Oldalak: 332 333 334

Filagória, filegória. E régóta élő jövevényszavunk eredete deákos hangzása ellenére mindmáig homályos. A közkeletű idegen szavaktól, vándorszóktól eltérően, a környező nyelvek egyikében sem lelhető fel, hacsak nem ritka, magyar eredetű tájszóként (román filigorie: Lexicon valachico-latino-hungarico-germanicum. Budae, 1825., uo. az egyetlen német szótári adata: Filegorie). A címszóin kívül még számos változatban fordul elő: filegorea, filagoré, filagóra, filegorja, fillegoria, filigoria, fűlegoria, philegoria, phylegoria stb., amiben legfeljebb az hasznos információ, hogy görögös írásmódjával nem tarthatták magyar szónak. — A CzF. által felvetett görög–latin származtatást (phylacterium, phylacteria) újabb szótáraink még kevésbé vallják, s a szót ismeretlen eredetűnek minősítik. Lényegesen új szempontot érvényesít Hadrovics László (NytudÉrt. 88. sz. 38) azzal, hogy a nem problematikus pergola, pergula hipotetikus, bonyolult hangátvetéses fejleményének véli (amit a különben sem etimologizáló Szabó T. Attila még tisztázandónak tart: SzT. 4: 113). Hadrovics fejtegetésének fő gyengéje azonban tárgytörténeti jellegű; a már CzF. által megpendített összefüggés a — szintúgy rejtélyes — góré szóval viszont figyelmet érdemel (talán éppen fordítva: a góré volna elsődleges?).

A filagória ~ filegória betűsor eredeti értelmének megfejtését az is nehezíti, hogy különféle, főleg (ó-, ill. újgörög elemeket gyaníthatunk benne, ezért valamilyen képzett vagy összetett szónak is látszik. Így legkézenfekvőbb volna a ’őr; őrség, őrszem, strázsa; őrhely; őrtorony, őrház; vadászles’ szócsaládból kiindulni. (Furcsállható, hogy a phylacterium-nál elsőnek nem erre a fogalomkörre, hanem az ’ereklyetartó’-ra gondoltak, de CzF. mentségére szolgál az, hogy a Bartal közölte ’őrhely’ jelentés csak 1861-ben vált ismertté. Az ’oltalmazás’ fogalomkörrel némileg rokon ’amulet’ értelemben Du Cange hoz egy filgeria adatot.) A fil- (mint jil -) szegmentum pedig valami kedvtelésre, szeretetre utal, a filantrópiától a filozófiáig. Tekintve a görög átírás ingadozó, hibás voltára, élénkebb fantáziával szóba jöhetne a jullon is (vö. leveles szín, Kazinczy-korabeli tájszó), ném. Laube ’lugas’, ti. ’lombsátor’, vagy akár a jilua ’hárs’, mivel a filagóriákat eredetileg hársfákra telepítették. A szó vélhető másik fele kissé az ’beszél; tér, fórum’ fogalomkörbe illő szavakkal árul el hasonlóságot. [332]

Lugasokat és hasonló kerti építményeket (az ókori Keleten kívül) már a rómaiak ismertek, csak mindenféle más néven; a bizánci kerttörténetben sem fordul elő a filagória szó. A gazdag olasz tájszótárakban sincs semmi nyoma. Egy elavult francia szó (filagor, filagore) hasonlít ugyan a magyarra, de már jelentése (egy pirotechnikai kötözőzsinór) miatt sem lehet semmi köze hozzá. A latin vigil, vigilare, vigilia a ’virrasztás; őrködés; vigyázó; stb.’ gondolatkörben, szókezdő f-fel ejtve — ami a középfelnémet latin átvételeinél általános volt — közel került a görög julak- származékokhoz. Így a latin vigiliarium ’őrház, őrbódé, virrasztóhely’ (Forcellininél), vigilarium (Paulys Realenzyklopädie) megtalálható a svájci németben mint Figler ’havasi pásztorkunyhó, kis kőház; disznóól, juhakol’ (Staub und Tobler, Schweizer Idiotikon). (Egy elképzelhető fig(i)l > *fil(i)g- > *fileg- folyamat végén talán eljuthatnánk a filegóriá-ig, nem is nagyobb erőszak árán, mint a pergulá-ból... Az pedig, hogy a vigil- [figil] régi német származékainak lehetett-e némi része a figyelm-, figyelem talán poligén kialakulásában, nem ide tartozik.)

Mindezen találgatások után sikerült találni egy adatot, amely alakilag a mi szavunkkal teljesen azonos. Liddell—Scott—Jones—Barber oxfordi nagy görög–angol szótára Supplementumában (1968.) új címszóként van felvéve jilhgoría ’friendly speech’ fordítással. A szó költőinek van minősítve, egy II/III. századi feliratból származik, ill. Peek “Griechische Versinschriften” c. művében található. De mi köze lehet a “barátságos beszélgetésnek” egy kerti lugashoz? (Mondhatnók: az allegóriának a filagóriához...)

A mai köznyelvben a “filagória” nem más, mint egy lugas, egy “szaletli”. Az elmúlt századokban sokféle építészeti jelentéssel bírt, amelyeket a SzT. áttekinthetően kimerítő rendszerbe foglalt.

Különösen Közép-Európa népei hajdanában nagy becsben tartották a hársfát (fája, méze, virága, hozzá fűződő népi hiedelmek, a jelen esetben pedig) dús lombozata és teherbíró, erős ágai miatt. Terebélyes hársfák a lovagkori társasélet kedvelt színterét adták. Magyarországon (legkésőbb a XV. században) szokásba jött egy megfelelően növesztett hársfa ágaira pallókat felszerelni és oda padot, asztalt is felvinni, ahol aztán — mint egy természet adta sátorban — esőtől, naptól védve kedvére lakmározhatott, szórakozhatott és szerelmeskedhetett főleg az úri fiatalság. Igényesebbeknek valóságos kis házikók is épülhettek, sőt, utóbb célszerűen kialakított önálló kerti építmények is létesültek.

Az egész történeti Magyarországról a filagóriákat is érintő forrásanyag (különösen az inventáriumok) legújabb, szakszerű feldolgozása: Stirling János, A magyarországi díszkertkultúra a XVI–XVII. században. A KKE kiadása, Bp., 1986. Egyes szakterületek (kertészet, építészet, néprajz, kultúrtörténet, haditechnika stb.) művelőit, kutatóit (Konkolyné Gyuró Éva, Rapaics Raymund, Takáts Sándor, Viski Károly, Zádor Anna) szintén foglalkoztatta a magyar “filagória”, magát a szó megfejtését azonban rábízták a nyelvészekre.

Ahhoz, hogy megtudjuk, miből is lett a filagória szó, tudnunk kell, mi az, amit a mai magyar filagóriának mond, s régen annak mondott. Mi mindent jelölt egy kerti tákolmánytól egy fedett
verandáig, a főúri parkok díszlugasaiig, pavilonjaiig, kastélyok erkélyéig? Némi zavart okozhat ugyanis, hogy a filagória egyrészt egyszerűen a lugas szinonimája, másrészt az adott forráshely szerint egy bizonyos lugasféleség megnevezése. Néha nem világos, hogy az adott forrás, esetleg a későbbi szerző melyik értelemben használja a szót. Érdekes, hogy Lippay (Posoni kert) következetesen lugos-t (lugas-t) ír (Comenius is).

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a filagória nem pergola, bár a kettőt össze szokták keverni mint “lugast”, ami a mai magyarban még nem volna nagy baj, a filagóriák nagy változatosságát és a pergoláéhoz közeledő használatát tekintve. Az itáliai eredetű pergula (v. pergola) egy hosszanti elrendezésű létesítmény, általában a telek, ill. a kertfal mellett, vagy két parcella között. Eredeti rendeltetése gyakorlati, termelési volt (gyümölcs, szőlő), de szolgálhatott fényűzési, élvezeti célokat is mint árnyas vagy virágillatú sétány. Anyaga ennek megfelelően túlnyomólag növényi.

A kerti filagória ellenben mindig kerek vagy szögletes (kör, négy- vagy sokszög) alaprajzú kisebbfajta házféleség és mindig többé-kevésbé zárt helyiség. Másik közös, lényeges ismérve, [333] hogy fedett; oldalfalnál, padlózatnál, korlátnál is fontosabb a felül fedett volta, akár csak egy kis eresztető, zsindelytető vagy toronysisak alakjában — s történeti fejlődésében éppen ez az első — kezdetben csak egy fa (főleg hárs) lombja borult az alatta ülők fölé.

Sajnos, 1604-nél régebbi adat a filagória szóra (SzT.) még nem került elő, de a gazdag dokumentáció arra enged következtetni, hogy a szó már kb. egy százada meghonosodhatott, ami összhangban volna az alább kifejtendő feltevéssel. Hogy korábbi magyar neve mi lehetett, nyilván sohasem fogjuk megtudni, mert középkori források ilyet aligha méltattak feljegyzésre. Talán éppen a góré vagy valamilyen előzménye (vö. górfa ’látófa, őrfa’).

Az idézett oxfordi szótár egyelőre hapaxnak számító jilhgoría szava eszünkbe juttatja azt, ami a filagóriára — mint ún. mulató ház-ra, Lusthaus-ra különösen jellemző: baráti beszélgetés, társalgás. Közismert jelenség, hogy egy létesítmény, egy meghatározott hely a hozzá fűződő, ott folyó tevékenységről, rendeltetéséről kapja a nevét; a bizonyos funkciót jelölő kifejezés közszóvá vagy tulajdonnévvé válik. Ilyenek pl. dohányzó, öltöző, recepció, rendelő, társalgó, kolostorokban: parlatorium, refektórium, dormitórium, és éppen a kertépítészetben: Bellevue, Bellavista, Belvedere, Éva-kilátó, Béla-pihenő, Buen retiro, Sanssouci stb. Mi sem hihetőbb, mint hogy a társasélet, a művelt társalgás vagy komoly eszmecsere is helyet kapjon ott, s így ez a filegória szótanilag egy nomen loci actionis volna. A hazai reneszánsz, főleg Mátyás király korában számos itáliai humanista jött Magyarországra. A görög nyelvnek nagy kultusza volt az akkori Itáliában, különösen a Konstantinápoly eleste körüli időkben. Mármost feltehető, hogy királyi, főúri kertekben olyan pavilonok, kioszkok is épültek, amelyekben nem a szokásos evés-ivás, henye időtöltés folyt, hanem ahol művelt társalgásra (akár Platón, akár Boccaccio szellemében) is sor kerülhetett. A királyi vagy érseki udvarban időző olasz, esetleg menekült görög tudósok elnevezhették az ilyen alkotmányt filegóriá-nak, s azt a magyar környezet (mint minden idegen szót) átvehette.

Ebben a vonatkozásban talán nem érdektelen Zolnay László észrevétele (Kincses Magyarország 60), hogy Vitéz János szolgálatában állott egy görög kertész, ortolano greco. (Egy személy azonban egyedül aligha közvetíthette ezt a szót.)

Az idézett görög–angol szótár jilhgoría adata egy meglepő párhuzamot kínál, amely megerősíteni látszik a fentebb kifejtett magyarázatot. A magyar beszéd közszláv etimonjának az egyes szláv nyelvekben kifejlődött alakjai alig különböznek egymástól, és jelentésük is hasonló. Már az óegyházi szláv jelentései differenciálódtak: 1. vkinek a szavai, beszéd, szó; párbeszéd; nyelv, nyelvezet; 2. szöveg, textus, Ige; 3. prédikáció, homilia stb. (Slovník Jazyka Staroslovenského. Praha, 1966. alapján). A bolgár, cseh, lengyel, orosz, szerbhorvát, ukrán stb. beseda, besedka, besidka, biesiada stb. főleg magát a beszédtevékenységet, illetve annak alanyait, hordozóit jelölik: ’beszélgetés, társalgás; társaság, baráti kör; tárgyalófelek; összejövetel; lakoma, mulatság, “party”’. Mindez szépen beleillik a “friendly speech” fogalomkörbe. A göröggel ekvivalens szláv szó (beseda stb.) — csehül, oroszul inkább besidka, alakban — azonban a. m. Laube, Lusthaus, Gartenhäuschen; summer house, bower; kiosque, berceau; altanka stb. a különböző kétnyelvű szótárakban, és hát — kerti lugas, filagória Hadrovics—Gáldinál (OMSz.)! A beseda stb. a közismert — bár nem feltétlenül elismert — magyarázat szerint egy összetétel ’üldögélés a ház előtt, a házon kívül, “antesedium”, az ott folyó beszélgetés’, ebből: ’annak helye, kinti pad, tornác’ stb. Érdekes egybeesés, hogy hasonló szerepe volt a hajdani szakállszárasztónak, a várőrség pihenőhelyének egy kis eresz alatt (az irodalomban ezt is nevezik filagóriának).

Ha egy ’a)’ jelentésű szóhoz egy ’b)’ jelentés járul, és egy másik nyelv szintén ’a)’ jelentésű szava azonos alakú egy ismeretlen eredetű ’b)’ jelentésű szóval, akkor joggal feltételezhető, hogy a két nyelv szavaiban párhuzamos jelentésváltozás forog fenn. Konkrétan: a magyar filagória a görög jilhgoVia leszármazottja. Természetesen nincs kizárva, hogy a filagória elterjedésében más tényezők (hasonló hangzású szóelemek) is közrejátszhattak. [334]

Skripecz Sándor

Vissza a Tartalomhoz