Oldalak: 320 321 322 323

1. A Magyar Nyelv 1997. 4. számában foglalkoztam Gombocz Zoltánnak egyik, 70 évvel ezelőtt közreadott személynév-magyarázatával, a honfoglalás előtti Levedi (vajda) az egyszer említett Liüntika, valamint az Árpád-kori Levente, Leue, Lewedi személyneveknek a magyar lenni igéből való levezetésével.

Mivel Gombocznak eme ötlet szintjén megfogalmazott etimológiáját nem tudom elfogadni, ezért dolgozatomban az Árpád-kori Levente, Leue, Lewedi személyneveknek új és elfogadhatóbb magyarázatát javasoltam. A Konsztantinosznál egyszer felbukkanó Liüntika névvel mint teljesen bizonytalan névalakkal nem foglalkoztam. Lebediasz ~ Levedi vajda nevéről alább lesz szó.

Az Árpád-kori Levente név lehetséges szláv (lengyel) eredetének bemutatása után közöltem egy Liptó megyei, Árpád-kori Leuente helynevet is tartalmazó kiadatlan oklevélrészletet, bizonyítandó, hogy a XIII. század végén — Liptó megye és Lengyelország közvetlen szomszédsága, valamint az Árpád-kori szoros magyar–lengyel kapcsolatok hatására — helynévben is előfordult a szláv (lengyel) eredetű személynév. A XIII. századi oklevélszöveget a következőképpen értelmeztem: “A Liptói Leuente nevű föld névadója egy lengyelországi vagy lengyel nevet viselő személy lehetett” (i. m. 430).

Cikkem megjelenése után látott napvilágot Györffy Györgynek “Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza” IV. kötete (Bp., 1998.). Ebben Györffy feltételezése szerint a Liptó megyei Leuente helynév: “[1279–90]: t. Leuente de Liptou (D1. 94406. kiv.: TT. 1896. 506)” névadója Árpád fia, Levente (= Liüntika) herceg lehetett (i. m. 43–4, 69).

A Liptó megyei Leuente helynevet tartalmazó, eddig kiadatlan oklevelet a közelmúltban Szovák Kornél tette közzé (Kormányzat és hiteleshely. Néhány megjegyzés a kormányzati adminisztráció korai történetéhez. In: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére. Szerkesztette Csukovits Enikő. Magyar Országos Levéltár 1998. 223–31). Az oklevél teljes szövegének ismeretében most már bizonyossá vált, hogy a XIII. század végén éltek (hatalmaskodtak) lengyelek Liptóban (is), hiszen a lengyel herceg, “dux Polonie” embereivel, “sibi et populis suis” rászállt Bogomer ispán népeire és falvaira megszámlálhatatlan kárt okozva Bogomernak. Sajnos nem lehet tudni, kié volt eredetileg a Liptó megyei Leuente nevű föld, holott a XIII. századi Liptó megyéből számos személynévből alakult helynév névadóját ismerjük: Behar(falva), Fiacsa(falva), Haug(földe), Hauk(falva), Madács(földe), Mese(földe), Sztos(háza) stb. (Györffy i. m., Liptó megye).

2. Az Árpád-kori Levente, Leue, Lewedi személyneveknek általam javasolt újabb magyarázatához írásban ketten szóltak hozzá. Horváth László a Levente név etimológiájához, közelebbről a név hangtani levezetéséhez, a hangrendi átcsapás és kiegyenlítődés kérdéséhez fűzött korrekt, bíráló megjegyzést. Hozzászólásának végén összefoglalva úgy látja, jól mutattam be a kiegyenlítődés folyamatát a “Loventa ® Leventa ® Levente személynévben”, és “Fehértói Katalin a Levente név eredetét valószínűleg jó helyen keresi...” (MNy. 1999: 62–3).

Köszönettel tartozom Kristó Gyulának, amiért megtisztelő módon eddig háromszor foglalkozott dolgozatom érdemi mondanivalójával (l. MNy. 1998: 187–8, Nyelvtudomány. In: A történelem segédtudományai. Szerkesztette Bertényi Iván. Bp., 1998. 329, továbbá 1999. február 11-én az akadémiai székfoglaló előadásában). Kristó helyesli a Liüntika, Levedi vajda, Árpád-kori Levente, Leue, Lewedi nevek Gombocz-féle etimológiájának (a magyar lenni igéből való eredeztetésnek) elvetését, és velem egyetértve az Árpád-kori Levente személynév javasolt magyarázatát, a lengyel név átvételének lehetőségét elfogadja.

A XII. századi Leue, Lewedi szolganevek általam megállapított új etimológiáit azonban írásban és szóban egyaránt félreérthető módon interpretálta. E nevekkel kapcsolatos megjegyzései azt sugallják, mintha én írásomban Lebediasz ~ Levedi vajda nevét összekapcsolva és egynek tekintve az 1138-ban feljegyzett Lewedi szolga nevével, a két személy — látszólag (!) azonos — nevét [320] egy eredetűnek tekintettem volna. Kristó ezek után a XIII–XIV. századi Leue tulajdonnevekre tett megállapításaimat (a ?VII., VIII., IX. században élt) Lebediasz ~ Levedi vajda nevéhez kapcsolta, és mindezeket nekem tulajdonította.

Nyilván az én hibám; e nevek magyarázatával kapcsolatos érvelésem nem volt egyértelmű és kellően világos, ezért fordulhatott elő, hogy Kristó Gyula félreértette megállapításaimat. Nehogy egy téves nézet rögzüljön, ezért a félreértésre feltehetően alapul szolgáló rész lényegét röviden összefoglalom annak érdekében, hogy a dolgozatomban kinyilvánított véleményemet még világosabbá tegyem.

3. Mivel Gombocz vélekedése, a lenni igéből való magyarázat Lebediasz ~ Levedi vajda nevével kapcsolatosan sem fogadható el, ezért dolgozatom 7. pontjában ismertettem a Levedia helynévre vonatkozó külföldi (orosz, cseh, német) nyelvészek véleményét: “Lebedia — görög b -t b-nek is lehet olvasni — az orosz lebed ’hattyú’ jelentésű szóból alakult. Az etimon valószínűségét számos azonos eredetű oroszországi földrajzi név és a VIII–IX. századi magyarok közeli kapcsolata az orosz szlávokkal hitelesíti.” Végül megjegyeztem, hogy “megoldásra váró feladatnak tartom” az Etelközben élt magyarság egyik vezére, Lebediasz vajda nevének megfejtését” (i. m. 438–9). Vagyis Levedi vajda nevének megfejtésével még kísérletképpen sem foglalkoztam. Ugyanis változatlanul az a meggyőződésem, hogy a Konsztantinosznál Lebediasz alakban leírt névnek nincs köze a XII. században, Hidegkúton élt Lewedi szolga nevéhez.

Dolgozatom 8. fejezetében a Dömösi összeírásból ismert Leue, Lewedi szolgák nevével foglalkoztam (meg sem említve Lebediasz ~ Levedi vajda nevét). A XII. századi Leue, Lewedi szolgák nevét, számos hasonló vagy azonos alakulású szláv (lengyel) és német eredetű név felsorakoztatása után a latin leo ’oroszlán’ közszóból alakult szláv Lev, Leve, esetleg a középkori német Leue ’Löwe’ nevekkel vélem egyeredetűeknek, illetőleg azok átvételének. Vagyis a XII. századi Dömösi összeírás Leue, Lewedi neveinek nincs közük sem a magyar lenni, sem a magyar lőni igékhez.

Hangsúlyoztam továbbá, hogy a hasonló alakulású -d képzős nevek sem lehetnek finnugor jellegűek, így például a Hidegkúton élt Lewedi szolgatársainak: Bandi, Suuledi, Fiegdi, Beledy, Naiadi, Resedi, Aruhdi, Lusadi nevei sem. Vö. még: Benedi, Besedi, Gemedi, Kesedi, Nepedi, Sebedi stb. (Árpád-kori kis személynévtár).

Itt jegyzem meg, hogy a zárt egyszótagú -a/-e képzős vagy -o-ra végződő névalakulatokra számos példa fellelhető a német és szláv középkori névállományban, valamint a -d képzős névalak sem kizárólagosan magyar sajátosság, ezért is a fentebb felsorolt neveket nem célszerű csupán végződésük miatt finnugor jellegűeknek minősíteni, így a Lewedi szolga nevét sem.

Ide kívánkozik egy XIII. századi Leo, Leu névalak, mely az Árpád-kori Veszprém megyében használatos Leopardus, Leupardus név rövidült, becéző alakjának tűnik. 1270-ben Barleus Faiz-i földjéből egy részt “Lev filio Leopardi”-ra hagyta (HO. 3: 48). 1276-ban Árpád-házi Margit szentté avatási perében Venis asszony a veszprémi egyházkerülethez tartozó Fais falubeli néhai Leopardus felesége tanúsította “Venis uxor quondam Leopardi de Fais Vesprimiensis diocesis iuravit”, hogy Leo fia “puerum meum Leo”, aki akkor 16 éves volt, hét éven át beteg és jobb térdére béna volt, nem tudott járni. Amikor a szigetre értek, a fiú meggyógyult és saját lábán ment a templomba. Viola, a Fais-i Gábor felesége tanúsította “Viola uxor Gabrielis de Fais iuravit”, hogy a meggyógyult fiú Leopardus fia Leo volt: “Leo filius Leopardi” (MonVesp. 1: 342, 352; Árpád-házi Szent Margit legrégibb legendája és szentté avatási pere című 1999-ben megjelent kiadványban e tanúkihallgatás fordítója a Leopardus nevet elírásnak véli Leonardus helyett: 320). 1294-ben “Leu filius Leupardi de Fais” visszaváltotta azokat a veszprémi javakat, melyeket annakidején Leupardus hitbér címén bátyja, Paloznak-i Vilibaldus özvegyének, Froca asszonynak adott “Froca relicta Vilibaldi de Poloznak”, és Froca azokat a veszprémi egyházra hagyta. A Veszprém megyei Leurente nemzetség tagjai között is volt Leupardus nevű. 1279-ben “Daniel et Merse filii Leupardi de Leurenthe” alsóörsi birtokukat eladták (HO. 4: 58; Karácsonyi, MagyNemz. 811–2). [321]

Cikkem végén soroltam fel azokat a főleg XIV. [!] századi személyneveket és személynévből alakult helyneveket, melyeknek korai adatai Leue, Lewe alakúak voltak, de az okmánytárak mutatójában és szótárakban stb. általában Lövő címszó alatt találhatók, “ezért eldönthetetlen, hogy a Leue, Lewe alakú nevek a szláv eredetű Leue, a német eredetű Lewe, vagy a magyar Lövő nevekkel azonosak”. Hangsúlyozom, hogy megjegyzésem a XIV–XV. századi nevekre vonatkozott. A továbbiakban lehetségesnek tartottam, “hogy néhány helynév korábbi Lewe, Leue szláv eredetű személynévből alakult, és idők múltával, amikor a személynév már nem volt élő, jelentése elhomályosult, népetimológiával megértelmesítették, és a nevek Lövő alakot vettek fel” (i. m. 441).

Ez utóbbi mondataimat vonatkoztatta Kristó Lebediasz ~ Levedi vajda nevére, mert cikkem bírálatában ezt írta: “A történeti körülmények ismeretében a IX. századi (talán 800 táján született) Levedi személy neve esetében a német eredet teljes egyértelműséggel, a szláv etimon csaknem ugyanakkora bizonyossággal kizárható. Marad tehát a magyar eredet” (MNy. 1998: 188). A történelem segédtudományai című kötetben Kristó ezt írta: “A legelső név szerint ismert magyar személy a Levedi nevet viselte... A már említett Levedi nevének felmerült német [?], illetve szláv eredeztetése [?], de a IX. századi magyarság történeti környezetében ezek szinte kizárható lehetőségek. Török etimonja szóba sem jöhet, így nagy valószínűséggel magyar eredetű...” (i. m. 329). Akadémiai székfoglaló előadásában bíráló szavait hasonló módon fogalmazta meg, és fejtegetését azzal zárta, hogy Levedi vajda neve tehát “finnugor eredetű”.

4. Magyar tudósok hada és külföldiek évtizedek óta egyaránt azon fáradoznak, hogy Konsztantinosz 38. paragrafusát, a magyarokra (türkökre) vonatkozó szövegrész homályát, bizonytalanságait, félreérthetőségeit eloszlassák. Most éppen ott tartunk, hogy a Magyar Nyelv múlt évi 1998. 2. számában, melyben Kristó cikkemre írt hozzászólása is megjelent, Harmatta János, Kristó Gyula és Ungvári Jenő tanulmánya, Juhász Dezső megjegyzése látott napvilágot Levedia kérdésében. Harmatta szerint a magyarok IX–X. századi szállásterületeire vonatkozó Konsztantinoszi tudósítás “sok félreértésre adott alkalmat a magyar őstörténetkutatásban” (MNy. 1998: 144). Kristó most úgy látja, hogy “a Levedia helynév a magyarok ajkán nem élhetett, ebben a formájában a DAI. szerzője alkotta meg”, továbbá Kristó azzal sem számol, “hogy a DAI. írójának tudomása lett volna egy Lëved(i) nevű területnévről; ebből következően..., hogy egy ... Lëved(i) helynév egyáltalán létezett volna...” (i. m. 152).

Ungvári Jenő a DAI. szóhasználatára, illetve nyelvtani jellegzetességeire támaszkodva igyekszik bizonyítani, hogy Konsztantinosz 38. fejezetének romlott és kusza szövegéből két Levedi nevű személyre lehet következtetni, vagyis “az a Levedi, akit a kagán magához kért és aki egyben Álmos és Árpád kortársa volt, az időrendben a legelső vajdával azonos nem lehet” (i. m. 190).

Végül Juhász Dezső szólt hozzá a Levedia területnév kérdéséhez, és kifejtette Kristó ellenében, hogy Levedi vezér személynevéből keletkezhetett szállásterületnév (i. m. 256).

Nemrég H. Tóth Imre foglalta össze a magyarság honfoglalás előtti keleti szláv és bolgár-szláv kapcsolatainak kutatási történetét Magyarországon. Munkácsi Bernáttól kezdve, kinek munkája 1897-ben jelent meg (A magyar–szláv etnikai érintkezés kezdetei), Asbóth Oszkár, Melich János, Németh Gyula, Deér József, Moór Elemér, Kniezsa István, Perényi József, Hadrovics László, Rot Sándor, Györffy György (A magyar–szláv érintkezés kezdetei és “Etelköz” múltja), Fodor István, hogy csak a nagyobb lélegzetű munkák szerzőit említsem, dolgozták fel — természetesen különböző nézőpontból — a honfoglalás előtti magyar–szláv együttélés kérdését (Honfoglalás és nyelvészet. A honfoglalásról sok szemmel III. Szerk. Kovács László, Veszprémy László. Bp., 1997. 61–9). Benkő Loránd szerint nyilvánvaló, “hogy a források szláv–magyar utalásai, valamint a honfoglalás előtti átvételként értékelhető ó-keletiszláv eredetű vagy a keleti szlávokra vonatkozó nyelvi elemek olyan természetűek, amelyek nem egypár év termékei, hanem szorosabb és hosszabb idejű érintkezést feltételeznek” (MNy. 1984: 413). Mindezek után adódik a kérdés, miért kell feltétlenül egy szláv tolmácsra hárítani azt, [322] hogy Konsztantinosz következetesen vajdá-nak titulálja Lebediaszt? Hiszen Györffy György szerint eleink már “Etelközben szimbiózisban éltek a szlávokkal”, és Kristó Gyula is úgy látja, hogy Lebediasz “különböző törzsi töredékekből összeálló konglomerátum megszervezője volt”.

5. Röviden összefoglalva a honfoglalás előtti magyarság történetére vonatkozó tisztázatlan kérdések a következők:

a) Mikor élt Lebediasz ~ Levedi vajda?

b) Hol volt Levedia? (Kristó: volt-e egyáltalán Levedia?)

c) Hol folyt a Khidmas, Khingilus folyó, “melyről más forrás nem tesz említést”?, és “a nyelvtörténetileg leginkább megalapozott egyeztetések is számos áthidalhatatlan nehézséggel vannak megterhelve” (Korai Magyar Történeti Lexikon 407).

d) Mit jelent a türkök (magyarok) Konsztantinoszi “sabartoi asphaloi” elnevezése?

e) Hogyan kell értelmezni a türkök (magyarok) megtelepedésének és vándorlásának Konsztantinoszi pontatlan idő- és helymeghatározásait?

A DAI. 38. paragrafusában a honfoglalásunk előtti magyarságra vonatkozóan a soknál is több a homályos, tisztázatlan pont, a megválaszolhatatlan kérdés; véleményem szerint ezek közé tartozik Lebediasz ® Levedi vajda nevének eredete is. Mindazonáltal érdekes lenne, egyben megnyugtatóan hatna, ha ebben a sűrű homályban, ködben találnánk egy biztos fogódzót: Lebediasz ® Levedi vajda nevének nyelvészetileg bizonyított finnugor eredetét. [323]

Fehértói Katalin

Vissza a Tartalomhoz