Oldalak: 337 338 339 340 341 342

Jászárokszállás Jász­Nagykun-Szolnok megye északi csücskében, Heves megye és az Északi-középhegység szomszédságában található. 1991-ben kapott városi rangot a római katolikus település, mely 8582 lelket számlál (1998. január 1.). Jászárokszállásról, melyet jászok népesítettek be, először egy 1366-os oklevél tesz említést (FNESz.) Alföldi település lévén az itt élők századokon [337] keresztül földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak. Például egy 1920. évi felmérés szerint a földművesek száma 67%, míg az iparosoké csak 17% volt. Napjainkban viszont a lakosság jelentős része (nagyrészt más városokban) már az iparban dolgozik.

Adatközlőm, Nagy László, 1912. augusztus 29-én született Jászárokszálláson. Az elemi iskola három osztályának elvégzése után munkába állt: állatokkal, majd földműveléssel foglalkozott. Később Budapestre, illetve Dunapentelére, a későbbi Dunaújvárosba került, ahol nyugdíjas koráig kubikusként, építőmunkásként dolgozott. A lejegyzés alapjául szolgáló interjút 1998. március 10-én készítettem. Ahogyan a szövegből is kitűnik, adatközlőm beszédében nagyszerűen megőrzött olyan jellegzetességeket, melyeket a köznyelv a helyi nyelvjárásban lassanként teljesen háttérbe szorít.

A térség nyelvjárása Kálmán Béla szerint főbb vonásaiban a délkeleti palóchoz tartozik, de “átmenet a tiszai nyelvjárástípus felé” (Kálmán, Nyelvjárásaink. Bp., 1966. 80). Imre Samu szerint a jászsági nyelvjárásban — hasonlóan a Zagyva—Tarna—Tisza-vidék többi területéhez — a palóc és a közép-tiszántúli nyelvjárástípus sajátosságai keverednek (Imre, MMNyjR. Bp., 1971. 359). A tiszántúli típusokból származnak a záródó diftongusok és az í-zés. A palóc nyelvjárásból pedig elsősorban alaktani jellegzetességek jelennek meg a szövegben: pl. a főnévi igenév -ni képzője palatalizáltan (-nyi) hangzik; a tőbelseji időtartamot váltakoztató tövek egy sajátos csoportjában alapalakban is a kötött tő rövid magánhangzója jelenik meg (pl. tehen); a leg- szócska mindig let- alakban realizálódik (pl. letfontosabb). Nem található azonban meg a palócra oly jellemző illabiális a.

Jászárokszállás nem tartozott A Magyar Nyelvjárások Atlaszának kutatópontjai közé. (A Jászságban csak Jászfényszarun, Jászjákóhalmán és Jászladányban végeztek gyűjtést az Atlasz munkatársai.) Hasonlóképpen, innen származó nyelvjárási szöveg sem jelent még meg az általam áttekintett kiadványokban. Azonban 1992-ben a III. Dialektológiai Szimpozionon Hegedűs Attila egy Zagyva—Tarna—Tisza-vidék nyelvjárásait bemutató regionális nyelvatlasz előkészítő munkálatairól számolt be (III. Dialektológiai Szimpozion. Szombathely, 1998. 139–43). Hegedűs elsődleges célkitűzése ellátogatni az Atlasz kutatópontjaira, ismét felvenni annak (kissé megváltoztatott) kérdőívét, s a tapasztaltakat összehasonlítani a korábbi eredményekkel, hogy lemérhető legyen a változás. Ezek után pedig el lehet készíteni magát a nyelvatlaszt. Ez a munka Imre Samu észrevételének (i. h.) hatására indult meg, miszerint a térség sokszínű, átmeneti nyelvjárása nagyrészt még feltáratlan.

Néhány technikai megjegyzés a lejegyzéshez: A mondathatárok kijelölése néhol problematikus volt, mivel a grammatikai és intonációs mondatjegyek nem azonos irányba mutattak. — Az adatközlő hangsúlyos helyzetben egyes középső nyelvállású magánhangzókat (ë, o) és a diftongusok (ëⁱ, o^u) előtagjait gyakran kissé nyíltabban ejti. Ennek következetes jelölése gondot okozott, csak a tisztább eseteket tüntettem fel. — A tegező forma oka az, hogy az adatközlő a nagyapám. Rövid idő elteltével hozzászokott a magnetofonhoz, s ez elősegítette az archaikusabb formák előjövetelét. — Végül szeretnék köszönetet mondani tanáraimnak: Gerstner Károlynak és Juhász Dezsőnek a lejegyzésben nyújtott segítségükért.

Nagy Anita

Vissza a Tartalomhoz