Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

 Őriszentpéter

A települést IV. László egy 1280. évi adománylevele említi először. A Zala folyó mellett fekvő község hajdan az Alsó-Őrség székhelye volt, s ma is annak központja. Határában a rómaiak idejében is volt település. Lakói szabadalmas őrállók voltak, akiknek leszármazottai élnek itt ma is. A török hódoltság idején sokat szenvedtek, mert a portyázó seregek raboltak, pusztítottak többször is errefelé, ezen kívül a hadisarc fizetése nem kis terhet jelentett az itt élők számára, melyhez a XVII. századtól a földesúri teherviselés is társult. Végül is a királyi szabadalomlevél nem védte meg őket a Batthyányok túlkapásaitól, a robot és a dézsma fizetése alól. Így is külön szerencse és az élniakarás nagyszerű példája az, hogy közülük is néhányan kiemelkedtek a jobbágyság soraiból.

A település legrégebbi épülete a Templomszeren álló műemlék plébániatemplom, melynek védőszentje: Szent Péter apostol. A XIII. század elején épült, s még a középkorban többször bővítették. A török háborúk idején a plébánia megszűnt, a templom a reformátusoké lett. 1730-ban rekatolizálták. Lényeges barokk kori átépítés nem történt, az 1929. évi tatarozáskor építették mellé a külső toronyfeljáró lépcsőt. Szabadon álló, egyhajós, a hajónál keskenyebb szentélye félköríves záródású. A torony a nyugati homlokzatból kilép, a szentély északi oldalán sekrestye áll. A hajó felett famennyezet, a szentély felett donga- és félkupola-fedés van. A hajó nyugati végében egy középoszlopos, két nyomottíves román karzat, oldalain két, illetve három ülőfülke látható. A nyugati oromfalat a torony tagolja, melynek harmadik szintjén körablak látható, a harangok szintjén középoszlopos ikerablakok félkörív-záródással, fölötte vakívsoros párkány, a torony cseréppel fedett, gúlasisakos.

A déli homlokzatán a kapu gazdag román, egylépcsős bélleletű, pálcatagos, félkörív-záródású, a homlokzaton különböző méretű és bélleletű résablakok és lizénák láthatók. 1959-ben a templom tetőzetét javították, a 80-as években pedig teljesen felújították Dr. Valter Ilona vezetésével.

A templombelsőt a fehér falra festett bibliai idézetek díszítik. A szentélyben függesztették fel Szent Péter képét. A festmény 1801-ben készült Michl Márton munkája, aki Maulbertsch tanítványa volt. Az oltár, a sediliák és a keresztelőkút alja tölgyfából készült, Gellért Károly alkotása. A keresztelőtálat és kancsót Németh János kerámikus készítette, a feszület Szabolcs Péter szobrászművész alkotása. A templom a XIII. századi falusi templomaink egyik legértékesebb képviselője.

A település másik védett temploma (műemlék jellegű) a Városszeren álló református templom. Késő-barokk alkotás, 1790 körül épült, II. József türelmi rendelete alapján 1783-ban már önálló anyaegyházként működött. Egyhajós, téglalap alaprajzú, a bejárati homlokzat előtti toronnyal, ennek földszintje nyitott, három oldalról félköríves-záródású bejáratokkal. A torony homlokzatai a kórus szintjén egy, a padlás szintjén három, a harangok szintjén négy félkörív-záródású ablakkal áttörtek, az órával kialakított főpárkány felett gúlában végződő hagymasisak. A templom öt keskeny cseh süvegboltozattal fedett a templomtér két rövidebb oldalán fakarzat áll. Az orgonaház és a szószék provinciális copfalkotások.

A két templom mellett a különböző szerek házai alkottak egykor a tájjal együtt különleges szépséget. Őriszentpéter a nagycsaládos település jellegzetes szerkezetét őrizte meg egészen napjainkig. A terep adta lehetőségeknek megfelelően alakultak ki a szerek a Zala folyó mindkét partján. A porták általában kis csoportokban épültek, s ahol a főútvonal megközelítette a Zala árterét, zsákutcák nyíltak a fővonalról és a magasabb pontok körül alakultak ki a csoportos települések. Ma már utcás rendszerűvé alakult a község, így alig akad igazán ősi porta az Őrség centrumában. Sajnálatos tény, hogy a nyolc szerből Alszegszeren, Galambosszeren, Baksaszeren és Kovácsszeren egyetlen védett épület sem található - tehát a település felén -, holott a századforduló táján szinte minden második épület védett volt. A Templomszeren és Városszeren is csupán a két templom védett.

A Városszerhez kapcsolódó új „szer”, az Égésszer vadonatúj házaival „tájidegen” ebben a környezetben.

Legjobban a Keserűszer őrzi még a településszerkezetet és a népi építészet hagyományait. A telkek jórészt ma is kerítetlenek, a gazdálkodás, az építészet és a környező táj összhangja bontatlan. Vályogfalú, hajlított alaprajzú épület a 9. számú lakóház. Melléképületei boronagerendából készültek.

A századforduló téglaépítkezésének példái az ún. kódisállásos paraszt-polgár lakóházak. A szeren belül ezek telke is kerítetlen. Ilyen a 10. számú épület, melynek kódisállása négypilléres, zömök, kerek oszlopokkal, falazatott mellvéddel kialakított. A T alaprajzú épület egymenetes lakóház, az utcai oromzaton három keretezett, egyenes szemöldökű párkánnyal díszített ablak van. Védelméről gondoskodni kellene! A boronafalas épületekből ma már keveset találunk jó állapotban Őriszentpéteren. Ezért is fontos és védelemre érdemes a Keserűszer 15. szám alatti épületegyüttes.

A hajlított ház kétablakos, fadeszka oromzatú, előkertje az udvar felé néző szobaablak előtt lugassal futtatott. Sarokoszlopos tornácáról nyílik a konyha, a másik a kamra és a pajta. Az istálló és az ólak a ház mögé telepítettek és egybeépültek azzal. Az épület vegyesen fedett zsúppal és cseréppel. A terület gazdasági épületei közül a Siskaszer 12-es szám alatt álló boronapajta védett. A téglalap alaprajzú, nyitott tetőszékű építmény 1967-ben még zsúppal fedett volt, ma már cserépfedésű. De még ilyen, anyagában „megcsonkított” formájában is őriz valamit az egykori gazdasági épületek jellemző megjelenéséből.

A Kovácsszer a régi és az új, az eklektizáló kispolgári ízlés hatását mutató képével érzékelteti azt a változást, ami napjainkban zajlik le. A régit újjal váltják fel, megjelent az emeletes ikerház képe, de még szerencse, hogy a 2. szám alatt találunk még itt is egy épületet, mely őrzi a hagyományt: a lakóház szépen belesimul környezetébe.

Az új házak sokszor nem a tömegükben, hanem a homlokzatképzésükben válnak idegenné környezetükben. A fehérre meszelt homlokzati falsík, az ablakok sötét keretezése, a cseréptető nyugodtabb, esztétikusabb külsőt kölcsönöz az épületeknek, mint a homlokzaton alkalmazott többféle anyag, szín és felületkezelés. A Városszeren, a település központjában épített új szolgáltatóház építészeti megformálása példa arra, hogyan lehet környezetéhez alkalmazkodó, az építészeti hagyományokra támaszkodó épületeket tervezni és felépíteni.

Őriszentpéter ma is megmaradt az Őrség központjának, hiszen nemcsak az utak központja, hanem vásárával és hagyományossá váló kulturális rendezvényeivel nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat. A falusi turizmus igényeit a lehetőség határain belül elégíti ki, éttermei a táji és sajátos ételek készítésével, kulturált kiszolgálásával egyre több vendéget fogadnak. A környék természeti szépsége a környéknek ma is nagy vonzerőt jelent, kár, hogy megközelítése – a vasút megszüntetése óta – nehézkes, nincs megoldva. Nyári időszakban több távolsági és nemzetközi autóbuszjárattal lehetne és kellene javítani az Őrség megközelítését.

Bajánsenye a történelmi Őrség régi települése, mely Őrbajánháza, Senyeháza, Dávidháza és Kotormány egyesítéséből keletkezett. A Kerka-menti „őrállók” fontos őrhelye volt a történelem során: népének küzdelmes élete megegyezik a többi őrségi falu történetével. Kanizsa török kézre kerülése után gyakran jártak errefelé a török seregek, midőn stájerországi portyáikra mentek. Az „őrállók” a maguk sajátos harcmodorával hol megütköztek velük, hol eltűntek az erdők rengetegében, aszerint, hogy mekkora volt az ellenség ereje. Az egyes csoportok füstjelzéssel adták tudtul egymásnak a törökök közeledtét, hogy felkészülhessenek az ütközetre.

A XVII. századtól kezdve a Battyhányok jobbágyai lettek ők is, hiába volt az évszázados harc jogaikért. Az I. világháború után a község határában húzták meg az országhatárt, három község is – Hodos, Kapornak és Domonkosfa – Jugoszláviához került. Mindhárom színmagyar-lakta terület volt.

Bajánsenye közigazgatásilag önálló körjegyzőséggel rendelkezett és ez megmaradt azóta is, sőt bizonyos körzeti szerepkört és betöltött. Kercaszomor és Kerkáskápolna községeknek ma is közigazgatási és iskolai központja. A századforduló idején épületeinek nagy része boronafalú, zsúpfedeles épület volt, ezekből ma már alig találunk valamit.

A régi szeres településből ma már szinte teljes egészében utcás település lett, igen kevés régi épülettel. A településen belül az utóbbi években több új lakóház is épült, a központ szinte teljes egészében megújult, sajnos nem tudatos építészeti téralakítás alapján. Védettség szempontjából legértékesebbnek számít a Ságvári utca 2. számú ház kertjében álló boronafalas húsfüstölő négyzet alaprajzú, cserépfedésű kis épülete, a lakóházak közül a Kossuth út 27. szám és a Senyeháza 15. szám alatt található épület, valamint a Felső-Kotormány 22. szám melletti kódisállásos üzletház. Ipari eredetű épület a volt emeletes malom a senyeházi részen.

A település kiemelten védett épülete a református templom, melyet 1803-ban építettek a falu közepén. A lelkészi hivatalban értékes iratanyag található a település és az Őrség múltját illetően. A Körzeti Általános Iskolában helytörténeti gyűjtemény látható. Bajánsenye határátkelőhely Szlovénia felé.

Felsőjánosfát az Őrség keleti szélén, Hegyhátszentjakab és Pankasz között találjuk. Régi szeres település, melyet ma is nyomon lehet követni. Természetföldrajzi viszonyai kedvezőek, a dimbes-dombos lejtők a Zala folyó völgyéig futnak le. Dús füvű rétek mindenütt, ahol egykor kis vízimalmok „duruzsoltak” a Zala felé siető Szentjakabi-patakon. Lakossága erősen fogy, mivel helyben alig akad munkalehetőség. 1970-ben 292 fő, 1980-ban 246 fő és 1990-ben 211 fő lakott itt. Néhányan Hegyhátszentjakabra, mások Zalalövőre járnak dolgozni.

Iskoláját körzetesítették Pankaszra, még szerencse, hogy az egyik nevelő itt lakik, így a közművelődésnek van gazdája, ami élénk és a helyi lehetőségeket, szokásokat élteti tovább. Építészetileg a szeres település jellemző rá ma is, kiemelt értékei elpusztultak az évszázadok során. A néhány évvel korábban még álló fa haranglábat kőből készült váltotta fel (tájidegen épület). Átmenő forgalma különösen a Vadása-tó megépülése óta jelentős.

Gödörháza ma már összevontan szerepel Magyarszombatfával, egyrészt a két település közelsége, másrészt az erősen fogyó népesség miatt. Az Őrség déli részén találjuk, Velemér szomszédságában. A település északi részén húzódó nagy erdőség része a „Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzet”-nek, a déli területeken szép és kiterjedt rétek húzódnak a „falupatak” mentén. Mindig is az állattartás és a kerámiaipar éltette az itteni embereket. Mezőgazdasága alárendelt szerepet játszott, különösen vonatkozik ez a gabonatermelésre. Ezért élt ezen a tájon oly sokáig a cserekereskedelem, ami azt jelentette, hogy a fazekasok által készített köcsögöket, tejesfazekakat a szomszédos megyékben gabonáért adták el.

Látnivalói közül kiemelendő a fő közlekedési útról is jól látható fa harangláb és a jellegzetes boronafalú pajták. A környezetükben álló lakóépületek elhelyezkedési és tájképi szempontból igen kedvező összbenyomást keltenek, ezért ennek az állapotnak megőrzése és fenntartása a jövőben is kívánatos.  A szerek ma már összemosódnak, az újabb épületeket a századfordulón megépített fő közlekedési út mentén építik fel.

Csiszár Károly [Változó Világ 26.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010