* A tanulmány alapjául szolgáló előadás a Magyar Nyelvtudományi Társaság Általános Nyelvészeti Szekciójának 1998. május 5-i ülésén hangzott el. Ez a munka a W. U. Dressler professzorral az 1998-as évre közösen elnyert, az Osztrák—Magyar Akció Alapítvány által támogatott 32öu15 számú kutatási projektumhoz kapcsolódik. A szerző ezen kívül köszönettel tartozik a Telegdi Zsigmond Alapítványnak is, amely kutatásait az 1997/98-as tanévben ösztöndíjjal támogatta.

1. Természetes nyelvelmélet — természetes morfológia

A) A természetes nyelvelmélet keretében zajló kutatások, amelyek Európában — elsősorban német nyelvterületen — bontakoztak ki, lassan 30 éves múltra tekinthetnek vissza (vö. Luschützky, H. C. (ed.), Twenty Years of Naturalism in Linguistics. A Bibliography. Wiener Linguistische Gazette, Supplement 10, 1990.). Ez a nyelvelmélet, miközben érintkezik a generatív grammatikával is (pl. elfogadja az emberi agy moduláris felépítését vagy a Jackendoff-féle X-vonás elmélet szerinti fő kategóriákat stb. — vö. Mayerthaler, W., System-independent morphological naturalness. In: Dressler, W. U. et al., Leitmotifs in Natural Morphology.Amsterdam—Philadelphia, John Benjamins, 1987. 25—58), annál jóval árnyaltabb, gazdagabb modell, és felfogását tekintve inkább a mai alternatív irányzatok közé illik a nyelvészetben.

Szemléletére a funkcionális megközelítésmód jellemző (vö. W. U. Dressler, Form and Function in Language. In: Proceedings of the First Rasmus Rask Colloquium, ed. by Sh. Millar — J. Mey, Odense University Press, 1995. 11—36), felfogása kapcsolatba hozható a prototípuselmélettel és általában a kognitív nyelvészettel (vö.: W. U. Dressler, The cognitive perspective of “naturalist” linguistic models: Cognitive Linguistics 11 [1990]: 75—98; M. E. Winters, Diachronic natural morphology and cognitive grammar. In: L. Tonelli, — W. U. Dressler (eds.), Natural Morphology. Perspectives for the Nineties. Unipress, Padova, 1993. 169—78), és bár nézőpontja gyökeresen eltérő, eredményei összefüggésbe hozhatók a modern grammatikalizációs kutatásokkal is (B. Heine, — U. Claudi — F. Hünnemeyer, Grammaticalization: a conceptual framework. Chicago, Ill. etc., Univ. of Chicago Press, 1991. 118—22).

B) A természetes nyelvelmélet gyökerei a Prágai Nyelvészkör, illetve Jakobson jelöltségi elméletéig nyúlnak vissza. Az elméletben a természetesség fogalma az emberi percepción nyugszik (így nem véletlen, hogy először a fonológiában merült fel), és a jelöletlenség fogalmához társul: természetesebb, illetve jelöletlenebb az, ami az emberi agy számára könnyebben felfogható.

A jelöletlenség fogalmával kapcsolatban azonban két dolgot meg kell jegyeznünk. Egyrészt azt, hogy a természetes nyelvelméletben ez eltér a Chomsky és Halle felfogása szerinti jelöltség/jelöletlenség fogalmától, mivel ebben az elméletben különbséget tesznek egyfelől jeggyel ellátott (featured) és jegy nélküli (featureless), valamint jelölt (marked) és jelöletlen (unmarked) között. Annak az általános elvnek megfelelően például, hogy ami kognitíve és szemantikailag összetettebb, az a szimbolizációban is inkább kódolva van (illetve fordítva: ami kognitíve és szemantikailag kevésbé összetett, az a szimbolizációban is kevésbé van kódolva), számos nyelvben — mint például az angolban vagy a magyarban is — a többes szám (mivel kognitíve, illetve szemantikailag összetettebb, mint az egyes szám) szokásosan morfológiailag van kódolva, míg az egyes szám nem. A következő angol egyes és többes számú főnévi alakokról:

(1) (a) boy ’fiú’ boy-s ’fiúk’

(1) (b) sheep ’birka’ sheep ’birkák’

a jelöltség és a jeggyel ellátottság szempontjából a következőket mondhatjuk: A boy ’fiú’ és a sheep ’birka’ főnévi alakok jegy nélküliek és egyben jelöletlenek, mert az angolban az egyes számú főneveket morfológiailag nem kell kódolni (jeggyel ellátni), ezek az alakok pedig megfelelnek ennek az elvnek. A boy-s ’fiúk’ alak jeggyel ellátott és jelöletlen, mivel az angolban a többes számot morfológiailag kódolni kell, ahogyan az ebben az alakban is történik; ezzel szemben a sheep ’birkák’ jegy nélküli, de jelölt alak, mert nem felel meg a fenti elvnek (ti. hogy a többes számot morfológiailag kódolni kell).

C) A természetes nyelvtan többszintű elmélet, amely (Hjelmslev és Coseriu felfogását követve) a nyelvi elemzés öt szintjét különbözteti meg:

(vö. Dressler et al. i. m., Bevezetés: 8—9). A továbbiakban a fenti részelméletekből témámnak megfelelően a morfológiai természetességi elméletet, közelebbről annak két területét, az univerzális (vagy rendszertől független) jelöltségi elmélet elveit, majd a rendszernek való megfelelés elméletét (az ún. rendszertől függő elveket) mutatom be röviden.

D) A természetes nyelvelmélet univerzális grammatikája szélesebb értelemben felfogott grammatika, mint Chomskyé. Ez a jelöltségi vagy preferenciaelmélet elvek és korlátozások készlete, amely lehetővé teszi az adott nyelv elsajátítását. A jelöltségi viszonyok a prototipikus beszélőnek részint az emberi biologikumra és pszichikumra épülő, részint társadalmilag és kulturálisan kötött tulajdonságain alapulnak, funkciójuk pedig az, hogy preferenciastruktúrákat szolgáltassanak az univerzális grammatika nyitott paramétereihez, vagyis megjósolják, hogy (ezen elveknek megfelelően) — ideálisan — mely struktúrák élveznek előnyt az egyes nyelvekben. A jelöltségi elmélet általános elvei az emberi percepción nyugszanak, és nyelven kívüli, illetve nyelvi evidenciákkal valószínűsíthetők. (Nyelven kívüli evidenciaforrások lehetnek a törzsfejlődés és az egyedfejlődés tényein túl például a percepciós tesztek, mivel a jelöltebb alak azonosítása több időt vesz igénybe, mint a jelöletlené — így a fenti sheep alak többes számként való azonosításához több idő szükséges, mint a boys alakéhoz. Ugyancsak nyelven kívüli evidenciákat szolgáltathat a hibanyelvészet, mivel a jelöltebb alakból több hibalehetőség kínálkozik; a beszédzavarok vizsgálata, mivel például az afáziás folyamatokban a jelöltebb alak általában hamarabb vész el stb. Nyelvi evidenciaforrásként szolgálhatnak például azok a nyelvtipológiai tények, amelyek szerint a világ nyelveiben a kevésbé jelölt elemek gyakrabban fordulnak elő; a nyelvi változások, amelyek azt a tendenciát mutatják, hogy ezek a változások általában a jelöltebbtől a kevésbé jelölt felé tartanak a különböző nyelvekben, illetve hogy a jelöltebb kategória elemei előbb változnak a kevésbé jelölteknél stb. Részletesebben l. Dressler et al., i. m., Bevezetés: 12—14.)

A morfológiai jelöltségi elmélet egyik fontos univerzális elve az egységes kódolás (azaz az egy alak — egy jelentés) elve (= biuniqueness), amely a tárgyak konstans percepciójával függ össze, valamint az áttetszőség, azaz a transzparencia elve, amely szerint egy F nyelvi egység akkor transzparens, ha engedelmeskedik a fregei kompozicionalitás elvének, valamint morfotaktikailag átlátható (azaz a szótag- és morfémahatárok egybeesnek). Lényeges elv a szerkezeti ikonicitás vagy diagramszerűség elve is, amely Peirce szemiotikájának ikonfogalmára épül (l. uo. 15—8): a jelek annál természetesebbek, minél ikonikusabbak, ami (kissé leegyszerűsítve) azt jelenti, hogy a szemantikailag jelöltebb morfológiai jeggyel is jobban el van látva, mint a szemantikailag kevésbé jelölt, és fordítva (l. az (1a) példát). F nyelvi egység maximálisan jelöletlen, ha egyszerre felel meg mindhárom fő elvnek, egyébként többé vagy kevésbé jelöltnek kell tekinteni (vö. Mayerthaler i. m.: 48—9). (A három fő elven túli kisebb jelentőségű elvekről — mint pl. a fonetikai ikonicitás vagy az optimális szóhosszúság elve — itt most nem ejtek szót, ezeket részletesebben l. W. Mayerthaler, Morphologische Natürlichkeit. Wiesbaden, Athenaion, 1981.; angolul: Morphological Naturalness. Ann Arbor, Karoma, 1988.).

E) Az univerzális preferenciaelveknek megfelelő jelöletlen paraméterválasztás nem mindig lehetséges az egyes nyelvekben. Erre az elmélet kétféle magyarázatot ad. Egyrészt (a Prágai Iskola hagyományai szerint) megkülönböztetik a mag és a periféria fogalmát, és a paraméterek jelöletlen rögzítését a nyelv magjába, míg jelölt rögzítését a nyelv perifériájára utalják. Ez azonban nem mindig kielégítő magyarázat, mert előfordul az is, hogy a nyelvi rendszer lényeges jelenségeit (tehát a nyelv magját) is érinti az univerzális elvek szerinti jelöltség. Így például egy az ófelnémetben lezajló fonológiai redukció, amely csak a hosszú szótagú szavak többes számú nom./acc. esetét érintette, a rövid szótagúakét nem, a következő két típus közötti versengést okozta:

(4) (a) wort ’szó’ wort (¬ wort-u) ’szavak/szavakat’

(4) (b) fa? ’hordó’ fa? -u ’hordók/hordókat’

Problematikus az is, hogy egyes esetekben, amikor több alak is megfelelne az általános alapelveknek, ezek az elvek nem alkalmasak arra, hogy megjósolják az egyik alak győzelmét a másik fölött; pl. az angol

(5) (a) boy ’fiúk’ boy-s ’fiúk’

(3) (b) ox ’ökör’ ox-en ’ökrök’

típusok esetében a boy-s ’fiúk’ és az ox-en ’ökrök’ alakok az általános elvek tekintetében nem térnek el egymástól, de az -s-szel képzett többes számú alak általános, míg az -en-nel képzett kivételes jelenség.

Tulajdonképpen ezek (az univerzális preferenciaelmélet elveinek ellentmondó vagy az által nem magyarázható) jelenségcsoportok vezettek el a természetességnek az adott nyelvi rendszer szintjén történő vizsgálatához és az ún. rendszertől függő természetességi elveknek a kidolgozásához (vö. W. U. Wurzel, Flexionsmorphologie und Natürlichkeit (Studia Grammatica XXI). Berlin, Akademie-Verlag, 1984.; angolul: Inflectional Morphology and Naturalness. Dordrecht, Foris, 1989., illetve Wurzel 1987. i. h.).

F) Wurzelnek a ragozási morfológiával kapcsolatos vizsgálatai alapján (l. Wurzel 1987. i. h.) kiderült, hogy a rendszernek való megfelelés és a morfológiai osztályok stabilitásának elve, amelyek rendszertől függő elvek, a természetességi elvek hierarchiájában magasabb szinten helyezkednek el, mint a rendszertől független
elvek, mert amennyiben ezek konfliktusba kerülnek egymással, mindig a rendszertől függő elvek diadalmaskodnak az univerzális preferenciaelvek fölött. Ennek feltételezett alapja az, hogy az adott nyelv beszélői azokat a morfológiai jelenségeket részesítik előnyben, amelyek intuitíve “normálisabbak” számukra, mint mások. (Az intuitíve “normálisnak” tekintett morfológiai jelenségek azok, amelyek a) relatíve stabilak az adott nyelv történetében, illetve amelyek kialakítják a diakronikus változások mintáit; b) amelyeket a nyelvelsajátítás korai szakaszában tanulunk meg; c) amelyek a nyelvbotlások irányát meghatározzák; és d) amelyeket a patologikus nyelvi problémák a legkevésbé érintenek.) A “normalitás” fogalmát a nyelvtől független természetességi elvek csak részben fedik le, mivel a beszélők “normalitás”-fogalma elsősorban a saját nyelvi tapasztalataiktól, azaz a megfelelő nyelvet jellemző strukturális tulajdonságoktól függ: a nyelv beszélői számára az a “normális”, ami az adott nyelvi rendszerben domináns, és meghatározza az adott nyelv strukturális tipológiáját (vö. Wurzel 1987. 61—2).

(6) Morfológiai természetességi elvek hierarchiája:

2. Ragozás (inflexió) és szóképzés (deriváció) a természetes morfológiában

A) A természetes morfológiában a ragozás, illetve a szóképzés szerinti besorolás (éppúgy, mint maga a morfológiai természetesség fogalma) fokozati kérdés. Ragozás és képzés egy kontinuumot képez, a morfológia teljes és végletes kettéválasztását ragozási és képzési morfológiára (= “split morphology”) nem fogadják el. A természetes nyelvelméletre általában is jellemző, hogy — a prototípus-elmélethez hasonlóan — merev elhatárolások helyett a rokon kategóriák érintkezését feltételezik, beleértve a kategóriák tipikus és kevésbé tipikus megvalósulásainak fokozatiságát és a kategóriák egymásba való átmenetét is. A fokozati skála két végpontja a két érintkező kategória prototipikus változata, ahol a különbségek dominálnak, míg a skála középpontja körül a kategóriák átmennek egymásba, tehát a hasonlóságok játszanak nagyobb szerepet (a szóképzéssel és a ragozással kapcsolatban a prototipikus különbségek húsz szempont szerinti részletes kimutatását, amelyre itt most nincs módomban kitérni, l. W. U. Dressler, Prototypical differences between inflection and derivation: ZPSK. 42 [1989.]: 3—10). Az inflexió és a deriváció közötti különbségek a létrehozás és a tárolás pszicholingvisztikai fogalmára vetítve is skálázhatók (vö. Dressler et al. i. m., Bevezetés: 6):

(7)

B) Paradigmák és osztályok a ragozásban és a szóképzésben. — 1. A szóalakképzési vagy inflexiós (magyar terminussal: ragozási) morfológiában jól ismert a paradigma fogalma: egy szó inflexiós paradigmájához tartozik az adott szóból létrehozható szóalakok összessége. Wurzel idézett 1987-es munkájában az inflexiós rendszer és a ragozási paradigmák, illetve osztályok felépítéséről a következőket állapítja meg:

Az inflexiós rendszer alapvető strukturális tulajdonságai a rendszermeghatározó tulajdonságok. Ilyen tulajdonság például, hogy szóalapú, illetve tőalapú inflexióról van-e szó, hogy az előforduló kategóriákat — pl. a számot és az esetet — elkülönítetten vagy vegyítetten szimbolizálják-e, hogy hány és milyen formális különbségtétel fordul elő a paradigmában, milyen jegytípusok fordulnak elő stb. A rendszermeghatározó tulajdonságoknak stabilizáló hatásuk van, és a morfológiai változások ebben az irányban hatnak. Így például az újfelnémetben a tőalapú ragozást sokszor felváltja a szóalapú, mivel a szóalapú ragozás rendszerkongruens, míg a tőalapú nem:

(8) Konto — Kont-en ® Konto — Konto-s ’számla, számlák’

A morfológiában erős a tendencia a nem stabil osztályok felszámolódására, de a fonológiai és szemantikai változások ennek ellenében hatnak: mire egy nem stabil osztály eltűnik a rendszerből, már rendszerint létrejött helyette egy másik (vö. Wurzel i. m. 1987. 76—87).

Azokban a nyelvekben, amelyekben vannak ragozási osztályok, az ezekhez való tartozást általában morfológián kívüli jegyek (fonológiai jegyek, mint például az alapalak végződése, és/vagy szemantikai/szintaktikai jegyek, mint például a nem, személy, élő—élettelen) határozzák meg. Ezek a függőségek implikatív módon funkcionálnak: például ha egy orosz főnév -a-ra végződik, akkor az egyes számú genitivusa -i, a dativusa -e stb. lesz:

Amennyiben a ragozási osztályok morfológián kívüli jegyekkel nem határozhatók meg, akkor bizonyos morfológiai jegyek jelentenek kiindulási pontot más morfológiai jegyekkel való implikatív kölcsönhatásuk meghatározásához. Így például, ha egy német főnév a többes számát -er végződéssel képezi, akkor a többes számban umlaut is megjelenik, ha ez lehetséges (azaz ha a tőbeli magánhangzó umlautképes), és az egyes számú birtokos eset -s-szel képződik:

(10) N. Sg. Kalb ’borjú’ ® N. Pl. Kälb-er ’borjak’ ® G. Sg. Kalb-es ’borjúnak a ...’

Az implikációs összefüggések egyirányúak, tehát nem megfordíthatóak. Átszövik az egész paradigmát, és meghatározzák a struktúráját: a ragozási paradigmát voltaképpen az implikációk tartják össze. Valójában az implikációs összefüggések teszik megtanulhatóvá az egyes nyelvek ragozási morfológiáját.

Az azonos implikációs struktúrát, azaz paradigmastruktúra-feltételeket felmutató paradigmák egy ragozási osztályba tartoznak. Ezek a feltételek határozzák meg, hogy egy adott nyelvben mi számít “normálisnak”. A ragozási osztályok közül azok, amelyek egy adott morfológián kívüli jeggyel jellemezhető csoportban a domináns paradigmastruktúra-feltételeknek felelnek meg, stabil osztályok, és tagokat nyerhetnek a nem domináns paradigmastruktúra-feltételeket felmutató nem stabil osztályoktól.

2. A ragozáshoz hasonlóan a szóképzés is (legalábbis bizonyos mértékig) paradigmatikusan épül fel. A szóalakképzési (inflexiós vagy ragozási) paradigma mintájára a szóképzési vagy derivációs morfológiában is használatos a paradigma és az osztály fogalma (például orosz és német nyelvterületen a szóképzés paradigmatikus vonatkozásai vizsgálatának kifejezetten nagy hagyományai vannak — a vonatkozó szakirodalmat l.: E. A. Zemszkaja, Slovoobrazovanije kak dejatelnost’. Nauka, Moskva, 1992.; A Pounder, Systemangemessenheit in der Wortbildung. Univ. geisteswiss. Dissertation, Geisteswissenschaftliche Fakultät der Universität Wien, 1987.; I. Barz, Nomination durch Wortbildung. VEB Verlag Enzyklopädie, Leipzig, 1988.). A szóképzési paradigma szervezőelv a szókincsen belül: forma—jelentés viszonyokat erősít meg, és a szókincs egy részét motiválttá teszi (vö. Pounder i. m.).

Egy szó derivációs (szóképzési) paradigmájába tartoznak mindazok a belőle képzett szavak, amelyek azonos szóosztályba tartoznak, azonos a legáltalánosabb értelemben felfogott szóképzési jelentésük, de formailag különböző képzési szabályok (különböző képzési technikák, pl. affixáció és konverzió vagy azonos képzési technikán, pl. az affixáción belül különböző affixumok) hozzák létre őket. Az azonos felépítésű szóképzési
paradigmák szóképzési alosztályokba, az azonos szóképzési jelentésű szóképzési alosztályok szóképzési osztályokba szerveződnek. Példák azonos képzési alosztályba tartozó képzési paradigmákra a magyar deverbális frekventatív-duratív igeképzésből:

A szóképzési paradigmák a szócsaládok rendszerszerű, szinkronikus alapjai. A szóképzési paradigma és a szócsalád közötti köztes fogalom a szóképzési bokor (német Wortbildungsnest ¬ orosz slovoobrazovatel’noe gnezdo), ez az egy alapszóból szinkronikusan létrehozott, morfoszemantikailag azonosítható derivátumok összessége (vö.: I. Sz. Uluhanov, Slovoobrazovatel’naja semantika v russkom jazyke. Nauka, Moskva, 1977. 63; Barz i. m. 96).

C) Produktivitás a ragozásban és a szóképzésben. — A természetes morfológiában a produktivitás olyan alapfogalom, amely nem azonosítható és nem vezethető le sem a típus (type), sem a minta (token) szintjén megállapított gyakoriság, sem a szabályszerűség fogalmából (vö.: W. U. Dressler — A. M. Thorton, Italian nominal inflection: Wiener Linguistische Gazette 55—57 [1996.]: 1—26; W. U. Dressler, On Productivity and Potentiality in Inflectional Morphology. Montreal, Cross-Language Aphasia Study Network, CLASNET Working Papers 7. 1997.).

1. A morfológiai (ragozási) osztályok produktivitásával kapcsolatban Wurzel a legfontosabb kritériumnak az osztály nyitottságát tartja, amely a következő tulajdonságokat feltételezi: a) a ragozási osztály bővülhet kölcsönzéssel és neologizmusokkal, valamint más osztályokból átvett tagokkal; b) a ragozási osztály nem veszít tagokat más osztályok javára. A nyitottság relatív, mivel mindig csak bizonyos közös, morfológián kívüli jeggyel jellemzett szavakra érvényes. A ragozási produktivitás nem azonosítható pusztán az osztály stabilitásával; egy osztálynak, ahhoz, hogy produktív lehessen, nemcsak stabilnak, rendszerkongruensnek is kell lennie. Az így meghatározott produktivitás potenciális, ami azt jelenti, hogy akkor lép működésbe, ha van olyan megfelelő morfológián kívüli jegyekkel jellemzett új szó, amely beilleszthető az adott produktív osztályba. Wurzel megkülönbözteti az elsődleges és a másodlagos produktivitás fogalmát: ez utóbbi azokra a kölcsönzésekre vonatkozik, amikor a kölcsönzött szavak eredeti alakjukban nem mutatják fel az adott ragozási osztályra jellemző morfológián kívüli jegyeket, de valamely produktív ragozási osztályba történő beillesztésükkor megkapják őket, például

(12) fr. bombe ’bomba’, fabrique ’gyár’ ® or. bomba ’bomba’, fabrika ’gyár’

Ebben az esetben a francia kölcsönszavak az -a-ra végződő nőnemű főnevek osztályába illeszkedve megkapták az osztályra jellemző fonológiai jegyet, azaz az -a végződést (l. Wurzel i. m. 1987. 87—92).

Wurzelnek abból az állításából kiindulva, hogy a másodlagos produktivitás mindig feltételezi az elsődleges produktivitás meglétét, Dressler idézett 1997-es munkájában (egyéb tényezők bevonásával) kidolgozta a ragozási produktivitás fokozatisága megállapíthatóságának kritériumait, amelyeket azután a szóképzési produktivitásra is adaptált (vö. W. U. Dressler — M. Ladányi, On grammatical productivity of word formation rules (WFRs): Wiener Linguistische Gazette 62—3 [1998.]: 29—55).

2. Kritériumok a szóképzési produktivitás fokozatainak megállapításához. — A produktív szóképzési módok szabályokba foglalhatók. Egy produktív szóképzési szabálynak többek között rögzítenie kell a szóképzés kiindulópontjának és végeredményének szintaktikai kategóriáját, a szóképzés módját (agglutinatív nyelvekben például az affixáció típusát); a szóképzési szabály hatókörét, vagyis azt, hogy a szabály a szóképzés kiindulópontját meghatározó szintaktikai kategóriába tartozó szavak összességén vagy csak az ebbe a kategóriába tartozó szavak valamilyen adott (fonológiai, morfológiai, szintaktikai vagy szemantikai) tulajdonságokkal rendelkező csoportján vagy csoportjain működhet. A szabálynak ezek a korlátozásai jelölik ki az alapszavak körét, azaz az adott szóképzési szabály bázisát. A produktív szóképzési szabály rögzíti továbbá a szóképzési szabály jelentését is, amely megkülönböztetendő az adott szabály által létrehozott szavak lexikalizálódott jelentésétől/jelentéseitől.

A szóképzési szabály produktivitása azt jelenti, hogy a megadott tulajdonságokkal jellemzett bázisba (azaz a szabály hatókörébe) tartozó szavak bármelyikén alkalmazva végeredményképpen az adott nyelv egy nyelvtanilag helyes, grammatikus szavához jutunk. A szabály hatóköre gyakran bizonyos lexikai mező(k)höz köthető (vö. pl. Zemszkaja i. m. 18, 181). (Erre a jelenségre a továbbiakban látunk majd példát.)

A homonim alakok kiküszöbölésére való törekvés, illetve a szinonímia — egy az adott jelentésben a lexikonban már rögzült másik szó megléte — megakadályozhatja a produktív szabály működését. Ezt a jelenséget nevezik a szabály blokkolásának (vö. F. Rainer, Towards a theory of blocking: the case of Italian and German quality nouns. In G. Booij — J. van Marle (eds.), Yearbook of Morphology. Foris, Dordrecht, 1988. 155—85).

A produktív szabályok által létrehozható szavak blokkolás hiányában sem mindig képezik az adott nyelv tényleges szókincsének részét (a tényleges szókincs részét képező szavak a nyelv ún. létező szavai). A produktív szabályok által létrehozható szavak gyakran olyan derivátumok, amelyek a nyelvi rendszer szintjén ugyan helyesek, de a beszélőközösség standard nyelvváltozatában nem szerepelnek: a nyelvi norma szerint csak a nyelv lehetséges (potenciális) szavai és nem létező szavak.

a) A wurzeli másodlagos produktivitás: azoknak a szavaknak az adott képzésmód útján történő beillesztése, amelyek eredeti formájukban nem illeszkednek a nyelvbe. A magyarban ennek speciális formája az idegen eredetű igék kötelező derivációs beillesztése az (egyébként denominális) -l (vagy más beillesztő képző, pl. az -ál) segítségével, pl.

(13) print-el, menedzs-el, szév-el, edit-ál, install-ál stb.

b) A wurzeli elsődleges produktivitás: az eredetileg is megfelelő tulajdonságokkal rendelkező vagy már beillesztett szavak részvétele az adott képzésmódban. Így például a denominális -s melléknévképző mindazokban a szóképzési jelentésekben, amelyekben eredeti magyar szavakhoz járul, a rendszerbe illeszkedő idegen szavakhoz is járulhat:

(14) marketing-es, blues-os, AIDS-es, bróker-es stb.

c) A képzésmód működése az adott nyelvben keletkezett rövidítéseken. Például a fenti -s képző esetében:

(15) kft-s, ELTE-s, BTK-s, MSzP-s, FIDESz-es stb.

d) A képzési osztályon belüli elmozdulás a stabilabb, produktívabb alosztály irányába. Például az idegen főnevekhez járuló korábbi komplex -íroz szuffixumot a magyarban két eredeti magyar igeképző, a -z és az -l váltotta fel:

(16) vagon-íroz ® vagonoz, szald-íroz ® szaldó-z,

(16) park-íroz ® park-ol, patentíroz ® patent-ol stb.

(17) kölni ® kölni-z/be-kölni-z ® be-kölni-z-ődik

— az adott nyelvben keletkezett neologizmusokon, pl.:

(18) heh-eg-ő [fasor] (Csoóri Sándor: Szép versek 1987. 66)

— olyan alapszavakon, amelyek a nyelvnek nem aktuális szavai, pl.:

(19) or. tret’emir-izacija ¬ [*tret’emir-izat’] ¬ tret’ij mir ’harmadik világ’

(19) m. szekrény-i-leg ¬ [*szekrény-i] ¬ szekrény stb.

A lexikonnak a [+/– idegen] jegy alapján történő rétegződöttségéből következően azokkal a szuffixumokkal kapcsolatban, amelyek kizárólag a szókincs idegen (többnyire latin eredetű) részéhez járulhatnak, a szóképzési szabályokra csak két kritérium alkalmazható:

a) A nem megfelelő tulajdonságokkal rendelkező szavaknak az adott képzésmóddal történő beillesztése. Például a magyar számítógépes szakszókincs angolból kölcsönzött -al végződésű melléknévi elemei a korábbi latin alapú -ális, illetve -bilis végződésekhez (vö. liberális, duális, rivális, spektábilis) igazodva -is végződéssel (álszuffixummal) kiegészülve adaptálódtak a szókincs idegen rétegéhez:

(20) ang. virtu-al ® m. virtu-ál-is,

(20) ang. compat-ible ® m. kompat-íbil-is,

(20) ang. digit-al ® m. digit-ál-is stb.

b) A képzésmód működése a megfelelő, [+ idegen] jeggyel ellátott szavakon. Például a magyar -(izá)ció és -itás képzők csak a szókincsnek a [+ idegen] jeggyel ellátott szavaihoz járulhatnak:

(21) privat-izá-ció, global-izá-ció, labil-itás, virtual-itás stb.

Végül — a kétféle kritériumrendszert összegezve — azt mondhatjuk, hogy azoknak a szóképzési szabályoknak, amelyek a szókincs mindkét rétegén működhetnek, produktívabbaknak kell lenniük azoknál, amelyek csak az egyik réteg szavain alkalmazhatóak.

3. Produktivitás a magyar derivációs morfológiában: a természetes morfológia elveinek érvényesíthetősége

Ennek a tanulmánynak a keretében nyilvánvalóan nem vállalkozhatom arra, hogy a magyar szóképzési morfológia teljességét bemutassam. Mindössze azt szeretném két témakörben (l. szóképzési paradigmák és osztályok, 2. a szóképzési produktivitás fokozatai), konkrét példákon át megvizsgálni, hogy a természetes morfológiának a szóképzésre vonatkozó elvei mennyiben alkalmazhatók eredményesen a magyarra.

A magyar igék legnagyobb hányada a fenti szóképzési jelentésben egyetlen képzett alakból álló szóképzési paradigmát mutat fel, mégpedig rendszerint a -gat/-get képzővel:

(22) -gat/-get, pl.: olvas-gat, néz-eget, ír-ogat

A frekventatív-duratív képzésben a fenti alosztályba tartozó paradigmákon túl előfordulnak különböző olyan paradigmák, illetve rájuk épülő alosztályok is, amelyekben a -gat/-get helyett egy másik képzőelem hordozza ugyanazt a szóképzési jelentést:

(23) (a) -g, pl.: per-eg, csör-ög, brek-eg

(23) (b) -oz/-ez/-öz(ik), pl.: kiált-oz-ik, üvölt-öz-ik, sóhajt-oz-ik

(23) (c) -dogál/-degél/-dögél, pl.: ül-dögél, áll-dogál stb.

A frekventatív-duratív képzés fenti alosztályaiba (22, 23 a, b, c stb.) tartozó, csupán egy képzett alakot tartalmazó paradigmákon túl előfordulnak különböző olyan paradigmák, illetve rájuk épülő alosztályok is, amelyekben a -gat/-get mellett egy vagy több másik képzőelem is ugyanazt a szóképzési jelentést hordozza:

illetve vannak olyan képzési paradigmák is, amelyekben a -gat/-get-től eltérő, más képzőelemek fordulnak elő:

A fentebb felsorolt különféle paradigmákba tartozó szavak szóképzési alosztályokat alkotnak a frekventatív-duratív képzési osztályon belül. A képzési osztályhoz tartoznak olyan úgynevezett elszigetelt paradigmák is, amelyek nem részei egyetlen alosztálynak sem, mivel nincs még egy olyan szó, amelynek képzési paradigmája teljes egészében azonos lenne bármelyikükével is, pl.:

Felmerül a kérdés, hogy a fentebb vázlatosan bemutatott, nagyon változatos frekventatív-duratív képzésben melyek a produktív és melyek a kevésbé vagy nem produktív képzésmódok. A 2. C) 2. pontban megadott kritériumok alapján próbálok meg választ adni erre a kérdésre.

A produktivitás első kritériuma, a wurzeli másodlagos produktivitás fogalma a deverbális képzésekre ebben az esetben nem alkalmazható, mivel a magyarban csak a rendszerbe már igeként beillesztett elem képezhető tovább, azaz a print, edit, install stb. típusú idegen igetövekhez a beillesztő képző nélkül más igeképző nem járulhat, így

(27) *print-get, *edit-get, *install-gat

A wurzeli elsődleges produktivitás kritériumának csak a -gat/-get-es képzésmód felel meg: az igeként a rendszerbe adaptált idegen elemek frekventatív-duratív derivátumot csak ilyen módon hozhatnak létre:

(28) printel-get, editál-gat, installál-gat stb.

A produktivitásra vonatkozó harmadik kritérium igék esetében szintén nem jöhet számba, mivel rövidítések, illetve betűszók verbumképző nélkül nem lehetnek igék a magyarban, tehát a deverbális verbumképzés alapjául közvetlenül nem szolgálhatnak:

(29) *kft-get, *LSD-get.

A negyedik kritérium a képzésmód megváltozása, azaz a kevésbé produktív képzésmód mellett vagy helyett a produktív vagy legalábbis a stabilabb képzésmód szerinti derivátum megjelenése. Párhuzamos produktív — nem produktív képzésre l. a (24)-ben található példákat (nem produktív képzésmódok mellett a produktív -gat/-get-es képzésmód megjelenése); párhuzamos nem produktív képzésekre l. a (25a)-ban szereplő példákat. Ez utóbbi esetben a -z-s képzés, bár szintén nem produktív, azért stabilabb, mert egy szemantikailag egységes csoport is a részét képezi, amely mondást, illetve hangadást jelölő igéket tartalmaz (l. 23b), és ebbe a csoportba — megfelelő szemantikai jegye alapján — a visít és a sikít ige is beleillik.

A produktivitás legalacsonyabb rangú kritériuma a képzésmód alkalmazhatósága az adott nyelvben keletkezett neologizmusokon. Ebben a csoportban is csak a -gat/-get-es képzésmód működik produktívan, egyetlen alcsoportot, bizonyos sajátos jellemzőkkel bíró egyszerű szótöveket kivéve. Tetszőleges egyszótagú, mássalhangzóra végződő, zajt utánzó neologizmusokból vagy (zajként aposztrofált) nonszensz hangsorokból ugyanis a magyar beszélők frekventatív-duratív igét általában -g képzővel hoznak létre. Bár ez
a képzésmód csak egy nagyon szűk körben működik, tehát bázisa kicsi, de nem zárt, ezért az erősen produktív -gat/-get mellett ezt a képzőt is termékenynek kell tekintenünk, hacsak kis mértékben is; olyan rivális speciális képzésmódként kell felfognunk, amely korlátozza a -gat/-get-es főszabály hatókörét. (A versengő morfológiai szabályokról, valamint az általános és a speciális eset viszonyáról l. Rainer i. m.)

Mint arról már szó esett, a szóképzési szabály produktivitása azt jelenti, hogy a megadott tulajdonságokkal jellemzett bázisba (azaz a szabály hatókörébe) tartozó szavak bármelyikén alkalmazva végeredményképpen az adott nyelv egy nyelvtanilag helyes, grammatikus szavához jutunk. A korábbiakban arról is szó volt, hogy a hominim alakok kiküszöbölésére való törekvés, illetve a szinonímia megakadályozhatja a szabály működését; ez a jelenség a szabály blokkolása. Egy nem produktív képzésmóddal képzett szó főként akkor blokkolhatja lexikailag a produktív szabály alapján történő képzést, ha viszonylag gyakori előfordulású (“token blocking”, vö. Rainer i. m.), pl.:

(30) üldögél, álldogál — *ül-öget, *áll-ogat

A produktív képzési szabály megfogalmazásakor a rivális képzésmód által lefoglalt alapszavak körén túl, amelyeken az adott szabály szintén nem működik (“type blocking”, Rainer i. m.), meg kell adni a “token blocking” típusú blokkolási szabályokat is (l. még F. Rainer, Spanische Wortbildungslehre. Max Niemeyer Verlar, Tübingen, 1993. 114—7).

Kevés tagból álló, nem produktív képzésmódokra épülő alosztály egy tagjának paradigmája az alosztály kiürülésével (azaz a többi tag elvesztésével más képzési alosztály(ok) javára) elszigetelt paradigmává válhat. Így például a Szóvégmutató Szótár korábban idézett adata szerint az áll igének az áll-dogál mellett korábban még áll-ong derivátuma is volt, ezért a hull igével egy képzési alosztályba tartozott (vö. 25c). Az állong derivátumnak a rendszerből való kihullásával a hull képzési paradigmája elszigeteltté, míg az áll képzési paradigmája az ül-ével megegyezővé vált/válik (vö. 23c). Két vagy több képzett alakot tartalmazó elszigetelt képzési paradigmák szintén felszámolódhatnak hasonló módon, megmaradt derivátumukkal/derivátumaikkal többnyire a produktív vagy egy stabilabb alosztályba illeszkedve.

B) A szóképzési produktivitás fokozatai. — Egy a denominális igeképzésből vett példán, a -z és az -l képző kapcsán szeretném külön is megvizsgálni a szóképzési produktivitás fokozatiságának megállapíthatóságát a megadott kritériumok szerint.

A -z és az -l versengő képzők, általános invariáns jelentésük: ’foglalkozik valamivel’; egyes jelentéseik ennek különböző, az alapfőnevek jelentésbeli csoportjaival összefüggő speciális változatai. A két képző közül a -z tűnik produktívabbnak (vö. Kiefer F., Alaktan. In: É. Kiss K. — Kiefer F. — Siptár P., Új magyar nyelvtan. Bp., 1998. 187—289). Úgy tűnik, hogy a -z képviseli az általános változatot, amelynek hatóköréből az -l mint speciális változat lefoglal egy részt (vö. Rainer i. m. 1988. 174), mivel az -l csak bizonyos speciális feltételek megléte esetén járulhat az alapszóhoz.

Ennél valamivel árnyaltabb képet kapunk, ha megpróbáljuk alkalmazni a produktivitás fokát mérő, több szempontot tekintetbe vevő kritériumrendszert:

a) A wurzeli másodlagos produktivitást tekintve: beillesztendő (mintegy főnévként viselkedő) idegen igetöveket -z képzővel nem lehet igeként beilleszteni a magyarba; egyszótagú igetöveket csak -l képzővel (többszótagú igetöveket pedig az -l képzőn kívül az itt nem vizsgált -ál képzővel is) lehet igeként adaptálni a magyar igerendszerbe (l. a (13)-beli példákat).

b) A wurzeli elsődleges produktivitást tekintve: a rendszerbe főnévként beilleszkedő idegen elemekből mind a két képzővel képezhetők igék. A hatókör megoszlása elsősorban fonológiai alapon történik: az -l új képzésekben az egyszótagú, mássalhangzóra — de nem r-re vagy l-re végződő — főnevekhez, valamint az -ing végű angol eredetű idegen szavakhoz járul, az összes többi esetben (magánhangzóra, -r-re vagy -l-re végződő vagy többszótagú, egyéb mássalhangzóra végződő főnevek, kivéve az -ing végűeket) a -z képző szerepel, tehát a két képző kiegészítő eloszlásban van egymással. Mivel a -z képző előfordulása bizonyos lexikai mezőkhöz kötődik, így például sport- vagy játéktevékenység:

(31) szlalom-oz-ik, petanque-oz-ik, tetravex-ez-ik, galaxy-z-ik;

étel vagy ital elfogyasztása:

(32) kólá-z-ik, gofri-z-ik, hamburger-ez-ik;

krém, parfüm stb. használata:

(33) niveá-z-ik, oxy-z-ik, tonik-oz-ik;

(munka-/játék- stb.) eszköz használata:

(34) kamerá-z-ik, videó-z-ik;

a fonológiai és a lexikai jellemzők szerint megkívánt képzésmódok konfliktusba kerülhetnek egymással. Ilyen esetekben vagy párhuzamos alakok jönnek létre, pl.:

(35) szörf-öz-ik, szörf-öl

(hasonló párhuzamosságokat találunk a nyelv létező szavai körében is, pl. sí-el/sí-z-ik, bridzs-el/bridzs-ez-ik stb. — vö. Kiefer i. m. 233); vagy a lexikai jegy szerinti -z-s képzésmód diadalmaskodik, pl.:

(36) bob-oz-ik (sport), darts-oz-ik (játék), quake-ez-ik (számítógépes játék)
(36) stb.

(Ezekben az esetekben az alapszavak fonológiai jellemzőit tekintve az -l képzős alaknak kellene szerepelnie.)

c) Rövidítések és betűszavak esetében csak a -z képző használható, már csak fonológiai megfontolásokból is, mivel a rövidítések többnyire magánhangzóra végződnek
a magyarban, a betűszavak pedig nem egyszótagúak:

(37) (a) szoli-z-ik (¬ szolárium/-oz-ik), dizsi-z-ik (¬ diszkó/-z-ik)

(37) (b) kft-z-ik, fidesz-ez-ik

d) Ha a változások irányát tekintjük, az -l-es képzésmódú alosztály inkább veszít tagokat a -z-s alosztály javára, mint fordítva (vö. Kiefer i. m. 233), pl.:

(38) pipál, vacsorál ® pipá-z-ik, vacsorá-z-ik

e) A magyarban keletkezett neologizmusokat tekintve nincs adatom. Főnévként aposztrofált nonszensz hangsorok igévé történő továbbképzését feladatul adva kísérleti személyeken tesztelhető lenne, hogy a beszélők döntése a korábban megállapított tényezőktől (fonológiai alak vagy lexikai csoportba való tartozás) az előbbiekben feltártakhoz hasonló módon függ-e vagy sem. Valószínűsíthető, hogy hasonló eloszlási jellegzetességeket találnánk, de tesztelés híján ez pillanatnyilag csak feltételezés.

A fenti kritériumok szerinti vizsgálódás mindenesetre azt mutatja, hogy mindkét képző hatóköre több (az adott szóképzési szabályban rögzítendő, megfelelő fonológiai és/vagy lexikai jellegzetességgel rendelkező) nyitott csoportra is kiterjed, azaz a képzők az adott csoportok bármely tagjához mint alapszóhoz szabadon képesek kapcsolódni, produktívak. Ez többé-kevésbé igaz a produktivitás magasabb rendű kritériumainak — az -l esetében az a) és a b), a -z esetében a b) és a c) kritériumoknak a — tekintetében is,
tehát a képzők, illetve a rájuk épülő szóképzési szabályok erőteljes produktivitást mutatnak. A két képző közötti különbség nem annyira produktivitásuk fokában tapasztalható — hiszen a maga hatókörében (természetesen a megfelelő korlátozások tekintetbe vételével) mindkettő szabadon alkalmazható —, hanem inkább a rájuk épülő szóképzési szabályok hatókörének nagyságában van. (A -z valamivel nagyobb fokú produktivitására legfeljebb az mutathatna, hogy a lexikai jegyek erőteljesebben érvényesülnek, mint a fonológiaiak, tehát — mint láttuk — hatóköri konfliktus esetén a -z kerül ki győztesen a két rivális képző versenyéből; illetve érv lehetne az is, hogy az -l képzős alosztály inkább veszít tagokat a -z képzős alosztály javára, mint fordítva. Ugyanakkor a másodlagos produktivitás kritériuma, amely a produktivitás fokának meghatározásakor a legmagasabb rendű kritérium, az -l képző magasabb fokú produktivitására utal: így a különböző kritériumok szerinti különbségek kiegyenlítődnek.)

4. Végül néhány mondatban szeretném összefoglalni, hogy milyen szempontból lehet előnyös a magyar szóképzési morfológiában a természetes morfológia itt bemutatott elveinek alkalmazása.

Szóképzési paradigmák felállítása kétféle haszonnal is jár: egyfelől kijelölésük szükségessé teszi a (lexikai jelentésektől különböző) szóképzési jelentések meghatározását; más-felől az azonos paradigmát felmutató szavakat alosztályokba, az azonos szóképzési jelentésű alosztályokat pedig szóképzési osztályokba sorolva a szóképzés rendszerszerű paradigmatikus összefüggéseit konkrét elemzésekre támaszkodva, megalapozottan tárhatjuk fel. A szóképzési produktivitásnak (illetve a produktivitás fokának) a megállapítása a természetes morfológia kritériumrendszerének alkalmazásával objektívebbé válhat. A produktivitás fokozatiságának feltételezése lehetővé teszi a produktív szabályoknak a produktivitásuk mértéke szerinti összehasonlítását, a szabály produktivitásának és hatóköri nagyságának megkülönböztetését, illetve azt, hogy ne egy merev (igen — nem típusú) rendszerben kelljen dönteni arról, hogy egy szóképzési szabály alkalmazható-e egyáltalán produktívan vagy sem.

A természetes morfológia elvei szerint csak a produktív morfológiai szabályok felelnek meg teljesen az adott nyelv rendszerének. Ez az elv a leíró morfológiára nézve azzal a következménnyel jár, hogy a leírásnak hierarchikusan kell felépülnie. A leírás magját a produktív szabályok képezik, ezeket kell kiegészíteni a kevésbé produktív szabályokkal, míg a nem produktív szabályokat elég egy, úgymond, apróbetűs függelékben megfogalmazni (l. Dressler — Ladányi i. m.).

Ladányi Mária

Vissza a Tartalomhoz