Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A jobbágyság

A középkorban a jobbágyak a királynak adót, az egyháznak dézsmát, a földesúrnak kilencedet és ajándékokat adtak, és évente néhány nap robotot végeztek. Jelentős hányaduk elszegényedett zsellérré vált. Egy portán 16 ökörrel művelhető jobbágytelket értettek, azaz 4 négyökrös telkes jobbágy, vagy 12 zsellér képezett egy portát. Ez volt az adóegység, amelyre lakóház és kert került, ezen kívül szántóföld és rét is tartozott a telekhez, az egész, fél, vagy negyed portához arányosan. Nagyságuk 6 és 56 hold között változott. A legelőt nem osztották fel, azt a jobbágyok az urasággal közösen használták. Erdő nem járt a telekhez, makkoltatáshoz például külön megegyezés kellett. Mindezek fejében a jobbágy pénzbeli és természetbeli szolgáltatásokkal tartozott a földesúrnak. A kötelező szolgáltatásokat pedig urbáriumban rögzítették. A terményeken és a boron kívül a természetbeli szolgáltatás a robotmunka-kötelezettség volt. A robotot a jobbágy az uraság földjén végezte, a föld termése a földesúré volt. Közmunkát is kellett végezniük várak, utak, hidak építésénél karbantartásánál. Az egyház tizedet szedett, mégpedig természetben. A tizedszedő a falu bírájánál szállt meg, aki emiatt fel volt mentve a tized kötelezettsége alól. Azoktól a jobbágyoktól, zsellérektől akiknek nem volt 10 kévére való gabonájuk, 12 dinár kereszténységi pénzt szedtek. A földesúrnak kilencedet fizettek, de ez alól a káptalan mint földesúr általában felmentést adott.

Ebszőnynek saját szőlőhegye van - rögzíti a káptalan urbáriuma -, bor- és gabonadézsmát ad. Évi cenzusa 8 forint, kősó fejében 2 forint, és ugyanannyi az ügyész díja is. Régebben a káptalant illette a malom jövedelmének 1/3-a. Tokod, mivel szintén van szőlőhegye, bor- és gabonadézsmát köteles adni. A malom jövedelmének 1/4-része a káptalané, de a malombér fizetése alól felmentették. Közös rétje, legelője, jó erdeje van, és egy egész telek 3 hold szántóföldből áll. Az évi cenzus 73 forint, 3 kősót, vagy 3 forintot és 4 forint ügyészdíjat fizet - írja Villányi. Az említett úrbéri szabályzat szerint az esztergomi káptalan földesúri hatósága a következő helységekre terjed ki: Ebed, Kőhídgyarmat, Libád, Kesztölcz, Epel, Dorog, Nagycsév, Felső- vagy Kiscsév, Nána, Mikófölde, Szalacson és Patolcspuszták, Kis Bény, Dömös, ezenkívül halásztanyák Táton és Ebeden - írják az Esztergom Vármegye monográfia szerzői, és folytatják, hogy az Oláh Miklós érsektől alapított Nagyszombati Szent Istvánról elnevezett papnevelő birtoka Tát, Ebszőny és Tokod falvak.

Az adókivetés alapja a rovás (dica) volt. Egységesen állapították meg a rovás értékét, amelyet időnként változtattak. 1696-ban egy rovás havonként 96 3/4 dénár volt, 6 hónapra 5 forint, 80 féldénár. 6 ökör, vagy 12 gulyaökör képezett egy rovást, továbbá ugyanezzel egyenértékű 12 borjas tehén, vagy 24 meddő; 24 gulyástehén, vagy 12 harmadfű tinó; 24 kettőéves tinó, vagy 6 ló; 60 juh; 60 kecske; 30 disznó; 80 kas méh; 90 mérő (kereszt) búza; 120 mérő árpa; 240 mérő zab; 120 mérő köles; 45 akó bor. Ebben az évben a megyegyűlés a marhahús fontját 5 1/2 dénárban, a birkahúst 6, a borjúhúst 10, a disznóhúst 7, a sör itcéjét 3 dénárban szabta meg. 1696. katonai évben (1696 november 1-től 1697. november 1-jéig) az egész országra 2 millió forint adót vetettek ki. Esztergom megyére ebből 5590 forint esett, és el kellett tartani a megyének még 300 kincstári ökröt 100 legénnyel. Három évvel később változtak ugyan a rovásegységek, de nem nagy mértékben. Összeírták a települések mezőgazdasági vagyonát, és az ott élő jobbágyokat és zselléreket. Eszerint Tokodon 27 jobbágy és zsellér élt, és volt 57 ökör, 56 fejőstehén, 8 meddő tehén, 22 ló, 36 harmadfű tinó, 38 másodfű tinó, 55 egyéves tinó, 3 gulyaökör, 23 disznó, 34 méhkas, 437 búza, 28 árpa, 55 zab és tönköly kereszt, 47 köles, és 156 akó bor. Juh nem volt a faluban.

A nemesség a hadsereg ellátásának minden terhét a jobbágyokra hárította: a katonák elszállásolása, élelmezése, lovaik ellátása az ő feladatuk volt. Egy közkatonának napi 0,56 kg hús, 1,12 kg kenyér járt, a tiszteknek vaj is. A lóporció 3,36 kg zab, 4,48 kg széna és megfelelő mennyiségű szalma volt. Az egész megyének 1694-95-ben a téli beszállásolások porciói közel 6300 forintba kerültek. A megyegyűlésen elszámoltak a Rabutin-ezred két századával 1695. november-december és 1696. január hónapjáról. Az elszámolásban Tokod nem szerepel, de Bajna, Dorog, Sáp, Dömös és Marót mellett Ebszőny igen. Ebszőny novemberben nem adott semmit, de decemberben 17 napra 6 forint 80 dénárt. Ebben az időszakban 1 tyúk 10, a csirke 4, a kappan 20, a hízott liba 45 dénárba került.

1698-ban hat német ezred tartózkodott a megyében, és a megyegyűlés sokat foglalkozott a katonasággal, az elszállásolásokkal, a Brandenburgi ezred katonáinak kihágásaival, az általuk okozott károkkal (ökrök elhajtása, garázdálkodások). Előfordult például, hogy a káplánnak ebédre 2 font húst kellett megfőzni, vacsorára tyúkot, kappant, vagy kakast, mellette ott kellett lennie a túrósbélesnek is. A katonaság fegyelmezetlen volt, még a jobbágy családi szentélyét sem kímélte. Az emberek féltek, a király viszont megparancsolta a jobbágyok lefegyverzését. A vármegye a hadbiztosságnak megírta, hogy nem lehetséges a jobbágyok lefegyverzése, a rablóktól és fosztogatóktól való félelem miatt.

1718-ban az említett községekre katonai átvonulások szükségleteinek fedezésére egységesen 20 forintot és 60 pozsonyi mérő zabot vetettek ki, ugyanakkor az átvonulásokkal tönkretették a községeket. Egy magyar forint egyenlő volt 100 dénárral, az 20 garassal, az meg 60 krajcárral. 10 tojás és 5, 1 font hús szintén 5 krajcárba került. Azok, akik fizetést kaptak munkájukért, nemcsak abból fedezték megélhetésüket, hanem kaptak hozzá, illetve mellette még természetbeni kiegészítést is. 1701-ben például az esztergomi bakó (hóhér) 45 forint fizetést és tetemes búza-, meg fajárandóságot kapott, ezen felül minden kivégzésért 4 forintot, boszorkányégetésért 10 forintot vett fel. 1699-ben a pénzes aratónak ellátással 12, anélkül 24 dénár volt a bére. A maga kenyerén élő kaszás 1 napra 35 dénárt, az arató férfi 25, az asszony 15 dénárt kapott.

1720-ban Tokodon 494 köböl szántó, és 179 kapás szőlő volt, ezeket 31 jobbágy művelte (1 köböl 1100-1200 négyzetölnek felelt meg, és egy kapás szőlőből 2 akó, azaz 60 liter bor van), ebben az évben a szőlőbirtokokat az egyes falvakhoz tartozó pusztákkal együtt írták össze, Fiat puszta tartozott az összeírás szerint Tokodhoz. 14 évvel később 7 iparosa is volt a falunak, lakossága pedig 90 katolikusból és 20 más vallásúból tevődött össze. 1755-ben már 512 volt a népesség, és mind katolikus vallású. A földesúr igyekezett jobbágyai földjét és szolgáltatásait a saját érdekei szerint alakítani. Különösen a földesúr majorságának kiterjesztése kapcsán vettek el egyre több földet a jobbágyoktól és növelték robotterheiket. A majorsági gazdálkodás az országon belül legelterjedtebb a Dunántúlon volt, és ott 1765-ben itt a jobbágyok megtagadták a robotot, és még a megyei karhatalommal is szembeszálltak. Ezt a helyzetet kihasználva Mária Terézia 1767-ben úrbéri rendeletében szabályozta a jobbágytelkek - szántó, belső telek, rét - minimális nagyságát és a szolgáltatásokat. Egy egész jobbágytelket illetően megyénkénti osztályozáson belül az egyes községek adottságai szerint rögzítette 6,91-17,26 hektárban a szántóföldi, 1,92-7,12 hektárban a rét nagyságát. A fél-, negyed-, nyolcadtelekre nézve ezek megfelelő hányadosában állapította meg a telkek nagyságát. A belső telekhez ház is tartozott, és az erdőből épület- és tűzifa is járt a jobbágynak. Ez a korlátozás viszont azt eredményezte, hogy a telkek a természetes szaporodással együtt annyira felaprózódtak, hogy a XIX. század első felében a jobbágyok nagy része földnélkülivé vált. Még ma is léteznek Tokodon közös udvarok, 2-3, különböző tulajdonban lévő lakóépülettel. Nos ezek az imént leírtak következményei.

Mária Terézia egységesítette a jobbágyterheket. A pénzbeni földbér 1 forint évente, s a szántóföldi termelésből kilenced jár. A szolgáltatásokat ajándékokban - 2 kappan, 2 csirke, 12 tojás, fél itce vaj, és 30 telek után 1 borjú - és 52 napi igás, illetve 104 napi gyalogrobotban állapította meg, de megengedte, hogy a földesúr az ispán földjeit visszaváltsa, és az erdőt, legelőt korlátlanul használhassa. II. József jobbágyrendeletében biztosította a jobbágyságnak a szabad költözést, a földesúr engedélye nélküli házasodást. A jobbágy javaival szabadon rendelkezhetett, mesterséget tanulhatott. Az urbáriumban rögzítetteken kívül semmi mást nem köteles a jobbágy teljesíteni. II. József új adózási rendszert akart bevezetni, amelynek alapja a termőföld nagysága és jövedelmezősége lett volna, ezért elrendelte 1786-ban ezeknek a felmérését, s kiadta A telekkimérési pátens Magyarország számára elnevezésű rendelkezést. A földterületeket négyszögölben, illetve a korábban használatos 1584 négyszögöles hold helyett 1600 négyszögöl kiterjedésű holdakban határozták meg. Az erős nemesi ellenállás miatt azonban a végrehajtást maga II. József félbeszakította.

1783-ban hatalmas jégeső pusztította el Tokod, Dorog, Tát térségében a termést. A következő évben ismét számba vették az embereket. Tokodon ekkor 120 házban 151 család élt, a lakosság összlétszáma 706 fő volt. Közülük 2 nemes, 55 pedig zsellér. Az ezt megelőző összeírásokban nem találkoztunk nemesekkel, mert rájuk az nem terjedt ki. II. József rendelkezése alapján minden személyt - beleértve a nemeseket is - számba kellett venni az összeírások alkalmával, sőt, akik az összeírást végezték, azoknak a házakat is meg kellett számozniuk, helyszámmal látták el az épületeket. Egy családhoz tartozónak pedig azokat vették, akik mai szóval élve egy háztartásban éltek. Az összeírások az adózó telkek, adóalanyok és részben a katonakötelesek számbavételét célozták. Most, hogy a nemesek is részei lettek az összeírásnak, féltették adómentességüket, és II. József halála után sok helyen megsemmisítették az összeírás íveit.

Közigazgatás, határperek

Az 1700-as években, a korábbi évszázadokhoz mérten, jobban összekovácsolódott a falusi lakosság. A falvak élén a bíró állt, és 4-12 esküdt; őket általában 1 évre választották, később már hosszabb intervallumra. Részben a szokásoknak, részben a faluközösség akaratának megfelelően a bíró gondoskodott a mezőgazdasági munkák zavartalan végzéséről. Képviselte a falu lakóit, és ő őrizte a falu pecsétjét.

A vármegyét a vármegyei önkormányzat működtette. A közigazgatást az alispán és tisztikara irányította a megyében. A rendi országgyűlés alsó táblájába a megye 2 követet küldött, de a káptalannak külön követe volt. A káptalannak és az érseknek nagy beleszólása volt a vármegye ügyeibe. Az országban a földesúri birtokok ura maga a földesúr volt, a bíráskodás joga is őt illette. A jobbágyok felett úriszék ítélkezett. Ez utóbbi vonatkozásában eltérés volt az országostól az egyházi birtokokon - ahová Tokod is tartozott -, mert itt bíró, törvénybíró és esküdtek intézték a jobbágyok peres ügyeit, mégpedig a jobbágyok saját szokásmódja alapján. Fellebbezni a tiszttartóhoz lehetett, s ha nem volt megelégedve döntésével a peres fél, akkor az ügyet az érsek elé kellett vinni. De ha a jobbágyot, vagy más alattvalót fej- és jószágvesztésre ítéltek, és a bűnös fellebbezett, akkor az egész ügyet az érsek elé kellett terjeszteni. A falvakat birtokló földesúr vigyázta birtokait, mégis többször előfordult, hogy a szomszéd település földjére is átnyúlt a használat. Ilyenkor a megyegyűlésen intézkedett a sértett, kérve a sérelem orvoslását.

Komoly gondoskodás nyilvánult meg a falvak részéről is annak érdekében, hogy a falu lakói meg tudjanak élni területükön és a rájuk rótt kötelezettségeket teljesíteni tudják. Megjelölték a falu határait - a tokodiak halmokkal -, vigyáztak annak épségére; de saját földjeik, portáik határait is jelölték mezsgyével, olykor sövényekkel. Fontos volt ez a cselekedet, mert ha a szomszéd elfoglalt a területből, és azt egy év és egy napig háborítatlanul birtokolja, jogot formálhatott annak tulajdonára. Bármennyire vigyázták a falu határát, mégis megtörtént olykor, hogy a települések között határvita keletkezett. Ilyenkor határbejárásokat tartottak, és megjelölték, hogy hol húzódik a községek közötti határ. A közösen használt föld is okot adott néha a pörlekedésre. Például 1722-ben a budai apácák és a káptalan közötti legelőhasználati vitában tokodi lakosok tanúskodtak. Név szerint Füle András 55 éves, Szászi Mihály 53 éves, Varga Mihály 56 éves, Szabó János 46 éves, Jámbor István 50 éves, Nagy István 56 éves, Balázs István 76 éves. Balázs István hivatkozott egy magát 115 évesnek mondó, Tokodon, majd Csolnokon lakó Kun Jánosra, aki több öregemberrel együtt korábban részt vett határbejárásokon.

A szabadságharc kezdeti időszakában, májusban nemzetőrzászlóaljat szerveztek, amelynek következtében Esztergom megyéből 1000, Esztergom városból pedig 200 nemzetőr indult el a komáromi vár megszállására, de tovább folyt a nemzetőrtoborzás, és rövid időn belül Batthyány Lajos miniszterelnök kérésére a vármegyéből újabb 226 nemzetőr vonult a váci helyőrségre. Decemberben népfelkelést szerveztek, és a toborzás folytatódott. 1849 januárjában Windischgrätz megszállta Esztergom vármegyét. Többek között elrendelték a fegyverek beszolgáltatását, és megtiltották a megye településeiben este 9 órától a kijárást. Fegyverek után kutatva sorozatosan zaklatták a lakosságot, összeírták a volt honvédeket, és 10 évre bevonultatták őket. Így kellett Tokodról bevonulnia Horváth Antalnak és Tillmann Antalnak a császári hadseregbe. A szabadságharc leverését követően megváltozott a közbiztonság szervezete, a csendbiztosi intézmény helyébe a zsandárrendszer lépett. Az igazságszolgáltatás terén a megye járásaiban, így az esztergomiban is Esztergom székhellyel büntető és polgári ügyekben intézkedő járásbíróságot szerveztek. Már az 1700-as évek végén készültek egyes helyeken a határjárásról helyszíni vázlatok, később az 1800-as évektől a nagybirtokosok felmérették földmérőkkel a birtokukat, és térképet is készíttettek, amelyeken megszámozták a birtoktesteket, és a lakosság által használt helyi névvel jelölték a dűlőket. Nagy jelentőségű volt Ferenc József nyílt parancsa, amely 1849-ben a földadó megállapításához nemcsak a földek, hanem azok tulajdonosainak is pontos számbavételét írta elő, vagyis állandó kataszter létesítését. Ezt követően minden településről készültek kataszteri térképek; Tokodról 1891-ben.

1848 törvényei Magyarország legszélesebb rétegét, a jobbágyságot kedvezően érintette. Felszámolták a jobbágyrendszert, megszüntették a robotot és az úrbéri szolgáltatásokat. Viszont csak a telkes jobbágyok jutottak földhöz, a telek és ház nélküli zsellérek nem kaptak földet. A tizeddel együtt nem törölték el a szőlődézsmát. Nem intézkedtek a volt jobbágyok erdő- és legelőhasználatáról, és az irtványföldekről sem. 1850-ben 146 adózója volt Tokodnak, Nagysápnak 225, Sárisápnak 152. Tizenkét évvel később Esztergom vármegye visszanyerte az önállóságát, amelytől a közigazgatás átalakítása következtében 1785-ben II. József megfosztotta azzal, hogy egyesítette Komárom megyével. A főispáni állásokat megszüntette, az országot kerületekre osztotta, és Esztergom a Győri kerület része lett. Mindössze 5 évig volt ez így, mert II. József halála után a főispánságot az országgyűlés visszaállította. 1859-ben Fényes Elek feljegyzése szerint Tokodon 1006 katolikus élt 150 házban. (Esztergom megyében 92900 volt a lakosság száma) Határa 3395 hold kiterjedésű volt. Földjei közül 241 hold műveletlen, "földje silány - írja Fényes Elek, homokos, csak rozsot terem, legelője birkának jó, szőlő hegye meglehetős bort terem".

1864-ben kérdőívet szerkesztettek az országban előforduló helynevek összegyűjtésére. Az akkori tokodi bíró, Kovács József válaszaiból kitűnik, hogy Tokod Ebszőny pusztával együtt volt. Arra a kérdésre, hogy honnan népesítették be a falut, a bíró válasza a következő: "Itten születtek és származtatnak." Meglévő topográfiai nevekként az alábbiakat sorolta fel: "Kerekberki kőszénbánya, Peres-völgyi rét, Csipákás-szákás, Miklós-berki erdő, Hegyeskő, Ebszőnyi csárdapataki malmok. Ebszőnyi földek rétek, szőlők, Géte erdő, Laposi földek, Tekerületi földek."

Az emberek a község poros útjain gyalog, lovas, ökör vagy tehén vontatta szekereken közlekedtek. A szállítóeszközeik is ezek voltak. Nagy előrelépést jelentett 1892 és 1895 közti időszakban a Füzitő-Esztergom, és a Tokodot Annavölggyel összekötő vasút megépítése. A vasútállomás a mai helyén, a Bécsi út szomszédságában épült, az akkori falutól több mint egy kilométerre. Az annavölgyi vonalon Tokod falunak egy vasúti megállót építettek az Únyi-patak partján, Ebszőnybányán pedig állomást, ez volt a Kisállomás.

Soós Rezsőné [Változó Világ 39.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010