Oldalak: 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282

A perfektivitás mibenlétéről
a magyar nyelvben a meg igekötő funkciói kapcsán

    1. Ha futólag végigtekintünk a meg igekötő utóbbi évtizedeinek irodalmán, azt tapasztaljuk, hogy a neki tulajdonított, egységesnek messze nem tekinthető szerepkör érdekes módon éppen az aspektuskutatások fejlődésének, az aspektualitás körébe tartozó fogalmak pontosításának köszönhetően fokozatosan szűkül, egyre általánosabbá válik. Az igekötőkről szóló mai napig legteljesebb monográfia írója, J. Soltész katalin még tíz szerepét különíti el az igekötő nélküli és a meg-es ige jelentésének összevetése alapján [262] (Az ősi magyar igekötők. Akadémiai Kiadó, Bp., 1959. 30—51). Ezek a következők: 1. hátra-vissza (megjön, megtér, megfordul); 2. perfektív funkció (megcsinál, meggyaláz, megbolondul, megcukroz, megborjadzik, megdördül, megcsillan); 3. a cselekvés megkezdődése, beállása (megun, meghall, megkíván); 4. momentán cselekvés kifejezése (megborzong, megnyom, megrázkódik, megvakar); 5. konkretizáló szerep, azaz egyszeri történés, előfordulás megjelenítése (megbecsül, megbízik, meghal, megér); 6. a cselekvés eredményessége (megkeres, megoltalmaz, megvéd); 7. félperfektivitás (meggyengít, megárad, meghajt, megfeledkezik); 8. átvitt, elvont értékű használat (megbánt, megbélyegez, megtörik); 9. speciális jelentés (meghív, megtisztel, megfázik, megél); 10. jelentésváltoztatás (megbocsát, megbecstelenít, megkövet, megfelel). Ez utóbbi szerepéről akkor beszél, ha „a mai nyelvállapotban van az igekötős igének olyan jelentése, amely a puszta ige jelentésével csak egészen lazán, néha egyáltalán nem függ össze” (i. m. 50).

A meg-gel foglalkozó másik jelentős dolgozat szerzője, Jean Perrot Móricz Zsigmond „Boldog ember” című regényében talált előfordulásai alapján dolgozza fel használatát (Adalékok a meg igekötő funkciójának vizsgálatához a mai magyar nyelvben. NytudÉrt. 52. sz. 1966.). Jelentéstartományainak tapasztalt gazdagsága óvatosságra inti, ezért nem köti minden megjelenésmódját az aspektualitáshoz, ám azt is megjegyzi, hogy funkciói „olyan megkülönböztetéseknek képezik alapját, amelyek a hagyományosan igeszemléletnek nevezett képzetcsoportba tartoznak” (i. m. 66). A vizsgált meg-es igék túlnyomó többségében is az általa perfektivitásnak-rezultativitásnak nevezett funkciót találja meg. Így: A) a fizikai tevékenységet vagy munkát leíró igékkel társultakban: megacéloz, megköszörül, megszámol, megfej, megver, megköt; B) a tág jelentésű igékhez kapcsolódókban: megcsinál, megtesz, megeszik, megnéz, meghallgat, megfázik, megfagy; C) az eredményre való törekvést igekötő nélkül is valamelyest magukban hordó meg-es igékben: megtölt, megterhel, megfog, megkap, megragad, megvár, meggyilkol, meggyógyít, megvakul, megszelídít; D) a valamely helyzet felé haladást, valamivé válást jelölő mediális alapigékhez járulókban: megmenekül, megnő, megérik, megszokik, megszűnik, megjelenik, megszületik, megpuffad, megszorul, megbukik, meggazdagodik, meglágyul (i. m. 18—33).

A meg funkcióit 141 ugyancsak szövegből vett ige alapján elkülönítő Beöthy—Altmann szerzőpáros kilenc jelentéskategóriát állított fel, mely közül nyolcnak közös eleme a befejezettség: 1. befejezett cselekvés: megért; 2. befejezett cselekvés + jelentésmódosítás: megismer; 3. teljesen új jelentés: meglenni; 4. befejezettség + új jelentés: megfigyel; 5. befejezett cselekvés eredménnyel: megtalál; 6. mozzanatosság; 7. befejezettség + mozzanatosság: megáll; 8. befejezettség + egyszeriség: megcsavar; 9. duratív cselekvés: megmarad (The Diversification of Meaning of Hungarian Verbal Prefix meg: NyK. 87. 1985: 188).

Kiefer Ferenc az igekötőknek a szakirodalomban megszokottnál jóval kevesebb szerepet tulajdonít: „a magyarban az igekötőnek három különböző funkciója van: (a) a perfektiválás (aspektusképzés), (b) akcióminőség-képzés és (c) szóképzés” (Strukturális magyar nyelvtan 1. Mondattan. Akadémiai Kiadó, Bp., 1992. 830). Ahogy az egy korábbi írásából is kitűnik, az eredeti jelentését elvesztett, kiüresedett meg-et csupán aspektusmegjelenítő elemnek tekinti, s különböző használatait ebből a szerepéből, valamint az alapige aspektusából vezeti le: „a meg- jelentése egy: a perfektiváló funkció” (Az előfeltevések elmélete. Akadémiai Kiadó, Bp., 1983. 166—9). Mivel szabályaira a későbbiekben utalok, itt nem részletezem őket.

Az idézett munkák a meg részletező, teljességre törekvő szemantikai alapú leírására s a funkcióit elméleti keretbe foglaló, azokat az aspektualitás fogalomkörébe beágyazó bemutatására egyaránt példával szolgálnak. Hogy ennek ellenére újabb leírásukra [263] vállalkoztam, annak alapvetően két oka van: egyfelől az eddigieknél gazdagabb példaanyagon kívántam vizsgálni a meg nemegyszer eltérően meghatározott jelentéseit (l. az idézett munkákat), másfelől szándékom volt, hogy az igekötős igék létrehozását eredményező szintaktikai változások behatóbb követésével a perfektiválás mibenlétének, jellemzőinek feltárásához a Kieferétől egyes pontokon eltérő értelmezésem tükrében esetleges módosításokkal, kiegészítésekkel járuljak hozzá. A kitűzött feladatok elvégzéséhez kellő mennyiségű meg-es igére volt szükségem. Az anyaggyűjtésre két mód ígérkezett: vagy a szótárt hívom segítségül, vagy meghatározott szöveg igekötős igéit jelölöm ki vizsgálandó korpusznak, ahogy ezt Perrot és a Beöthy—Altmann szerzőpáros tették. A szótár mellett szóltak előző igekötővizsgálataim tapasztalatai: a szótári szócikkek tartalmazzák a szavak teljes jelentéstartományát, nyomon követhető bennük a konkrét—átvitt jelentések változása, utalnak a megfejtésüket segítő régi és tájnyelvi előfordulásokra, s nem utolsó érv a szótári anyag mellett annak viszonylagos teljessége.

Elemzésemet tehát A magyar nyelv értelmező szótára mintegy 1000 meg igekötős igéjének összes jelentésén végeztem el az alábbi módon. Az igekötős igéket hármas vizsgálati szempont: szemantikai jellemzőik, morfológiai jegyeik, szintaktikai viselkedésük alapján homogén csoportokba helyeztem. A szemantikai nézőpont elkerülhetetlen szubjektivitásából következő bizonytalanságokon tapasztalataim szerint a másik két módszer segített úrrá lenni, valamint a hibák korrigálására is alkalmasnak bizonyultak. Persze így is találkoztam átmeneti alakokkal, melyek ismérveik alapján akár több társulásba is besorolhatók lennének. Megítélésükben ilyenkor az döntött, hogy melyik család dominánsabb jegyeivel egyeznek sajátosságaik. Második lépésként a puszta igekötő nélküli igét tartalmazó szintagma és az igekötős összevetésével próbáltam a perfektiválás adott csoporton belüli szemantikai, szintaktikai sajátosságait megragadni. Munkámnak ez a része gyakorlati jellegű volt, adatgyűjtés és -feldolgozás, amit arra a feltevésre építettem, hogy a meg alapvető funkciója a perfektiválás. A fogalom meghatározására, az esetlegesen azzal együtt járó vagy attól eltérő jelentéseknek az elkülönítésére, az elméleti megállapítások megtételére csak konkrét elemzések birtokában vállalkoztam. A módszer reményeim szerint megnyugtatóan széles nyelvi példaanyaggal segíti annak eldöntését, hogy a perfektivitás jellemzői közül melyek mondhatók a magyar nyelvben inkább meghatározónak. Hogy az utóbbi munkafolyamat, vagyis a perfekció fogalmának leírása dolgozatom következő fejezetében mégis megelőzi a következtetésekhez kiinduló pontul szolgáló meg igekötős igéket, csupán az áttekinthetőbb szerkesztést szolgálja.

    2. A perfektivitás, a perfektiválás mikéntje a magyar nyelvben. — A perfektív szituációk létrehozásához mintául szolgáló igecsoportnak olyat kellett választanom, melyben az igekötő minden kétséget kizáróan grammatikalizálódott elem, vagyis funkciója kimerül abban, hogy alapigéjének jelentését az aspektualitás körébe vonható tartalommal gazdagítja. Ennek a feltételnek a 3. A) pontba sorolt igetípus felelt meg. Az idesorolt alakok igekötő nélküli és igekötős igéi azonos jelentéssel/jelentésekkel bírnak: ír — megír, boronál — megboronál, öntöz — megöntöz, csinál — megcsinál. Az alapigék közös vonása, hogy jelentésük teljessége elég széles bővítménykeretet enged meg, vagyis vonzatokkal, szabad határozókkal, valamint azok nélkül egyaránt előfordulhatnak. A meg kapcsolódása azonban, miként az ír szóhoz rendelhető (1a–d) bővítmények és a velük alkotott jobb oldali mondatok illusztrálják, nem tetszőleges, helyes szerkezeteket ugyanis ezzel az igekötővel csak tárggyal nyerhetünk. Határozói vonzatok esetén már más, irányjelölő igekötők jelenhetnek meg, tranzitív igéről lévén szó akkor is tárggyal (1c, d). Mindebből az a következtetés valószínűsíthető, hogy az aspektuális szembenállásokat nyelvünkben az alapigék és képzett igekötős származékaik csak [264] egymással megfeleltethető bővítményeikkel együtt alkotnak, akkor is szórendi megkötésekkel. Tehát nem az ír « megír, ír « felír, ír « leír stb. igék állíthatók párba, hanem a velük létrehozható szintagmák:

A jobb oldali (2c, d) jó, valamint a (2a, b) rossz mondatok már a tárgy minőségének és az igekötő jelenlétének összefüggéseit példázzák, nevezetesen azt az ismert tényt, hogy az igekötős igék tárgyai határozatlan vagy határozott névelősek lehetnek:

Az igekötős igék és a névelős tárgyak együttes előfordulásának okát jó egy évszázaddal ezelőtt írt tanulmányában Budenz József így magyarázza a meg igekötőről szóló tanulmányában: „a perfectiót kifejező meg-es ige meg a maga haladó, s egyszersmind hátmegé-tevő, azaz egyre perfekciót eszközlő cselekvésének határ- és végpontot kíván, minthogy csak ez által állhat be a teljes perfectio: e határ- és végpont pedig azáltal adatik meg, hogy a tárgyat, mint a cselekvés által elvégzendő, mintegy megjárandó, kiszabott mennyiségű és mértékű föladatot kitesszük” (A magyar meg igekötőről. Bevezetésül az árja nyelvek néhány állítólagos hatásáról a magyar nyelvre: NyK. 2. 1862: 182, kiemelés tőlem: Sz. K.).

A tárgy mint határ- és végpontjelölő említése Budenz magyarázatát egyenesen köti az utóbbi évtizedek perfekciómeghatározásainak egyik kulcsfogalmához, a határoltság, a grammatikai határolók státuszának kérdésköréhez. Az aspektualitás, mint ismeretes, szorosan összekapcsolódik a Guillaume által a cselekvés belső idejének nevezett fogalommal (G. Guillaume, Immanence et transendance dans la categorie du verbe Language et science du language. 3-e éd. Paris, 1973. 47—8).

Összefoglalva az aspektusirodalomnak a belső időre vonatkozó fontosabb megállapításait, az alábbiakat kell kiemelnünk. Megjelenítésének az imperfektív — perfektív szembenállásban megtestesülő főbb jellegzetességei a határ hiánya, a cselekvésnek mint folyamatnak a tükrözése egyfelől, másfelől pedig határ általi korlátozottsága, illetve pontszerű teljes egységként történő bemutatása. A cselekvés időbeli határát megszabó, folyamatának végpontjául szolgáló határolók grammatikai státusza nyelvenként változik, s ennek megfelelően megítélésük is eltérő, sőt ellentmondásos. Az angol nyelvű szakirodalomban legfőképpen atelikusként — telikusként emlegetett megkülönböztetésnek ismerjük tágabb és szűkebb értelmezését. A telicitás szorosabb magyarázata szerint a belső idők határoltsága leginkább magában az igében, annak jelentésében, aspektusában vagy akcióminőségében foglaltatik benne. Például a die (meghal) telikus, azaz perfektív ige, mivel egyértelműen magában foglalja a végállapottal bíró folyamat képzetét. Az orosz nyelv aspektuális sajátosságainak ismeretében nem tekinthetjük véletlennek, hogy az aspektusviszonyok és az igealakokhoz kötött időbeli határoltság, határnélküliség problematikája egyik központi [265] kérdése a kutatásoknak. A szláv nyelvekben a határolók ugyanis az ige morfológiájába beleépült, az egész igei lexikát átívelő grammatikalizálódott morfémák, zömében affixumok. H. K. Szerenszen már 1962-ben az imperfektív — perfektív szembenállásnak megfelelő ún. vid-kategóriákat mint a határoltságot és annak hiányát megtestesítő alakokat definiálta (Vid i vremja v szlavjanszkih jazikah. In: Voproszi glagolnogo vida. Moszkva, 1962. 184—96). Gondolatmenetét idézve az igekötős befejezett (szoversennij) vid kategóriába tartozó procsitáty ige belső ideje teljes, pontszerűen körbehatárolt, a folyamatos (nyeszoversennij) csitáty alaké pedig határ nélküli.

Más nyelvekben a grammatikalizáltság eltérő fokait mutató, lassan kötött morfémává váló, főként irányjelentéssel bíró elemek tölthetnek be hasonló szerepet. Az angol nyelvben ilyenek az out, up, apart stb. partikulák, melyeket térbeli irányjelentésük szinte predesztinál arra, hogy alkalmasak legyenek a folyamatok végpontjának megadására, illetve hogy metaforikus kiterjesztéssel behatároltságuk képzetét keltsék (J. L. Bybee — Ö. Dahl, The creation of tense and aspect systems in the languages of the world. In: Studies in Language 13. 1989: 86). De említhetnénk a magyar igekötők sajátos problémákat felvető fejlődését is. Az aspektualitást nem csak az igék morfológiai, esetleg szemantikai jegyeihez kötő hasonló megfigyeléseknek köszönhetően a 80-as évektől a kutatások tárgya kiszélesedett, s az addiginál jóval nagyobb figyelem irányult az ige jelentése és valenciaszerkezete közti összefüggésekre, az aspektus alakításában kimutatható összefüggéseikre.

A tárgy határolóként való felfogásának Budenz-i gondolata e tágabb, az aspektust a mondat sajátosságának tartó felfogáshoz illeszthető harmonikusan, melyben a tárgy az aspektus alakításának egyik tényezője, mégpedig a cselekvések végpontját kijelölő, azt szélesebb értelemben telikussá (végpontossá) tevő elem. Mint azt tapasztaljuk, a telicitás és a perfektivitás fogalma ebben az értelmezésben érezhetően szétválik, a végpontosság mintegy a befejezettség előfeltétele lesz: „A telikus szituáció magában hordozza a végpontot, amelynek elérése után a szituáció teljes, befejeződött” (Kiefer i. m. 1983. 156). A tárgy tehát amellett, hogy megnevezi a cselekvésátvitel elszenvedőjét, áttételesen megszabja a cselekvéshez szükséges határokat, melyek természetesen sokfélék lehetnek. A mama főzi a tojást és a mama a karácsonyi ebédet főzi szerkezetek tárgyai például messze eltérő cselekvési időket feltételeznek. A tárgynak ezt a szerepét én külső határoló elnevezéssel különíteném el a meg-nek a cselekvések belső idejét lezáró, perfektiváló belső határolói jelentésétől. A cselekvések belső időhatárait megszabó meg és a külső határokat jelentő tárgy együttes jelenléte nyelvünkben az egyértelműen perfektívnek tartott szituációkban arra enged következtetni, hogy létrehozásuk dominánsan két feltétel teljesüléséhez köthető, nevezetesen a cselekvés végpontját, határait megadó külső határoló — jelen esetben a névelős tárgy — és egy perfektiváló marker, az igekötő meglétéhez. Néhány tárgyfajta ugyan önmagában is befejezetté tehet (ezekről részletesen a 3. A) pontban szólok), de az így keletkezett egypólusú szerkezetek szigorú szórendi szabályokhoz kötve értelmezhetők csak befejezettként, sőt a megítélésük körüli bizonytalanságokat mutatja, hogy a szakirodalomban is találunk eltéréseket meghatározásukban.

A tárgyi határolók fontos szerepének ismeretében nem véletlen, hogy a magyar szakirodalom a perfektivitás fogalmát szinte a kezdetektől a céljukat elért, jól meghatározott eredménnyel vagy végállapottal leírható események, történések képével, általában a befejezettség képzetével azonosítja. Ezt az értelmezést vizsgálataim alapján csupán annyiban módosítom, hogy a perfektivitás, a határolókkal megadott „célok” elérése a cselekvések, történések oly módon történő befejezése avagy megszűnte, hogy azzal egyszersmind új minőségek, új állapotok jönnek létre: [266]

(Az imperfektív szituációk ezzel szemben abbahagyhatók, újrakezdhetők, nem zárják ki a továbbfolytatás lehetőségét: Délelőtt boronálták a földet, de megeredt az eső, így csak dél körül tudták folytatni.)

Nem sokban különböző gondolat rejlik Földi Jánosnak a meg szerepét meghatározó soraiban, amit a perfekció első meghatározásának is tekinthetünk: „Mikor valamelly kész és véghez ment dólgot jelentünk, élünk ezzel: meg” (Magyar Nyelvkönyv avagy Grammatika. Közzéteszi Gulyás Károly. Bp., 1912. 281). J. Soltész Katalin úgyszintén a befejezettség szinonimájaként használja a szót. Jean Perrot az értelmezés tágabb lehetőségét nyújtva effektivánsnak mondja a meg-et, s effektiváló tulajdonságát abban látja, hogy a cselekvéseket cselekedetté alakítja. (Az előbbi fogalom nála körülbelül megegyezik a Vendler-i aspektuális séma azonos igetípusával, jellemzőjének a határozatlanságot, az időhatárok hiányát tekinti: A pióca nagyon csípett. A cselekedet — Vendlernél accomplishment — ezzel szemben konkrét, egyénített, időhatárai lezártak: megcsípett akkor a rák (Z. Vendler, Verbs and Times: The Philosophical Review 66. 1957: 143—60). Perrot mindamellett fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a magyar nyelvben ez a lezártság többé-kevésbé érezhető befejezettséget kölcsönöz az igekötős ige jelentésének, „amelyhez — az egyes igéknek és használatoknak megfelelően — kisebb-nagyobb mértékben az eredményesség kifejezése is társul” (i. m. 18). Ez utóbbi megjegyzése szintén inkább a hagyományos befejezettség felfogással rokonítja kategóriáját.

A szinte egybehangzó perfektivitás = befejezettség/célhoz érés/eredményesség fogalomkörhöz képest Kiefer perfektivitás-meghatározása látszólag távol áll a hagyományos megfogalmazásoktól. Rendszerében az imperfektív és perfektív szituációk abban különböznek egymástól, hogy míg az előbbiek belső ideje felosztható, addig az utóbbiaké „oszthatatlan egész, függetlenül attól, hogy a szituáció milyen hosszú ideig tart” (i. m. 1983. 151). Vö.:

„Amikor Anna írja a leckét, nem szabad őt zavarni.”

*„Amikor Anna megírja a leckét, nem szabad őt zavarni”.

Kiefer gondolata s az egyes szerzőknél egybehangzóan imperfektívnek vagy perfektívnek mondott mondatok eltérő elméleti megközelítései azt a kérdést vetik fel, hogy példának okáért az Anna megírta a leckét mondatban vajon a cselekvés befejezésével, végállapotának képével, illetve belső idejének oszthatatlanságával azonosítsuk-e a megjelenített tartalmat vagy esetleg mással. Másképpen szólva a határoltságot mint a folyamat végállapotának megragadását vagy mint a szituáció egységes, totális időképét fogjuk-e fel. Hangsúlyozom, a döntés jelen esetben nem a helyes elméleti alapvetés elválasztását jelenti a helytelentől, hisz mindkettő egyaránt helytálló, hanem annak megválaszolását, hogy a perfektivitás jellemzői közül melyek feleltethetők meg inkább a magyar nyelvnek, tükrözik jobban az aspektus megjelenésének nyelvünkre jellemző vonásait. Mindezt azért tartom fontosnak, mert az igekötős igék használatának némely ténye mintha ellentmondana annak, hogy a belső idő oszthatatlansága kizárólagos és inherens jegye a magyarban a perfektivitásnak, ahogy az sem tűnik egyértelműnek, hogy a befejezett szerkezetek csak-is egymásutániságot fejeznek ki. (Az utóbbi kérdés sarkalatos pontja Wacha Balázs [267] aspektusfelfogásának: Wacha Balázs, A folyamatos — nemfolyamatos szembenállásról: ÁNyT. 17. 1989: 279—328.) A szóban forgó jelenségeket a (4a–f) mondatok illusztrálják:

Mint ismeretes, az igekötős igék egy részénél az igekötő hátravetésével tesszük folyamatossá a szituációkat ((4b) mondat). Ám néha mintha megfeledkeznénk e szabályról (4a), máskor pedig követése kétséges, sőt helytelen mondatokat eredményez (4d, f). Miben rejlik e látszólagos következetlenség magyarázata? A kérdés megválaszolása külön dolgozatok tárgyát képezné, így most csak a témámmal összefüggő tényezőkről szólok. Egyik lehetséges ok az igekötő képzői funkciója: az alapigék és igekötős származékaik a köztük lévő laza, kisebb-nagyobb nehézséggel felfedhető és kibogozhatatlan szemantikai kapcsolatokra egyaránt számos példával szolgálnak. Mint arra utaltam, az igekötő nélküli igék a hagyományosan összetételnek tartott esetekben is csak meghatározott bővítményeikkel tekinthetők az igekötősek alapigéinek, következésképpen legtöbb igekötős igének nincs szoros értelemben vett alapigéje: ? — felszáll, ? — feláll. Az igekötő hátravetése valójában e „hiány” pótlásának, a perfektív forma folyamatossá alakításának eszköze, s egyben az igekötő és az igéje közötti még meglévő szemantikai viszony jelölője. Bizonyára ez utóbbival ellentétes indíttatásból, az igekötő és alapigéjének szerves jelentésbeli egységét bizonyítandó marad együtt a két morféma, ha az alapige nem létezik (4f), illetve ha a két ige jelentése követhetetlenül eltávolodott egymástól (*miközben rúgott be). Annak, hogy az első esetben mégis elég nagyvonalúan alkalmazzuk az imperfektiválás szabályát (4a), meglátásom szerint legfőbb oka igeidő-rendszerünk sajátosságában keresendő. Minthogy nincsenek jelölt folyamatos időink, két egyidejű történés, cselekvés leírásakor nincsenek kötelező szabályaink a kifejezésükre használt igék aspektuális egyeztetésére sem, ahogy a perfektív szituációk belső ideje is megbontható (4e). Az általam megkérdezett (magyar szakos) egyetemisták figyelme például fennakadás nélkül siklott el a következő mondat „hibája” fölött: Miközben megfőzte az ebédet, háromszor is telefonált a férjének.

Feltehetőleg időviszonyításunk említett nagyvonalúsága a válasz arra, hogy bár nyelvészeink első nyelvtanainktól kezdve szólnak a meg befejezettséget kifejező szerepéről, a belső idő oszthatatlansága észrevétlen marad számukra. Egyedül Földinél találtam,
a szerencsés példáinak köszönhetően, implicit módon erre utaló nyomokat (i. m. 281). A befejezettség egy jegyének kiemelkedése a többi közül, dominánssá válása különben nem idegen az aspektus megjelenésmódjának általános tendenciáitól. Bybee és Dahl gondolatát idézve a perfektivitás fő jellemzőiként említett vonások közül — totalitás, végállapot, eredményesség, pontszerűség, oszthatatlanság — egyik erőteljesebben jelenítődhet meg, mint a másik a különböző nyelvekben, vagyis a perfektivitás más-más összetevőire helyeződhet bennük a hangsúly (i. m. 89).

    3. A meg igekötős igék szemantikai, morfológiai, szintaktikai csoportjai. — A) A meg mint a befejezettség prototipikus megjelenítője — a cselekvések, történések befejeződése azok célhoz érésével, új állapotok létrejöttével. — Az igekötő nélküli igék határozott szemantikai jellemzőkkel bíró, főként [268] fizikai cselekvéseket írnak le, tárggyal végpontossá tehetők, az intranzitív alakok magukban foglalják tárgyukat, tehát eleve végpontosak. Kiefer az alapige aspektuális jellemzőiből kiindulva azonos következtetésre jut: „ha az ige telikus, nem inchoatív szituációt ír le, a perfektiválás mindig lehetséges” (i. m. 1983. 166). Az alapige és az igekötős esetükben hozhat létre a szláv nyelvekéhez leginkább hasonlító imperfektív — perfektív aspektuspárt: ír — megír, főz — megfőz stb. A befejezetté alakulással együtt járó szintaktikai változások követik a perfektiválás leírt alapszabályait:

mosakodik (’mossa magát’) ® megmosakodik (’megmossa magát’).

A *-gal megjelöltek érdekes módon igekötősen válnak intranzitívvá: almát reggelizett/megreggelizett (a jelenségről bővebben: Szili Katalin, A tárgyasság a magyar nyelvben: Nyr. 2000: 356—69). Néhány eszközhatározó raggal álló ige mellett e bővítmény viselkedik határolóként: birkózik vkivel/megbirkózik vkivel.

A külső tárgyi határolók és a meg által együtt alkotott perfektív szerkezeteken kívül kell szólnom a csoport alapigéinek „egypólusú” mondatokban való előfordulásáról, amikor is a tárgy önmagában teszi befejezetté a szituációt. Ismételten hangsúlyozom, perfektívként az igekötő nélküli ige és a tárgya csak szigorú szórendi megkötésekkel értelmezhető, ekkor sem minden kétséget kizáróan. Feltételesen perfektiválhatnak tehát: a határozatlan névelős eredménytárgy, ha az ige megelőzi (5a); a számneves tárgyak (5b); az állandósult szókapcsolatokban az ige előtt álló hangsúlyos tárgy (5c); a megjelenített (vagy másképpen utó-) tárgy (5d); az egyet, nagyot, jót áltárgyak; a prototipikus tárgy, ha követi a nyomatékos igét (5f). (Wacha Balázs i. m. 1989; Kiefer Ferenc i. m. 1992. 836—45).

További elemzéseket igényelne, miként határozhatók meg pontosabban a cselekvések, történések megszűntével beálló új állapotok e csoportosulásban. Az egyik legmarkánsabb összetevőjük kétségkívül valamilyen eredmény létrejötte: megírta a levelet (van levél), megfőzte a kávét (van kávé), ide sorolható a hagyományosan sikerként azonosított jelentés is (megbirkózott a feladattal, megvédte a várat), de lehet egy új állapot (megmosta = tiszta). Az első két jelentést hordozó meg-es igéket akcióminőségüket tekintve ún. rezultatív-terminatív alakoknak is mondhatjuk. Az akcióminőség általában mint az ige által kifejezett cselekvés, történés különféle módja definiáltatik. Az aspektussal való ellentmondásosan leírt viszonya nem képezi dolgozatom tárgyát, de elemzéseim annak az értelmezésnek a helyességét erősítik, amely szerint szoros összefüggés van köztük (A. V. Bondarko, Aszpektualnoszty. In: Tyeorija funkcionalnoj grammatyiki. Nauka, Leningrad, 198. 78; Pete István, Az igeszemlélet, a cselekvés megvalósulásának foka, a cselekvés módja és minősége a magyar nyelvben: MNy. 1983: 137—49). Mint tapasztaltuk, Perrot felosztásában hasonló igéket találunk az ugyanígy nevezett igecsoportban azzal a [269] különbséggel, hogy a rezultativitás nála nem a befejezettséghez kötődő járulékos, hanem fő jelentéstartalom.

Íme a példák: megágyaz_{1, 2}, megalkuszik_{1, 2}, megharcol_{1, 2}, megadjusztál_{1, 2, 3}, megalkot, megás_{1, 2}, megbarátkozik_{1, 2}, megbirkózik_{1, 2}, megboronál, megborotvál₁, megcsinál_{1, 2, 4}, megdagaszt_{1, 2}, megdarál, *megebédel, *megebédezik, megemészt_{1, 2 átv, 3 átv, 4 átv, 5, 6}, megépít_{1, 2 átv}, megépül_{1, 2}, megesz_{1, 2, 3 átv, 4 átv, 5 átv}, megeszik_{1, 2 átv, 3}, megesztergál, megesztergályoz, megetet_{1, 2, 3}, megfarag_{1, 2}, megfej_{1, 2 átv}, megfékez_{1, 2 átv}, megfen, megfest_{1, 2}, megfésül_{2, 3 átv}, megfogasol, megfon_{1, 2}, megformál, megforraszt, megfoszt_{1, 2}, megfőz_{1, 2, 3 átv}, megfürdik₁, megfüröszt_{1, 2, 3}, megfüstöl_{1, 2}, meggyógyít_{1, 2 átv}, meggyógyul_{1, 2}, meggyúr_{1, 2, 3 átv, 4 átv}, meghánt_{1, 2, 3, 4, 5}, meghegeszt, meghengerel_{1, 2}, meghengerez, meghegyez, meghúz₉, megír_{1, 2, 3, 4}, megismerkedik_{1, 2}, megismétel_{1, 2 átv}, megiszik_{1, 2, 3}, megitat_{1, 2, 3}, megkapál, megkefél_{1, 2, 3 átv, 4 átv, 5 átv}, megken_{1, 2, 3 átv}, megkenekedik, megkeres_{1, 2, 3, 4, 5}, megkérdez₁, megkímél, megköszörül₁, megküzd_{1, 2 átv}, meglocsol_{1, 2, 3}, megmagyaráz_{1, 2, 3}, megmángorol_{1, 2}, megmasszíroz, megmázsál, megmér_{1, 2, 3 átv}, megméredzkedik, megméretkezik, megmérkőzik_{1, 2 átv}, megmetsz_{1, 2, 3, 4}, megmos, megmosakodik, megmosdat_{1, 2 átv}, megmosdik, megmunkál_{1, 2}, megmutat_{1, 2, 3, 4}, megműt, megművel₁, megnevel_{1, 2}, megnéz_{1, 2, 3 átv, 4 átv, 5 átv}, megnyes_{1, 2 átv}, megnyír, megnyiratkozik, megnyúz_{1, 2 átv}, megolvas_{1, 2}, megoperál₁, megóv_{1, 2, 3, 4}, megöntöz_{1, 2}, megőriz_{1, 2 átv}, megőröl_{1, 2, 3 átv}, megpucol_{1, 2}, megrajzol_{1, 2 átv, 3}, megrak₃, *megreggelizik, megrendez_{1, 2}, megreszel_{1, 2, 3 átv}, megrongál_{1, 2 átv}, megrostál_{1, 2 átv}, megsarabol, megsikál, megstilizál, megstoppol, megsúrol_{1, 2}, megsül_{1, 2}, megsüt_{1, 2, 3}, megszámol, megszámlál, megszánt, megszerkeszt_{1, 2, 3, 4}, megszervez₁, megszervezkedik, megszerveződik, megszitál, megsző_{1, 2}, megszűr_{1, 2 átv, 3 átv}, megtakarít₃, megtáncoltat_{1, 2, 3 átv}, megtanít_{1, 2 átv, 3 átv}, megtanul_{1, 2 átv, 3}, megtapaszt₁, megtárcsáz₂, megtép_{2, 3}, megtervez_{1, 2}, megtilol, megtojik, megtöm_{1, 2}, megtörülközik, megtraktál, * meguzsonnál, *meguzsonnázik, megünnepel_{1, 2}, *megvacsorál, *megvacsorázik, megválogat_{1, 2}, megvarr_{1, 2, 3}, megvasal₄, megvéd_{1, 2, 3, 4}, megvédelmez, megverekedik_{1, 2}, megvív_{1, 2, 3}, megvizsgál, megzabál_{1, 2} (kb. 120 ige).

B) A perfektivitás e csoportosulásban valamely új állapot létrejöttével egyenlő, pontosabban szólva a meg-es igék a cselekvések, történések alanyának, tárgyának általában a főnévi, ritkábban a melléknévi szótőben megnevezett dologgal, tulajdonsággal való ellátottságát, esetleg attól történő megfosztottságát fejezik ki: megborsozta = ’meg van borsorva, borsos’, meghámozta = ’meg van hámozva’ stb. Az -l, -z denominális verbumképzővel megalkotott igék és perfektiválásuk, ahogy az alábbi képleten végigkövethető, egymástól nem független folyamatok: az -l, -z képzők megjelenésével ugyanis a kiinduló háromtagú szerkezet lativusragos határozója tárggyá lesz, mégpedig a legteljesebb ráhatást biztosító tárggyá, s a meg ezt a szintagmát teszi befejezetté:

Az igekötő nélküli és igekötős forma kapcsolatában már kisebb, az aspektualitást is érintő változásokat figyelhetünk meg. Néhány ige például nem állítható az előző típusban még minden egyes tagnál létrehozható „szabályos” imperfektív-perfektív párba: a szótár szerint nincs alapigéjük a megbilincsel, megháromszoroz, megkérdőjelez_{1, 2 átv}, megkontyol, megleletez_hiv, megmételyez_{1, 2 átv}, megrendszabályoz igéknek. (A háromszoroz, valamint a bilincsel hiánya feltehetőleg a szótár szeszélye, mivel az előbbivel azonos képzésmódú kétszerez, ötszöröz stb. alakokat ismeri, a bilincsel pedig lativusraggal — vmihez bilincsel — előfordulhat.) Az alapige nélküli alakokat analógiás úton létrejött képzett szóknak tekintem, s aspektuális jellemzőik alapján az 5. csoport B), C) alkategóriáiba utalom át őket. [270]

A csoportosulás igéinek használata sem egyezik meg mindenben a prototipikusnak mondott előző csoportéival: az alapigéket tartalmazó folyamatos szerkezetek elméleti megléte ellenére nem ritkák ugyanis az állapotváltozásokat inkább a teljességükben megragadó igekötős előfordulások. E jelenségben megítélésem szerint jól tetten érhető a nyelvnek azon törekvése, hogy eszközeivel a leghűbben tükrözze a valós világ történéseinek időbeli lefolyását. Mivel a különféle cselekvések természetes operatív ideje elég eltérő lehet — egy ló megpatkolása jóval hosszabb időt igényel, mint a leves megsózása —, az előbbieket a folyamatukban és végpontjukkal egyaránt bemutathatjuk, míg az utóbbiakat inkább pontszerűen, teljességükben. Vö.:

(Természetesen az utóbbi két mondat igéje folyamatossá is tehető: Éppen most vajazza a kenyeret.) A csoportban is igaz az átvitt jelentésekre általánosan megfogalmazható szabály, nevezetesen az, hogy míg konkrét jelentésükben előfordulhatnak igekötő nélkül, átvittben nem (l. a zömében absztrakt jelentésekből összeálló 4. csoportot): Egész délután a bizonyítványokat pecsételte.; Ez a lépés megpecsételte a sorsát. (Kiefer Ferenc példái között nem találtam hasonló igéket, aspektuális viselkedésüket feltehetőleg a mindig perfektiválható 3. A) alcsoport tagjaival azonosnak tekinti.)

A viszonylag népes és sok átvitt jelentést létrehozó típus hozzávetőleg 100 igét számlál: megadóztat_{1, 2}, megáraz_{1, 2}, megalapoz_{1a, b átv}, megajándékoz, megakadályoz, megaranyoz_{2, 3 átv}, megbéklyóz_{1, 2 átv}, megbélel, megbélyegez_{1, 2}, megbírságol, megbombáz_{1, 2}, megborsoz, megcímez_{1, 2}, megcukroz, megcsapol_{1, 2, 3}, megcsillagoz, megcsókol, megdrótoz, megdúcol, megdupláz, megduplázódik, megéljenez, megfaggyúz, megfejel_{1, 2}, megfelez, megfenekel_{1, 2}, megfertőz_{1, 2 átv}, megfoldoz, meggátol, meggyökerezik_{1, 2 átv, 3 átv}, meggyökereztet_{1, 2, 3}, meggyűrűz_{1, 2, 3}, meghámoz_{2 átv, 3 átv}, meghitelez, meghamvaz, meghatványoz, meghőmérőz, megigenel, megsokall, megjelöl_{1, 2 átv}, megjutalmaz, megkaróz₁, megkeresztel_{1, 2 átv, 3 átv}, megkettőz_{1, 2 átv}, megkettőződik_{1, 2}, megkettőztet_{1, 2 átv}, megkétszerez, megkétszereződik, megkoronáz_{1, 2 átv, 3 átv, 4 átv}, megkoszorúz_{1, 2}, megkönnyez, megkötöz_{1, 2, 3 átv}, megkrétáz, megláncol_{1, 2 átv}, meglékel_{1, 2 átv}, meglincsel, megmákoz, megmattol, megmelleszt_{1, 2 átv}, megmérgez_{1, 2 3 átv}, megnyálaz, megnyergel_{1, 2 átv, 3 átv}, megolajoz, megoltalmaz, megorvosol_{1, 2 átv}, megóvatol, megpaprikáz, megpatkol, megpecsétel_{1, 2 átv, 3 átv}, megpermetez, megpipál, megplombál, megportóz, megráspolyoz, megreguláz, megsarcol_{1, 2 átv, 3}, megsarkal, megsarkanytúz, megskalpol, megsokszoroz, megsokszorozódik, megsóz_{1, 2}, megspékel_{1, 2}, megsüvegel_{1, 2 átv}, megszámoz, megszappanoz_{1, 2}, megszárnyaz, megszegel, megszegez, megszoroz, megszövegez, megtalpal, megterhel_{1, 2, 3, 4 átv, 5 átv}, megtizedel_{1, 2 átv}, megtorpedóz_{1, 2 átv}, megtrágyáz, megtűz_{1, 2}, megtűzdel_{1, 2, 3, 4 átv}, megújráz_{1, 2}, megvajaz_{1, 2}, megvérez, megvasal_{1, 2, 3}, megvétóz, megvonalaz, megzaboláz_{1, 2 átv, 3}, megzálogol_{1, 2 átv}, megzsíroz_{1, 2, 3}, megbilincsel, megrendszabályoz, megháromszoroz, megmételyez_{1, 2 átv}, megkérdőjelez_{1, 2 átv}, megkontyol, megleletez, megvámol_{1, 2, 3 átv}, megvörösceruzáz.

C) A meg funkciója ebben a családban leginkább a perfektiválással együtt járó jelentésszűkítéssel azonosítható. Az imperfektív — perfektív szembenállás grammatikai jegyeit tekintve az előzőeknél izgalmasabb, alcsoportokra bomló társulás. A szintaktikai változások közös jellemzője, hogy a meg kapcsolódásával az alapige általában lativusragot is tartalmazó bővítménykerete megváltozik, a sima tranzitivitás irányába mozdul, ezzel egyidejűleg az igekötős ige alkotta szintagma jelentése általánosabbá válik. [271] Minthogy a lativusrag önmaga is perfektiválhat, ha megelőzi az alapigét, a meg megjelenése nem von maga után aspektusváltást: a hegy tetejére telepedtek / megtelepedtek a hegy tetején; kis darabokra szaggatta a ruháját / megszaggatta a ruháját. Mint a példák sugallják, ezeknél az igéknél szükség esetén tulajdonképpen a folyamatos aspektust kell megalkotnunk a perfektívből.

a) A meg a főként mozdulatokat, mozgásokat megjelenítő igékkel térbeli állapotváltozásokat fejez ki. Ezeknek az alapigéknek a jelentése már korántsem olyan autonóm, mint a 3. A) típusúakban, egy részük igekötő nélkül csak lativusragos vonzataival használatos: *Péter hajolt.; Péter előrehajolt. Mint ahogy azt az alábbi szerkezetek mutatják, az igekötő vagy az alapige bővítménykeretét változtatja meg úgy, hogy locativusszá alakítja a hova? kérdésre válaszoló határozóragokat, esetleg névutókat, vagy egyszerűen feleslegessé teszi, „eltünteti” őket. Az utóbbi esetben az igekötős igét tartalmazó mondat jelentése jóval általánosabbá válik. A *-gal jelölt alakokban a meg más igekötősekkel szemben a megvalósulás gyengébb fokát jelöli: megdől — eldől, megemel — felemel, megsüllyed — elsüllyed stb.

Példák: megbuggyan₁, megbújik_{1, 2}, megbukik₇, megbuktat₃, *megdönt₁, *megdől_{1, 2, 3}, *megemel_{1, 2, 3, 4}, *megereszt₁, megfarol_{1, 2}, megfogad₁, meggyökeredzik_{2 átv, 3 átv}, *meghajlik_{1, 2, 3}, *meghajlít, *meghajol_{1, 2, 3 átv}, meghajt²_{1, 2}, meglapul_{1, 2 átv}, meglóg, *megmárt_{1, 2, 3}, megmenekül_{1, 2, 3, 4}, megmenekedik, megmenekszik, megment_{1, 2, 3, 4}, megment_{1, 2, 3, 4}, *megmerül, megönt_{1, 2}, megülepedik_{1, 2}, megtelepül_{1, 2}, megtelepedik, megtapad, megragad_{I. 1}, megragad_{II. 1}, megreked_{1, 2, 3 átv}, meghajt_{1, 2}, *megsüllyed_{1, 2}, *megszalaszt_{1, 2}, megszokik_{1, 2, 3, 4}, megszorul₁, megszoktat_{1, 2}, megtámaszkodik, megtámaszt_{1, 2}, megugrik_{1, 6}, megugrat_{1, 2}, megvesz_{II. 3}, megvet_{3, 5}, megvon₂, megzavar₁ (kb. 40 ige).

b) Hasonlóképpen lativusragos szintagmákat vált fel a meg a főként bontást, bomlást kifejező alapigéknél:

Az össze, a szét, el igekötős változataik mellett az alábbi igék ismét a cselekvés megvalósulásának kisebb fokát jelölik: megbomlik₁, megbont_{1, 2, 3}, megmetél, megold₁, megoldoz, megoszlik_{1, 2}, megoszt_{1,2 3}, megosztozik, megosztozkodik, meghasad_1,2, megrág₁, megszaggat_{1, 2, 3}, megszakít_{1, 2 nép}, megszel, megtép_{1, 4}, megtör_{1, 2}, megtörik_{1, 2, 3}, megtűr₂, megvág_{1, 2}.

Az előzőekkel ellentétes ’egymáshoz’, ’össze’ jelentést foglalják magukban a következő származékok: megfér_{1, 2, 3 átv}, megfog_{II. 1}, meggyűlik_{1, 2, 3, 4}, megkever, megkeveredik, megköt_{1, 2, 3, 4, 5, 6}, megragaszt₁, megszorul_{2, 3, 4}, megtorlódik, megtér_{II. 1}, megütközik, megütődik₁.

Érdekes, hogy az igekötő eredeti ’vissza’ jelentése már csak néhány alakban érhető tetten, többnyire az anyanyelvi beszélő számára is alig felismerhetően: megad_{3, 4}, megérkezik_{1, 2}, megfizet_{1, 2}, megfordít_{1, 2, 3 átv, 4 átv}, megfordul_{1, 2}, meghoz_{1, 2}, megidéz_{1, 2}, megjön₁, megkér₃, megtér₁, megtérít₁, megtérül. [272]

c) Az alcsoport igéinél az igekötő nélküli szerkezetek határozóragos főnevei tárggyá alakulnak, így az igekötő megjelenése a cselekvés részleges ráhatásának teljessé válását vonja maga után. A befejezett igét eredményező szintaktikai mozgások igen változatosak lehetnek:

Példák: megbeszél_{1, 2}, megdob₁, megdöf, megérdeklődik, megfúr₁, meggratulál, megénekel, megfellebbez, meghág₂, meghány₁, megharcol₁, meghúz_{5, 6, 10}, megjárat₁, megjártat₁, megkér₁, megkérd, megkérdez₂, megkésel, megköp, megközelít_{1, 2átv, 3átv, 4, 5}, meglovagol, meglő_{1, 2}, megmer_{1, 2, 3}, meghint_{1, 2}, meghord_{1, 2}, meginterpellál, megkap_{III. 1, 2}, megmászik, megmerít_{1, 2}, megmosolyog, megmunkál_{1, 2}, megmintáz, megpakol_{1, 2}, megpeticionál, megrakodik, megrak_{1, 6}, megrág₂, megrohan_{1, 2}, megrögzít_{1, 2átv}, megrúg, *megsörétez, megszed₂, megszavaztat_{1, 2}, megszór, megtámad_{1, 2átv, 3átv, 4, 6átv}, megtanácskozik, megtapsol₁, megterít_{1, 2}, megtréfál, megtold_{1, 2átv, 2átv, 4átv}, megtölt_{1, 6, 7, 8, 9}, megversel, megviccel, megvilágít_{1, 2átv} (kb. 60 ige).

Ide tehető a lopást kifejező igék nem kis nyelvi leleményre valló, átvitt jelentésekkel folyton szélesedő köre (lop vmit vkitől ® meglop vkit): meglop_{1, 2átv}, megrabol_{1, 2átv, 3átv}, megborotvál₂, megcsapol₄, megdézsmál₁, megfúj₅, megkefél_4átv, megrajzol₃, meglovasít, megvámol_3átv, megfoszt₂, meghámoz_3átv, megugrat_2átv, megvág_4átv.

    4. Az igekötős ige ebben a csoportban minőségi, mennyiségi, fizikai állapotváltozások, -változtatások befejeződését, új állapotok, tulajdonságok, minőségek létrejöttét fejezi ki. Igeképzőinknek köszönhetően különösen népes társulás. Alakjainak megítélése egységes a szakirodalomban, létrehozásuk is könnyen szabályba foglalható. Kiefer megfogalmazásában „Ha az ige telikus és inchoatív szituációt fejez ki, a perfektiválás mindig lehetséges... Pl. megszépül, megokosodik...” (i. m. 1983. 166). Morfológiai felépítésük eltérései és jelentésbeli sajátosságaik azonban az eddigieknél pontosabb osztályozásukat indokolják, már csak azért is, mert gazdag rendszerük elég egyedi vonása nyelvünknek.

A) A meg-es ige a nagyrészt melléknévi — néhány főnévi, számnévi — alapszóval megnevezett tulajdonság, állapot elérését, bekövetkeztét fejezi ki: megbarnul = ’barna lesz’, megfehéredik = ’fehér lesz, fehérré válik’. Az alapige és az igekötős jelentésének különbsége tehát a változás folyamatát leíró és annak befejeződését kifejező folyamatos — befejezett oppozíció: kopaszodik — megkopaszodik, puhít — megpuhít stb. A formai ismérveik alapján ide sorolható igék között itt is találunk azonban olyanokat, melyeknek egyáltalán nincs alapigéjük: megbátorodik, megbetegedik, megelevenedik_{1, 3, 4, 5}, megelevenül, megelevenít₂, megkeseredik_2átv, megkeserít_{2átv, 3átv}, megkeserül_{1, 2}, megkönnyebbül_{2átv, 3átv}, megkövül_{2átv, 3átv}, megmerevedik_{2, 3átv}, megözvegyül, megnémít_{1, 2rég, költ}, megnémul_{1, 2}, megrészegedik_2átv, megrészegít_2átv, megsántul, megsántít, megsavanyodik_{2átv, biz}, megsüketít, megvakít_2átv, megvakul_{2átv, 3átv}, megtáltosodik. Igekötő nélkül ritkán vagy más jelentésben használatosak a megbőszül, megbénul, megbolondít_{1, 2}, megbolondul_{1, 2}, [273] megcsonkul, megbénít_{1, 2, 3átv}, megkergül_{1, 2átv}, megmásít_{1, 2ritk}, megrészegedik, megrészegít₁, megrészegül, megsüketül_{rég, költ}, megszabadít_{1, 2, 3, 4}, megszabadul_{1, 2, 3, 4}, megújul_{1, 2, 3, 4, 5}, megújhodik, megvakít_{1, 2átv}, megvakul_{1, 2, 3átv}. A felsorolt igék nagy része mediális, s egyirányú fizikai változásokat, lelki folyamatokat írnak le. Azt a feltételezésemet ellenőrizendő, hogy a két alapige nélküli csoport léte mennyire magyarázható a szótár szeszélyével, elvégeztem főnévvé alakításuk tesztjét, azaz azt vizsgáltam, létezik-e -ás/-és deverbális nomenképzős származékuk. Nyelvérzékem szerint igekötősek a megbetegedés, megelevenedés, megelevenülés, megkergülés, megkeseredés, megkönnyebbülés, megkövülés, megkukulás, megmásulás, megnémítás, megnémulás, megözvegyülés, megrészegülés, megsántulás, megsüketülés, megszabadítás, megszabadulás, megtáltosodás, megújhodás, megvakítás, megvakulás főnevek, ezeknek tehát a mai nyelvben igekötő nélküli előfordulása nemigen várható. Jelentésüket, aspektuális viselkedésüket tekintve az 5. B) csoport tagjai közé helyezhetők.

A csoportba tartozó kb. 130 igének morfológiai felépítése elég homogén:

A példák: megbarnít_{1, 2}, megbarnul_{1, 2}, megbutul, megcsúnyul, megdrágít, megdrágul, megédesít_{1, 2átv}, megélénkít, megélénkül_{1, 2}, megenyhül_{1, 2, 3átv}, megfakul_{1, 2átv}, megfehéredik, megfeketedik, megfiatalít_{1, 2}, megfiatalodik_{1, 2}, meggazdagodik, meggörbít, meggörbül, meggyengít, meggyengül_{1, 2}, meggyérül, meggyorsít, meggyorsul, meghamisít_{1, 2}, meghidegedik_{1, 2átv}, meghosszabbít_{1, 2}, meghosszabbodik, meghülyül_{1, 2}, megifjít_{1, 2}, megifjodik, megjavít_{1, 2, 3}, megjavul_{1, 2}, megjobbul, megkékül, megkeményedik_{1, 2átv, 3átv}, megkeményít_{1, 2átv}, megkeseredik₁, megkeserít_{1, 2átv, 3átv}, megkevesbedik, megkomolyodik, megkopaszodik_{1, 2},megkopaszt_{1, 2, 3átv}, megkönnyebbedik, megkönnyebbít, megkönnyebbül₁, megkönnyít_{1, 2, 3átv}, megkurtít_{1, 2átv}, meglágyít_{1, 2átv, 3átv}, meglágyul_{1, 2átv, 3átv, 4}, meglassít_{1, 2átv}, meglassúbbodik, meglassúdik, meglassul, meglazít_{1, 2átv}, meglazul_{1, 2átv}, megmelegedik_{1, 2, 3átv}, megmelegít, megmerevedik_{1, 2átv, 3átv}, megmerevít_{1, 2, 3átv}, megnagyít_{1, 2, 3}, megnagyobbít, megnagyobbodik, megnehezedik_{1, 2}, megnehezít_{1, 2}, megnehezül, megokosít_{1, 2}, megokosodik_{1, 2}, megolcsóbbodik, megöregedik, megöregít, megőszít, megőszül, megpuhít_{1, 2átv, 3átv}, megpuhul_{1, 2átv}, megritkít_{1, 2, 3, 4, 5}, megritkul_{1, 2, 3, 4}, megront_{1, 2, 3, 4, 5, 6}, megrövidít_{1, 2átv}, megrövidül_{1, 2átv}, megsárgul_{1, 2}, megsavanyodik, megsokasít, megsokasodik, megsoványodik, megsötétedik, megsűrűsödik_{1, 2, 3}, megszaporít_{1, 2}, megszárad, megszárít, megszelídít_{1, 2átv}, megszépít_{1, 2átv}, megszépül_{1, 2átv}, megszigorít, megszilárdít_{1, 2, 3átv}, megszilárdul_{1, 2}, megszelídül_{1, 2átv, 3átv}, megszomorít, megszűkít_{1, 2átv}, megszűkül_{1, 2, 3}, megszürkül, megtágít, megtágul, megtisztálkodik, megtisztít_{1, 2átv, 3átv, 4átv}, megtisztogat, megtisztul_{1, 2, 3, 4, 5átv, 6, 7}, megújít_{1, 2, 3, 4}, megvadít, megvadul_{1, 2}, megvastagodik, megvékonyodik, megvénhedik, megvénül, megvörösödik, megzápul_{1, 2, 3, 4, 5}, megzöldül_{1, 2}.

B) Az igekötős ige az alanyoknak vagy a tárgyaknak az ige (képzett) melléknévi tövében megnevezett állapotba kerülését írja le: megacélosodik = ’acélos lesz’, megházasodik = ’házas lesz’. Igekötő nélküli és igekötős előfordulásukban a vizsgált adatok alapján érezhető aránytalanságok figyelhetők meg. Kisebb számban a két forma használata hasonló gyakoriságúnak tűnik: erősíti az izmait — megerősíti az izmait, ráncosodik a bőre — megráncosodik a bőre. A csoportba tartozó legtöbb változást azonban inkább végpontjával, az új állapot felől jelenítjük meg: a szalonna megavasodik, az utak megjegesednek, a paprika megpirosodik. Bár a folyamatuk is megragadható: a szalonna ott avasodik a hűtőben, ebben a hidegben este már jegesednek az utak, a paprika pirosodik a napon stb. A szótár szerint csak igekötővel állnak a következő, főként valamilyen érzelmi állapotba kerülést tükröző alakok: megbokrosodik₁, megdühösödik_{1, 2}, megittasodik₁, [274] megkótyagosodik, megmakrancosodik, megmámorosodik_{1, 2átv}, megmérgesedik, megnyakasodik, megszeplősít_{2átv, 3átv}. Hasonlóképpen nincs alapigéjük az alábbi, inkább fizikai tulajdonságokat megjelenítőknek: megemberedik, megemberesedik, megfölösödik, meghibásodik, meghonosít, meghonosodik_{1, 2, 3}, meghonosul, megkövesedik, megmacskásodik, megnáthásodik, megsebesít_{1, 2átv}, megsebesül. Úgyszintén az 5. B) csoport igéi közé sorolhatók.

Morfológiai szerkezetüket tekintve az előző alcsoporttól abban térnek el, hogy túlsúlyban vannak köztük a visszaható képzős, inkább mediális jelentésárnyalatú tárgyatlan alakok:

A példák: megacélosodik_{1, 2}, megavasodik, megbékít_{1, 2, 3}, megbékül_{1, 2, 3}, megbokrosodik₂, megbőrösödik, megbüdösödik, megcsendesedik_{1, 2, 3}, megcsomósodik, megcsontosodik, megdohosodik, megecetesedik, megélesít, megerősít_{1, 2, 3, 4, 5, 6, 7átv, 8, 9átv, 10}, megerősödik_{1, 2, 3, 4, 5átv, 6}, megférfiasodik, megférgesedik, megfeszít_{1, 2átv, 3}, megfeszül_{1, 2}, meghártyásodik, megházasodik, megházasít, meghólyagosodik, meghomályosodik_{1, 2, 3, 4átv}, meghűvösödik_{1, 2átv}, megizmosodik_{1, 2átv}, megkásásodik, megkérgesedik_{1, 2, 3, 4átv}, megkoszosodik, megkozmásodik_{1, 2átv}, megkukacosodik_{1, 2}, megmagyarosodik_{1, 2}, megmagyarosít_{1, 2}, megmérgesít, megmocskol_{1, 2átv}, megmosolyodik, megnedvesedik, megnedvesít, megnemesedik_{1, 2}, megnemesít_{1, 2átv, 3átv}, megnépesít, megnépesül, megnősít, megnősül, megnyálkásodik, megnyúlósodik, megodvasodik, megöblösödik, megpenészedik_{1, 2átv}, megpirosodik, megpirul_{1, 2, 3}, megporhanyít, megporosodik_{1, 2}, megpudvásodik_{1, 2}, megpúposodik, megráncosodik, megrozsdásodik_{1, 2, 3átv}, megrühesedik, megszenesedik, megszeplősít_{1, 2átv, 3átv}, megszínesedik_{1, 2}, megszuvasodik_{1, 2}, megtetvesedik, megtollasodik_{1, 2átv}, megtúrosodik, megtúrósodik, megtüzesít, megtüzesedik_{1, 2átv}, megürül_{1, 2, 3}, megüvegesedik_{1, 2, 3}, megvagyonosodik, megvállasodik, megüresedik_{1, 2, 3átv}, megvizez_{1, 2}, megvilágosít_{1, 2átv}, megvilágosodik_{1, 2átv}, megvirágosodik, megvizesít (kb. 80 ige).

C) A cselekvés, történés végpontjaként, eredményeként az alapige múlt idejű melléknévi igenévi alakjával leírható állapot jön létre: megdagad = ’dagadt lesz, dagadttá válik’, megdermed = ’dermedt lesz, dermedtté válik’. Az alapige és az igekötős viszonyát tekintve az ide tartozó változások nagyrészt bemutathatók folyamatukban és teljességükben: érik a szőlő — megérik a szőlő, edzi a testét — megedzi a testét. Az előző alcsoporthoz hasonlóan nem (*-gal jelöltek) vagy csak ritkán fordulnak elő igekötő nélkül a lelki változásokat kifejező igék, így ezek szintén az 5. B) családba helyezhetők: megbódul_{1, 2}, megbuggyan_{2, 3átv}, meggabalyodik, meggárgyul*, meghabarodik_{1, 2}, megháborít_{2, 4}, megháborodik_{1, 2, 3}, meghibban, meghiggad_{1, 2}, megittasul, megjuhászít*, megjuhászkodik, megjuhászodik, megmered, megnyomorít_2átv, megnyugszik_{1, 2}, megolvad_{2átv, 3átv, ritk}, megőrjít₂, megsebez_2átv, megsérül_{1, 2}, megtébolyít, megtébolyodik*, megszédít_2átv, megszédül_2átv, megveszekedik*, megzavarodik_{2átv, 3átv}. Alapigéjüktől eltérő jelentésben csak igekötővel használatosak: megömlik, megtakarít_{1, 2, 3}, megvesz_{II.1, 2átv}.

Morfológiai szerkezetük nem tipizálható, a társulás egyetlen jellegzetességeként a tárgyas és tárgyatlan igepárok nagyobb arányát említhetjük. A példák: megabál, megacéloz_{1, 2}, megáld_{1, 2, 3}, megalszik_{1, 2}, megalvad, megapad_{1, 2, 3}, megáporodik_{1, 2}, megárad, megaszal_{1, 2}, megázik_{1, 2}, megáztat_{1, 2}, megbérmál_{1, 2}, megcsappan_{1, 2, 3} megdagad_{1, 2, 3}, megdagaszt₂, megdermed, megduzzad_{1, 2, 3, 4, 5}, megduzzaszt, megedz_{1, 2}, megedződik_{1, 2átv, 3}, megég_{1, 2, 3, 4, 5}, megéget_{1, 2, 3, 4, 5átv}, megereszkedik, megérik_{1, 2, 3}, megerjed, megérlel_1,2átv, megérlelődik_{1, 2átv, 3átv}, megesket_{1, 2}, megesküszik_{1, 2, 3}, megkeresztel_{2átv, 3átv, 4}, megkeresztelkedik, megfagy_{1, 2, 3, 4, 5átv}, megfárad, megfő_{1, 2átv}, meggörnyed, megfogy_{1, 2, 3}, [275] megfogyatkozik_{1, 2, 3}, megfülled, meggémberedik, meggyűlik_{1, 2, 3, 4}, meghervad_{1, 2átv, 3átv}, meghízik_{1, 2}, meghízlal_{1, 2}, meghűl_{1, 2, 3, 4átv}, meghűt_{1, 2átv}, megizzad, megizzaszt, megkárosít, megkárosodik, megkárosul, megkel_{1, 2}, megkopik_{1, 2, 3}, megkotlik, megkövül_{1, 2átv, 3átv}, meglappad_{1, 2átv}, megnő_{1, 2, 3, 4átv, 5}, megnövekedik, megnövel, megnöveszt_{1, 2}, megnyugtat_{1, 2}, megnyomorít₁, megnyúlik_{1, 2}, megnyújt_{1, 2átv}, megolvad₁, megolvaszt₁, megperzsel_{1, 2átv}, megperzselődik_{1, 2átv}, megpirkad, megposhad_{1, 2}, megpörköl_{1, 2, 3, 4}, megpörkölődik_{1, 2}, megpuffad, megreformál, megrongálódik_{1, 2átv}, megrothad, megsápad, megsebez₁, megszaporáz, megszaporodik_{1, 2}, megszédít₁, megszédül₁, megszentel_{1, 2, 3, 4átv}, megszikkad, megszűnik, megtelik_{1, 2, 3}, megtöpped_{1, 2}, megváltozik, megváltoztat, megvedlik_{1, 2átv}, megtölt_{2, 3, 4}, megvet₁, megvetemedik, megzavarodik₁ (94 ige).

Mivel a 4. pontban elemzett családokban feltűnő a tárgyatlan igék magas aránya, válaszolnunk kell arra a kérdésre, vajon igazolják-e ezek a formák is a perfektiválásnak a tárgyas igékre jellemző két határolót feltételező gondolatát. Megítélésem szerint igen, mivel a külső határolókat, az állapot, a tulajdonság végpontját esetükben a képzett alapigék jelentései, pontosabban az igeképzők jelölik: érik ® fokozatosan éretté válik, öregedik ® öreg lesz, az igekötők pedig e telikus folyamatokat teszik befejezetté. A három alcsoportban a terminatív-rezultatív akcióminőség-típus mellett a meg-es igék más jelentésárnyalatok hordozói is lehetnek. A 4. A) társulásban némelyek például az el igekötővel a pozitív — negatív változások megjelenítésében osztozkodnak: meggazdagodik — elszegényedik, megbátorodik — elbátortalanodik stb. Tüzetesebb vizsgálattal több a megvalósulások fokozatai között különbséget tevő alakot is találhatunk köztük: megérik — elérik, megfonnyad — elfonnyad, meghízik — elhízik, meghűl — elhűl, megsápad — elsápad stb.

    5. A meg ebben a nagycsaládban morális, érzelmi, valamint kognitív cselekvéseket, történéseket jelentő igékkel társul.

A) Az alábbi meg-es származékok olvasatomban az alapigében kifejezett, zömében morális tartalommal bíró cselekvések, történések, valamint néhány tartós érzékelés egyszeriségét fejezik ki. Az aspektuális szembenállás domináns jegye tehát e csoportban a gyakoriság és a szóban forgó cselekvés egyszeri megtörténése: csalja az urát — megcsalja az urát, bánja a bűnét — megbánja a bűnét, zsarolta a szomszédját — megzsarolta a szomszédját. (A *-gal jelölt ró igekötő nélkül ritkán használatos.) megáldozik_{1, 2}, megátkoz_{1, 2}, megbámul_{1, 2}, megbán_{1, 2, 3}, megbékít_{2, 3}, megbírál_{1, 2}, megbiztat₁, megbűnhődik₂, megbüntet, megcsal, megcsodál_{1, 2}, megcsúfol_{1, 2}, megdicsér, megdorgál, megfedd, megfegyelmez, megfenyít, megfigyel_{1, 2}, meggyanúsít, meggyászol_{1, 2átv}, meggyötör, megháborít_{1, 2}, meghódít, meghódol, megigéz_{1, 2}, megihlet, megkínoz, megkísért₁, megkritizál, megleckéztet, megölel, megpirongat, megrágalmaz, *megró, megsirat_{1, 2átv}, megsürget_{1, 2}, megszégyenít_{1, 2átv}, megszapul, megszemlél, megsínyli, megszid, megtilt, megvádol, megvezekel, megvigasztal, megvigasztalódik, megzavar, megzsarol (50 ige).

B) A meg igekötős igék nagyrészt belső lelki, érzelmi állapotváltozások, -változtatások bekövetkezését, az alanyoknak és az elszenvedőknek az alapige igenévi vagy határozói igenévi alakjával kifejezhető állapotba kerülését írják le: meghatódott = ’meg van hatódva’, megalázkodott = ’meg van alázkodva’. A családot több más csoportból (főként a 4.-ből) átkerült átvitt jelentések és az ott kiemelt alapige nélküli formák gazdagítják. (Ez utóbbiakat helyszűke miatt itt nem ismételtem meg.) A csoport igéi igekötős és igekötő nélküli használatukat tekintve egységes viselkedést mutatnak: sem a más típusokból átvitt értelmükkel ide kerülő, sem az alapigéjükben egész más jelentést hordozó formák igekötője nem hagyható el. A 4. C) családból ide helyezhető megolvad_3átv például lelki változásként nemigen jelenik meg imperfektív szerkezetben, ahogy a megrázkódik, [276] megvisel sem sorolható ide átvitt jelentéseikben. Általánosnak mondható perfektív alakban történő előfordulásuk azt bizonyítja, hogy a belső lelki, érzelmi történéseket egységükben, végpontjukkal együtt jelenítjük meg.

Bár a felsorolt igéknek egységes morfológiai jegyeik nincsenek, feltűnő a reflexív és a mediális igenemhez tartozók nagy száma. Ez utóbbi tény szemantikai magyarázata nyilvánvaló, hisz a lelki folyamatok az ágens akaratától függetlenül, annak tudatos kontrollja nélkül mennek végbe. (A csoport igéi részletezőbb elemzéssel természetesen további homogénebb családokra oszthatók.) A példák: megakad₄, megállapodik₃, megaláz_{1, 2}, megalázkodik, megalkuszik_{2, 3}, megaprehendál, megátalkodik, megbabonáz_{1, 2}, megbotránkozik, megbotránkoztat, megbánt, meghatódik, megbecstelenít, megbékél, megbéklyóz_2átv, megbélyegez_2átv, megbocsát, megboszorkányoz, megbomlik_2átv, megbosszul, megbukik_{1, 2, 3, 4, 5, 6}, megbuktat_{1, 2}, megdicsőül, megdöbben₂, megdöbbent, megdühödik_{1, 2}, megejt₆, megelégedik, megembereli magát₁, megengesztel, megengesztelődik, megerőszakol, megesik_3átv, megétet_{1, 2}, megfélemlít, megfertőz_2átv, megfizet_{3, 4átv, 5átv}, megfog_7átv, meggyaláz₂, meghajlik_4átv, meghálál, meghasad_3átv, meghasonlik, meghat, meghatódik, meghazudtol, meghökken, meghökkent, meghőköl_{2átv, 3átv}, meghunyászkodik_{1, 2átv}, meghurcol_2átv, meghurít_{1, 2}, megigazul_{1, 2}, megijed, megijeszt, megillet_2átv, megilletődik, megint₁, megkever_6átv, megindít_{3átv, 4átv, 5átv}, megindul_{6, 7, 8átv}, megingat_{2, 3átv}, meginog_{2, 3átv}, megítél₄, megkap_{III. 5átv}, megkegyelmez, megken_3átv, megkever_{3, 6átv}, *megkompolyodik, megkönnyebbül_{2, 3átv}, megkönyörül_{1, 2}, megkötöz_3átv, megkövet_{1, 2}, meglakol, megláncol_2átv, meglep_{1, 2, 3, 4}, meglepődik, megmar_3átv, megmételyez_2átv, megmosdat_2átv, megnyer_{3, 4vál}, megnyomorodik, megnyugszik₃, megőrül_{1, 2}, megnyílik_{4, 6átv}, megnyit_5átv, megpecsétel_{2átv, 3átv}, megpecsételődik, megragad_{2, 3, 4átv}, megrak_2átv, megpukkad, megráz_3átv, megrázkódik_{2, 3}, megrázkódtat_{2, 3átv}, megrebben_2átv, megretten_2átv, megrettent, megriad_{1, 2}, megrémít, megrémül, megrendít_{2, 3átv}, megrendül_{2átv, 3átv}, megrepeszt_2átv, megretten_2átv, megretirál_2átv,3átv, megrezdül_2átv, megriaszt_{1, 2}, megrohan_4átv, megroppan_3átv, megrökönyödik, megsért_{2, 3átv}, megsértődik, megsüvegel_2átv, megszégyenül, megszentenciáz, megszentségtelenít_2átv, megszeppen, megszeplősít_{2, 3átv}, megszól, megszorít_{4, 5átv}, megtagad_{1, 2, 3}, megtántorodik_2átv, megtapos_2átv, megtépáz_2átv, megterhel_{4, 5átv}, megtartóztatja magát_{1, 2rég, költ}, megtorpan_2átv, megtévelyedik, megtéved_{1, 2}, megtéveszt, megtorol_{1, 2}, megtör_{4átv, 5átv}, megtörik_{4, 5átv}, megtörődik_2átv, megüt₆, megvált_{3, 4, 5}, megvesz_2átv, megvet₇, megveszteget_{1, 2, 3}, megvisel, megzaboláz_{2átv, 3átv} (180 jelentés).

C) Egységes, teljes megjelenítésmód, tehát igekötős előfordulás jellemzi a tudati történéseket, cselekvéseket kifejező igéket (a *-gal jelöltek jelentése mára már messze eltávolodott alapigéjükétől): megkülönböztet_{1, 2, 3}, megállapít, megállapodik₁, megbíz_{1, 2}, megbizonyosodik, megfeledkezik_{1, 2},megfelejtkezik, megfogad_{2, 3}, megfontol, *meggondol, *meggyőz₁, meggyőződik_{1, 2}, *meghagy_{2, 3}, meghány-vet, *meghatároz, *megítél₁, megjegyez_2átv, megjelöl_2átv, meglát_6átv, megnevez_{2, 3}, *megokol, megszab_{1, 2, 3}, *megszívlel_{1, 2}.

    6. Az igekötő szerepe ebben a csoportban teljesítményigék képzése. A megvalósít igét jelentésének sajátosságai Vendler klasszikus aspektuális igeosztályozásában angolul az „achievement” típusú igék közé sorolnák, mivel a benne kifejeződő cselekvés végpontjával, az azt megelőző folyamatot mintegy kizárva, pontszerűen jelenítődik meg. Ez utóbbi tény persze nem jelenti azt, hogy a teljesítményigéknek nincs időbeli kiterjedésük. Gondolatmenetét idézve: ha valaki azt mondja, három órába tellett neki, míg elérte a csúcsot, nem jelenti azt, hogy maga az „elérés” tartott annyi ideig (Vendler i. m. 10). A meg szóban forgó szerepe több alapige nélküli és néhány alapigéjében más jelentést hordó formában lelhető fel. (Megjegyzem, igeosztályainak magyar fordítása [277] ellentmondásos, szerencsésebbnek tartanám itt például az „elérésige” elnevezés használatát.) A szóban forgó jelentést magukban foglaló igék három alcsoportba oszthatók.

A) A keletkezést, létrehozást, megsemmisülést, a ’megszületik—meghal’ jelentést kifejezők. A *-gal jelölt igék sajátossága, hogy igekötő nélkül is előfordulhatnak perfektív szerkezetekben. Így: a) névelőtlen hangsúlyos tárggyal (fiút szült, gyermeke fogant); b) számnévi tárggyal (két csikót ellett), sőt c) a szül, születik időhatározóval is: éjjel született. *megalakít, *megalakul, *megalapít, megbabázik, *megborjazik, *megcsikózik, megdöglik_{1, 2}, megejt_{3, 4, 5}, *megellik, megelevenedik_{2, 7}, megelevenít_{1, 3}, megered_{5, 6}, megesik₂, *megfiadzik_{1, 2átv}, megfilmesít, *megfogamzik, *megfogan, megfojt_{1, 2, 3átv}, megfordul₄, megfúl, megfullad, meggebed_{1, 2}, megöl, meghal, meghiúsít, meghiúsul, megjelenik_{1, 2, 3, 4}, megjelenít, megjeleníti magát, meglesz₁, megmalacozik, megnevez_{1, 2, 3}, megnyilatkozik₁, megnyilvánul, megöl_{1, 2, 3átv, 4átv, 5átv}, megörökít, megsemmisít_{1, 2, 3átv, 4}, megsemmisül_{1, 2átv}, megszemélyesít, *megszül_{1, 2átv}, megszülemlik, *megszületik_{1, 2átv}, megszűnik_{2, 3, 4, 5}, megszüntet, megtermékenyít_{1, 2, 3átv}, megtermékenyül_{1, 2, 3}, megteremt_{1, 2, 3}, megtestesít_{1, 2átv}, megtestesül, megvalósít, megvalósul, megvan₁, megvesz_II.3rég, megvet₂, megvonódik, megzenésít (40 ige).

B) Az alábbi igék ugyancsak a cselekvések, történések végállapotát jelenítik meg. Vagy nincs alapigéjük, vagy igekötős jelentésük messze eltávolodott tőle: megad_{II.1, 2}, megcselekedik, megesik₁, megegyezik_{1, 2}, megfigyel₃, megfelel_{3átv, 4átv, 5átv, 6átv, 7átv}, megfeneklik, megfordul_{4, 5}, meghatalmaz, megkér₂, meglesz_{3, 4}, megold_{3, 4}, megoldik, megoldódik_{1, 2átv, 3átv}, megkap_{II.1, III.4}, megszáll_{1, 2, 3, 4}, megszeg₂, megválik_{1, 2, 3}, megtesz_{1, 4, 6}, megtetéz_{1, 2átv}, megvan_{3, 7, 8}, megvált_{2, 3, 4, 5}.

C) Sajátos kis csoportosulást alkotnak azok a szavak, amelyek nagyrészt igekötő nélkül is elérésigeként viselkednek, a meg tehát csak a mondatba építésük szabályait változtatja meg: nyert egy autót ® megnyerte az autót, lámpát gyújtott ® meggyújtotta a lámpát. Ilyenek még: meggyújt_{1, 2, 3}, meghív_{1, 2, 3, 4}, meghoz_{3átv, 5átv, 6átv}, megkap_{1, 6}, megnyer, megnyílik_{1, 2, 3, 5, 7}, megnyit_{1, 2, 3, 4, 6, 7, 8, 9}, megörököl, megrendel_{1, 2}, megszólít_{1, 2}, megvált₁, megvesz_{1, 2, 3, 4, 5, 6, 7}.

    7. Mint ahogy azt az alábbi elemzések reményeim szerint bizonyítják, a meg szerepének pontosítása az akcióminőséget kifejező igékkel árnyaltabbá teheti az együttes előfordulásukról eddig alkotott képet.

A) A mozzanatos igéknek nyelvtanaink egyfelől a cselekvés pillanatnyiságát, másfelől kezdést kifejező szerepet tulajdonítanak. A magyar nyelv igazán bővelkedik a cselekvés lefolyásának módjára, tehát az akcióminőségre utaló képzőkben, öt pillanatnyiságot magában foglaló (-an/-en, -int, -ant/-ent, -ít, -amlik/-emlik) s ugyancsak több kezdő értelmű igeképzőnk (-ad/-ed, -odik/-edik/-ödik, -dul/-dül, -dít) van, de nemegyszer a visszaható képzők is hordozhatnak kezdő jelentésárnyalatot. A mozzanatos igék aspektuális értéküket tekintve nem duratívak, tehát elméletben perfektívek. Ezért is meglepő a meg majdnem rendszerszerűnek nevezhető kapcsolódása velük, és okoz nehézséget viselkedésük megfejtése.

a) A szótár 50-nél több pillanatnyi képzővel ellátott meg-es igét sorol fel: *megbiccent, megbillen, megbillent, megbicsaklik_{1, 2}, megbotlik, megcsillan, megcsattan, megcsörren, megcsuszamlik, megdobban, megemlít, megérint₁, megharsan, megillet_{1, rég}, megkaparint, megkoccan, megkoppan, megkoppant, megkottyan₁, meglebben, *meglegyint_{1, 2}, meglibben, megmoccan, megmukkan, megnyalint, megnyekken, megnyikkan_{1, 2}, megpattan_{1, 2, 3}, megpillant, megrebben₁, megreccsen, megrekken₁, megretten₁, megrettent, megrezzen_{1, 2}, megroggyan_{1, 2}, megroppan_{1, 2, 4}, megsimít_{1, 2}, megsodorint, megszólamlik_{1, 2}, [278] megszólít_{1, 2}, megtántorít, megtapint, megtaszít_{1, 2}, megtorpan_{1, 2átv}, megvillan_{1, 2, 3átv}, megvillant, megzörrent.

Ha ezek mondatbeli előfordulását vizsgáljuk — de nincs másképp a kezdő igékkel sem —, több bizonytalanságba ütközünk. Ahogy a (7a—h) mondatokból kitetszik, igekötő nélkül biztosan megjelenhetnek tagadó alakban, ami természetes, hiszen a tagadás statikus állapotot hoz létre, valamint névelő nélküli alannyal, az egyet, nagyot stb. áltárgyakkal, valamint valamilyen nyomatékos mondatrésszel:

A kérdőjeles mondatokat a meginterjúvoltak furcsának vagy rossznak tartották. Helyes vagy helytelen voltuk eldöntésében a szótár segítségére nem támaszkodhattam, mert a bemutatott szintagmákhoz hasonlókban illusztrálta használatukat. Kiefer Ferenc egyértelműen jónak mondja őket, ami szerintem azzal is magyarázható, hogy ő az igére nyomatékot helyező szórenddel vizsgálja őket: 1. (7e, f) mondatok második változatát, illetve a (7g)-t (Kiefer 1992. 871). Megítélésükben az előzőekben biztosnak tűnő főnévi teszt is csődöt mondott, mert van villanás, dörrenés, kattanás, mukkanás stb. főnevünk, de például a megkaparintás, megrettenés, megszólamlás_{1, 2}, megszólítás_{1, 2}, megtántorítás igekötővel fordul elő. A *-os biccent, legyint, bólint feltehetőleg egyértelmű szemantikai bővítményeik miatt fordulhatnak elő a felsorolt megkötések nélkül is: Biccentett és megszaporázta lépteit.

b) A kezdő igék meg nélkül hasonló szabályok alkalmazásával építhetők a mondatokba, mint a pillanatnyiságot jelölők, tehát az egyet, nagyot stb. áltárgyakkal, más perfektiváló elemmel, hangsúlyos mondatrésszel alkotnak egyértelműen jó mondatokat. Példák: megborzad, megbolydul_{1, 2}, megcsendül_{1, 2, 3}, megcsikordul, megcsordul, megcsuszamodik, megdördül_{1, 2}, megéled_{1, 2átv}, megered_{1, 2, 4}, megereszt₂, megfájdít, megfájdul, megfordít_{1, 2}, megfordul_{1, 2}, megfutamít, megfutamodik_{1, 2}, meggyullad, meggyúl, megindul_{1, 2, 3, 4, 5átv, 6átv, 7átv, 8átv}, megindít_{1, 2, 3átv, 4átv}, megkondít, megkondul, meglendít, meglendül, meglódít, meglódul_{1, 2, 3, 4}, megmordul, megmozdít_{1, 2átv}, megmozdul_{1, 2, 3átv, 4, 5}, megpendít, megpendül, megperdít, megperdül_{1, 2}, megpezsdít, megpezsdül, megrándít_{1, 2}, megrándul, megránt_{1, 2}, megreped, megrepeszt₁, megsajdul, megsejdít, megszakad_{1, 2}, megtántorodik₁, megvirrad, megzendít_{1, 2}, megzendül_{1, 2, 3}, megzördül (kb. 50 ige).

Az igekötő grammatikai redundanciát okozó, indokolatlannak tűnő megjelenése a mozzanatos igékkel azt a feltételezésemet erősíti, hogy a nyelvhasználat analógiás folyamatáról lehet szó, vagyis a perfektiválásnak a már kifejtett két határolóhoz kötött folyamatát „másoljuk” a velük létrehozott szerkezetekben is.

B) Valóban a cselekvések, érzelmi állapotok kezdetének megjelenítése, tehát akcióminőség-képzés a meg-funkciója a statikus, főként érzelmi állapotokat és kognitív cselekvéseket jelentő igékkel. Felosztásomban több statikus helyzetet kifejező cselekvés (áll, fog, markol) is itt kapott helyet. A *-gal jelölt alakok igekötő nélkül egyáltalán nem léteznek, vagy kezdő jelentésükben messze eltávolodtak alapigéjüktől: megáll, *megállapodik₂, *megállít_{1, 2, 3}, megbosszankodik, *megbűzöl, megcsömörlik_{1, 2}, megéhezik, [279] *megehül, *megelégel, megérez_{1, 2átv, 3}, megért_{1, 2, 3, 4}, *megértet, megfázik, megfog_{1, 2, 3}, megfogódzik, meggyűlöl, meghall, megharagít, megharagszik, megirigyel, megismer_{1, 2, 3}, megkedvel, *megkedveltet, megkíván₁, megkapaszkodik, meglát_{1, 2, 3átv, 4átv, 5átv}, *megmakacsolja magát, megmarkol, megneheztel, *megneszel_{1, 2átv, 3}, megnevettet, megorrol, *megorront, megörül, megörvend, megríkat, megsajnál, megsejt, megsokall, megszán, megszégyelli magát_rég, megszeret_{1, 2, 3}, megszerettet, megszomjaz_{1, 2átv}, megszomjazik, *megszólal_{1, 2, 3, 4átv}, *megszólaltat_{1, 2átv, 3}, megtetszik, megtol, megtud_{1, 2}, megtudakol, megun, megundorodik, megutál (kb. 50 ige).

C) Az iteratív, gyakran frekventatív jelentésmozzanatot is tartalmazó igék perfektiválhatók: vagy az adott cselekvések láncszerű ismétlődését (*-os formák), vagy egyszeriséget jelölnek. A meghúzogat jelentését tehát úgy fogjuk fel, mint az igekötős alapige többszöri egymásutánját: meghúz + meghúz + meghúz. Az inog többszöriségével szemben a meginog pedig egyszeriséget jelent. A szótár szómagyarázatainak ismeretében meg kell jegyeznem, hogy a két funkció legtöbbször nem különül el egyértelműen nyelvi tudatunkban: a meghempereg a szótár szerint is egyszerre fejezhet ki egyszeriséget és többszöriséget. Példák: megbizserget, megbolygat_{1, 2}, megcibál, megcirógat₁, *megcsiklandoz₁, *megcsillogtat_{1, 2}, megcsóvál, *meglobogtat, megdögönyöz, megdönget, megdömöcköl_{1, 2}, megdönget, megdörzsöl_{1, 2}, *megemelget, *megfogdos, *megforgat, megfricskáz_{1, 2átv}, megfröcsköl, *meggyomroz, *meghajigál, *meghempereg, meghordoz, *meghurcol₁, megigazgat_{1, 2}, meginog, megingat₁, meginog₁, megízlel, megkacagtat, megkerget_{1, 2}, megkarcol, *megkocogtat, megkongat, *megkopogtat_{1, 2}, megkóstol, megkerget_{1, 2,} *meglenget, meglóbál, meglóbáz, meglobogtat, megmorog, megmotoz, *megmozgat_{1, 2, 3}, *megmutogat, megnyaggat, *megnyaldos, *megnyirbál_{1, 2átv}, *megnyomkod, megnyomorgat, megostromol_{1, 2átv}, *megöklöz, *megölelget, *megpaskol, megpenget, megpiszkál_{1, 2átv}, megpödör, megpörget_{1, 2, 3}, megpumpol, *megráncigál, *megrángat_{1, 2}, megremeg_{1, 2átv}, megrohamoz_{1, 2, 3}, *megropogtat_{1, 2, 3átv}, *megsimogat_{1, 2}, megsuhogtat, megszagol_{1, 2}, megszimatol, *megszorongat_{1, 2, 3átv}, *megszurkál, *megtapogat, megtöröl, *megvereget, *megzörget (70 ige).

Az ismétlődés, tartósság mozzanatát jelentésükben hordó igékkel szintén az alapige által kifejezett cselekvés egyszeriségét jelöli: megárt_{1, 2}, megborsódzik, megcsavar, megfacsar, meghúz_{1, 2, 3, 4, 7}, megigazít_{1, 2, 3}, megismétlődik, megismétel_{1, 2átv, 3ritk}, megkapar, megköszörül_{1, 2}, megkever_{1, 2, 4, 5}, meglátogat_{1, 2, 3}, megnyom_{1, 2, 3}, megráz, megrázkódik₁, megrázkódtat₁, megreszket_{1, 2}, megreszkíroz, megsodor, megszel, megszorít_{1, 2, 3}, *megtapasztal₁, megtapos_{1, 2}, megtépáz₁, megtipor_{1, 2}, megvakar_{1, 2, 3}, megvallat, megvonaglik.

A verést kifejező nagyrészt képzett igéket erőteljes képi formáikért, átvitt jelentéseik érdekes útja miatt érdemes külön csokorba raknunk: megadjusztál₄, megagyabugyál, megbicskáz, megbotoz, megcirógat₂, megcsiklandoz₂, megdönget₂, megfenekel₂, megkardlapoz, megkaróz₂, meghámoz_átv2, meghánt_5átv, meghány_3táj, meghusángol, megkefél_3átv, megken_4átv, megkorbácsol, megkövez₂, megmángorol₂, megnadrágol, megnyakal, megostoroz_{1, 2átv}, megpakol₃, megpofoz, megpuhít_3átv, megrak_4átv, megsimogat₃, megtépáz₁, megüt_{1, 2, 3, 4}, megver_{1, 2átv, 3átv, 4átv}.

A habituális igékkel (megcsíp_{1, 2, 3}, megcsóvál, megfúj_{1, 2, 3, 4}, megharap_{1, 2átv}, megkarmol, megmar_{1, 2}, megszúr, megugat) a meg egyszeriséget kifejező szerepét valójában a tárgyi határolónak köszönheti: A kutya harap. A kutya megharapta a gyereket.

    8. Az alábbi csoportosulások igéinek megalkotását nehéz lenne pontos szabályokba foglalni, mert a meg szerepe nem az alapige aspektusának megváltoztatása bennük, hanem egyedi akcióminőség-tartalmak kifejezése. Az igei aspektushoz való viszonyuk pontos feltárása, típusaik meghatározása még további kutatásokat igényel, bár már több, [280] a kérdéskörben mélyebben vizsgálódó, egymással némely ponton vitatkozó munka született, gondolok itt Wacha Balázs (Az igeaspektusokról: MNy. 1976: 59—69) és Pete István idézett dolgozatára, illetve Kiefer Ferencnek a témáról szóló gondolatait összegző írására (Jelentéselmélet. Corvina, Bp., 2000. 289—97). A meg igekötős igéknek az akcióminőségek kifejezésében játszott szerepét az igazán gazdagnak mondható ide vonatkozó orosz szakirodalmat tanulmányozva, elsődlegesen M. A. Seljakin akcióminőség-osztályozását figyelembe véve vizsgáltam (Szposzobi gyejsztvija. In: Tyeorija funkcionalnoj grammatyiki. Nauka, Leningrad, 1987. 63—85).

A cselekvés alacsony megvalósulási fokát vélem felfedezni a következő igékben: megáll_II.2, meglakik_{1, 2}, megél, megfekszik_{1, 2átv, 3}, meghagy₁, meglehet_{1, 2}, megmarad_{1, 2, 3, 4}, megnő₅, megül_{1, 4átv}, megtart_{1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10}, megterem₁, megtűr_{1, 2}, megvan₂. A meg funkciója messze nem a perfektiválás bennük, hanem az alapigében kifejezett statikus cselekvés, állapot fennállásának kifejezése, ellentettjének tagadása: megül = ’egy ideig ül, nem megy el’, megvan ’nem hal meg, él’ stb. A velük alkotott szerkezetek aspektusukat tekintve folyamatosak.

Kumulatív jelentésről akkor beszélhetünk, ha a cselekvés a szituációban szereplő lehetséges határát, annak csúcspontját pontosan elérve avagy azt túllépve fejeződik be. A meg vizsgálataim alapján a tovább nem fokozható megvalósulás két válfajának kifejezésére nyújt lehetőséget. 1. Az alapigéjükkel többnyire, de nem kizárólag tárgyatlanul használatos mozgásigéknél a pontos, maradéktalan megvalósulást jelölik: Megfutotta/megszaladta a 200 métert. Ilyenek még: meggyalogol, megfut₁, meglép_{1, 2}, megjár_{1, 2, 3, 4átv}, megjárat₃, megjártat_{2, 4}, megtesz₃, megugrik₂, megúszik₁. 2. A cselekvések tetőpontja, az elérendő cél nem mozgásigéknél természetesen lehet más tárgy is: Megkoplalta a házát (eleget/sokat koplalt a házért); Megítélték neki a kért pénzt (annyi pénzt ítéltek neki, amennyit kért). J. Soltész Katalinnál az eredményt kifejező igék között, a perfekció egyik mellékárnyalataként említve találunk hasonló alakokat. Ez az akcióminőség kb. 30 igében van jelen: megad_{1, 2, 5, 6}, megajánl_{1, 2}, megbír₁, megböjtöl_{1, 2}, megbűnhődik₁, megdolgozik, megér_{1, 2}, megérdemel, meggazdálkodik, meggyőz₂, meghalad, meghoz_4átv, megítél_{2, 3}, megkap_{2, 3, 4, 5, II.3, 4}, megkér₃, megkeres_{1, 2, 3, 4, 5}, megkerít, megkoplal, megkoplaltat, megkuporgat, meglel, megles_{1, 2}, meglehet₄, meglesz₅, megspórol_{1, 2}, megszámít, megszenved_{1, 2, 3átv, 4}, megszerez_{1, 2}, megszolgál_{1, 2}, megtalál, megterem₂, megtermel, megvár.

Nehezen azonosítható és nem jósolható meg az igekötő megjelenése az alábbi formáknál: megakad₇ (előfordul), megsegít_{1, 2}, megbecsül_{1, 3}, megbecsüli magát, megbízik, megegyezik_{3, 4}, megérzik, megfelel_{1, 2átv}, meghisz_{1, 2}, megjátszik₁, megkér₁, *megkésik_{1, 2, 3}, megkíván₂, megkockáztat_{1, 2}, megkövetel_{1, 2átv}, meglátszik_{1, 2, 3}, *megpihen, megtetet_{1, 2}, megtisztel_{1, 2}, *megvárakoztat. J. Soltész a meg konkretizáló jelentéséről szól (i. m. 42) a zömében ezeket az igéket tartalmazó felsorolásában. Szerintem aspektusukban nincs különbség az igekötő nélküli és igekötősek között, tehát az igekötős alakok imperfektívek: látszik rajta a boldogság — meglátszik rajta a boldogság, bízom benned — megbízom benned. A *-os formák a megvalósulás gyenge fokát jelölik.

    9. Dolgozatomban a meg funkcióit vizsgáltam azzal a céllal, hogy a perfektivitás, a perfektiválás folyamatának magyar nyelvre jellemző sajátosságainak feltárásához részeredményekkel hozzájáruljak, illetve hogy kellő számú példaanyaggal szolgáljak a további elméleti vizsgálatokhoz. A népes, vagy morfológiai arculatukban, vagy szintaktikai viselkedésükben, esetleg mindkettőben homogén 3., 4., 5. pontban tárgyalt szemantikai családok igéinek aspektuális viselkedéséből kiolvasható összefüggések egyben az aspektus megjelenésének nyelvünkre jellemző sajátosságait is elénk vetítik. Úgy tűnik, a szláv nyelveknek az egész igei lexikán végigvonuló s annak majdnem minden egyes tagjára [281] kiterjedő oppozícióival szemben a magyar nyelvben a folyamatos—befejezett szembenállás teljessége mintha az egyes részrendszerek együtteséből állna össze. A többféle aspektuális viselkedést mutató konglomerátumban az egyik pólust azok a csoportosulások képviselik, melyek a cselekvések, történések leírását folyamatukkal és végpontjukkal együtt is lehetővé teszik, használati szabályaik viszonylag könnyen leírhatók (3. A), B) társulások). A másikat a csak végpontjukból megjelenített perfektív aspektusú formák (például az 5. B), C) csoportok tagjai), valamint az elérésigék. Köztük átmeneti alakok tucatjai helyezkedhetnek el, amelyeknél a folyamatosból a befejezett aspektusú szerkezetté alakítást vagy még inkább fordítva, a befejezettből imperfektívvé változtatást szövevényes szintaktikai szabályok irányítják (3. C) alcsoport). A tanul igével alkotható szituációk lehetnek például folyamatok (tanulja a leckét), de leírhatjuk őket teljességükben, végpontjukban (megtanulja a leckét), akár a szláv nyelvekben, más cselekvéseket, történéseket lehetséges kettős aspektuális megjelenítésmódjuk ellenére inkább egységükben szemléljük (megsóz, megvajaz, megkötöz stb.), egyes változásokban pedig csak az új állapot létrejöttét ragadjuk meg: megbolondul, megbetegedik, megőrül, megvalósul.

Bár dolgozatomban csak vázlatosan szóltam a meg-nek az akcióminőség körébe tartozó jelentéseiről, a kirajzolódó gazdag szerepkör, annak homályos pontjai felvetik a téma szélesebb körű kutatásának, pontos leírásának szükségességét.

Szili Katalin

Vissza a Tartalomhoz

On perfectivity in Hungarian, in terms of the functions of the preverb meg

This paper attempts to define the notion of perfectivity and describe the process of perfectivization on the basis of a copious body of data: the approximately one thousand verbs in The Defining Dictionary of Hungarian containing the preverb meg. On the basis of semantic, morphological, and syntactic criteria, the perfectivizing functions of meg are classified into homogeneous groups under the following headings: the expression of the fact that an action or event has reached its goal (section 3); the representation of bodily or physical change (section 4); the expression of psychological or emotional changes and mental activities (section 5); and the derivation of achievement verbs (section 6). According to the author’s semantically-based definition of perfectivity (one that is a partial modification of the traditional definition), perfectivity is the completion, termination or cessation of an action, event, or change, by which a new situation comes into being. On the basis of the behaviour of verbs in what can be seen as the prototypical group, the author claims that the grammatical representation of perfectivity has two prerequisites: the presence of what are called external delimiters, setting external limits to actions and making situations telic, as well as that of the marker of perfectivization, the preverb, setting an internal limit to the time of an action or an event. She presents her investigation of the behaviour of meg with instantaneous verbs in terms of the formal system outlined (section 7). The apparently wide array of functions of meg having to do with various Aktionsarts (section 8) directs the reader’s attention to the fact that the topic deserves further investigation.

Katalin Szili

Back to Contents