Adalék a magyar—horvát nyelvi és irodalmi kapcsolatokhoz
(Egy XVIII. századi vallásos elmélkedésgyűjtemény
korabeli horvát fordítása)

*Részlet Hadrovics Lászlónak 1996. november 20-án kelt, hozzám intézett leveléből, melyben régebbi cédulákat küldött: Kedves István! Nem tudom, hogy említettem-e már ezt a budai horvát nyomtatványt? Adatait mellékelem, régi céduláimon találtam... Érdemes volna ezt kissé szélesebb perspektívába állítva feldolgozni és Zágrábban mint székfoglaló előadást elsütni... ps. céduláimat visszavárólag. A cédulákat nem adhatom már vissza, de a feldolgozást — amelynek horvát nyelvű változata valóban székfoglalóm lesz — emlékének ajánlva közlöm.

1. A XVII. században a magyar—horvát irodalmi kapcsolatokban visszaesés figyelhető meg az előző századokhoz képest. Hadrovics László ezt azzal magyarázza, hogy a század nagyobbik felében hiányoztak az olyan szellemi mozgalmak, mint a reformáció és az ellenreformáció, a felvilágosodás pedig csak a század vége felé kezdte éreztetni hatását (vö. Hadrovics László, Magyar és déli szláv szellemi kapcsolatok. Magyar Szemle Társaság, Bp., 1944. 20—1). Kapcsolataink ebben az időben elsősorban a ferences szerzetesek munkássága révén gyarapodtak. A boszniai ferencesek a horvát lakosság vándorlásával feljutottak magyar városokba, egészen Budáig. Később budai rendházuk lett szellemi központjuk. A ferencesek a jezsuitákkal párhuzamosan “izdavali su .... kršćanske nauke za puk” (’kiadtak ... a nép számára keresztény tanításokat’) (Tomo Matić, Prosvjetni i književni rad u Slavoniji prije preporoda ’Felvilágosító és irodalmi tevékenység a felvilágosodás előtt Szlavóniában’. Zagreb, 1945. 45). A XVIII. századi szlavóniai horvát vallásos és világi irodalomra is igaz Hadrovics Lászlónak a kajhorvát regionális irodalomról tett megállapítása, hogy tudniillik nemcsak a nyelvi- és dialektusjegyeket kell kutatnunk és bemutatnunk, hanem az ezeken a regionális irodalmi nyelveken megjelent művek megérdemlik az esztétikai és a stíluselemzést is (László Hadrovics, Štefan Zagrebec kajkavski umjetnik kompozicije i stila ’Stephanus Zagrabiensis, a kompozíció és a stílus kaj /nyelvjáráson író/ művésze’ (Hrvatski dijalektološki zbornik 6. 1982. 169—79). Ez a fordításokra és az adaptációkra is vonatkozik, így Jerolim Lipovčić (Hireonymus Lipovchich 1717—1766) pozsegai ferences munkásságára is, akiről Hadrovics megjegyzi, hogy “Lipovčić Jeromos Padányi Bíró Márton veszprémi püspök egyik magyar munkájának fordítója.” (i. m. 21). Matić kissé részletesebben számol be arról, hogy Lipovčić “po želji vesprimskoga biskupa Martina Bira preveo je ... s madžarskoga njegovu knjigu Dušu čuvajuće pohod enje (Budim 1750)” ’Lipovčić Bíró Márton veszprémi püspök kívánságára fordította le Lelket őriző látogatás című könyvét.’ Lipovčić fordításáról szól Zlatko Vince (Zlatko Vince, Putovima hrvatskoga književnog jezika ’A horvát irodalmi nyelv útjain’ Zagreb, 1990. 80—8) is a horvát irodalmi nyelv fejlődését megrajzoló terjedelmes monográfiájában, de csak az általa használt helyesírással kapcsolatban, elsősorban Hadrovics Lászlónak két korábbi munkájára hivatkozva, illetve Hadrovics megállapításait ismertetve. Ezek: Hadrovics László, Zur Geschichte der kroatischen Rechtschreibung im XVIII. Jh. (Archivum Europae Centro-Orientalis 10 [1944.]: 325—374), valamint Pokušaj reforme latiničkog pravopisa 1785. godine (Anali Filološkog fakulteta Beogradskog univerziteta 5 [1966.]: 267—72).

Lipovčić életéről viszonylag keveset tudunk. Születési évét Szinnyei 1717-re, Sekulić 1716-ra teszi (Ante Sekulić, Hrvatski pisci u ugarskom Podunavlju ’Horvát írók a magyarországi Dunamentén’. Prinosi za povijest književnosti u Hrvata. Autori i djela. Knjiga II. Zagreb, 1993. 139) majd így folytatja: “Studirao je u novoosnovanoj filozofskoj školi u Kaloči (1733), zatim u Budimu, gdje je svršio i bogoslovske nauke. Predavao je veoma mlad filozofiju u Baji (1740—1743), posloje pak bogoslovlje u Budimu (1745—1755). Bio je čovjek »znamenit po znanju i redovničkom životu«.” (’Az újonnan alapított kalocsai filozófiai iskolában tanult, majd Budán, ahol teológiai tanulmányokat is folytatott. Nagyon fiatalon tanított filozófiát Baján /1740—1743/, majd telológiát Budán /1745—1755/. »Tudása és szerzetesi életmódja tette ismertté«.’). Sajnos a budai ferencesek könyvtárában s annak mindmáig kevéssé rendezett kézirattárában tevékenységére való utalást nem találtam. Padányi Bíró Márton “Lelket őriző látogatás, az-az Mennyei malaztokkal, Hármas Ditsérete...” (Buda, 1747.) című munkájának Lipovčić Jeromos készítette horvát fordítása 1750-ben jelent meg Budán Veronika Nottensteinné özvegynél (kod Veronike Nottenstainin udovicae), ugyanott, ahol az eredeti mű. A fordítás, illetve az ezen a címen kiadott munka 432 lap terjedelmű. Ebből Bíró Márton munkájának fordítása csak a 61. lapig tart, de ezt a részt sem tölti ki teljesen. A pontos beosztást később ismertem.

2. Padányi Bíró Márton (1696—1762) veszprémi püspök “a magyar katolikus egyháznak korában vezéralakja, hazánknak — kora módja szerint érdekes fia és bajvívója volt.” (Pehm József, Padányi Bíró Márton veszprémi püspök élete és kora. Zalaegerszeg, 1934. 14.) A református apától és római katolikus anyától született Bíró Márton a nyitrai gimnáziumot elvégezve került a nagyszombati akadémiára, ahol bölcseleti és teológiai tanulmányokat folytatott. Később Bicskén lett plébános, Felsőőrött prépost, veszprémi nagyprépost és 1744-től haláláig veszprémi püspök. Széles körű irodalmi munkásságot fejtett ki; huszonkilenc munkáját ismerjük, ezek egyike a “Lelket őriző látogatás”. Padányi Bíró Mártont, az írót az irodalomtörténet a barokk képviselőjeként tartja nyilván. Bán Imre megállapítása szerint a XVIII. századi barokk “utolsó figyelemre méltó hajtásait” éppen az ő munkáiban hozza, akinél “a keresetten művészi zenéjű mondat barokk stilisztikája még mindig a meglepetés, az ötletes hatáskeltés eszközeit használja”. (Bán Imre, A magyar barokk próza változatai. In: Eszmék és stílusok. Irodalmi tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Bp., 1976. 194). Monográfusa is kiemeli, hogy “Bírót és működését csak akkor lehet megérteni, ha a magyar barokkvilág lelkét keressük és találjuk meg benne.” (Pehm J. i. m. 317). Megegyezik ezzel a nemzetközi szakirodalom is: “Seine Predigten zeigen starke Anregungen der europäischen Mystik, aber auch der zeitgenössischen Malerei, ja sogar des spätbarocken galant-höfischen Stils...” (Lexikon der Marienkunde. Regensburg, 1967. I. 813). Bíró Mártonról feljegyzik, hogy általában nem kedvelte az idegeneket, kiváltképpen pedig a szlávokat. Szinte egész élete folyamán harcban állt a zágrábi püspökséggel a zalai plébániák birtoklásáért. Ez a küzdelem nem is maradt meg egyházi keretek között; erre utal egy levele az 1750-es évek közepéről: “Nem tudom, a Weszprémi Püspökre-e vagy a Püspökségre ... neheztelnek azok a Horvát Fő és Alispányok, de amint már én is tapasztalom, igen mód nélkül agyarkodnak, mert nem csak in Juribus tempraneis idegenykednek, hanem még a Lelki dolgokban is háborgatnak. Már többet harminc Parociánál elhúztak Dioecesisembül. Most a nagyatádi templomot foglalták el.” (Idézi Pehm J. i. m. 280). Mindennek ellenére ott, ahol szük-séges, biztosítja nem magyar anyanyelvű hívei lelki gondozását. Mulih György (Juraj Mulih) zágrábi jezsuitának sajnálkozását fejezi ki, hogy nem tanult horvátul, de a következő évben, mikor a karádi horvátokhoz látogat, pár szót már tud. (Pehm J. i. m. 297.) Hitéleti irányát tekintve a Szentháromság-kultusz híve, ennek jegyében született a “Lelket őriző látogatás” is.

3. Lipovčićnak “Dušu čuvajuće pohođenje” című munkája igen terjedelmes. A magyar szöveg fordítása mindössze a 61. oldalig tart. Ezután egy katekizmus következik egészen a 388. oldalig, majd imádságok a 432-ig. Az előszóban (K-Bogoljubnome SStiocu — ’Az istenfélő (Istent szerető) olvasóhoz’) beszél a második catecheticus”-ról beszél. Ez a katekizmus százhúsz, kérdés-felelet formájában szerkesztett leckéből áll; teljes címe: “Nucleus catecheticus, continens brevi compendio doctrinam fidei ac morum, e diversis authoribus erutus.” Ez a katekizmus a XVIII. század második felétől kezdve igen népszerű volt (Wetzer und Welte’s Kirchenlexikon oder Encyklopädie der katholischen Theologie und ihrer Hülfswissenschaften. Freiburg im Breisgau. 7 [1891.]: 279), magyarra is lefordították. Második megnevezett forrás Jakob Marchanci (az 1726-ban XIII. Kelemen pápa által szentté avatott Marchia Jakab?), harmadik Reiffenstuel. Reiffenstuel Anacletus (1641—1703) a maga korában, sőt még két évszázad múltán is híres és elismert ferencrendi szerzetes, morálteológus, akinek “Theologia moralis” című könyvét még a XIX. század közepén is tankönyvként használta a római Accademia ecclesiastica (Kirchenlexikon 10 [1897.]: 961—2). Negyedik forrásmunka pedig P. Kilian Kazenberger »Franziskaner der strengen Observanz«, “Trina brevis instructio practica confessarii, concionatoris, catechistae” című 1740-ben megjelent műve (Kirchenlexikon 7 [1891.]: 277). Utolsóként Ivan Grličić diakovári püspök 1707-ben Velencében bosnyák nyelven (!) kiadott “Put nebeski...” (Mennyei út...) című katekizmusát említi, amelynek forrása (szent) Robert Bellarmin olasz jezsuita katekizmusa, “Catechismus” (1598), magyar fordításban (“Rövid keresztény tudomány” címmel 1744-ben Nagyszombatban) és 1870-ben Egerben is megjelent. Mindebből kitűnik, hogy Lipovčić egyaránt járatos volt kora elméleti és gyakorlati teológiai irodalmában.

Lipovčić — mint említettem is — nem fordítja le Padányi Bíró munkáját teljes terjedelmében; egyes részeket kihagy, másokat lerövidít. Arra törekszik, hogy munkája könnyen olvasható és érthető legyen, minden plébános találja meg benne a “hasznos tudományt”, alkalmazza prédikációiban a tanulságos történeteket, melyeket a fordító más forrásokból is merített. Az előszót a szokványos szabadkozás után, hogy tudniillik “difficile est nimium variis servire palatis”, rövid, de jelentős helyesírási útbaigazítás és nyelvhasználati megjegyzés zárja.

Elveti az sz, valamint a cz grafémákat, melyek az sz, illetve a c fonéma jelölésére szolgáltak. (Ennek jelentőségéről részletesebben l. Zl. Vince i. m. 80—1.) Figyelme tehát mindenre kiterjed, ami a helyes megértést szolgálja.

5. Fordítása Padányi Bíró munkájával összehasonlítva a következő képet mutatja:

A 2. rész végén, valamint az 5.-et követően Padányi Bíró Márton püspök s.k. (m.p.) aláírás olvasható. A 39. lapot követően megszakad a fordítás. A magyar szöveg a Szentháromságot magyarázó rövid és egy terjedelmesebb eszmefuttatást tartalmaz (40—9), a horvátban pedig három imádság után egy “Pisma od Prisvetoga Troistva” című ének következik, amely Padányi Bíró “Szent Háromságrúl való Ének”-ének (50) fordítása. A magyar szöveg hosszú, fejtegető része kimarad. Az éneket a magyarban a Szentháromság dicsőítéséről szóló, ó- és újszövetségi idézetekkel, odaillő textusokkal, valamint ókori klasszikus történetekkel színesített szép, hosszú barokk szöveg követi (51—66). Lipovčićnál a 32. laptól egészen a 42.-ig a Szentháromság mindhárom személyéhez intézett imádságokat olvashatunk. A magyar és a horvát részt ugyanaz az ének zárja: “Szent Háromságrúl-való Új Ének” — “Od Prisvetoga Troistva Nova Pisma.” A horvát fordítás ismét nem tartalmazza Padányi Bíró hosszabb elmélkedését (68—85), hanem két bűnbánati imádság után a “Jézus szerelmérül” szóló éneket fordítja le (44—6). Innentől ismét pontosan megfelel a horvát fordítás a magyarnak:

A tartalmi áttekintésből látszik, hogy Lipovčić két hosszabb elmélkedő szakaszt is elhagy Padányi Bíró munkájából, s helyettük imádságokat iktat be könyvébe. Ezek forrásainak azonosítása külön feladat.

6. A horvát fordításra általánosan jellemző, hogy híven igyekszik visszaadni az eredetit. Ez a törekvés mind a mesélő és leíró, mind pedig a kifejezetten elméleti, fejtegető részekben is jól kimutatható. Szemléletes szöveg (a bibliai történet szabad elmondása) a naini ifjú feltámasztásának leírása.

A történetet Lukács evangélista mondja el (7:11—17). Mind a magyar eredeti, mind a horvát fordítás az elmélkedésgyűjtemény címében szereplő látogatás motívumát domborítja ki. Padányi Bíró ezt még nyomatékosabbá teszi a készakarva szó betoldásával — hogy tudniillik Jézus szándékosan éppen akkor látogatott Nainba, amikor a haláleset történt —, amely az eredetiben nem szerepel; Lipovčić sem fordítja le. A leírás élénkítését szolgálja a szép város állítás Nainról, amely az evangéliumban szintén nem található, a horvát szövegben sem. Feltehető, hogy a bibliai szöveghez való hűség kedvéért maradtak ki. Padányi Bírónál érzelmekre is hatni kívánó s egyben az alliteráció nyelvi leleményét is kiaknázó kép olvasható a halott ifjút sírva sírba kísérő “sokaságos sereg”-ről. Ez természetesen a horvát fordításban kimarad. Padányi Bíró tehát szemléletesen, színesen, a bibliai szöveghez ott nem szereplő mozzanatokat is hozzátéve meséli el a történetet, míg Lipovčić ezeket a hangulatkeltő és díszítő elemeket — itt-ott talán nyelvi okok folytán is — elhagyja. A fordítás ettől eltekintve csaknem szó szerint követi az eredetit, amit olyan állandósult szókapcsolatok visszaadásában is láthatunk, mint hasonló dicsérettel magasztalja — s priličnom ... falom uzviši; a temető helyre — na misto pokopanja; nagy próféta támadott köztünk — prorok veliki ustao u nama; stb. Érdekes itt az ustati — támad megfelelés is, mivel ebben az összefüggésben a ’feltámad, felkel’ jelentésű horvát ige használatát a magyar támad (itt: ’fellép, megjelenik’) ösztönözte.

A több tagból álló összetett mondat szerkezetét a fordítás híven megőrzi. Az egyes jellegzetes, állandó fordulatok visszaadásában is pontos. Ilyenek: kegyes látogatás — milostivo pohod enje, emberi nemzet — narod človičanski, példáz — prilikuje; stb. Az ördög elnevezése ebben a szövegben is, más hasonló tárgyú írásokhoz hasonlóan poglaviti neprijatelj ’a legfőbb ellenség’. A második tagmondatban Padányi Bíró szövegében kemény fogságban kesergő, sanyarkodó nép-ről olvasunk. Ezt a fokozást szükségesnek tartja visszaadni Lipovčić is, mégpedig két szintagmával: u priteško i nemilostivo sužanjstvo postavljen ’igen nehéz és kegyetlen fogságba vetett’, s nevoljama pritisnut ’nyomorúságoktól szorongatott’ népről beszél. Ez egyike azon ritka helyeknek, amelyeken Lipovčić részletezőbb Padányi Bírónál. — Vannak szókapcsolatok, amelyeket rövidít, pl. titkos lelki értelemben — otajno ’titokban’; Istennek kedvén és kegyelmén kívül — izvan milosti Božje ’Isten kegyelmén kívül’; bosszúállásának és mindenféle súlyos csapásainak és ostorozásinak tárgyai valánk — jesmo bili ... cilj osvete i svakoga pritisnuća ’bosszúállás és mindenféle sanyargatás célja voltunk’.

8. Érdekes és tanulságos feladat Lipovčić többi forrásának felkutatása. Az imádságok közül egynek a magyar és horvát párhuzamát találtam meg, a “Molitva K-Isusu” címűét (46). Ennek szövege egyezik Tarnóczi István “Holtig való barátság” (Nagyszombat, 1695.), Pongrácz Eszter “Arany Korona...” (Nagyszombat, 1719.), valamint a “Duhovni kinč” ’Lelki kincs’ című kajhorvát (1617.) és a “Libellus inforum” (1728.) című kéziratos burgenlandi (ča-)horvát nyelvű imakönyv hasonló incipitű imádságának szövegével. (Erről részletesebben: Nyomárkay I., Das erste handschriftliche Gebetbuch der burgenländischen Kroaten aus dem Jahre 1728: Studia Slavica Hung. 29 [1983.]: 111—69).

9. Lipovčić fordítása a magyar—horvát szellemi kapcsolatok becses dokumentuma. Ezek a kapcsolatok igen élénkek voltak a vallásos, hitépítő és hitmélyítő irodalom területén. A ferencesek kultúraközvetítő szerepe különleges jelentőségű. Munkásságuk és magyar kapcsolataik feltárásának tekintetében még számos feladat áll előttünk. Túl azonban a regionális kötődéseken — éppen Lipovčić forrásainak számbavétele alapján — világos, hogy ennek az irodalomnak nyugat-európai forrásai és mintái is vannak. A kutatást tehát mindenképpen ki kell terjeszteni ezekre a területekre is. Nyelv és stílus tekintetében mindkét szerző esetében a kései barokk jegyei ötlenek szemünkbe. Szlavisztikai szempontból Lipovčić Jeromos tevékenysége arról győz meg, hogy a što-nyelvjárású szlavóniai regionális irodalmi nyelv a XVIII. század közepén már olyan fejlettségi és kiműveltségi fokot ért el, hogy képessé vált a praktikus erkölcsi tanulságok kifejezésén túlmenően bonyolultabb, elvontabb fogalmak nyelvi megformálására is.

Nyomárkay István

Vissza a Tartalomhoz