Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Az érték-, illetve a célracionális etika összeegyeztethetőségéről a gazdasági szereplők döntéshozatalában

Témák: etika, gazdaság, gazdaságetika, döntéshozatal, racionalitás, politika, erkölcs

A közgazdaságtan uralkodó paradigmájának, a neoklasszikus iskolának alapföltevései szerint az ember racionálisan gondolkodó és önző (1) egyén, aki döntéseiben arra törekszik, hogy az általa elérhető hasznosságot maximalizálja. Ezek a feltételezések - társulva azzal a kijelentéssel, hogy a "közgazdaságtudomány értéksemleges diszciplína" -, ideológiai alapot teremtettek ahhoz a történelmi folyamathoz, amelynek eredménye a rohamtempójú technikai fejlődés, az egyre nagyobb mértékű termelés és fogyasztás, az egyéni szabadság kiteljesedése és az ember természet fölötti uralmának kiterjedése. Jogos azonban a kérdés: mindezért milyen árat kellett fizetnie az emberiségnek? (Fromm [1994]) A technikai eszközök nemcsak kényelmesebbé teszik az életet, de óriási veszélyeket is hordoznak (lásd atomfegyverek, környezetpusztítás, géntechnológia).

Az individualizmus az ember elidegenedését eredményezte mind a természettől, mind embertársaitól, mind önmagától. A fogyasztás istenítése a "fogyasztói társadalom" kategóriájába tartozó országoknál illetve társadalmi csoportoknál a "még többet és még többet fogyasztani" szindrómához, vagy a másik véglethez, a csömörhöz vezetett. A kisemmizetteknél pedig nyomort hozott, valamint azt a törekvést, hogy akár saját ökológiai életfeltételeik elpusztítása árán is, de utolérjék az előbbi csoportot. A természeti környezet fölötti uralomra törekvés egyértelműen kudarcot vallott. Ezt mutatják az ember által okozott ökológiai katasztrófák és a globális környezeti összeomlás fenyegető jelei (a sztratoszferikus ózonréteg ritkulása, a globális éghajlatváltozás veszélye, a biodiverzitás vészes csökkenése és még sorolhatnánk). Úgy tűnik tehát, hogy az emberiség számára az út az értékesebb élethez nem a hedonista, fogyasztáscentrikus, egoista, más szóval a haszonmaximalizáló, racionális, önző individuumok törekvésein keresztül vezet.

A föntiekből következik a humán jellegű válsághoz illetve az ökológiai krízishez vezető ideológia azon kijelentésének hamissága, miszerint az önző önérdekkövetés értéksemleges kategória. Az emberi cselekvést jellemezve mindezeknél jóval többre, sőt, másra van szükségünk. Nevezetesen arra, hogy fölismerjük: gazdasági-technikai-cselekvési szabadságunk nem jogosít föl mindenre; legyünk tekintettel egymásra és környezetünkre; valamint mondjuk ki azt az igazságot, amit eddig is tudtunk: az ember egyszerre kevesebb is és több is, mint amit a neoklasszikus közgazdasági elmélet állít róla. Kevesebb, mert racionalitásának korlátai vannak, és több, mert cselekedeteiben nem pusztán az önzés és a haszonmaximalizálás motiválja. Nemcsak arról van szó, hogy nem kizárólag "neoklasszikus" tényezők motiválják az embert, hanem arról, hogy katasztrófához vezet, ha kizárólag - vagy túlnyomórészt - ezek alapján akarunk cselekedni. Az emberiség boldogabbá válásának (és egyáltalán a fönnmaradásának), ezen belül pedig a hatékony gazdaságnak szükséges feltétele az etikai megfontolások beépítése a döntéshozatalba. Másrészt fontos, hogy a közgazdaságtan is elismerje, hogy diszciplínájának alapfogalmai, kijelentései és posztulátumai éppúgy értékfüggők, mint más tudományok, különösen a társadalomtudományok hasonló kategóriái (Kieser [1995], Zsolnai [1985]).

Dolgozatomban az etikus döntések jelentőségére, valamint az ilyen döntések meghozatalának lehetőségére mutatok rá. A tanulmány fontos következtetése, hogy az erkölcsi megfontolások figyelembevételének egyik módja az lehet, ha szűrőként beépítjük őket a döntési folyamatba, és csak az etikai szempontból elfogadható döntési lehetőségeket tekintjük a választható alternatívák halmazának. A másik fontos mondanivaló szerint az etikai normák erejére utal, hogy az úgynevezett "üzleti etikát" morálfilozófiai fontolgatások nélkül, pusztán hasznossági szempontok alapján is sok gazdasági szereplő teszi magáévá. A harmadik lényeges kijelentésem szerint ez a puszta hasznossági szempontokra épülő "etikus" magatartás kevés ahhoz, hogy szilárd erkölcsi alapot képezzen, mert ehhez az embernek transzcendens gyökerekre van szüksége.

Az etika és a racionalitás kapcsolatának néhány szempontja

"Az etika a helyes életről, vagyis a helyes cselekedetről és a helyes magatartásról szóló tanítás" (Kindler-Zsolnai [1993], 89. old.). Noha képesek vagyunk effajta definíciókat megadni, a fogalmat - éppúgy, mint bármely más fogalmat - sohasem tudjuk a maga teljességében megragadni. Az etika mibenlétét sokan sokféleképpen értelmezik. Jelen dolgozat szempontjából elegendő az etika intuitív megfogalmazását elfogadnunk. Eszerint az etika körébe - többek között - olyan fogalmak tartoznak, mint a szavahihetőség, az igazságosság, a bizalom, a hűség vagy a méltányosság, és e tényezők több szálon kapcsolódnak a gazdasági (vagy bármilyen egyéb jellegű) döntésekhez. Az egyik ilyen szál a döntések racionalitása, a másik pedig a különböző racionalitásokra épülő etikák (deontológiai, illetve következményetika) léte. A továbbiakban ezekkel a szálakkal foglalkozunk.

Érték- versus célracionalitás

A racionalitás egyik alapvető fontosságú tipologizálását Max Weber végezte el. Weber a társadalmi cselekvés mozgatórugóit keresve a következő tényezőkre mutatott rá: "Minden egyéb cselekvéshez hasonlóan a társadalmi cselekvés lehet 1. célracionális: ekkor a cselekvést az határozza meg, hogy a cselekvő milyen viselkedést vár a külvilág tárgyaitól és más emberektől, és ezt a várakozást racionálisan kiválasztott és mérlegelt egyéni céljainak sikeres eléréséhez "eszköznek" vagy "feltételnek" használja; 2. értékracionális: a cselekvést valamilyen magatartás etikai, esztétikai, vallásos vagy bármi néven nevezendő ön-értékébe vetett hit határozza meg, a sikertől függetlenül; 3. affektív: különösképpen emocionális, a cselekvést tényleges affektusok és érzelmi állapotok, 4. tradicionális, a meggyökeresedett szokások határozzák meg." (Weber [1967], 55. old.)

Noha - amint azt Weber meg is jegyzi - ezek a motivációtípusok nem jelentenek teljes körű fölsorolást, továbbá elkülönülten, keveredés nélkül szinte sohasem fordulnak elő, arra nagyon is alkalmasak, hogy rávilágítsanak az emberi cselekvés motivációjának többdimenziós voltára és etikai tartalmára, ami többé-kevésbé körülírható. Az etikai tartalom létezése miatt képzelhető el olyan helyzet, amelyben a döntéshozó értékracionálisan cselekszik, vagyis úgy, hogy "az előrelátható következményekre való tekintet nélkül azt teszi, amit a kötelesség, a méltóság ... vagy bármiféle "ügy" fontossága parancsol neki" (Weber [1967], 56. old.). Mi itt csak az értékracionalitás etikai összetevőivel foglalkozunk, de kapcsolódási pontjai az esztétikai és egyéb szempontokkal is könnyen megtalálhatók.

Az értékracionalitás közgazdasági "ellentettje" a célracionalitás, amely megegyezik a hagyományos értelemben vett közgazdasági racionalitással (lásd a költség-haszon elemzést). Erről Weber így ír: "célracionálisan cselekszik az, aki cselekvését célok, eszközök és mellékkövetkezmények szerint irányítja s emellett racionálisan egybeveti az eszközöket a célokkal" (Weber [1967], 56. old.). Weber a kétféle racionalitást szembeállította, és kijelentette, hogy nincs közös nevezőjük: a "célracionalitás álláspontjáról nézve ... az értékracionalitás minden esetben irracionális, és pedig annál inkább, minél inkább abszolút érték rangjára emeli azt az értéket, amelyhez a cselekvés igazodik. Minél öncélúbbnak fogja fel a cselekvő az abszolút értéket (a tiszta érzést, a szépséget, az abszolút jóságot vagy a kötelességtudást), annál kevesebbet törődik a cselekvés következményeivel." (Weber [1967], 57. old.)

Valójában azonban a kétféle racionalitás összekapcsolható, s ezt maga Weber is elismeri. Eszerint döntésünknek nem kell a kétféle racionalitásnak egyidejűleg megfelelnie, hanem elég, ha a döntés megfelelő fázisaiban csak az egyik fajta racionalitáskritérium kielégítésére törekszünk. (2)

Racionalitásunk korlátozott

Jelentős döntések meghozatalakor elégtelen a puszta célracionalitásra való törekvés. Egyrészt nem is létezik tökéletes célracionalitás, másrészt pedig még a tökéletes célracionalitás sem lenne elegendő a minden (értsd: hasznossági, erkölcsi, esztétikai) szempontból helyes döntés meghozatalához.

A racionalitás viszonylagos fogalom: mindig csak egy adott normatív döntéselméleti modellhez viszonyítva lehet azt állítani, hogy egy döntéshozó racionális (azaz megfelel a modell racionalitási kritériumainak), avagy sem (Kindler [1991]). Mindazonáltal - anélkül hogy a részletekbe bocsátkoznánk - mindenképpen elmondható, hogy a racionális közgazdasági döntéshozatalkor teljesülnie kell(ene) a következő föltételeknek:

(I) a célok és szándékok tisztázottak;

(II) az alternatívák és következmények gondosan föltérképezettek;

(III) higgadt, körültekintő mérlegelés;

(IV) a döntés figyelmes megvalósítása (Zsolnai [1989], 36-37. old.).

A tökéletes racionalitásról Herbert Simon óta tudják a közgazdászok, hogy nem létezik (jóllehet az emberrel foglalkozó más tudományágak számára ez már jóval korábbról ismert volt). A korlátozott racionalitás fogalma viszont, ha nem is minden irányzatban, de eléggé elterjedt mára a közgazdaságtanban. A korlátozott racionalitás elmélete az ember kognitív korlátait hangsúlyozza, azt, hogy a döntés során nem tudjuk az összes releváns információt megszerezni; vagy ha meg is szereznénk, az agyunk nem lenne képes azt földolgozni; illetve képtelenek vagyunk a helyes döntési alternatíva megtalálására és megvalósítására; valamint, hogy a döntések során az optimalizálás lehetetlen, ehelyett az emberek kielégítő döntésre (az első "útjukba eső" jó megoldásra) törekednek. Etikai szempontból a korlátozott racionalitás felismerése azért nagyon jelentős, mert megnyithatja az utat a felelős döntéshozatal előtt. Ha tudatában vagyunk racionalitásunk korlátaival, az két dolgot jelent: tudjuk, hogy lehetetlen fölkutatnunk a minden szempontból optimális megoldást; továbbá elismerjük, hogy képtelenek vagyunk előre látni a döntéseink összes következményét. Ebben az esetben legalább esély van arra, hogy tudatosítsuk magunkban mindenhatóságunk hiányát. Mindez erkölcsileg felelős döntéshozatalra int, hogy ne veszélyeztessük fölöslegesen se önmagunkat, se embertársainkat, se pedig természeti környezetünket (aminek károsítása egyébként visszahat az emberek jólétére is). Ekkor szerepet kell kapnia az etikai szempontú mérlegelésnek, vagyis a minimális erkölcsi követelményeket kielégítő alternatívák számbavételének.

Deontológia versus következményetika

Visszatérve a Weber-féle racionalitáskategóriákhoz, ezek valójában kétféle etikai szélsőség megfogalmazását jelentik: a deontológiai, illetve a következmény alapú etikáét. (3) A deontológia szó a görög deon főnév ("az, ami kötelező, szükséges, helyes"), illetve az abból képzett határozóból (deontos: "ahogy lennie kell") származik, és jelentése gyakorlatilag megegyezik a weberi, "az ügy fontosságát" hangsúlyozó értékracionalitással. Egy deontologikus beállítottságú döntéshozó például kijelentheti, hogy a következményekre való tekintet nélkül garantálni akar bizonyos jogokat vagy a jólét egy bizonyos szintjét a társadalom minden tagja számára, továbbá, hogy a természeti környezetnek is vannak bizonyos jogai, amelyeket az ember nem tiporhat sárba. Az ilyen ember belátja, hogy még a fizikailag/technikailag végrehajtható emberi cselekvésnek is erkölcsi korlátai vannak. Ha a döntéshozók ilyen alapra helyezkednének, ez a legtöbb esetben megakadályozná olyan döntési alternatívák kiválasztását, amelyek rövid távon könnyű és gyors eredménnyel kecsegtetnek, de tovagyűrűző vagy időben késleltetett hatásaik miatt hosszú távon komoly károkat és erkölcsi problémákat okoznak. Ha például a tudomány eszközeit nem haditechnikai célokra használnák föl, vagy ha a génmanipulációknak a tudóstársadalom etikai alapon határt szabna, akkor nem kellene az emberi faj kollektív öngyilkosságától tartanunk, illetve azon töprengenünk, hogy az ember és az állat génjeinek ötvözeteként létrehozott lényt az ebédlőasztalunkhoz ültessük-e avagy az állatkert rácsa mögé, netán új mérgeket próbáljunk ki rajta.

A következményalapú etika - a deontológiaival ellentétben - azt hirdeti, hogy döntéseink következményeit ismerjük (ha nem is 100%-os mértékben), és a döntés egyetlen kritériuma a várható eredmények kedvező és/vagy megvalósítható mivolta. (A "vagy"-ot azért emeltük ki, mert esetenként még a döntés kedvező kimenetele sem szempont. Ez történik például amikor a "Ha technikailag meg tudjuk csinálni, csináljuk meg!" elvet vallók létrehoznak egy új eszközt vagy eljárást, amely alkalmasint tömegpusztító hatásúvá lesz.)

Mind a deontológiai, mind a következményetikai fölfogásnak megvan a maga előnye: az előbbi a döntés felelősségét hangsúlyozza, az utóbbi a cél elérésének hatékonyságát. Azonban hátrányaik sem elhanyagolhatók: a deontológiai álláspont követője alkalmasint elrugaszkodhat a valóságtól, s az ideák világában találhatja magát, ami együtt járhat a hatékonyság követelményének teljes elvetésével. A következményetika veszélyei a korlátozott racionalitásból fakadnak: nem ismerhetjük tetteink összes következményét; "csőlátással" csak bizonyos részcélokra vagy rövidtávú tényezőkre összpontosítunk, miközben nem vesszük észre a nagyobb összefüggéseket; illetve szilárd értékalapon nyugvó választás helyett napi politikai szempontok alapján hozunk "szélkakas jellegű" döntést. Jól példázza mindezt a bős-nagymarosi vízlépcső beruházás megkezdéséről szóló kormányhatározat, amelyben az összes említett negatívum előfordult.

Látható tehát, hogy a deontológiai és a következményetika (más szóval az érték- és a célracionalitás) bizonyos értelemben egymás ellentettjei, pontosabban olyanok, mint az ősi kínai jin-jang szimbólum két fele: ellentétesek, de összetartoznak és kiegészítik egymást (Zsolnai [1989]). Mindkettőre szükség lenne a lehető legjobb döntések meghozatala érdekében - egyéni szinten éppúgy, mint csoportos, szervezeti vagy társadalmi szintű döntéseknél.

Baranyi Árpád [KOVÁSZ, 1997. Tél]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010