Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Hollandia államformája alkotmányos monarchia, amely parlamenti demokrácia keretei között működik. Az államfő 1980 óta az Orániai-Nassaui házból származó Beatrix Wilhelmina Armgard királynő. Az úgynevezett Koronát  -  az államhatalmat megtestesítő intézményt  -  a király(nő) és a kormány, a miniszterek együtt alkotják, mivel a kormány fontosabb intézkedéseit az államfő is ellenjegyzi.

     Az ország neve: Holland Királyság, hivatalos nyelve a holland. Sajátos módon a kormány Hágában székel (s'-Gravenhage), s ott működik a parlament is, az ország fővárosa mégis Amszterdam, ahol a királyi palota található (bár a királyi család nem ebben a palotában lakik, hanem a Soestdijk kastélyban). Hollandia felségjelvényei a kék-fehér-piros színű, keresztsávos zászló és az arany koronával és oroszlánokkal díszített címer, amelynek felirata különös módon franciául hirdeti: "je maintiendrai"  -  fennmaradok!

     A jelenlegi államfő, Beatrix királynő 1938-ban született; férje Claus, Hollandia hercege, Ambsberg bárója tizenkét évvel idősebb nála. A trónörökös általában az orániai hercege címet viseli. Az alkotmány értelmében a királynő sérthetetlen, de nem felelős az államügyek irányításáért; a miniszterek pedig kizárólag a parlamentnek tartoznak felelősséggel.

     A törvényhozás menete általában: a kormány előterjeszti a törvénytervezeteket, ezeket az Államtanács alkotmányossági és közigazgatási szempontból előzetesen véleményezi, majd a parlament mindkét háza többséggel elfogadja vagy elutasítja. A jóváhagyott tervezetet  -  immár törvényt  -  a királynőnek és az illetékes miniszternek vagy minisztereknek alá kell írniuk; a politikai felelősség mindig a minisztereké. A törvény azután a hivatalos közlönyben való megjelenéssel lép életbe.

     Az uralkodó előjoga, hogy a választások után kormányalakítási megbízást adjon, majd kinevezze a kormányfőt és a minisztereket. A kinevezett kormánynak azonban a parlamentben kell bizalmat kapnia. A kormányalakítás megszabott forgatókönyv szerint zajlik: a királynő előbb úgynevezett „kormányalakítót” nevez ki, és arra ad neki megbízást, hogy próbáljon parlamenti többséget maga mögé felsorakoztató kormányt alakítani. Ezután a kormányalakító tárgyal a pártokkal, majd javaslatot tesz, és a királynő az ő javaslata alapján nevezi ki a minisztereket. A kormányalakító lesz rendszerint a kormány feje, a miniszterelnök. A miniszteri posztokat a kormányban résztvevő és azt támogató politikai pártok előzetesen elosztják egymás között a koalíciós megállapodás keretében. A miniszterek együtt alkotják a Minisztertanácsot, amely kollektív testületként hozza meg a kormányzati döntéseket. A kormány kinevez államtitkárokat az egyes miniszterek mellé, őket tehát már nem a királynő nevezi ki, s az államtitkárok is viselnek politikai felelősséget tevékenységükért. Esetenként részt vesznek a Minisztertanács ülésein is, ahol tanácsadói minőségben felszólalhatnak, de a döntésben már nem vesznek részt.

     A Parlament, amely még ma is a hangzatos és történelmi „rendi gyűlés” (Staten Generaal) nevet viseli, két kamarából áll. A felsőház (Eerste Kamer) 75 tagot számlál, és tagjait nem közvetlenül választják, hanem a tartományi helyi választott törvényhozó testületek jelölik ki őket. A felsőház jogköre nem azonos, hanem szűkebb, mint a Második Kamaráé (Tweede Kamer) vagy alsóházé. Ez utóbbinak 150 tagja van, s őket közvetlenül választják a szavazati joggal rendelkező holland állampolgárok. Mindkét testület négy évig marad hivatalban, ennyi időközönként rendeznek választásokat. Szavazati joggal ma minden 18. életévét betöltött holland állampolgár rendelkezik. A választási rendszer arányos, tehát a mandátumok a pártokra adott szavazatok arányában oszlanak meg a pártok képviselőjelöltjei között.

Kis választójog-történelem

Az 1848-as első, a törvény alapján vagyoni cenzushoz és egy helyben lakáshoz kötött választójog még csak a felnőtt lakosság mintegy 6 százalékára terjedt ki. A haladóbb liberálisok és a szociáldemokrata párt harcai nyomán ez fokozatosan terjedt ki: 1880-ban a lakosság 13 százaléka, 1900-ban 49 százaléka, 1913-ban 68 százaléka választhatott, végül az első világháború után már a nők is szavazhattak.

Mindkét háznak, valamint a miniszterelnök hivatalának egy szolid hágai épületegyüttes, a csendes kis mesterséges tóra néző Binnenhof (Belső udvar) ad otthont. Ez a politikai élet központja, itt és körülötte találhatók a különböző kormányhivatalok. A parlament a királlyal és a miniszterelnökkel együtt gyakorolja a törvényhozó hatalmat, míg a végrehajtó hatalmat a király(nő) és a miniszterek gyakorolják. A kormány nem oszlathatja fel a parlamentet (csak annak jóváhagyásával), nem indíthat háborút, nem köthet nemzetközi szerződést parlamenti felhatalmazás nélkül.

      Az alsóház összetétele a legutóbbi  -  1998-ban megtartott  -  választások után: Munkáspárt (PvdA) 45, Szabad Demokrata Néppárt (VVD) 38, Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) 29, Demokraták 66 (D66) 14, Baloldali Zöldek (GL) 11, míg négy kisebb párt összesen 13 mandátumon osztozik. Politikai és eszmei irányultságukat tekintve a parlamenti pártok közül a CDA a korábbi katolikus és protestáns pártok egyesüléséből keletkezett kereszténydemokrata párt, a PvDA szociáldemokrata, a VVD liberális párt, míg a D66 az ez utóbbiból kivált baloldali liberálisokat tömöríti, a baloldali zöldek környezetvédő programmal lépnek fel. A többi kisebb párt vagy felekezeti alapon vagy különböző polgárjogi követelések jegyében szerveződött.

     A parlament három módon ellenőrzi a végrehajtó hatalmat gyakoroló kormányt  -   azon túl természetesen, hogy annak megalakulásához bizalmat kell szavaznia a számára, s ezt a bizalmat bármikor megvonhatja tőle többségi szavazással. A parlament költségvetési joga, hogy a kormány előterjesztése nyomán kialakítsa és elfogadja az állam valamennyi bevételét és kiadását tartalmazó költségvetést; a vizsgálati (kérdezési) joga alapján a parlament  -  függetlenül a kormánytól  -  vizsgálatot indíthat és folytathat bármely ügyben; végül a tájékozódáshoz való jog vagy interpellációs jog alapján a parlamenti képviselők konkrét kérdéseket tehetnek fel a minisztereknek és az államtitkároknak, kérdőre vonva őket politikai és egyéb ügyekben. Emellett az alsóház még két jogi lehetőséggel rendelkezik:

  -  a módosítás joga alapján változtathat a törvénytervezeteken vagy azok részletein, természetesen többségi döntéssel;

   -  illetve a kezdeményezés jogával élve a parlament bármely tagja vagy azok csoportja törvényjavaslatot nyújthat be.

Politikai pártok

   Az 1998. évi választásokon 9 párt kapott képviselői helyet az alsóházban, korábban a parlamenti pártok száma elérte a 12-15-öt. A kormányalakításhoz rendszerint több pártnak előzetesen koalíciós megállapodásra kell jutnia egymással, mert egyedül egyikük sem rendelkezik kellő többséggel. 1998-ban a szociáldemokrata munkáspárt (PvdA), a liberálisok (VVD) és a baloldali liberálisok (D66) alakítottak kormánykoalíciót, amelyen belül viszonylagos többsége, legnagyobb parlamenti súlya alapján a Munkáspárt játszik vezető szerepet, s ő adja a miniszterelnököt is Wim Kok személyében. Az előző koalíciót 1994-től 1998-ig egyébként ugyanez a három párt alkotta, és szintén Wim Kok volt a miniszterelnök.

    Az 1938-ban született kormányfő sokáig az egységes szakszervezeti szövetség (FNV) elnöke volt, majd a Munkáspárt „nagy örege”, Joop den Uyl utódaként a PvdA elnökévé választották, és az 1982-től 1994-ig kormányon lévő Rud Lubbers kereszténydemokrata-munkáspárti kormányában miniszterelnök-helyettesi és pénzügyminiszteri tisztséget töltött be. Az 1998. évi választások után, Wim Kok második kormánya csak rövid időre maradt hivatalban, mert tíz hónappal kinevezése után, 1999 májusában viták alakultak ki a koalíció pártjai között környezetvédelmi és gazdasági kérdésekben, amelyek következtében a kormány lemondott, s azóta is ügyvezető kormányként működik.

    A holland politikai élet három fő áramlatát megtestesítő pártok  -  a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták és a liberálisok  -  története a múlt századra nyúlik vissza. A liberális áramlat, amelyet ma a Szabad Demokrata Néppárt (VVD) testesít meg, a polgári demokratikus alkotmány kidolgozója az 1848-as alkotmányreform idején. Ez a reform jelentette Hollandiában a parlamenti demokrácia kezdetét. A reform a demokratikus alkotmány szorgalmazója és kidolgozója, a liberális pártot is megalakító államférfi,  Jan Rudolf Thorbecke nevéhez fűződik. A három felekezeti politikai párt (két protestáns és egy katolikus) az úgynevezett iskolavita idején jött létre. E vita középpontjában az a kérdés állt, hogy felállíthatók-e az állami iskolák mellett olyan keresztény szellemiségű egyházi iskolák is, amelyek fenntartását szintén az állam fizeti a költségvetésből. Ennek jogát végül 1917-ben törvény rögzítette. Az ötvenes és hatvanas években lezajlott társadalmi változások, a modernizáció nyomán a három felekezeti párt mozgástere szűkült, egyre szorosabb együttműködésre kényszerültek, míg végül 1980-ban új pártban, a Kereszténydemokrata Tömörülésben (CDA) egyesültek.

    Az 1946-ban megalakult Munkáspárt (PvdA) gyökerei a múlt század utolsó harmadában indult holland munkásmozgalomra, az akkori szociáldemokrata pártra és szakszervezetekre nyúlnak vissza. A PvdA annak a törekvésnek a jegyében alakult újjá a háború után, hogy szélesebb tömegeket, a középrétegeket is maga mögé állító néppárttá váljék. A szocialista néppárt jellegű Munkáspárt jelentős szerepet játszott az ország háború utáni újjáépítésében, a szociális „jóléti állam” kialakításában az akkori katolikus-szocialista koalíció keretében. A mai kiterjedt szociális „biztonsági háló” legfontosabb elemeit akkor alakították ki.

      A negyedik párt a Demokraták 66 (D66) a hatvanas években jött létre a politikai megújulásra törekvés kifejeződéseként a liberális párt reformokat sürgető, baloldali szárnyából. Sikerült rögtön bekerülniük a parlamentbe, és baloldali koalíciók részeseként kormányzati szerephez is jutottak, majd a gazdaságpolitikai szigorítás időszakában erősen visszaestek. Az 1994. évi választáson a pártnak sikerült visszanyernie elvesztett szavazói jelentős részét, de 1998-ban ismét csökkent szavazóinak a száma.

     A kisebb pártok közül a legjelentősebb a Baloldali Zöldek pártja, amely több párt egyesüléséből született: a Pacifista Szocialista Párt (PSP), a Radikálsok Politikai Pártja (PPR) és a volt Holland Kommunista Párt (CPN) együttműködéséből jött létre az elmúlt évtizedben. A Református Politikai Szövetség (GPV) és a Református Politikai  Föderáció (RPF) a holland lakosság ortodox protestáns rétegét tömöríti, míg a szélsőjobboldal a Demokratikus Centrumpárt (CD) soraiban talál magának képviseletet. Az 1994-es választásokon először fordult elő, hogy a holland parlamentbe bekerült két olyan párt, amely az idősebb korosztály érdekeinek képviselőiként lép fel: az Idősek Általános Szövetsége (AOV) és az 55+ Unió.

Jogrendszer

    Míg a politikai rendszerben sok minden angol mintát követ, az igazságszolgáltatás a kontinentális rendszer szerint épült fel: nincs esküdtszék, ügyvédi leleménytől függő tárgyalás és az angol jogrend számos „furcsasága”. Az alkotmányosság betartását felügyelő Államtanács tanácsadói jogkörrel rendelkező szerv, amelynek véleményét minden törvényjavaslatra és törvénytervezetre előzetesen ki kell kérni. Az Államtanács ezen kívül elbírálhat minden államigazgatási intézkedést is az állampolgárok fellebbezése nyomán, tehát államigazgatási bíróságként is működik. Az Államtanácsnak az államfő az elnöke, rajta kívül egy elnökhelyettes és legfeljebb 28 tag alkotja a testületet. A tagjait életre szólóan nevezik ki, de hetvenedik életévük betöltésekor felmentik őket tisztségük alól. A testületet gyakorlatilag az elnökhelyettes irányítja. A trónörökös 18. életévének betöltésétől kezdve részt vesz az Államtanács ülésein. A Tanács tagjait a Korona nevezi ki a közigazgatásban szerzett gyakorlatuk és tapasztalatuk alapján.

    Az Általános Számvevőszék feladata, hogy ellenőrizze az állami eszközökkel való gazdálkodást, a költségvetés végrehajtását és az állami hivatalok pénzkezelését. A Számvevőszék három tagból áll, akik közül az egyik a Korona által kijelölt elnök. Mindegyik számvevő mellett helyettes is működik. A Számvevőszék éves beszámolóját a Korona és a Parlament elé terjeszti. A beszámoló tartalmát az alsóház nyilvánosságra hozza, így azt minden állampolgár megismerheti. Az Állampolgári Biztos (Nemzeti Ombudsman) intézménye 1982 óta létezik. Azért hozták létre, mert szükségesnek mutatkozott, hogy egy független jogintézmény adott konkrét esetekben ellenőrizni tudja, hogyan jártak el a hatóságok a lakosság ügyeiben.

      A jogszolgáltatás Hollandiában teljesen független a politikai hatalomtól. Minden jogi fórum életre szólóan kinevezett bírákból áll. A bírákat hetvenedik életévük betöltésekor felmentik a tisztségük alól. Az esküdtszéki bíróság  -  tehát amikor kijelölt, nem jogvégzett esküdtek hoznak ítéletet  -  Hollandiában nem létezik. Az ítélkezés 62 körzeti bíróságon, 19 kerületi törvényszéken, 5 fellebbviteli bíróságon és Hollandia Legfelsőbb Bíróságán folyik. Az ügyeket első fokon mindig a körzeti vagy kerületi bíróság tárgyalja. Ezt követően mindkét fél fellebbezhet  -  az első fok szintjétől függően  -  vagy a kerületi törvényszékhez, vagy a fellebbviteli bírósághoz. A Legfelsőbb Bíróság Hollandia legmagasabb szintű jogi fóruma. A Legfelsőbb Bíróság egy elnökből, hat elnökhelyettesből és mintegy 25 tanácsvezető bíróból áll. Ma már nők is vannak a Legfelsőbb Bíróság bírái között, miközben a század elején még választójoggal sem rendelkeztek A Legfelsőbb Bíróság nem hoz érdemi ítéletet, kizárólag eljárási kérdésekben illetékes, és indokolt esetben megsemmisíti az alsóbb fokú bíróságok végzéseit, új eljárásra utasítva őket. A Legfelsőbb Bíróság legfontosabb feladata, hogy jogegységi döntésekkel ügyeljen a jogalkalmazás egységére. Ítélkezhet egyébként olyan ügyekben is, amelyeket a Holland-Antillák vagy Aruba bíróságain tárgyaltak. Nem áll jogában viszont a Legfelsőbb Bíróságnak, hogy alkotmányellenesnek nyilvánítson törvényeket, nincsenek tehát alkotmánybírósági jogosítványai.

Közigazgatás

    A közigazgatás Hollandiában három szintű: az állam, a tartományok és a helyi önkormányzatok szintjén működik. Az országos vagy állami szintet a minisztériumok jelentik, szám szerint 14 minisztérium, ahol ágazati munkamegosztásban az országos ügyekkel foglalkoznak. A tartományok és a települési önkormányzatok végzik a helyi közigazgatást. A közigazgatási rendszert jelenleg decentralizálják, ennek során egyre több,  korábban állami szinten végzett feladat és jogosítvány kerül a tartományok és a városi önkormányzatok kezébe, ezzel is csökkentve a bürokráciát.

    Egy másik, jelenleg érvényesülő irányzat, különösen az erősen népes városi övezetekben, hogy erősödik az együttműködés az egyes települési önkormányzatok között, azok összefognak egy-egy regionális feladat közös ellátására, például a vízmű vagy a csatornarendszer üzemeltetésére. De erősödik az önkormányzatok közötti együttműködés olyan kérdésekben is, mint a lakásépítés, a közlekedés megszervezése, ipari övezetek telepítése vagy a környezetvédelemmel összefüggő kérdések. Az önkormányzatok közötti együttműködés egyik lehetséges formája a regionális közigazgatás, amikor egy-egy régiót saját jogosítványokkal ruháznak fel.

    A helyi közigazgatásban nincs különbség város és falu vagy nagyközség között, minden település egyaránt „község” (gemeente), és mindet  -  szám szerint mintegy 650-et  -  azonos jogkörök illetnek meg. A városok fölött álló közigazgatási egységek a tartományok. Hollandia 12 tartományból áll: Drenthe (a központja: Asse), Flevoland (Lelystad), Friesland (Leeuwarden), Gelderland (Arnhem), Groningen (Groningen), Limburg (Maastricht), Észak-Brabant ('s-Hertogenbosch), Észak-Holland (Haarlem), Overijssel (Zwolle), Utrecht (Utrecht), Zeeland (Middelburg), Dél-Holland (Hága). A tartományok határai még a feudális időkig nyúlnak vissza.

    Az irányítás minden tartományban a tartományi tanács vagy parlament, a választott helyi képviselőkből álló tartományi képviselőtestület és a kormányt képviselő, központilag kinevezett királyi biztos vagy kormányzó kezében van. A tartományi tanács vagy parlament tagjait közvetlenül választják a tartományban lakó választópolgárok. A tartományi tanács azután saját tagjai közül választja meg a tartomány végrehajtó bizottságát, a tartományi képviselőtestületet. Ugyancsak a tartományi tanács tagjai választják meg a tartományi felsőházat. A Korona  -  a központi kormányzat  -  által kinevezett királyi biztos elnököl mind a tartományi képviselőtestületben, mind a tartományi tanácsban. Ez utóbbinak többek között egyik fontos feladata a területhasznosítási politika kialakítása.

    Hollandiában 647 települési önkormányzat működik. Ezek irányítását a tanács, a polgármester és a városi tanácsosok testülete végzi. Az önkormányzat tanácsát a település választójoggal rendelkező lakói közvetlenül választják. A választáson a legalább öt éve legálisan Hollandiában tartózkodó külföldiek is részt vehetnek, és időkorlát nélkül szavazhatnak az Európai Unió más országainak ott lakó polgárai. A tanács saját soraiból néhány tagot városi tanácsosnak jelöl. A tanácstagok és a tanácsosok száma a lakosság lélekszámától függ. A polgármester viszont nem választott tisztség, őt a központi kormányzat nevezi ki hat évre. E periódus lejárta után a polgármester újra is kinevezhető. A városi tanács ellenőrzi a tanácsosokat és a polgármestert. A települési önkormányzat végrehajtó bizottságát a polgármester és a tanácsosok testülete alkotja. Ez utóbbi elnöke a polgármester, aki egyben a városi tanács elnöki tisztét is betölti. A végrehajtó bizottság felelős a központi kormányzat és a tartományi vezetés önkormányzatot érintő határozatainak végrehajtásáért, és természetesen a városi tanács döntéseit is figyelembe kell venniük.

    A települési önkormányzatokon kívül Hollandiában vízügyi körzetek, úgynevezett vízügyi igazgatóságok (wateringue-ek) is működnek. A vízügyi körzetek vagy igazgatóságok a demokratikus helyi irányítás egyik legősibb formájának számítanak. Kialakulásuk több mint fél évezredre nyúlik vissza, már a középkorban felbukkantak, valószínűleg az 1241-es Szent Erzsébet napi tengeri vihart követően, amely után a hollandok elkezdtek gátakkal védekezni a tenger pusztításai ellen. Alapvetően önigazgató vízügyi hatóságok, felügyelik a csatornákat és a gátakat, kezelik a zsilipeket, és ellátnak minden vízvédelemmel összefüggő feladatot. A vízügyi körzetek felelősek tehát a víz minőségéért és mennyiségéért egy adott körzetben. Ők látják el az öntözést, felelnek a csatornázásért, szivattyúzásért, a közlekedési útvonalként is használt csatornák állapotáért, a víztisztításért, és elvégzik a csatornákkal és folyókkal kapcsolatos karbantartási feladatokat, adott esetben akár bírságolhatnak is, illetve hozzájárulást szedhetnek a tagjaiktól.

    A holland vízháztartás szempontjából különösen nagy jelentőségűek a nagy folyók területén, a tengerpart mentén és az IJssel-tó vidékén működő vízügyi igazgatóságok, hiszen az ő feladatuk a védekezés a víz fenyegetései ellen. A wateringue-ek vezetését évszázadok óta azok az ingatlan- és földtulajdonosok választják meg, akiknek javai az adott vízügyi körzet területén terülnek el, de ma már a végrehajtó bizottságot és az elnököt a kormányzat nevezi ki.

Külpolitika,  külkapcsolatok, nemzetközi szervezetek

    A holland külpolitika alapfilozófiája, hogy tiszteletben tartja más népek jogait, s megértéssel viseltetik azok érdekei iránt. Az első nemzetközi békekonferenciát 1899-ben, II. Miklós orosz cár kezdeményezésére, 26 ország részvételével Hágában rendezték meg (ezen határozták el az első nemzetközi Állandó Választott Bíróság felállítását), majd ide telepítették az első világháború után létesült Népszövetség Nemzetközi Bíróságát is. Hollandia tevékenyen bekapcsolódott a Népszövetség munkájába, és semleges maradt mindkét nagy konfliktusban. A második világháború után Hollandia rögtön tagja lett az ENSZ-nek, és aktív békepolitikát folytatott, de már nem semlegesként, hanem az atlanti és európai együttműködés és egyesülés kezdeményező résztvevőjeként. Hollandia az elmúlt évtizedekben minden alkalommal fellépett az enyhülés és a leszerelés érdekében, az emberi jogok védelmében, a faji megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséért, és támogatott minden ilyen kezdeményezést. Tevékeny résztvevője az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ), amelyben holland politikus, Max Van der Stoel látja el a nemzeti kisebbségi ügyek főmegbízottja tisztségét. Ezt a tisztséget holland javaslatra hozták létre a közép- és kelet-európai etnikai feszültségek ellenőrzése és enyhítése céljával. Hollandia részt vesz továbbá katonai egységekkel a NATO és az ENSZ legtöbb békefenntartó műveletében, a legutóbb Boszniában és Koszovóban is. 

Honvédelem, biztonságpolitika

    A holland védelmi és biztonsági politika a nemzetközi jogrend biztosítására és a biztonsági kockázatok csökkentésére irányul. A holland haderő kizárólag nemzetközi szövetség, az ENSZ, a NATO, a NYEU vagy az EBESZ keretében lép fel a nemzetközi békefenntartó műveletekben. A holland haderő reformja a 1990-es évektől folyamatosan zajlik, és várhatóan az ezredfordulóra fejeződik be. Ekkorra a sorkötelezettséget teljes mértékben eltörlik, a haderő kizárólag hivatásos katonákból áll majd. A holland fegyveres erők létszáma a hetvenes-nyolcvanas években még 100 ezer fölötti volt, a kilencvenes években, a kétpólusú világrend megszűntével előbb 90, majd 80 ezer alá csökkent, ma 64 ezer fő. A védelmi kiadások a hazai össztermék 2 százaléka körül mozognak, mintegy 13 milliárd gulden értékben.

    A fegyveres erők kötelékén belül különösen fontos a 22 ezer fős, tengeralattjárókkal és cirkálókkal felszerelt haditengerészet, amelynek egységei részt vesznek a NATO atlanti és földközi-tengeri flottáiban, de képes világméretű haditengerészeti jelenlét és képesség biztosítására. Bevetették például az ENSZ kambodzsai fellépésekor is. A hadiflotta feladata mindenek előtt a kereskedelmi hajók védelme, az aknaszedés és a kikötők, köztük az európai és világkereskedelemben jelentős szerepet betöltő rotterdami kikötő biztonságának szavatolása. A haditengerészet fontos szerepet tölt be a Holland-Antillák és Aruba védelmében is.

     A 12 ezer fős légierő szintén ellát feladatokat a  -  NATO keretében végzendő feladatok mellett  -  a Holland-Antillák és Aruba fölött, továbbá a holland légierő is közreműködött a NATO 1999. március-áprilisi koszovói légi háborújában, utána pedig a KFOR békefenntartó erők munkájában. A légierő fegyverzetéhez 108 korszerű, rakétákkal felszerelt F-16-os vadászgép, 12 AH-64 harci helikopter és 2 C-130 szállító repülőgép tartozik. A holland hadsereg számos olyan feladatot is ellát, amelyek a társadalmi segítségnyújtás és szolgáltatások körébe tartoznak, így a haditengerészet például részt vesz a tengeren bajbajutottak felkutatásában és mentésében, valamint a halászat ellenőrzésében is. A szárazföldi haderő hozzájárul a polgári védelmi feladatok ellátásához, például robbanóanyagok ártalmatlanításával vagy betegek és sérültek szállításával.

Zeiler Júlia [Változó Világ 32.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010