SZÓ- ÉS SZÓLÁSMAGYARÁZATOK
Az „Északi”-Donyechez. Már telefonban elhangzott baráti megjegyzésekor tudtam, hogy a „Severskij Donec” ügyben Fodor Istvánnak igaza van, nem pusztán Észak(i)-Donyecről van itt szó, hanem a folyó hajdanában szeverján-földön eredő főágáról, a Szeverszkij Donyec-ről (MNy. 2000: 467). Az észrevételhez utólag fűzött logikai kiegészítése azonban sántít, mert Déli-Donyec ugyan valóban nincs, ám az Etelközzel kapcsolatban gyakran szereplő ukrajnai Déli-Bug fehérorosz-lengyelországi párja sem „Északi”-Bug, hanem csupán Bug — jelző nélkül. Hasonló példa több is akadna a nagy keleti szomszédnál. A téves értelmezés és hibás fordítás nekem tulajdonított kétes dicsőségét viszont határozottan el kell hárítanom. Távolról sem tudok ugyanis olyan jól oroszul, mint alább idézendő őstörténészeink, akik egyetemi hallgatóként, aspiránsként, ösztöndíjasként sok éves oroszföldi orosz nyelvgyakorlatot szereztek, s közülük egyesek orosz családi kapcsolattal (nem egyszer ismételtekkel) is bírnak. Az orosz nyelv ismeretében hozzájuk képest kezdőnek számítok.
A szóban forgó kutatók ugyanis már évtizedek óta Észak-(Északi-)Donyec-nek fordítják — már ha lefordítják — a Szeverszkij Donyec-et. Fodor István barátomnak legalább a 70-es évek óta tőlük kellett volna óvnia őstörténeti szaknyelvünket, s nem attól félnie, hogy az én 2000-ben kiadott könyvemben két ízben előforduló „helytelen magyarítás követőkre talál”. Mert valóban követőkre talált, magam is csupán a követők közé tartozom. Tartok tőle, hogy alábbi néhány kiragadott példámat pár napos utánanézéssel sokszorosára lehetne szaporítani, de nem érdemes rá időt vesztegetni. A hibát — ha egyáltalán hiba?! — igyekezni kell a jövőben inkább kerülni. Még annyit: a probléma a II. világháború előtt mintha még ismeretlen lett volna. Alapvető tanulmányában Fettich Nándor 39 ízben utalt a „Donec”-re. 27 alkalommal útvonalat, 11 esetben medencét jelölt vele, egy ízben a Donec felső folyását is említi, jelzőt azonban egyszer sem tett elé (Fettich Nándor, A levédiai magyarság a régészet megvilágításában: Századok 67. 1933: 250—, 369—). Röviddel később a bilingvis Studia Levedica kötetben az orosz szerzők szintén jelző nélkül emlegetik a Donec/Donetz mellékét (A. Zakharov és V. Arendt: Studia Levedica, ArchHung. XVI. Bp., 1935. 48, 69, 73, 76, 78, 79), mi több: jelző nélküli Donyec szerepel még Molnár Eriknek az 50-es évek első felében kiadott őstörténeti könyveiben is.
Példáinkat kezdjük egy kézikönyvvel, pontosabban: egy mindmáig használt egyetemi tankönyvvel, amelyből megtudjuk, hogy a szaltovo-majáki kultúra névadó temetője „az északi Donyec mentén fekszik” (Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba I. 1. Szerk. Hajdú P. — Kristó Gy. — Róna-Tas A. Bp., 1976. 99, Bálint Csanád szövege). Pár évvel később [329] Kristó Gyula a szaltovo-majáki kultúra egyik csoportját „az Észak-Donyecnél” említi (Kristó Gyula, Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig. Bp., 1980. 73, szintén Bálint Csanádra hivatkozva). Tízkötetesnek nevezett történelmi sorozatunk első kötetének földrajzi bevezetésében a térképen rövidített É-Donyec szerepel, az É nyilvánvalóan az Észak rövidítése (Somogyi Sándor in: Magyarország története I. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Szerk. Székely Gy. — Bartha A. Bp., 1984. 46 és 7. kép).
Erdélyi István népszerű könyvében először Szeverszkij Donyec-nek említi a folyót, kisvártatva azonban lefordítja s többször Észak-Donyec formában szerepelteti (Erdélyi István, A magyar honfoglalás és előzményei. Bp., 1986. 22, 30, 43). Munkáiban Bartha Antal általában Don-Donyec vidéket írt, ám egyszer csak elárulja, hogy a Szeverszkij-t ő is északinak értelmezi (Bartha Antal, A magyar nép őstörténete. Bp., 1988. 57): Északi-Donyec. Bakay Kornél tankönyvében Erdélyi Istvánnak az avarokról írott könyvét idézi, amelyben a folyó neve több ízben Szeverszkij Donyec formában olvasható (Erdélyi István, Az avarság és Kelet a régészeti források tükrében. Bp., 1982. 150—1), ezt saját maga fordítja le s értelmezi: „Szaltovoban az északi Donyec bal partján” (Bakay Kornél, Őstörténetünk régészeti forrásai II. Miskolci Bölcsész Egyesület, 1998. 236). Ezzel egyidőben Kristó Gyulától arról értesülünk, hogy „az ukrajnai Kodyma folyók közül kettő ... az Északi-Donyecba folyik” (Kristó Gyula, Levédia és Etelköz: MNy. 1998: 153).
A szovjet eredményeket eminens módon közvetítő keletnémeteknél is találunk németre fordított jelzős változatot. Így például Pletneva könyvében „zum Oberlauf des Nördlichen Donez” szerepel (S. A. Pletnjowa, Die Chasaren. Leipzig, 1968. 68); hasonló fordítás, illetve értelmezés kis betűvel olvasható Grakov Szkíta-könyvének fordításában: „bis zum nördlichen Donez” (B. N. Grakow, Die Skythen. Berlin, 1978. 123). A nyugatnémetekre kacsingató ukrán régészek sem maradtak el orosz pályatársaiktól, a schleswigi nagy steppe-művészeti kiállítás katalógusában egyenesen a kievi Régészeti Intézet igazgatójának tollából olvasható a „die Balkengrab-Kultur am Nördlichen Donec” helymeghatározás (P. P. Toločko, Archäologie in der Ukraine 15, in: Gold der Steppe. Archäologie der Ukraine. Hg. R. Rolle, M. Müller-Wille, K. Schietzel. Neumünster, 1991.).
Abban sem lennék biztos, hogy az ukrán nyelvben „már nem kapott helyet” a szeverjánokra visszavezethető elnevezés. Az 50-es évek végének nagy régészeti-történeti összefoglalásában ugyanis következetesen Sivers’kij Donec’ szerepel (Narisi starodavn’oi istorii Ukrainskoi RSR. Kiiv, 1959. 16, 37, 39), s ha ezt újabban valóban Pivničnij Donec’-nek fordították ukránra (l. Fodor 467), akkor nem tettek mást, mint a jelen viszontválaszban említett „északi” fordítók.
A fentiekhez összefoglalásként már csak annyi kívánkozik, hogy a sever és severjan szavak egymásba fonódó értelme — amint azt elöljáróban bátorkodtam jelezni — már előttem is sokakat „megtévesztett”. Emiatt az Északi/Észak-Donyec folyónév használata legfeljebb bocsánatos bűnnek számít, a valóban létező ellentmondást pedig nem a magyar régészetnek kell megoldania.*
* A Fodor István szövegének legvégén szereplő tarsolylemez ügy nem tartozik a Szó- és szólásmagyarázatok közé, emiatt csak jegyzetben utalok rá. A Déri Múzeum igazgatója azért nem jogosított fel a lemez közelebbi lelőhelyének és lelőkörülményeinek ismertetésére, mivel azok, akiket ez a jog megillet, máig nem éltek vele. Az én hibám viszont, hogy Püspökladány mögül lemaradt a környéke megjelölés.
† Bóna István
Vissza a Tartalomhoz