Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Már háromezer éve futballozik a világ?  Egy német kutató szerint Atlantisz népe többezres stadionokban szurkolt e játéknak. Az antik Hellászban dívó apporaxis  és episkyros  játékokban is fel lehet fedezni a foci és a rögbi őselemeit. Julius Caesar légiói a meghódított tartományokba is vitték magukkal kedvenc labdajátékukat, a harpastumot. Kínában Huang Ti császár külön támogatta katonái között e békés vételkedést. Később, a X. században, Engi és Tenrei japán császárok is nagy mecénásai voltak a lábbal rugatott labdának: Sun-cso festő képein olyan játékosokat tettek halhatatlanná, akiknek cipőjükön kapaszkodó – stopli volt... A szigetországban a XV. században a kemari  vált sikeressé: nyolc-nyolc játékos küzdött egymás ellen a labda birtoklásáért. A szabályok olyan szigorúak voltak, hogy már azt is kiállították, aki hozzáért a másik hajához.

Angliában már footballnak  nevezték azt a játékot, amely ellen királyi rendelettel kellett fellépni 1349-ben, mivel eme “ostoba” sport kedvéért a férfiak elhanyagolták a “komoly testedzést”, a harcban hasznos ijászatot  és vívást. Franciaországban viszont ugyancsak a XIV. században azért próbálták korlátozni az uralkodók a soule nevű játékot, mert a “meccsek” végkimerülésig, sebesülésig folytak. Kétszáz évvel később mégis feljegyeztek egy olyan párizsi találkozót, amelyen maga II. Henrik király is résztvett és csapata győzelmét kora legnagyobb költőjének, Pierre de Ronsard-nak köszönhette. A firenzei reneszánsz korban már calciónak  hívták azt a látványos játékot, amelyet két 17 fős csapat vívott. Az akkori formációkban 5 támadó, 3 középpályás, 4 fedezet és 5 védő játszott. De még a nomád berbereknél is találtak hasonló játékot, a kurát,  amelyet a száraz évszakban játszottak a gonosz szellemek elűzésére.

Az újkorban ismét Anglia vitte a főszerepet: a hurlinget  és a goalt  a XIX. században elsősorban iskolákban kezdték űzni elkerített pályán – ezekből alakult ki végül a mai rögbi és a futball. Kezdetben még egyaránt lehetett kézzel és lábban vinni a labdát, aztán 1823-ban William Webb Ellis leválasztotta a rugby-t (iskolája neve után) a dribbling game-ről, amelynek első központjai olyan patinás kollégiumok voltak, mint Eton vagy Winchester. E játék hívei hozták létre 1863-ban az angol labdarúgó szövetséget, a Football Association-t. Az első angol bajnoki mérkőzést 1872-ben játszották. Angolok terjesztették el a játékot Európában, szinte mindenütt, játékosok, edzők szerződtek a kontinensre, hogy beindítsák a bajnokságokat. Magyarországon 1901-ben indult be a modern pontvadászat, – első bajnokunk a BTC volt – bár a nagyobb egyesületek (UTE, MTK, Ferencváros) már korábban kialakították a maguk futballszakosztályait.

A tanítómesterektõl a világverõkig

Anglia mutatott tehát utat, mégsem játszott sokáig komoly szerepet a világ labdarúgásában, amely már az 1908-as londoni olimpián bekerült a hivatalos programba. Sőt, 1929-ben, a francia Jules Rimet és Henri Delaunay kezdeményezésére  a FIFA az 1904-ben Zürichben megalapított Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, barcelonai kongresszusán elfogadta a négyévenkénti világbajnokságok tervét.

Az első vb-t Uruguay-ban rendezték meg,  és a hazaiak  nyerték el első ízben a Rimet-kupát. A 30-as években azonban már több aranycsapat is kialakult kontinensünkön: a kétszeres világbajnok olasz gárda (1934, 1938), Meazzával, Combival, Schiavióval, majd Piolával, Fonival, a magyar válogatott, olyan csillagokkal, mint Toldi, Sárosi dr. Lázár, (1938-ban éppen az olaszoktól kaptak ki a párizsi vb-döntőben), de Wunder­man­schaft­nak, azaz csodacsapatnak emlegették a Sesta, Sindelar fémjelezte osztrák gárdát is.

A II. világháború után új erőviszonyok alakultak ki. Újra főszerep jutott a magyaroknak – ez volt a mi igazi Aranycsapatunk, a Puskás, Bozsik, Kocsis, Czibor, Hidegkuti-féle 11, amely három és fél éves veretlenségét vesztette el az 1954-es vb berni döntőjében az új foci-nagyhatalommal, a Rahn, Morlock, Fritz Walter vezette NSZK-val szemben. De előtte 1953 november 25-én Londonban, a Wembley-ben első ízben győzte le az angolokat hazai pályán! Uruguay 1950-ben ismételt, de a döntőben a jövő legpazarabb futballnemzetét kellett legyőzniük: Braziliát. Az arany-zöld mezeseknek 8 évet kellett várniuk a győzelemre. 1958-ban Svédországban, 1962-ben Chilében, 1970-ben Mexikóban végeztek az élen. Mindhárom győzelem részese volt Edson Arantes Do Nascimento, azaz Pelé. A harmadik győzelemmel végleg elnyerték a Rimet Kupát, amelyet azóta Világ Kupának, a 80-as évek óta FIFA-kupának neveznek. A brazilok sorozatát csak az angolok tudták megtörni 1966-ban, otthon rendezett vb-jükön, olyan világklasszisok révén, mint Banks, a két Charlton, Hurst, Moore. (Ezen a sorozaton éppen a magyarok ütötték el a továbbjutástól a címvédőket, Farkas, Albert, Bene pazar játékával). De az 50-es évek válogatottjai közül örökre emlékezetes marad az 1958-as vb ezüst és bronzérmese: a svédek Hamrinnal, Skoglunddal és a franciák Ko­pá­val, Piantonival és Fontaine-nel, aki máig tartja az egy vb-n elért 13 gólos rekordot.

1960-tól először Henri Delaunay-kupa néven rendezték meg az európai nemzetek kupáját, a későbbi Európa-bajnokságot. Az első EB-győztes a Szovjetunió volt, négy évvel később a spanyolok, majd az olaszok diadalmaskodtak. A 70-es évek első felében háttérbe szorultak a latin-amerikaiak, és az NSZK lett a fő focinagyhatalom. Az a gárda, amely már 1966-ban vb-második, 1970-ben harmadik lett, 1972-ben megnyerte az Európa-bajnokságot, 1974-ben pedig  a világbajnokságot. Két évvel később pedig csak 11-esekkel szenvedett vereséget az EB-döntőben a csehszlovákoktól. Ez a csapat volt az a “Nationalelf”, amelyben Maier, Beckenbauer, Overath, Müller játszott. A másik nagy európai együttes balszerencséje ez éppen a német volt, hiszen ha nem vele kerül össze Cruyff, Haan, Neeskens holland válogatottja, alighanem ők a világbajnokok. A nagy holland klubsikerek után a nemzeti csapatnak nem sikerült feltennie az í-re a pontot, sem 1974-ben, sem pedig 1978-ban, amikor újra döntőt játszhattak – csak éppen a minden erővel támogatott Argentína otthonában. A fél világ rokonszenvezett még ezekben az években a lengyel válogatottal, amelynek gólerős játékát olyan csatárok jegyezték, mint Lato, Szarmach, Gadocha és a karmester Deyna.

A következő évtizedben is az NSZK volt a legstabilabb, hiszen háromszor játszottak vb-döntőt – 1982, 1986, 1990 – igaz, csak egyszer nyertek, az utóbbin. Az olaszok sok-sok éves hányattatás után 1982-ben Madridban, harmadik világbajnoki címüket is begyűjtötték 1986-ban Mexikóban, az argentínok bizonyították be, hogy nem csak hazai pályán tudnak nyerni – ez már Maradona korszaka. A Rummenigge irányította németek nyerték az 1980-as EB-t is, de 1988-ban otthonukban kapták vissza a kölcsönt a hollandoktól, akiknél akkor már a csodatrió, Van Basten, Rijkaard és Gullit játszott. 1984 a franciák nagy éve volt, és különösen Platinié: EB-győztes és EB-gólkirály lett. A vb-ken azonban nem volt szerencséjük a galloknak: 1982-ben az NSZK-tól kaptak ki 11-esekkel a vb-elődöntőben, 1986-ban pedig a braziloktól, ugyancsak büntetőkkel a legjobb 4 közé jutásért vívott meccsen. A braziloknak látszólag mindkét vb-n álomcsapatuk volt – Socrates, Eder, Falcao, Zico, Cerezo – de vagy a góllövés nem ment a döntő pillanatban, vagy nem volt stabil, megbizható kapusuk. Az említetteknél gyengébb képességű csapat nyerte meg Brazilia negyedik világbajnoki címét 1994-ben Amerikában, – soraiban Dungával, Zinhóval, Roma­rióval, Bebetóval – a vb-k történetében először 11-esekkel az olaszok ellen. De ezen a vb-n már körvonalazódtak új nagy csapatok: a megfiatalodott argentín együttes, az erős bolgárok, valamint az egyre jobban előretörő Afrika képviseletében Ni­gé­ria.

Világbajnokok, Európa-bajnokok

A FIFA által életre hívott, kontinensek közötti vetélkedés kezdetben még az utazások megoldásának függvénye volt, és csak nevében számított világbajnokságnak. Dél-Amerika és Európa után azonban már 1938-ban bekapcsolódott Ázsia, az 5o-es években a selejtezök bevezetésével vált a torna teljesen világméretűvé. Napjainkban több, mint százötven ország vesz részt önálló csapattal a sorozatokban. A selejtezők általában a döntő szakasz előtt két évvel kezdődnek meg, regionális csoportokban. Egy-egy csoportból egy, Európában és Dél-Amerikában esetenként két csapat jut tovább.

1930. Uruguay : 13 csapat. A döntőben: Uruguay-Argentína 4-2.

1934.   Olaszország. 16 csapat. A Mussolini-rezsim nagy propaganda-fesztiválja volt a II. világbajnokság, amelyet Rómában rendeztek meg. A döntőben: Olaszország-Csehszlovákia 2-1, Schiavio a hosszabbításban lőtte be a győztes olasz gólt.

1938.    Franciaország. A döntőben: Olaszország-Magyarország 4-2. Azóta is vitatják, miért kellett kihagyni a magyar csapatból Toldi Gézát...

1950. Brazilia.  13 résztvevő. A döntőben Uruguay-Brazilia 2-1.  Rio De Janeiróban a Maracanában 200 ezer néző borult gyászba, amikor a befejezés előtt 7 perccel az uruguay-i Ghigghia belőtte a győztes gólt a hazaiak hálójába. A meccset tömeges öngyilkossági hullám követte.

1954. Svájc. 16 csapattal. A döntőben: NSZK-Magyarország 3-2. Az abszolút esélyes magyar csapat 2-0-ról vesztette el a finálét. Máig nem tisztázott: miért nem játszott Budai, és mi történt a szünetben a II. félidőre teljesen felajzott németekkel?

1958.    Svédország. A döntőben: Brazilia-Svédország 5-2. A brazil menetelés kezdete.  Pelé 18 évesen minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

1962. Chile. A döntőben: Brazilia-Csehszlovákia 3-1. Pelé sérült, a csehszlovákok vezetnek, de aztán két cseh kapushiba után helyreáll a papirforma.

1966. Anglia. A döntőben: Anglia-NSZK 4-2. A németek a 90 percben lesgyanúsan egyenlítenek, majd Dienst játékvezető a hosszabbításban megadja Hurst-nek a felső lécről levágódó labdáját. A magyarok a 8-ig jutnak, de szépségdíjas meccsen verik ki a címvédő brazilokat.

1970. Mexikó. A döntőben: Brazilia-Olaszország 4-1. A dél-amerikaiak álomfocival verik meg az NSZK elleni 120 perces drámai csatától teljesen kimerült olaszokat.

1974. NSZK. A döntőben: NSZK-Hollandia 2-1. A hazaiak a könnyebb ágon jutnak be, míg a hollandoknak a fináléig Argentínát,Braziliát és az NDK-t kell legyűrniük. Egy-egy 11-es mindkét oldalon, aztán Gerd Müller találkozik a labdával...

1978.    Argentína. A döntőben: Argentína-Hollandia 3-1. A kék-fehér csíkosok, némi bírói segédlettel, meccs-manipulációval (6-0-ás győzelem Peru ellen) jutnak a döntőbe és hosszabbításban legitimizálják Videla tábornok katonai juntáját. A hollandokat csak egy kapufa választja el a világbajnoki címtől a 90. percben.

1982.    Spanyolország. 24 csapat. A döntőben Olaszország- NSZK 3-1. A pocsékul kezdő azzurrik fokozatosan lendülnek bele, a németek pedig úgy járnak, mint 12 évvel korábban az olaszok. Túl sokat kivesz belőlük a franciák elleni 120-es elődöntő.

1986. Mexikó. A döntőben Argentína-NSZK 3-2. Kétszer egyenlítenek a németek, de ez is kevés a legtöbb esélyessel induló vb-n. Maradona csúcspontja. Magyarok mélypontja 0-6 a Szovjetunió ellen.

1990.    Olaszország. A döntőben NSZK-Argentína 1-0. Brehme 11-ese jelenti az üdvösséget minden idők legunalmasabb vb-döntőjén.

1994. Egyesült Államok. A döntőben Brazilia-Olaszország 0-0, 11-esekkel Brazilia nyer. Három pont egy győzelemért, több is a gól, élesebbek a küzdelmek. A brazilok nem azért lesznek világbajnokok, mert a legjobbak, hanem mert a legegyenletesebb teljesítményt nyújtják. De mögöttük nagy a tolongás: a svédek, a legnagyobb meglepetést okozó bolgárok, a nigériaiak, a spanyolok, a hollandok, az oroszok, a németek, a svájciak, sőt, helyenként a dél-koreaiak és a szaúdiak játéka azt mutatja: sokpólusú lett a focivilág. (0-0)

Göbölyös N. László [Változó Világ 2.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010