Oldalak: 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397

A türkök eredetmondája

Czeglédy Károly emlékének

1. A kínai történeti forrásokban, a Chou-shu-ban és a Sui-shu-ban, a türköknek három eredetmondája maradt fenn.¹A legismertebb ezek közül a totemisztikus eredetmonda, amely szerint a türkök nemzetségét az ellenség egy tízéves kisfiú kivételével kiirtotta, s az egyedül megmaradt fiút is megcsonkítva egy mocsárba dobta. Egy nőstényfarkas azonban a fiút hússal táplálta, majd tíz fiat szült tőle, s ezek közül az egyik volt A-shih-na, a türkök uralkodó nemzetségének őse.² Ez az eredetmonda (A) mindkét forrásban megvan, a Chou-shu azonban e mellett egy másik hagyományt (B) is közöl, amely szerint a türkök elődei a hsiung-nu-któl északra fekvő So államból származtak, s törzsük feje A-pang-pu volt. Ennek volt egy nőstényfarkastól született testvére, Yi-chih-ni-shih-tu, akinek egyik unokája az A-shih-na nevet kapta.³ Ez az eredetmonda nincs meg a Sui-shu-ban, amely azonban e helyett egy harmadik hagyományt (C) mond el a türkök eredetére vonatkozólag. Ez a harmadik változat mitikus elemeket nem tartalmaz, inkább történeti hagyomány benyomását kelti. Elbeszélése szerint a türkök elődei a Kan-su tartományban, P’ing-liang környékén élő kevert Hu barbárok voltak.⁴

A türkök eredetmondájának folklór-elemeivel s különösen totemisztikus vonatkozásaival már sokat foglalkozott a kutatás,⁵ de talán még fontosabb e hagyományok történeti [385] tartalmának vizsgálata. Valószínűnek látszik ugyanis, hogy a türkök eredetmondái más népek ilyen jellegű hagyományaihoz hasonlóan történeti elemeket is tartalmaznak, s ezek esetleg fontos útmutatásokat nyújthatnak a türkök etnikumának kialakulására vonatkozólag.

A türkök eredethagyományainak történeti értékeléséhez azonban mindenekelőtt tisz­táznunk kell a kínai történetíróknál fennmaradt mondaváltozatok forrásait és egymáshoz való viszonyát. A türkök három eredetmondáját közlő két kínai forrás közül a Chou-shu-t Kr. u. 629, a Sui-shu-t pedig Kr. u. 650 körül fejezték be.⁶ A türkökre vonatkozó tudósítások e két forrásban csaknem pontosan egyeznek, s ennek alapján felteszik, hogy a Sui-shu szerzői ezeket a részeket vagy a Chou-shu-ból vették át, vagy pedig ugyanazokat a forrásokat használták, mint az utóbbi írói.⁷ A türkök eredetmondáinak közelebbi vizsgálata lehetővé teszi, hogy a két forrás egymáshoz való viszonyát ebben az esetben pontosabban meghatározhassuk.

A türkök eredetmondái közül a Chou-shu az A és B, a Sui-shu pedig az A és C változatot tartalmazza. Mivel a Chou-shu-ból a C változat hiányzik, nyilvánvaló, hogy a Sui-shu szerzőinek ezt más forrásból kellett venniük. Ez a körülmény már önmagában véve a mellett szól, hogy a Sui-shu írói forrásként nem a Chou-shu-t használták s nem is szorítkoztak csupán annak a forrására. Mivel mindkét mű szerzői szemmelláthatólag arra törekedtek, hogy ismertessék a türkök eredetére vonatkozó különböző hagyományokat, arra sem gondolhatunk, hogy olyan közös forrásuk lett volna, amely mind a három eredetmondát tartalmazta, mert ebben az esetben érthetetlen lenne, miért nem közli a Chou-shu a C, a Sui-shu pedig a B változatot. Végül az sem valószínű, hogy a Chou-shu külön az A változat esetében a Sui-shu forrása lehetett volna, mert a Sui-shu-ban az A eredetmonda olyan részleteket tartalmaz, amelyek a Chou-shu-ban nem szerepelnek:

 

Chou-shu	Sui-shu
A nőstényfarkas egy hegyre menekült, amely Kao-ch’ang államban északon feküdt.	A nőstényfarkast mintha szellem szállta volna meg, hirtelen a (Nyugati-)tengertől keletre termett s Kao-ch’ang-tól északnyugatra egy hegyen állt meg.
A barlang több száz li kiterjedésű.	A barlang síksága több mint 200 li kiterjedésű.
A nőstényfarkas 10 gyereke közül az egyiknek A-shih-na volt a neve.	A nőstényfarkas gyerekeinek utódai családneveket vettek fel, ezek közül az egyik A-shih-na volt.

Ezek a részletek kizárják azt a lehetőséget, hogy a Sui-shu szerzői akárcsak az A változatot is a Chou-shu-ból merítették volna. Viszont a Chou-shu és a Sui-shu A változatai közötti különbségek nem olyan nagyok, hogy ne mehetnének közös forrásra vissza.

Így szükségképpen az a következtetés adódik, hogy a Chou-shu és a Sui-shu az A változatot egy közös forrásból (X) vehette, míg a Chou-shu B és a Sui-shu C változata további két különböző forrásból (Y és Z) származik. A forrásviszonyokat tehát következőképpen ábrázolhatnánk: [386]

 

 

A türkök három eredetmondája tehát a Chou-shu-ban és a Sui-shu-ban minden valószínűség szerint három különböző forrásból származik. Ez az eredmény további figyelemre méltó következtetésre nyújt lehetőséget. A Sui-kor (581—617) irodalmának monográfiája három olyan munkának a címét őrizte meg, amelyek a türkökre vonatkozólag a Sui-shu és a Chou-shu forrásai lehettek: 1. Pei-huang fng-su-chi, 2. Chu-fan fng-su-chi, 3. T’u-chüeh fng-su-chi.⁸ E két körülmény összetalálkozását — hogy a türkök eredetmondái három különböző forrásra vezethetők vissza, s hogy a Sui-korból éppen három, a türkökkel foglalkozó etnográfiai munkáról tudunk — aligha tekinthetjük véletlennek. Kézenfekvő arra gondolnunk, hogy a mondaváltozatok kikövetkeztetett három forrása éppen e három Sui-kori etnográfiai munka lehetett.⁹

Így nagy valószínűséggel feltehetjük, hogy a türkök eredetmondáinak feljegyzése a kínaiak részéről még a Sui-korban, alig néhány évtizeddel a Türk Birodalom megalakulása után történt, amikor a türkök uralkodó nemzetségének származási hagyományai még elevenen éltek. E korban a türk-kínai kapcsolatok igen élénkek voltak, sőt a türk és a kínai uralkodó család közvetlen kapcsolatban is állott egymással. Így a türk eredetmondák feljegyzése a kínaiaknál hiteles adatok alapján történhetett, s a bennük található történeti elemeket, nép- és személyneveket, földrajzi neveket általában megbízhatónak tekinthetjük.

2. A türkök eredetmondájának a Chou-shu-ban közölt B változata szerint a türkök ősei So országból származtak, amely a hsiung-nu-któl északra feküdt. Törzsük feje A-pang-pu volt, akinek 17 testvére közül az egyik, Yi-chih-ni-shih-tu, egy nőstényfarkastól született. A-pang-pu és többi testvére korlátoltak voltak, s így államuk végül is megsemmisült. Yi-chih-ni-shih-tu-t azonban szellemlehellet érintette, s így képes volt szelet és esőt elővarázsolni. Két felesége volt, a Nyár-isten és a Tél-isten leányai, s egyik-­től négy fia született. Ezek közül az egyik fehér hattyúvá változott, a második az A-fu és a Chien folyók között Ch’i-ku államát alapította, a harmadik a Ch’u-chih folyónál uralkodott, a negyedik, a legidősebb pedig a Chien-hsi-ch’u-chih-shih hegynél lakott, amelyen A-pang-pu törzsének más csoportjai is éltek. A Chien-hsi-ch’u-chih-shih hegyen sokszor nagyon hideg volt, a legidősebb fiú azonban tüzet szerzett, melegítette és megmentette az embereket, akik ezért azután megválasztották törzsfőjüknek s a T’u-chüeh címet adták neki. E fiú volt Na-tu-liu šad. Tíz feleségének gyerekei anyjuk családnevét vették fel. Egyik ágyasának fia A-shih-na volt. Na-tu-liu halála után fiai A-shih-na-t választották meg fejüknek, aki ekkor az A-hsien šad címet vette fel. A-hsien šad leszármazottja (uno­kája?) volt T’u-men, a Türk Birodalom megalapítója.¹⁰ Ezt az elbeszélést a T’ang-shu (215, 2b) alapján még azzal egészíthetjük ki, hogy a nyugati türkök őse, T’u-wu, Na-tu-liu-nak volt egyik unokája, aki a ta-ye-hu címet vette fel. T’u-men, [387] a birodalomalapító, T’u-wu-nak volt a legidősebb fia.¹¹

Ez az eredetmonda szemmel láthatólag két részből tevődik össze: első része mitikus, második része pedig tisztán történeti jellegű. Az átmenet a mitikus részből a történetibe Na-tu-liu šad alakjával kapcsolatban történik, akit a türk uralkodó nemzetség genealógiájában bizonyos mértékben történeti személynek tarthatunk, ugyanakkor azonban az elbeszélésben úgy jelenik meg, mint egy kultúrhérosz, aki a tűz megszerzésével lehetővé tette a türkök számára az életet a hideg őshazában. Így kétségtelen, hogy a türk uralkodó nemzetség genealógiája s egyben a türkök történeti hagyománya Na-tu-liu šad alakjá-val már a mítosz területére siklik át. Az első igazán történeti személy a genealógiában A-hsien šad, T’u-men-nek, a birodalom megalapítójának nagyapja. Bizonyára nem véletlen, hogy a türk uralkodó nemzetség történeti visszaemlékezése éppen A-hsien šad vagy esetleg Na-tu-liu šad idejéig nyúlik vissza. A belső-ázsiai török törzseknél már a múlt századi kutatók — mint W. Radloff, Vámbéry Ármin — megfigyelték, hogy genealógiáját a nemzetségi arisztokrácia a hetedik nemzedékig számon tartotta, a „hét ős” nevének ismerete szinte kötelező érvényű volt. A Sui-korban, T’u-lan qagan vagy a következő türk uralkodó idejében, amikor a kínaiak a türkök eredetmondáját lejegyezhették, az A-shih-na nemzetségnek A-hsien šad-tól vagy Na-tu-liu šad-tól számítva éppen a hetedik nemzedéke kormányozta a Keleti Türk Birodalmat. Az A-shih-na uralkodó nemzetség eredethagyományában a „hetedik őst” abban az időpontban tehát éppen A-hsien šad vagy Na-tu-liu šad képviselhette.

A Terkh-i uygur felirat az A-shih-na uralkodó nemzetség első qaganjaként Yollug qagan-t említi. Ha feltesszük, hogy a Na-tu-liu névben na  ~ yü  és tu  ~ lü  jeltévesz-téssel van dolgunk, akkor az így adódó Yü-lü-liu, ókínai u-lwo-luk, északnyugati T’ang u-l(i)-lug alak nyilvánvalóan a türk Yollug nevet adja vissza.¹² A két lehetőség közül tehát az látszik valószínűbbnek, hogy a türk uralkodó nemzetség genealógiáját Na-tu-liu (<*Yü-lü-liu) šadtól kezdve tartotta számon. Mivel T’u-man qagan Kr. u. 552-ben, valószínűleg java férfikorában halt meg (testvére, Ištämi qagan több mint 20 évvel élte túl!), ükapja, Na-tu-liu (*Yü-lü-liu) šad sem tehető a Kr. u. V. század első felénél korábbi időbe. A türkök eredetmondájának B változatában tehát a történeti rész legfeljebb a Kr. u. V. század első felébe nyúlhat vissza. Ezzel lényegében megegyezik a Sui-shu-ban megőrzött C változat tanúvallomása, amely első történeti tényként azt említi a türkök eredetéről, hogy az A-shih-na uralkodó nemzetség Kr. u. 439 körül 500 családdal a Ju-ju-khoz menekült.¹³

A türkök eredetmondájának történeti része a két hagyományváltozat egybehangzó tanúbizonysága alapján ítélve tehát a Kr. u. V. század első feléig visszamenőleg minden bizonnyal hitelesen rögzítette az A-shih-na nemzetség genealógiáját. Eddig az időpontig érhetett vissza a Sui-korban a keleti türk uralkodó nemzetség történeti visszaemlékezése. Ha helyesen állítjuk helyre Yü-lü-liu alakban Na-tu-liu šadnak, az eredetmonda szerint A-hsien šad apjának, a nevét, akkor bizonyára ő is történeti személy volt. De még ha az eredetmondának Na-tu-liu šaddal záródó első részét a mítosz keretébe kellene is utalnunk, ebben is meg kellene különböztetnünk a tulajdonképpeni mitikus elemeket s azokat a történeti és földrajzi adatokat, amelyek keretében az elbeszélés lejátszódik. A mitikus elemek közül különös figyelmet érdemelnek a matriarchátusra, a samanizmusra és a tűzkultuszra mutató vonások. [388]

A türkök totemisztikus eredethagyománya egy széleskörűen elterjedt eredetmonda-típushoz tartozik.¹⁴ A farkas mint totemállat több török nép eredethagyományából ismeretes.¹⁵ A türköknél azonban ennek a mondatípusnak sajátságos változatát figyelhetjük meg: a farkas ebben nem az ősapa, hanem az ősanya szerepét játssza. Ez az eredetmonda, amelyben a totemállat mint a nemzetség ősanyja jelenik meg, világosan matriarchális szemléletet tükröz, s így élesen különválik azoknak a török népeknek az eredethagyományaitól, amelyekben a farkas mint ősapa szerepel. Ugyancsak a matriarchátusra utal a B eredetmonda-változatnak az az állítása, hogy Na-tu-liu (*Yü-lü-liu) šad fiai anyjuk családnevét vették fel. A türkök eredetmondájának ezek a matriarchális elemei annál feltűnőbbek, mert egyébként a matriarchátusnak nem találjuk náluk világos nyomát, s a Türk Birodalom fennállása idején — mint ezt az idevágó kutatások alapos vizsgálatai megmutatták¹⁶ — a patrilineáris öröklés és rokonságszámítás volt egyedül uralkodó náluk, s társadalmuk a patriarchális nemzetségi szervezeten épült fel.

A VI—VIII. századi türk társadalom szerkezete tehát nem nyújt magyarázatot az eredetmondának ezekre a matriarchális elemeire. Így szükségképpen arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ezek nem lehetnek a Sui-korban keletkezett kitalálások vagy kombinációk, hanem jóval régibb kor társadalomszemléletét kell tükrözniük. A többi török nép eredetmondáival összehasonlítva azonban ebben az esetben is eléggé elszigeteltnek látszanak a türkök eredethagyományának matriarchális vonásai. Éppen ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a kapcsolatokat, amelyek ezek és az északi és keleti iráni törzsek hasonló mondái között kimutathatók. A nőstényfarkas mint totemállat hasonló szerepet játszik a wu-sun fejedelem mondájában,¹⁷ s ha ebben szerepe csupán a ki­tett kisgyerek táplálására szorítkozik is, nagyon valószínű, hogy ez csak humanizált, aktuális alkalmazása egy eredetibb változatnak, amelyben a nőstényfarkas még mint ősanya jelent meg. Még tovább humanizált formája a farkas (kutya) ősanya mítosznak Kyros eredetmondája, amelyben — akárcsak a Romulus-mondában — az eredeti farkas (kutya) ősanyát már csak a (< méd *Spaka ’Nőstény kutya’) nevet viselő nevelőanya helyettesíti.¹⁸ Valószínűleg egy totemisztikus törzsi eredetmonda emlékét őrzi az óiráni Varkana,   Vhrkana- népnév (’Farkastól származottak’) is,¹⁹ azonban ebben az esetben a monda eredeti matriarchális jellege nem bizonyítható. Viszont világosan beszélő adataink vannak a matriarchátusra az északi és a keleti iráni törzseknél, a szakáknál és a sau­romatáknál [389] (iaxamatáknál),²⁰ s mindkét népnél a közvetett matrilineáris öröklés formája is megtalálható.²¹ Ezeknek az adatoknak az alapján kézenfekvő arra gondolnunk, hogy a farkas ősanya matriarchális jellegű mondája Belső-Ázsiában azoknál az iráni törzseknél alakult ki és őrződött meg, amelyeknél a matriarchátus különböző elemeinek továbbélése is kimutatható. A türkök eredetmondájának matriarchális elemei szemmel láthatólag szorosan összefüggnek ezekkel az iráni törzseknél megfigyelhető jelenségekkel. Ezt a kapcsolatot legegyszerűbben azzal magyarázhatjuk, hogy a türkök etnikumának kialakulásában a belső-ázsiai iráni népek, főleg a sakák is szerepet játszottak s ezen az úton iráni eredetű elemek is kerültek a türkök eredetmondájába.

3. Egészen más irányba mutatnak a türkök eredethagyományának samanisztikus elemei. A B változatban a türkök első emberi őse, a farkas anyától származó Yi-chih-ni-shih-tu, úgy jelenik meg, mint egy sámán: szellemlehellettől érintve azzal a képességgel rendelkezik, hogy szelet és esőt tud támasztani. Az a képzet, hogy a sámánt valamilyen szellem szállja meg, általánosan elterjedt a samanizmusban s különösen fejlett a tunguzoknál.²² Utóbbiaknál csaknem pontos párhuzamát találjuk a türkök eredetmondájában szereplő sámánszellemnek. Elképzelésük szerint ugyanis a sámánt olyan seven ’segítő szellem’ is szállhatja meg, amelynek segítségével forgószelet képes kelteni.²³ Ugyanilyen sámánszellemet kell látnunk az A változatban a Sui-shu-ban a nőstényfarkast megszálló szellemben, amelynek segítségével az egyszerre távoli vidéken terem. Magának Yi-chih-ni-shih-tu-nak az alakját bizonyos mértékben párhuzamba állíthatjuk a jenyiszeji osztjákok (ketek) mondáiban szereplő Alba-val, az első emberrel, aki az első sámán is volt, és varázslatos módon nyitott utat a hegységen keresztül a Jenyiszej folyónak s az azon az ellenség elől menekülő jenyiszeji osztjákoknak.²⁴ [390]

Igen érdekes Yi-chih-ni-shih-tu alakjával kapcsolatban az a motívum, hogy a Nyár isten és a Tél isten leányait vette el feleségül. A szelet és az esőt előidéző ős-sámán és a meleg és a hideg felett uralkodó Nyár isten és Tél isten leányai szemmel láthatólag azokat a természeti erőket képviselik, amelyek Szibéria lakosainak életét a távoli múltban nagymértékben meghatározták. A mondának ez az eleme tehát valószínűleg egy igen régi mitologémát őrzött meg számunkra, amely egyébként a török népeknek az újkorban feljegyzett mitikus hagyományaiban nem maradt fenn. Legközelebb áll még hozzá az a vogul teremtésmonda, amely szerint (’Világügyelő férfi’) a meleget és a hideget képviselő Napnak és Holdnak a leányait vette el feleségül.²⁵ Nem lehetetlen, hogy a vogul és a türk mitologéma között van valamilyen történeti kapcsolat, de bárhogy ítéljük is meg ezt, az mindenesetre valószínűnek látszik, hogy a türk eredetmondának ez az eleme valamilyen paleoázsiai etnikum mitológiai képzeteire vezethető vissza.

Végül a tűz szerepe a türk eredetmonda B változatában, amely szerint Na-tu-liu (*Yü-lü-liu = Yollug) šad a tűz megszerzése által jutott hatalomra, emlékeztet a szkíták eredetmondájára, amelyben az égi tűz csak a legkisebb fiúnak engedi meg, hogy megragadja a hatalom jelvényeit s király lehessen. Ismerve a tűz rendkívül jelentős szerepét az irániak vallásos képzeteiben és kultuszában, valószínűnek látszik, hogy a tűz megjelenése a türkök eredetmondájában iráni vallásos képzetek hatásának tulajdonítható.

Mint a fentebbi áttekintés mutatja, a türk eredetmonda mitikus elemei eredetük szem­pontjából bizonyos belső-ázsiai etnikumokhoz kapcsolódnak. Ezek közül legerősebbnek látszik az iráni, de valószínűsíthető a tunguz és a jenyiszeji osztják (ket) hatás is. Ezt az eredményt az eredetmonda változataiban előforduló nyelvi adatok vizsgálata is megerősíti.

4. A türk eredetmonda B változata szerint a türkök ősei a hsiung-nu-któl északra fekvő So országból származtak. A So  név ókínai alakja Sâk volt s ez világosan az iráni saka népnév kínai átírása. A szakák nevének ismerjük a Han-korból egy másik kínai átírását is: s,  ókínai sk. A két átírás közötti eltérés oka az, hogy a Han-kori kínai átírás egy másik szaka csoport nevét rögzítette, amelynek nevében a > > i hangváltozás ment végbe (saka > sk > sig). Ez a szaka csoport több részre szakadva Iránba (tele­pü­lés­területük neve ott Sigistan > Sistan), Greko-Baktriába és Észak-nyugat-Indiába vándorolt be, míg a Sui-korban feljegyzett So (ókínai Sâk) országnév egy a hsiung-nu-któl északra élő, régi településterületén maradt szaka csoport nevét őrizte meg, amelynek nevében nem következett be az említett hangváltozás.

Hogy ez a „Szaka ország” pontosabban hol feküdt, azt az eredetmonda B változatának adatai segítségével meg lehet határozni. A monda elbeszélése szerint ugyanis Yi-chih-ni-shih-tu egyik fia az A-fu és a Chien folyók között alapította meg Ch’i-ku államát, egy másik pedig a Ch’u-chih folyónál uralkodott. A kínai Chien , ókínai kétségtelenül a Jenyiszej folyó Kem nevének átírása,²⁶ míg az A-fu folyónévvel kapcsolatban két értelmezés is felmerült: az egyik szerint az Ubsu-nur tó, a másik szerint pedig a Jenyiszej felső folyásának baloldali mellékfolyója, az Abakan neve.²⁷ A kínai A-fu , ókínai •Â-b’u, északnyugati T’ang •Â-b’i azonban nyilvánvalóan csak az Abakan folyónév Aba- alapszavával hozható kapcsolatba, amely a folyónevekben gyakran előforduló óiráni apa- ’víz’ szónak a középiráni folytatása. A harmadik folyónevet, Ch’u-chih-t [391] a Jenyiszejjel azonosították,²⁸ azonban ez sem tárgyi, sem nyelvi szempontból nem fogadható el. A kínai Ch’u-chih,   ókínai Tś’iwo-tśiät átírás egy idegen *tśutśe alakot adhat vissza, amely minden nehézség nélkül azonosítható a Jenyiszej egyik jobboldali mellékfolyójának, a Tubának jobboldali mellékfolyójával, a Šuš’-sal (orosz térképeken ). Ez a folyónév egy régi paleo-szibériai vagy paleo-ázsiai szókészleti elemre megy vissza, amely megtalálható az északi finnugor nyelvekben és a szamojédban is: vogulAL. šoš ’patak’, osztják Vj. sts ’áradás’, lapp čaⁱcce ’víz’, jurák szamojéd sada ’mocsár’. Ezek alakokra vezethetők vissza. A rekonstrukció ingadozásának oka bizonyára az, hogy a két spiráns, illetve affrikáta egymást is és a köztük levő magánhangzót is befolyásolta és módosította a nyelvtörténet folyamán. Az alapalak valószínűleg *ćoč lehetett.

Az Abakan, a Kem és a Šuš’ folyók említésével az eredetmonda a türkök etnogenezisének színterét a Jenyiszej felső folyásának vidékére, a Minuszinszki medencébe teszi. Tovább pontosítja e terület földrajzi kiterjedését a Chien-hsi-ch’u-chih-shih hegység említése, amelynek azonban sem nevét megmagyarázni, sem földrajzi helyzetét meghatározni nem sikerült ez ideig. A Chien-hsi-ch’u-chih-shih      kínai átírás ókínai hangalakja Dź’iän-sie-tśiwo-tśiät-śie/ie, északnyugati T’ang alakja pedig dźän-si-tśi-tśid-śi/i formában rekonstruálható. E különös névalak könnyen értelmezhető a jenyiszeji osztják (ket), illetve a hozzá közel álló kott nyelv segítségével. A dźänsitśitśidśi vagy dźänsitśitśidi névalak három alkotó elemre tagolható: 1. dźänsi, 2. tśitśi, 3. dśi vagy di. Az első alkotó elemet a jeniszeji osztják (ket) śon ’kék’ szó determinálatlan śons alakjával, a második elemet a kott śiś ’kő’, a harmadikat pedig a kott i ~ ic ’hegy’ szóval vethetjük össze. A hangtani megfelelésekkel kapcsolatban arra kell rámutatni, hogy az „öedh osztják” dži ’éjszaka’ ~ jenyiszeji osztják sî, kott śîg, śîc ’éjszaka’ megfelelés tanúbizonysága szerint a ket és kott s és ś affrikátára megy vissza, tehát a śon és a śiś szavak korábbi alakja *dźon és *tśitś lehetett. A dźän és śon alakok magánhangzói közötti eltérés a ketben megfigyelhető a > o vagy ä > ô hangváltozással²⁹ magyarázható. Ami a śon ’kék’ szó determinálatlan alakjának használatát illeti, erre vonatkozólag Castrén azt figyelte meg, hogy jelzős szerkezetben a melléknevek determinált alakját használják.³⁰ Ebből az következnék, hogy a ’kék kő’ jelentésű jelzős szerkezet nemśons śiś < dźänsi tśitśi, hanem śon śiś < dźän tśitśi lehetett. Ennek a determinált szókapcsolatnak a jelentése azonban ’a kék kő’ vagy ’a kő a kék’ lenne, itt viszont egy helynévvel van dolgunk, amelyben a jelző determináltsága indokolatlan.

A Dźänsi-tśitśi-di helynév jelentése tehát ’Kék-kő-hegy’. Ezek után már földrajzi azonosítása sem ütközik nehézségbe. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a Dźänsitśitśidi ’Kékkő­hegy’ megjelölés csak a türk feliratokban szereplő Kögmen hegységnek lehet a jenyiszeji osztják neve, amely jelentéstani szempontból pontosan megfelel a türk elnevezésnek, amennyiben a Kögmän név a türk kök ’kék’ szó -män képzővel képzett származéka,³¹ jelentése tehát ’Kék(hegy)’. A Kögmän hegységet a Nyugati-Szajánnal³² vagy a Tannu Ola hegyláncával³³ szokták azonosítani, így bármelyik azonosítás bizonyuljon is helyesnek, a türk etnikum kialakulásának színtere a Jenyiszej felső folyásának az Abakan és [392] a Šuš’ folyóktól délre eső, a Nyugati-Szajánig vagy a Tannu Oláig terjedő vidéke lehetett. Ezt a következtetést alátámasztja a B mondaváltozatnak az az adata is, amely szerint I-chih-ni-shih-tu második fia az A-fu és a Chien, azaz az Abakan és a Kem (= Jenyiszej) folyók között Ch’i-ku államát alapította. A kínai Ch’i-ku   íráskép — mint ezt a kutatás már régen felismerte³⁴ — a kirgizek nevének átírása. A kirgizeket a kínai források Kr. e. 201-ben említik először, településterületük a Jenyiszej felső folyása mellett a Szaján hegységtől északra terült el, azaz éppen ott, ahová a türk eredetmonda B változata helyezi őket. Egy eléggé elterjedt, de meggyőzően eddig még nem bizonyított elmélet szerint a kirgizek eredetileg jenyiszeji osztjákok voltak, akik később eltörökösödtek.³⁵ Annyi mindenesetre kétségtelennek látszik, hogy e területnek az iráni szakák mellett jelentős ket lakossága is lehetett, mint ezt a Kögmen hegységnek az eredetmondában szereplő ket eredetű *Dźänsitśitśidi elnevezése is bizonyítja.

A ketek és kottok szerepét a türkök eredetmondájának B változatában tovább erősíti törzsfőjüknek A-pang-pu, valamint nőstényfarkastól született testvérének Yi-chih-ni-shih-tu neve. Az utóbbi név, Yi-chih-ni-shih-tu      ókínai •i-tśit-niei-şi-tuo, északnyugati T’ang •i-tśi(d)-ni-şi-t^uo hangalakja a törökből nem magyarázható, ellenben jól értelmezhető a kott segítségével, amennyiben összetett névalaknak fogjuk fel és itśini és şit^uo elemekre tagoljuk. Az itśini elemet a kott ’varázslás’ szó *tśen- alapszavával vethetjük össze, a şit^uo szót pedig a kott šitäti ’tanítani’ šita- tőalakjával azonosíthatjuk. Így az *Itśinişit^uo név jelentése ’varázslástanító’ > ’varázsló’ lehetett. Ez összhangban áll az eredetmonda B változatának elbeszélésével, amely szerint Yi-chih-ni-shih-tu-t szellemlehellet érintette s szelet és esőt tudott elővarázsolni. A név elején az i ~ megfelelésnek jó párhuzamát találjuk a kott kai ’visszafordul’ ~ ikajan ’megfordul’ és tôkn ’ugrani’ ~ it’akn ’ugrani’ szópárokban.

Valószínűleg kott eredetű az A-pang-pu, ókínai •â-pwâng-b’uo, északnyugati T’ang •âp^wân-b^uo személynév is. Az eredetmonda B változata szerint A-pang-pu és testvérei korlátoltak voltak, s ezért államuk megsemmisült. Ez a kínai átírás, amely egy idegen *Apanpu alakot adhat vissza, a kott segítségével jól értelmezhető, amennyiben felfoghatjuk a kott apan ’egész, ép, egészséges’ szó -pun, -fun, -pan, -fan, -pän fosztóképzős³⁶ *apanpun ’nem ép, nem egészséges’ származékának, sőt mivel a ketben a szóvégi -n gyakran eltűnik,³⁷ *apanpu alakkal is számolhatunk. Ebben az esetben a név jelentése pontosan tükrözi A-pang-pu-nak és testvéreinek az eredetmondában leírt fogyatékosságát.

Fennáll bizonyos mértékben annak a lehetősége is, hogy az A-pang-pu névben ket vagy kott népetimológiával van dolgunk. E név hangalakja ugyanis kétségtelenül emlékeztet a ket fmba, hanba, hanba ’tunguz’ népnévre,³⁸ amely *fanba vagy *p’anba alakra vezethető vissza. Minthogy a kottban előfordul a szókezdő a ~ váltakozás (pl. aśâm ’hitvány’ ~ śam ’hitvány’),³⁹ a *p’anba népnevet könnyen kapcsolatba hozhatták az apanpu szóval. Ebben az esetben a türk uralkodó nemzetség eredetmondájában esetleg [393] tunguz elemmel is számolhatnánk. De még ha számításba vesszük is azt a lehetőséget, hogy az eredetmonda szerint a türk qaganok egyik őse a *p’anba ’tunguz’ népnevet viselte személynévként, a ket/kott elem a mondában mindenképpen túlsúlyban marad.

Tovább növelheti a ket/kott elem súlyát az eredetmonda B változatának az az adata, amely szerint Yi-chih-ni-shih-tu négy fia közül az egyik hattyúvá változott. Ezt a mondai elemet legkönnyebben mint egy népnév népetimológiával történt értelmezését magyarázhat­juk. A ket nyelvcsoporthoz tartozó népek közül a kottok és az assanok viselték a kôťuan (pl.) nevet. Ennek hangalakja csaknem pontosan egybeesett a török qotan ’hattyú’ szóval. Ebben az esetben tehát valószínűleg a kottokról vagy az assanokról van szó az eredetmondában, akiknek nevét török népetimológiával értelmezték.

A ket/kott etnikum jelentőségét ezen a területen bizonyítja szereplésük a türk feliratokban. Bilgä qagan feliratában elmondja: ö/ürp^äntä sün^üšdⁱm ... ^üz[ b]u[d^unⁱg^alt^y]m (II E 26) „Örpännél (vagy az Ürpänen) harcoltam ... az az népet leigáztam”.⁴⁰ E tudósításban két fontos adat szerepel: az Ö/Ürpän helynév vagy területnév és az az népnév. Mind­kettő kétségtelenül a jenyiszeji osztják (ket) nyelvcsoport valamelyik nyelvéből származik. Az Ürpän helynév első eleme a ket ur ’víz’ szó, amelyhez a fentebb már tárgyalt -pän fosztóképző járult. Az ürpän szó jelentése tehát ’víz nélküli, víztelen’ s így kitűnően alkalmas volt egy száraz steppeterület megnevezésére, ahol a čikek és türkök közötti lovas ütközet lezajlott. Ami az az népnevet illeti, ez a kottoknak az arinok által használt asan (assan) elnevezésével (pl.) lehet azonos. Az as ~ az alakok közötti hangtani viszony ugyanaz lehet, mint a qasar ~ qazar népnév hangtani változatai esetében.⁴¹

A türk eredetmonda eddig vizsgált elemei arról tanúskodnak, hogy a türkök etnikai kialakulása a Jenyiszej felső folyása vidékén szakák, paleoszibériai ketek, kottok, esetleg tunguzok és déli szamojédok (amennyiben a Jenyiszej Kem neve szamojéd eredetű⁴²) nyelvi közegében ment végbe. A vizsgált anyagban legnagyobb súllyal a ket/kott elemek szerepeltek, s ezek a So < Sâk ’Szaka ország’ helynévvel együtt az eredetmonda legrégibb rétegéhez tartoznak. A szakákra vagy szaka típusú kelet-iráni nyelvet beszélő iráni etnikumra utaló elem azonban az eredetmonda későbbi rétegében is található. Ilyen az elbeszélésnek az az adata, amely szerint a nőstényfarkas tíz gyereke közül az egyiknek a neve A-shih-na volt s tőle származott a türkök uralkodó nemzetsége. Az A-shih-na, ókínai _˙â-i-nâ név egy szaka *aina < *xšinaka- < óiráni *xšaivanaka- ’király, királyi’ alakra megy vissza,⁴³ amelynek nőnemű megfelelője az oszét äxsin < óiráni *xšaivana ’úrnő’ szó. A türkök uralkodó nemzetsége tehát a szaka eredetű, ’király’ vagy ’királyi’ jelentésű *Ašna vagy *Äšinä nevet viselte. Hogy a türk arisztokrácia körében nem volt egyedülálló jelenség iráni eredetű nemzetségnevek viselése, azt jól mutatja egy fontos történeti szerepet játszó másik türk előkelőnek, a kínai forrásokban említett A-shih-t Yüan-chn-nek a neve, aki Elteriš qagan alatt apatarqan (a hadsereg főparancsnoka) volt.⁴⁴ Az A-shih-t, ókínai •â-i-tk türk nemzetségnév egy szaka *itak < *xšitaka- [394] < óiráni *xšaita-ka- uralkodói címnek az átvétele, amelynek a szogd ’xšyd ’úr, uralkodó’ méltóságnév a megfelelője.⁴⁵

További kelet-iráni elemek lehetnek a türkök eredetmondájában a türk név vagy cím eredetére vonatkozó magyarázatok. A monda C változata szerint a türkök elődei a Kin-shan (Altaj) hegységben éltek, s mivel ez a hegység sisak alakú volt, s a sisakot t’u-chüeh-nek nevezték, ezért magukat is ezzel az elnevezéssel T’u-chüeh-nek (= türk-nek) hívták. Itt kétségtelenül a türk népnév népetimológiás magyarázatával van dolgunk, azon­ban a török nyelvekben nincs olyan szó, amely hangtani és jelentéstani szempontból alkalmas lenne e népetimológia létrejöttének magyarázatára. Ezért már a korábbi kutatás⁴⁶ a szaka tturakä ’fedő, borítás, fedőlap’ szóra hívta fel a figyelmet, amelynek e hang­alakja és jelentése ugyan nem felel meg pontosan a monda értelmezése által állított követelményeknek, de figyelembe véve, hogy ez az adat a khotani szakák nyelvhasználatát tükrözi, feltehető, hogy a jenyiszeji szakák nyelvében e szónak *turka alakja és ’sisak’ jelentése is létezhetett. E feltevés mellett szól, hogy a khotani szaka szó a tegez szájának borító sapkáját is jelenti,⁴⁷ s a vele összefüggő ttorä szót pedig a Sumeru hegy arany csúcsának jelölésére használták.⁴⁸ Ezek az adatok megerősítik azt a feltevést, hogy az eredetmondában a türk népnévnek szaka népetimológiás magyarázatával van dolgunk.

Az eredetmonda B változata eltérő módon magyarázza a türk népnév eredetét. E sze­rint Yi-chih-ni-shih-tu legidősebb fia a Chien-hsi-ch’u-chih-shih (= Kögmen) hegyen lakott, ahol sokszor nagyon hideg volt, de ez a fiú tüzet szerzett, melegítette és megmentette az embereket, akik ezért megválasztották törzsfőjüknek s a T’u-chüeh (= Türk) címet adták neki. Az elbeszélés logikája szerint a Türk cím összefügg a fiú tüzet szerző és meleget teremtő tevékenységével, és ezzel kapcsolatos jelentésének kell lennie, legalább is népetimológiás értelmezés szerint. A török nyelvi anyagban ebben az esetben sem találunk olyan szót, amely jelentéstani és hangtani szempontból a népetimológia létrejöttét megmagyarázhatná, azonban a kelet-iráni nyelvekben számolhatunk az óiráni *atur-kara- ’tűzcsináló, tűzgyújtó’ összetétel rövidült és -ka- képzővel továbbképzett *turkä fejleményével,⁴⁹ amely érthetővé teszi ennek a népetimológiának a létrejöttét.

Érdekes megfigyelni, hogy a török eredetű nyelvi elemek az eredetmonda elbeszélésének a vége felé jelennek meg. Ha helyesen állítjuk helyre Yi-chih-ni-shih-tu legidősebb fiának, a Türk címet először viselő Na-tu-liu-nak a nevét *Yü-lü-liu = Yollug alakban, akkor ez tekinthető az első török elemnek az eredetmondában. Ugyancsak török eredetűnek látszik Na-tu-liu fia, A-hsien šad neve. A kínai A-hsien, ókínai •â-gien alak egy török Aqn névnek lehet az átírása, amelynek ’folyó, sugár, fénysugár’ jelentést tulajdoníthatunk. Azonban idegen eredetű nevek az Aşna dinasztiában később is előfordulnak. A T’ang-shu (215,2b) szerint a nyugati türkök őse, T’u-wu, Na-tu-liu-nak (= *Yü-lü-liu = Yollug) volt egyik unokája, s az ő legidősebb fia volt a birodalomalapító T’u-men qagan.⁵⁰ A kínai T’u-wu, ókínai T’uo-mu, északnyugati T’ang T^uo-mⁱu alak egy idegen [395] *Tußu nevet adhat vissza, ez pedig magyarázható a kamasszin szamojéd t‘bi, t‘bi ’férfi’⁵¹ szóból.

A későbbi türk qaganok közül is többen viseltek nem török eredetű nevet.⁵² Ezek azonban már nem tartoznak az eredetmonda keretébe, kivéve a T’u-wu legidősebb fiaként említett T’u-men qagant (= Bumn qagan a türk feliratokban) és így testvérét, a más forrásokban szereplő Istämi qagant⁵³ is. Mind a Bumn, mind az Istämi ~ Ištämi név iráni eredetű. A Bumn név az iráni bumi- ’föld’ szó (középperzsa bum szogd bwmh = bumi-) -na- képzős⁵⁴ alakja s minthogy a qagan méltóságnév eredeti jelentése ’király’,⁵⁵ a Bumn qagan név és cím jelentése ’a Föld királya’.⁵⁶ Az Istämi név viszont a szaka sthaimä⁵⁷ = sqämi < óiráni stana- ’hely, ország’ szó átvétele s így az Istämi qagan név és cím jelentése ’az ország királya’. A Türk Birodalmat megszervező két uralkodónak a neve tehát jelentéstani szempontból összefügg egymással s ugyanakkor rangkülönbséget is kifejez: a Föld királya cím nyilvánvalóan magasabb rangot jelölt a türk uralkodói ideológiában, mint az Ország királya. Ez megfelel annak a történeti tényállásnak, hogy a Türk Birodalom létrejötte idején a legfőbb hatalmat a keleten székelő türk uralkodó, Bumn qagan gyakorolta.

Ha most összegezni akarjuk a türk eredetmonda változatainak történeti szempontból értékelhető elemeit, akkor először is arra érdemes rámutatni, hogy a megvizsgált névanyag világosan három csoportra tagolódik. Az első csoportba helynevek — területnevek, folyónevek, hegynév — tartoznak, amelyek iráni (szaka), ket, szamojéd eredetűek s az eredetmonda színteréül a Jenyiszej felső folyásának vidékét, a Nyugati-Szaján-hegységtől északra fekvő területet határozzák meg. A második csoportot olyan személynevek alkotják, amelyek közvetve (népetimológiával) vagy közvetlenül valamilyen etnikumra (kott, kirgiz, tunguz) utalnak, s a népnevek megszemélyesítésével az etnikai szem­léletű genealógiát képviselik. A harmadik csoport az Ašna türk uralkodó nemzetség tagjainak nevét foglalja magába, amelyek iráni (szaka), ket vagy kott, szamojéd és török eredetűek. Minthogy a második csoportot is az Ašna nemzetség tagjainak nevei vagy [396] velük kapcsolatban álló nevek alkotják, a mondaváltozatok lényegében véve a türk uralkodó nemzetség eredetmondájának tekinthetők.

Kétségtelen, hogy az eredetmonda változataiban szereplő névanyag által képviselt nyelveket beszélő népek a Türk Birodalom keretébe tartoztak, s ezért arra lehetne gondolni, hogy a monda a Türk Birodalom aktuális, Kr. u. 590 körüli etnikai viszonyait tükrözi, s így adatai nem használhatók fel arra, hogy a türk etnikum vagy legalábbis uralkodó nemzetsége kialakulásának folyamatába bepillanthassunk. Ez ellen az elképzelés ellen azonban több megfontolás szól. Az eredetmonda ugyanis minden bizonnyal a qagani nemzetség köréből vált ismertté a Sui-korban a kínaiak számára, az viszont aligha tehető fel, hogy a türk qaganok negyedik-ötödik nemzedéke ismerte volna még azokat a nyelveket, amelyeknek ismerete szükséges lett volna e helynevek és személynevek megalkotásához, nem is szólva arról, hogy hatalma tetőpontján mi késztethette volna arra, hogy eredetmondájába ket, kott vagy szamojéd elemeket építsen be. Nyilvánvaló, hogy a vizsgált nyelvi anyag csak megőrzött hagyomány lehet a qagani nemzetség eredetmondájában. S ha közvetlenül csak a qagani nemzetség etnikai kapcsolataira vet is fényt, nagy valószínűséggel tehetjük fel, hogy ugyanezek az etnikai összetevők a türk etnikum kialakulásában is jelentős szerepet játszottak, mint azt más megfigyelések alapján már a korábbi kutatás is valószínűnek tartotta.⁵⁸

 

1 A türkök eredetmondájának változatait némiképp eltérőleg rendszerezi D. Sinor, The Legendary Origin of the Turks. Folklorica: Festschrift for Felix J. Oinas. Bloomington, 1982. 223 s kk. Sinor A és B változata azonos az e tanulmányban ugyanígy jelölt változatokkal, azonban az általa C-vel jelölt változat a Yu-yang tsa-tu-ban található, amelyet valószínűleg 860-ban írtak s rész­ben aitiológikus mondának látszik. Ezért itt figyelmen kívül hagytam.

2 Liu Mau-tsai, Die chinesischen Nachrichten zur Geschichte der Ost-Türken (T’u-küe). Wiesbaden, 1958. I. 40 s k., 5.

3 Liu Mau-tsai i. m. I. 5 s kk.

4 Liu Mau-tsai i. m. 40.

5 A nehezen áttekinthető irodalomból l. pl.: Alföldi A.: MNy. 1932: 209, 217 és JDAI. 46 1931: AA 396, Fr. Kretschmar, Hundestammvater und Kerberos. Stuttgart, 1938. I. 6 s kk., 208 s kk., P. Poucha, Zum Stammbaum des Tschingis Chan. Asiatica. Festschrift Friedrich Weller. Leipzig, 1954. 445 s k. és Die Geheime Geschichte der Mongolen als Geschichtsquelle und Lite­raturdenkmal. Praha, 1956. 37 s k., D. Sinor i. m. 233 s kk., 237 s kk. A türk eredetmonda bizonyos elemeinek történeti értelmezésére kísérletet tett már I. Ecsedy, Ancient Turk (T’u-chüeh) Burial Customs: Acta Orient. Hung. 1984: 272 és Vásáry I., A régi Belső-Ázsia története. Szeged, 1993. 61 s kk.

6 Liu Mau-tsai i. m. I. 473 s k.

7 Liu Mau-tsai i. m. 474.

8 Liu Mau-tsai i. h.

9Általánosságban már Liu Mau-tsai (i. m. 473) gondolt arra, hogy a későbbi munkák türkökről szóló tudósításainak e három munka volt a forrása.

10Chou-shu 50, 1a; Liu Mau-tsai i. m. I. 5 s kk.

11 Liu Mau-tsai i. m. II. 490.

12 Harmatta J., Az onogur vándorlás: MNy. 1992: 263.

13 Liu Mau-tsai i. m. I. 40.

14 Vö. Fr. Kretschmar áttekintését könyvének „Der Mythos vom Stammwolf” c. fejezetében (Hundestammvater und Kerberos. 192 s kk.).

15 Így pl. az uyguroknál és a qrgzeknél.

16 A. Bernštam, 1946. 93 s kk. Érdekes ugyanakkor megfigyelni, hogy a hsiung-nu-knál a matriarchátus nyomai még kimutathatók, Bernštam i. m. 96 s k. A matriarchátus emléke a mongolok eredetmondájában is megőrződött, vö. P. Poucha, Die Geheime Geschichte der Mongolen als Geschichtsquelle und Literaturdenkmal. 40 s k. Matriarchális vonást mutat a tunguzok teremtésmondája is, amely szerint az emberi nem egy nősténykutyától és egy férfitól származik Fr. Kretschmar i. m. I. 12). Ebben az esetben azonban nehéz eldönteni, hogy a monda milyen korba nyúlik vissza s mennyiben tükröz ősi társadalmi viszonyokat.

17 N. Ya. Bičurin, 1950. II. 155; Alföldi A.: MNy. 1932: 207, Fr. Kretschmar i. m. I. 6.

18 Herodotos I. 110—3; vö. Fr. Flohr: WBzKL. 1. 1930: 51, Trencsényi-Waldapfel I., Vallástörténeti tanulmányok. Bp., 1959. 200.

19 L. A Christensen, Le premier chapitre du Vendidad et l’histoire primitive des tribus iraniennes: DKDVS. HFM. XXIX. Nr. 4. Křbenhavn, 1943. 35.

20 A gazdag irodalomból l. főleg J. Junge, Saka-Studien. Klio, Beiheft XLI. Leipzig, 1939. 8 s kk. és B. Grakov: . 1947. III. 106 s kk.

21 Harmatta J.: MTA II. OK. 1. 1951: 42.

22 L. összefoglalóan U. Harva, Die religiösen Vorstellungen der altaischen Völker. FFC. Nr. 125. Helsinki, 1938. 461 s kk. A tunguz samanizmus szellemhitére vonatkozólag alapvetőek A. F. Anisimov munkái, vö. különösen 1952. 199 s kk., főleg 221 s kk.

23 U. Harva i. m. 462. Yi-chih-ni-shih-tu alakjához és szél- s esőtámasztó képességéhez érdekes párhuzamot nyújt a „Mongolok Titkos Történeté”-nek elbeszélése, amely szerint (143. §) a naman Buyruq-qan és az oyrad Quduqa-bäki esőt és vihart tudott előidézni. Nem kerülheti el azonban figyelmünket egy fontos különbség a türkök sámánőse és e mongolkori sámánfejedelmek között. Yi-chih-ni-shih-tu egy szellemtől megérintve (megszállva?) képes szelet és esőt előidézni, Buyruq-qan és Quduqa-bäki viszont az esőcsináló kővel (jada-val) varázsolják elő a vihart (Ligeti L.: A Mongolok Titkos Története. Bp., 1962. 156). Az esőcsináló kővel való varázslás széleskörűen elterjedt volt a szibériai török és mongol törzsek körében (erről összefoglalóan U. Harva i. m. 221 s kk.), s mint az „esőkő” neve (török yada, yada-taš = mongol jada) is elárulja, iráni eredetű. Az altaji népek samanizmusára gyakorolt iráni hatásra érdekesen világít rá egy szogd szöveg (E. Ben­veniste, Textes sogdiens. Paris, 1940. 59 s kk.; W. B. Henning: BSOAS. 11 [1946.]: 465, 714), amely az „esőcsinálót” említi. Mindezzel szemben a türkök sámánősének alakjában olyan ősi vonások őrződtek meg, amelyek igen közel állnak a tunguz samanizmus szellemképzeteihez. Utóbbiak régiségében, eredeti voltában pedig Anisimov alapvető kutatásai (l. 22. jz.) alapján nem kételkedhetünk. Annál fontosabb viszont, hogy a türk nemzetségfő vagy törzsfő társadalmi alakja az erdei altaji törzseknél még a mongol korban is megőrződött, s társadalmi funkcióját a bäki méltóságban még Činggis-qahan is beépítette államszervezetébe (B. Vladimirtsov, Gengiskhan. Paris, 1948. 64—5 és Le régime social des Mongols. Paris, 1948. 60—2; Ligeti L. i. m. 141, 174).

24 W. B. Schostakovitsch: Ujb. 6. 1927: 81—2.

25 Munkácsi B., Vogul népköltési gyűjtemény. I. Bp., 1892. 24 s kk., II. Bp., 1910. 219 s kk.

26 I. Vásáry, Käm, an Early Samoyed Name of Yenisey: Studia Turcica. Ed. L. Ligeti. Bp., 1971. 469 s kk.

27 Liu Mau-tsai i. m. 499.

28 Liu Mau-tsai i. h.; D. Sinor i. m. 228.

29 A. Castrén, Versuch einer jenissei-ostjakischen und kottischen Sprachlehre. Hrsg. von A. Schiefner. St. Petersburg, 1858. 7.

30 A. Castrén i. m. 37.

31 L. Bazin, Les Turcs. Des mots, des hommes. Bp., 1994. 33—4.

32 Liu Mau-tsai i. m. 499.

33 L. Bazin i. m. 33.

34 Liu Mau-tsai i. m. 499.

35 V. Minorsky, „The Regions of the World”. A Persian Geography 372 A. H. 982 A. D. Translated and explained by ~. London, 1937. 282; Vásáry I., A régi Belső-Ázsia története. 89.

36 A. Castrén i. m. 162 ket ifän ’névtelen’ (î ’név’), 171 ket xempän ’nőtlen’ (xim ’nő’), 216 kott tešfun, tešpun ’vak’ (tîš ’szem’).

37 A. Castrén i. m. 11.

38 K. Donner, Über die anlautenden labialen Spiranten und Verschlusslaute im Samojedischen und Uralischen. Helsinki, 1920. 100.

39 A. Castrén i. m. 197 és 212.

40 V. Thomsen, Inscriptions de l’Orkhon déchiffrées. Helsingfors, 1896. 123.

41 Az -s ~ -z váltakozásról, illetve megfelelésről M. Räsänen, Materialien zur Lautgeschichte der türkischen Sprachen. Helsinki, 1949. 176 s k.

42 Így Vásáry I.: Käm, an Early Samoyed Name of Yenisey. 481 s k.

43 Az A-shih-na névnek korábbi magyarázatai (P. A. Boodberg, Three Notes on the T’u-chüeh Turks: Semitic and Oriental Studies 11. 1951: 1 s kk., az aš- ’átkelni valamin’ igéből: S. G. Klyaštorny: ActaOrientHung. 47. 1994: 445-7 a szaka aeina- ’kék’ szóból) jelentéstani szempontból elfogadhatatlanok: egyik szónak vagy címnek sem mutatható ki személynévként való használata.

44 Liu Mau-tsai: i. m. 594.

45 A szogd címről I. Gershevitch, A Grammar of Manichean Sogdian. Oxford, 1954. 42.

46 A. Róna-Tas, An Introduction to Turkology. Szeged 1991. 13.

47 H. W. Bailey, Dictionary of Khotan Saka. Cambridge, 1979. 489b.

48 H. W. Bailey i. m. 134b.

49 A szókezdő a- eltűnésére a középirániban számos példa van, l. P. Horn, Grundriss der iranischen Philologie. I. Strassburg, 1898—1901. 22, a kelet-iráni nyelvekre vonatkozólag G. Morgenstierne, Indo-Iranian Frontier Languages. II. Oslo, 1938. 327.

50 Liu Mau-tsai i. m. 490.

51 A. J. Joki, Kai Donners Kamassisches Wörterbuch. Bearb. u. hrsg. von ~. Helsinki, 1944. 71b.

52 Mint erre már Ligeti L. rámutatott: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Bp., 1986. 324.

53 A türk feliratok s a kínai, középperzsa, szogd, perzsa, arab és bizánci források, sőt hivatalos pecsétjük egyértelmű tanúbizonysága szerint Istämi és a többi nyugati türk uralkodó a qagan címet viselte. Ligeti L. (i. m. 326) ennek ellenére valamilyen félreértés következtében úgy gondolja, hogy csak yaßgu-k voltak. Valószínűleg az tévesztette meg, hogy a yaßgu szó személynevük egyik eleme (pl. Ton Jebü qagan) vagy egyenesen személynevük (Jebü qagan) volt több esetben.

54 E képzőről l. Gershevitch i. m. 156.

55 Harmatta J., Előszó az 1986. évi kiadáshoz. Attila és hunjai. Szerk. Németh Gyula. Bp., 1940. XVI.

56 Ez az univerzális világuralmi igény világosan kifejezésre jut a türk qaganok görög nyelvű „a földkerekség hét klímájának (= a világnak) ura” titulatúrájában. Még élesebben fejezi ki ugyanezt a nyugati türk qagan fiának II. Xusro sasanida uralkodóhoz írt és Moses Kałankatvac’i által megőrzött levele, amelyben Ton Jebü qagant „az egész föld urának, a Te (= II. Xusro) és minden királyok királyának” nevezi (Harmatta J., Egy nyugati türk uralkodó medaillona: AntTan. 28. 1981: 29).

57 A szaka szóról l. H. W. Bailey W. B. Henningnél: BSOS. 9. 1938: 546.

58 D. Sinor i. m. 236 s k., 249; I. Ecsedy i. m. 284.

Harmatta János

Vissza a Tartalomhoz