Oldalak: 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293

A kontrasztív topik szintaxisáról és szemantikájáról

    1. Bevezetés. — Ez a tanulmány a topik pozíciójában álló összetevők egy speciális típusa, a kontrasztív topik szintaktikai és szemantikai tulajdonságait vizsgálja a magyar nyelvben. A kontrasztív topik fő jellegzetessége az, hogy a mondatnak csak egy bizonyos helyén fordulhat elő, és nem csupán fonológiai, hanem szemantikai szempontból is eltér az úgynevezett „semleges intonációjú” kijelentő mondat topikjától. Először a kontrasztív topik (a továbbiakban KT) fonológiai, szintaktikai, szemantikai és információs szerkezeti jellemzőit foglalom össze, majd röviden ismertetem a róla kialakult nézeteket. A következő részben behatárolom a KT lehetséges előfordulását az ige előtt álló más összetevőkhöz képest. Amellett érvelek, hogy a KT bizonyos tulajdonságokon osztozik a szokványos topikkal, más vonatkozásban viszont eltér tőle. A 4. részben azokat a jellemzőket vizsgálom, amelyek a fókuszhoz teszik hasonlatossá, majd az 5. részben ismertetem a tanulmány alaphipotézisét, mely szerint a KT olyan mondattípusból eredeztethető, ahol az ige előtt és után egyaránt prominens összetevővel találkozunk. Egyúttal bírálom É. Kiss Katalin (Multiple topic, one focus? [= MTOF]: Acta Linguistica 45. 1998: 3—29) megközelítését, aki a többszörös fókuszú mondatokat rekurzív FP-kiterjesztések segítségével elemzi, és amellett érvelek, hogy az ilyen szerkezetekben nem csak fókusz-típusú összetevők lehetnek prominensek, és az ige utáni prominens kifejezés a VP belsejében, in situ marad. Végül a 6. részben azokat a sajátos eseteket vizsgálom, amikor nem megnevező kifejezés, hanem ige, melléknév vagy predikatív főnév tölti be a KT szerepét, és azt próbálom bizonyítani, hogy ezek valójában elmozgatott maximális kiterjesztések (VP, illetve predikatív AP, NP) „látható” megnyilvánulásai.¹

    2. A kontrasztív topik fogalma és státusza. — Elsőként Szabolcsi Anna (Compositionality in focus [= CIF]: Folia Linguistica 15. 1981: 141—61) tett említést egy sajátos hangsúly-, illetve intonációs jegy létezéséről, amely bizonyos főhangsúlyos tag előtti, vagyis topik-helyzetben álló logikai vagy lexikális kifejezésekhez rendelhető, és jelentősen befolyásolja a mondat szemantikai interpretációját. Az ilyen összetevőt prominens hangsúly és emelkedő intonáció jellemzi, míg a közvetlenül utána álló főhangsúlyos tag prominens hangsúly mellett ereszkedő intonációt kap, vagyis a két egymás mellett álló prominens elem úgynevezett „hídintonációt” alkot:

(1) ÖPistát MÁRIA szereti.

Az ily módon jellemezhető fonológiai jegy szemantikai hatása Szabolcsi szerint abban áll, hogy a vele felruházott logikai kifejezések hatókörét csökkenti, míg a nemlogikai kifejezéseket kontasztba helyezheti valamilyen implicit állítással. Ezt a sajátosan ejtett topikot Szabolcsi — az ilyen összetevő pozíciójára, illetve interpretációjára utalva — kontrasztív topiknak nevezi:

(4) Ö A padlón PÉTER aludt — és lehet, hogy valahol (máshol) valaki más.

(5) Ö Olvasni TUDOK — és lehet, hogy valami (más)t nem tudok csinálni.

A (2a) mondathoz a (2a’)-ban látható szokványos fókusz-értelmezést rendelhetjük; eszerint a fókusznak a Logikai Forma szintjén egy azonosító operátor felel meg, amely a szóba jöhető alternatívák halmazából kiválaszt egy elemet, és kontrasztba állítja a halmaz összes többi elemével. A (2b) mondat azonban szemantikailag (3a)-val ekvivalens, amelyben — amint azt (3b)-ből láthatjuk — a fókuszban álló összetevő hatóköre nagyobb, mint az univerzális kvantoré. (2b) és (3a) persze nem ekvivalens a diskurzus szintjén: nem azonos a hozzájuk rendelhető szövegelőzmény, illetve -folytatás. A (4) és (5) mondat értelmezésekor már nem csupán a főhangsúlyos elemhez rendelhetünk egy alternatíva-halmazt, hanem a KT-hoz is: míg azonban a fókusz operátor a halmaz összes alternatív elemét kizárja, a kontrasztív topik esetében csupán lehetséges legalább egy olyan alternatívát találni, amelyre nem igaz az állítás.

Kenesei (Logikus-e a magyar szórend?: ÁNyT. 17. 1989: 105—52) nem mindenben osztja Szabolcsi nézetét a KT státuszát és interpretációját illetően: elmélete szerint a KT emelkedő dallama és prominens hangsúlya a fókuszhoz teszi hasonlatossá, és ezt erősíti az a tény is, hogy a KT, ugyanúgy, mint a fókusz, kontrasztot implikál. (Ezen érvek alapján Kenesei a „kontrafókusz” elnevezést javasolja.) Ezt a kontrasztimplikálást Szabolcsi állításával szemben Kenesei nem lehetőségnek, hanem az interpretáció szükséges elemének tekinti. A fókuszhoz, illetve a KT-hoz rendelhető operátor eszerint csak annyiban tér el egymástól, hogy míg az előbbi univerzális, addig az utóbbi egzisztenciális kizárást feltételez:

A KT fogalmával — vagy azzal többé-kevésbé analóg jelenséggel — nemcsak a magyar nyelvben találkozhatunk, hanem más nyelvekben, többek között az angolban, a franciában és a németben is. A magyarhoz hasonlóan a külföldi szakirodalom is megoszlik az ilyen összetevő státuszát illetően: akik topiknak tekintik (Szabolcsin kívül Hunyadi, Remarks on the syntax and semantics of topic and focus in Hungarian: Acta Linguistica 31. 1981: 107—35; É. Kiss, Configurationality in Hungarian. Akadémiai K., Bp., 1987.; Lambrecht, Information structure and sentence form. Cambridge, University Press, 1994.), azzal érvelnek, hogy tipikusan a topik pozíciójában, a mondat bal szélén fordul elő, és mindig szüksége van egy fókusz-hangsúllyal ejtett összetevőre is, vagyis aszimmetrikus viszonyban áll a fókusz-hangsúllyal. A fókusz-státusz mellett érvelők tábora is népes (Kenesei idézett munkáján kívül ide sorolhatjuk még Chafe-ét: Givenness, contrastiveness, definitness, subjects, topics and point of view: Ch. Li ed., Subject and topic. Academic Press, New York, 1976. 25—55; Ladd-ét: The structure of intonational meaning: Evidence from English. Bloomington, IN, 1980.; Gussenhoven-ét: Focus, mode and the nucleus: Journal of Linguistics 19. 1983: 377—417; Selkirk-ét — Phonology and Syntax: The relation between sound and structure. MIT, Cambridge, 1984. és Krifkáét — Focus and operator scope. In: R. Bosch — E. van der Stadt eds., Focus and natural language processing. Vol 1: Intonation and syntax. Heidelberg, 1995. 133—52): ők [284] lehetségesnek tartják több, nem azonos szemantikai szerepű fókusz jelenlétét az ige előtti tartományban. Végül néhányan (Whitney, The syntax and interpretation of A-bar adjunctions. PhD-disszertáció, University of Washington, 1984.; Jacobs, Funktionale Satzperspektive und Illokutionssemantik: Linguistische Berichte 91. 1984: 25—58; Drubig, Fokusstruktur und Fokuskonstruktion im Englischen. University of Tübingen, 1991.; Molnár, Topic in focus [= TIF.]: Acta Linguistica Hungarica 45. 1998: 89—166; illetve Gecső, Kvantorok, fókuszpozíció és kontrasztív topik a mai magyar nyelvben [= KFKT.]: MNy. 1999: 139—55) a topik és a fókusz metszetének, vagyis egyfajta „fókuszba helyezett topiknak” tekintik, éppen azért, mert az ilyen összetevő a diskurzus szintjén topikként viselkedik, míg hangsúlya és kontraszt-implikációja alapján a fókusz egy típusának tarthatjuk.

    3. Hol áll a kontrasztív topik? — Ahhoz, hogy behatárolhassuk a KT pozícióját a magyar nyelvben, előbb tisztáznunk kell, hogy milyen lehetséges sorrendben követhetik egymást az ige előtti tartomány összetevői.

Az igét megelőző pozícióba minden egyes összetevő mozgatással jut el a VP által dominált eredeti helyéről. A topik pozíciójába több összetevőt is mozgathatunk egyszerre (l. É. Kiss, MTOF.), vagyis a TopP kiterjesztés rekurzív; az ilyen szerkezetek mindig a mondat bal szélére kerülnek, tehát nem-topik funkciójú elem nem előzheti meg őket:

A diskurzusban betöltött funkciójuk a következőképpen ragadható meg (l. É. Kiss, Mondattan: É. Kiss — Kiefer — Siptár, Új magyar nyelvtan. [= ÚMNyt.] Bp., 1998. 22): „a topik szerepű összetevő azt a mind a beszélő, mind a hallgató által ismert vagy létezőnek feltételezett individuumot nevezi meg, amelyről a mondat predikátum része állítást tesz”. Mindebből az következik, hogy a topik csak referáló és specifikus névszói kifejezés vagy ilyet tartalmazó névutós kifejezés lehet. Ilyen összetevőknek minősülnek a tulajdonnevek, a határozott névelős DP-k, a specifikus határozatlan névelős főnevek, a specifikus számneves szerkezetek, továbbá a specifikus értelmű valamelyik, némelyik, néhány szavakkal bevezetett főneves kifejezések, illetve az ugyancsak specifikusként értelmezett valaki és valami névmások.

A topikéval szomszédos pozíciót az úgynevezett disztributív kvantor tölti be. Az ilyen szerkezetek közös tulajdonsága az ÚMNyt. szerint az, hogy „a kvantort követő állítás a releváns halmaznak a kvantor kijelölte elemeire egyenként igaz”. Ebbe a pozícióba is több elem mozgatható, ám sorrendjük nem egészen tetszőleges; az is-t tartalmazó szerkezetek² általában megelőzik a szokványos univerzális kvantorokat:

Meg kell jegyeznünk, hogy valójában nem húzható meg éles határ a topiknak tekintett összetevők és bizonyos disztributív kvantorok információs struktúrabeli szerepe között. Az is-t tartalmazó kifejezésnek (az IsP-nek) a minden, mindenki típusú kifejezésektől eltérő szintaktikai viselkedése is arra enged következtetni, hogy nem sorolható egyértelműen az univerzális kvantorok osztályába. Interpretációját nem kell feltétlenül az univerzális kvantorokéból levezetnünk, hanem az ÚMNyt. felfogásától eltérően tekinthetjük az egzisztenciális kvantor egy speciális változatának is. Ebben az esetben a releváns halmaz tágabb, mégpedig a topik interpretációjának megfelelő individuumhalmazzal azonos kiterjedésű. Az IsP-be mozgatott elem így topik-értelmezést kap — a diskurzusban betöltött szerepe egyébként sem tér el a topikétól —, amely a következőképpen hangzik:

(10) Az is-t tartalmazó kifejezés alá rendelt állítás a releváns individuumhalmaz legalább egy elemére meg az is-sel bevezetett kifejezés által denotált individuumra igaz.

A „legalább egy elem” — az egzisztenciális kvantor természetéből következően a halmaz összes individuumát is jelentheti, ezért az IsP-t is átmeneti kategóriának tekinthetjük a TopP és QP között. Ezt az átmeneti jelleget erősíti az is, hogy pozíciója éppen ezen két összetevő közé esik:

Az igéhez legközelebb álló a fókusz-összetevő, ez a „mondat tartalmi és hangsúlyozásbeli súlypontja” (cf. ÚMNyt. 39). Közé és az ige közé még igemódosító (pl. igekötő) sem ékelődhet:

A fókuszban szereplő elem mozgatásával az FP-nek nevezett összetevő jön létre,³ hangsúlyos elem ennek Spec-jébe kerül, az ige pedig a frázis fejébe (F-be) mozog, hátrahagyva esetleges igemódosítóját. A fókuszpozíciójában az igének csak bizonyos bővítményei és módosítói, illetve egyes szabad határozók fordulhatnak elő. Nem állhat ilyen helyzetben: [286]

1. univerzális kvantor:

A nem tagadószóval kombinálva azonban az imént felsoroltak közül néhány elem — de nem mind — kötelezően fókusz-helyzetbe kerül:

Léteznek olyan kifejezések is, amelyek csak a fókusz pozíciójában állhatnak; ilyenek

Az ige előtti tartományban tehát a mozgatással létrehozott funkcionális kategóriák dominancia-viszonyai a következők lesznek:

(24) TopP > IsP > DistP > FP

A magyar nyelvről az az általánosan elterjedt felfogás, hogy az igét megelőző kvantorok felszíni sorrendje egyben a hatóköri viszonyokat is tükrözi, vagyis a magasabb Spec-pozícióban lévő kvantor szélesebb hatókörrel rendelkezik, mint az általa c-vezérelt összetevő. Így az eltérő sorrendi viszonyok eltérő olvasatokat eredményeznek:

A KT — amint arra a bevezetésben utaltam — a mondat bal szélén fordul elő. É. Kiss (Configurationality in Hungarian, illetve SSAWO.) amellett érvel, hogy a tagmondaton kívül esik, vagyis az úgynevezett „balra kihelyezés” egy alesetének tartja, ahol a tagmondattól balra megjelenő összetevő koindexált egy argumentum-pozíciójú üres kategóriával. Molnár (TIF.) elveti ezt a megközelítést: rámutat, hogy nem csupán a KT sajátossága a hangsúlyos ejtés és a külön intonációs frázis kialakítása, hanem a szokványos topik esetében, vagyis a tagmondaton belül is találkozhatunk ehhez hasonló hangsúly-viszonyokkal. További érvei közé tartozik az a megfigyelés is, hogy a más nyelvekben (pl. angolban) előforduló balra kihelyezés nem jár együtt hatókör-inverzióval, jóllehet a KT izolálásával éppen erre a jelenségre kíván magyarázatot adni É. Kiss. Végül az alábbi mondatban egyértelmű, hogy a KT nem a tagmondaton kívül helyezkedik el, hiszen tőle balra egy topikként interpretált összetevőt találunk:

(26) Péter Öminden érdekes előadáson NEM tudott részt venni Lundban.

Molnár (TIF.) részletesen vizsgálja a topik-fókusz tagolás lehetséges definícióit, és arra a megállapításra jut, hogy a KT éppúgy „fogalmi alanynak” tekinthető, mint a szokványos topik. Interpretációjuk tekintetében is nagy a hasonlóság közöttük, hiszen egy releváns halmaz elemei közül választ ki egyet, vagyis megnevező funkcióval bír. A kontrasztot nem implikáló topikkal ellentétben azonban bármilyen típusú kifejezés denotátumát individualizálni képes, még az eredetileg nem megnevezésre, hanem jellemzésre szolgáló kifejezésekét is. Ezért aztán KT-ként olyan elemek is képesek funkcionálni, amelyek különben a topik pozíciójában sohasem állhatnának, így univerzális kvantorok (27a, b), is-kifejezések (mint (28b), bár az ilyen mondatok nem hatnak túl természetesen), csak fókusz-pozícióban álló kifejezések (29a, b, c), sőt, ragos melléknevek (32a, b) és főnévi igenevek (30a, b, c és 31a, b) is:⁵ [288]

A diskurzus szintjén a fenti mondatok mindegyikére az jellemző, hogy szövegkezdő (pl. társalgásindító) mondatként soha nem fordulnak elő, hanem mindig valamilyen szövegelőzményt feltételeznek. Ez a szövegelőzmény az esetek többségében egy kérdés, amelynek valamelyik eleme azonos a KT-ként funkcionáló kifejezéssel, vagy valamilyen logikai kapcsolatban — pl. rész–egész viszonyban — áll vele:

A KT tehát nem egyszerűen ugyanabban a pozícióban jelenik meg, mint a szokványos topik, hanem a szemantikai funkciójuk és a diskurzusban betöltött szerepük is több lényeges ponton megegyezik. A kétfajta topik kombinálódhat is egymással — bizonyos sorrendi megkötésekkel⁶ —, de míg szokványos topikból több is szerepelhet a mondatban, KT-ból legfeljebb egy fordulhat elő⁷: [289]

Ennek a megállapításnak ellentmondani látszik (35), ahol a prominens elem — vagyis a tagadószó — előtt egy univerzális kvantor áll, mégpedig a mondat bal szélén, ahol elvileg nem fordulhatna elő, a kvantor után pedig egy kontrasztot implikáló névszói szerkezet következik. Mindkét összetevőre érvényesek a KT-ra jellemző tulajdonságok: az univerzális kvantor hatóköre kisebb, mint a tagadásé, jóllehet megelőzi azt, a mondatnak pedig lehetséges egy kontrasztot tartalmazó folytatása (az alábbi mondatot É. Kiss Katalin nem tartja elfogadhatónak):

(35) Mindenkinek Ö Mária NEM vitt ajándékot (, Juli viszont igen).

Az ellentmondás azonban csupán látszólagos, valójában az univerzális kvantor és a tagadás sajátos viszonyában rejlik a válasz. A magyar nyelv ugyanis kerüli az olyan konstrukciókat, amelyekben az univerzális kvantor szélesebb hatókörű, mint a tagadás. Más nyelvekben, így a franciában is megfigyelhető, hogy ha a felszíni szerkezetben a tagadószó ilyen logikai operátor után áll, a hatókörük automatikusan megfordul (mint (36)-ban). Ahogy a mindenki és a tagadás kombinációja nem eredményezheti azt az értelmezést, hogy senki, úgy a tagadás és az egzisztenciális kvantor (valaki) kombinációja sem értelmezhető ilyen módon, vagyis az egzisztenciális kvantor pedig nem lehet szűkebb hatókörű, mint a tagadás (pl. (39a, b):

Ezekben az esetekben a fordított hatókör nem valamiféle sajátos hangsúlyhoz és hanglejtéshez kötött, választható értelmezésként, hanem a mondat jól formáltságának szükségszerű feltételeként jelenik meg.

A fenti megfigyelések alapján azt a hipotézist fogalmazom meg, hogy a KT — a többi topikhoz hasonlóan — a VP belsejéből, mozgatás eredményeképpen kerül a tagmondat elejére, és egy KtopP kiterjesztést hoz létre, amely közvetlenül dominálja egy prominens összetevő maximális kiterjesztését (vagyis IsP-t, DistrP-t vagy FP-t). A mozgatás célpontjául szolgáló pozíció kiválasztását többek között az indokolja, hogy a KT topik-értelmezéssel bír. A mozgatást tehát feltehetően az váltja ki, hogy az ilyen összetevő a numerációban a [+topik] jegyet kapja meg, ezért fel kell emelkednie Spec, KTopP-be, hogy ezt a jegyét leellenőriztesse a KTop funkcionális kategória erős [+topik] jegyével.⁸ A KT mindazonáltal bizonyos tekintetben el is tér a szokványos topiktól: preferáltan jobbra áll tőle, és mindig prominens hangsúllyal rendelkezik. A következő részben azt vizsgálom, hogy milyen jegyre vezethető vissza a KT prominens hangsúlya, és milyen következményei lesznek ennek a KT interpretációjára nézve.

    4. A KT és a fókusz viszonya. — Amint az előző részben utaltam rá, kontrasztot implikáló jellege és prominens hangsúlya miatt több nyelvész is a fókusszal (pontosabban, É. Kiss terminológiájával élve, a fókusz operátorral) rokonította a KT-ot. Molnár (TIF.) a két fogalom közötti összefüggést a [± exkluzív] és a [± kimerítő] jegyek kombinációjával próbálja megragadni. Eszerint mindkét típusú szerkezethez a [± exkluzív] jegy rendelhető, mivel a releváns halmaz egy elemének kiválasztásával egyidejűleg más elem(ek) kizárását implikálják az adott állításból, de míg a fókusz operátor a [+kimerítő] jeggyel rendelkezik, vagyis az összes alternatíváját kizárja az állításból, a KT a [–kimerítő] jegyet kapja meg, ami annyit jelent, hogy az alternatívák közül csak néhányat zár ki. Más terminust használva, a fókusz-operátor "-kizárással, a KT pedig $-kizárással jellemezhető.

Az előző pontban szereplő példák alapján az is kiderült, hogy (a tagadás kivételével) minden fókuszba mozgatható összetevő mozgatható a KT pozíciójába is (még azok is, amelyek soha nem tekinthetők szokványos topiknak), de megfordítva nem érvényes ez a szabályszerűség: is-kifejezés és univerzális kvantor, valamint egzisztenciális kvantor előfordulhat KT-ként, a fókusz pozíciójában viszont soha. A magyarázat éppen a fókuszoperátor és a KT különbségében rejlik, hiszen — figyelembe véve, hogy egy fókuszoperátoros mondat mindig tartalmaz egy egzisztenciális előfeltevést — el kell fogadnunk azt az állítást, hogy az "-kizárás implikálja az $-kizárást, az utóbbi viszont nem implikálja az előbbit (hiszen akkor ekvivalensek volnának egymással). Mindebből az is következik, hogy bár az univerzális kvantor és az is-kifejezés képes kontrasztot implikálni (ezért is prominensek, és ezért is szerepelhetnek a KT helyén), nem képesek "-kizárásra, ha viszont tagadószóval kombináljuk őket, akkor már rendelkezni fognak az "-kizárás tulajdonságával, mégpedig kötelező jelleggel. Nézzük meg ezt néhány példán keresztül! [291]

A névszói kifejezéseket halmazelméleti keretben általánosított kvantorokként szokás értelmezni. (Az általánosított kvantorok elméletéről részletesebben l. Barwise-Kooper, Generalized quantifiers and natural language: Linguistics and Philosophy 4. 1981: 170—229 és Keenan, The Semantics of determiners: Lappin ed., The handbook of Contemporary Semantic Theory. Blackwell, Cambridge, 1996. 41—63), valamint Szabolcsi, Strategies for scope taking [=SFST.]: Szabolcsi ed., Ways of scope taking. Kluwer, Dordrecht, 1997. 109—54 tanulmányát.) Ez annyit jelent, hogy minden névszói kifejezés egy halmazt denotál, amelyben egy rendezési reláció definiálható. Jelen esetben ez a részhalmaz-relációnak felel meg. A minden gyerek kifejezés releváns halmaza például a szituációnak megfelelő számú gyerekekből összes lehetséges módon összeállított részhalmazokat fogja tartalmazni, köztük azt a halmazt is, amelyben minden gyermek benne van. Az "-kizárás — amelyet (38b) illusztrál — azt jelentené, hogy a Minden gyerek ette meg az ebédet mondat akkor igaz, ha a releváns halmaznak csak azon részhalmazára volna érvényes, amely minden gyereket tartalmaz, az összes többire viszont hamis. Konkrét példával élve, (38b) akkor lenne igaz, ha (38a) igaz, (38) pedig hamis (tekintetbe véve, hogy Peti és Juli benne vannak a releváns halmazban):

(40) Peti és Juli megette az ebédet.

Nyilvánvaló, hogy (38a) implikálja (40)-t, így az utóbbi nem lehet hamis az előbbi igazsága esetén. Mindebből az a tanulság vonható le, hogy nem állhat a fókusz pozíciójában olyan kvantoros kifejezés, amelynek nincs tőle diszjunkt alternatívája, vagyis amelynek összes lehetséges (nem üres) alternatívája egyszersmind valódi részhalmaza is. (A "-kizárás tulajdonsága valójában csak a definit kifejezésekre, tulajdonnevekre, határozott névelőt tartalmazó szerkezetekre érvényes; az úgynevezett „megszámláló” kifejezések, mint amilyenek a számnevek, a több, mint Q N, kevesebb, mint Q N típusú szerkezetek stb., nem kizárást implikálnak, hanem megadják, hogy hány elemű halmazra érvényes az adott állítás. Erről l. bővebben Szabolcsi (SFST.) tanulmányát. A minden N kifejezés esetében tehát nem az a lényeg, hogy kizárja-e a lehetséges alternatíváit, hanem az, hogy van-e olyan alternatívája, amit nem implikál.)

Az univerzális kvantor tagadásakor viszont megfordul a helyzet, az ilyen névszói kifejezés a releváns halmaz azon részhalmazait denotálja, amelyek nem tartalmazzák az összes szóba jövő individuumot. Természetesen a részhalmazok egyike sem fogja implikálni azt a részhalmazt, amelyikben minden individuum szerepel, vagyis a nem minden gyerek kifejezésnek már van tőle diszjunkt alternatívája (ami nem más, mint a minden gyerek kifejezés).

Amennyiben az is-kifejezéseket nem az univerzális, hanem az egzisztenciális kvantorból eredeztetjük, akkor a Péter is kifejezés lehetséges denotátumai a releváns halmaz azon részhalmazai, amelyek legalább kételeműek, és az elemek egyike a Péter individuum. Ez annyit jelent, hogy a Péter is kifejezés a valaki és Péter kifejezéssel ekvivalens. (Ez utóbbi kifejezés azonban a természetes nyelvekben nem használatos.) Az így [292] jellemezhető részhalmazok alternatívájaként azok a részhalmazok szerepelnek, amelyekben nincs benne a Péter individuum, vagyis az alternatíva nem más, mint a valaki, de nem Péter kifejezés denotátuma. Nyilvánvaló, hogy az az állítás, amely igaz a valaki és Péter individuumhalmazra, igaz lesz a valaki, de nem Péter halmazra is, hiszen az előbbi valódi részhalmazként tartalmazza az utóbbit. A magyarázat tehát ugyanaz, mint az univerzális kvantor esetében: a fókusz-pozícióban csak olyan kifejezés állhat, amely nem implikálja az összes alternatíváját.

Ez a megkötés persze nem gátolja az univerzális kvantort és az is-kifejezést abban, hogy prominens összetevőként híd-intonációt alkossanak a KT-kal, vagy akár maguk is a KT pozíciójában állhassanak. Egyetlen szerkezettípus van, amely nem alkothat híd-intonációt a KT-kal, pedig maga lehet KT. A valami, valaki-típusú kifejezésekről van szó. Az ilyen elemek csak a topik pozíciójában állhatnak:

A jelenség magyarázata az lehet, hogy a valamit kifejezés mögötti releváns halmaz bármely nem üres részhalmaza kielégíti a valamit denotátumát, az ilyen kifejezéseknek tehát az egyetlen lehetséges alternatívája az üres halmaz, vagyis a semmit denotátuma. Megfogalmazhatjuk tehát hipotézisünket, mely szerint a KT-kal híd-intonációt csak olyan összetevő alakíthat ki, amelyiknek van nem-üres alternatívája.

Térjünk vissza az állításra, hogy a KT — a fókuszhoz, illetve más prominens összetevőkhöz hasonlóan — valamiféle kizárást, kontrasztot sugall. A következőkben azt a hipotézist fogalmazom meg, hogy szemantikai interpretációja tekintetében a KT-os mondat a többszörös fókuszt tartalmazó szerkezetekkel egyenértékű, és eltérésük csak az információs struktúrában mutatható ki. A későbbiekben kitágítom ezt a hipotézist, és az analógiát kiterjesztem az ige előtt és után egyaránt prominens összetevőt tartalmazó mondatokra is.

(Folytatjuk.)

¹Ezúton kívánok köszönetet mondani Kenesei Istvánnak, É. Kiss Katalinnak és Gecső Tamásnak a dolgozat elkészítése során tett segítő szándékú észrevételeiért; tanácsaikat igyekeztem beépíteni a cikkbe.

²Ebben a dolgozatban az úgynevezett kvantitatív is-kifejezésekről esik szó, a megfigyelt szabályszerűségek csak ezekre vonatkoznak. Az emfatikus és kvantitatív is közötti különbségekről lásd Pińónt (Heads in the focus field [= HITFF.]: Approaches to Hungarian 4. 1992: 99—122).

³A fókuszált összetevő, vagyis a fókusz-operátor mozgatásának célpontját illetően eltérőek a nézetek: Ortiz de Urbina (Parameters in the grammar of Basque. Foris, Dordrecht, 1991.) Spec, CP-be, Tuller (The syntax of postverbal constructions in Chadic: Natural language and Linguistic Theory 10. 1992: 303—34) és King (Configuring topic and focus in Russian. CSLI Publications, Stanford, 1995.) Spec, IP-be, Bródy (Remarks on the order of elements in the Hungarian focus field [= Remarks]: Approaches to Hungarian 3. 1990: 95— 121), Tsimpli (Focusing in Modern Greek: É. Kiss ed., Discourse configurational languages. Oxford University Press, 1994. 176—206) és É. Kiss (Sentence structure and word order [= SSAWO.]: Kiefer — É. Kiss eds., The syntactic structure of Hungarian. Academic Press, San Diego, 1994. 1—90, valamint MTOF.) Spec, FP-be, Laka (Negation in Syntax. On the nature of functional categories and projections. PhD disszertáció, MIT, Cambridge, 1990.) és Pińón (HITFF.) pedig Spec, S -be helyezi. Az eltérések a nyelvek közti különbségekből is adódhatnak. A továbbiakban mindenfajta érvelés nélkül a Spec, FP verziót fogom alkalmazni.

⁴Az is-kifejezésekre vonatkozó megjegyzést a csak-ot tartalmazókra is ki kell terjesztenünk: egyedül a kvantitatív csak-ot tartalmazó mondatok relevánsak a dolgozat szempontjából. (24b)-t így elfogadhatatlannak kell minősítenünk, jóllehet kvalitatív értelmezésben (’Péter nem csinált egyebet, mint három lányt megcsókolt’) helyes a mondat.

⁵Bármilyen kontrasztív topik azonban nem alkothat híd-intonációt bármilyen prominens kifejezéssel. A jelenség — amint arra Gyuris 1999 (A pragmatic account of the distribution of Hungarian quantifiers in contrastive topic, Doximp 3: Graduate Students’ Third Linguistics Symposium. Working papers in the theory of grammar 6: 97—106, MTA Nyelvtud. Int., a továbbiakban PAD.) és É. Kiss 2000 (A [+referáló] és a [+specifikus] jegyek ellenőrzése a kontrasztív topik esetében: Büky L. — Maleczki M. szerk., A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei. SZTE, 2000. 85—96, a továbbiakban: RSJ.) rámutat — az egymással kontrasztba állítható kifejezések monotonicitás-tulajdonságaival magyarázható.

⁶A példákból megfigyelhető, hogy az a mondat elfogadhatóbb, amelyben a szokványos topik megelőzi a KT-ot, szemben a másik sorrenddel. Elgondolkodtató továbbá, hogy azon mondatok közül, amelyekben előbb van a szokványos topik, jobban formált az a változat, ahol a mondat alanya megelőzi a tárgyat (34a, szemben 34a’-vel), míg éppen fordított a helyzet, amennyiben a KT megelőzi a másik topikot (34b, szemben 34b’-vel):

Ez arra enged következtetni, hogy a szokványos topiknak magasabb helyet kell elfoglalnia a mondatrészek hierarchiájában, mint a KT-nak — éppen úgy, ahogy az egyetlen topikot tartalmazó, semleges hanglejtésű mondatban az alany topikba mozgatása is elfogadhatóbb eredményhez vezet, mint a tárgyé:  

Ezek a megfigyelések amellett a hipotézis mellett szólnak, hogy a magyar mondat alapszerkezete nem biztos, hogy igekezdő, hanem lehetséges, hogy alanykezdő. Amint azonban É. Kiss Katalin felhívta rá a figyelmemet, ezek az érvek nem perdöntőek annak eldöntésében, hogy alanykezdő-e a magyar nyelv, hiszen számos érv létezik az ellenkezőjére is.

⁷É. Kiss (RSJ.) a jelenséget azzal magyarázza, hogy “a több kontrasztív topik esetén létrejövő többszörös kontraszt értelmezhetetlenné tenné a mondatot” (87). Ha É. Kiss megjegyzése helytálló, akkor a Gecső (KFKT.) által konstruált és alább idézett példában csak látszólagos a KT halmozottsága, ugyanis a mondat minden egyes lehetséges értelmezésében egyszerre csak egy KT szerepel, hiszen egyszerre csak egy KT szerepel, hiszen egyszerre csak egy összetevő implikál kontrasztot. A mondatjelentések tehát nem integrálódnak, hanem külön-külön véve eltérő szituációkra utalnak:

(47) c) Ö János Ö a Börzsönyt Ö a biciklijével bejárta.

⁸A magyar mondat [+topik] jegye feltételezésem szerint mindig erős. Ez magyarázza azt is, hogy az alábbi feleletek közül csak az első tekinthető adekvát szövegfolytatásnak:

9Természetesen Molnárnál ezek nem nem szintaktikai értelemben vett, vagyis nem mozgást indukáló jegyek.

Gécseg Zsuzsanna

Vissza a Tartalomhoz

This paper analyses the main syntactic and semantic characteristics of Hungarian contrastive topic in the theoretical framework of what is known as the minimalist version of generative grammar. The author’s initial hypothesis is that the semantic interpretation of contrastive topic is identical with that of a prominent postverbal constituent (both denote a function), whereas their roles in the information structure of the sentence differ from one another. Therefore, an item standing in the position of contrastive topic (this may be any constituent that is able to imply some contrast) moves from its postverbal position into the first inherently prominent position of the sentence to create a KTopP projection and have its [+ topic] and [+ prominent] features checked. With respect to contrastive topics containing the verb (or some other predicative item), she claims that these move into Spec of KTopP, too, but since the predicative portion of the sentence cannot remain empty, the moved predicative phrase — in a manner analogous to the operation applied in wh-movement — is ‘copied back’ into its original position where semantic interpretation itself is carried out.

Zsuzsanna Gécseg

Back to Contents