Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A magyarországi román nemzetiség

            A mai Magyarország románságának meghatározó vonása, hogy történelme során mindig magyar állami keretek között élt, mai lakhelyét belső vándorlás vagy szervezett telepítés következtében foglalta el. A „honfoglalás” idején kölcsönös érdek határozta meg a befogadó és a befogadott kapcsolatrendszerét. A jobb életviszonyok megteremtésének reményében érkező román jobbágyok – társadalmi helyzetüknél fogva – nyomban függőségi viszonyba kerültek a magyar, vagy többnyire német földbirtokosokkal szemben. Ezek az objektív gazdasági és társadalmi viszonyok meghatározták viszonyulását a többségi magyarsághoz, s általában a magyar hazához, a saját önazonosságához, kulturális értékeihez. Elhelyezkedésük természetes következménye alkalmazkodásuk a többség által képviselt civilizációs értékrendhez, a viszonylag konfliktusmentes integrálódás és együttélés. Ez azért nem jelentett gondot a románság számára, mert helyváltoztatása előtt nem idegen országban és ismeretlen társadalmi és kulturális viszonyok között élt, hanem a hasonló, vagy az itteniekkel azonos vonásokkal rendelkező Partiumban és Erdély nyugati peremvidékein.

            A hazai románság olyan őshonos nemzeti kisebbség, amelynek 1918-ig mesterséges okok miatt nem kellett a Kárpátoktól nyugatra élő nagy erdélyi román tömbhöz fűződő nyelvi, kulturális, történelmi, érzelmi, vagy vallási kapcsolatait megszakítania. Jelentős része a nemzeti öntudatra ébredés küszöbén és annak évtizedeiben változtat szálláshelyet, s abban a tudatban él, hogy továbbra is a román nép, a román kulturális nemzet részét képezi. Igaz ez akkor is, ha a 18. század elején-közepén még a nemzeti hovatartozás nem játszik meghatározó szerepet, s az idegen nyelvterületbe elszórtan beékelődő kisebb román csoportok nem számolhattak a szórványhelyzetből később jelentkező hátrányokkal. Nem, mert mindig a románság legnyugatibb részét képezték, magyar honi, hungarus tudattal rendelkeztek, egy részük nem is vett részt a román nemzetté válás folyamatában, ezért nem is tudatosodott bennük nemzeti mivoltuk – a szó modern értelmében. Ennek a spontánul kialakult, természetes állapotnak vet véget az 1880-as évektől folytatott restrikciós nemzetiségi politika, majd a trianoni döntés, amely nemcsak az új (magyar–román) határon kívül rekedt magyarságra, hanem többek között a magyarországi románságra is súlyos, kiheverhetetlen csapást mért nemzeti szempontból. Hazánk románságának mai gondjai lényegében erre a keserves sorsfordulóra vezethetők vissza, hiszen közel 3 milliós erdélyi román nemzeti közösségtől szigetelték el, s kis létszámú közösségként, értelmiség nélkül maradt magára.

            Hazai románságon, a trianoni döntés utáni Magyarországon maradt, erősen megcsappant (kb. 40 000 fő) román népcsoportot értjük.

 Eredet, nyelv

            Az egyik legizgalmasabb, a hazai románságot is régóta foglalkoztató kérdés az, honnan származnak elődei. Megválaszolásához a legbiztosabb fogódzót a beszélt nyelv sajátosságai és egyes esetekben a családnevek nyújtják. A kutatók egységesek abban, hogy a hazai románság elődei a Körösök és a Maros által határolt vidékről települtek át mai lakhelyükre. A nyelvészeti érvek amellett szólnak, hogy a trianoni cezúra következtében a mai Magyarország területén maradt népcsoport a kőrösvidéki dialektust beszéli. Pontosabban: e nyelvjárás két változatát, a Fehér- és a Fekete-Körös menti román nyelvet. A kettő közötti határvonal körülbelül Gyulánál húzható meg. A honi románság kulturális központjának számító kisváros és annak délre eső településeinek románsága a Fehér-Körös vidékének nyelvét beszéli, tehát csakis onnan származhat. Kétegyháza, Békés, Békéscsaba, Csorvás, Elek, Puszta-Ottlaka, Battonya, Lőkösháza, Magyarcsanád, Szeged, Hódmezővásárhely, Szentes, Makó román lakosságáról van szó. Gyulától északra, Méhkeréken, Sarkadkeresztúron, Körösszakálban, Bedőben, Pocsajon, Létavértesen, a Debrecentől keletre eső helységek és a Nyírség egyes településein (Álmosd, Bagamér, Csegöld, Nyírábránd, Nyíracsád, Nyíradony, Porcsalma, Csengerújfalu stb.) élő románok pedig a Fekete-Körös mentén és attól északra meghonosodott bihari nyelvjárást használják. Mindkét nyelvi változatra jellemző az archaikus, 17–18. századi kiforratlanság, a szerény, elsősorban a falusi valóság leírására, megjelenítésére alkalmas szókincs.

            Az eredet feltérképezésében segítségünkre vannak a családnevek is. A Pilán, Szelezsán, Ternován, Abrudán, Oroján, Brád nevek viselői leggyakrabban a Gyulától délre eső településekről származnak, ami a Pilu-i, Seleuş-i, Tîrnova-i, Abrud-i, Uroiu-i, Brad-i eredetre utal. E helységnevek a Fehér-Körös és a Maros között, illetve a két folyó közelében találhatók. Ugyanolyan beszédesek a bihari falvak román családnevei is: Cséffán, Gerdán, Szakadáti, Görbedi a Fekete-Körös völgyében lévő Cefa, Gîrda de Sus, Săcădat, Gurbediu helységek nevei alapján következtethetünk őseink egy másik részének eredetére. A személynevek eredetének megfejtése általában jóval bonyolultabb feladat, az eddigi, ilyen jellegű kutatások, s a hazai románság nyelvi specifikus jegyei (például a többnyire bihari helységekben előforduló úgynevezett rotacizmus) azonban nyilvánvalóvá teszik, hogy elődeink a Bihari-hegység, a Körösök és a Maros által határolt területről vándoroltak nyugatra, s jutottak el a Tisza vonaláig északon és délen egyaránt. A kirajzás legkeletibb régiója Belényes vidéke volt.

            A nyelv a legnyilvánvalóbb és legfontosabb, bár elismerten nem az egyetlen ismérve a nemzetiségnek. A hazai románság eredeti, tehát anyanyelve az archaikus román nyelv, amelynek legválasztékosabb formája a bibliai nyelv. Ezt érezte, érzi ma is sajátjáénak. Az úgynevezett irodalmi nyelv számára idegen maradt. Hogy mennyire így van ez, jelzi az is, hogy azok, akik tanulmányaikat román iskolákban végezték és jól elsajátították az irodalmi nyelvet, egymás közt, ha románul beszélnek, az otthoni (táj)nyelvet használják. A magyarországi románság még az iskola segítségével sem tudta tömeges méretekben elérni, hogy a tájnyelvet felváltsa az irodalmi nyelv. A kettő közötti küszöböt nem volt képes (véglegesen és tartósan) átlépni, mert a modernebb nyelv idegen volt és maradt számára.

            A magyarországi románságra is igaz az a megállapítás, hogy ma már kétnyelvű és kettős identitású közösséget alkot. Ez nem új keletű jelenség, hiszen szinte idejövetelük óta azok.

Petrusán György [Változó Világ 29.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010