Tíz éve, Mihály napján szomorú hír járta be a Janus Pannonius Tudományegyetem (akkori) Tanárképző Karát: Temesi tanár úr, Miska bácsi nem jön be többé a tanszékre. Harminc éven át vezette a Pécsi Pedagógiai Főiskola (majd Tanárképző Főiskola) magyar nyelvészeti tanszékét, s a nyelvtudományok kandidátusaként, az újjászerveződött kar címzetes egyetemi tanáraként nyugdíjazása (1980) után is rendszeresen tartott előadásokat.

Több nemzedéken át magyartanárok ezreit bocsátotta útjára — fölkészítvén őket a biztos tárgyi tudást igénylő, felelősségteljes hivatás szeretetére is. Nemcsak oktatott, hanem a szó eredeti, szép értelmében nevelt (“növelt”) is. Pontosságra és gondolkodásra ösztönző terjedelmes (gyakran féloldalas) meghatározásai, érzékletesen színes nyelvi példái, kivételes emlékezőtehetsége, élvezetes előadóstílusa és finom humora körül már életében is legendák keringtek. Még tekintélyt parancsoló megjelenése mögött sem volt nehéz megérezni a derűjéből sugárzó szeretet melegét. A vizsgáztató szigorát pedig hitelesítette következetessége és igényessége — önmagával szemben is. S mivel bölcs mosolyával mindenen felül tudott emelkedni, saját helyzetén is gyakran élcelődött a “vidéki nyelvtantanár”.

A hőskori “tanzsámoly”-ból kinőtt Temesi-tanszék is fogalommá vált. Elsőnek számított a hazai főiskolai tanszékek rangsorában. Az itt végzett tanárok kitűnő ajánlólevéllel folytathatták további, egyetemi tanulmányaikat is. A tanárképzés hátterében elismerésre méltó kutatómunkát szervezett Temesi tanár úr. A sokszínűségben és a színvonalban maga is példát mutatott: tudományos munkássága felölelte az egész magyar nyelvtant, érintette az általános nyelvészet alapvető témáit, a nyelvművelés és az anyanyelvi nevelés ügyének felvállalásával kiterjedt az alkalmazott nyelvészetre is, s vissza-visszatért különösen kedvelt szakterületére, az ormánsági nyelvjárás kutatására. Tudományos közleményeinek gazdag sorozatát végül a magyar nyelvtudomány 1945 utáni történetéről írott könyve tette teljessé.

A tudós tanár munkássága messzire sugárzott. Tudományszervezőként is szaktekintélynek számított: tanszékén túl az egész főiskolán, a Pécsi Akadémiai Bizottságban, sőt országos szinten is. Minthogy otthonosan mozgott a nyelvtudománnyal szomszédos szakterületeken, általában a társadalomtudományok közegében is, tanácsért bizalommal fordulhattak hozzá a magyar nyelv vagy valamely idegen nyelv fiatal kutatói, nyelvész és nem nyelvész kollégák egyaránt.

Az idei Mihály napon, valamint a Pécsi Pedagógiai Főiskola 50. évfordulójára emlékező októberi rendezvénysorozat keretében az utódok — a Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Tanszékén és Finnugor Tanszékén — tisztelettel és szeretettel idézik Temesi Mihály professzor szellemi nagyságát. Hálával őrizzük emlékét: volt tanítványok, akiket elindított ezen a szép pályán; egykori munkatársak, akik tudjuk, az örökség kötelez; ormányságiak, akik szeretve kutatott nyelvjárásának ízén nőttünk föl. Valamennyien adósai vagyunk. Neki, aki “ama nemes harcot megharcolva” kincseket hagyott ránk. Mi, akiknek még sok a törlesztenivalónk.

Vannak ebben a rohanó életben olyan pillanatok, amikor megállunk és visszatekintünk. Vannak ebben az elanyagiasodott világban olyan pillanatok, amikor észrevesszük a valódi értékeket. Ilyen pillanat részesei vagyunk most is. Hiszen azért gyűltünk egybe, hogy emlékeket idézzünk Temesi tanár úrról, Miska bácsiról. Immár nem kívül keressük őt, hiszen emlékét most már valóban magunkban, szívünk mélyén őrizzük. Lelki szemeink előtt már lehullottak a felszín részletjelenségei, s megmaradt a mélyben a lényegi. Ehhez igazából a szeretet útján lehet közelíteni.

Milyenek is a megelevenedő emlékek a ma távlatából? Lehet, hogy az idő messzeségében az összkép már elhalványult, de a jellemző részletek máig is elevenen, élesen rajzolódnak ki: szinte előttünk van egy-egy mozdulata, a tekintete, a mosolya, s fülünkben cseng hanghordozása, s ezek együttesében mintha megszólalna egyik-másik szavajárása (“én mint vidéki nyelvtantanár”; “a magamfajta vénembör”, “végső eredményében”, “egy a lényeges” és a többi). S az emlékezet alagútjain kanyarognak szép hosszú meghatározásai is. Közben fölbukkannak efféle, a vizsgák alkalmával gyakran elhangzott mondatok is, mint például: “Amikor én erről szólottam az előadáson, maga — a hetedik sorban, az ablak mellett — éppen kinézett, mert a kerítésen lopakodó macska éppen madarat készült fogni, s ez a maga figyelmét — úgy látszik — akkor túlságosan lekötötte.”

Az én egészen személyes emlékképeim több mélyrétegből tolulnak elő: még most is tisztán látom magam előtt a Kákicson járt nyelvjárásgyűjtő tekintélyes alakját, aki a maga közvetlenségével könnyen megtalálta a megfelelő hangot a falusiakkal is. Azután élénken él bennem a szigorú és kitűnő emlékezőtehetségű tanár legendás alakja is. A későbbiekből pedig jól emlékszem a következetes főnök igényes megszólalásaira és segítőkészségről tanúskodó tetteire. Minthogy nekem nem tanszékvezetőként, hanem a tudományos bizottság elnökeként volt főnököm, átélhettem azt is, hogy tevékenységének áldásos hatása messze kisugárzott az egész főiskolai életre.

Most, amikor összejövetelünkön több nemzedék van jelen, s ebben a régi tanszék és a két utódtanszék is találkozik, szeretnénk a bennünk élő emlékképeket összerakni, egymás számára közkinccsé tenni.

A szimbólum szó eredeti szép értelme igen kifejezően világítja meg ezt a szándékunkat. A görög ballein szó gazdag családjából származva ugyanis arra emlékeztet, hogy valaha a hosszú idő után egymással újra találkozó barátok örömmel illesztették össze az elválásukkor széttört cserépdarabokat. A szimbólum mély értelme szerint tehát összeilleszt, helyreállítja az egységet, az egyet kedveli. Ezért is áll szemben az etimológiailag rokon diabolus-szal, a szétválasztás, a megosztás, a kettősség képviselőjével, az egység tagadójával.

Legyen és maradjon Temesi Mihály emléke a mi számunkra olyan élő szimbólum, amely összeköt. Hogy a közös kincs fölött a beavatottak büszkeségével később is összekacsinthassunk: igen, mi ismertük; mi emlékszünk; mi megőrizzük és továbbadjuk.

* Elhangzott 1998. október 28-án Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetemen rendezett Temesi Mihály-emlékülésen.

Vissza a Tartalomhoz