Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

3. 1945 után

A háború vége kettős megpróbáltatást hozott a svábok számára. Több tízezer svábot hurcoltak marhavagonokban kényszermunkára a Szovjetunióba, munkatáborokba, ahol embertelen munka- és életkörülmények közé kerültek. A legfiatalabbak még a 17. életévüket sem töltötték be. Ezrek pusztultak el a hidegtől és a nélkülözésektől. Az elhurcoltak mintegy 20%-a halt meg a Szovjetunióban. Eközben Magyarországon egyre inkább elmélyült a kollektív felelősség alkalmazásának gondolata. Különösen a Nemzeti Parasztpárt szította a tüzet. Főtitkára, Kovács Imre azt hangoztatta, hogy minden sváb volksbundista volt és 1945. április 10-i beszédében a következőket mondta: "A svábság egy batyuval jött ide. Egy batyuval is menjen. Most osztozzanak a németek sorsában. A svábokat ki fogjuk telepíteni." Ezeket a gondolatokat támogatták a magyarországi kommunisták is. A tervezet magyar állampolgárságuk és vagyonuk elvesztésére, az országból való kitelepítésre kárhoztatta mindazokat a németeket, akik az 1941-es népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek vallották magukat.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy magyar részről is voltak tiltakozások a németek kitelepítése ellen. Mindenekelőtt Bibó István nevét kell itt megemlíteni, aki memorandumában elítélte a kollektív felelősség gondolatát és óva intett a túlkapásoktól. De nemcsak ő, hanem az egyházak is síkra szálltak a németek ügyéért. Mindszenty hercegprímás pásztorlevelében emelt szót a németekért, de pártok, így a Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt is helytelenítették a kitelepítést. Hasztalan, mert a magyar kormány a potsdami egyezményre hivatkozva eldöntötte a kérdést. Ezt megkönnyítette, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság az amerikai zónába kitelepítendő németek számát 500 000-ben állapította meg. Senki sem tudja, honnan származik ez a szám. Magyarországon ugyanis legfeljebb 450 000--500 000 német élt, s ez a szám a katonákat és az elmenekülteket figyelembe véve legalább 100 000 fővel csökkent. Az 1946 januárjában megindult kitelepítés tömegesen sújtott olyan magyarországi németeket, akiknek semmi közük nem volt a Volksbundhoz, az SS-hez, hanem egyszerűen német nemzetiségük, anyanyelvük miatt jutottak erre a sorsra, sőt, esetenként az ellenállás tagjai voltak. Egy 1982-es magyar tanulmány adatai szerint mintegy 135 000 személyt telepítettek ki Németország amerikai megszállási zónájába és kb. 50--60 000-re tehető azok száma, akiket a szovjet zónába irányítottak. A svábok ezzel elvesztették teljes értelmiségi, illetve vezető rétegüket. A Magyarországon maradt német lakosság mindezzel gyakorlatilag arra a szintre került, ami emlékeztetett a betelepedés idejére: tulajdon nélkül, megfosztva a népcsoport összetartó erejétől, a családoknak csak saját magukra számítva kellett mindent elölről kezdeniük. A németség megtorló intézkedések sorának lett kitéve, amelyek éppúgy tartalmaztak politikai diszkriminációt, mint gazdasági hátrányokat. A következmény: a német lakosság gazdasági és szociális struktúrájának teljes átalakulása volt. De jure 1950-ig (az alkotmány 1949-ben biztosította minden nemzetiség egyenjogúságát), de facto 1955-ig jogfosztottak maradtak. 1955-ben megalakították a Magyarországi Német Dolgozók Kultúrszövetségét (Kulturverband der Deutschen Werktätigen in Ungarn), amely 1969-től a Magyarországon élő Németek Demokratikus Szövetsége (Demokratischer Verband Ungarnländischer Deutscher) 1978-tól Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége (Demokratischer Verband der Ungarndeutschen), majd 1989-től -- ezzel is kifejezve a bekövetkezett változásokat –Magyarországi Németek Szövetsége (Verband der Ungarndeutschen) néven működött. Ez fordulatot és a jogfosztottság megszűnését jelentette ugyan, mindazonáltal a Magyarországon visszamaradt németség többségét az átélt események megfélemlítő hatása még hosszú évekig visszatartotta nemzetisége megvallásától. Az 1950-es évek elejéig a német gyermekek anyanyelvi oktatásban egyáltalán nem részesültek, semmiféle német nemzetiségi kulturális tevékenység nem folyt. 1961-ben lezárult az erőszakos téeszesítés, amely nagy változást jelentett a döntő többségében falusi környezetben élő svábok számára. Általánosságban is elmondható, hogy 1968-ig a magyarországi nemzetiségi politikában az automatizmus elve uralkodott, mely szerint a szocializmus építésének folyamatában a nemzetiségi problémák tulajdonképpen maguktól megoldódnak. Így tehát nincsen szükség különösebb intézkedésekre.

 1968-tól új koncepció figyelhető meg, amely szerint elő kell segíteni a nemzetiségek integrációját, míg a nyelvi asszimilációt fel kell tartóztatni. Ezzel az volt a probléma, hogy csak központilag hozott szabályzó intézkedéseket jelentett, de lehetetlenné tette egy autonóm, helyi szinten is működő német önszerveződés kialakulását. Aktívabb fellépést és ezzel változást az váltott ki ebben a szemléletben, hogy a magyar közvélemény egyre növekvő nyugtalansággal kísérte a szomszédos országok magyarságát fenyegető, az 1970-es évektől beálló asszimilációs politikát. Ez lett a magyarországi szemléletváltás kiváltója, amennyiben szomszédaink nemzetiségpolitikáját azzal kívánták pozitív irányba befolyásolni, hogy igyekeztek "mintaszerűen" kezelni a hazai nemzetiségeket. Itt a "híd funkció" felértékelődése játszott fontos szerepet, amelyet a nemzetiségek voltak hivatottak betölteni a szocialista országok között. A Kádár-éra, amely látszólag támogatta a nemzetiségi politikát, alapjában véve meg sem kísérelte a második világháború után felszakított sebek begyógyítását. Bár a rendszer 1955-ben lehetővé tette az országos szövetség megalapítását, a '80-as évek közepéig gondosan ügyelt arra, hogy az önszerveződési törekvéseknek, a regionális és helyi szervezetek és egyesületek alapításának gátat vessen. Hazai német civil szervezetek megalakulását nem engedélyezték. Az akkori NDK hivatalos kulturális kapcsolatok keretében szinte kisajátította a hazai németséget, amelyre másfelől a magyar hatalom az NDK-val fennálló kapcsolatok erősítésében számított. Főleg iskolaügyi tekintetben sok segítség érkezett, amelyre nagy szükség is volt, hiszen mind tanerőben, mind pedig oktatási anyagban óriási hiány mutatkozott. Meg kell említeni itt azt is, hogy az akkori NDK-tól jelentős segítséget kapott a hazai tudományos élet, több kutató mehetett tanulmányútra, s az államközi szerződések alapján a magyarországi német szakos hallgatók fél évet tölthettek kelet-német egyetemeken. Sajnos jó ideig nem lehetett szó ilyen kapcsolatokról az NSZK vagy Ausztria esetében. Csak a nemzetközi helyzet kedvezőbb alakulása tette később lehetővé, hogy ezekkel az országokkal és ott lakó rokonaikkal, elszakított családtagjaikkal is normális kapcsolatot ápolhassanak a hazai németek. Az NDK által nyújtott támogatás ugyan sok területen volt képes segítséget nyújtani, ám a magyarországi németek soha sem fogadták el az NDK-t anyaországnak. 1986 októberétől a hivatalos magyar politika egyre fokozódó mértékben preferálta az NSZK anyaországként való elismerését, s ezt Richard von Weizsäcker NSZK államfő látogatása tovább erősítette.

1987. október 7-én Magyarország és az NSZK egyezményt írt alá a magyarországi német kisebbség és kultúrája támogatásáról. Partnerkapcsolatok és kultúrkapcsolatok jöhettek létre, cserelátogatások kezdődhettek meg. Az igazi változást azonban Magyarországon is az 1980-as évek végén jelentkező politikai események hozták el. A "német" szó újra jól cseng Kelet-Európában, egyre több segítség érkezik a német nyelvű országokból, amely helyi szinten is szép eredményekhez vezetett. A megindult átalakulást tovább erősítette a Magyar Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között 1992. február 6-án a baráti együttműködésről és partnerségről aláírt "alapszerződés". Ezen megállapodás 19. cikke részletesen, az európai jogi normáknak megfelelően rögzítette a hazai kisebbségek jogait. Így 1992. szeptember 25-én az 1987-es "közös nyilatkozatot" az alapszerződés szellemében további öt évre meghosszabították. Az NSZK rengeteg segítséget nyújtott mind szellemi, mind anyagi téren. Különösen fontos volt ez a segítség a regionális irodák megalakulásánál, infrastrukturális ellátásánál, de ugyanígy nélkülözhetetlen volt a Szekszárdi Német Színház létrehozásakor, vagy a bajai oktatási és kulturális központ létrehozásakor, hogy csak néhány példát említsünk a sok közül. Feltétlenül meg kell említeni az egyes német tartományok, alapítványok segítségét is. Példaként állhat itt Bajorország támogatása a pilisvörösvári nemzetiségi gimnázium korszerűsítésében, de megemlíthetjük a düsseldorfi Herrmann--Niermann-Stiftung tevékenységét is, amely az ország több pontján nyújtott felbecsülhetetlen értékű támogatást nemzetiségi iskolák, óvodák korszerűsítéséhez. Kiemelkedő jelentőségű Baden-Württemberg szerepe, amely már korábban magára vállalta a háború után elüldözött vagy kitelepített Kelet-Európai németek feletti gyámkodás feladatát. Most nem utolsósorban e kapcsolat segítségével tudott effektív segítséget nyújtani a hazai németeknek. E célra önálló alapítványt hozott létre a Dunai Németek Kulturális Alapítványa (Donauschwäbische Kulturstiftung) néven. Ily módon válhatott valóra a hazájuktól elszakított németek óhaja is, amennyiben közvetítő szerepet kívántak betölteni Magyarország és Németország között.

Lassan-lassan lehetőség nyílt egy szerény német nemzetiségi irodalom kialakulására. Sváb képzőművészek kapcsolódhattak be az ország kulturális vérkeringésébe. A tudományos kutatások -- elsősorban a dialektológia és a néprajz terén -- intenzívebbé váltak, és mára a hazai németség saját kutatóintézettel rendelkezik (ld. alább!). Megkezdődött a német nemzetiség szervezeti pluralizálódása, a korábbi egy helyett ma már több német hetilap, időszakos kiadvány működik, számos kulturális és egyéb egyesület alakult. 1990 óta a németek -- helyi szinten -- bele tudnak szólni nemzetiségi létüket érintő kérdésekbe, több helyen tisztán nemzetiségi önkormányzatok jöttek létre, másutt a helyi önkormányzatokba kerültek nemzetiségi képviselők. 1995-ben 164 német önkormányzat jött létre. A hazai németek társadalmi megbecsültségét jelzi az a tény, hogy országos számukhoz képest nagyobb arányban kaptak szavazatokat a helyi szintű választásokon. Ugyanebben az évben saját határozata alapján megszűnt a Magyarországi Németek Szövetsége (Verband der Ungarndeutschen), és megválasztották a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatát (Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen). Még 1993-ban megalkotásra került ugyan a nemzetiségi törvény, de a nemzetiségek parlamenti képviseletét a mai napig nem oldották meg. Másfelől viszont örvendetesen felerősödött a fiatalok aktivitása. A Magyarországi Ifjú Németek Közössége (Gemeinschaft Junger Ungarndeutscher) aprólékos szervezőmunkával az ország minden, németek által lakott területén baráti körökbe, helyi szervezetekbe (jelenleg mintegy 50 kör több mint 1800 taggal) tömöríti a német fiatalokat, ifjúsági táborokat, kulturális- és sporteseményeket, vetélkedőket kirándulásokat szervez tagjainak. Ezen túl felvette a kapcsolatot a fontosabb európai ifjúsági szervezetekkel és együttműködik azokkal. A legújabb ifjúsági csoportosulás napjainkban szerveződött meg Magyarországi Német Hallgatók Egyesülete (Verein Ungarndeutscher StudentInnen) néven, és a magyarországi német egyetemi, illetve főiskolai hallgatókat gyűjti össze zászlaja alatt. Több ígéretes kezdeményezés létezik, a háború előtt Magyarországon is hagyományokkal rendelkező diákegyletek (Burschenschaft) felélesztésére.

Manherz Károly [Változó Világ 23.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010