Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

 "Minden hazafiúi dicsekedés, minden ábrándozó öntúlbecsülés nélkül elmondhatjuk, hogy Budapest a jelenben Magyarországnak valóságos fővárosa, mely egyfelől rohamos növekedésével hatalmas vonzerőt gyakorol az egész országra; míg másfelől a nemzeti, közművelődési, kereskedelmi, közlekedési gócpontot képezi, melyből az egyesült törekvés az egész országra ismét szétárad. A kik három évtized óta szemmel látó tanúi e főváros fejlődésének, meggyőződhettek, hogy e nagy átalakulás nem mesterségesen előidézett tünemény, hanem az ország közérdekének, az alkotmányos, a közgazdasági, kereskedelmi és közművelődési tényezők találkozásából természetesen támadó eredmény...

...Az idegent, a ki Budapestet először látja, meglepi e kettős város helyzeti szépsége, a büszke magaslaton álló budai várlak, az Alföld határtalan síkjára áttekintő Gellérthegy, a kettős palotasor a hatalmas Duna két partján, melyeket három álló híd köt össze, középütt a lánchíd, a hídépítés e monumentális remeke, a regényes fekvésű Margit-sziget, a folyamot szeldelő gőzösök raja. A füstölgő gyárkémények messziről hirdetik, hogy a főváros kifejlett iparral bír, s a rakpartokon nyüzsgő munkás-mozgalom, hogy itt virágzó kereskedés van. Különösen elragadó képet mutat Budapest, ha esti órákban a lánchídról nézzük, midőn a két part kettős lámpássorai a két távoli híd lámpáival egybefolyva, s a Duna sötét tükrében megkétszereződve, azt a csalódást idézik elő, mintha az egész egy tengeröböl volna. A Svábhegy keleti lankáiról nézve pedig a legfestőibb panoráma tárul elénk; a hegy alatt az ikerváros, melyet a kék Duna választ ketté, kiemelkedő dómjával, zöld ligetövével s változatos alakú budai hegyeivel...

...S ha az utazó nem sajnálja az idejét, talál följegyzésre méltó intézeteket, nemes ízlésű építkezést, múzeumokat, művészetek csarnokait, állami palotákat, közgazdasági, egészségügyi intézeteket, néhány nevezetes templomot, melyek között a nagyszerű új bazilika magasan emeli ki a háztengerből messze ragyogó kupoláját. S ha az idegen huzamosb időt fordít Budapest megismerésére, megtalálja benne a nemzeti közélet, a kulturális előre törekvés tényezőit és alkotásait s minden téren a komoly haladás meggyőző bizonyítékait. Budapest harminc év alatt gazdag várossá lett és magyarrá. E két állítást fényesen igazolja egy számadat: Magyarország a nemzeti művelődés főfő eszközeire, az iskolákra ez idő alatt mintegy harminc millió forintot fordított. De a mellett, hogy nemzeti jellegét kifejtette a város, az európai művelődésben is igyekezett kellő lépést tartani. Minket azonban...nem a jelen, hanem a jövendő Budapest képe kecsegtet. Az a kép, mely már kilépett az álmok ködéből, mely alakot öltve közelít felénk, melynek le van téve az alapja, mely már emelkedik ki a földből – a legközelebbi évtizedek Budapestje..."

Jókai Mór

( Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képekben

9. kötet Budapest 1893.)

Jókai Mór szavait igazolva, szeretnénk megmutatni és újra bejárni azt az utat és fejlődési ívet, amely Budapestet "világvárosi" rangra emelte. Ennek az útnak történelmi előzményeit, legfontosabb állomásait, a gazdasági fellendülést, a polgárosodó fővárost, a városépítés főbb eseményeit és eredményeit idézzük fel abban a korszakban, amikor Európában, s így nálunk is fontos tényezővé válik az idegenforgalom. Azt a korszakot szeretnénk – némi nosztalgiával – az olvasó elé tárni, amelyben voltaképpen fővárosi létünk gyökeresedik.

1. A történelmi háttér

1848 után a feudalizmus ezeréves rendszerét Nyugat-Európa után Közép- és Kelet-Európa jelentős részében is felváltotta a kapitalizmus. A Nyugat- és Kelet-Európa közötti évszázados fejlődési különbség azonban nem tűnt el.

Keleten még mindig az egykori hatalmas birodalmak kötelékében éltek a népek. A 16. század óta uralkodó Habsburgok az osztrák tartományokon kívül Csehországot, a Magyar Királyságot, s vele Horvátországot és Erdélyt egyesítették birodalmi jogaruk alatt. 1849 után még sokáig minden erőfeszítés hiábavalónak látszott. Egyetlen államalakulat sem oszlott fel, egyetlen népnek sem sikerült az önálló fejlődés útjára lépnie.

A kapitalizmus térhódításával a nemzeti piac Pest-Budán kialakuló központjában leginkább az érvényesülni akaró kis- és nagypolgárság került szembe az abszolutizmus nyomasztó, mindent korlátozni akaró hatalmával. Pest heterogén városi társadalma ezért természetes bázisa lett minden abszolutizmus megdöntésére irányuló törekvésnek. A rendszer elleni tiltakozás gyakran több tízezres tömeget megmozgató, hazafias tüntetéseken is hangot kapott, pl. amikor Vörösmartyt temették (1855), vagy Kazinczy születésének centenáriumát ünnepelték, Kisfaludy Károly sírját áthelyezték (1859), a március 15-i ünnepségen (1860), majd Széchenyi halálakor. Tüntettek akkor is, amikor Ferenc József 1860 októberében alkotmányt "ajándékozott" népeinek (Októberi diploma). Ez, a konzervatív nagybirtokosságban bázist remélő rendezés a birodalom népei részére annyira nem volt kedvező, hogy rövidesen újabb, kiegészítő rendelkezést kellett kibocsátani, hogy az alkotmányos érzelmű német polgárságot megnyerjék (Februári pátens). Az új alkotmány elfogadtatása és az uralkodó magyar királlyá koronázásának szándékával 1861 tavaszára összehívták a magyar országgyűlést. A Pesten összegyűlt képviselők túlnyomó többsége azonban az 1848-as törvényeket követelte és ellenállt az uralkodó óhajának, ezért az országgyűlést hamarosan feloszlatták.

Az ötvenes és a hatvanas évek fordulójának minden – abszolutizmus ellen irányuló – mozgalma országos politikai központtá avatta Pestet. Itt lépett be a politika irányításába Deák Ferenc is, mint pest-belvárosi képviselő, miután 1854-ben végleg Pestre költözött. Az Angol Királynő Szálloda második emeletének két szobáját foglalta el, és kezdetben a passzív ellenállást választotta a legmegfelelőbb magatartásformának. Változást a nemzetközi erőviszonyok alakulásától remélt. Deák és körének álláspontja szerint az állami önállóság visszaállítása csak részben szükséges, de alkotmányos rendezés mellett.

A kedvező fordulatot a Habsburg-monarchia kül- és belpolitikájában bekövetkezett változások hozták meg. Az olaszoktól és a franciáktól elszenvedett vereség után a Habsburgok minden igyekezete a német egység megteremtésére irányult, és ebben is kiemelkedett a poroszokkal szemben, a vezető szerepért vívott küzdelem. A belső szilárdság megteremtése érdekében az uralkodó – kényszerűségből – a megbékélés gondolatát latolgatta rebellis magyarjaival.

A bécsi kormány egyik bizalmi embere 1864 végén titkos tárgyalásokat kezdett Deákkal. A következő év húsvétján lépett ki Deák a hallgatásból, amikor a Pesti Napló hasábjain közzétette elképzeléseit. A konkrét megoldás részleteit májusban egy bécsi lapban is nyilvánosságra hozták. Eszerint Deák birodalmi közös ügynek tekintette a külügyet, a hadügyet és az azok fedezetét szolgáló pénzügyet. Állást foglalt amellett, hogy a vám- és kereskedelemügyeket is lehetőség szerint az osztrák tartományokkal közösen kell rendezni.

A magyar országgyűlést 1865 decemberére hívták össze. A megválasztott képviselők ekkor vették birtokukba új palotájukat a mai Bródy Sándor utcában, ahol ezután évtizedekig otthonra lelt a képviselőház. Az uralkodó és környezete a felelős magyar minisztérium kinevezése előfeltételének tekintette az önállóságot biztosító 1848-as törvények módosítását. Az alkudozásokkal teli, vontatott megbeszélések még javában folytak, amikor 1866 júniusában kitört Poroszország és Ausztria között a háború. Az osztrákok egy hónap múlva döntő vereséget szenvedtek Königgrätznél, s ezzel el is dőlt a kiegyezés sorsa. Novemberben ismét összehívták az országgyűlést.

1867. február 17-én Andrássy Gyula grófot miniszterelnökké nevezték ki. A nagy többséggel megszavazott javaslatok törvénybe iktatásához már csak egyetlen államjogi aktus maradt hátra, Ferenc József megkoronázása. A nevezetes eseményt így írja le Gergely András és Szász Zoltán könyve:

"1867. június 8-án indult el a koronázási menet a budai várból a Mátyás-templomba, ahol a szertartás során Andrássy Gyula miniszterelnök és az esztergomi érsek megkoronázta a ténylegesen már majd két évtizede országló királyt, kezébe adva a jogart és az országalmát. Állandó harangzúgás közepette indult el a menet a koronás királlyal a várból Pestre, a Lánchíd előtti térre. Díszruhás zászlósurak, főrendek, a nép közé aranypénzt szóró Lónyay pénzügyminiszter, lóhátra kényszerülő püspökök, a megyék bandériumai kísérték a királyt, aki az ország különböző tájainak földjéből összegyűjtött koronázási dombra lovagolva, a négy égtáj felé tett kardvágással jelezte, hogy megvédi az országot a bárhonnan jövő ellenséggel szemben. Az ünnepet közkegyelem, amnesztia tette teljessé. Megnyíltak a politikai foglyok börtönének ajtajai, hazatérhettek az emigránsok."

Amikor a koronázás után két nappal Pest és Buda küldöttségei színpompás felvonulást rendeztek az uralkodó tiszteletére és az újdonsült királyi pár lábaihoz letették ajándékaikat, a király kijelentette: örömmel látja "e nagyreményű szép városok folytonos emelkedését, és kereskedelmének virágzó fejlődését... előmozdítását uralkodói kedves feladatának" tekinti.

Csapó Katalin, Karner Katalin [Változó Világ 25.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010