Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A postások régen és ma is büszkén vállalták illetve vállalják, hogy a közvélemény egy nagy családnak tekintse őket. Ehhez hozzájárult az a körülmény, hogy a postamesterek időben felismerték azokat a gondokat és nehézségeket, melyeket az önállóság – az osztrák postától való elszakadás – okozott, és az egyesületi élet előnyeit kihasználva, egyesületbe tömörültek. Ezt látva a posta más területein dolgozó kincstári és nem kincstári postaalkalmazottak is éltek ezzel a lehetőséggel. A XIX. század végén, a XX. század elején sorra alakultak meg a különböző postai szak- és rangszerinti egyesületek. Külön egyesülete volt az altiszteknek és tiszteknek, a jogászoknak és a mérnököknek, a postaüzemi és műszaki üzemi tisztviselőknek, a számvevőségi tisztviselőknek, valamint a nőknek és a nyugdíjasoknak. Rangra és nemre való tekintet nélkül a postaalkalmazottak önálló, a többitől elkülönülő egyesületeket is fenntartottak.

A létrejött egyesületek mindaddig egymástól elszigetelten működtek, míg egy jó szervezőkészséggel rendelkező postahivatali igazgató, Földessy János felvetette az egyesületek közötti együttműködés gondolatát. Javaslatára 1919-ben megalakult a Magyar Posta és Távírda Egyesületek Központi Bizottsága. A belépést nem tették kötelezővé valamennyi, akkor már létező postás egyesület számára, ezért sem a központi bizottságnak, sem a később a szövetségnek nem volt tagja valamennyi postai egyesület. Annak ellenére, hogy szövetségen belüli és kívüli egyesületek nevüket és annak írásmódját gyakran változtatták, mégis hűek maradtak az alapszabályukban rögzített feladataikhoz, ezért nevük a változtatások ellenére is pontosan tükrözte helyüket a postai egyesületek között.

A postai egyesületek szélesebb körű meg- és elismertetése céljából a központi bizottság működésének második évében belépett a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetségébe, és ott mint Postás Csoport a közszolgálati alkalmazottak érdekképviseleteivel együtt igyekezett a postások népes családjának érdekeit képviselni. A szövetségben működő más egyesületekhez hasonlóan a postásegyesületek központi bizottsága is rádöbbentette tagjait az önsegélyezés fontosságára. Arra az egyszerű tényre, hogy jobb gazdasági és szociális eredményt lehet elérni, ha az egyesületek nem egymástól elszigetelten gyűjtik össze a támogatásra szánt pénzösszeget, hanem ez központilag történik. A postásegyesületek megállapodásainak eredményeként a postaszemélyzet jutalékának 3%-át segélyezés céljaira fizette be. A befolyt összeg egyharmadát pénzsegélyezésre, másik harmadát temetkezési segélyekre, a maradék harmadát pedig jóléti intézmények megvásárlására és fenntartására fordították. 1935-ben a Magyar Posta és Távírda Egyesületek Központi Bizottsága felvette a Postás Kari Egyesületek Szövetsége nevet, és mint a m. kir. posta tényleges és nyugdíjas személyzetének érdekképviseleti szerve működött tovább. Az új névvel működő szövetség továbbra is meg szerette volna tartani a postástársadalom egységét, valamint a nyilvánosság előtt képviselni a különböző postai egyesületek érdekeit. A szövetséghez tartozó egyesületek kezdeményezésére – a legkülönbözőbb témákban – az illetékes hatóságok előtt képviselte őket. Segítette a postaszemélyzetet azzal, hogy a hozzá beérkezett panaszokat kivizsgálta, az előidéző okokat feltárta és azokra megoldásokat dolgozott ki. Pártolta és fejlesztette a posta kulturális és jóléti intézményeit. 1938 januárjában létrehozták az Összetartás serleget, amelyet minden évben sorshúzás útján más-más kari egyesületnek adtak át, amely azt egy évig büszkén őrizte. A serleg ünnepélyes átadására pedig a Benczúr utcai székházban társas vacsora keretében került sor .

Postás Kari Egyesületek Szövetségének tagegyesületei

A m. kir. Postamesterek és Postamesteri Alkalmazottak Országos Egyesülete

Magyar- és Erdélyország postamesterei – Joanovich Györgynek, a jómódú bajai postamesternek ötlete alapján – 1867 nyarán Baján összegyűltek és megalapították jóléti intézményüket, az első postás Segélyző és Nyugdíjegyesületet. Az ország különböző részein a fővárostól különböző távolságban, egymástól és elszigetelten élő, de azonos problémákkal küzdő postások részére nagy fontossággal bíró egyesület létrehozását az akkori országos postafőigazgató, Gervay Mihály is támogatta.

Érdekesen alakult a magyar posta első egyesületének sorsa a kezdetektől az egyesület 1947. évi hivatalos megszűnéséig. A megalakuláskor a legfontosabb feladat az egyleti tagok, azok özvegyeinek és árváinak a pénz- és természetbeni segélyezése volt. Az önhibáján kívül elszegényedett, valamint a beteg postamesterek anyagi helyzetének javítása is kezdettől szerepelt az egyesület elképzelései között. Ez az alaptevékenység az évek során kiegészült és módosult, mert rendkívüli sorscsapás esetén a segélyen túl a kárt szenvedett tagok részére előnyös kamatfizetés mellett személyi hitelt vagy jelzáloggal biztosított kölcsönöket is folyósítottak.

1885-től, a nem kincstári személyzet közül azok a postamesterek és postamesteri alkalmazottak, akik beléptek az egyesületbe, a kincstári személyzethez hasonlóan nyugdíjat kaptak. E rendelet hatálybalépése eredményezte azt, hogy 1906-ban az egyesület két önálló részre oszlott: megalakult a Magyar Posta Állami Személyzetének Segélyző és Nyugdíjpótló Egyesülete, valamint a Magyar Királyi Postamesterek és Kiadók Segélyező és Nyugdíjegyesülete. Az egyesület hosszú fennállása alatt – néhány évvel a megszűnés előtti időig – nem rendelkezett önálló székházzal, hanem különböző nagyobb budapesti postahivatalokban, illetve más egyesületekkel közös épületben működött. A Böszörményi út 24. alatti, Rumszauer György építész tervezte első önálló egyesületi székházat csak az 1940-es évek elejére sikerült megépíttetni és az egyesületi tagoknak átadni. A székház földszintjén a Postamesterek Otthona volt, ahol 12 postamesternő kapott teljes ellátást. Az otthon lakóinak hálószobájukon kívül volt egy szép közös társalgójuk és ebédlőtermük is. Az épület második emeletén helyezték el a fürdőszobás vendégszobákat. A III. és a IV. emelet a kollégiumé volt. A kollégiumi szobákban a főváros felsőbb iskoláiban tanuló postás gyermekek – akiknek valamelyik szülője postamester volt – kaptak elhelyezést. Itt szálltak meg a postai szakoktatásban résztvevő vidéki hallgatók is. Az egyesület a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva felvette A Magyar Királyi Postamesterek és Postamesteri Alkalmazottak Országos Önsegélyző és Nyugdíjegyesülete nevet, mivel e név pontosabban tükrözte az egyesület akkori működési területeit. Az egyesületi tagok különböző támogatásai után a tagdíjakból megmaradt pénzösszegeket házvásárlásokba és házépítésekbe fektették. A jelentős vagyonnal rendelkező egyesületnek 1943-ban Budapesten 6 bérháza volt.

A Magyar Postaaltisztek Országos Egyesülete

A postaaltisztek egyesülete a postások második legnagyobb létszámú egyesületeként a századfordulón jött létre. Ekkorra Budapest és a nagyvárosok lakossága jelentősen megnőtt, és egyre többen vették igénybe a posta különböző szolgáltatásait. A postaszemélyzet létszáma azonban nem emelkedett a forgalomnak megfelelően. A legtöbb és legnehezebb feladat a budapesti kézbesítőkre hárult. A fővárosi kézbesítők munkáját nemcsak az nehezítette, hogy egyre több helyre kellett kézbesíteniük, hanem az is, hogy a fejlődésnek indult fővárosban sorra épültek az új, több szintes épületek, és a földszintes lakásokhoz szokott postásoknak sok-sok lépcsőt kellett naponta megjárni. A nehezedő munka és az egyre romló életszínvonal, vagyis a baj összehozta a kézbesítőket. Az 1890-es évek elejére a posta altiszti és szolga személyzete rájött arra az alapigazságra, hogy egységben az erő. Tudták, hogy ha nagy változtatásokra nem is képesek, de összefogással, jó szóval, szeretettel, egymás iránti megértéssel és szükség esetén némi pénzzel segíthetik egymást. 1894-ben a pesti oldalon lévő Piros alma nevű kisvendéglőben néhány altiszt fehér asztal melletti beszélgetéseinek, együttlétének eredményeként megalakult az altiszti kar első egyesülete: A budapesti emberbarát asztaltársaság. Az asztaltársaság alapvető célja jótékonykodás volt. A kör megbetegedett tagjait meglátogatták, segítették. A társaság tagjának elhalálozása esetén özvegyét pénzzel segélyezték. Az elhalt tag vagy családtagjának temetésén testületileg, zászlóval és dalárdával vettek részt, így adva meg az elhunytnak járó végtisztességet. A segélyezésekhez szükséges pénzt a belépési és havi tagsági díjakból, valamint a büntetésekből szedték össze. Annak a tagnak, aki az összejöveteleken idegen szavakat vagy kifejezést használt, avagy nem jelent meg a rendezvényeken, pénzbírságot kellett fizetnie. A társas összejövetelek és mulatságok jövedelme is az egyesületi pénztárba került.

Az asztaltársaságot a posta történetében addig egyedülálló esemény, a „nagy postás sztrájk” kovácsolta igazi egyesületté.

1895 nyarának egyik vasárnapján a „Piros almában” az asztaltársaság elhatározta, hogy a szolgálat teljesítése közbeni indokolatlan folytonos pénzbüntetések korlátozása érdekében, a reggel öt órától este 10 óráig tartó hétköznapi és vasárnapi munka, a számukra rendeletileg meghatározott szabadságok benntartása, az embertelen bánásmód ellen, továbbá a mellükre akasztott számozott pléhtábla levételéért, valamint élet- és munkakörülményeik javítására kérvényt nyújtanak be a miniszterhez.

Az altisztek küldöttséget a miniszter helyett, Heim Péter főigazgató fogadta, aki nemcsak ridegen elutasította a kérvényben megfogalmazott pontok teljesítését, hanem azonnal úgy intézkedett, hogy a küldöttség tagjait büntetésül vidékre helyezzék. Erre az átköltözködésre a családos embereknek összesen 3 napot adott.

A sikertelen tárgyalás estéjére, az akkor már 2 éve működő altiszti egylet gyűlést hívott össze a Damjanich utcai népkertbe, ahol hosszasan tartó tanácskozás után úgy döntöttek, hogy kivonulnak a Szúnyog-szigetre, és ott folytatják az egymás közötti megbeszélést. A 800–900 főből álló tömeg csendben vonult keresztül a városon. Amikor az Újpesti út végén lévő úgynevezett Árok-hídhoz értek, hirtelen a híd mögül mintegy 30 lovas rendőr állta útjukat, akik az eredménytelen felszólítás után közéjük vágtattak. Néhány embert úgy megkardlapoztak, hogy társaik csak később merték őket magukhoz vonszolni. Ezt követően a visszavonuló tömeg elhatározta, hogy a minisztériumból hozott választ nem veszi tudomásul és a munkát szünetelteti. A kora hajnali órákban a pesti hévvel kisebb csoportokban mentek a sztrájkoló altisztek Budapest város határán túl, a határkő közvetlen közelében lévő nagyiccei vendéglőbe, amelynek kerthelyiségében a több száz sztrájkoló a Drehertől kapott sör és a Brezlmayer pékmester által küldött pékáru mellett várta az események alakulását. A legfelsőbb kormánykörök hamarosan megelégelték, hogy a sztrájk következtében a budapesti postai forgalom szünetelt. Bécsből maga Ferenc József is érdeklődött a sztrájk állásáról és a kereskedelmi minisztert utasította annak megszüntetésére. A sztrájkolóknak kilátásba helyezték a fizetésemelést, a bánásmódban valamint a szolgálati idő lerövidítésében pedig komoly változtatásokra tettek ígéretet.

A sztrájk befejezése után Heim Pétert nyugdíjazták. A budapesti kerület postaigazgatóját, rangját meghagyva Kolozsvárra helyezték. Új igazgatóvá a sztrájkolókkal kapcsolatot tartó és a posta vezetőségének ígéreteit közvetítő Demény Károlyt nevezték ki, aki oly ügyesen és gyorsan hajtotta végre a módosításokra vonatkozó feladatokat, hogy az altisztek és szolgák emberbaráti köre felkérte egyesületük védnökének.

A hajdani asztaltársaság a századfordulóra a vidéki szakosztályokkal országos egyesületté bővült, és felvette a Posta és távírda altisztek és szolgák országos egyesülete nevet, majd megjelentette lapját, a Postakürtöt. A Városliget szomszédságában, a Bálint utcában – a mai Cházár András utca 13. szám alatt – az 1900-as évek elején felépíttette kétszintes székházát. A postaaltisztek és szolgák pénzéből felépült központi épületet 1948-ban, a korábbi egyesületi feladatokat átvéve a Magyar Postások Országos Szabad Szakszervezete vette tulajdonába. Ekkor vágták ki a régi épület előtt lévő gesztenyefákat, helyükre az 50-es évek építészeti stílusában megtervezett kiegészítő épületszárny épült, amely napjainkban a Postás Szakszervezet és MATÁV Szakszervezet megosztott székháza.

Rákóczi Margit [Változó Világ 43.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010