai rangban, akkor bizonyosan vannak is ilyen különbségek, s akkor érdemes foglalkozni azzal, mitől színvonalas egy folyóirat, illetőleg hogyan lehet szükség esetén színvonalasabbá tenni. A fölmérés szóban forgó kérdésével az volt a célom, hogy a mondottak szellemében közelebbi információkat szerezzek és adjak arról, mely hazai nyelvészeti orgánumokat tartja a mai aktív magyarországi nyelvészek válaszadó része a leginkább színvonalasnak.

A következő kérdés így hangzott: „Hogyan lehetne színvonalasabbá tenni a hazai nyelvtudományi orgánumokat?” Közhely: mindenegyes tudományos orgánum színvonalát elsődlegesen a benne közölt tanulmányok színvonala határozza meg. Tudvalevő, hogy a magas színvonalúak mellett kevésbé színvonalas tanulmányok a jobbnak tartott orgánumokban is meg-megjelennek. A kérdés éppen ezért arra vonatkozott, hogy folyóirataink átlagos színvonalát lehetne-e, kellene-e emelnünk. A válaszok négy csoportra oszthatók. Nem tekintve a 15 nem válaszolót, az elsőbe azt sorolom, amelyik így fogalmazódott meg egy adatközlő kérdőívében: „a kérdést nem értem”. A másodikba meg azt, amelyik így szól: „nem tudom”. A harmadik csoportba azok tartoznak (szám szerint 7), amelyek a színvonalat megfelelőnek tartják, s a színvonal javítására nem is tesznek javaslatot („általában színvonalasak, színesek, sokoldalúak”, „nemzetközi mércével mérten is színvonalasak”, „elképzelhető lenne a legjobb külföldi cikkek alkalmi szemlézése: rájönnének sokan, hogy a magyar nyelvtudomány nem is olyan rossz”). 36 adatközlő válaszából az derül ki, hogy színvonalasabbá tehetők a magyar, illetőleg bizonyos magyar nyelvtudományi orgánumok, valamint az, hogy azzá is kellene tenni őket. A javasolt utak-módok meglehetősen számosak. A leggyakrabban ismétlődő javaslat a tanulmányok lektoráltatásának, a névtelen szakvéleményezési rendszernek a bevezetése, intézményesítése, illetőleg ahol már van, ott erősítése, szigorítása, az erősebb szűrés megvalósítása (11 adatközlő). Ezzel függ össze a szerkesztéssel kapcsolatos ama kívánalom, hogy a szerkesztési elveket a nemzetközi gyakorlathoz kellene igazítani, s hogy szerkeszteni minden esetben „a szakmai önbecsülés és tudományetikai minimum alapján” (1 adatközlő) kellene. Többen is szóvá teszik a tudományos kutatás anyagi [144] támogatása növelésének a szükségességét, amely nélkül a folyóiratok nagy részénél nem vihetők keresztül bizonyos modernizálási törekvések: „A kérdés azt sugallja, hogy nem elég jók a folyóiratok. Pedig jók. És hogy lehet még emelni a színvonalat? Az egész csak pénz kérdése. Semmi másé. Színvonalas lapokhoz színvonalas írások kellenek. Színvonalas írásokhoz színvonalas kutatások. Színvonalas kutatásokhoz színvonalas életmód vagy életvitel ... Ne kelljen a napi megélhetés miatt, a gyerekcipő vagy a szalámi miatt máshol dolgozni, vagy ami még rosszabb: más pénzkereseti források után loholni. Nem bennünk van a hiba, ha néha felmerül a színvonaltalanság.”

További észrevételek, javaslatok, amelyek nagy része a szerkesztéssel összefüggő gyakorlati teendőkre vonatkozik: jó szerkesztőket kell kiválasztani; csak igényes, színvonalas, a nemzetközi követelményeknek megfelelő dolgozatokat kellene közlésre elfogadni; az egyes orgánumoknak szakterületek szerinti határozottabb profilálása; több alapozó, elméleti tanulmány megjelentetése kutatásterületi differenciálással; tematikus számok összeállítása; külföldi (magyar tematikát is érintő) szerzők tanulmányainak a megjelentetése; a külföldi munkák rendszeresebb szemlézése; több műhelytanulmány közzététele; több vitának, véleményütköztető írásnak kellene helyt adni, emelni kellene a nyelvtudományi kritika értékét; gyorsabb átfutás, rendszeres és időben történő megjelentetés; a szerzők munkahelyének és címének közlése; a kéziratbenyújtás dátumának (év, hónap) közlése, idegen nyelvű (angol) összefoglalásokat lehetne közölni a tanulmányok végén. Két válaszadó az utánpótlás szakmai nevelését is említi mint a színvonalemelés egyik fontos útját. Végül egy idézet: „Színvonalasabbá úgy lehetne tenni a magyar folyóiratokat, ha bővülne a cikkírók látóköre és témaválasztása, s a beküldött kéziratokat illetékesek elbírálnák a közölhetőség szempontjából ... A tanulmányok után elengedhetetlen az idegen nyelvű — nem kétsoros — rezümé ... A megjelent hazai és külföldi szakirodalom részletes ismertetése, ha arra érdemes, akár review article formájában, feltétlenül javára válna lapjainknak. Furcsa szempontnak tűnik: véleményem szerint emelné a nívót, ha a folyóiratok nem fizetnének honoráriumot (hanem adnának pl. 25 kny-ot).”

A következő kérdés ez volt: „Érzékel-e, s ha igen, milyen különbséget a hazai magyar és nem magyar nyelvű nyelvészeti orgánumok között?” A válaszok szerint 36 adatközlő véli úgy, hogy nincsen (lényegi tematikai, módszer- és színvonalbeli) különbség. Ketten nem válaszoltak erre a kérdésre. A többi 22 válasz így foglalható össze: a különbségekről szólván néhány adatközlő úgy fogalmazott, hogy a magyar nyelvűek jobbak, színesebbek, gazdagabbak. Voltak néhányan, akik szerint az alakítás-, illetőleg szerkesztésmód és stílus tekintetében a magyar nyelvűek inkább a német, az idegen nyelvűek pedig az angolszász hagyományt követik. Egy adatközlő szerint a nem magyar nyelvű orgánumok színvonala egységesen magasabb. Egy másik vélemény szerint az utóbbiak elméleti háttere általában korszerűbb és nemzetközibb, mint a magyar nyelvűeké. Volt, aki úgy véli, hogy az Acta Linguistica-t a külföldiek el tudják olvasni, nem biztos azonban, hogy számos magyar nyelvű cikket elolvasnának, ha tudnának magyarul. Volt olyan vélemény is, hogy a különbség egyik oka az, hogy a magyar nyelvűek nincsenek szigorúan lektoráltatva. Ismét más azt írta, hogy az idegen nyelvűekben több a tudományosabb jellegű tanulmány, bár ez profiljukból is fakad, illetőleg mert a magyar nyelvűeknek nem csak szigorúan tudományos feladata van. Ismét más azt írta, hogy a nem magyar nyelvűekben kisebb a hagyományos irányzatok szerepe. Egy másik vélemény szerint a válaszadót érdeklő tanulmányokat inkább közölnek a magyar nyelvű folyóiratok. Volt olyan adatközlő, aki szerint a történeti-etimológiai tanulmányokban nincs különbség, a leírókban talán erősebben érvényesülnek a modern nyelvészeti kutatási eredmények az idegen nyelvű folyóiratokban. Egy másik vélemény szerint az idegen nyelvűek eleve szélesebb olvasóközönséghez szólnak. Olyan sommás vélemény is megfogalmazódott, hogy a [145] különbség az eltérő tematikában van. Néhányan a magyarországi magyar és a külhoni nem magyar nyelvű orgánumokat hasonlították össze, s arra jutottak, hogy a hazai folyóiratok késve jelennek meg, a külföldiek gyorsabban, hogy a külföldi folyóiratok nyitottabbak: jóval több külföldi szerző munkája jelenhet meg bennük, mint a magyarországi magyar nyelvűekben.

3. A harmadik témakörbe tartozó kérdések a következők voltak:

Az egyik: „Sorolja föl az Ön által figyelemmel kísért magyarországi idegen nyelvű nyelvészeti orgánumokat!” A válaszokból az derült ki, hogy 16 adatközlő nem kísér figyelemmel hazai idegennyelvű folyóiratot, az igennel válaszolók a következőket nevezték meg: Acta Linguistica 34, Annales Bp. Sectio Linguistica 13, Studia Slavica 9, Hungarian Studies 3, Approaches to Hungarian, Studia Russica, Slavica, Even Yearbook, Applied Linguistics: 2—2, Dissertationes Slavicae, Folia Uralica Debreceniensia, Hungarian Papers in Phonetics, Jahrbuch der Germanistik, Specimina Fennica, Specimina Sibirica, Studia Uralo-Altaica, Studies in Linguistics: 1—1.

A másik: „Sorolja föl az Ön által leggyakrabban kézbe vett külföldi, nem magyar nyelvű nyelvtudományi orgánumokat az olvasottság sorrendjében!” 12 adatközlő nem válaszolt. Az igenlő válaszok összesítése szerint a sorrend a következő: Language 13, 10, Finnisch-ugrische Forschungen és Ural-Altaische Jahrbücher 9—9, Beiträge zur Namenforschung és Linguistic Inquiry 6—6, Virittäjä 5, Finnisch-ugrische Mitteilungen, Folia Linguistica, Language in Society, Linguistics 4—4, Linguistica Uralica, Onoma, Sananjalka, Zeitschrift für Dialektologie und Linguistik 3—3, Dialectologia et Geolinguistica, Folia Linguistica Historica, Hungarologische Beiträge, International Journal of Sociology of Language, Journal of Linguistics, Journal of Pragmatics, Journal de la Société Finno-Ougrienne, Lingua, Memoires de la Société Finno-Ougrienne, Russian Linguistics, Sociolinguistica 2—2, Cognitive Linguistics, Deutsch als Fremdsprache, General Linguistics, Journal of Semantics, National Council of Theachers of English, Phonology, Phonology Yearbook, Studies in Language, TEXT. Az egyszer említett orgánumokat nem sorolom föl, számuk 46.

A harmadik: „Mely külföldi, nem magyar nyelvű nyelvészeti folyóirat(ok)ra fizet elő?” A válaszok szerint 49 adatközlő egyre sem, 11 a következőkre: Folia Linguistica 5 (e folyóiratot a Societas Linguarum Europae tagjai a tagdíj fejében automatikusan megkapják: így értendő ebben az esetben az előfizetés), Folia Linguistica Historica 2, American Speech, Journal of the IPA, Language, Language and Philosophy, Language Variation and Change, Lexikography, Linguistic Inquiry, Russistik, 1—1.

Illetőleg: „Mely külföldi, nem magyar nyelvű nyelvészeti folyóirato(ka)t szerzi be más módon rendszeresen?” 49 adatközlő nem válaszolt, ők tehát úgy tekinthetők, hogy más módon és rendszeresen nem szereznek be szóban forgó folyóiratokat. Akik válaszoltak, azok a következő folyóiratokat nevezték meg: Beiträge zur Namenforschung 6, Virittäjä 4, Dialectologia et Geolinguistica, Onoma, Zeitschrift für Dialektologie und Linguistik 3—3, Applied Linguistics, Folia Linguistica, Folia Linguistica Historica, Hungarologische Beiträge, International Journal of the Sociology of Language, Journal of Linguistics, Journal of Pragmatics, Journal of the IPA, Journal de la Société Finno-Ougrienne, Memoires de la Société Finno-Ougrienne, Russian Linguistics,, Sociolinguistica, Zeitschrift für Phonetik 2—2, Acta Societatis Linguarum Europae, Afrika und Übersee, Bulletin de la Société Linguistique de Paris, Corpus Linguistics, Deutsch als Fremdsprache, Deutsche Sprache, Discourse and Society, Études Finno-Ougriennes, Journal of Pragmatics, Kieli, Linguisticae investigationes, Language and Speech, Language Teaching, Language Variation and Change, Lexikographica, Linguistische Berichte, Linguistics and Philosophy, Muttersprache, Names, [146] Phonetica, Phonologia, Phonology, Quaderni di Semantica, Rivista Italiana di Onomastica, Romanische Forschungen, Russistik, Second Language Acquisition, Slavia, Slavia Orientalis, Sprache und Geschichte in Afrika, Studies in Language, Zeitschrift für deutsche Sprache, Zeitschrift für Germanistische Linguistik, Zeitschrift für Phonetik, Zeitschrift für Semiotik, Zeitschrift für slawische Philologie, Zeitschrift für Sprachwissenschaft, Word 1—1.

Olvasási szokásainkat természetesen befolyásolja az is, hogy közvetlenül, különösebb utánjárás nélkül hozzájuthatunk-e a számunkra szakmai szempontból fontos forrásokhoz vagy sem. Ha egy folyóirat megvan saját könyvtárunkban vagy munkahelyünkön, illetőleg településünk (valamelyik) közkönyvtárában, akkor a rendszeres olvasás, tallózás nem gond. Ugyanez áll azokra, akiknek — ha interneten is olvasható orgánumokról van szó — van közvetlen internet-hozzáférési lehetőségük. Ha sem az egyik, sem a másik nincs adva, akkor bizony a kutatónak pénzt, időt kell áldoznia, ha lépést akar tartani. Mivel pedig az egyéni előfizetéssel és más módon beszerzett nyelvészeti folyóiratok száma és példánya adataink szerint meglehetősen alacsony, a munkahelyi könyvtárak fontossága automatikusan megnövekszik. Igenám, csakhogy a munkahelyi könyvtárak e téren, s különösen a külföldi orgánumok esetében, az esetek többségében köztudottan nagyon szerényen vannak ellátva. Marad tehát a kollégák egy része számára az utazás oda, ahol a keresett folyóiratok megvannak. E ténynek ma még világosan érezhető következménye, hogy kevesebbet olvasunk, főként s elsősorban éppen külföldi orgánumokat, illetőleg nem tájékozódunk annyira, amennyire az kívánatos, sőt elvárható, illetőleg amennyire ezt a „jobb helyeken” működő kollégák megtehetik. A mondottak alátámasztására több adatközlő szavait is idézhetném. Kettőt idézek: egyik válaszadóm azért nem kísér figyelemmel hazai idegen nyelvű folyóiratokat, mert „sajnos egyik sem jár a tanszékre”. Egy másik rendszeresen csak egy magyarországi magyar nyelvű nyelvészeti folyóiratot olvas, a Modern Nyelvoktatást, mert ez van meg a tanszéki könyvtárban.

Ha azt kívánjuk megállapítani az adatok alapján, hogy mely öt folyóirat volt 1996-ban a legfontosabb a válaszadó magyarországi nyelvészek számára, akkor ezt gond nélkül megtehetjük. Ugyanis öt orgánum egyértelműen vezető szerepet tölt be az adatok szerint. Ezek a következők: Magyar Nyelv, Magyar Nyelvőr, Nyelvtudományi Közlemények, Általános Nyelvészeti Tanulmányok és Acta Linguistica. Az öt vezető orgánum közül az összesített adatok értelmében a Magyar Nyelv áll az élen. A vezető öt után a Magyar Nyelvjárások és a Néprajz és Nyelvtudomány következik. További, statisztikai értelemben megnyugtató sorrendezés viszont aligha lehetséges a rendelkezésre álló adatok alapján.

Bárczi Géza 1970-ben — föltehetőleg általános véleményt tolmácsolva — írta, hogy „a legtekintélyesebb [nyelvészeti] szakfolyóiratok” Magyarországon a Magyar Nyelv, a Nyelvtudományi Közlemények és az Általános Nyelvészeti Tanulmányok (in Sinkovics István főszerkesztő, Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története. 1945—1970. Bp., é. n. 468).

    B) Tanulmányírás és publikálás. — 1. Az első kérdés így hangzott: „Írógéppel vagy számítógépes szövegszerkesztővel készíti tanulmányait?” A válaszok: írógéppel 18, számítógéppel 24, mindkettővel 16, ketten nem válaszoltak.

A nyelvészek nagyobbik része talán ma is ceruzával vagy tollal fogalmazza meg cikkeit, s a kéziratos változatot gépeli vagy gépelteti, illetőleg számítógépes szövegszerkesztővel készíti vagy készítteti el. A kérdés értelemszerűen arra vonatkozott, hogy a nyomdába adás előtti fázisban hogyan véglegesülnek a tanulmányok. Néhány évvel a fölmérés után világosan látszik, hogy egyre nő azoknak a száma, akik ceruza és toll mellőzésével [147] egyenesen a számítógépbe fogalmaznak. Az pedig hovatovább természetes, hogy a leadandó cikkeket számítógépes szövegszerkesztővel öntik végleges formába, hiszen egyre több kiadó és szerkesztőbizottság kinyomtatva és lemezen kéri a tanulmányokat. A szövegszerkesztővel szembeni, olykor tapasztalható s csak érzelmi alapon magyarázható, minden látszat ellenére irracionális elutasító attitűddel ma már legföljebb kivételesen lehet találkozni.

2. A második kérdés ez volt: „Szokott publikálni külföldön?” A válaszok: ritkán 35, nem 15, gyakran 8, ketten nem válaszoltak.

3. A harmadik kérdés így hangzott: „Miben látja a külföldön való publikálás fő akadályait?” Öt válaszlehetőség volt adva, a következők:

a) Fordíttatnom, illetőleg ellenőriztetnem kellene nyelvi szempontból, s ez sajnos sok pénzbe kerül.

b) Nincsenek személyes kapcsolataim külföldi kollégákkal, akikre támaszkodhatnék.

c) Attól tartok, azok a témák nemigen érdekelnék a külföldi nyelvészeket, amelyeken én dolgozom.

d) A kis nyelvekről szóló tanulmányok általában csekély érdeklődésre tarthatnak csak igényt, ezért inkább nem is próbálkozom nemzetközi folyóiratokban való publikálással.

e) Egyéb.

Ketten nem válaszoltak. A válaszadók egy része több okot is megjelölt. Az összesített adatok szerint az a)-val jelölt okot nevezte meg 15, a b)-vel jelöltet 21, a c)-vel jelöltet 13 és a d)-vel jelöltet 4 adatközlő.

Bőven sorjáztak a válaszok az egyéb okokra. Ezek következnek most. Néhányan a föntebb megnevezett négy okot együttesen nevezték meg. Egy idézet: „A külföldi publikációnak különös akadályát nem látom, s ezért a kérdésben feltett »nehézség«-ek valósak: valóban vannak olyan kollégák, akik e feltételekkel nem tudnak megküzdeni. Nekik csak a hazai publikálási porond marad, s ezért is olyan a magyar folyóiratok állaga, amilyen.” Néhányan azt közölték, hogy nincsenek külföldi publikálási problémáik, de nem árt bizonyos érdekcsoportosulásokhoz tartozni. Ez utóbbit a magyarországi viszonyokra is érvényesnek vélték egyébként. A harmadik véleménycsoportba tartozó néhány adatközlő szerint külföldi publikálásra nem nagyon törekszenek. Ugyanis a külföldön való megjelenés puszta tényét a tudományos minősítés mesterkélt, divattól vezérelt, nem értékjelző kritériumának tartják. A negyedik csoportba tartozók úgy vélték, hogy a magyar nyelvvel foglalkozó tanulmányok legföljebb a hungarológiával is foglalkozó intézetek és kiadványaik számára érdekesek, illetőleg hogy magyar nyelvészetből a legjobb szakemberek Magyarországon dolgoznak, ezért itt a legcélszerűbb publikálni. Az ötödik csoport így foglalható össze: a kutatók általában felkérésre publikálnak, külföldön különösen, márpedig a külhoni folyóiratok csak zárt körben kérnek föl szerzőket. Volt olyan adatközlő, aki azt írta, hogy sajnálja az idejét a külföldi publikálással járó hercehurcára. Volt továbbá olyan, aki külföldi kollégák lassú vagy megbízhatatlan reagálása miatt nem törekszik a külföldi publikálásra. Egy adatközlő azt fogalmazta meg, hogy a beküldött cikkeknek csak egy részét fogadják el, mert nagyobb mezőnyben kell versenyezni. Más vélemények szerint a külföldön való publikálásnak nincsen semmi akadálya megfelelő szakmai és nyelvi színvonal esetén. Megfogalmazódott az is, hogy az általános tanulságokat nem tartalmazó, magyar belügynek tekinthető munkák (például nyelvművelés, a csupán adatokat prezentáló vagy feldolgozó tanulmányok, névtani munkák, etimológiák) nehezen publikálhatók. S végül megfogalmazódott ez is: anyagi helyzetem miatt nincs lehetőségem arra, hogy külföldi konferenciákon részt vegyek, s külföldi kollégákkal kapcsolatot tartsak. [148]

    4. 1. A fönti kérdések, illetőleg a rájuk adott válaszok az országos, illetőleg — nemzetközi szemmel nézve — a helyi fontosság megállapításának jó eszközei (l. Nederhof i. m. 1991. 333). Ebben az értelemben olvasandók a jelen fölmérés adatai, következtetései is.

2. Nyilvánvaló, hogy a tudományok művelői azt olvassák — legyen szó folyóiratról vagy másról —, ami éppen érdekli, foglalkoztatja őket, illetőleg amitől kutatásaikhoz, tudományos problémáik megoldásához ötletet, bizonyító vagy cáfoló tényeket, föltevéseket, módszerbeli segítséget remélhetnek. Egy idézet az egyik válaszadótól: „Mindenkinek az a lap áll legközelebb a szívéhez, ami a legtöbbet nyújtja saját területéből.” Egy másik: „Minden olyan folyóirat közel áll hozzám, amely számomra érdekes (vagy éppen érdekes) dolgokat értelmesen tárgyal. Függetlenül attól, hogy hazai vagy külföldi. Ezeket pedig olyan sorrendben tartom számon, amilyen ütemben megjelennek, s ezért van a folyóiratpolc a jobb könyvtárakban, hogy az új számokat figyelemmel lehessen kísérni: az ember vagy talál érdemlegeset egy-egy kötetben, vagy csalódottan félreteszi.”

A nyelvtudomány napjainkban igencsak differenciált, számos részterületre tagolódik. Természetes tehát, hogy művelőinek az érdeklődése mind tematikai, mind módszertani tekintetben sokirányú. Emlékeztetőül: egy 1998-as, Herman József vezette ad hoc bizottság áttekintése szerint a magyarországi nyelvtudomány szakterületek szerint így tagolódott: 1. magyar, 2. uráli, 3. egyéb nyelvcsoportokra vonatkozó, éspedig: germanisztika, indoeuropaisztika, orientalisztika, romanisztika, szlavisztika, turkológia, 4. dialektológia, 5. fonetika-fonológia, 6. szocio-, pszicho- és neurolingvisztika, 7. grammatikaelméleti ku-tatások, 8. számítógépes nyelvészet, 9. stilisztika, 10. szövegtan, 11. nyelvművelés, 12. alkalmazott nyelvészet. Kézenfekvő volt tehát a föltételezés, hogy a kép, amelyet kapunk, eleve változatos lesz. Mert bizonyosnak tekinthető például, hogy — magyarországi példákat említve — a hazai finnugor nyelvészek a Nyelvtudományi Közleményeknek, az általános, illetőleg elméleti érdeklődésűek az Általános Nyelvészeti Tanulmányoknak, a névtanos kollégák pedig a Névtani Értesítőnek nagy valószínűséggel a leginkább rendszeres olvasói.

Nyilvánvaló az is, hogy a nyelvészek — könyvtári lehetőségeiktől és nyelvtudásuktól függően — a rendszeresen olvasott folyóiratok, sorozatok mellett kézbe vesznek nem szűkebb szakterületükhöz tartozó orgánumokat is, hogy tallózva bennük áttekintésük legyen arról, milyen témák foglalkoztatják a más területeken búvárkodó kollégákat, milyen módszerekkel dolgoznak mások. Ezért van az, hogy a szabadpolcos könyvtárak oly nagy becsben állnak a kutatók körében. Közismert tény, hogy e tekintetben akár nagy különbségek is lehetnek, sőt vannak a kutatók között attól függően, hogy melyik országban, illetőleg mely településen élnek és dolgoznak. (Itt következhetnék a sirám arról, hogy milyen nálunk az egyes intézmények, illetőleg akár a központi könyvtárak ellátottsága a hazai és különösen a külföldi szakfolyóiratok terén.) Biztató, hogy a szóban forgó esélyegyenlőtlenséget egyre inkább csökkentik az internet kínálta lehetőségek. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy a magyar nyelvészeti folyóiratok, periodikák is fölkerüljenek a világhálóra. Egy friss adat ezzel kapcsolatban: a Magyar Nyelvőr az 1999. évfolyam első számától olvasható a világhálón. 1999. november 18-áig (esteli fél nyolcig) a nyitólapot 648, a cikkeket pedig 1295 alkalommal töltötték le, éspedig a következő országokban: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Csehország, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Lengyelország, Magyarország (tehát nálunk is!), Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Románia, Svájc, Svédország, Új-Zéland és Ukrajna (Mártonfi Attila: Nyr. 1999: 502—3). Ha nem volna világháló, ennyien bizonyosan nem kerültek volna kapcsolatba a Nyelvőr-cikkekkel. (Az, hogy az 1295 alkalom hány esetben jelentette az ott megjelenő tanulmány elolvasását is, a számadatból [149] nem derül ki, ugyanis a letöltés ténye nem föltétlenül jelenti azt, hogy a letöltő el is olvassa, amit a világhálóról a maga számára megjelenít.)

Föntebb fölsoroltam a Magyarországon művelt nyelvtudományi ágazatokat. Ha ezeket szakmai csoportokba tömörítjük, akkor háromról beszélhetünk: 1. magyar nyelvészetről (mint ebben az országban kitüntetett szerepű „szaknyelvészet”-ről), 2. különböző bázisú „szaknyelvészetek”-ről (germanisztika, szlavisztika, uralisztika stb.) és 3. elméleti, illetőleg általános nyelvészetről (l. A Nyelvtudományi Bizottság állásfoglalása az akadémiai doktori fokozatra pályázók tudományos tevékenységének elbírálásáról. Bp., 2000. Kézirat. Herman József bizottsági elnök megfogalmazásában). Nos: a magyarországi nyelvészek többsége az első csoportba, illetőleg abba is tartozik. Ugyanis a hazai nyelvészek többségének a magyar nyelv így vagy úgy kutatási tárgya. Ez természetes. Miként az is, hogy a szóban forgó kollégák zöme magyarországi magyar nyelvű folyóiratokban publikál. Abban a közegben, amelyben leginkább számíthat arra, hogy kutatási eredményeire fölfigyelnek, azokat figyelemmel kísérik, illetőleg hasznosítják. Összehasonlításképpen lássuk a hollandiai helyzetet! Egy vizsgálat eredményei ezt mutatták ki: a speciális holland nyelvészeti közlemények 95%-a holland folyóiratokban jelent meg, s csak 5%-a nemzetközi orgánumokban. Az általános nyelvészetieknek pedig 74%-át publikálták holland és 26%-át nemzetközi folyóiratokban. Ami pedig a közlés nyelvét illeti: a speciális holland nyelvészeti közlemények 77%-a s az általános nyelvészetiek 44%-a holland nyelven jelent meg (Nederhof et alii 1989: 433). Természetes az is, hogy a magyar nyelvvel (is) foglalkozó kutatók elsősorban azokat a folyóiratokat kísérik figyelemmel, amelyekben leginkább várható vizsgálataikhoz közvetve vagy közvetlenül kapcsolódó, így vagy úgy hasznosítható, érdekes, tanulságos publikáció megjelenése. Magától értődik tehát, hogy a magyar nyelvtudomány leginkább olvasott orgánumai azok a folyóiratok, amelyek a magyar nyelvészek többsége említett elvárásainak a leginkább megfelelnek. Azaz a központi magyarországi magyar nyelvészeti folyóiratok. Van szerepe bizonyos hagyományoknak is: „valamennyien a több évtizedes, vagy egyenesen egy évszázados múltra tekintő folyóiratok hasábjain nőttünk föl, a hagyomány szükséges kontrollja alatt” — írta Papp Ferenc (Magyar Tudomány 1973: 830). Éppen a jelen fölmérés adatai azt igazolják azonban, hogy ez ma már csak részben van így. Ugyanis a nyelvtudomány oly mértékben differenciálódott, a publikálási fórumok, lehetőségek száma annyira megnőtt, a világ e téren is annyira kitágult, hogy a nyelvészek egy része számára az idézetben említett folyóiratok nemhogy a hazai szakmai tájékozódás elsődleges, hanem éppen ellenkezőleg: mellőzhetőnek vélt, sőt mellőzött forrásai. A Magyar Nyelv is, amely a fölmérés adatai szerint egyértelmű vezető helyét bizonyára annak is köszönheti, hogy tematikai és módszertani tekintetben egyaránt széles spektrumot ölel át, más szavakkal, hogy a speciális magyar nyelvtudomány legáltalánosabb folyóirata.

3. Megfelelő adatok hiányában nincs viszonyítási alapom, mégis úgy vélem, feltűnően kevesen fizetnek elő nyelvészeti folyóiratokra, illetőleg szerzik be őket más módon a maguk számára. Gondoljunk például arra, hogy az adataink szerint leginkább frekventált Magyar Nyelv egyéni előfizetőinek a száma 1992-ben 561 volt (MNy. 1992: 252; frissebb kimutatás nem áll rendelkezésemre, az azonban bizonyosra vehető, hogy manapság kevesebb az előfizető). S bizony nemcsak ehhez, hanem ennek mondjuk negyedéhez képest is meglepően szerénynek hat a 28 nyelvész-előfizető s a folyóiratot más módon beszerző 9 nyelvész. Nyilvánvalóan több oka van ennek (elhelyezési gondok, előfizetési díjak — bár ez utóbbiak több folyóirat, így a Magyar Nyelv és a Magyar Nyelvőr esetében is sok máshoz képest igencsak szerények). Az egyik közülük az lehet, hogy a munkahelyeken (legyen az intézet, tanszék vagy más) a szakmai profilnak megfelelő fontosabb orgánumok általában könnyen hozzáférhetők, azon kívül rendelkezésre állnak a szabadpolcos [150] közkönyvtárak, s egyre többek számára az internet is. (Zárójelben: az előfizetés vagy elő nem fizetés tényéből természetesen nem következik a nyelvészekre nézve semmiféle törvényszerű kvalitásbeli következmény. Az azonban kétségkívül irigylésre méltó állapot, ha valakinek saját könyvtárában sorjáz(hat)nak a fontosabbnak tartott folyóiratok kötetei, számai.)

4. Úgyszintén nincsenek összehasonlító adataim, csupán bizonyos tapasztalataim, illetőleg benyomásaim, s ezek alapján látom úgy, hogy a külföldön is publikáló magyar nyelvészek száma alacsony, s különösen az a külföldön viszonylag rendszeresen publikáló kollégák száma. Bizonyos: a magyar nyelvtudománynak fontos érdeke, hogy az e téren már évek óta tapasztalható változások felgyorsuljanak.

5. A fiatalabb nyelvészek körében — a megnevezett orgánumok alapján ítélve — az angol nyelven való olvasás hovatovább általános (ez örvendetes). A német nyelv ilyetén használata az idősebbek körében jóval nagyobb, mint a fiatalabbakéban. Az orosz nyelvű folyóiratok olvasása szlavisták, a francia nyelvűeké a romanisták körében a legtermészetesebb dolog, ahogy a finnugristák körében a finn nyelvűeké az. Amit pedig a szakterületi hovatartozás alapján mondhatunk: az angol nyelven való olvasás az általános, illetőleg az elméleti nyelvészek körében teljesen általános, a szaknyelvészek körében viszont még nem egészen az.

    5. Mit mutatnak az adatok s a kollégák (részben idézett) megjegyzései? Azt, hogy a magyarországi nyelvtudomány — egy meghatározott szeletében — ilyen volt, illetőleg ilyen is volt 1996-ban. A közleményben csak olyan következtetések levonására vállalkoztam, amelyeket az adatok tálcán kínáltak. Csak olyanokéra, amelyek a nagy számok törvénye alapján tényként fogadhatók el, amelyek tehát nem nézőpont függvényei. További tanulságok levonása a tisztelt Olvasóra vár.

Kiss Jenő

Vissza a Tartalomhoz

The paper presents the data of a 1996 survey and the conclusions that can be drawn from them. The aim of the author has been to give an overview of the extent to which Hungarian linguists read, subscribe to, and publish in, various linguistic journals. The questionnaire was received by all institutes and departments where linguistics was taught and/or researched. The anonymous answers (60) were statistically analysed. The analysis reveals the opinion of linguists working in Hungary on various Hungarian and non-Hungarian periodicals published in and outside Hungary. Among other things, it gives answers to the questions of which journals the subjects read the most often, what they think of the standards of the journals, what they suggest should be done in order to improve on those standards, which journals they subscribe to, and how often they publish papers abroad.

Jenő Kiss

Back to Contents