Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A magyarországi szlovákok - Jeles napok

 

A naptári jeles napok szokásai az esztendő minden szakaszában érvényesültek. Nagy jelentőségük volt az őszi-téli időszak, kivált a karácsonyi, ill. a tavaszi napforduló, a húsvéti ünnepkör idején. Mihály (Mihala, szeptember 28.) az első határnap, a távoli legelőkről hazamentek a gulyák, megkezdődött az őszi betakarítás és vetés, szőlővidéken a szüret. A pásztorok számára hasonló nap volt Vendel (Vendelín, október 20.) és Dömötör (Demeter, október 26.) napja. Ekkor zajlott le a búcsúk jó része is, amelyeket a nógrádi, Pest környéki evangélikus szlovákok is megtartottak vendégség (hosťina) néven. Századunkban a legnagyobb tömegeket mozgató kegyeleti ünnep a Mindenszentek (Všichsvatich, Všickňi svatí, november 1.) és a halottak napja (november 2.). A katolikusok gyertyaégetését az első világháború táján az evangélikusok egy része is átvette, s az egész országban szokásossá vált a sírok különleges ápolása, virágkoszorúkkal való elhalmozása. E napon vagy ebben az időszakban a legtávolabbi hozzátartozók is elzarándokolnak a sírokhoz, s a kegyelet megadásán túl kialakuló szokásként rokoni találkozások, véleménycserék is létrejönnek. Márton (Martin, november 11.) napján várják a havat: Martin príďe na bielom (bílém) koňi. (Márton fehér lovon jön.) Az abaúji, zempléni szlovákok Erzsébetet (november 19.) tekintik hó-hozónak, a mátraiak Andrást is, mintegy érzékeltetve a télkezdet hosszú időtartamát. A hagyományos Márton napi lúdevésnek alig van nyoma. A tél elő nevezetes időjárásjósló napja Katalin (Katarina, november 25.), a karácsony időjárására következtet. Az egyik mondást, amelyben liba, vagy a kacsa tartózkodási helye alapján jósolnak, csak az ország középső részén lévő nagyrégió evangélikus szlovákjai ismerik: Na Katariňe ak je hus na ľaďe, tak na Kračún je na blaťe. (A liba ha Katalinkor a jégen áll, karácsonykor sárban.) A szlovákok többsége a magyar változatok szlovák vagy magyar nyelvű szövegét idézi: Katalin kopog – karácsony locsog. A szlovákok északi és a dunántúli nagyrégiójában rendszeresen lemetszettek katalinágat, melynek kivirágzott alakja alapján jósoltak férjhezmenetelt, vagy háziállat-szaporodást. (Ezt Borbála és Luca-napján több helyen is megismételték). A közeledő ádventre utalva, amikor tilos volt a nyilvános ének, zene tánc, ugyancsak a fenti nagyrégióban hangsúlyozzák Katalin és András ebbeli szerepét: Katalina zakazuje – Ondrej zavezuje. (Katalin tiltja, András beköti). Magyar változata: András beköti a hegedűt. A tél elő időszakában az egyik legfontosabb jeles nap András /Ondreja, november 30./. Valamennyi szlovák helységben ez volt az őszi lakodalmak utolsó napja. Az északi határ menti nagyrégióban, Abaújtól Bakonyig, igen sok szerelmi varázslatot fűztek hozzá. Az alföldi szlovákok ezeket főként Luca napján, vagy karácsonyeste hajtották végre. A jövendőbeli megtudakolása érdekében a Zempléni hegyvidéken derelyét, a Bükkben gombócot, a dunántúli hegyekben tésztát főztek a lányok, belebugyolálva az egy papírszeletre írt férfinevet. A forró vízből elsőnek felbukkant tésztabeli keresztnév árulta el a férj nevét. Ezen a vidéken mindenütt rázták az ereszt, vagy a kerítést (a dél-alföldi lányok csak Tamáskor – december 21-én). Ha jó búzaszem esett a lány kötényébe gazdag, ha rossz, szegény lesz, ha bogár – részeges férjet kapott. A Zempléni hegyvidéken a fiatalok gabonaszemeket is dobáltak az ablakokba, hogy nagyra nőjön a vetésük, s férjjósló szöveget is kiáltoztak. András általában a disznóölés kezdő napja is. Borbála (Barbara, december 4.) napján a pilisi, vértesi, gerecsei szlovák nők fehér leples álöltözetben (barborki) ajándékosztó és gyermekeket megimádkoztató céllal járták a házakat. A piliscsévi és kesztölci asszonyok ekkor kizárólag női mulatságot rendeztek a pincékben, ha férfi jelent meg, meztelenre vetkőztették. Századunkban a szlovákoknál is országszerte a karácsonyt megelőzően Miklós (Mikuláš, december 6.) napján ajándékozzák a gyerekeket (s a felnőtteket is). Egyetemlegesen ablakba tett cipőkbe, csizmákba rakták az ajándékokat (a két háború között szinte csak házilag előállíthatókat, almát, diót stb.). Az északi nagyrégióban spontán népi alakoskodó mikulások jártak, s ajándékaikat is maguk szerezték be. A Mátrában és a Pilisben élő, archaikusabb szokásváltozatokban az ijesztő alaknak öltözött mikulások (halál, ördög) egyaránt elverték a lányokat és a gyerekeket. A Mátrában az udvarló legény a lány kedvesét is elpáholta. Ahol nem jártak alakoskodók, ott a szülők kértek meg valakit, hogy öltözzék fel Mikulásnak, s adja oda az ajándékot. Luca (Lucia, Lucka, december 13.) napján a barborkákhoz hasonlóan az északi és a dunántúli szlovák helységekben alakoskodó, fehér leples Luca-asszonyok és férfiak (Lucka, Lucák) keresték meg a házakat. A pilisi, vértesi Lucák kis-regionális specifikumként legszebb ruhájukba öltöztek. Némák voltak, s ők is ajándékozták a gyerekeket. Egyik jelképük a toll, mellyel leseperték a sarkokat (nagy szégyen volt, ha porosak voltak), a másik a meszelő, mellyel jelképesen meszeltek (néhány gerecsei községben ténylegesen is), s elterjedt volt a kanállal büntető Luca is. Legtöbb helyen a Lucát boszorkánynak tartják, a hegyvidéken olyan mitikus lényként, amely a napján fonó asszonyokat súlyosan megbünteti, vagy annyi orsót ad nekik, hogy halálosan kimerülnek a munkában, vagy beveri a fejüket. A fonás, a szövés, varrás és a tojás adás tiltása általános hiedelem. Jónak tartották azonban a mosást, s főként az alföldi szlovákoknál a rongytépést, mert kitágítják a tyúkok fenekét, és sok tojást tojnak. Tiltották a tyúkok hívását, nehogy a szomszédban tojjanak. Mákot szórtak a fejükre, hogy sok tojásuk legyen. A jó kotlóért Lucakor (karácsonykor is) minden gazdaasszonynak mozdulatlanul kellett ülnie a vacsoránál. A nőnek tilos volt a házba lépni, vagy onnan kimenni, mert szerencsétlenséget hoz. A férfiak jelentették a szerencsét, ezért elsősorban nekik kellett e nap hajnalán megszurkálni a tyúkok fenekét (šťochať, šťopať, drúľať). Erre a célra legjobb volt a kemence piszkafája, mely a termékenyítő férfi nemi szervének a jelképe. A férfiasságot fejezte ki a szurkálás közben elismételt varázsszöveg is: Ja z vajcí – ti z vajcí. (Én tojásból, te tojásból). Hasonló cél érdekében jártak köszönteni a fiúk és a férfiak (luckovať). Verses jókívánságuk főként az ország középső nagyrégiójában hangzott el (a legszínesebbek a délkelet-alföldieké), a következő évre jószággyarapodást, gyerekáldást és cserépedény épen maradást, újabban pénzszerzést is hirdetett. Egy rövid csanádalberti változat: Doňiesou som vám ocieľku, (Hoztam maguknak                                                                                                  acélocskát, žebi sa vám hrnce, miske ňepukaľi, táljaik, fazekai ne                                                                                                              törjenek, kravi dobre ťeľiľi. teheneik jól                                                                                                                         elljenek. A keľko máťe pod posťeľov smeťi, Amennyi az ágyuk                                                                                                         alatt a szemét, teľko vašej ďiovki ďeti. annyi gyereket a                                                                                                                   lányuknak). Mindenütt élnek a lucaszék-készítés hiedelemtörténetei. Az evangélikusok a keresztúton, a katolikusok éjféli misén figyelték a helység boszorkányait. Eljárásuknak többféle változata volt (forgácségetés a kemencében, zsebben vitt székecske stb.). A haláljóslás céljából sütötték a lucapogácsát, országszerte készítettek lucanaptárt (változatai a hagyma- és diónaptár), s főként délen lucabúzát is növesztettek, mely karácsonyra zöldült ki, s a gabona várható nagyságára következtethettek általa. A szerelmi jóslások nagy száma közül legtovább 12, vagy 13 cédulára írt férfinevek alapján történő férjjóslás maradt fenn. Az almaevés eljárását az ország középső nagyrégiójában találjuk. A nógrádi, Galga menti lányok zsebbe varrták az almát, Délkelet–Alföldön nem. Mindkét térségben a karácsonyestén a kapuban ették meg, s az arra menő első férfi keresztnevét viselte a jövendőbelijük is. Gyakran öntöttek ólmot is, melyet karácsonyestén vagy Szilveszterkor gyakoroltak. Luca napján a Gergely-féle naptárreform előtt leghosszabb volt az éjszaka, ekkor volt a sötétség erőinek is a legnagyobb hatalma. Emiatt számtalan hiedelemnek csomópontja ez a nap. A karácsony (Kračún, Svátki, Vánoce, december 24—25—26.) a szlovákoknál is a békesség és a család ünnepe. A népszokások, a hiedelem-eljárások fő időpontja a karácsonyeste (Pósni večer, Šťedrí večer, Vilija). A pásztorok legtovább ekkor az északi nagyrégióban jártak köszönteni. Egész napos böjt volt, az evangélikusok általában az esthajnalcsillag feljövetelekor, a katolikusok az éjféli mise után fogyasztották a bőséges karácsonyi vacsorát, amely a következő esztendő jólétének mágikus befolyásolását is jelentette. A vacsora előkészítésének sokféle helyi változata élt, a kevert takarmányszemek, a széna, a szalma behozatalától kezdve a vaseszközök (balta, lánc stb.) asztal alá tevésén át a terítésig (gyertya, ostya, fokhagyma, egész kenyér stb.) bezárólag. Este mindenütt énekeltek, köszöntöttek az ablakok alatt. A gyerekek kezdték, fiatalok folytatták, s a felnőttek fejezték be. A hegyvidéki katolikusoknak egységesebb köszöntőjük volt, az evangélikusoké rendkívül változatos. A kisfiúk egyik rövid köszöntője (vinš), melyet többnyire az első nap reggelén mondtak el (vinšovať, ritmovať). Így hangzik: Ja som maľi žiačik, (Én kisdiák vagyok,  spievam, ako táčik. énekelek, mint a madárka, Zasmejem sa echeche, Nevetek, hogy hehehe, dajťe že mi oreške. adjatok hát diót) A betlehemjárást általában az advent idején, karácsonyeste kezdték, s újévkor, vízkeresztkor fejezték be. Nemcsak a katolikus, az evangélikus helységekben is gyakori volt. Az évkezdettel járó hiedelem eljárások (ruha leszedése, kölcsönkért holmik visszaadása stb.) megismétlődnek a mostani újév előestéjén is. Megmaradt – mint szokás – a karácsonyi vacsorakor az ősök számára szóló falat félretevése, a család összetartozásának jelképe, az alma feldarabolása, valamint a karácsonyi morzsának gyógyítás céljából történő eltevése is. Éjfélkor várták az ég megnyílását, a víznek borrá válását és a háziállatoknak emberi hangon való megszólalását. A karácsonyfa a 19. század végén jelent meg, valójában – mint a Mikulás-ajándékozás – az első világháború után vált általánossá. A karácsony első napján mindenki otthon maradt, kivéve a templomba menetelt. A nagy ünnepre való tekintettel nem főztek, az istállóban nem almoztak, Mátrában még a tehenek száját is bekötötték, nehogy bőgésükkel megzavarják a kis Jézust. Az István és János napi (Šťefana, december 26. Jána, december 27.) névnapozás kedvelt voltát tükrözik a délkelet-alföldi szlovákok szép köszöntő versei. A gyerekek aprószentek napi (Mláďatká, december 28.) tormáért való küldése és megverése elsősorban a hegyvidéki szlovákoknál volt szokásban. Szilveszterkor (Silvestra, december 31.) az óév utolsó napja és búcsúztatója. A szolgálat leteltével a béresek nagy zajjal vonultak be a tanyákról a városba, a faluba, ahol a gazdaasszony friss rétessel vendégelte meg őket. A rétes a disznóságokon túl (tyúkhúst tilos volt enni, elkaparja szerencsét), a vacsora fő étele volt. Az evangélikusok a templom tornácán énekléssel vettek búcsút az óesztendőtől, a messzi tanyákon megvárták az éjféli harangszót, amely elverte az óévtől az újat (oddŕva starí rok). Újév (Noví rok, január 1.) napján egész sor évkezdeti tiltás, előírás élt (korán keltek, nem utaztak, nem adtak ki pénzt stb.). A férfiak köszöntése szerencsét hozott az évre. A szlovák nyelvterületen kedvelték a gyerekszaporulat jókívánságát tréfásan tolmácsoló köszöntőt: Vinšujem vám noví rok, (Köszöntöm az új évet, vipadou vám s peci bok. kiesett a kemence oldala. a zo šafľa ucho, a kádhordónak a füle, a z gazdinej brucho. s gazdaasszonynak a hasa.) A tél felén (pou zima), Pál (Pavla, január 25.) napján a régebbi hagyomány szerint bújt vissza a medve a barlangjába, ott is maradt negyven napig, ha sütött a nap. Ezt a gyertyaszentelőhöz (Hromňice, febr.2.) is kötik. A télutó jeles napjainak zöme a tavasz időjárását jósolja (Vince, január 22. Mátyás – Mateja, február 24. Zsuzsanna – Zuzana, február 19. Gergely – Gregor, március 12.). A farsang (Fašangi) időszaka a népi gyakorlatban a három farsangvégi nap. Észak-Magyarországon, kivált a Pilisben három napig egyfolytában tartott a tánc. Húshagyókedden, ill. hamvazószerdán zajlott le a legények álarcos, zenés, adománygyűjtő menete. Az alföldi szlovákoknál rendszerint a nők férfi, a férfiak női ruhákba öltözve kószáltak, s dörömböltek a kapukon. A hegyvidéki hutás falvakban – legtovább a Mátrában – sajátos szokás volt az asszonyfarsang. A nők játékosan megborotválták a férfiakat, az ezért kapott adományból mulatságot csaptak. Ezen szintén nem vehettek részt a férfiak. A nógrádi, Galga menti falvakban a 20. század közepéig még élt az egykori iskolába toborozó szokás, a tanulók énekes Balázs (Blažej. Febr.3.) és Gergely (Gregor, március 12.) napi gyűjtögető szokása. A tavaszi szokások közül a legszínesebbek a tél, a halál kivitelének és a tavasz, a nyár behozatalának énekes-táncos lányos menetei. A korábbi adatokhoz képest megállapítható, hogy majdnem minden hazai szlovák csoportnál létezett valamilyen formája. Leginkább a feketevasárnapon (Čierna ňeďeľa, Smrtná ňeďeľa) hordták ki a telet, a halált jelképező felöltöztetet bábút, melynek Zemplénben, Abaújban marmoréna, marej, džad, a Mátra aljában muriena, a nógrádi, Pest környéki szlovákoknál kiseľ, a Pilis–Vértes–Gerecse hegyei között moréna, kiselica a neve. A lányok a menyecskének öltöztetett szalmabábut kivitték a fali végére, ruháit levéve elégették, széttépték, vagy a patakba dobták. A mátraalji szlovákoknál csak gyűjtögető, énekes szokás, az egyik lány a muriena, s vallásos éneket adtak elő. A jásdiak feketevasárnapon bábuval járva a falut tavaszköszöntő éneket adtak elő. A délkelet-alföldi szlovákok táncos-énekes menyecskejárása csupán tojásgyűjtő szokás. A virágvasárnapi (Kvetná ňeďeľa) többségében tavaszköszöntő, tojásgyűjtő táncos-énekes formájú (helyenként a télkihordás is szerepel), ez a feketevasárnapi télkihordó falvakban aznap lejátszódik. Pilisben a lányok zöldágat visznek, s énekükben az új nyarat (nové leto) köszöntik, miközben ők is ajándékot kapnak. A hazai szlovákoknál igen kedvelt volt az április elsejei (Prví apríl) tréfás becsapás. A húsvétot megelőző nagyhéten (Veľkí tíden, tížďen) a katolikusoknál számos népi vallásos elem megvalósulásának ideje. Általában a tavaszi nagytakarítást végezték ekkor. Nagypéntek (Velkí pátek, piatok) a böjtön túl a megtisztulás napja is. A hegyvidéken a patakról hozták mosdás céljából a vizet (vagy ott is mosdottak), az alföldi szlovákok hajnalban mindenkit a kút friss vizében mosdattak meg, valamennyi háziállatukat leöntötték, megfröcskölték, hogy egészségesek legyenek. A húsvéthétfői locsolás most is él. A Duna vonaláig egykor korbácsoltak (šibať), attól keletre csak locsoltak (obľievať). A nők sokkal drasztikusabban a húsvét keddjén adták vissza a locsolást. A tavaszi időszak hiedelem-csomópontja György (Ďúra, április 24.) napja. A búzában elbúvó varjú, madár jó termést jósolt, György előtt brekegő békák elhallgattak – hideg következett be. György hetében vetették a kukoricát. Az északi nagyrégiókban a Dunántúltól a Zempléni hegyvidékig századunk közepéig még zöldággal díszítették a házakat és a szobákat pünkösdkor (Turíce, Ducha, Rusadla). A májusfát (máj, májfa) május elsején vagy pünkösd idején állították. A hegyvidéken a legények közös tevékenységként nemcsak a lányok háza, hanem a kocsma, a községháza elé is állítottak fát. Az alföldi legények magányosan orgona-, vagy virágzó gyümölcsfaágat tűztek a háztetőre. Közismert a Medárd (Mldarda, június 8./ napi esőjóslás. Szent Iván (Jána, június24.) napi tűzgyújtás és –ugrás csak töredékesen maradt fenn. Péter-Pál (Petra-Pavla, június 29.) napján szakadt meg a búza gyökere, kezdődött az aratás. Jakab és Anna (Jakuba a Anna, július 25—26.) napján nagy viharokat vártak. A hét napjai közül a péntek (piatok, pátek) szerencsétlen nap.   Gyivicsán Anna és Krupa András [Változó Világ 16.]

Vissza  

Beszélgetések az Új Kertben :: Poesis :: Emberhit :: Változó Világ Mozgalom

Nyitó oldal :: Olvasószolgálat :: Pályázatok :: Impresszum