| | |
Az
Egyesült Királyság alkotmányos monarchia, az alkotmány alapját az
1215. évi Charta (Magna Charta) és az alaptörvények képezik. Az
uralkodó hatalma jelképes. A hagyományok szerint minden a király nevében
történik, de tényleges jogai korlátozottak, “uralkodik, de nem kormányoz”.
Az Egyesült Királyság jelenlegi uralkodója a Windsor-házbeli II. Erzsébet
1926-ban született, 1947-ben kötött házasságot Fülöp herceggel, aki
az edinburghi hercegi címet viseli azóta. Erzsébet a trónt VI. Györgytől
1952-ben örökölte meg, a koronázási szertartásra azonban csak
1953-ban került sor. A királyi párnak négy gyermeke van, Károly,
walesi herceg, trónörökös 1948-ban, Anna hercegnő 1950-ben, András
yorki herceg 1960-ban és Edward herceg 1964-ben született. A századvég
történelmét beárnyékolja a királyi ház évek óta tartó botránysorozata,
amely már az alkotmányos monarchia létét kérdőjelezi meg.
A
kormányzás parlamenti rendszere nem írott alkotmányon alapszik, hanem
sok évszázadon át tartó fokozatos fejlődés eredményeként jött létre.
A monarchia a kormányzás legősibb intézménye, körülbelül a 9. századra
nyúlik vissza. Ma a királynő nem csupán államfő, hanem egyúttal
fontos nemzeti szimbólum is. A trónnal kapcsolatos öröklés rendjét részint
törvény szabályozza, részint pedig a leszármazás szabályait kell
figyelembe venni, amely megjelöli, hogy kik jogosultak a korona átvételére
és milyen sorrendben. Annak ellenére, hogy voltak törések az egyenes
ági leszármazásban, az örökösödési alapelv fennmaradt. A király
vagy a királynő fiai minden esetben megelőzik a leányokat az örökösödés
sorrendjében.
A
királyi család jelenlegi örökösödési sorrendje a következő:
·
a Walesi Herceg
·
William, Wales Hercege
·
Henry, Wales Hercege
·
a Yorki Herceg
·
Beatrice, York Hercegnője
·
Eugenie, York Hercegnője.
Habár
a monarchia székhelye Britannián belül van, a királynő a többi brit
nemzetközösségi tagországnak szintén a feje. A brit függelmi területeken
a királynőt általában kormányzó képviseli, aki felelős az adott
ország közigazgatásáért a brit kormányzat felé. A 17. század
alkotmányos fejlődése vezetett ahhoz, hogy a Parlament, mint legfőbb törvényhozó
testület megszilárdítsa helyzetét. A Parlament három alkotóeleme –
a királynő, a Lordok Háza és a választott Alsóház – különböző
elveken alapulnak. Csupán szimbolikus jelentőségű események alkalmával
találkoznak, mint például a Parlament megnyitó eseményein, amikor az
alsóházat a királynő és a lordok háza összehívja. A törvénykezéshez
mindhárom “elem” közös megegyezésére van szükség. A Parlament törvénykezik
Nagy-Britannia egészének ügyeiben, de törvénykezik az ország bármely
részének ügyében is. Mivel nincsenek írott alkotmány általi jogi
megszorítások, a Parlament szabadon törvénykezik, annak szem előtt
tartásával, hogy Britanniának, mint európai uniós tagországnak kötelezettségei
vannak. A Parlamentet maximum 5 évre választják, de a gyakorlatban az
általános választások többnyire megelőzik a terminus végét. A
Parlament meg is hosszabbíthatja a szokásos 5 éves időszakát a választótestülettől
függetlenül, de erre inkább csak rendkívüli körülmények közepette
volt példa, mint például a II. világháborúban. A tényleges hatalmat
a kormány, azon belül egy szűkebb testület gyakorolja. A törvényhozó
hatalom a kétkamarás parlamentből áll: Az Alsóházból (House of
Commons), és a Lordok Házából (House of Lords). A kormány felelős az
Alsóháznak.
A
törvényhozó hatalom lényegében az Alsóház kezében van, amelyet 5
évenként választanak újra. A kabinet a kormány egyes tagjaiból
alakul. Feje a miniszterelnök, tagjai csupán azok a miniszterek, akiket
a miniszterelnök a testületbe meghív. A kormány felelős a
Parlamentnek. Skóciát, Walest és Észak-Írországot a kormányban külön
miniszterek képviselik. A helyi közigazgatást a grófságokban, illetve
a grófsági jogú városokban a lakosság által választott grófsági,
illetve városi tanácsok intézik. Szavazati joggal minden 21. életévét
betöltött brit állampolgár rendelkezik.
Az
elmúlt 150 évben túlnyomóan kétpárti rendszer létezett. 1945 óta
vagy a Konzervatív Párt (Tory Párt) – melynek eredete a 18. századig
nyúlik vissza –, vagy pedig a Munkáspárt – amely a 19. század
utolsó évtizedében jelent meg – volt hatalmon. 1998-ban egy új párt
– a Szabaddemokraták (Liberal Democrats) – alakult, amikoris a Liberális
Párt (mely a 18. századig nyomon követhető) egyesült a Szociáldemokrata
Párttal (1981-ben alakult). Egyéb hivatalos pártként említhetünk például
két nacionalista pártot: a “Plaid Cymru”-t (alapították 1925-ben
Walesben) és a Skót Nemzeti Pártot (alapítva 1934-ben). Észak-Írországban
számos párt létezik, ilyen például az Ulsteri Egyesült Párt, mely
századunk elején jött létre, vagy az Ulsteri Demokratikus Egyesült Párt,
mely az előbbiből kiválva 1971-ben alakult, valamint a Szociáldemokrata
és Munkáspárt 1970-es alapító dátummal. 1945 óta az általános választásokon
nyolc alkalommal nyert a Konzervatív Párt és hét alkalommal a Munkáspárt.
Az alsóház tagjainak túlnyomó többsége e két párt valamelyikéhez
tartozott. 1997 elejére olyan helyzet alakult ki, hogy a Konzervatív Párt
kormányon maradása attól függött, hogy egy-egy kérdésben hogyan
szavaznak a parlamentben az észak-írországi, hivatalosan egy nagy párthoz
sem tartozó képviselők. Az utóbbi időben felerősödtek azok a vélemények
(magán a Konzervatív Párton belül is), amelyek szerint a közel 18 évi
kormányzás és politikai, erkölcsi, személyi elhasználódás után a
brit konzervatívoknak sokkhatásszerű vereségre volt szükségük a megújuláshoz.
1994 nyara óta – a korábbi pártvezér, John Smith halálát követően
– Tony Blair személyében új vezetője van a Brit Munkáspártnak.
Blair sok vonatkozásban szakított a Munkáspárt korábbi, a társadalmi
tulajdon elsőbbségét, a teljes nukleáris leszerelést, a
szakszervezetek politikába-gazdaságba történő erőteljes beleszólását
hirdető filozófiájával, balról
a politikai centrum felé vitte el a pártot és követőit. A legutóbbi
parlamenti választások 1997 májusában voltak.
Az Egyesült Királyságban közel 18 évig, 1979 májusa óta a
Konzervatív Párt kormányzott. Ez alatt az idő alatt – az 1979-es győzelmet
is beleszámítva – összesen négy alkalommal (1979, 1983, 1987, 1992)
nyerték meg a választásokat. A “Thatcher-korszak” az első választási
győzelemtől 1990 decemberéig tartott, majd John Major lett a kormányfő,
akinek a vezetésével legutóbb 1992 májusában nyerték meg a választásokat.
A Munkáspárt a '90-es évek közepétől jelentős változáson ment át.
Alapokmányából kikerültek az államosításra és a köztulajdonra
vonatkozó passzusok, megszűnt a blokkszavazás, jelentősen csökkent a
szakszervezetek befolyása, a párt magáévá tette a nyugat-európai
szociáldemokrácia értékrendjét. A Munkáspárt alapszabályában
demokratikus szocialista pártként határozza meg magát. Politikai
eszmerendszerében az amerikai Demokrata Párt áll hozzá legközelebb.
Gondolkodásában Nyugat-Európa vezető szocialista, szociáldemokrata pártjai
előtt halad, amelyek többsége ma követendő példaként tekint a brit
Munkáspártra. Az új vezetés előtérbe helyezte az ún. "harmadik
út"(The Third Way) fogalmát, amely a dinamikusan változó világban
a változásokhoz nemcsak alkalmazkodni képes, de azokkal együtt élő,
azokat menedzselő párt programja.
Antony
(Tony) Blair személyében a párt karizmatikus vezetőt választott, aki
kialakította a Labour új középpárti arculatát, aki a modernizáció
jegyében nemcsak a lakosság legkülönbözőbb rétegeinél, hanem a
brit gazdasági és üzleti élet, a vállalkozók és a sajtó egyre szélesedő
köreiben is elfogadtatta magát. Eközben nemzetközi tekintélye is nőtt,
nem utolsósorban konstruktívabb Európa-politikájának köszönhetően.
A
legutóbbi, 1997. május 1-jei általános választáson az alsóház 659
helyéért 3717 jelölt indult. A szavazók 71,3%-a járult az urnákhoz.
A 31,2 millió szavazat a következő megoszlását mutatta: Munkáspárt
– 13,5, Konzervatív Párt – 9,5,
Liberális Demokraták – 5,3, és a többi párt 2,9 millió
szavazat. Ennek alapján a parlamenti helyek az egyes pártok között a következőképpen
oszlanak meg:
Labour
Party
418
Conservative
Party (Tory) 164
Liberal
Democrats
46
Ulster
Unionist Party 10
SNP
(Scottish National Party)
6
8
kisebb párt
15
Még
a Munkáspárt kampánya során kijelölt fő feladatok közé tartozott
az alkotmányreform végigvitele (önálló skót parlament és walesi
nemzetgyűlés, a felsőház reformja), az oktatás és az egészségügy
fejlesztése. Megkezdődött a választási rendszer reformjának előkészítése.
Az 1997 szeptemberében Skóciában, illetve Walesben tartott népszavazások
jóváhagyták a kormány tervezetét önálló törvényhozó testületek
felállítására. Ennek megfelelően a helyi parlamentek a védelem, a külügy,
az országos szintű társadalombiztosítás és az abortusz szabályozása
kivételével maguk hozhatnak törvényeket, illetve belátásuk szerint
használhatják fel a központi költségvetésből számukra elkülönített
pénzt. Skóciában a népszavazáson jóváhagyásra került a helyi kormányzás
azon joga, hogy 3%-kal eltérjen a központi kormány adószintjétől.
Az
északír kérdésben a kormánynak sikerült minden érintett felet a tárgyalóasztalhoz
ültetni és tető alá hozni egy kompromisszumos megállapodást. Lényege
a következőkben foglalható össze:
·
Észak-Írország az Egyesült Királyság része marad mindaddig,
amíg a lakosság többsége ennek ellenkezőjét nem akarja. Egyidejűleg
az Ír Köztársaság törli alkotmányából a területi igényekre
vonatkozó passzust. 1998. június végén 108 tagú nemzetgyűlést választott
a hat ulsteri tartomány, amelynek élén 12 – különböző pártok által
delegált – miniszteri rangú politikus áll (Végrehajtó Tanács).
·
Észak–déli miniszteri tanácsot hoznak létre, ami a politikai
híd szerepét tölti majd be a határ két oldalán.
·
Valamennyi érdekelt párt és mozgalom elkötelezi magát a
fegyverek beszolgáltatása mellett.
·
Ezt a megállapodást 1998. május 22-én népszavazás erősítette
meg mind Észak-Írországban, mind az Ír Köztársaságban. Fontos
momentum, hogy az északír tartományokban mind az unionisták, mind a köztársaságiak
többsége a megállapodás mellett voksolt. 1999 januárjában megállapodás
jött létre a brit és az ír kormány között arról, hogy a tartományi
kormány és az Ír–Északír Együttműködési Tanács felállítását
követően London legkésőbb március 10-ig megkezdi a hatalmi jogkörök
átadását az új Észak-Ír Nemzetgyűlésnek, amire az IRA
fegyver-beszolgáltatásának elmaradása miatt eddig nem került időben
sor. Május 14-én Tony Blair brit és Bertie Ahern ír kormányfők a
megrekedt békefolyamat kimozdítása céljából június 30-ban új határidőt
szabtak meg a hatalmi jogkörök átadására, azaz Észak-Írország több
mint húsz év után 1999 nyarától
végre ismét saját kezébe vehette a tartomány igazgatását.
Az
ország zászlója 1801 óta a Union Flag, közismert nevén Union
Jack a három összetartozó országot szimbolizálja az alábbi három
védőszent szerint:
A
fehér alapon piros Szent György kereszt Angliát,
A
kék alapon fehér átlós Szent András kereszt Skóciát,
A
fehér alapon piros átlós Szent Péter kereszt
Írországot jelképezi.
Wales
jelképe – a vörös sárkány fehér és zöld mezőben – nem
szerepel a nemzeti zászlón, de a 15. századtól kezdve ismert és széles
körben használatos.
A
jogrendszer – nemzeti hovatartozás
Az
Egyesült Királyságnak nincs egységes jogrendszere. Anglia és Wales,
Skócia és Észak-Írország mind önálló jogrendszert alkotnak. Ezeken
belül szétválasztható a büntetőjog és a polgárijog.
A
büntetőjog fő
célja a bűnmegelőzés és a bűnözés csökkentése, valamint a bűn
elkövetésével gyanúsítottak, illetve megvádoltak ügyeiben történő
lehető legjogszerűbb, legtisztességesebb és leggyorsabb intézkedés.
A másik fontos cél a bűnözés áldozatainak történő segítségnyújtás.
Az Egyesült Királyságban a bűnözés elsősorban a nagyvárosokra és
azok környékére koncentrálódik. Például Angliában és Walesben a közelmúlt
statisztikái azt mutatják, hogy a rendőrség által regisztrált évi közel
5 millió bűnelkövetésből 92% volt a vagyonellenes bűncselekmény és
csupán az esetek 7%-ában történt erőszak. Ugyanezen időszakban 26%
volt az autólopások aránya. A kábítószer-kereskedelem és kábítószer-fogyasztás
növekvő arányt képviselnek. A bíróság jogosult a kábítószer-kereskedők
és egyéb bűnözők piszkos ügyleteiből származó bevételeinek
elkobzására. A fegyverviselést szigorú paragrafusok szabályozzák. A
legtöbb előzetes letartóztatásban lévő vádlottat – megfelelő összegű
óvadék ellenében – feltételesen szabadlábra engedik és a tárgyalás
előtt nem tartják fogva (avagy börtönben), hacsak nem feltétlenül szükséges.
A brit bűnvádi eljárásokban – az angolszász hagyományoknak
megfelelően – a vádlottat mindaddig ártatlannak tekintik, míg bűnössége
nem bizonyított (ártatlanság vélelme). A tárgyalások általában nyílt
bírósági tárgyalás formájában zajlanak, ahol a bizonyítékok és tények
felsorakoztatásának meglehetősen szigorú szabályai vannak. A kevésbé
súlyos esetekben, amelyek egyébként a bűnesetek nagyobbik részét
teszik ki, csak békebíró elé viszik az ügyet és a bíróság nem ül
össze. A békebíró lehet önkéntes polgári személy, akinek
tisztviselő ad jogi segítséget, vagy pedig lehet hivatásos jogász is,
aki fizetést kap érte. A legsúlyosabb ügyeket viszont a Legfelsőbb Bíróság
tárgyalja 12 tagú esküdtszék jelenlétében (Skóciában 15 tagú),
akik döntenek a vádlott bűnössége kérdésében. A bíró hivatott ítéletet
hozni a vitás kérdésekben, összegzi a bizonyítékokat az esküdtszék
számára, és az ítélet meghozatalát követően vagy felmenti a vádlottat,
vagy pedig döntést hoz a letöltendő büntetést illetően. Az esküdtszék
a bírói testülettől független. Az elítéltekre szabhatnak ki pénzbüntetést,
közmunkára ítélhetik, megtilthatják a tartózkodási helyének elhagyását,
vagy felügyelet alá helyezhetik, habár mindezek ellen élhet a
fellebbezés jogával a felsőbb joghatóságoknál. Egyes esetekben életfogytiglant
szabnak ki ítéletként, ilyenek a gyilkosság vádja, valamint azok az
esetek, amikor másodízben követ el valaki erőszakos vagy szexuális bűncselekményt.
Az egyéb súlyos esetekben, mint például a rablás, a nemi erőszak
vagy az emberölés, úgyszintén az életfogytiglan a kiszabható maximális
büntetés. Britanniában nincs halálbüntetés.
Az
angol, walesi és északír polgárijog
a családra, a tulajdonra, a szerződésekre és a károkozásra (magán-
és polgári jogsértő cselekedetekre) terjed ki. Egyúttal felöleli az
adminisztratív, ipari, tenger- és egyházjogot is. A skót polgárjognak
megvannak a maga saját hasonló ágazatai. Angliában és Walesben a polgári
peres ügyeket mind a Területi, mind a Legfelsőbb Bíróság tárgyalhatja.
A kisebb ügyekben folytathatók egyszerűsített döntőbírósági eljárások
is. A Legfelsőbb Bíróság – amely három különböző tanácsra
oszlik – általában a legbonyolultabb esetekkel foglalkozik. A polgári
peres ügyekben nincs esküdtszék. A legtöbb ítélet pénzbírság
kiszabását jelenti, és a perköltségek általában a vesztes felet
terhelik.
Az
igazságszolgáltatás kormányzati
felelőssége a főkancellárt (igazságügy-miniszter, aki egyben az esküdtszék
elnöke is), a belügyminisztert, a legfőbb államügyészt, Skóciában
és Észak-Írországban az államtitkárokat terheli. A bírák nem esnek
minisztériumi irányítás vagy ellenőrzés alá. Általában gyakorló
ügyvédek közül kerülnek kiválasztásra, vagy pedig ügyészek,
jogtanácsosok közül. Azoknak a polgároknak a számára, akik bíróság
elé kerülnek és jogi képviseletre, illetve jogtanácsra szorulnak,
hivatalból ( állami pénzen) jogi képviselőt rendelnek ki.
Az
„Új Scotland Yard” London metropolisz rendőrségének székhelye,
amelyet 1829-ben alapítottak Sir Robert Peel kezdeményezésére, innen
az ismert bobby elnevezés. Britanniában 52 helyi rendőr-főkapitányság
működik mintegy 150 ezer fővel. A rendőrtisztek általában nem
viselnek fegyvert, és a letartóztatásoknak is igen szigorú szabályai
vannak. Körülbelül 60 ezer embert tartanak fogva mintegy 160 börtönben.
Ezek az intézmények különfélék, a skálán a nyitott börtönöktől a rendkívüli szigorral őrzött
fegyházig szinte minden megtalálható. A férfiak és a nők számára külön
börtönök vannak. A gyermekek normális esetben nem börtönözhetők
be, míg a 15 és 21 év közötti bűnelkövetőket (Skóciában a 16 és
21 év közöttieket) speciális intézményekbe utalják. A börtönlakók
helyzetét és a börtönkörülményeket független börtönfelügyelők
vizsgálják.
Az
1981-es brit állampolgársági törvény
szerint az állampolgárságnak három formája lehetséges:
·
brit állampolgárság azok számára, akik szoros kapcsolatban állnak
az Egyesült Királysággal,
·
Britanniához tartozó területi állampolgárság azoknak, akik
Britannia tengerentúli területeihez tartoznak,
·
brit tengerentúli állampolgárság azoknak az Egyesült Királyságbeli
és volt gyarmataihoz tartozó állampolgároknak a számára, akik egyik
előbb említett állampolgársági formát sem vették fel
akkor, amikor az 1981. évi törvény életbe lépett.
A
brit állampolgárságot az Egyesült Királyságban született gyermek
automatikusan megkapja, amennyiben édesanyja, vagy – ha törvényes
gyermek – akár édesapja brit állampolgár vagy törvényesen
letelepedett az Egyesült Királyságban. Az a gyermek is megkapja a brit
állampolgárságot, akit egy brit állampolgár örökbe fogadott. Azok a
gyermekek, akik brit állampolgárok külföldön született gyermekei,
vagy adoptálták őket, s honosították és regisztráltatták őket a
Egyesült Királyságban, általában brit állampolgárnak számítanak
leszármazási alapon. A törvény különös figyelmet szentel a külföldön
hivatalos állami szolgálatot teljesítő brit állampolgárok ( diplomaták,
EU-kiküldöttek stb.) külföldön született gyermekei jogainak védelmére.
A
brit állampolgárság a
fentieken túl még az alábbi esetekben és formákban szerezhető meg:
·
azon gyermekek nyilvántartásba vételével, akik bár az Egyesült
Királyságban születtek, de nem kaptak születésüknél fogva
automatikusan állampolgárságot, vagy pedig külföldön születtek
olyan szülő gyermekeként, aki leszármazásos alapon vált állampolgárrá,
·
azon Britanniához tartozó területek állampolgárai, vagy brit
tengerentúli állampolgárok nyilvántartásba vételével, akik legalább
5 éve folyamatosan az Egyesült Királyságban élnek, kivéve a gibraltáriakat,
akiknek nincs szükségük az 5 éves Egyesült Királyságbeli tartózkodás
meglétére,
·
a hontalanok, vagy azok nyilvántartásba vételével, akik korábban
lemondtak brit állampolgárságukról, és végül
·
minden más 18. életévét betöltött felnőtt honosítása révén.
A
honosítás minden esetben a belügyminiszter jogköre. Az előfeltételek
közé tartozik az 5 éves, vagy brit állampolgár házastársaként
legalább 3 éves Egyesült Királyságbeli tartózkodás. Azok számára
is, akik nem brit állampolgár házastársai,
követelmény a megfelelő szintű angol, walesi, vagy skót gél
(kelta) nyelvtudás, valamint az Egyesült Királyságban történő
letelepedési szándék, vagy az, hogy a korona alkalmazásában álljanak,
illetve az Egyesült Királyságban bejegyzett vállalat vagy szervezet
alkalmazottai legyenek. Hongkong állampolgárai számára speciális eljárás
van érvényben.
Paár
Gabriella [Változó Világ 33.] | | |
