Oldalak: 242 243 244 245 246 247 248

Szibériai nyelvrokonaink mitológiai lexikona

Die Mythologie der Uralier Sibiriens von Edith Vértes.
In: Wörterbuch der Mythologie. I. Abteilung. Die alten Kulturvölker.
[Band 7. Götter und Mythen in Zentralasien und Nordeurasien. Teil 1.]
Herausgegeben von Egidius Schmalzriedt und Hans Wilhelm Haussig. 30. [und] 31.
Lieferung. Klett-Cotta, [Stuttgart] 1997. 314 l.

    1. Az 1960-as évek közepétől, egyenként mintegy 150 lapos ún. füzetekben jelenik meg a stuttgarti Ernst Klett Verlag, majd pedig a J. G. Cotta’sche Buchhandlung bevonásával, a fuzionált Klett-Cotta kiadásában, előbb H. W. Haussig, majd — a halála után — E. Schmalzriedt irányításával a „Wörterbuch der Mythologie” című nagyszabású vállalkozás, melynek máig 34 Lieferungja látott napvilágot. Ennek a kiadványsorozatnak a nagyobbik része, pontosabban négy kötetének [242] anyaga megtalálható a budapesti Akadémiai Könyvtár könyvolvasójában, mégpedig a szabadpolcon, a „Vallás” tárgykörében. Elsősorban a könyvtárban végzett többirányú vizsgálódás, valamint a Bükyné Horváth Mária osztályvezetőtől és több munkatársától kapott készséges tájékoztatás alapján erről a rejtélyes, bibliográfiailag sok szempontból hiányos, talányos, illetve önellentmondásos sorozat egyes tagjainak tartalmáról és felépítéséről a következő vázlatos — és értelemszerűen némileg hiányos — összegzést készíthetjük (további részletekkel a helyszínen lehet megismerkedni, némi kutatómunkával és könyvtáros bevonásával).

I. Abteilung: Die Mythologie der alten Kulturvölker

Bd. I: Götter und Mythen im Vorderen Orient. 1965. 601 p. — Mezopotámia, Kis-Ázsia, Szíria, Egyiptom, Arábia, Etiópia mitológiája — hat német szerző tollából.

Bd. II: Götter und Mythen im Alten Europa. 1973. 876 p. — A germánok, kelták, ószlávok, baltiak, albánok, baszkok, berberek, valamint az óhispániak mitológiája. A 13 szerző feldolgozásai között, az ószláv mitológiát követően található a magyar származású Michael de Ferdinandy (Puerto Rico) magyar mitológiája a 6. füzet 209—259., valamint Lauri Honko finn mitológiája a 6—7. füzet 261—271. lapján.

Bd. IV: Götter und Mythen der kaukasischen und iranischen Völker. 1986. 546 p. — A kaukázusiak, örmények, óirániak, beludzsok mitológiája — négy szerző munkájaként.

Bd. V: Götter und Mythen des indischen Subkontinents. 1984 [!]. 1040 p. — A védizmus és a hinduizmus, a jinizmus, a buddhizmus, a szingaléz népi hit, az indiai primitív népek, a cigányok mitológiája — hét, elsősorban német szerző összegzésében.

Közbevetőleg teszek két megjegyzést. A felépítésének bonyolultságára jellemző, hogy a negyedik kötetet a 11., 12., 17., 19. és a 20. füzet anyaga képviseli, az ötödikét pedig a 8., 13—19. füzeté (azaz a 19. füzet anyaga részben az egyik, részben a másik kötetben található; az említettek közül több kötetben kapott helyet a 11. és a 20. füzet anyaga is). — A jegyzékemből hiányzó harmadik és a hatodik kötetnek (valamint egy „előkészületben lévő II. osztálynak”) a tartalmáról egy előzetes tervezet alapján tudok csak beszámolni, mely az egyik korai füzetben, „Überblick über den Aufbau des Werkes” címmel olvasható. Eszerint az említett két kötetben — legalábbis részben — helyet kaphat(ott) a régi Kína kultúrnépeinek, a tibeti népeknek, valamint többek közt a japánoknak a mitológiája (egyébként a jelenleg hozzáférhetetlen, 933 lapos 6. kötet az Akadémiai Könyvtári katalógusjegyzék tanúsága szerint 1994-ben látott napvilágot az azt záró 25. és 26. füzet megjelentetésével).

Bd. VII. Götter und Mythen in Zentralasien und Nordeurasien. — E kötet terjedelmi okokból két részre oszlik, folyamatos számozással.

Teil 1. 1997. 700 p. — A mandzsu-tunguz népek mitológiája Uray-Kőhalmi Katalin munkájaként (27. f., 1—170. p.), ótörök mitológia (28. f., 173—277., p.), a törökök: az oguzok, az anatóliaiak, az azerbajdzsániak, a türkmének mitológiája (29. f., 279—386. p.), valamint Vértes Edit alábbiakban ismertetendő műve a 30—31. füzetben.

Teil 2. [Eddig:] 1998—2001. 701—1097. p. — A lapp mitológia Juha Pentikäinen összeállításában (32. f., 701—827. p.), a tibeti népi vallás (33. f. [1999.], 829—875. p.), valamint az idén megjelent mongol népi vallási lexikon Birtalan Ágnes munkájaként (34. f., 877—1097. p.).

A figyelmes olvasónak bizonyára feltűnt, hogy a hetedik kötet mindenekelőtt az ázsiai népek mitológiájával foglalkozik. Ezért teljességgel érthetetlen, hogy az értesüléseim szerint kitűnő lapp feldolgozás, melynek német fordítása egyébként Ingrid Schellbach-Kopra nevéhez fűződik, és tanácsaiért a szerző a neves finnugrista Mikko Korhonennek (1936—91) is köszönetet mond műve előszavában, miért éppen e kötet részeként látott napvilágot. Jóval indokoltabb volna a kelet-európai finnugor népekről (a zürjénekről, a votjákokról, a cseremiszekről, a mordvinokról) készíteni mitológiát, és ebbe illenék Juha Pentikäinen munkája is. [243]

II. Abteilung: Die Mythologie der Naturvölker. — Erről az elképzelésről egyelőre ennyivel kell beérnünk, minderről ennél többet magunk sem tudunk. A füzetsorozat témája talán a régi amerikai kultúrnépek, például az aztékok mitológiája, továbbá a hátsó-indiai és a fekete-afrikai népek mitológiája lehet.¹

    2. Vegyük most már elő a címben jelzett művet, melynek az első és a második „füzete” — utolsó oldalvágásként a német kollégák nem túlságosan elegáns eljárására, még ha az a lexikográfiai irodalomban nem mondható is teljességgel ismeretlennek — az obi-ugor fejezet egy W-betűs címszavának vége felé, ráadásul egy szót elválasztva oszlik két részre („Taucher- | | Mythos”). De már elöljáróban hívjuk fel a figyelmet arra a megdöbbentőnek mondható tényre is, hogy a sorozatszerkesztők a vogul, az osztják és a szamojéd mitológiát a fentiek szerint „a régi kultúrnépek”, nem pedig „a természeti népek” műveltségének örökségeként osztják be. Valljuk be, erre talán mi, uralisták sem igen gondolnánk... Ezzel meg alighanem a délibábos nyelvészeink kaptak egy parádriposztot!

A kétkötetes, német nyelvű mitológiai lexikon — a címlapot és a tartalomjegyzéket követően — bevezető fejezetekből (391—412 [= 5—26]), törzsanyaga pedig két szótárszerű feldolgozásból áll. Az első az obi-ugorok isteneit és mítoszait mutatja be (413—584 [= 27—198]), a második pedig a szamojédokét (585—700 [= 199—314]). Ezek szerint a „Götter und Mythen der Obugrier (Ostjaken und Wogulen)” című betűrendes mitológiai fogalomtár 172, a „Götter und Mythen der Samojeden” című pedig 116 lapnyi terjedelmű.

Noha a tíz rövid bevezető fejezetet A—K betűjelzés különíti el egymástól, az alábbiakban az egyszerűség kedvéért sorszámozás szolgál a megkülönböztetés alapjául. A terjedelmet a 30. füzet tényleges lapszámának közlésével jelzem. (Eredetileg, még a végső korrektúrázás idején is feltehetőleg önálló lapszámozása volt a sorozat hetedik kötete eme darabjának. Erre utal például az uráli családfának a lelőhelyére történő utalás is: az a 391. [= 5.] oldalon nem a 405. lapra, hanem a 19.-re történik.) A tájékoztatást szolgáló írások címe és témája tehát vázlatpontokba sűrítve a következő.

1. Előzetes nyelvészeti és régészeti megjegyzések [5—6]. — Az obi-ugorok és a szamojédok helye az uráli nyelvcsaládban; külső és belső elnevezéseik és azok eredete. Közülük különösen érdekes a szakirodalomból kevéssé ismert kamassz népnév etimonja: a kamaže a délnyugat-szibériai Kan és Mana folyóneveket foglalhatja magában, a kamaže kuza tulajdonképpeni jelentése eszerint ’a Kan és a Mana mentén élő ember’. Megjegyzendő, hogy a jurákok hasawa ’ember; jurák’ jelentésű neve az itt közöltektől eltérően, hangtani okokból nem lehet hím szavunk etimológiai megfelelője (vö. például: UEW. 110 [itt e szamojéd szónak a magyar hős-sel való téves egyeztetése említtetik], illetőleg 168 [m. hím ~ zr. komi ’zürjén’ ~ szelkup qup, qum ’ember’]).

2. Történeti áttekintés [7—9]. — Az uráli őshaza helye és felbomlásának ideje, az ősszamojédok elvándorlása északkeleti irányban. A szamojéd egység felbomlása előtt, Kr. e. 200 táján kínai évkönyvek tudósításai szerint török népek, talán az ujgurok közelében élhettek. Akkortájt ezek a ting-ling néven nevezett törzsek szinte az Urál szomszédságában, az Irtis és az Ob [244] vidékén tanyáztak. Feltehetőleg szamojédok voltak azok a szomszédaik, akik rendszerint sítalpakon közlekedve prémmel kereskedtek. Krisztus születése táján az északi szamojédok aztán a Jeges-tenger irányában, a déliek pedig dél, pontosabban a Szaján-hegység felé kezdtek vándorolni. — A finnugor őshaza, az ugorság kiválása, az obi-ugorok önállóvá válása. A XI. század végi Nesztor-krónika említést tesz a nyugat-szibériai nyelvrokonainkról is. A második évezredben ezek a népek élethalál harcot folytattak előbb a XV—XVI. században a tatár kánság és az oroszok között mintegy ütközőállamot alkotva, majd a későbbiekben az orosz, szovjet hódítással szemben.

„Nem a szamojéd népek és a két obi-ugor nép nagyjában-egészében közös története jogosít fel minket arra, hogy mitológiájukat együtt tárgyaljuk, hanem az a körülmény, hogy szellemi és anyagi műveltségük, társadalomszerkezetük, életmódjuk és szokásaik mindig úgyszólván azonosak voltak. Nomád életmódot folytattak mint vadászok és halászok, a hosszú északi tél ideje alatt sível és kutyaszánokkal közlekedtek, később rénszarvasszánokkal is, nyáron pedig csónakkal. Az északabbra lakó törzsek elsajátították a rénszarvastenyésztést, a déliek a földművelést.” Nyugat-szibériai nyelvrokonaink körében a nemzetségen kívüli házasság, az egzogámia a legújabb időkig kötelező érvényű volt, vagyis a szamojéd legények gyakran vogul vagy osztják lányt vettek feleségül, az obi-ugorok meg egy szamojéd nyelvet beszélőt. Ezáltal is összefonódik tehát legközelebbi és legtávolabbi nyelvrokonaink története. A kereszténység, a pravoszláv hit felvétele pedig mindannyiukra kényszerrel hatott, a vérükké nemigen vált. Ősi szokásaikat, pogány hitüket többé-kevésbé máig megőrizték. A különbségek közé egyebek mellett az tartozik, hogy isteneiket az utóbbi időben már meg is keresztelik. — A szóban forgó nyelvrokonok egyik-másik csoportja végóráit éli. A déli vogulok itt olvasható teljes eloroszosodása helyett viszont a szakirodalom alapján (vö. például: Zsirai, FgrRok., Hajdú, UNyA.) arról beszélhetünk, hogy Tavda vidéki nyelvrokonaink mindenekelőtt a szomszédos tatár lakosságba olvadtak bele.

3. Az obi-ugor és a szamojéd vallásra és mitológiára vonatkozó anyag [10—2]. — Gazdag gyűjtésekkel rendelkezünk az obi-ugorok és a jurák-szamojédok tekintetében, a többi szamojéd népről viszont csak rendkívül hézagos ismereteink vannak. Az obi-ugor hitvilággal kapcsolatban Reguly, Munkácsi, Pápay, Kannisto, Karjalainen, Paasonen, Patkanov és Steinitz, a szamojédokét (jurákokét) illetően elsősorban Castrén, Lehtisalo és Kai Donner gyűjtései a legjelentősebbek. A mitológiai szótár szócikkei elsősorban az említettek feljegyzései alapján készültek. Obi-ugor vonatkozásban mindenekelőtt Munkácsi és Karjalainen munkái rendkívül értékesek, mert az ő kiadványaik összegyűjtve tartalmazzák a régi mitológiai anyagot. Amennyiben a szóban forgó címszó mindkét obi-ugor népre vonatkozik, a szótári részben a megfelelő információval kapcsolatban közelebbi helymegjelölés nem található, minden más esetben viszont utalás történik az adott vogul vagy osztják közösség pontos lakóhelyére, nyelvjárására. A szamojéd mitológiai szócikkek túlnyomó többsége az említettek értelmében kizárólag a jurák hitvilágra szorítkozik. A többi szamojéd népre vonatkozó, igen csekély ismeretanyag olykor a megfelelő szócikk befejezéseként olvasható, azaz a jurákot követően. Úgyszólván egyetlen kivételként szerepel az anyagban a tavgi (nganaszán) varázslókról és varázslásról szóló, igen terjedelmes szócikk (Tawgy-Zauberer [267—74]).

4. A legfontosabb szakirodalmi forrásanyag [13—4]. — Az imént felsorolt szerzők monográfiái mellett még Hajdú (szamojéd), Kálmán és Vértes (obi-ugor) egy-egy munkáját kell megemlítenünk. Ezek közül tematikai tekintetben Vértes Edit „Szibériai nyelvrokonaink hitvilága” című, az 1990. évi debreceni finnugor kongresszus alkalmából megjelentetett egyetemi tankönyve emelendő ki, mely egyébként a szerző jelen művének lényegében tömör, magyar nyelvű összegzését adja. Fejezetünkben olvasható egy másik jegyzék is, a mitológiai mondákat, vallásos képzeteket, népszokásokat tartalmazó művekről; szerzőik (gyűjtők, ill. kiadók) a már eddig is említetteken kívül, betűrendben: Ahlqvist, Fokos, Hunfalvy, Liimola, Rédei, E. F. Schiefer, Zsirai. Bővebb irodalom a helsinki „Communications for the Folklore Fellows” (= FFC.) című sorozat 1927-ben közzétett 63. számában található. A szakirodalomra a szerző 1996-ig tesz szócikk [245] végi utalásokat, a címszavak megformálásában pedig általában az 1985-ig megjelent munkákra támaszkodik.

5. Az idézett munkák rövidítései [15—6]. — A gazdag, közel negyven tételes jegyzék végén a helsinki Mémoires négy kötetének száma (53, 83, 90, 122) jelenik meg rövidítésként, Lehtisalo egy-egy munkájára utalva. A megoldás önmagában véve frappáns, de a szótárban például MSFOu. 53: [+ lapszám] megjelölésre bukkanunk, mind az obi-ugor, mind a szamojéd anyag szócikk végi irodalmát illetően (az utóbbiban szócikkeken belül viszont valóban használatos a puszta kötet- és lapszámra történő hivatkozás). A betűrendes jegyzékben egyébként az imént említett Lehtisalo-művel és részletes címleírásával más helyütt is találkozunk, a „Leht.” rövidítés feloldásaként.

6. A nyelvek és a nyelvjárások rövidítései [17—8]. — A szóban forgó nyelvek (továbbá a magyar és a finn) rövidítései mellett külön-külön csoportosítva találhatók a vogul, az osztják és a (jurák-)szamojéd nyelvjárások rövidítései. A kondai vogul és osztják a szakirodalmi előzményekhez hasonlóan kettős, „K”, illetve „Ko.” jelzetet kapott.

7. Az uráli nyelvek rokonsági kapcsolatai [19]. — Egy egész oldalas ágrajz alapján a nyelvrokonság foka, az egyes közbülső (esetünkben: finnugor, ugor, obi-ugor; ősszamojéd, észak- és délszamojéd) alapnyelvek felbomlásának ideje és e népek hozzávetőleges
— (kelet-)európai, illetve nyugat-szibériai (ázsiai) — elhelyezkedése egyaránt igen könnyen áttekinthető, ezáltal nagy segítséget nyújtva az e területen járatlan érdeklődőnek. A szajáni szamojédok csoportosítása természetesen a hagyományos nézetet tükrözi, hiszen Helimszkij felfogása és például „A szamojéd népek vázlatos története” című munkája a szamojédok csoportosításáról és őstörténetéről jóval a kézirat, sőt a korrektúra elküldése után, 1996-ban látott napvilágot.

8. Ikonográfiai rövidítések [20]. — Mindkét betűrendes szótári feldolgozást illusztrációk követik, melyeknek közlése témakörünk tekintetében elengedhetetlen. Az obi-ugor mitológiai szótár végén 47 ábrát találunk (I—XXV. tábla, nem önálló lapszámozással [174—98]), a szamojéd után pedig huszonkettőt (I—IX. tábla [306—14]). Ezeknek a képaláírásban közölt rövidítése nem egyezik a szócikkek végén megadottakkal, ezért is van szükség erre a külön listára. Az ábrák magyarázatához zárójelben hozzáfűzött forrásként például a Mémoires 53. kötete — a fentiekkel ellentétben — „Lehtisalo” jelzéssel szerepel. A feldolgozott anyagba újabb munkáknak is bekerült a képanyaga, pl. Sz. V. Ivanov [1954: címleírás nélkül; a családneve téves helyen a betűrendben] vagy I. Lehtinen és J. Kukkonen művéé [megjelenési év nélkül: „Iso Karhu (The Great Bear)”].

9. Térképek [22—5]. — Két, egészében véve nagyszerű, két-két oldalas térképen követhetjük nyomon nyugat-szibériai nyelvrokonaink lakóterületét: az első valamennyiük, a második a vogulok és osztjákok lakhelyeit (az előbbinél jóval részletesebben) tünteti fel. Nagy kár, hogy az egyikben egy szarvashiba is felfedezhető: a rajzoló-térképész a mongol határhoz közel eső Szaján-hegységet a Jeges-tengerbe benyúló Tajmir-félsziget közelében helyezi el, többé-kevésbé párhuzamosan a földrészeket elválasztó Urál-hegységgel.

10. Hangjelölés. — A németben ismeretlen — de a folyóiratunk olvasói számára közkeletű — betűk és mellékjelek magyarázata.

    3. Ismertetésemben eddig a két mitológiai szótár megjelenésének körülményeiről és a munkálat anyaggyűjtési, munkaszervezési fázisáról adtam képet. A teljes mű terjedelmének mintegy 93%-át a két lexikonszerű összegzés teszi ki. Ezeknek tartalmi gazdagságáról a közel háromszáz oldal puszta végiglapozása során meggyőződhetünk. A szerző itthon — és nemcsak itthon, Schmidt Éva mellett — az obi-ugor népi műveltségnek és hitvilágnak a talán legjobb ismerője. Tudomásom szerint 1965-ben kezdte meg az előkészítő munkákat, és a korrektúrák lezárásáig eltelt harminc esztendő alatt gyűjteményét folytonosan alakította: bővítette és csiszolta annak anyagát. Állandó kapcsolatban állt Hajdú Péterrel, aki őt a szamojéd vonatkozások tekintetében ritka, nálunk [246] csak a saját könyvtárában fellelhető folklóranyaggal látta el, és akivel a szerző megszámolhatatlan konzultációt folytatott a feldolgozást, az értékelést illetően. Nyilvánvaló, hogy elsősorban néprajzi folyóiratokban és a kérdéskör iránt fogékony ob-ugrista és szamojedológus kollégáktól várható e lexikon tüzetes szakmai értékelése. Én mint recenzens az alábbi szempontok felvetésével kívánom erre a több szempontból is rendkívülinek mondható műre felhívni a nyelvrokonaink műveltsége iránt érdeklődő oktatók, kutatók, hallgatók figyelmét. Annak tanulmányozása, a legkülönfélébb aspektusokból való megközelítése ugyanis nagyon ajánlható nemcsak a szakembereknek, hanem például többek között magyar, finnugor, kulturális antropológia (néprajz) szakos egyetemistáknak szemináriumi, sőt akár szakdolgozati témaként is. Csak érdeklődni kell a téma iránt. És tudni kell németül.

A szótár szócikkekből és utalásokból áll. Érdekes képet kapunk, ha ezek számát összegezzük. A két korpusz számításaim szerint összesen 274 címszót és 403 utalószót foglal magában. Az obi-ugor mitológia szerteágazó voltára utalhat az a tény, hogy az első szótári gyűjteményben 118 címszó és 319 utalás található, vagyis arányuk némi túlzással egy a háromhoz (tkp. 1 : 2,70). Ezzel szemben talán a kevéssé kutatott szamojéd mitológia eredményezheti azt, hogy a második lexikográfiai feldolgozásban a 156 címszóra mindössze 84 utalószó jut, tehát itt az arány nagyjából kettő az egyhez (1,86 : 1). Persze a címszó és az utaló elem nem válik el mindig élesen egymástól. A címszót, új bekezdésben, követi rendszerint a szócikkben olvasható ismeretek szakirodalmi forrásanyagának lelőhelye, de nagy ritkán nem található utána forrásrövidítés (pl. a szelkupra vonatkozó — igaz, utalószói természetű — Ursprung der Menschheit [az emberiség eredete] alatt). Más esetekben egy-egy utalás olyan gazdag anyagot tartalmaz, hogy szinte címszó értékű; ilyen az obi-ugor Rentier [rénszarvas], mely 30 utalószavának végigolvasása már önmagában véve is bizonyos képet ad a rén mitológiai vonatkozásairól, a szamojéd anyagból pedig ide sorolandó például az ugyancsak címszószerűen kidolgozott Todesankündigungen [a halál előjelei].

A mitológiai szótárban tehát egy-egy fogalomra utaló ismeretanyag a szócikkek végén álló utalások révén igen könnyen megtalálható. Mindezek az obi-ugor lexikonban a szamojédra is történnek, és viszont, így kényszerű ismétlésekre nem kerülhet sor. Befejezésül válaszoljunk még egy-két további, magunk által feltett kérdésre! (Az illusztrálásként felsorolandó szócikkek lapszámának megadásától a szótári ábécérend továbbra is mentesít.)

1. Melyek a két mitológiai gyűjtemény legterjedelmesebb (rendszerint három oldalnál is hosszabb), azaz alighanem a legjellegzetesebb szócikkei? Közéjük tartoznak a következők. A) Obi-ugorok: Ausstattung des Toten zur letzten Reise [a halott felkészítése utolsó útjára], Bär [medve], Geister der Unterwelt [az alvilág szellemei], Himmelsgott [égi isten], Mythische Tiere [mitikus állatok], Opfer(zeremonien) [áldozat(i szertartások)], Ort-iki [osztják szellem; tkp. ’fejedelem-öreg’], Ortsgeist(er), Ortsschutzgeister [helyi szellem(ek), helyi védőszellemek], Tierwelt [állatvilág], Totemistische Anschauungen [totemisztikus nézetek], Totenheim [a halottak hona], Wald- und Wassergeister [erdei és vízi szellemek], Weltschöpfung [a világ teremtése], Zauberer [varázslók]. — B) Szamojédok: Krankenheilung [a beteg gyógyítása], Opfer [áldozatok], Tawgy-Zauberer [tavgi varázslók], Zauberverfahren [varázslási eljárások].

2. Egy kérdéskör milyen szócikkekből áll? A varázslással, a varázslókkal kapcsolatban találhatók a két gyűjteményben a legrészletesebb leírások. Ezek közül is kiemelkedik az obi-ugor szótár Zauberer címszava (9 lap) és a szamojéd lexikon Tawgy-Zauberer címszava (7 lap). A varázslásra utalnak még az alábbi, eddig nem említett önálló címszavak. A) Obi-ugorok: Samojedenzauberer [!: szamojéd varázslók], Zaubertrommel [varázsdob]. — B) Szamojédok: Entstehung eines Zauberers [a varázsló létrejötte], Wettzaubern [varázslási verseny], Zauberausrüstung [varázsfelszerelés], Zauberer [varázslók], Zauberer-Erscheinungsformen [a varázslók megjelenési formái], Zauberfahrten [varázsutak], Zauberlied [varázsének], Zaubertrommel [varázsdob (itt is)]. A címszavakban és utalószavakban szereplő varázslókon kívül az egyes szócikkekben még további varázslókról is szó esik, például egy vogul varázslóról az obi-ugor részben Baumstumpf-Vogel [247] [Fatönk-madár] alatt vagy a varázsló erős felindulását előidéző szeréről ugyanott, Fliegenpilz [légyölő galóca] alatt.

3. Hogyan értékelhető a címszavak és a velük szerves egységben lévő utalószavak viszonya? Figyelmet érdemel, hogy a több sajátosságot összegező, illetőleg több forrás anyagát feldolgozó — értelemszerűen terjedelmes — szócikkekben az ismeretanyag elkülönítése sorszámozással történik. A szamojéd szótárban a már említett Zauberverfahren hat pontba sorolt ismeretanyagának minden egyes pontja végén önálló bibliográfiai utalások találhatók. Az obi-ugor szótár Zauberer [varázslók] címszava pedig hét pontból, Bär [medve] címszava nyolc pontból áll. Az állatnevek közül a medve mitikus volta közismert a nyugat-szibériai népek életében. Mindkét füzetben érthető módon foglalkozik önálló címszó e kérdéssel, egyébként az állatnevekkel kapcsolatban rendszerint utalások találhatók, elsősorban a mitikus állatokra, illetve az állatvilágra vonatkozóan [Mythische Tiere, Tierwelt], kivételt képez a szamojéd szótár mamutra vonatkozó [Mammut] címszava. A medvét bemutató obi-ugor címszót követően nem kevesebb, mint 17 „medve” előtagú szóösszetétel, szószerkezet található utalószóként. Ezek közül a medvére utalóknak (Bäreneid [eskü a medvére], Bärenfell [medveszőr], Bärenfest [medveünnep], Bärenjagd [medvevadászat], Bärenknochen [a medve csontjai], Bärenkopf [medvefej], Bärenkult [medvekultusz], Bärenlied [medveének], Bärenschädel [medvekoponya], Bärenschmaus [medvetor], Bärenschnauze [medvepofa], Bärentanz [medvetánc], Bärentöter [medveölő], Bärenzeremonien [medveszertartások]) szinte mindegyike azt is közli, hogy az oda tartozó tájékoztatás a Bär címszónak közelebbről melyik részében, pontja alatt olvasható.

    4. Mintegy négy évtizeddel ezelőtt a német Hans Wilhelm Haussig és a stuttgarti Ernst Klett Kiadó rendkívüli, egyedülállónak mondható vállalkozásba kezdett: földünk egy-egy népcsoportja mitológiai emlékeinek összegyűjtését kívánta lexikográfiai eszközökkel megvalósítani. Ennek az eljárásnak nagy előnye, hogy egyezteti az alapismeretek praktikus tálalását az egyes szócikkeken belüli előadásmód szükségszerű megkötéseivel (szerkezet, arányok, az utalások rendszere stb.). A módszer sikerét bizonyítja többek közt a nálunk igen népszerűvé vált Magyar Néprajzi Lexikon (1—5. Bp. 1977—1982.), mely voltaképpen a magyarság néprajza modern, monografikus feldolgozásának előtanulmányaként készült (vö. 1: 8). Ennek előszavából, a főszerkesztő Ortutay Gyula írásából értesülhetünk arról (uo. 5), hogy hasonló szótárszerű feldolgozás Lyonban már 1789-ben született, tehát maga a módszer két évszázados. „Egy-egy tudományág eredményeinek, problémáinak tudományos hasznú, indításokat sugalló összegezése is lehet a lexikonforma” — állapítja meg Ortutay. Később hozzáteszi: „Azért lehet jó előtanulmány[ként is] a lexikális fogalmazás módszere, mert az egyes cikkek kényszerítik kutatóinkat [...] a történeti, társadalmi, kulturális összefüggések tömör, pontos ábrázolására, s megadják a legszükségesebb szakirodalmi utalásokat is. Mindehhez csatlakozik tudományunk történetének minden jelentősebb adata is” (uo. 6, ill. 8).

A legutóbb említett mondatban benne foglaltatik Vértes Edit mitológiai szótárának egyik legnagyobb értéke is. A mintegy százesztendős szakirodalomnak minden maradandó megállapítását egyetlen munkába sűríti. Olyan szerző készítette a német nyelvű, mitológiai tartalmú szócikkeket, aki egyfelől anyanyelvi szinten tud németül — ezen nyelven íródott forrásanyagának túlnyomó többsége is —, másfelől pedig nyelvész. Egy nyelvtudós közismerten kedveli az egzaktságot, nem véletlen, hogy a lexikográfiában járatos Vértes is vonzódott a téma iránt. — Talán szabad itt megjegyeznem, hogy magam is nagy kedvvel ismertettem szótárszerű feldolgozásban a finnugor régészeti kultúrákat az újkőkortól a vaskorig 1975-ben (vö. NyK. 77: 270—84), a magyar szófejtő szótári munkálatok végzésével, a TESz.-szócikkek készítésével egyidejűleg.

Vértes Edit mindkét lexikonszerű feldolgozása, a szibériai nyelvrokonaink mitológiáját a teljességében feldolgozni szándékozó mindkét enciklopédikus összegezés igen könnyen áttekinthető, könnyen kezelhető, mintaszerű munka tudományos és tudománynépszerűsítő szempontból egyaránt.