Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2. Terep és kényelmes karosszék: az empíria és a módszer különbségei

  A kulturális antropológia háttérbe szorulása a társadalomtudományok családjában egy olyan fejlemény, amely magyarázata szorul. Ez különösen akkor nem magától értetődő, ha figyelembe vesszük, hogy az Egyesült Allamokban az antropológia intézményesülése voltaképpen előbb indult meg, mint más rokon tudományoké, például a szociológiáé. Az antropológia identitásválsága ott kezdődött, hogy előbb voltak természettörténeti és bölcseleti kapcsolatai, mint társadalomtudományosak.*

  Az antropológia empirikus kutatási anyagát, a távoli népcsoportok életéről szerzett beszámolókat és az egzotikus kultúrákból begyujtött tárgyi relikviákat a XIX. század közepén elsősorban múzeumok és "karosszék-antropológusok"* dolgozták fel. A múzeumok hosszú évtizedekre intézményesítették azt az elképzelést, hogy az egzotikus népcsoportok természeti népek, a természet részei, szemben a városokban élő, civilizált múzeumlátogatókkal. Eképpen nemcsak a tárgyi kultúra elemeit állították ki a természettörténeti múzeumokban, hanem magukat a bennszülötteket is: felöltöztetett, kitömött bábuk élettelen "életképeinek" formájában. Az egzotikum azonban akkora látványosságot jelentett, hogy hús-vér bennszülötteket is bemutattak a legkülönfélébb kiállításokon; a budapesti állatkertben a pigmeusokat például "természeti" környezetükben, ketrecbe zárt afrikai állatok társaságában bocsátották közszemlére. Az antropológia múzeumi kapcsolatai a huszadik század első évtizedeiben is szorosak maradtak, aminek az volt a fő oka, hogy az antropológiai kutatás, melynek akkora már a terepmunka volt a megkülönböztető jegye, intézményileg is egybefonódott a múzeumi gyujtéssel.

  A karosszék-antropológusok a számukra szolgáltatott empirikus adatokat a társadalom muködési törvényeinek feltárását célzó nagyszabású elméletek illusztrálására használták fel. A XIX. század második felének uralkodó társadalomelméleti irányzatát, a társadalmi-kulturális evolucionizmust többek között éppen ezek az antropológusok alakították ki. De szemben a brit McLennan, Spencer, Tylor, vagy éppen Frazer esetével, az Egyesült Allamokban - William Graham Sumner vagy Lewis Henry Morgan kivételével - nem születtek nagy hatású általános társadalomtudományi elméletek. Azt lehet tehát mondani, hogy a századforduló előtt az amerikai antropológia elsősorban múzeumokban, majd folklórkutató terepmunkák során és nem egyetemi könyvtárszobákban bontakozott ki.*

  A szociológia helyzete annyiban különbözik, hogy empirikus kutatásainak alapját nem tárgyak és szövegek, hanem számok, elsősorban népszámlálási adatok képezték. A XIX. században különböző demográfiai és statisztikai tanulmányok jelentették az amerikai szociológiát, mely így eleinte a nagy társadalomtudományi elméletek hatásától függetlenül, inkább különböző társadalmi reformmozgalmakhoz kapcsolódóan fejlődött. Szemben a brit helyzettel, ahol Oxford és Cambridge egyetemeinek elitista környezetében nem tudott kibontakozni kritikai társadalomtudomány, az amerikai szociológia sikerét a századfordulótól kezdve éppen az hozta meg, hogy kritikusan elemezte az amerikai társadalomfejlődést. Az amerikai szociológia fokozatosan a kulturális antropológiával szemben is nagyobb befolyásra tett szert. Ebben a később tárgyalandó sajátos intézményesülési dinamika mellett az is közrejátszott, hogy a saját társadalom muködési törvényeinek megismerése iránt nagyobb kíváncsiság mutatkozott, mint a múzeumi gyujtemények és a néprajzi-etnológiai monográfiák iránt.

  Az amerikai szociológia és az antropológia közötti elsődleges különbséget tehát már kezdettől fogva az jelentette, hogy míg az előbbi a saját társadalom gyakorlatias, kritikai vizsgálatával, az utóbbi távoli, egzotikus kultúrák rögzítésével és rendszerezésével foglalkozott. Természetesen számos példát lehet felhozni arra, hogy a későbbiekben az antropológiai és szociológiai elméletek, illetve empirikus kutatások miként fonódtak össze - a két diszciplína egymástól elkülönült eredeti intézményesülésekor mégis a kutatás helyszínének megválasztása volt a döntő szempont. A fogalmi különbségtétel viszonylag újabb keletű fejlemény, az antropológia és szociológia diszciplináris határainak első megvonásánál még nem volt jelen. A kultúra és a társadalom körébe tartozó jelenségek közötti megkülönböztetés tehát a már kialakult intézményes határok utólagos legitimálását jelentette és nem fordítva. Éppen ezért célszerű most áttekinteni az amerikai antropológia és szociológia intézményesülésének történetét.

 III. Intézményesülés és az intézmények tehetetlenségi nyomatéka

1. Múzeumok és statisztikák

  Az antropológia és a szociológia tudományos intézményei három pillérre épültek. Az egyik ilyen pillér az általános evolucionista társadalomelmélet, mely egyszerre támaszkodott a biológiai egyedfejlődés modelljére és az intellektuális képességek történelmi ívu fejlődésének gondolatára. A másik két pillér pedig két, egymástól nagy mértékben különböző empirikus kutatási terület: egyrészt az etnográfiai és etnológiai adatgyujtés és az ebből építkező, a használati és kultikus tárgyakat rendszerező múzeumi antropológia, másrészt pedig a népjóléti intézkedéseket és a szociális reformokat lehetővé tevő demográfiai adatok és statisztikák szolgáltatása.

  Mielőtt az egyetemek a századfordulót megelőző években az amerikai tudományos kutatás fellegváraivá váltak, a társadalomtudományok az egyetemek falain kívül intézményesültek. Ebben az antropológia járt elöl, mégpedig azért, mert az intézményépítés eleinte a szövetségi kormány igényeihez kapcsolódott és annak anyagi forrásaira támaszkodott. A washingtoni Smithson Intézet (Smithsonian Institution) 1855-ben jött létre magánalapítványi, de szövetségi törvénnyel is támogatott formában. Az intézet múzeumához kapcsolódóan John Wesley Powell őrnagy 1879-ben alapította meg az Amerikai Etnológiai Hivatalt (Bureau of American Ethnology), mely az Indián Ügyek Hivatala (Bureau of Indian Affairs) munkáját folytatta. A század utolsó évtizedeiben az Etnológiai Hivatal számos alkalmazottja gyujtött néprajzi-etnológiai adatokat az euroamerikai kultúra terjedése és kapitalista expanzió által veszélyeztetett észak-amerikai indián közösségekben. A nagyszabású adatfelvételi és jelentéskészítési munkát egyszerre hajtotta a tudományos kiváncsiság és a rezervátumok alapításának surgőssége.

  A múzeumok létrehozása és kiépítése jelentette az antropológia intézményesülésének másik lényeges vonulatát. Az Egyesült Allamok Nemzeti Múzeumát (U.S. National Museum) a Smithson Intézet mellett hozták létre. A polgárháborút követő években a Harvard Egyetemhez csatoltan létesült a Peabody Múzeum és New Yorkban ekkor alakult az Amerikai Természettörténeti Múzeum (American Museum of Natural History) is. Az 1880-as években az amerikai antropológia meghatározó figurái, Otis T. Mason és Frederic W. Putnam múzeumi alkalmazottak voltak. Franz Boas pedig, a Columbia Egyetemen fenntartott katedrája mellett, tíz éven keresztül szervezte az Amerikai Természettörténeti Múzeum etnológiai kiállításait (vö. Jacknis 1985). A századforduló körül létesülő antropológia tanszékek (Columbia, Harvard, Pennsylvania, Berkeley) is mind rendelkeztek múzeumi kapcsolattal, ami az oktatás karakterének formálásában is nagy szerepet játszott.

2. Egyetemi tanszékek

  A hely szűke miatt itt csak az antropológia és a szociológia intézményesülésének történetében kiemelkedő szerepet játszó egyetemek (Columbia, Chicago, Harvard) tanszékeiről lesz szó. A természettörténeti múzeumokhoz kötődő tevékenysége miatt az antropológia intézményesülése megelőzte a szociológiáét. Olyannyira, hogy rendszeres szociológiai kutatás és oktatás csak az 1890-es évek elején, és egyetemi tanszéki keretek között jelent meg az Egyesült Allamokban. A századforduló körül azonban a szociológia oktatása sokkal gyorsabban terjedt el, mivel az ekkor jelentkező egyetemalapítási lázba a kisebb eszközigényu szociológia gyorsabban be tudott kapcsolódni. Az antropológia múzeumi kapcsolata korábban előnyt jelentett, most azonban behozhatatlannak tunő hátrányt.

  Intézményes antropológiaoktatást érdekes módon először egy pszichológia tanszéken vezettek be 1889-ben, amikor Franz Boast kinevezték a Clark Egyetem docensévé. Az első amerikai antropológiai doktorandus képzés is itt indult meg. Boas 1896-ban került át a Columbia Egyetemre, ahol közel fél évszázadon keresztül szinte egymaga oktatta az amerikai kulturális antropológia később leghíresebbé vált képviselőit, Alfred Kroebert, Edward Sapirt, Ruth Benedictet és Margaret Meadet. A new yorki Columbia Egyetemhez fuződik az amerikai folklórkutatás, a szociolingvisztika, illetve a kultúra és személyiség iskola megalapozása. Boas tanítványai az amerikai kulturális antropológia intézményi kiépítésében is tevékenyen részt vettek. A század első évtizedében például Kroeber a kaliforniai Berkeley (University of California at Berkeley), Frank Speck a philadelphiai University of Pennsylvania, Alexander Goldenweiser pedig a new yorki New School for Social Research azóta is jelentős antropológia tanszékét hozta létre.

  Az Egyesült Allamokban először 1873-ban, a Yale Egyetemen, William Graham Sumner hírdetett meg szociológia néven kurzust, de az első doktori fokozatot adó amerikai szociológia tanszék csak 1893-ban alakult meg a Chicagoi Egyetemen (University of Chicago). A tanszék megszervezése még egy antropológusnak, Frederick Starrnak köszönhető, de az első tanszékvezető egy szociológus, Albion W. Small lett. Starr középszeru tudományos tevékenysége nagy szerepet játszott abban, hogy az antropológia oktatása a közös szociológia-antropológia tanszéken a század első évtizedeiben háttérbe szorult. Az a fejlemény mégis hozzájárult a mufajhatárok elmosódásához, hogy a chicagoi szociológusok között Small és különösen William I. Thomas különösen érdeklődött az antropológia megközelítése és módszerei iránt. Ennek eredményeként a Chicagoi Iskola városszociológiai kutatásaiban központi szerepet játszott az a résztvevő megfigyeléses módszer, mely a jelenből visszatekintve sokkal inkább tunik antropológiainak, mint a boasi antropológia első generációjának folklórkutatásai.*

  Frederick Starr visszavonulása után, 1925-ben, Edward Sapir érkezése erősítette meg a tanszék antropológiai felét. Sapir és a két évvel később a tanszékhez csatlakozó Robert Redfield a múzeumi antropológia történeti rekonstrukciói helyett inkább az egy adott népcsoport jelenében létező "társadalmi viselkedés mechanizmusait és lényeges mintáit" (Stocking 1979: 17) kívánta tanulmányozni. Tehát a korszellemnek megfelelően a diakron megközelítést Chicagoban is felváltotta a szinkronvizsgálat. Amikor 1929-ben a kellő anyagi támogatás is összegyult, az egyre nagyobb hírnevet szerző antropológiai szárny levált és különálló antropológia tanszék alakult. A szociológia Chicagoi Iskolájában ugyanakkor fokozatosan háttérbe szorult a városszociológia és a közösségkutatás, illetve előtérbe került a szimbolikus interakcionizmus, melynek genealógiai vonala George Herbert Meadtól Herbert Blumeren keresztül Erving Goffmanig vezet. A chicagoi szociológiának ez a második és harmadik generációja újabb szemléleti és elméleti muníciót szolgáltatott az antropológusok számára, mely elsősorban Clifford Geertz és Victor Turner szimbolikus antropológiájában érhető tetten.*

  A harmincas évek chicagoi antropológia tanszékének irányultságát végül is az Edward Sapir helyére érkező A.R. Radcliffe-Brown határozta meg. Radcliffe-Brown 1931-ben éppen Ausztráliából érkezett Chicagoba, világ körüli antropológiaszervező körútjának Cambridge, Fokváros és Sydney után negyedik állomására, hogy rendet tegyen a boasi etnológiai és folklórkutatások fölhalmozott anyagai között. A boasi antropológia klasszikus négy ága mellé pedig felsorakoztatta az összehasonlító szociológiát,* melynek célja a világ különböző pontjain funkcionáló társadalomszervezetek összehasonlító vizsgálata volt. Radcliffe-Brown szociologikus antropológiája tulajdonképpen a brit társadalomantropológia fellegvárává tette a chicagoi tanszéket, egészen Clifford Geertz és David Schneider 1960-as odaérkezéséig.

  A Columbia Egyetemen Franklin H. Giddings vezetésével már 1889 óta tanítottak szociológiát, noha a tanszék csak később alakult meg. Giddings közel negyven éven keresztül uralta a Columbia szociológiai kutatásait, de a Chicagoi Iskolához képest nemigen tudott karakteres irányvonalat létrehozni. Boas antropológia tanszékének sikerei is hasonlóan háttérbe szorították; Giddings evolucionista szemléleti keretben fogant faluszociológiai kutatásai és statisztikai, kvantitatív jellegu vizsgálatai nem keltettek akkora érdeklődést. A Chicagoi Iskolának igazi vetélytársa így Columbia helyett Harvard lett. A Harvard Egyetem szociológia tanszékét Pitirim Sorokin alapította 1931-ben. Maga mellé vette az akkor Heidelbergből frissen hazatért Talcott Parsonst, és kettejük európai iskolázottsága a szociológiai elméletet jelentősen megerősítette az Egyesült Allamokban. Sorokin és Parsons egyaránt úgy vélte, hogy a társadalom olyan rendszer, melynek belső mükődéstörvényeit fel lehet tárni. Sorokin azt hangsúlyozta, hogy a társadalom szociokulturális rendszer, mely a kulturálisan meghatározott értékek és jelentések relativitása miatt nem tanulmányozható természettudományos oksági módszerekkel. Parsons már első, 1937-es könyvében elmozdult a weberi cselekvéselmélettől a durkheimi eredetu sturkturalista funkcionalizmus felé és egyre inkább az érdekelte, hogy a társadalom fejlődése során hogyan jön létre dinamikus egyensúly, a társadalom alrendszereiben milyen mechanizmusok tartják fenn a konszenzust, a kohéziót és a rendet (Ritzer 1983: 43-44, 183-184).

  Sorokin és Parsons, mint két dudás egy csárdában, hasonló gondolkodásuk ellenére nem jöttek ki jól egymással. Ez volt az egyik oka annak, hogy Parsons Clyde Kluckhohnnal és Gordon Allporttal közösen létrehozta a Társadalmi Kapcsolatok Tanszékét.* Ez a harvardi interdiszciplináris muhely mintát adott az különböző társadalomtudományi ágak (antropológia, pszichológia, szociológia) közötti együttmuködésre. A tanszék Parsonson és Kluckhohnon kívül olyan szociológusokat és antropológusokat foglalkoztatott, mint Frank Sutton, Edward Shils, Elton Mayo, George Homans, David Schneider, Benjamin Paul vagy Evon Z. Vogt, és olyan később híressé vált diákjai voltak, mint Clifford Geertz, Robert Bellah vagy Neil Smelser (lásd pl. Geertz 1994 [1991]: 370-371). A Harvard Egyetemen tehát két helyen képeztek antropológusokat, a Peabody Múzeum mellett, illetve Parsons és Kluckhohn tanszékén, így Harvard volt az a hely, ahol egyértelmuen megmutatkozott a múzeumi antropológia "korszerutlensége".

  Amikor David Schneider és Clifford Geertz 1960-ban Chicagoba érkeztek, a Frederick Eggan vezette tanszék a brit társadalomantropológia és az összehasonlító szociológia fellegvára volt. A brit antropológia hatása nem szunt meg a chicagoi tanszéken, csak a radcliffe-browni merev, pszichológia- és kultúraellenes hagyományt váltották fel egy inkább kultúraközpontú antropológiával. Schneider és Geertz a parsonsi rendszerezés szerint szervezte át az antropológia oktatást, és Systems néven a társadalmi, kulturális és pszichológiai rendszerekről egyaránt tartottak bevezető kurzusokat. Többek között ennek a programnak köszönhető, hogy a kulturális antropológia más társadalomtudományok, illetve különböző filozófiai hagyományok (német történetfilozófia, nyelvfilozófia, stb.) felé is nyitott, és ezáltal az antropológiát is nyitottabbá tette más diszciplínák képviselői számára. Az új chicagoi iskolának az igazi karakterét azonban a szimbolikus antropológia hozta meg, mely a brit Victor Turner 1968-as Chicagoba érkezésével csak megerősödött (vö. Geertz 1994 [1991]: 378-382).

  Azokon az egyetemeken, ahol az anyagi források hiánya nem engedte meg, hogy az antropológia és a szociológia külön tanszéki keretben muködjön, gyakorta alapítottak közös tanszéket. A hatvanas évek gazdasági fellendülése azonban lehetővé tette, hogy a két diszciplína egyre több egyetemen intézményesen is elváljon egymástól. Indokot pedig mindig lehetett hozni, és ez továbbra is inkább az volt, hogy az antropológusok távoli és egzotikus vidékeken, a szociológusok pedig saját országukban végzik kutatásaikat. A Kroeber és Parsons által aláírt megállapodás és a parsonsi rendszerezés a hatvanas évektől szintén egyre nagyobb befolyásra tett szert, ami részben a boasi antropológia reneszánszának is köszönhető. A társadalmi rétegződés szociologikus, kvantitatív elemzése és a társadalmi fejlődés absztrakt törvényszeruségeinek feltárására tett kísérletek egyre inkább szembeálltak a boasi hagyomány holisztikus és relativista kultúrakutatásával.

3. Tudós társaságok, szakmai egyesületek és szakfolyóiratok

  Végül ejtenünk kell pár szót az intézményesülés hétköznapi, adminisztratív oldaláról is, hiszen a szaktudományos társaságok tevékenysége és a szakfolyóiratok szerkesztési gyakorlata jelentősen meghatározta, hogy milyen antropológiai és szociológiai iskola erősödhetett meg, esetleg más irányzatok rovására. A tudós társaságok és a szakfolyóiratok alapítása is híven tükrözi a társadalomtudományok közötti, illetve a diszciplínákon belüli fragmentálódás immár évszázados történetét.

  Az Amerikai Társadalomtudományi Társaság (American Social Science Association) az 1870-es évektől kezdődően elsősorban népjóléti kérdésekkel foglalkozó, társadalmi reformokat szorgalmazó kutatókból állt. Az első, országos szinten muködő és a mai értelemben vett szociológiával foglalkozó szakmai társaságot Albion Small szervezte meg 1905-ben, és az Amerikai Szociológiai Társaság (American Sociological Association) azóta is az amerikai szociológusok legfontosabb fóruma.* Az antropológiának ugyanakkor nemcsak tanszékei, hanem szaktudományos társaságai is először múzeumokhoz kötődtek. Szemben Nagy-Britanniával, ahol orvosok és jogászok gentlemen klubok mintájára alapították meg az első mukedvelő antropológiai és etnológiai társaságokat, az 1888-ban létrehozott Washingtoni Antropológiai Társaság (Anthropological Society of Washington) az Amerikai Etnológiai Hivatal múzeumi gyujtésének professzionistáit tömörítette. Tíz évvel később, 1898-ban Amerikai Antropológiai Társaság (American Anthropological Association, AAA) néven újjáalakult a szervezet. Ebben már Franz Boas is aktív szerepet játszott: elérte, hogy az antropológia általa intézményesített négy ága egyaránt képviseltetve legyen.

  Szintén 1898-tól kezdődően az AAA adta ki a negyedévenként megjelenő American Anthropologist (Amerikai Antropológus) címu folyóiratot, mely azóta is az amerikai antropológia legátfogóbb publikációs fóruma. Az első amerikai országos szociológiai folyóirat, az American Journal of Sociology (Amerikai Szociológiai Folyóirat) 1894-ben jelent meg először, ismét csak Albion Small szervező munkája eredményeként.* Mivel kezdettől fogva Chicagoban adják ki, a lap az első évtizedekben nagyban hozzájárult a Chicago Iskola tekintélyének növeléséhez. Mivel a chicagoiak megalakulásától fogva a szociológiai társaságot is uralták, a hegemónia teljessé vált. Mindössze 1935-ben sikerült elérni azt, hogy az Amerikai Szociológiai Társaság American Sociological Review (Amerikai Szociológiai Szemle) néven saját periodikát indítson, és hogy ezt a lapot ne a chicagoi szociológusok dominálják. Az antropológia Kroeber által szorgalmazott nemzetköziesedése azt eredményezte, hogy a Wenner-Gren Alapítvány támogatásával 1960-tól egy tekintélyes nemzetközi antropológiai folyóiratot is kiadnak, Current Anthropology (Kortárs Antropológia) névvel.

  Az említetteken kívül még természetesen számos más, regionális érdekeltségu vagy specializált érdeklődésu szociológiai és antropológiai periodikát is kiadnak. Ezeknek száma különösen a hetvenes évektől szaporodott meg. Az újonnan megjelent antropológiai folyóiratok közül több (pl. American Ethnologist, Cultural Anthropology) az AAA különböző szakosodott szekcióinak orgánuma. A regionális antropológiai lapok közül említést érdemel a közel ötven éve megjelenő Journal of Anthropological Research (Az Antropológiai Kutatás Folyóirata). A szociológia területén inkább az figyelhető meg, hogy a főáramba tartozó említett két lap sokak szerint túlzott kvantitatív karaktere miatt az elmúlt két évtizedben vagy általános társadalomtudományi jellegu (pl. Sociological Theory, Theory and Society) vagy pedig kritikai beállítottságú (pl. Journal of Black Studies, Gender and Society) folyóiratok jöttek létre.

  A szaktudományos társaságok és a szakfolyóiratok tehát már kezdettől fogva markáns határvonalat húztak az antropológia és a szociológia közé. Ez a fajta intézményi megkülönböztetés közel nyolcvan éven keresztül fenn is maradt. Azonban az empirikus vizsgálati területeknek és az elméletalkotásnak az utóbbi évtizedekben bekövetkezett fragmentálódása miatt a társadalom- és kultúrakutatásnak olyan spektruma jött létre, melynek bizonyos pontjain az antropológia és a szociológia ismét összefonódott. Ilyen például a társadalomtörténet-írás, az etnikumok és diaszporák kutatása vagy a globalizáció folyamatának vizsgálata. A különböző nemzeti vagy regionális társadalmak egyre intenzívebb kapcsolata és a kultúrák egyre jobban felgyorsuló változása terméketlenné és értelmetlenné teszi a saját társadalom és az idegen kultúra közötti hagyományos éles különbségtételt. A kilencvenes évek elején úgy tunik, hogy a Cultural Studies, a kritikai kultúrakutatás képes a társadalmi-kulturális valóságnak erre a kihívására válaszolni. Ezért az utolsó részben kísérletet teszek a kritikai kultúrakutatás amerikai fogadtatásának vázlatos áttekintésére is.

Vörös Miklós [Replika 1998.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010