Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A magyarországi szlovákok - Kétnyelvűség

 

Kétnyelvűségük egyrészt "történeti kérdés", hiszen a magyar nyelvvel már egy részük jóval a letelepedés előtt, a hétköznapi életben is kapcsolatba került, s el is sajátította azt. A nyelvi kontaktusokat részben belső gazdasági kapcsolatok, részben pedig a mindennapi együttélés természetessé tette. Így pl. a török uralom idején nagyobb tömegű magyarság telepedett le az északi megyékben, kettősnyelvű nemesi udvarházak léte ezen a tájon, s a társadalmi élet más formái: pl. a német–magyar–szlovák lakosság városi együttélése, vagy a nyelvhatár mentén a végvári katonaság életvitele, vagy akár a szlovák aratómunkások Alföldre járása. Ezért azután a török uralom megszűnésével vándorolni kezdő, letelepedési helyet kereső szlovákság egy része feltehetőleg ismerte a magyar nyelvet. Ezt pontosan érzékelteti Bél Mátyás jellemzése 1735-ből: "S mivel több helyen a magyarokkal elvegyülten élnek, vegyes házasságot is kötnek, s a gyermekeiket mindkét nyelvhez hozzászoktatják. Emiatt néha a magyarok, néha a szlávok (szlovákok) elfelejtik a saját nyelvüket, azon társalognak, amelyik erőteljesebben érvényesül." Több. mint egy évszázad múlva Fényes Elek magyarországi geográfiai szótárában (1851) elsősorban a magyarországi szlovák nyelvszigetek lakosságának jó magyar nyelvtudását dicséri, s adatai szerint több településen már inkább a magyar nyelvet használják. Mégis úgy tűnik, hogy Bél Mátyás és Fényes Elek megfigyelései nem egy általános, valamennyi szlovák településre jellemző képet rögzítenek. Az bizonyos, hogy a nyelvszigeti szlovákok közt figyelemre méltó kétnyelvűséggel is számolnunk kell a 18–19. században is. Ugyanakkor akár az egykorú dokumentumok, akár az a nyelvi állapot, amely a szlovák közösségekben a közelmúltig fennállt, azt jelzik, hogy a kétnyelvűség nem volt mindenütt és minden társadalmi rétegre jellemző. Így például 1848-ban Békéscsabára szlovákul tudó honvédtiszteket kérnek, hogy megfelelő kapcsolatot tudjanak teremteni az önkéntesekkel. 1861-ben a pitvarosi szlovákok szlovák nyelven elhangzó kortes beszédekhez ragaszkodnának, mivel a hallgatóság többsége nem érti a magyar nyelvű választási politikai beszédet. Példákat évtizedekre bontva idézhetnénk, hiszen pl. az 1960-as évek első felében még több szlovák településen, főként az idősebb és középkorú asszonyok és az iskolába még nem járó gyermekek alig, vagy egyáltalán nem tudtak magyarul. Így volt ez például több Nógrád megyei szlovák faluban. A Fényes által kiemelt szlovák településeken is már meglévő magyar nyelvű kommunikáció a hazai szlovák közösségek körében kb. 1965–1975 között vált – most már minden település vonatkozásában – általánossá, mégpedig olymódon, hogy a magyar nyelv társadalmi szerepe intézményi kereteken kívül is felerősödött s a szlovák nyelvközösségi szinten a fentebb bemutatott hátrányos funkcióban maradt fenn, még annak ellenére is, hogy az utóbbi évtizedekben néhány településen, intézményekben a szlovák nyelv társadalmi szerepe újra érvényesülni kezdett. A szlovák–magyar kétnyelvűségi lét 1949 után új forrásbázist kapott. Kiépült – ha mindmáig nem is teljes mértékben – a szlovák, vagy szlovák jellegű oktatási hálózat (óvodától a főiskolai tanszékekig) és az iskolán kívüli kulturális intézmények (klubok, újság, könyvkiadás, médiák szlovák adásai stb.), amelyek a szlovák irodalmi nyelv közvetítői lettek.   Gyivicsán Anna és Krupa András [Változó Világ 16.]

Vissza  

Beszélgetések az Új Kertben :: Poesis :: Emberhit :: Változó Világ Mozgalom

Nyitó oldal :: Olvasószolgálat :: Pályázatok :: Impresszum