Makkay János írja: Szeretnék két rövid megjegyzést fűzni Rédei Károlynak a minap e folyóiratban megjelent cikkéhez (MNy. 1999: 40—5).

1. Rédei Károly nincs abban a helyzetben, hogy az én régészeti munkásságomat akár elismerő, akár elítélő módon értékelje, mivel ezt régészeti-őstörténeti ismeretei nem teszik lehetővé. Aki beleolvas legutóbbi könyvébe, az könnyedén megállapíthatja, hogy ilyen ismeretei mennyire korlátozottak. Ennek ellenére a kötet címe “Őstörténetünk kérdései” (Bp., 1998.). Részletekbe e folyóirat hasábjain nem kívánok belemenni.

Timár György írja: Engedtessék meg egy nyelvészettel csak kedvtelésből foglalkozó írónak, hogy egy kérdést fűzzön hozzá ahhoz, ami Rédei Károlynak “Isten szavunk eredete” című elemzésében (MNy. 1999: 40—5) volt olvasható.

Rédei is azon a véleményen van, mint számos elődje, tudniillik hogy e szavunk föltehetőleg iráni eredetű: a yezdan, illetve izdan újperzsa alakból, azaz a középiráni išta n formából jöhetett létre. Ezt csak megerősíti, hogy — mint írja — az uráli nyelvekben az ’isten’ jelentésű szavak egyszersmind az ’ég’ szóval azonos eredetűek, ezzel szemben a mi isten szavunk nem vezethető vissza semmilyen ’ég’ jelentésű szóra.

Nem óhajtom holmi délibábos nyelvészkedésre adni a fejemet, ezért inkább csak megpendítem azt az észrevételemet, hogy az ’ég’ és az ’isten’ nemcsak az uráli nyelvekben esik úgyszólván egybe: így van ez a kínaiban, sőt kínai hatásra a japánban is. A Tenno (a császár) nem más, mint ’az egek ura’, akit századunk közepéig istennek is tekintettek. Az ’ég’ itt a ten előtagban jelenik meg, márpedig az az átadó kínaiban egyszerre ’ég’ és ’isten’. Ugyanez a kínaiból származó ten található meg a japán tenki szóban is, mely az időjárást mint “az ég kedvét, hangulatát” írja le, valamint a tenkáj (’égboltozat’) szóban. Lehet, hogy kérdésem naiv, de nem hallgathatom el: vajon nem ugyanez a ten rejlik-e a középiráni išta n — és egyben a magyar isten — utótagjában is épp úgy, mint a csagatáj és ujgur tänri, valamint a turkmén és oszmán tanry (’isten’) szóban?

Zsilinszky Éva írja: A Magyar Nyelv 1999. évi 1. számában (126—7) Éder Zoltán súlyosan elmarasztal a Pannon enciklopédiában megjelent írásom egyik mondata kapcsán. Elismerem, hogy az ott olvasható, túlságosan tömörre és sommásra zsugorított megfogalmazás nem a legszerencsésebb, arra azonban talán mégsem ad okot, hogy szerzője a kérdésben teljesen tájékozatlannak vagy éppen illetéktelennek ítéltessék.

Ismereteink a finnugor rokonság gondolatának alakulásáról és fogadtatásáról Zsirai Miklós, Lakó György, Balázs János, Éder Zoltán, Domokos Péter és mások, legújabban például Hegedűs József (MNy. 1998: 283—92, 385—98) közleményei nyomán mind gazdagabbá, árnyaltabbá válnak. Ha azonban arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan épült be a magyar nyelv eredetének kérdése Sajnovics, majd Gyarmathi fellépését követően a tudományos gondolkodásba, a helyzetet aligha jellemezhetjük a finnugor nyelvhasonlítás töretlen hazai előrehaladásával. A magyar nyelvet a “napkeleti” nyelvekkel rokonító Beregszászi Nagy Pál vagy éppen a Bibliáig visszavezető Horváth István működése a jelek szerint jóval mélyebb nyomokat hagyott a maga idején, mint a finnugor rokonság kutatásán, illetőleg népszerűsítésén fáradozó Orlay János, Kállay Ferenc vagy Sándor István munkássága.

Ami Révai Miklóst illeti, az ő álláspontja ebben a kérdésben nem volt egyértelmű. Éder Zoltán Révairól írt kismonográfiájában (Révai Miklós. Akadémiai Kiadó, Bp., 1972.) több helyütt (149—50, 252—7) maga is szól arról, hogy a tudósnak a magyar nyelv rokonságáról vallott felfogását a svéd Olof Rudbeck teóriája határozta meg. Ez az elmélet ugyan számol a magyar és a finnugor nyelvek rokonságával is, e kapcsolatokat azonban olyan nyelvi-mitológiai keretbe helyezi, amely nyelvünknek a héberrel és más keleti nyelvekkel közös tőről való származtatását is lehetővé teszi. Éder idézi Révainak azt a véleményét is, hogy Sajnovics “leejti nyelvünket”, illetőleg szól arról az elismerésről is, amellyel Révai Beregszászi Nagy munkásságának adózott (i. m. 150, 253). »A’ Magyar Deáki Történet« lapjain pedig nemcsak a Sajnovics Jánost méltató, Édertől utóbb (MNy. 1999: 127) idézett sorok olvashatók, hanem megtalálható az “atyafiságos” népek felsorolása is. És e rokonok között a finnugorok mellett ott van a zsidó és számos más keleti nép, illetőleg nyelv is.

Vissza a Tartalomhoz