Oldalak: 397 398 399 400 401 402 403

 

Hadrovics László (1910–1997) és az Eötvös Collegium*

 

Mintegy fél évszázados szoros személyes kapcsolatunk során folytatott kiadós beszélgetéseinkből, életrajzi adatokat is bőven tartalmazó írásaiból, valamint kézírásos emlékezéseinek lapjairól olyan életszerű képet alkothattam Hadrovics Lászlónak az Eötvös Collegiumban diákként és tanárként eltöltött éveiről, hogy Borzsák István professzor úr felkérésére vállalkozni mertem Hadrovics László kollégiumi életének összefoglaló, bár szükségszerűen hézagos ismertetésére. Merészségről beszélek, minthogy én magam nem is voltam kollégista. Ezek előrebocsátásával kérem a kollégium mélyen tisztelt egykori és mai növendékeit, hogy előlegezzenek bizalmat a három fő forráság anyagából egybeszerkesztett előadásomnak. Elvszerűen tartózkodtam a nem Hadrovics Lászlótól származó vagy nem reá vonatkozó közlések felhasználásától.

A Trianonnal a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz (későbbi nevén Jugoszláviához) került Alsólendván született Hadrovics László a gimnázium négy alsó osztályát a kőszegi bencéseknél végezte. Ám 1925 őszén a keszthelyi premontrei főgimnáziumban folytatta tanulmányait, s ott is érettségizett 1929-ben. Olyan jó latinista volt, hogy ebből a nehéz tantárgyból tanítványt is vállalt korrepetálásra. (Szilárd latin tudását még Kőszegen alapozta meg Hein Tádé óráin.) Keszthelyi latintanára, Láng Emil méltányolta Hadrovics László latin tudását. Hatodikos korában arra biztatta, hogy keressen ki a Zászlónkban valami kis kerek elbeszélést, amit lefordíthat latinra és beküldhet a Juventus című budapesti latin nyelvű diáklapba. Hadrovics talált is egy elég szemléletes leírást egy felvidéki Mária Terézia-szobor ledöntéséről, latinra fordította, a latinul kitűnően tudó Láng tanár úr átnézte, helyenként átstilizálta. A fordítás megjelent a Juventusban. A végén ott állt: „Latine reddidit Ladislaus Hadrovics”. Minden bizonnyal Láng Emil tanár úrtól [397] hallott először Hadrovics László a budapesti Eötvös Collegiumról. Ugyanis Láng Emil maga is egykori kollégista volt, akit ötödmagával már felszentelt papként (áldozárként) vettek fel 1895-ben az akkor induló Csillag (1925 óta Gönczy Pál) utcai Eötvös Collegiumba az elit helyzetű csornai premontrei kanonokrend által fizetett helyre. Amikor Láng Emil megtudta, hogy Hadrovics László az érettségi után a budapesti egyetemre készül és — alkalmasint éppen az ő példája nyomán — az Eötvös Collegiumba pályázik, pártfogó levelet írt érdekében egykori kollégiumi társának, akkor a Collegium igazgatójának, Gombocz Zoltánnak, aki 1895-ben vele együtt került diákként az akkor megnyílt Collegiumba. Szokásos volt, hogy az egykori kollégisták felkarolták legkiválóbb tanítványaikat és beajánlották őket a Collegiumba. Az efféle tanári patronálásnak szinte nagyobb volt a hitele és foganatja, mint — mondjuk — a keszthelyi herceg Festetics Tasziló főúri protekciójának.

1929 szeptemberében Hadrovics László beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára latin—magyar—német szakra s egyúttal pályázott az Eötvös Collegiumba. A kollégiumi felvételt többfordulós beszélgetés, ún. „fejtapogatás” előzte meg. A pályázók néhány napot a kollégiumban töltöttek, és a kollégiumi tanárokkal többször is hosszabb ideig beszélgettek. Magyarból Zsirai Miklós, latinból Szabó Miklós és Moravcsik Gyula kollégiumi tanár vizsgáztatta Hadrovics Lászlót. A Zsirai tanár úrral folytatott beszélgetésen kiviláglott, hogy bizony Hadrovics László irodalmi szemhatára a keszthelyi gimnáziumban tanultakon alig terjedt túl, az irodalomtörténet tudományáról pedig csak nagyon elmosódó képzetei voltak. Horváth Jánosnak csak a nevét hallotta, de semmit sem olvasott tőle. Mindaddig főleg a világirodalomból magyarra fordított rövidebb műveket közreadó Olcsó Könyvtár és a magyar szerzőket bemutató Magyar Könyvtár apró kötetkéin nevelődött. Zsirai tanár úron látszott, hogy lehangolódott Hadrovics László feleleteitől, és néhány további kérdés után szelíd sóhajjal udvariasan elbocsátotta. Ebből a szereplésből aligha lett volna felvétel. Hogy Hadrovics Lászlót mégis felvették, azt csakis latin tudásának köszönhette, amit még Kőszegen a négy alsó gimnáziumi osztályban Hein Tádé bencés pap-tanár ragyogó módszerrel tölcsérezett bele. Szabó Miklós egy Tacitus szöveget tett eléje, hangosan olvastatta, itt-ott kijavítva a hangsúlyozását és a rövidség-hosszúságot egyes szavakban, de nyelvtani kérdéseket is feltett. Moravcsik Gyula egyebek között az ablativus respectivus vagy limitationis (tekintethatározó) szabályát kérdezte tőle. Még kőszegi kisgimnazista korából jól emlékezett a helyes válaszra, és példát is mondott rá: altero pede claudus (= egyik lábára sánta). Felvették a kollégiumba magyar és latin főszakra. Harmadiknak a németet választotta. Így azonban csak a hivatalos felvételin jutott át, és bekerült a kollégisták hatvan fős csapatába, hátra volt még a tréfás gólyavizsga. Ezt minden évben külön „miniszteri megbízott”, Erdős Jóska vezette le. Már régebben végzett a kollégiumban, valahol vidéken tanított, de minden évben felhívták gólyavizsgát tartani. Szellemes ember volt, kitalált mindenféle képtelenségeket és mindig friss viccekkel jött. De legtöbbet a gólyák életrajzaiból merített, amelyeket szegény fejükkel a gólyavizsga előtt írattak. Az egész procedúra tettetett komolysággal folyt le, ami mögött a legtöbb gólya már gyanította a tréfát. Így az egész gólyavizsga senkinek semmiféle lelki megrázkódtatást nem okozott. De túl kellett esni a felavatáson, az első „gólyalehúzáson” is. Ez éjszaka történt. A gólya békésen aludt, egyszer csak folyosó felőli vad ordítozásra ébredt. Berontott a hálószobába egy furcsa öltözékekbe burkolt vad csapat. Gólya, fel! Feküdjék az asztalvégre! Hadrovics gólya nem akart engedelmeskedni. Azt hitte, hogy elég erős lesz, és dulakodni kezdett. De tévedett. Két oldalról többen elkapták, és az asztalvégre nyomva alaposan rávertek a fenekére. Köszönje meg! (Azt már nem! — gondolta magában [398] Hadrovics.) Köszönje meg! Míg a többiek üvöltöttek, Harsányi Pista (a családanya) Hadrovics fülébe súgta: Köszönd meg! Erre Hadrovics: Köszönöm! Ezzel vége lett.

A mai viszonyokhoz képest Hadrovics kollégista korában az Eötvös Collegium szinte hihetetlen kényelmet biztosított a diákoknak. Négyen laktak két szobában. Az egyik volt a tanuló négy íróasztallal, négy székkel, a másik a háló, négy ággyal és két óriási ruhásszekrénnyel, amelynek fele illetett meg egy-egy diákot. Közepén asztal négy székkel. A „családokat” lehetőleg úgy válogatták össze, hogy egyfajta szakosok legyenek. Hadrovics „családja” magyar—latin szakos volt. Tagjai egy negyedéves (= családapa), egy harmadéves (= családanya), egy másodéves és maga Hadrovics mint elsőéves. Hadrovicsra a legnagyobb hatással a harmadéves Harsányi Pista, a sárospataki Harsányi István gimnáziumi tanár fia volt. Ő biztatta például, hogy a latin klasszikusok tanulmányozása mellett olvasson modern magyar és idegen szépirodalmat. Elvitte Szabó Dezső és Karácsony Sándor előadásaira. Rávette, hogy iratkozzon be a kollégisták számára külön szervezett tánciskolába. (Dr. Harsányi István tanár és pszichológus az 1930-as évektől Sárospatakon tanított, 1945 után pedig Budapesten dolgozott a tehetségkutatás és -mentés terén. Főleg neveléslélektani tárgyú irodalmi munkásságát ismerteti a Pedagógiai Lexikon [2: 110]. A legidősebb egykori kollégisták közé számító, 91 éves dr. Harsányi István jelenleg Mátyásföldön lakik a Hangulat utca 14. alatt. L. Dr. Nagy Károly „Születésnapi köszöntő”-jét a Magyar Nemzet 1999. február 19-i számának 15. oldalán.)

A kollégiumi szobák rendben tartásáról csupa férfiből álló takarító személyzet gondoskodott. A mosdókban mindenkinek külön mosdókagylója volt, fölötte tükörrel, alatta kis szekrénnyel. Fürdő (zuhannyal és kádakkal) az alagsorban volt, és hetenként egyszer állt rendelkezésre. Később az emeleten kisebb szobákat átalakítottak fürdőszobákká.

Nagy kényelmet jelentett a napi háromszori étkezés. Ha valaki ebédre nem tudott megjelenni, előre bejelentette, és eltették az ételét estére, vagy ha csak keveset késett, utólag melegítve megkaphatta. Hosszú, tízszemélyes asztalok mellett folyt az étkezés. A reggelinél nem volt semmi ceremónia. Mindenki megitta a kávéját és megette melléje a kenyerét, amikor éppen jött. Az ebéd viszont szabályozott keretek között zajlott le. Egy asztalnál két ötös csoport ült. Ennek megfelelően egy asztalra két-két tál étel (leves és főzelék) került. Mindegyik ötös csoport együtt szokott ebédelni és vacsorázni. Egy volt köztük az asztalfő. Ő vehetett elsőnek. Az étkezés legtöbbször nagy lármával folyt. A később jövők neveit hangosan kórusban kiabálták, pl. Legény! Legény! Göbl! Göbl! [= Gáldi]. Ha valamelyik este színházba, moziba vagy lányos házhoz látogatóba készültek a kollégisták, vagy éppen a Kis Rablóban, esetleg a Ketterben akartak szórakozni, a tíz órán túli kimaradást aznap reggel be kellett jelenteniük az igazgatónak. Az ilyen bejelentés mindig jó alkalom volt arra, hogy Gombocz úr röviden elbeszélgessen velük, mindig érdeklődve afelől, mit olvasnak, s egy-egy rövid mondattal lényeges véleményt tudott mondani az olvasmányokról, egy-egy megjegyzéssel új irányt szabva a hallgatók érdeklődésének. Egyik legnemesebb ambíciója az volt, hogy a kollégistákkal megszerettesse a zenét. Jó gramofonja volt és hozzá válogatott lemezei. Szívesen rendezett a kollégistáknak zenedélutánokat.

A kollégium társas életének kimagasló eseménye volt a minden évben megrendezett kabaré. Erre egyetemi tanárokat is meg szoktak hívni. Az egész esemény színdarab formájában zajlott le. Kollektív munkával készült és lehetőleg minden tanárt kifigurázott. Ezért senkinek sem volt szabad megsértődnie. Egyszer azonban mégis kellemetlenség történt. Az egyik kabarén a meghívottak között volt Pintér Jenő tankerületi főigazgató, az ismert irodalomtörténész is, aki különben a tanárvizsgáló bizottság tagja is volt. A kollégiumot nem ismerte. Ezért a kabaré szünetében Gombocz Zoltán igazgatóval és más tanárokkal körsétát tett a könyvtártermekben. A magyar szakkönyvtárban levette a polcról [399] a saját irodalomtörténetét és lapozni kezdte. Vesztére, azaz a kollégium vesztére. A könyv ugyanis tele volt firkálva nem éppen hízelgő megjegyzésekkel, mint pl. bolond! őrült! fogják meg! stb. Ez érthető módon Pintért mérhetetlenül felháborította, s mivel a beírások leginkább tintával történtek, az egész kézikönyvet (több kötetet) ki kellett cserélni. Pintér pedig esküdt ellensége lett a kollégiumnak.

Az Eötvös Collegiumban ünnepélyt egy évben csak egyszer tartottak, március 15-én. Az ünnepi beszédet ilyenkor az ifjúsági elnök tartotta, akinek egyébként nem sok funkciója volt.

Az eddig elmondottak az Eötvös Collegiumnak inkább csak a külső képéről adhattak némi fogalmat. A külsőleges szabadosság mögött az önként vállalt legszigorúbb tanulmányi fegyelem volt a lényeg. Ennek lehetőségét mindenek előtt a gazdag, szabad polcos könyvtár biztosította. Egy nagy teremben álltak a francia, német, angol, latin, görög irodalom polcai, közöttük hosszú asztalok székekkel. A többi kisebb teremben volt a földrajzi, történelmi, filozófiai, művészettörténeti és — külön — a magyar irodalmi és nyelvészeti könyvtár. Az egész könyvtár este 10-ig volt nyitva; aki akarta, egy-egy könyvet este felvihetett a szobába, de másnap reggel a helyére kellett tennie. Ahogy a könyvtár állománya gyarapodott, egyre több helyre volt szükség. Így például a régi, műemlék értékű könyvek az első emeleti folyosón zárt szekrényekbe kerültek, az eredeti díszteremből pedig folyóirati olvasóterem lett. Hadrovics László még idős korában is szívesen látogatta a könyvtárat, használta a folyóiratokat és élvezte a szép, világos, barátságos termet. A könyvtárban mindig teljes csend volt. Akik beszélgetni akartak, átmentek a társalgóba.

Az egyetemi előadásokkal párhuzamosan az Eötvös Collegiumban szakórák folytak, amelyekről egyszerűen nem lehetett hiányozni. (Az egyetemi előadásokról — kivéve Gombocz Zoltán és Horváth János előadásait — esetleg lehetett.) Ezeken a kollégiumi szakórákon nem a szakvezető tanár adott elő, hanem a diákok számoltak be egy-egy kijelölt témáról, hogy hozzászokjanak az önálló tudományos munkához, a kijegyzetelt adatok alapján az összefüggő, szabad előadáshoz, önálló vélemények megfogalmazásához, a hozzászólások, a feltett kérdések megválaszolásához. Hadrovics László magyarból Zsirai Miklós, latinból Pais Dezső, németből Koszó János szakvezető tanár keze alá került. Zsirai tanár úr órái általában kedélyes hangulatban folytak. A dicsérettel nem fukarkodott, a gyengébb szereplés inkább lehangolta, mint bosszantotta. Ilyenkor elszomorodott az arca, mint mikor valaki egy szép reményében csalódott. A témákat úgy választotta meg, hogy elméleti bevezetésül szolgáljanak a nyelvtudományba. A félév elején több ilyen témát jelölt meg, ki-ki tetszése szerint választhatott közülük, de mindenkinek vállalnia kellett valamit. A nyelvrokonság kérdéséhez például rövid tájékoztatást kaptak a hallgatók, aztán jöttek a konkrét feladatok. Mivel Hadrovics a magyar mellett latin és (harmadikként) német szakos is volt, vállalta az indogermán nyelvcsaládot. Az ilyen témák feldolgozásának egyik célja az volt, hogy a kollégisták ismerkedjenek a könyvtárral. A polcok között járkálva Hadrovics ráakadt egy hatalmas, többkötetes német Grundriß-re (K. Brugmann—B. Delbrück, Grundriß der vergleichenden Grammatik der indogermanischen Sprache. I—V. Straßburg, 1888—1900.), amelynek első kötete elején részletes tájékoztatás volt az indogermán nyelvcsalád rokonsági viszonyairól. Hadrovics átrágta magát rajta. Zsirai tanár úr megdicsérte, hogy a legjobb forrásból merített. — A hangváltozásokat úgy vették birtokba, hogy a Nyelvtörténeti Szótárban olyan szavakat kellett keresni, amelyeknek régi alakja valamiben különbözött a maitól. Ez közös feladat volt, összegyűjtött szavait ki-ki előadta, majd a változásokat együttesen rendezték típusokba, közben szó esett a hangtörvényekről, különböző értelmezésekről. Így szerezték meg a magyar szakos kollégisták azokat az alapvető ismereteket, amelyekre a nyelvvel foglalkozó oktatónak vagy kutatónak lépten-nyomon szüksége van. [400]

Pais Dezső latin szakóráján Ovidiustól a Fasti-t olvasták. Mindjárt az első órán feltűnt, hogy Hadrovics László bizony felületesen készült. A Fasti tele van mitológiai vonatkozásokkal, ókori helynevekkel és hasonló tárgyi buktatókkal. Hadrovics azt hitte, hogy elég lesz, ha a szöveget megérti és nyelvileg magyarázni tudja. Pais tanár urat viszont minden tárgyi vonatkozás is érdekelte. Az első óra kudarca után a tanítvány szinte versenyre kelt tanárával. Volt egy olyan Ovidiusa, amelynek minden két lapja közé egy-egy tiszta lap volt bekötve (nyomdai szaknyelven „belőtt” példány). Ezekre a tiszta lapokra Hadrovics minden tudnivalót szépen beírt, még térképeket is rajzolt. Ez természetesen sok aprólékos munkával, utánkereséssel járt, de Hadrovicsot vigasztalhatta az a tudat, hogy Pais tanár úr legalább olyan szorgalmasan készül az óráira, mint ő.

A német szakvezető tanárhoz, Koszó Jánoshoz Mód Péterrel (1911–1996) járt együtt a kollégista Hadrovics. (Mód Péterről megemlítem, hogy benne volt az 1932-es kollégiumi kommunista szervezkedésben; letartóztatták, elítélték, s kizárták az ország egyetemeiről. 1949-től 1954-ig koholt vádak alapján börtönben ült, majd jelentős diplomáciai karriert futott be; 1976-tól 1984-ig, nyugdíjazásáig ő volt Magyarország UNESCO-nagykövete.) Koszó rendszerint egy-egy nagyobb irodalomtörténeti tanulmányt adott ki referálásra, aminek megvolt az a haszna, hogy tanítványai megismerkedtek a német irodalomtörténetírás stílusával. A nyelvgyakorló órákat Ernst Heckel (a későbbi „Tanuljunk könnyen gyorsan németül” szerzője) vezette. Neki az volt a törekvése, hogy a nyelvtanulás mellett vizsgai haszna is legyen az óráinak. Így az ún. poetischer Realismus szerzőit (Gotfried Keller, Theodor Storm stb.) olvastatta a kollégistákkal, s egy-egy rövidebb elbeszélésnek a tartalmát németül kellett írásban összefoglalni. Ezeket a dolgozatokat Heckel mindig gondosan kijavította, s a már így rendbe tett saját szövegüket kívülről elmondatta a kollégistákkal. Ezeket a gyakorlatokat Hadrovics nagyon élvezte, és a tanári konferencián dicséretet is kapott értük.

A kollégium első, legendáktól övezett igazgatója, Bartoniek Géza Hadrovics kollégista éveiben már nagyon beteg volt, lakását nem is hagyta el, Hadrovics őt sohasem látta. Az aláírásával kitett hirdetményeken csak mint B. G. szerepelt, így rajta ragadt a Bégé név. Minden idősebb kollégista csak így emlegette. Közszájon forgott néhány mondása, mint például a kollégium nem tápintézet és nem méntelep. 1930-ban meghalt. Temetésén a kollégium énekkarában Hadrovics László is szerepelt. Bégé igazgató úr emléke mindaddig élt a kollégisták között, amíg voltak olyanok, akik az ő vezetése alatt töltöttek el legalább egy-két évet. Aztán csak a rövidített nevét említették néha. A kollégium vezetését végleg Gombocz Zoltán vette át, akinek határtalan tekintélye volt a kollégisták előtt. Főként tudományos teljesítményét (EtSz.!), biztos tárgyi tudását, póz nélküli szellemi fölényét, széles körű általános műveltségét, bámulatos emlékezőtehetségét, stilisztikai érzékét, műgondját, nagy nyelvismeretét csodálták. Tökéletesen beszélt németül. Ezt minden alkalommal tapasztalni lehetett, amikor német vendéget vezetett körül a kollégiumban s magyarázta neki a könyvtárat és a kollégium tanulmányi rendjét. A franciában annyira otthonos volt, hogy mint a Tanárvizsgáló Bizottság tagja franciaszakosokat is vizsgáztatott. Oroszul legalább annyit tudott, hogy olvasni tudta a finnugor és turkológiai vonatkozású szakirodalmat. Hadrovics már harmadéves volt, s Gombocz éppen akkor nézett be a nagykönyvtárba, amikor ott oroszt tanulgatott. Amint Gombocz meglátta, hogy Hadrovics mivel foglalkozik, elkezdte szavalni Tatyjana levelét:  Tudja, mondta Gombocz, az orosz csak a hangsúly változatossága miatt nehéz. Olvasson sok verset hangosan. — Igaza volt. Hadrovics később egész sor orosz verset megtanult, és prózai szövegeket is főleg olyanokat olvasott, amelyiken fel volt rakva a hangsúly. — Gombocz tudott olaszul és finnül is, olvasott spanyolul és angolul. A kiejtésre, nyelvtani korrektségre nagyon ügyelt. Gombocz [401] Zoltánban a tudóssal egyenrangú volt a professzor, az egyetemi oktató. Előadásainak különös varázsuk volt. Egy-egy órán jól előkészített, kerekre formált, biztos ismereteket tartalmazó anyagrészt adott elő. Tárgyától sohasem kalandozott messzire, csak néha utalt egy-egy leeresztett hangsúlyú mellékmondatban a tárgytól messzebbre vivő ismeretekre. Ilyenkor érezték a hallgatók, köztük Hadrovics László is, hogy amit Gombocz előad, valójában csak töredéke annak, amit tud. Előadásai igényességükkel vonzották a hallgatókat. Katalógust nem szokott tartani, de óráin a legtágasabb tanterem is zsúfolásig megtelt. A szemináriumi órák hangulata oldott volt. Legtöbbet abból lehetett tanulni, ahogyan a kezdőt egy-egy téma kidolgozására elindította, ahogyan feladatát körvonalazta s a források és szakirodalom használatára előkészítette. Mint vizsgáztató sohasem az előadott anyagot akarta viszonthallani, hanem arra volt kíváncsi, hogy a felszedett ismeretekből ki milyen messzire tud következtetni, hogyan tud kombinálni. Tudósként és tanárként Gombocz szűkebb körű iskolát nem teremtett maga körül, de akik hallgatták vagy szemináriumain részt vettek, mind szívesen vallották magukat tanítványának, s aki — mint Hadrovics László is — elmondhatta: én is hallgattam Gombocz urat, mindig is egy igényes szellemi közösség tagjának érezhette magát.

Barátságos magatartása mellett Gombocz valójában zárkózott volt. Magáról sohasem beszélt. Szeretett jól élni, bőségesen táplálkozni. Egészségét nem kímélte. Állítólag napi hatvan-hetven cigarettát szívott. Egyszer azt mondta, olyan orvost keres, aki megengedi a dohányzást. Külön konyhát tartott szakácsnővel és annak unokahúgával mint konyhalánnyal. Teste elnehezült, szinte természetellenesen kövér lett. Nem nősült meg. Voltak, akik azt állították, hogy a nők helyett inkább a férfiakhoz vonzódott. Hadrovics ebből mindössze annyit látott, hogy egyszer mutatott neki egy képet, ahol meztelen férfiak a hóban henteregtek. Hadrovics az egésznek semmi jelentőséget sem tulajdonított.

Másod- és harmadéves kollégista kora között, 1931-ben nagy változás történt Hadrovics László tanulmányi érdeklődésében, ami egész későbbi életpályáját meghatározta. A kollégium könyvtárának szerény kis szlavisztikai gyűjteményében böngészve talált egy kis németül írt horvát nyelvkönyvet: M. E. Muža, Praktische Grammatik der Kroatischen Sprache für den Selbstunterricht (Wien—Leipzig, s. a. A. Hartleben’s Bibliothek der Sprachenkunde 46. Teil). Ez a kis nyelvkönyv felelevenítette benne rokoni kapcsolatait, azt, hogy a horvátországi Belováron édesanyja révén rokonai vannak. Elkezdett rendszeresen tanulni horvátul. A tanulás könnyen ment, mert a nyelvtan egész rendszere a latinon keresztül már szinte a vérébe ivódott. Néhány hónap alatt annyira jutott, hogy a nyelvkönyve mondatait is felhasználva meg tudott fogalmazni egy rövidke horvát levelet. A belovári rokonok később elmondták, hogy mindössze egy hibát találtak benne, különben annyira fellelkesedtek, hogy a következő nyári vakációra meghívták magukhoz. Ez a családi körben töltött, ismerkedésekkel, kirándulásokkal tarkított horvátországi vakáció belevitte Hadrovicsot a mindennapi horvát élet sűrűjébe. A horvát nyelv nagyon könnyű a magyarnak. Ha megtanulja a szótagalkotó r kiejtését (mint Krleža), semmi más nehézsége nincs. Idővel majd különbséget tud tenni a č és ć hangok kiejtése között, de kezdetben erre nincs szüksége, mert a kaj-horvát területen a két mássalhangzót egyformán ejtik. A horvátországi vakáció végére egyszerű beszélgetésben idegenek nem vették észre, hogy Hadrovics László nem horvát, hanem magyar. Ennyire intenzív nyelvtanulásra horvátból soha később nem nyílt Hadrovicsnak alkalma. Elhatározta, hogy beledolgozza magát a szlavisztikába. Az egyetemen elhagyta a németet mint harmadik szaktárgyat, és Melich Jánosnál általános szlavisztikát, Bajza Józsefnél pedig horvát irodalomtörténetet hallgatott. Közben magánúton állandóan tanulta az oroszt is, hiszen a legnagyobb lélekszámú és leggazdagabb irodalmú szláv nemzet nyelvére minden szlavistának múlhatatlanul szüksége van. A nagy Toussaint-Langenscheidt orosz nyelvkönyv (Der Große [402] Toussaint-Langenscheidt in 36 Briefen) leveleit dolgozta fel, de kereste az élő beszédben való gyakorlás lehetőségeit is. Akkoriban számos művelt orosz emigráns tartózkodott Magyarországon. Szívesen adtak orosz nyelvleckéket a fiatal magyar tudósjelöltnek. Egyik nyelvmesterétől, Marija Szafonovától 1936. december 14-én, karácsony táján egy 1922. évi pétervári kiadású című kötetet kapott Puskin mindaddig kiadatlan verses és prózai műveivel. Az ajándékozó emigráns hölgy megindító emlékeztetőt írt a kötet elejére: [= Vlagyiszlav Alekszejevics Hadrovics úrnak meghagyom: sohase hagyja el hazáját].

1933 végén Hadrovics László letette a diplomát jelentő államvizsgát, majd 1934 májusában summa cum laude letette a doktorátust is. Szigorlati főtárgya a szláv nyelvészet volt (Melich János). Egyik melléktárgyának a horvát irodalmat (Bajza József), másik melléktárgyának pedig a magyar nyelvészetet (Gombocz Zoltán) választotta. Doktori disszertációját Pais Dezső javaslatára Muraköz helyneveiről írta.

Ezzel le is zárultak Hadrovics László kollégista évei. 1934-ben egyéves katonai (karpaszományos) szolgálatra vonult be a nagykanizsai Jurisics Miklós fogatolt tüzérosztályhoz, ahol örömét lelte a lovaglásban, majd ösztöndíjjal továbbképzésre ment Berlinbe. Megkezdődött tudományos és oktatói pályája. Ám az Eötvös Collegiummal továbbra is szoros kapcsolatban maradt mint szaktanár. Éveken keresztül oktatott a kollégiumban magyar nyelvészetet, majd szerb és orosz nyelvet, irodalmat. Magyar nyelvészeti szaktanári tevékenységéről Elekfi László és Fábián Pál tanár urak adhatnak hiteles képet. Balázs János fel-felemlegette, hogy az első szláv nyelvi mondatot Hadrovics szerb nyelvóráján sajátította el: Konj je životinja [= a ló állat]. Fodor András orosztanárként örökítette meg naplójegyzeteiben (A Kollégium. Napló 1947—1950). Hadrovics László tanári népszerűségét mutatja, hogy az 1948. június 17-én tartott kollégiumi kabarén egy bohókás választási rigmusban őt jelölték elnöknek: „Bár szadista, nem szlavista, / még csak nem is kommunista, / enyhe-renyhe, nem is rác, / legyen elnök Hadrovác!” A szadista — szlavista rím onnan eredt, hogy nagykanizsai karpaszományos tüzérként egyszer tudományos munkája miatt szabadságolták Hadrovicsot. Miért, mivel foglalkozik maga? — kérdezte a méltatlankodó tűzmester. — Szlavista vagyok! — Na jól nézünk ki, már a szadistáknak is szabadság jár! — fakadt ki az idegen szavak világában kiigazodni nem tudó hadfi (Fodor András i. m. 128).

A történelmi Zala vármegye legnyugatibb járásának székhelyéről, Alsólendváról való Hadrovics Lászlóban tagadhatatlanul volt egy kis ártatlan zalai lokálpatriotizmus. A kollégium tanárai és hallgatói közül különösen közel érezte magához az ugyancsak zalai születésű és kötődésű Pais Dezsőt, Keresztury Dezsőt, Németh G. Bélát, de nem kevésbé a Veszprém megyei Balázs Jánost és a somogyi Fodor Andrást is. Szülőhelyéről hozta magával azt az enyhén vidékies, kellemesen hangzó hetési kiejtést, amelyet Budapesten is megőrzött.

Hadrovics László mint kollégista élvezhette a kollégiumnak Gombocz Zoltán igazgatása alatti virágkorát, de az 1940-es évek végén mint kollégiumi tanár tapasztalhatta a halódását is, amikor „ezt a nagyszerű intézményt acsarkodva kezdték szétmarcangolni, és végül halálra is ítélték”. Ennek a veszteségnek a fájdalma sohasem enyhült meg benne. Tőle telhetően kivette részét az 1958-tól szakkollégiumként újraélesztgetett kollégium életében is. Részt vállalt a felvételi bizottságok munkájában, kitartóan látogatta a könyvtárat, 1995-ben bekapcsolódott a kollégium centenáriumi ünnepségeibe. Haláláig hálás fia és szellemi örökségének hű sáfárja maradt a kollégiumnak, amelynek falai között mindig otthon érezte magát.

* Előadásként elhangzott 1999. április 29-én az Eötvös József Collegium Baráti Körében.

Kiss Lajos

 

Vissza a Tartalomhoz