Oldalak: 362 363 364 365 366

Sztripszky Hiador az erdélyi ruszinokról

A Magyar Nyelv 1999. évi 4. számában olvashatjuk Janitsek Jenő „Két volt Szolnok-Doboka megyebeli ukrán település helyneveinek vizsgálata” című közleményét (473—5). Ugyanebben a számban kapott helyet a kolozsvári iskolázottságú s erdélyi múzeumokban is működő Sztripszky Hiador névtani munkásságának bemutatása. A cikk megjelenése közben, 1999-es nagyszombati kutatóutam során szereztem tudomást arról, hogy a sokoldalú tudóst az erdélyi ruszinok kérdése is foglalkoztatta. A témáról összefoglaló dolgozatot is készített, mely elkallódott vagy lappang valahol.

Sztripszky Hiador küzdelmes életének még a Magyar Néprajzi Múzeumhoz köthető szakaszában (1909—1918) kapcsolatba került a szlovák művelődés és tudomány egyes képviselőivel. A két világháború között pedig több szlovák tudományos és kulturális műhellyel is kapcsolatokat ápolt. Levelezésében, dolgozataiban fellépett a csehszlovakizmus, a cseh és szlovák nemzet és nyelv azonosságának hazugságra épített elmélete ellen, s széles bázison alapuló bibliográfiai adatgyűjtésére támaszkodva tagadta a Csehszlovákiában akkor hivatalosnak minősülő tételt a szlovákok ezeréves elnyomásáról. Számos levelében és dolgozatában cáfolta a cseh tudományos körök által terjesztett konjunkturális tételt, „hogy ezer évig itt nem történt semmi”. Sok könyvészeti adattal és több dolgozattal, magyarországi közgyűjteményekben készített fényképekkel s olykor értékes könyvek budapesti vásárlásával támogatta a szlovák nyelvi és kulturális autonómia kibontakozását a csehszlovakizmus béklyójából. Itt csupán jelezzük, hogy Sztripszky szlovakisztikai tevékenysége, kapcsolata a szlovák művelődés képviselőivel teljességgel feldolgozatlan.¹

Sztipszky hagyatéka 1946 tavaszán, közvetlenül a tudós halála után az akkori budapesti csehszlovák misszión keresztül Nagyszombatba került, a nagyszombati Szent Adalbert Egyesület Könyvtárába,² majd Irodalmi Levéltárába, ahol töredékei ma is fellelhetők. A Szent Adalbert Egyesület az anyagi gondokkal küzdő, nyugdíjas kutatótól még életében megvásárolta a szlovák [362] vonatkozású kéziratainak és könyveinek egy részét, azzal a feltétellel, hogy ezeket az Egyesület majd halála után veheti át. Sztripszky váratlan elhunytát követően a megélhetési gondokkal magára maradt özvegye azonban az egész hagyatékot átadta Alexander Horák prelátusnak, a Szent Adalbert Egyesület elnökének, azzal a kikötéssel, hogy a kiadó jogok őt, az özvegyet illetik meg. A hagyaték megszerzésének és gyors Csehszlovákiába történő elszállításának célja — Aleksander Horák egyik levele szerint — az volt, hogy az értékes gyűjtemény egészét biztosítsák a szlovák tudomány számára. Az anyag Nagyszombatba kerülését követően felmerült az is, hogy a Szent Adalbert Egyesületet meg nem illető magyar vonatkozású fondok kerüljenek vissza Budapestre.³

A Nagyszombatba került teljes Sztripszky-hagyaték első rendezője Ivan Panykevics prágai egyetemi docens, ukrainista nyelvész volt. A magyar nyelvet és kultúrát nem ismerő Panykevics az évtizedeken át szervesen épülő Sztripszky-irattárat módszertanilag egyáltalán nem helyeselhető módon három csoportra bontotta: magyar, szlovák és kárpátaljai ruszin részre. A hagyaték rendezésén 1946—47-ben három hétig dolgozó Panykevics Alexander Horákhoz írott leveléből képet nyerhetünk Sztripszky irattáráról, melyet a hatvanas évek elején bekövetkezett viszonylag szakszerű feldolgozásáig és leltárba vételéig nyitott szekrényekben tároltak, a kölcsönbe adott iratokat nem dokumentálták. A hagyaték szerves egységét sajnálatos módon, már Panykevics megbontotta, s az később egyre fogyott, folyamatosan kisebbedett, szétszóródott, sérült, jelentős része pedig eltűnt vagy kallódik valahol. Eltűnt vagy lappang Sztripszky kiterjedt levelezésének magyar, ruszin és ukrán nyelvű része. A Panykevics által jelzett ruszin és ukrán nyelvű, illetve tematikájú irattári anyagból szinte semmi sem található meg Nagyszombatban. A magyar nyelvű, illetve tematikájú hagyatékrész ma alig van képviselve. Hiányoznak a Panykevics által jelzett gép- vagy kéziratos Sztripszky-dolgozatok.⁴ Az önzés és mohóság nyomán Nagyszombatba került teljes Sztripszky-hagyaték megcsonkulásában, szétszóródásában szerepet játszott annak rendkívül szakszerűtlen előzetes feldolgozása, de igazi oka talán mégis az volt, hogy a katolikus Szent Adalbert Egyesület tevékenységét 1948 után a csehszlovák hatalom erősen korlátozta, sőt egy időre bezárták az egyesület levéltárát, könyvtárát, illetve az utóbbit világi kezelésbe adták.

Sztripszky Hiador bibliográfus, néprajzkutató, műfordító és nyelvész jelentős helyet vívott ki magának a magyar, a szlovák s a ruszin bibliográfia történetében (vö. Udvari István, Adatok Sztripszky Hiador munkásságáról: Könyv és Könyvtár 20. 1998: 67—97). 1912-ben látott napvilágot az „Adalékok Szabó Károly Régi Magyar Könyvtár c. munkájának I—II. kötetéhez” című, ma már komoly könyvészeti ritkaságnak számító fontos bibliográfiája. A nagyszombati Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltárában töredékesen megőrződött hagyatéka alapján megállapítható, hogy a tudós a RMK adatainak kiegészítésével, bővítésével, ezek szerkesztésével és nyomtatásra való előkészítésével váratlanul bekövetkezett haláláig (1946. március 8.) foglalatoskodott.

A Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltárában mára megőrződött töredékes Sztripszky-hagyaték bibliográfiai szempontból viszont teljesebb és értékesebb, mint amit a szakirodalom jelez. Vendelin Jankovič szlovák bibliográfus és az ő nyomán Borsa Gedeon Sztripszky nagyszombati hagyatékában mindössze 500 címleírás nyers fogalmazását jelzik, s öt ún. gyűjtőfüzetnek a meglétét.⁵ [363]

Panykevics Iván, a prágai Károly Egyetem docensének levele
Alexander Horákhoz, a Szent Adalbert Egyesület elnökéhez⁶

Igen Tisztelt Elnök Úr.

Prága, 1947. december 17.

Már kétszer voltam Nagyszombatban, hogy a Szent Adalbert Egyesületben folytathassam elhunyt barátom, dr. Sztripszky Hiador kéziratainak rendezését és tanulmányozását. A szünidőben a kéziratokat tartalmilag osztályoztam, s az anyagot három csoportra osztottam: magyar, szlovák és kárpátaljai ruszin, vagyis ukrán. Az utóbbi csoport számomra és annak a vidéknek, ahol húsz esztendőt eltöltöttem, különösképpen érdekes és fontos. Elhunyt barátom által művelt szakterületeken — a néprajz és nyelvészet terén működtem magam is. Ungvári látogatásai idején többször is eszmét cseréltünk egymással, ezért hagyatéka számomra nagyon kedves és értékes, s a tudomány szempontjából is rendkívül fájdalmas lenne, ha a nagy tudományos értékkel bíró dolgokat sorsára hagynánk. Pedig Pöstyéni prelátus úrtól⁷ éppen azt hallottam, hogy ezeknek az anyagoknak vissza kell kerülniük Pestre, ahol Sztripszky hagyatékának legalábbis egy része senkit sem érdekel.

Legfontosabb munkájának az 1906-ban elkészült „Ruszinok Erdélyben” c. ukrán nyelvű kéziratát tartom.⁸ E dolgozatnak Lvovban, a Sevcsenko Tudományos Társaságnál kellett volna megjelennie, melynek tagja volt a megboldogult dr. Sztripszky Hiador is.⁹ Nem tudom, mi okból nem került nyomdába, de e dolgozat tulajdonképpen ma sem veszített értékéből, s kisebb változtatásokkal ma is megjelentethető lenne. Még 1942-ben kértem barátomat, hogy készítse elő sajtó alá munkáját. Aztán azt konstatáltam, hogy magyar nyelven elkezdte azt újra írni, de csak az 5. oldalig jutott el.

A másik (kéziratos) munkája még 1910 körül elkészült,¹⁰ de csak 1918-ban került nyomdába¹¹ Pomuscsnik v domuvstvi N. Teodorovicsa z r. 1791 [= „N. Teodorovics gazdálkodási kalauza 1791-ből”] címmel, s melyet dr. Sztripszky H. 1922-ben eladott az ungvári Proszvita egyesületnek. A dolgozatot besorolták a nevezett egyesület muzeális gyűjteményébe, s ennek megfelelően viseli annak pecsétjét, leltári számát. Nem tudom, mily módon került vissza az elhunyt kezeihez. Ezen [364] egyesület nevében kérnem kell tehát, hogy a kéziratot jutassák vissza a Proszvita eperjesi fiókja filiáljának. Teodorovics eredetije a — Proszvita múzeumában Ungvárott található.

A megboldogult egy magyar—ruszin (ukrán) szótáron is dolgozott, melyet úgy végzett, hogy Boksay — Révay kész szótárának¹² oldalai közé ragasztott lapokra pótlásokat írt be. E kiegészítések csak szakember számára jelentenek értéket, mert iskolai helyesírással tüntette fel a nyelvjárási szavakat. E szótárt alaposan áttanulmányoztam.¹³

Egy egész sor gépiratos cikket is találtam,¹⁴ melyeknek egy része Ungvárott az okkupáció éveiben megjelent, más részükről viszont nem tudom megállapítani, publikálva vannak-e vagy sem. A következő cikkekről van szó: 1. Nazva szela Nelipino „Nelipino — Hársfalva falu nevéről”, 2. Orosz Idecz, 3. A bajka-juhról, 4. Borzsava, 5. Széljegyzetek szlavisták számára, 6. Verőcze és Verecke, 7. O biskupovi Olšavském. A megjelenés kérdésére csak dr. Sztripszky H. özvegye tudna választ adni. A korábbi korszakokból, valószínűleg Sztripszky egyetemi éveiből származik két Kárpátaljára vonatkozó néprajzi tárgyú, ukrán nyelvű kézirata.¹⁵

Külön kötegbe tettem a „Ruszka Krajnyát” érintő dolgokat 1919-ből.¹⁶ Ezt a köteget „politikailag fontos” jelzéssel láttam el. A kárpátaljai ruszinok nemzeti ébredése történetére nézve értékes forrást jelenthetnek.

Két külön kötegbe tettem gyűjtőútjainak jegyzetfüzeteit, melyekben kárpátaljai dalok, valamint történeti jegyzetek is találhatók.¹⁷ Nem volt időm áttanulmányozni őket. Egyéb jegyzetfüzetek a magyar dokumentumcsoportban vannak.¹⁸

Külön ládába tettem a tudományos kartotékját.

Levelezése is ott található,¹⁹ mely külön rendezést igényel, amit csak az özvegye tudna elvégezni.

Igen Tisztelt Elnök Úr, arra szorítkoztam csupán, hogy tömören foglaljam össze azt, amit a mintegy háromhetes munkám nyomán konstatáltam. Tekintet nélkül hagytam a könyvtárat, melynek orosz része érdektelen, mivel nagyobb részben tankönyvekből vagy iskolai könyvtárakból kölcsönzött könyvekből áll.

Lényeges okok folytán, többek között a szláv tudomány érdekében fordulok Önhöz, Igen Tisztelt Elnök Úr, hogy őrizze meg a szláv dolgokat számunkra, s tartsa azt Nagyszombatban vagy [365] helyezze el Prágában a Szláv Intézetben, ahol a kutatás számára elérhetőbbek lennének. E kérdés szóbeli eszmecserét is igényelne, ezért nagyon örülnék, ha tervezett prágai útja során, melyről a prelátus úr informált, találkozna velem.

Nagy tisztelettel maradok,

odaadó híve, dr. Ivan Panykevics egyetemi docens                                                                                                                                          

Prága XIV. 65. Žatecký ch 17/9.

PS. A máramarosi kéziratos prédikációskönyvet²⁰ még az elmúlt esztendőben áttanulmányoztam, és megállapítottam, hogy ilyen prédikációk ismertek más kéziratokból is. Dr. Sztripszky a kézirat keletkezését 1665-re datálja, de nem tudom, honnan vette ezt.

¹Erről adatokat l.: Udvari István, Adatok Sztripszky Hiador munkásságáról: Könyv és Könyvtár. 20. 1998: 74—5; Dr. Belon Rusinský (= Sztr.H.), Literárne nákresy. Bp., 1940.; Terézia Kaššayová, Inventár rukopisov Archívu literatúry a umenia Matice Slovenskej. XXIII. Fondy 155—8. Martin, 1996. 12—3, 18; V(endelín) J(ankovič), Poznámky k bibliografický m prácam Hiadora Stripského a k ich slovenský m vzt’ahom: Knižnica 1958: 70—7.