Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A hozzáadott érték az amortizáció, az élőmunka és nyereség összege. Növekedése tehát egyaránt utalhat az adott termelés tőkeintenzitásának és/vagy a termelékenységnek, sőt akár a munka intenzitásának növekedésére is. Tükrözheti ezen felül az amortizációs szabályozás változását (az amortizáció ütemének mesterséges felgyorsítását) és az egységnyi munkaerőköltség növekedését is. A hozzáadott érték változása a gazdasági fejlődés mérésének bevett eszköze, és különösen jó szolgálatot tesz a GDP szerkezetének vizsgálatakor. Ezért korlátai ellenére, és mert az UNIDO iparstatisztikája is erre épül, alább ezzel a mutatóval dolgozunk.

Az ipar térvesztése?

Az ipar térvesztését a világ GDP-jének vizsgálata nem támasztja alá. 1980-ban a feldolgozóipari hozzáadott érték (MVA) lényegében ugyanannyival (23,1%-kal) részesedett a teljes termelés hozzáadott értékéből (a GDP-ből), mint 17 évvel később (1997 = 22,9%). Figyelembe véve, hogy a globalizáció korát éljük, ami a tőke nemzetközi tevékenységének kiterjedését és kiteljesedését jelenti, ez az adat cáfolja az ipar összgazdasági szerepének csökkenéséről szóló paradigmát.

A feldolgozóipari hozzáadott érték GDP-beli arányára vonatkozó statisztikai adatok azt mutatják, a fejlett világban végbemenő, még csak nem is nagyon jelentős, és korántsem általános aránycsökkenést (pl. az USA vagy Japán esetében megfigyelhető aránynövekedést) kompenzálja a fejlődő országok körében megvalósuló növekedés. A fejlett gazdaságokban tehát azért csökken a feldolgozóipar részaránya, mert a fejlődő országok iparosítási erőfeszítéseinek eredményeképpen bizonyos regionális és strukturális piaci szegmenseket átvettek a fejlett országoktól, továbbá, mert a fejlett országok a termelést mindinkább kitelepítik a fejlődő országokba. Tehát nem hagynak fel vele, csak kedvezőbb beruházási feltételek közé helyezik.

A szolgáltatások gazdasági szerepének túlbecsülésére utal az amerikai ipar hosszú távú előrejelzésével foglalkozó WEFA cég scenáriója is. Eszerint a növekedés dinamikáját még mindig a csúcstechnológiai iparok hordozzák. Így a leggyorsabban a számítógépek és hivatali felszerelések, az elektronikai alkatrészek, a hírközlési berendezések gyártása, az általános, a speciális és a fémmegmunkáló gépek, végül a repülőgépek és alkatrészeik gyártása fog nőni az 1997 és 2007 közötti periódusban.

Hová áramlik a működő tőke?

Ami a relációkat illeti, 1988 és 1997 között az EU, az USA és Japán (a Triád) együttes külföldön befektetett tőkeállománya², 2,4-szeresére, egymás közti működőtőke-áramlásuk viszont csak 2,2-szeresére nőtt. Tehát a Triád teljes működőtőke-kivitelében önmaga súlya 39%-ról 35%-ra csökkent. A fejlett országok beruházás-kitelepítésében tehát a fejlett országok mint célterületek szerepe az elmúlt évtizedben csökkent.

A világ éves tőkeáramlásának szektorszerkezetét vizsgálva szembetűnő a primer szektor arányának csökkenése és a tercier szektor növekedése. A szekunder szektor, vagyis a feldolgozóipar mindössze 2 százalékpontot veszített súlyából (44% vs. 42%)³. Az állománymutatókban azonban az ipar térvesztése még (?) nem tükröződik. 1988-ban és 1997-ben is 42%-ot hasított ki a világ működőtőke-állományából. A szolgáltatások arányának növekedése a primer szektor és a meg nem határozott profilú (unspecified) befektetések rovására nőtt. Legszembetűnőbb az ugrás az üzleti szolgáltatások arányában.

A fejlett országok külföldön befektetett működőtőke-állományában a feldolgozóipar részesedése 40%-ról 34%-ra csökkent. Nőtt viszont az étel-, az ital- és a dohányipar, az alapfémek, a rádió, a tévé és a kommunikációs berendezések és "egyéb" feldolgozott termékek részesedése. Minden negyedik dollár, ami a szolgáltatásokban van lekötve, a pénzügyekkel kapcsolatos.

A feldolgozóipar dinamikája országcsoportonként

A világ feldolgozóipari hozzáadott értéke (MVA) 1980 és 1990 között évi átlagban 3,1%-kal, az ipari országokban (ebbe a statisztika szerint beletartoznak a volt szocialista országok is) 2,8%-kal, a volt szocialista országokban 2,6%-kal nőtt. 1990 után ez utóbbiak helyzete drasztikusan romlott. Míg 1990 és 1997 között a világon évi 2,4%-kal, a fejlett ipari országokban pedig évi 1,3%-kal nőtt az MVA, addig Kelet-Európában és a volt Szovjetunióban évente átlagosan 6,2%-kal csökkent. Ennek következménye, hogy az 1995-ben megindult növekedés ellenére e régióban a feldolgozóipari hozzáadott érték teljes és egy főre jutó értéke 1997-ben még mindig csak az 1990-es szint kétharmada volt. Ezzel rosszabb a teljesítménye, mind a legszegényebb afrikai országoké.⁴

1997-ben a világ egy főre jutó feldolgozóipari hozzáadott értéke 1007 USD volt, a fejlett ipari országok átlaga ennek 3,5-szerese, a fejlődő országoké 29%-a, a volt szocialista országoké pedig 65%-a volt. 1997-re a tárgyalt országok/országcsoportok közül csak az USA, Japán és a - NIE-k jóvoltából - a fejlődő országok értéke nőtt. Az UNIDO statisztikájából az is jól kivehető, hogy egyrészt az egy főre jutó feldolgozóipari hozzáadott értékben jelentős polarizációs trendnek vagyunk tanúi a világon, másrészt a volt szocialista országok térvesztése páratlan negatív rekord.

A fejlett országok részesedése a feldolgozóipar legtöbb ágazatának hozzáadott értékéből 1980 és 1997 között néhány százalékponttal csökkent a fejlődő országok javára. Ezeknek az ágazatoknak a vezető termelői, ha csökkenő mértékben is, változatlanul a fejlett országok (USA, Japán, Olaszország, NSZK, Franciaország) E kérdéskört még alaposabban is körüljárjuk.

A feldolgozóipar ágazati trendjei a hozzáadott érték alapján

Szerkezet⁵

A feldolgozóiparon belül mind a fejlett, mind a fejlődő országok összesített csoportjára jellemző, általános tendencia az 1980-as és 90-es években az élelmiszer-, a textil-, a ruha-, a cipő-, a bőr-, és faipari teljes vertikum, a fémtermékek, valamint a professzionális felszerelések arányának csökkenése a teljes feldolgozóipari hozzáadott értéken belül. Éppígy mindkét országcsoportra jellemző a papír- és nyomdaipari, az ipari és egyéb vegyi termékek, valamint az elektromos gépek arányának növekedése.

A többi ágazatban azonban ellentétes tendenciák rajzolódnak ki a két nagy országcsoportban. Az olajfinomítás és az olajtermékek, a porcelán, a kerámia, az üveg, a nem fémes ásványok, a vas és az acél, valamint egyéb fémek és fémtermékek a fejlett országok feldolgozóiparában visszaszorulóban vannak, a fejlődőkében viszont növelik vagy stabilan tartják az arányukat. Észak-Amerika (gyakorlatilag az USA) dominálja a fejlett országok közlekedési eszközgyártását. Ez az ágazat a 90-es évekig a fejlett országok súlynövelő ágazatai közé tartozott, a 90-es években viszont (alapvetően az USA vállalatainak megváltozott stratégiája miatt) éppen csökken a részesedése. A fejlődők esetében pont fordított a helyzet. Ott a közlekedési eszközgyártás MVA-beli részaránya a 90-es évekig csökkent, azóta viszont nő. Igaz, ez a változás sem általánosan érinti a csoport tagjait: inkább a fejlettebbek (NIC, második generációs NIC, Kína) tendenciái tükröződnek az átlagban.

Markánsan jelzi a fejlett országok technológiai fölényét a számítógépeket tartalmazó "nem elektromos gépek" ágazat arányának folyamatos, s a 90-es években különösen gyors emelkedése, amit a fejlődő országokban (a második generációs NIC-eket kivéve) ezen ágazat arányának csökkenése kísér. A fejlett országok tendenciáit ez esetben is Észak-Amerika (az USA) határozza meg.

Dinamika

A International Yearbook of Industrial Statistics 2000, hozzáadott-értékeinek alapján két periódust: az 1980-1990-es és az 1990-1997-es időszakot hasonlítottuk össze.

A fejlett ipari országok (a "Nyugat") esetében a feldolgozóipari MVA növekedésének üteme a 80-as évek értékeiről a 90-es években kevesebb, mint a felére (1,3%-ra) esett, tehát jobban, mint a világátlag. A csökkenés általános tendencia volt az ágazatok sorában, kivétel az olajipar (olajfinomítás, olaj- és széntermékek), a vas-, acél- és fémipar, valamint a gépgyártás. Ez utóbbiak esetében az MVA növekedési üteme nőtt, s legnagyobb a modern elektronikus és kommunikációs technológiákat magában foglaló gépiparban volt. Az elektromos gépek iparának hozzáadott értéke évi átlagban 6,8%-kal, a nem elektromos gépeké 5,3%-kal nőtt 1990 és 1997 között. Ezt az ütemet egyetlen iparág sem érte el még a 80-as években sem.

A fejlett, valamint a volt szocialista országokkal ellentétben a fejlődők MVA-ja 1990 és 1997 között gyorsuló ütemben, évi 7%-kal nőtt. Szinte minden iparág hozzáadott értéke a 80-as évekre jellemzőnél gyorsabb ütemben gyarapodott, kivéve a textil-, a ruha-, a bőr-, a cipőipart, a gumi- és műanyagipart, ahol az ütem csökkent. Érdekes, és talán nem is eléggé köztudott azonban, hogy az MVA növekedési ütemei alapján a fejlődő országok eléggé vegyes csoportjának ipari modernizációját nem az újonnan iparosodó országok (a NIC-ek), hanem azok második generációja hordozza: itt a hozzáadott érték átlagos növekedési üteme a 90-es években az olajipar kivételével minden ágazatban a legnagyobb volt a tárgyalt országcsoportok közül (beleértve a fejlett ipari országokat is). Sőt, míg a a NIC-ek gépipari hozzáadott értékének növekedési üteme csökkent a 80-as évekhez képest, addig a második generációs NIC-ekben ez az ágazat is gyorsuló növekedést mutat, s rátája messze megelőzi még a Nyugatét is. Markánsan jelentkezik az MVA-k vizsgálatakor a közlekedési eszközök gyártásának földrajzi áthelyeződése. Míg a fejlett ipari országok e szektorában a hozzáadott érték növekedése jelentősen visszaesett (a 90-es években lényegében stagnált), addig a fejlődő országokban (a NIC-ek mindkét generációjában) magas szintről további gyorsulást lehet megfigyelni.

Az a 25 feldolgozóipari termék, amelynek világforgalma a legdinamikusabban nőtt 1980 óta stabilan a világkereskedelem 8,5-8,8%-át adja. Vezetőik egyértelműen a mikroelektronikai és az elektronikai termékek.⁶

Országcsoportok versenye

Kérdés, vajon a globalizációval, a fejlett országok növekvő működőtőke-exportjával, a transznacionális hálózat terjedésével és - már ahol - a saját fejlesztési törekvések eredményeként visszaszorul-e a centrumországok világgazdasági súlya a fejlődők előnyére.

1980 és 1997 között a fejlődő országok 8 százalékponttal (14,4%-ról 22,4%-re) növelték részesedésüket a világ feldolgozóipari hozzáadott értékéből, az ipari országok pedig értelemszerűen ugyanennyit veszítettek a súlyukból. Érdemes részletesebben is elemezni az adatokat. Ha csak a legfejlettebb ipari országokat (EU, Japán, Észak-Amerika) tekintjük, az MVA visszaesése már jóval kisebb (1,6 százalékpont). Sőt, Észak-Amerika a 90-es években kifejezetten növelte részesedését. Kelet-Európa és a volt Szovjetunió a rendszerváltás után 5,8 százalékpontot veszített a súlyából, ami egyben azt is jelenti, hogy ez a súly csaknem a harmadára csökkent.

A fejlődő országok szinte minden ágazatban növelték részesedésüket a világ feldolgozóipari hozzáadott értékéből. Egyetlen kivétel van, de az igen lényeges: a nem elektromos gépek csoportja, amely magában foglalja a számítógépipart. Az arány itteni csökkenése éppen a NIC-ek részarányának csökkenéséből adódik.

Az ágazatok többségében a 90-es években dinamikusabban nőtt a fejlődők részaránya, mint a 80-as években. Sőt, a 90-es évek nem egy esetben a 80-as évek csökkenő tendenciáját fordították meg. Ez áll fenn az egyéb vegyi anyagok, a műanyagok, a *számítógépeket is magában foglaló nem elektromos gépek és a közlekedési eszközök esetében is.

Az előbbivel ellentétes tendencia érvényesült, azaz a 90-es években a 80-as évekénél kisebb (nem nagyobb) százalékpontos növekedés tapasztalható a fejlődő országok részesedésében a faipar, és az elektromos gépek esetében.

A fejlődő országok csoportjainak eltérő feldolgozóipari fejlődése tükröződik abban, hogy míg a NIC-ek részaránya a 90-es években a ruha-, cipő- és faipari valamint a nem elektromos gépgyártás hozzáadott értékében csökken, addig a többi fejlődő ország (Kína és a második generációs NIC-ek jóvoltából) minden ágazatban, így ezekben is növelték részarányukat.

Az ipari (beleértve a volt szocialista) országok részesedése a világ ágazatokra bontott feldolgozóipari hozzáadott értékéből szintén jelentősen eltér a két évtizedben. E két évtized határán ráadásul világtörténelmi változás zajlott le: felbomlottak a szocialistának nevezett rendszerek, ennek nyomán drasztikusan visszaesett az ipari termelésük, valamint a világ feldolgozóipari hozzáadott értékében addig elért súlyuk. Ettől valószínűleg nem független, hogy az EU, Japán és Észak-Amerika által képviselt tőkés centrumországok feldolgozóipari ágazatai a 90-es években a legtöbb esetben jobb teljesítményt nyújtottak, mint a 80-as évtizedben. A részletes elemzést itt mellőzve csak annyit mondunk el, hogy a 80-as évek csökkenésével szemben a fejlett országok súlya az egyes ágazatok hozzáadott értékében nőtt vagy kevésbé csökkent, mint a 80-as években. Azaz térvesztésük megállt, esetenként meg is fordult. Csak néhány esetben mondható el, hogy a 90-es években a centrumországok MVA-pozíciója a 80-as évekéhez képest nem javult.

Összefoglalóan: míg a 80-as években a centrumországok 24 vizsgált feldolgozóipari ágazat közül 16-ban szenvedtek el arányvesztést, addig a 90-es években csak 10 esetben mondható el ugyanez. A trendek megfordulása vagy módosulása (ütemváltás) a 90-es években azt eredményezte, hogy a vizsgált időszak egészében, vagyis 1980 és 1997 között a világ legfejlettebb országainak súlya 13 ágazatban növekedett.

Ha a 90-es évek tendenciáit a mára és a jövőre vonatkozóan meghatározónak vesszük, akkor kitűnik, hogy a tőkés centrum az utóbbi években javította feldolgozóipari pozícióját. Csak az ital-, a dohányipar, az egyéb vegyi anyagok, az olaj- és széntermékek, a kerámia és a porcelán, az üveg, egyéb ásványi anyagok, a vas és az acél, a fémtermékek, valamint a közlekedési eszközök hozzáadott értékében szorul hátrébb a korábbiakhoz képest. A részesedése azonban még így is csak a dohányiparban kisebb 60%-nál az ital-, az olaj- és széntermékek, a kerámia és a porcelán, egyéb ásványi termékek, a vas és az acél esetében van 60 és 70% között, a többi esetben meghaladja a 75%-ot.

Koncentráció és nemzetköziesedés

Az International Yearbook of Industrial Statistics arról is közöl adatokat, hogy az egyes ágazatokban melyik 15 ország foglalja el a vezető pozíciót a világ MVA-jából való részesedés alapján. Ezekből kitűnik, hogy az ipari hozzáadott érték előállításának országok szerinti koncentrációja általában csökkenő.

Ha viszont csak a 6 legfejlettebb ország össztermelését tekintjük, már 4 esetben tapasztalunk koncentráció-növekedést. Nevezetesen a ruha-, a cipőipar, valamint az elektromos és nem elektromos gépgyártás esetében. Ez utóbbi kettőnél az arány növekedése azonban egy országnak, az USA-nak köszönhető.

A fejlődők körében az első 15 ország részesedése csak az élelmiszer-, a papír-, a vas- és acéliparban, valamint a gumiiparban nem csökkent (az első három ágazatban valamelyest nőtt).

A technológiák érésével a termelés mindinkább a kevésbé fejlett országok, régiók felé tolódik el, illetve a fejlett országok vállalatai a termelést, annak költséghordozó fázisait oda telepítik ki. Mindez egyáltalán nem jelenti a termelés koncentrációjának csökkenését. Minden egyéb, a transznacionális vállalatokat érintő adat arra utal, hogy a termelés koncentrációja rohamosan nő. Csakhogy éppen a globalizáció kiteljesedése, vagyis a vállalatok tevékenységének nemzetköziesedése miatt a termelés nemzeti és vállalati koncentrációja a statisztikákban egyre inkább elválik egymástól. (T. i. a termelés a telephelyek számának növekedésével egyre több ország között oszlik meg akkor is, ha egyre kevesebb vállalat kezében koncentrálódik.).

A World Investment Reportban közölt legnagyobb TNC-kre vonatkozó 1997-es adatokra támaszkodó részletes elemzés⁷ alapján - figyelembe véve annak korlátait is - az szűrhető le, hogy az ágazatok közül az elektromos gépgyártás, a tág értelemben vett vegyipar (beleértve a gyógyszeripart, a kozmetikai ipart és kapcsolódó ágazataikat), valamint az élelmiszer-, az ital- és a dohányipar globalizációja a legnagyobb. Ezek az ágazatok a 90-es években végig vagy legalább egy-egy időszakban a feldolgozóiparon belül a nemzetközi fúziók és felvásárlások értékét tekintve az elsők között voltak. Bízvást mondhatjuk, hogy ezekben az ágazatokban viszonylag előrehaladott a tőkekoncentráció és a transznacionalizáció.

Fentebb láttuk, hogy a tőkés centrumországok (EU, Japán, Észak-Amerika) háttérbe szorultak az italok, a dohány, az egyéb vegyi anyagok, az olaj- és széntermékek, a kerámia és a porcelán, az üveg, az egyéb ásványi anyagok, a vas és az acél, a fémtermékek, valamint a közlekedési eszközök hozzáadott értékében. Az imént pedig azt láttuk, hogy ezek közül az ital-, a dohány- és a vegyipar a globalizáció éllovasa. Bár az adatok távolról sem elegendőek ahhoz, hogy bizonyító erejűek legyenek, egy hipotézis megfogalmazását azért lehetővé teszik. Eszerint azok az ágazatok vagy egy részük, amelyekben a fejlett országok a határaikon belül előállított hozzáadott érték alapján a világ feldolgozóipari hozzáadott értékből csökkenő részesedést mutatnak, a transznacionális vállalatok révén növekvő mértékben külföldre települnek. A termelés végső soron továbbra is a fejlett országok (vállalatai) kezében összpontosul, a fejlett országok térvesztése tehát ez esetben látszólagos, csupán a statisztikai számbavétel hiányosságait tükrözi.

Artner Annamária [Magyar Tudomány, 2002./7 .]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010