KISEBB KÖZLEMÉNYEK

KISEBB KÖZLEMÉNYEK

A magyar gyermekmondókák versritmusa

A gyermekmondókák ritmusrendszere alapvonásaiban megegyezik a műköltészet és a népdalok, valamint a közmondások ritmikai alapelvével (a „4 + maradék” törvénnyel, vö. Vekerdi J., A magyar közmondások versritmusa: MNy. 1998: 169—75), azonban egyes esetekben mindháromtól eltér. A mondókakincs teljes mennyisége még kevésbé állapítható meg, mint a közmondásoké. Azon túlmenőleg, hogy különböző egyének és különböző közösségek az esetek nagy részében más-más mondókákat ismernek (az eltérések nagyobbak, mint a közmondások esetében), a mondókák többségének — éppúgy, mint a népdalok szövegének és dallamának — nagyszámú változata van, ellentétben a közmondásokkal: a közismert közmondások azonos szöveggel élnek az egész magyar nyelvterületen, változatok nélkül. A Nincsen rózsa tövis nélkül vagy Ki korán kel, aranyat lel stb. közmondásnak nincsenek változatai, míg pl. a Hőc, hőc, katona, / ketten ülünk egy lóra mondókának 60 változatát találta a Bihar megyei romániai gyűjtés (Faragó J. — Fábián I., Bihari gyermekmondókák. Bukarest, 1982. 90—4). A változatok leggyakrabban abból adódnak, hogy azonos kezdősort (vagy kezdősorokat) eltérő szövegek folytatnak, éppúgy, mint népdalok esetében. Például a fenti két sor folytatásai (amennyiben folytatják őket): Hárman meg a csikóra, vagy: így megyünk a vásárra, úgy megyünk a vásárra, úgy megyünk Nagyváradra, Zabot adunk
a lónak / cukrot meg a csikónak stb. Az említett kiadvány több mint ezer adatközlő és gyűjtő gyűjtése alapján 5765 mondókaváltozatot közöl, ami azonban a kevéssé eltérő változatok nagy száma miatt hozzávetőleg ötödannyi-tizedannyi alapszövegnek, „típusnak” felel meg. Pl. az An-tan-té-nusz mondókát 30 tétel képviseli, a Lementem a pincébe versikét 40 tétel, a Csiga-biga, gyere ki állathívogatót 35 tétel.

Könnyebben meghatározható az egy személy által átlagosan ismert mondókák száma. Az eddig legnagyobb arányú és leggondosabban feldolgozott, említett bihari gyűjtés az egyes adatközlők által beküldött tételek számát is közli, és az általában néhány tucat. Ezer adatközlő közül mindössze kilencen küldtek be száznál több változatot, és nyilvánvaló, hogy ez a mennyiség nem pusztán saját ismeretüket, hanem ismerőseik körében végzett gyűjtésüket is tartalmazza. (A két csúcsteljesítmény 153 és 152, beküldőjük egy tanárnő és egy VII. osztályos tanuló, ami szintén szélesebb körben történt gyűjtésre mutat.) Magam az eddigi jelentősebb gyűjtemények emlékeztetőül történt átnézése után 140 olyan mondókát találtam, amelyeket gyermekkorom (1930-as évek [324] eleje) élőszóbeli gyakorlatából ismerek. (Az átnézett művek: Kiss Á., Magyar gyermekjáték-gyűjtemény. Bp., 1891.; Borsai I. — Kovács Á., Cinege, cinege, kismadár... Népi mondókák, gyermekjátékok kicsinyeknek. Bp., 1975.; Matijevics L., Tíz, tíz, tiszta víz. Jugoszláviai magyar népi mondókák. Hagyományaink VII. Újvidék, 1976.; Gazda K., Gyermekvilág Esztelneken. Bukarest, 1980.; Seres A., Barcasági magyar népköltészet és népszokások. Bukarest, 1984.) Ha ezeket a számokat összehasonlítjuk Tóthné Litovkina Anna felmérésével (Parömiológiai felmérés Magyarországon: MNy. 1996: 439—58), amely szerint egy beszélő általában 300 körüli közmondást ismer, illetőleg magam 500 fölötti közmondás élőszóbeli ismeretére támaszkodtam, a különbség szembeszökő.

A mondókák hangzási sajátosságaként gyakran említik a dallamos hanglejtést vagy éppen az énekszerűséget. (Borsai I., A magyar népi gyermekmondóka műfaji sajátosságai. In: Népi kultúra — népi társadalom XI—XII, Bp., 1980. 550: „a mondókák rendszerint dallamos formában, legalábbis valamilyen sajátos hanglejtéssel jelennek meg”. Magyar Néprajzi Lexikon 3. 1980. 641: „dallamos hanglejtésű vagy sokszor énekelt versike”. Ezzel szemben Szendrey I., A magyarság néprajza 3. 1937. 328: „jobbára nincs is dallama, csak ütemesen recitáljuk”.) Ez a megállapítás ilyen alakban nem tartható fenn. Az általam ismert anyagban dallamosnak nevezhető ejtésre alig féltucat példát találtam: Áll a baba, áll; Április bolondja; Árulkodó Júdás; Csiga-biga, gyere ki; Míg a cica idejön, / kavarom a kását; Aki nem lép egyszerre, / nem kap rétest estére (a trombitaszót utánozza); Vak Pali, Vak Pali, vak, vak, vak (szintén). Ezek közül is a Csiga-biga 3–4. sorát dallam nélkül, szavalva ejtjük: kapsz tejet-vajat, / holnapra is marad. A Borsai által dallamosként idézett Fecskét látok, szeplőt hányok és Egy, kettő, három, négy, / kicsi kutya hova mégy közismert mondókát sohasem hallottam dallamra ejteni, sőt még recitáló hangon sem. Ez a meghatározás elmossa a különbséget a mondóka és a gyermekdal között, noha a kettő mind ritmus, mind dallam tekintetében különválik. A gyermekdalok szövege a kiejtésben az énekritmust követi, a mondókákban az esetleges (ritka) dallamos ejtés nem befolyásolja a szövegritmust. Emellett a mondókák sohasem rendelkeznek tényleges dallammal, mint pl. a Bújj, bújj, zöld ág; Fehér liliomszál; Katalinka, szállj el; stb. Erre rövidségük (zömmel két sornyi terjedelmük) is alkalmatlanná teszi őket. Csupán emelt hangon történő ütemkezdés fordul elő, ami után tetszőleges magassággal leereszkedik a hang, s e két hang meghatározatlan hangközű különbségén kívül nincs dallamuk. Kiejtésileg nem dallam, hanem igen erős ütemenként tagoló ejtés, azaz a ritmus erős érzékeltetése, és ehhez csatlakozó szavaló-recitatív hanghordozás jellemző a mondókákra.

Ez az előadásmód tartalmi szempontból jól illik a mondókák szövegéhez. A közmondásokkal ellentétben, amelyek mindig komoly, tanulságos mondanivalót tartalmaznak, a mondókák tréfás, játékos, könnyedén vagy erősebben csipkelődő, gyakran gúnyolódó jellegűek, s a kiejtésben nyomatékot ad nekik a kántáló hanghordozás.

Verstani szempontból következőképpen oszlik meg az általam vizsgált 140 példa:

Nem verses (ritmus és rím nélküli), mondókának minősíthető szöveget mindössze négyet találtam: Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! Ez elment vadászni,... stb.; Aki bújt, bújt, aki nem bújt, nem bújt, én megyek! Doktor Görcs vagyok, mikor látogassak? (Ez utóbbival gyűjtésekben nem találkoztam.) A többi 136 darab ritmusos, és többségük rímes: 108.

Ritmikailag legáltalánosabb az 1–4 soros, kétütemű sorokból álló mondóka. Túlnyomó többségben vannak a kétsorosok: 75, pl. Csere-bere | fogadom, / többet vissza | nem adom. Kevesebb az egysoros: 21, pl. Gólya viszi | a fiát. Négysoros: 18, pl. Télen nagyon | hideg van, / nyáron nagyon | meleg van, / ősszel esik | az eső, / soha sincsen | jó idő. Háromsoros: 11, pl. Csend, | rend, | figyelem, / aki | rossz lesz, | megverem, / vagy szu- | rokkal | bekenem. Többsoros: 11, főként kiolvasók, pl. Egy, / megérett a | meggy, stb. A sorok számának megállapítása azonban [325] némileg bizonytalan, mert számos változatban tovább folytatódik az egysorosnak vagy kétsorosnak vett mondóka. Pl. az általam kizárólag egy sorral ismert Árulkodó | Júdás gúnyszót igen gyakran folytatják: kell-e kotlós | tojás.

Fenti sorbeosztásban a rímet tekintettük sorvég-jelölőnek, így az együtemű, rímes egységeket külön-külön sornak vettük, ami a műköltészetben szokatlan: Tudja Pál, / mit kapál; Fecskét látok, / szeplőt hányok; Január, / február, / itt a nyár.

Összesen 68 példát találtam 4 szótagos ütemmel kezdődő típusra.

Azonban ugyanennyi (68) példa van egyéb, a műköltészetben ritka (közmondásokban és népdalokban valamivel gyakoribb) sorkezdő és sorközépi (nem sorvégi) ütemfajtákra: 3, 2, 1 szótagos ütemekkel kezdődő sorokra.

Megjegyzendő, hogy egy soron belül 3 | 4 ütemkapcsolás (azaz növekvő szótagszámú ütem) nem fordul elő a 3 szótagos ütemmel kezdődő típusban, csak új sor kezdődhetik 4 szótagos ütemmel (l. a 3 / 4 | 3 típusú példákat), tehát itt is, éppúgy, mint a négyszótagos kezdő ütemek esetében, érvényesül a fogyó szótagszámú ütemek törvénye.

Nyilvánvalóan ezt a jellegzetes mondóka-ritmust utánozta József Attila tréfás gyermekversében: Nincsen / e világon semmi | kincsem. // Rád ám / számít a nagybácsi, | Ádám.

Tisztán egyszótagos ütemekből álló sorok nincsenek, leszámítva a kacsahang-utánzót: Hány | zsák | ár- | pád | van.

Mint a fenti példák mutatják, kétszótagos és egyszótagos kezdő ütemek esetében már nem érvényesül a mondókákban a fogyó szótagszámú ütemek szabálya: növő szótagszámú ütemek is következhetnek egy soron belül.

Egyúttal azt is mutatják a fenti példák, hogy nemcsak heterometrikus sorpárokban fordulnak elő eltérő szótagszámú ütemek (l. fentebb, a 4 + x típusban), ami a műköltészetben sem ismeretlen, hanem egy soron belül is keveredhetnek 1–2–3 szótagos ütemek (ez utóbbi csak 1 vagy 2 szótagos kezdő ütem esetében; 4 szótagos ütem nem követhet egy soron belül nála rövidebb ütemet).

Megjegyzendő, hogy egymás utáni sorok eltérő ütemekből építkezése a gyermekdalokra is jellemző, míg népdalainkban egyébként szokatlan a szövegritmus szempontjából: Bújj, bújj, | zöld ág, / zöld leve-|lecske, / nyitva van az | arany kapu, / csak bújjatok | rajta. // Nyisd ki, | asszony, / kapudat, | kapudat, / hadd ke-|rüljem / váradat, | váradat 2 | 2 / 3 | 2 / 4 | 4 / 4 | 2 // 2 | 2 / 3 | 3 / 2 | 2 / 3 | 3; Kicsi | vagyok én, / majd megnövök | én 2 | 3 / 4 | 1.

Ötszótagos és hatszótagos önálló ütemek a mondókákban nincsenek — a közmondásoktól eltérőleg —, ami bizonyítja, hogy a gyermekek ösztönös ritmusérzéke szerint négy szótag az ütem felső határa. Csupán elvétve fordul elő — mint a népdalokban is — öt szótagot eredményező szaporázás négy szótagos ütem helyett, mindannyiszor sajátos helyzetben: Kerekecske | dombocska, / ere [!] szalad a | nyulacska 4 | 3 / 5 | 3, ahol a tréfás csiklandozó mozdulathoz az erre szó gyorsított kiejtése társul (változata szabályos 4 szótagú: itt szalad a); Esik eső, | süt a nap, / Paprika Jancsi | mosogat 4 | 3 / 5 | 3, ahol az ötszótagos ütemet szokatlan volta miatt a gyermekek többnyire két ütemre bontják: 3 | 2, a Jancsi szót külön ütemként ejtve. Hasonló a helyzet a trombitaszót utánzó csúfolkodóval: Katona bácsi | haptákba / belekakált a | nadrágba, amelyet kétféleképpen ejtenek: vagy gyorsan, hadarva mondják az ötszótagos kezdő ütemet, vagy szintén két ütemre bontják: katona | bácsi 3 | 2, és ebben az esetben a második sor elején ugyanúgy bontják az ütemet, szóátvágással: beleka-|kált a, illetve itt is van négyszótagos változat: beleszart a. Inkább ritmustalan lezárásnak, mintsem ötszótagos ütemnek érezteti a szokásos hadaró ejtés a napsoroló hosszabb, utolsó tagját: Hétfő | hetibe, ... vasárnap az | Isten házába.

Időmértékes vers természetesen nincs a gyermekmondókák között, leszámítva egy kettős ritmusú versezetet, nyilván a vaskos diákhumor alkotását, 3 | 2 ütemezéssel és színezésként — E E — — adóniszi időmértékkel: (Szereted az | almát?) Várd meg az | estét, / jönnek a | kecskék, / fogd fel a | farkát, / potyognak az | almák. Az utolsó sor és a bevezető kérdés csak hangsúlyosan ritmizálható, időmértékesen nem (változata hullanak az | almák, ugyanígy).

Nem minősíthető mondókának a még vaskosabb diákhumor terméke negyedfeles daktilusokban: Hexameterbe beszélni tilos, / mert a majomnak a segge piros (folytatása hasonló). Ezt nem a trágárság, hanem a ritmus és a latin szó zárja ki a gyermekmondókák közül, mert egyébként a gyermekhumor elbírja a sikamlósságot: Egyenes, | egyenes, | görbe, | görbe, / nyald a | seggem | körbe | körbe, szokásos 3 | 2 ütemkeveréssel; A tengeren | úszik egy | pap, / a fenekét [variáns: a seggét] | süti a | nap. / Fingik | nagyokat, / s nyeli a | habokat (folytatása hasonló), szintén eltérő szótagszámú ütemekkel, és szokatlan felütéssel: a sorkezdő névelő a kiejtés bizonysága szerint „kilóg” az ütemből, amely így nem négyszótagos, hanem háromszótagos (ill. a változatban kétszótagos).

Bár a fenti elemzések viszonylag kis mennyiségű példaanyagon alapulnak, feltehetőleg mutatják az előforduló, különböző verstípusokat, és az előfordulási arányokon nagyobb számú példa sem változtatna lényegesen. A különböző gyűjtések anyaga egyetlen vonatkozásban mutat eltérést: gyakran előfordul, hogy egy rövid (kétsoros) mondókát különböző helyeken különböző további sorokkal is megtoldanak (lásd fent), ez azonban a ritmusképleteken nem változtat. Összefoglalólag tehát a következők állapíthatók meg a gyermekmondókák versritmusáról:

Legáltalánosabb típus a 4 | 3 ütembeosztású, hétszótagos sor; ritkább a 4 | 4 ütemezésű felező nyolcas, illetve a 4 | 2 ütembeosztású hatos. Mindhárom többnyire kétsoros, rímes; ritkábban egy- vagy többsoros. Ez a 4 | x típus teszi ki az esetek fele részét. A mondókák másik fele viszont nagyszámú egyéb típus között oszlik meg, amelyek mindegyike csak viszonylag kevés példával van képviselve. Leggyakoribb a 3 szótagos ütem, amely a műköltészetben ritka. (Természetesen csak sorkezdő vagy sorbelseji ütemekről van szó; a sorvégi ütem bármikor lehet csonka, 3 vagy 2, ritkán 1 szótagos.) Szintén gyakori a műköltészetben — verselési játékoktól eltekintve — ismeretlen 2 szótagos, esetleg egyszótagos ütem. Ezek a rövid ütemek egy soron belül is keveredhetnek egymással, illetve a következő sorban előszeretettel folytatódnak szabványos 4 szótagos ütemekkel. E keveredés szintén eltér az ütemek szótagszáma azonosságának műköltészeti szabályától; erről így ír Szerdahelyi István (Verstan mindenkinek. Bp., 1994. 78): „csak pontosan azonos szótagszámú ütemek felelhetnek meg egymásnak”; 82: „a versek vagy azonos nagyságú ütemekből épülnek fel, vagy szigorúan megszabott sorrendben ismétlődnek bennük a különböző terjedelmű ütemek”. E körültekintően megfogalmazott műköltészeti tétel hosszabb szövegekre vonatkozik, a mondókákban rövidségük miatt is módosul. A mondókák versritmusa a népdalok (különösen gyermekdalok) dallam-, illetve szövegritmusának lehetőségeivel rokon. Rendkívül erős tagoló, szavaló előadásmódjuk lehetővé teszi az egymás melletti ütemek egyszótagnyi eltérését. Ugyanez az erősen tagoló, szinte tapsoló ütemezés eredményezi a szóátvágások gyakoriságát rövid ütemek esetében, főleg sorvégen (Tem-|pó, egye-|dül!).

A közmondások és gyermekmondókák ma is eleven műfaján kívül a mai magyar népköltészetben gyakorlatilag nincs vagy alig van képviselve a szövegvers. A hagyományos lakodalmi táncmulatságokkal együtt kihalóban vannak a táncszók (rigmusok). Ezek ritmusa egységes volt: 4 | 3 (ritkábban 4 | 4) ütemezésű párvers: Rúgd ki, lábam, | rúgd ki most, / nem parancsol | senki most; [328] Adjatok egy | tágasságot, / hadd csináljak | mulatságot. Szintén kevés számú, hagyományőrző vidékre szorultak vissza a félnépi vőfélyversek, amelyek mindig felező tizenkettesek voltak (sok lazasággal): Gyönge borjúhús ez, | mit hozok tormával, / csak harminc tavasszal | járt ez az anyjával. (Néprajzilag is hitelesek Gárdonyi G. táncrigmusai és vőfélyversei „Göre Marcsa lakodalma” című kötetében.) Népmeséinkben eleve igen ritka volt a versbetét: alig tucatnyi mesében fordult elő a teljes magyar mesekincsben. Versritmusa a mondókákéval volt azonos. Pl.: Jaj, de szépen | süt a hold, / megy egy élő | meg egy holt 4 | 3; Szalad a | kakas, / kapja a | férget 3 | 2. További vizsgálatra szorul a találós kérdések helyzete. Régebbi közlésekben előfordult néhány verses darab, pl. a kerékvágásra: A világot | átéri, / mégis egy tyúk | átlépi: 4 | 3. Mai gyűjtésekben alig találkozunk akár ezekkel, akár újabb, versritmusos találós kérdésekkel (azon túlmenőleg, hogy a találós kérdések műfaja sokkal kevésbé elterjedt és főként kevésbé egységes, mint a közmondásoké vagy akár a gyermekmondókáké).

Vekerdi József

Vissza a Tartalomhoz