Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

 Szakmai tanfolyamok és vizsgák

Attól az időtől, hogy a posta állami kezelésbe került, mind a kincstári, mind a postamesteri hivatalok tisztségviselőitől a Helytartótanács – amely alá a magyarországi posták tartoztak – megkövetelte, hogy a dolgozók postai helyük elfoglalása előtt eskü- és próbatétel, vagyis szakmai vizsga letétele végett felettes postaigazgatóságuknál megjelenjenek. Postai kinevezésüket csak abban az esetben kapták meg a jelentkezők, ha a postai feladataik ellátásához szükséges szakmai ismeretekkel rendelkeztek. Mind elméletben, mind gyakorlatban tudniuk kellett a posták indításánál és érkezésénél szükséges intézkedéseket, a belföldre és külföldre küldött levelek és egyéb küldemények után fizetendő postadíjakat, és a Bécsbe küldendő havi elszámoláshoz szükséges számadási tételeket.

A szabadságharc másfél éve alatt hozott változtatásokról a körlevelekből értesültek a postamesterek, de ezekből külön vizsgázniuk nem kellett. A postai szakismeretek megszerzésének mikéntjéről nem adtak ki külön rendelkezést ebben az időben. Fordulatot csak az 1850-es, Magyarországra vonatkozó új postatörvény hozott. Az osztrák postaigazgatás a magyarországi postákon több új rendelkezést vezetett be, mint például a 18. életév betöltése, a középiskolai végzettség. Mindezek a postai szakmai ismeretek megszerzésére is hatással voltak. A posta és a távírda egyesítése előtti időkben a két ágazat külön-külön vezetés alá tartozott, ezért mindkettő a saját szükségleteihez igazította alkalmazottjainak képzését. A postai alkalmazás feltételéül a fentebb ismertetett követelményeken és a német nyelv ismeretén kívül, a szolgálati helyükön – az adott településen – használatos nyelv ismeretét is kötelezővé tették.

Az alkalmazásban lévő tisztviselők szakképesítésüket egy év gyakornokjelölti vagy gyakornoki minőségben eltöltött idő után akkor szerezhették meg, ha a postaigazgatóságoknál előre meghatározott időpontban létrehozott vizsgáló bizottság előtt postatiszti vizsgát tettek. Ezt követően pedig a Budapesten időnként összehívott postai bizottság előtt államszámviteli vizsgát kellett tenniük. A távírdánál az egyesítést megelőző években, a munkakörhöz kapcsolódóan háromféle – tiszti, főtiszti és állomásfőnöki – vizsgát kellett letenni. Amikor 1887-ben a postát és a távírdát egyesítették, postai részről az államszámviteli, távírdai részről pedig az állomásfőnöki vizsgák letételét eltörölték. A postai tisztviselők a távírdatiszti vizsgának, a távírdai tisztviselők pedig a postatiszti vizsgának voltak kötelesek magukat alávetni, s ily módon a megfelelő rokon szolgálati ágban a megfelelő szakképesítést megszerezni. Baross Gábor, akkori kereskedelemügyi miniszter megpróbálta magasabb színvonalra emelni a postai és távírda tisztviselők szakképzettségét. A kor kívánalmainak megfelelő tanfolyamot létesített, ahol kiváló tanerők oktattak. A szakirányú ismeretek megszerzéséhez pedig célszerű oktatási berendezéseket szereltek fel. Az addigi tiszti, főtiszti vizsgák megszűntek. Az új szabályozás értelmében 1890-től kezdve a posta és távírdai közigazgatási, számviteli, pénztári és kezelési, valamint a postatakarékpénztári szolgálatnál gyakornoki illetve tisztviselői állásokra csak olyan személyeket lehetett kinevezni, akik az új tanfolyamot szabályszerűen elvégezték s a vizsgák sikeres letételéről képesítő bizonyítványt kaptak.

Posta- és távírdatiszt-képzés

Baross Gábor 1888-ban létrehozott egy posta- és távírdatiszt-képző tanfolyamot is, amely a vasúti tisztképző tanfolyamhoz hasonlóan működött. Alapját Ferenc József 1888. évi legfelsőbb elhatározásával jóváhagyott szabályzata képezte. Az első tanfolyamokon vizsgakötelezettség nélkül részt vehettek olyanok is, akik már ténylegesen a posta- vagy távírda-szolgálatnál voltak alkalmazásban, de ismereteik gyarapítása végett egyes tantárgyakat meg szerettek volna hallgatni. A tanfolyam rendes hallgatói azok lehettek, akik jogi egyetemi, akadémiai, műegyetemi, katonai akadémiai, főgimnáziumi iskolai végzettséggel rendelkeztek. A tiszti tanfolyam 10 hónapig tartott és vizsgával zárult. A sikeres elméleti vizsga után a hallgatókat „posta- és távírda-gyakornokká” nevezték ki, s posta- és távírdai szolgálatra osztották be. Egy év gyakorlat után nyerhették el postatiszti kinevezésüket. A különböző postai munkakörök betöltéséhez a postatiszti tanfolyam elvégzése mellett meghatározott iskolai végzettségre volt szükség. A közigazgatási szolgálatban (postafőigazgató, postaigazgató, postafőtanácsos, postatanácsos, postatitkár, postasegédtitkár, postafogalmazó) az alkalmazás előfeltétele jogi egyetemi végzettség. A kezelési, a számviteli és a pénztári alkalmazottaknak (postafőfelügyelő, postafelügyelő, postafőtiszt, postatiszt) középiskolai végzettséggel és érettségi vizsgával kellett rendelkezniük.

Postamérnöki tanfolyam

A posta műszaki tisztviselői munkakör (postafőmérnök, postamérnök) betöltésének alapvető feltétele a műszaki egyetemi végzettséget igazoló oklevél volt. A diplomával rendelkező mérnökök postai felvételüket követően órabéres vagy napidíjas alkalmazottként dolgoztak a számukra kijelölt munkahelyen. A mérnökök feladata az általános műszaki kérdések szakszerű megoldásán kívül a távíró és távbeszélő, majd később a rádió fejlődésének figyelemmel kísérése és a tapasztalatok minél előbbi hasznosítása volt. Ehhez a szakirányú mérnöki munkakörhöz tartozó ismereteket hosszú ideig nem oktatták az egyetemen. Ezért szükségessé vált, hogy a posta mérnökei kinevezésük előtt a műszaki berendezéseket, azok működését megismerjék és némileg elsajátítsák. Kezdetben önképzéssel igyekeztek ismereteket szerezni. Később éppen a posta első mérnökei által írt tankönyvekből tanulhattak a jelöltek, akiknek véglegesítéséhez – postamérnökké történő kinevezéséhez – vizsgát kellett tenni. A mérnököktől nem kívánták meg tanfolyam hallgatását, csak a vizsga letételét.

Üzemi postatisztviselői, segédtiszti tanfolyam

A postamesteri állások betöltését a polgári iskola elvégzéséhez kötötték. A postamesterek szakképzéséről a postatisztképző tanfolyamok mellett, azzal szinte azonos időben beindított segédtiszti tanfolyamok gondoskodtak. Ezeket a tanfolyamokat az egyes postaigazgatóságok székhelyén és Budapesten szervezték. Hallgatóit a posta vezérigazgatóság a postatisztviselői kar kiegészítésére a postakezelők és díjnokok közül jelölte ki. A tanfolyamon csak azok vehettek részt, akik a középiskola 4 alsó osztályát vagy ezzel egyenrangú tanintézeti tanulmányaikat sikerrel elvégezték, illetve ennél magasabb képesítéssel rendelkeztek. A jelölteknek minden esetben felvételi vizsgát kellett tenniük. A tanfolyamon résztvevőknek jogi ismeretekből, postakezelésből, távíró és távbeszélő gép- és kapcsolástanból, posta-, távíró-, távbeszélő- és rádióüzleti szabályzatból, postaföldrajzból és postatakarékpénztári kezelésből kellett vizsgázniuk. A már postai alkalmazásban lévő postakezelők és díjnokok, akik nem az igazgatóság székhelyén laktak, a tanfolyam meghallgatása nélkül, a többi hallgatóval azonos időben – külön engedéllyel – vizsgázhattak.

Postakiadói tanfolyam

Fontos feladat volt az üzemi tiszti személyzet oktatása és foglalkoztatása mellett a postahivatalokban dolgozó postakiadók szakmai oktatása. A 12 hetes, napi négy órás tanfolyamokat az igazgatóságok mindig az igazgatósági kerületek székhelyén rendezték meg. Az időszakonként megtartott postakiadói szaktanfolyam célja a postamesteri hivatalok személyzetének kiegészítése volt. A tanfolyamokon csak azok a postakisegítők vehettek részt, akik a tanfolyam megkezdése előtt már legalább 6 hónap postahivatali szolgálati idővel rendelkeztek. A jó, közvetlen közönségkapcsolat biztosítása végett a kiadói munkakör betöltésének – és ezért a tanfolyamon való részvételnek is – alapkövetelménye volt, hogy a jelentkező kitűnő emlékezőtehetséggel és kellemes megjelenéssel rendelkezzen. Jó legyen a helyesírása, tudjon számolni, értelmesen beszélni, és meglegyen a megfelelő általános – ahogy abban az időben mondták – alapműveltsége. Azok a hallgatók, akik a postakiadói vizsgát sikerrel letették, vizsgabizonyítványt kaptak. Ennek kézhezvétele után esküt tettek a postára és megkezdhették tényleges postai szolgálatukat.

Műszerész tanonciskola és műszerészsegéd továbbképző tanfolyama

A posta központi anyagraktárában és készülékjavító üzeménél alkalmazott műszerésztanoncok 1912 szeptemberétől az ugyanott rendszeresített postaműszerész tanonciskolába voltak kötelesek járni. A három éves tanoncidő alatt a diákoknak az általános műveltséget adó magyar, történelem, földrajz tantárgyakon kívül természettant és vegytant, anyagismerettant, elektrotechnikát, távíró- és távbeszélőgéptant oktattak. A tanuláshoz szükséges tankönyveket és rajzeszközöket a diákok a postától ingyen kapták. Az iskola sikeres elvégzése után a tanoncok műszerészsegédekként szabadultak fel. A legjobbak a magasabb képzettséget biztosító egy éves műszerészsegédi tanfolyam hallgatói lehettek. A műszaki üzemi tisztviselői állások betöltéséhez segédképző tanfolyam elvégzésére volt szükség. A kezdettől magas színvonalú szakképzést adó tanonciskola közel négy évtizedes működése alatt hírnevet vívott ki magának. Mérnöktanárai között országos hírű postamérnökök voltak, szakoktatói a postaműszerészek generációit nevelték fel. Az 1912-ben alapított és 1950-ig működő tanonciskola a postától a Munkaerő-tartalékok Hivatalához került, majd 1951 nyarán a posta visszakapta a Gyáli úti iskolaépületét, ahol ősszel megkezdődött a középfokú technikumi – a műszerész tanonciskola hagyományaira és eredményeire épülő, s azt továbbfejlesztő – oktatás az akkori Villamosipari Technikumban, a későbbi Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, majd szakközépiskolában, amely 1990-ben, a Magyar Posta szétválásakor, a postától a távközlési ágazathoz került.

Gépkocsiipari tanonciskola

A posta önálló gépkocsiállományának karbantartására 1838-ban – az akkor nemrég átadott modern eszközökkel felszerelt központi járműtelepen – indult meg a szakirányú képzés. A járműtelepen működő gépkocsiipari tanonciskola hallgatói választhattak a lemezlakatosi (karosszérialakatosi) és az autószerelői szakma között. A hároméves tanoncidő eltelte és a tanonciskola sikeres elvégzése után a tanoncok segédekként szabadultak fel. A posta gépjárműiskolájában szerzett segédlevelet – a magas szintű képzésnek köszönhetően – más intézmények is örömmel fogadták, és előszeretettel alkalmaztak olyan szakembereket, akik itt, az Egressy úti járműtelepén szerezték meg az elméleti és gyakorlati ismereteiket.

Szakaltiszti tanfolyamok

A három hónapos szakaltiszti tanfolyamra a posta vezérigazgatóság csak a kiváló minősítéssel rendelkező altiszteket jelölte. A kincstári hivatalokban és a postamesterek mellett dolgozó I. osztályú altisztek ezen a tanfolyamon tanulták meg a hivatalos jelentések és kérvények megírásának formáját, a levelek postai irányítását és a postakezelés alapjait. A részvétel alól – indokolt esetben – felmentést kaptak azok a hallgatók, akik a tanfolyam anyagát magánúton megtanulták és a tanfolyam részvevőivel azonos időpontban a tanfolyam székhelyén vizsgát tettek.

Egyéb postai, úgynevezett „Házi kezelésű” tanfolyamok

A postaigazgatóságok a területükön lévő postahivataloknál már alkalmazásban lévő, de megfelelő végzettséggel nem rendelkező dolgozóik részére rendszeresen szaktanfolyamokat tartottak. Ilyen típusú volt a Budapesten létesített 6 hónapos vonalfelvigyázói tanfolyam is, amelynek elvégzésére azokat a távíró és távbeszélő szakaszfelvigyázókat, illetve vonalfelvigyázókat jelölték ki, akik megfelelő képesítéssel nem rendelkeztek. A tanfolyam a műszaki segédszemélyzet, a főgépész, a főművezető, a garázsmester, a kocsimester, a kábelmester, a vonalmester és szakmester, valamint a gépkezelők, távírda-szerelők, vonalfelvigyázók, anyagkezelők, gépészek, gépkocsivezetők, kábelszerelők, lovászmesterek, kazánfűtők, kocsikezelők és a főkocsisok részére rendszeresített állásokra adott képesítést.

A távírda-hivataloknál a helyben lévő morsegépeken házi tanfolyamokon tanították az újonnan belépőket a Morse jelek vételére és hallás útján való továbbítására. Ugyancsak a távírda-hivataloknál tartották a morzegépeknél korszerűbb Hughes-gépkezelői és kopogó tanfolyamokat. Ezek az adott munkahelyen lévő távírószolgálat ellátására adtak képesítést. A távíróhálózat modernizálásával, a Hughes- és morsegépek megszűntével ezek a tanfolyamok is már csak múlt emlékei.

Házi tanfolyamok voltak továbbá az egyes hivataloknál időnként megtartott irányítási, rádiókezelési tanfolyamok. Ide sorolhatjuk még a kincstári postahivataloknál rendszeresen megrendezett, a kezelési ismeretek felújítását, elmélyítését célzó tanfolyamokat is, amelyeket a posta vezérigazgatóságának utasítására a hivatalvezetők voltak kötelesek megtartani. E házi kezelési tanfolyamok záróvizsgáin a kerületi igazgatóság, esetleg a vezérigazgatóság képviseltette magát.

Rákóczi Margit [Változó Világ 43.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010