Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A MARXIZMUS MA I.

 

Mészáros István 1956-ban, a szovjet invázió után hagyta el Magyarországot. A közelmúltban vonult nyugdíjba a sussexi egyetem filozófiai tanszékéről. Hírnevét az angol nyelvű világban Marx's Theory of Alienation című munkájával alapozta meg (1970), amelyet számos nyelvre lefordítottak és amellyel elnyerte az Isaac Deutscher Memorial Prize-t. Munkásságát különösen jól ismerik Latin-Amerikában. The Power of Ideology című, legújabban publikált művét széles körökben üdvözölték Nagy-Britanniában és más országokban egyaránt. Mészáros gondolatvilágát tüzes, harcias marxizmus jellemzi, s egy olyan szocialista elkötelezettség, amelyet a közelmúlt eseményei sem csorbítottak. Eredeti gondolatait a szocializmusba való átmenet elméletéről és gyakorlatáról folyamatosan fejleszti. Megjelenés előtt áll Beyond Capital: Towards a Theory of Transition című könyve - a Merlin Press gondozásában jövő tavaszra várható. [Megjelent. - Szerk.]   Lukács RP: Hogyan kezdett Ön érdeklődni a marxizmus iránt? Mészáros: Meglepő módon úgy, hogy könyveket szedtem össze egy könyvesboltban. Meglehetősen kis dolgokat, olyanokat, mint a Louis Bonaparte brumaire 18-ája, a Kommunista Kiáltvány és így tovább. Olyan brosúrákat, amelyeket fillérekért meg lehetett venni. Azután később megszereztem Engels Anti-Dühringjét, és még később Marx nagyobb munkáit. Ugyanebben az időben kezdtem érdeklődni Lukács iránt. A kezembe került egy könyve a magyar irodalomról, amit ismertem. Ez a könyv annyira tetszett, hogy egy vagy két héttel később, miután elolvastam, valamennyi értékemet eladtam, olyanokat, mint a zsebkésem és a töltőtollam, hogy megvásároljam az ő nagyon drága műveit. Ekkor 15 vagy 16 éves lehettem. Miután elolvastam az ő könyveit, úgy döntöttem, hogy vele akarok dolgozni a budapesti egyetemen. RP: Milyen volt az, amikor Ön találkozott vele? Érdekes volt-e Lukács emberként és kollégaként? Mészáros: Nagyon érdekes. Én 1949 szeptemberében kezdtem el az egyetemet és a Lukács elleni támadások 1949 júliusában kezdődtek. Ezek nagyon kegyetlen támadások voltak. Engem csaknem kizártak az egyetemről, mert rendszeresen látogattam a szemináriumait. Valóban nagyon vadak voltak ezek a támadások, annyira, hogy az intézetéből csaknem mindenki megszökött, s csak egy nagyon kicsi szemináriuma maradt. Ez két éven át folytatódott, de 1951-ben nagyon veszélyesekké váltak a dolgok még az ő számára is. Ekkor indított ugyanis támadást ellene Fadjejev, aki neki nagyon régi ellenfele volt a Szovjetunióban, s ezen a ponton Lukács attól tartott, hogy letartóztathatják. RP: Megkérdezhetem, hogy milyen személyes benyomást tett Önre Lukács? Milyen volt emberként találkozni vele? Mészáros: Ebben az időszakban nagyon jól megismertem őt, nagyon közelről, s nemcsak azt szerettem benne, ahogyan intellektuálisan megközelítette a problémákat, hanem a humorérzékét is. Csodálatos érzéke volt az iróniához, amit egy történettel tudok illusztrálni. Egyszer elmondta nekem, hogy gyomorpanaszokkal kórházban volt általános kivizsgáláson. A professzor, aki ezeket az orvosi vizsgálatokat vezette, amikor látta a röntgenfölvételeket, nagyon izgatott lett, és így szólt: "Ez csodálatos, egy rendkívül ritka állapot, föltétlenül meg kell mutatnom a hallgatóimnak az egyetemen. " Lukács pedig megjegyezte: "Végre tananyaggá válok. " Ebben az időszakban ugyanis, 1949 és az 50-es évek dereka között a könyveit indexre tették, kivonták a nyilvános könyvtárakból, és így az emberek még hozzájuk sem férhettek. Ez azt mutatja, hogy mindig volt egy kedves története, ha illusztrálni akart valamit. Mint arra a kérdésre, hogy milyen szerepet kell betöltenie az írónak, az intellektuelnak általában. Úgy kell-e kötődnie a párthoz, mint ahogy a politikusok és a párt ideológusai állítják? Lukács álláspontja az volt, hogy nem, nem kell. A különbség az, ami a reguláris hadsereg katonája és a partizán, a gerillaharcos között van. A partizán szerepe az, hogy öntörvényűen cselekedjék. A cél általánosságban ugyanaz: megnyerni a háborút. Az viszont egészen radikálisan különböző lehet, hogy miként cselekszenek. Lukács jó ember volt, aki félelmetes erkölcsi integritással rendelkezett, és jó barát. RP: Milyen volt '56 általában, az egyetemen, a Petőfi Körben, s ez az egész erjedés? Mészáros: Elképzelhetik, hogy nagyon drámai volt, mert egy olyan periódusból nőtt ki, amikor, '55-ben, Rákosi és társasága valóban egészen kegyetlenül megpróbált elnyomni mindenféle oppozíciót, ami csak jelentkezett. A Magyar Írók Szövetsége nagyon befolyásos testület volt, a viták és a Rákosi és klikkje elleni mozgolódás első vonalában állt. Ekként ez megelőzte azt, ami Oroszországban a XX. kongresszuson történt; s mint tudjuk, '56 októbere az, amikor Rákosit végre eltüntették. Ezt úgy értem, hogy ő vonakodott attól, hogy távozzék, s az oroszoknak úgy kellett kivonszolniuk az országból. De azután a helyére ültették Gerő Ernőt, aki maga is nagyon nagy sztalinista volt. Azután természetesen kibontakoztak az események: '56. október 23-án volt a fölkelés és november 4-én a második orosz intervenció. Ez véget vetett a nagy várakozások és remények korának a Petőfi Körben. - A Petőfi Kör lépésről-lépésre nőtt. Amikor Rákosi engedélyezte, azt a cinikus megjegyzést tette, hogy "hagyjuk őket beszélgetni és azután majd fejbe verjük őket". A dolog nem egészen így alakult, mert ez a "beszélgetés" hatalmas népi visszhangot keltett, s némelyik találkozón, különösen a vége felé, 5-6000 ember vett részt. RP: Vonakodott-e Lukács a Nagy Imre kormányában való szerepvállalástól, vagy örült ennek a lehetőségnek? Mészáros: Úgy vállalt szerepet a Nagy Imre-kormányban, hogy tisztázta: ez csak egy szigorúan korlátozott időszakra szól, amíg a dolgok kialakulnak, s azután visszatér a munkájához. Nemcsak arra vágyott rendkívüli módon, hogy befejezze az Esztétikáját, hanem arra is, hogy megírja az Etikát, ami a végén A társadalmi lét ontológiájának bizonyult. Mindig arról álmodott, hogy ír egy etikai művet - amit a végén nem tudott megírni. RP: Miért vonult Ön száműzetésbe? Ez Lukács tanácsával összhangban történt? Mészáros: Nem Lukács tanácsára, de nem is annak ellenére. Amikor én így határoztam, Lukács letartóztatásban volt. Valójában egy kicsit korábban döntöttem, a második orosz intervenció bekövetkezésekor, mert meggyőződésemmé vált, hogy Magyarországon nincs remény a szocialista átalakulásra. Elfojtották azt, ami valójában nagyon is távol állt attól, hogy ellenforradalom legyen. Ez egy olyan fölfordulás volt, ami valami újnak a kezdetét ígérte, s az egész országban mindenütt megalakított munkástanácsok körében soha, sehol nem merült föl a tőkés rend felé való visszafordulás lehetősége. RP: Ön sokat írt Lukácsról. Hogyan összegezné az ő történelmi jelentőségét? Mi az ő fontossága a marxizmus számára? Mészáros: Nagyon nagyra tartom ezt. Ő századunk egyik kimagasló filozófiai alakja, s nagyon sikeres és fontos filozófus volt már azelőtt is, hogy elfogadta a marxizmust. Számos olyan művet írt, amelyet marxista nem hagyhat figyelmen kívül, és jelentősége még túl is megy ezen, mert -- és ez valószínűleg az ő legfontosabb gondolkodói teljesítménye - elméletbe foglalta az orosz forradalomnak és következményeinek a történelmi tapasztalatát. Nem állítanám azt, hogy a Történelem és osztálytudat a legjobb műve, de ez nem jelenti azt, hogy a saját helyén ez nem egy roppant fontos és reprezentatív könyv, amelyik erről a történelmi tapasztalatról reprezentatív módon elméletet alkotott. RP: Az Ön véleménye szerint volt Simmelnek befolyása a "Történelem és osztálytudat"-ra? Mészáros: Egy kevés befolyása Simmelnek, több Webernek, s természetesen mindenki másnál több Hegelnek. Azok között a körülmények között ez tette őt képessé rá, hogy történelmi nézőpontot alakítson ki arról, ami tovább folyt, és arról, hogy egyfajta értelemben miként emelhetjük föl magunkat a hajunknál fogva. Egy olyan forradalomról, amelyiknek az volt a célja, hogy szocialista forradalom legyen, olyan körülmények között, amikor az erőviszonyok a másik oldal számára voltak rendkívül kedvezők. RP: Ha nem ez, akkor melyik a legjobb műve? Mészáros: Van néhány. Például A fiatal Hegel kiemelkedő munka. Emlékszem, amikor St. Andrewsban voltam kinevezve, T. M. Knox, aki akkor az ottani egyetem alkancellárja volt, s jó hegeliánus lévén a marxizmus természetesen a legfelszínesebben sem fertőzte meg, azt mondta nekem, hogy többet tanult Lukács A fiatal Hegeljéből, mint az összes többi Hegelről szóló könyvből együttvéve. Ez egy nagy Hegel-tudóstól származó tisztelgés volt.   Chris Arthur, ford. Keresztes György [Radical Philosophy, 1992./62.]

Vissza  

Beszélgetések az Új Kertben :: Poesis :: Emberhit :: Változó Világ Mozgalom

Nyitó oldal :: Olvasószolgálat :: Pályázatok :: Impresszum