Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A Szocialista Néppárt (Det Socialistiske Folkeparti, röviden „SF") 1958-ban, az 1956. évi magyarországi forradalom leverésének hatására vált ki a Dán Kommunista Pártból. Olyan baloldali munkáspárt, amely a többpárti demokrácia keretein belül kívánja javítani a munkásság helyzetét, s vállalja a kisvállalkozók politikai érdekeinek képviseletét is. Kiemelt céljai között szerepel a dán európai uniós tagság felülvizsgálata (programjuk szerint a „minél kevesebb unió", tehát lazább együttműködés), a liberálisabb bevándorlási politika, a menekültek helyzetének további javítása. Az SF „élő legendája" Gerd Petersen, aki már visszavonult ugyan, de néha hozzá-hozzászól a fontosabb kérdésekhez. Az 1994. évi parlamenti választáson az SF 7,3 %-ot, 1998-ban 7,6%-ot kapott, amely mindkét esetben 13 mandátumnak felelt meg.

A Centrum Demokraták (Centrum Demokraterne, rövidítve „CD") polgárinak számító kis párt, amely azonban az alapító, Erhard Jacobsen vezetésével 1973-ban a Szociáldemokrata Pártból vált ki, nem értve egyet annak külügyi és kultúrpolitikájával. Hangsúlyozottabban helyezik előtérbe a magángazdaságot, mint a szociáldemokraták, másrészről jóval erőteljesebben emelik ki a „gondoskodó állam" szerepét, mint a konzervatívok. Az alapító lánya, Mimi Jacobsen a párt jelenlegi elnöke.

A Haladás Párt (Fremkridspartiet, rövidítése „FrP") 1972 augusztusában alakult meg a Tivoli Gröften nevű éttermében, Mogens Glistrup vezetésével. A fő programpont az adózás eltörlése, de legalábbis lényeges enyhítése volt. Az adófizetést maga a pártalapító is megtagadta, ezért börtönben is ült. Az 1973. évi választásokat ma is „diadalmenetükként" emlegetik, hiszen az akkor nemrég alakult párt 28 képviselőt küldhetett a Folketingbe. A későbbiekben a program kiegészült a dániai mérce szerinti ultranacionalizmussal, és nem mentes a xenofóbiától sem. 1995-ben – bár akkor már az „örökös elnököt", Glistrupot, szélsőséges nézeteiért kizárták – a párt kettészakadt. 1999-ben a tagság többsége visszahívta a korábbi elnököt, ezért a párt négy parlamenti képviselője, akik nem értettek egyet e döntéssel, „Szabadság 2000" néven új csopotot alakítottak a Folketingben. Igy az „FrP" jelenleg képviselő nélkül van, holott 1990-ben 6,4 %-kal 11, 1998-ban (a szakadás utáni első választáson) 2,4 %-kal 4 mandátumot szerzett.

A Dán Néppárt (Dansk Folkeparti, „DF") a Haladás Pártból vált ki, meghatározó egyénisége és elnöknője, Pia Kjaersgaard vezetésével. Olyan, lényegében „egyprogramú" párt, amelynek célja – mint programuk írja – „a Dániában lévő menekültek hazaküldésének masszív és fenntartható gyakorlata". Miután hangvétele a Haladás Párténál mérsékeltebb, sőt az idősek és betegek ügyének felkarolását, az adórendszer egyszerűsítését is tartalmazza, támogatottsága időről időre növekszik. Az 1998. évi választáson indultak először, ekkor 13 %-ot (13 mandátumot) szereztek.

E két utóbbi pártról, amely a politikai paletta „külső" jobb szélén szerepel, el kell mondani, hogy egyértelműen visszautasítanak minden összehasonlítást, s persze együttműködést például Le Pen franciaországi párjával, tehát annyira azért nincsenek a „szélen". Másfelől tény, hogy egyetlen más parlamenti párt sem kíván velük sem taktikailag, sem stratégiailag együttműködni. Ez azzal függ össze, hogy a dán politikai éghajlat nem kedvez az „indulatból", vagy „szenvedélyből" politizálóknak.

Hasonló megállapítás érvényes az Egységes Lista, vagy Vörös-Zöldek (Enhedslisten – De Röd-Grönne, röviden „EL") esetében is. Ezt a szervezetet 1989-ben, a „szocialista világrendszer" összeomlásával egyidejűleg hozta létre a magát trockistának nevező Szocialista Munkáspárt (SAP), Dánia Kommunista Pártja (DKP) és az abból 1968-ban, a Varsói Szerződés Csehszlovákia elleni agressziója miatt kivált, ám továbbra is „kvázi-kommunista" Baloldali Szocialisták (VS). E három párt ezzel formailag még nem szüntette be önálló működését, illetve a „VS" már néhány hónappal az „EL" létrehozása előtt feloszlott. 1995-ben, a Zöldek kis pártját is magába foglalva az „EL" az "”SF-től balra lévő, az aktív szocialistákat tömörítő, önálló gyűjtőpártként" jelölte meg magát, ami fogalmilag azonos az alapító pártok „összeolvadásával". Az „EL" programjában egyebek közt a 30 órás munkahét, az állami szektor bővítése, továbbá a környezetvédelem jelenleginél is kiemeltebb kezelése szerepel. A párt a NATO és a Nyugat-Európai Unió (WEU) feloszlatása mellett foglal állást, mert ezek a szervezetek a program szerint „az imperializmus katonai eszközei". Az „EL" céljai a volt kommunista párt tagjai közül sem mindenkinek voltak ínyére: Ole Sohn, a DKP utolsó főtitkára az „SF"-hez csatlakozott, s most annak parlamenti képviselője. Az „EL" egyébként 1994-ben 3,1 %-ot, 1998-ban 2,7 %-ot szerzett, ami öt, illetve négy mandátumot jelentett.

A Keresztény Néppárt (Kristeligt Folkeparti, rövidítve „KrF") 1970-ben alakult, jobbközép „kispárt", amely már volt koalíciós partnere a konzervatívoknak és a szociáldemokratáknak is. Programja az emberi értékeket, az oktatás fejlesztését és a környezet védelmét egyaránt hangsúlyozza. A választásokon a párt váltakozó sikerrel szerepel: 1990-ben 2,3 %-ot szerzett (4 mandátum), 1994-ben 1,8 %-kal nem jutott be a parlamentbe, 1998-ban azonban 2,4 %-kal ismét négy képviselőt küldhetett a Christiansborgba.

A történeti hűség kedvéért megemlítjük, hogy az 1919-ben alapított, az egyéni szabadságot és adóreformot hirdető Jogszövetség (Retsforbundet, röviden „RFB"), amely még az 50-es évek végén is kormányzati tényező volt, mára politikailag jelentéktelenné zsugorodott. Működött továbbá néhány kérészéletű párt, például a 80-as évek második felében a fiatal értelmiségiek alapította Humanista Párt, vagy a némileg tisztázatlan, szélsőséges programmal fellépő Közös Irányvonal -Faelles Kurs-, ezek azonban vagy megszüntek, vagy nem játszanak érzékelhető politikai szerepet.

A dán kormányok a 20. században szinte kivétel nélkül kisebbségben vannak a Folketingben. Ennek a bizarrnak tűnő, ám nagyon is logikus és kétségkívül mélyen demokratikus gyakorlatnak az az oka, hogy a választásokon soha nem sikerül egyetlen pártnak akkora többséget szereznie, amely elég a kormányalakításhoz, sőt olyan koalíció sem jön (jöhet) létre, amely biztosíthatná a többséget. A „nagy" pártok, egyfelől a szociáldemokraták, másfelől a liberálisok és a konzervatívok együttes kormányalakítása – hagyományaik és elveik, továbbá szavazótáboruk miatt – szinte elképzelhetetlen, a „nagyok" így a „kicsikkel" szövetkeznek egy vagy több parlamenti ciklus erejéig. A kisebbségben lévő kormány azért működhet, mert ez a szövetkezés nem mindig jelent koalíciót: valamely párt nem csatlakozik a kormányhoz, ám egy, vagy több kérdésben mellette szavaz. Sőt: a kormány még „örök ellenfeleivel" is egyeztethet akár minden törvényjavaslatot, így lehetséges, hogy például a liberálisok együtt szavaznak a szociáldemokratákkal egy adott ügyben, de ebből semmiféle következtetés nem vonható le, akár a következő törvényjavaslatra nézve sem. A dán parlamenti munkára tehát a szüntelen kompromisszumok, az ügyes taktika és az ellenfél-szövetséges viszony igen rugalmas értelmezése a jellemző. Ez alól, mint láttuk, kivétel az „FrP" és a „DF", velük egyetlen más párt sem egyeztet semmiféle javaslatot: ez idő szerint ez elvi kérdés.

Dánia első, 20. századi kormányát 1901. június és 1905. január között a Liberális (Venstre) Párt vezette, a miniszterelnök J. H. Deuntzer volt. A „stauningi fordulat" 1924-ben a szociáldemokraták kormányra kerülését jelentette, amely szinte hagyománnyá vált. Az 1926-1929, 1945-1947, 1950-1953 és az 1968-1971 közötti időszaktól eltekintve ezt követően mindig kormányzó erő volt a Szociáldemokrata Párt, többnyire persze koalícióban, ám például 1962-1964 között, J. O. Kragh idején egyedül. Ezt a hagyományt törte meg 1982 szeptemberében Poul Schlüter, aki a Konzervatív Néppárt vezetésével alakított kormányt. Jellemző a koalíció összetételének változása, a többszöri, rendkívüli választások miatt: 1982-1988: „a négylevelű lóhere", vagyis négy polgári párt: „K", „V", „CD" és „KrF", méghozzá kétszer egymás után, változatlan pártösszetételben, majd 1988. június-1990. december: „K"+”V"+”RV", végül 1990 decemberétől 1993. januárig: „K" és „V" a „betűszámtan" eredménye. 1993 óta ismét az „S" a vezető kormánypárt, de azért az „algebra" továbbra is érdekes: 1994 szeptemberéig: „S"+”RV"+”CD"+”KrF". Ekkor a Keresztény Néppárt kiesett a parlamentből, így a koalíció három tagúra olvadt. 1996 decemberében a „CD" kilépett a kormányszövetségből, így az 1998 márciusi választásokig az „S" és az „RV" 71 mandátummal lavírozott a 179 tagú Folketingben, amit a szavazók végülis, érdekes módon, szoros eredménnyel, de valamennyi előzetes közvélemény-kutatásra rácáfolva) honoráltak: a szociáldemokraták és a szociálliberálisok koalíciója, a „tengerentúli" képviselőket is beszámítva 72 mandátummal rendelkezik. A „tengerentúliak" a 2-2 feröeri és grönlandi képviselő egyike, akik a baloldalt erősítik, míg a másik két „atlanti" szavazat a jobbközép pártoké. Hacsak nem kerül sor rendkívüli választásra (amit Dániában soha nem lehet teljesen kizárni, bár a fenti erőviszonyok alapján valószínűtlen), akkor ez a kormány „vezeti át" Dániát a következő évezredbe. A kormányfő Poul Nyrup Rasmussen („S"). Néhány érdekesség: adóügyi minisztérium is van, amelyre a 70-es évek nagy vitái miatt van szükség, akkor vált ki ez a pénzügyminisztériumból. A két kulcsfontosságú gazdasági tárca (pénzügy és gazdaság) vezetője, a koalíciós egyensúly miatt a pártszövetség két pártjából kerül ki. Az energiaügy és a környezetvédelem ugyanahhoz a minisztériumhoz tartozik, a korábbi szociáldemokrata pártelnök, Svend Auken vezetésével. Így az energia és a környezet ügyei „automatikusan" összhangba kell, hogy kerüljenek egymással. Kinevezett miniszterelnök-helyettes nincs. A védelmi miniszter természetesen civil, a belügy-minisztérium pedig fő feladatként közigazgatási, illetve bevándorlási kérdésekkel foglalkozik. A rendőrség az igazságügyi miniszter hatásköre. A minisztériumokban csak a magyar gyakorlat szerinti közigazgatási államtitkár minősül a miniszter helyettesének, politikai államtitkár nincs, s a néha fellángoló viták ellenére ilyen poszt létesítésére a jövőben sem kerül sor. Kormányváltozást követően csak a miniszter (és titkárságának néhány, magával hozott tagja) távozik, az összes többi vezető és beosztott, ha akar, változatlanul a helyén marad.

A dán közigazgatás nagyobbik egysége a megye (amt), amelyből tizennégy van. A megyék fő feladatai: az egészségügy (idősgondozás is), a középiskolák és a felnőttoktatás, a helyi gazdaság, környezetvédelem, úthálózat és kultúra. A megyei tanácsnak, amely az önkormányzat irányító szerve, a megye nagyságától függő számú tagja van, akiket a polgárok a négyévenkénti önkormányzati választásokon (legutóbb 1997-ben) delegálnak. A megyék közvetlenül is részt vesznek az Európai Unió (EU) különféle regionális és strukturális programjaiban, annak ellenére, hogy Dánianak nemigen van az EU által átlag alattinak, tehát „szegényebbnek" minősített területe.

A 275 kommuna a legkisebb dán közigazgatási egység. A főváros is egyfajta „megyei jogú városnak" minősül, ám a Koppenhágán belüli Frederiksberg helyzete különleges, mert 1857-ben önálló városjogot kapott, s külön „amtot" képez. Ettől eltekintve a kommunákat gyakorlatilag a városrészek, illetve kisebb városok, falvak és azok közvetlen környéke alkotja. Jellegükből fakadóan a hétköznapi gondokért felelősek, ugyanabban a körben, mint a megyék. A beteggondozót például gyakorlatilag a kommuna küldi az idősekhez, ám az egészségügyi politikával a megye (is) foglalkozik.

E háromszintű közigazgatási felosztás (ország-megye-kommuna) azonban különféle szempontok szerint tovább tagolódik. Dániában összesen 2125 egyházmegye, 29 nagy és 224 kis ingatlanbecslési körzet, 17 nagy és 103 kis választókerület, 82 joghatósági terület (bíróság) és 54 rendőri körzet van.

Lényeges, hogy mindhárom közigazgatási szint szed adókat. A központi adók sávokat követnek, ezzel szemben a helyi adókat egységes százalékban állapítják meg. Vagyonadót például kizárólag az önkormányzat szed, míg az ÁFA (dánul mereomsaetningsskat, MOMS) csak a központi költségvetésé. A többi közteher lehet helyi és központi is. Ezt azért kell a közigazgatás felvázolásakor elmondanunk, mert figyelemre méltó sajátosság, hogy (az 1998. évi adatok szerint) az állami kiadások 12 %-át a megyék, 42 %-át a kommunák költik el, s csak a fennmaradó 46 % terheli a központi költségvetést. Ezek az arányok a helyi önkormányzatok kiemelkedő szerepét érzékeltetik a dánok mindennapjaiban.

A közigazgatási beosztáshoz kapcsolható Christiania helyzete. Ezúttal nem Oslo régi nevéről, hanem egy koppenhágai városrészről van szó Christianshavn negyed keleti oldalán. E terület valamikor a honvédelmi minisztériumé volt, ám miután nem használták, 1971-ben fiatal hippik foglalták el, és a parlament előbb kísérleként, három évre, majd egyre hosszabb időre „a nép tulajdonának" nyilvánította, ami gyakorlatilag önkormányzatot jelent. Christianiában ma is a társadalom kivetettjei élnek, gyakran családosan. A terület önellátó: nem fizetnek adót, ám semmiféle támogatást sem kapnak. Kerékpár javításból, régi vaskályhák újjávarázslásából és más kézműves tevékenységből tartják fenn magukat. Az „enyhe" kábítószer használata kapun belül megengedett és általános, de az injekciós tűt igénylő „kemény" drog tilalmára táblák is figyelmeztetnek. Christianiának önkormányzó tanácsa van, amelynek tagjai a viking „ting" mintájára körben ülve tartják megbeszéléseiket. Nem egy dán és külföldi szociológus, szociális munkás költözik hosszabb-rövidebb időre ide, s néhányan maguk is megszeretve ezt az életformát, itt is ragadnak.

Dániában nincs alkotmánybíróság. Az alkotmánnyal való összhang megállapítása – ha ilyen igény van – az illetékes bíróságok feladata. A bírósági rendszer lényegében háromszintű, ha a különleges ügyekben döntő Tengerészeti és Kereskedelmi Bíróságot figyelmen kívül hagyjuk. E szintek: a körzeti (városi) bíróságok, a fellebbviteli (felső-) bíróságok és a Legfelső Bíróság (Höjesteret). A 82 körzeti bíróságon kívül két fellebbviteli hely működik: a Keleti Felső Bíróság (Östre Landsret) és a Nyugati Felső Bíróság (Vestre Landsret). Mindkét fellebbviteli bíróságnak 1-1 elnöke, a koppenhágai székhelyű Keleti Bíróságnak 30, a Viborgban lévő Nyugatinak 20 tagja van. Ha az ügy a Legfelső Bíróságra kerül, közülük legalább három bírónak jelen kell lennie a legmagasabb testület ülésén. A bíróságok és bírák függetlenségéről és a tisztességes eljárásról (dánul: „fri proces") az Alkotmány rendelkezik. Az Alkotmány 55. paragrafusában szereplő utalásnak megfelelően 1954-től működik Dániában ombudsman. 1962 óta tevékenységét ombudsman bizottság támogatja, amely eldönti, hogy e parlamenttől független személy amely ügyekkel foglalkozhat. Az ombudsmanhoz bárki fordulhat panasszal, s ő ajánlásokat tehet ezek orvoslására. Előfordult, hogy a munkabéremelési tárgyalások is csak az ombudsman közvetítésével folytatódhattak a konfliktus miatt. Az ombudsman tekintélyes jogász, nem ritkán hölgy az illető.

A törvényszegések száma az elmúlt években növekedett. A büntetőtörvényeket 1980-ban 406346 esetben, 1997-ben 531102-szer szegték meg. Az erőszakos bűnesetek száma 1980-ban 7226, 1997-ben 13581 volt, tehát csaknem megduplázódott. Jelentősen nőtt a magánszemélyek elleni erőszak. A felderítési arány a súlyos bűncselekményeknél 1980-ban 71 %, 1997-ben 76 % volt. Kiemelkedően magas a garázdaság növekedési üteme: 1980 és 1997 között 19 ezerről 37 ezerre nőtt. A kábítószer- csempész bűnesetek azonban fokozatosan, 1275-ről 733-ra csökkentek. (Dán Statisztikai Évkönyv, 1998).

A Feröer-szigetek és Grönland egyaránt önkormányzattal bír, a nemzetiségi „kérdés" tehát jogilag fel sem vetődik. Ami a német nemzetiséget illeti: 1955-ben a dán kormány nyilatkozatot tett közzé e Dél-Jyllandon élő kisebbségről. Eszerint az ottani németek az általános, alkotmányos jogokon kívül külön tételesen felsorolt politikai, vallási, kulturális és szociális jogokkal is rendelkeznek. Önszerveződéseik mellett külön sajtójuk is van. A 287 ezer bevándorló (1999), akik még nem kaptak dán állampolgárságot, zömmel tíz évnél rövidebb ideje élnek Dániában. Egyenlő jogaik ellenére a statisztika szerint körükben nagyobb a munkanélküliség és a bűnözési arány is, mint a dán átlag. Problémáikat türelmes párbeszéddel igyekeznek a hatóságok és az érdekvédelmi szervek megoldani. A legtöbben Törökországból érkeztek (38 ezer fő), de a volt Jugoszláviából is sokan jöttek (34 ezren). A viszonylag új szomáliaiak 12 ezren vannak.

Szűcs R. Gábor [Változó Világ 34.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010