Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

 Szabotál a MAORT?

A magyar gazdaság hároméves tervében az Iparügyi Minisztérium 660 000 tonna évi kőolajtermelést irányzott elő, amely havi átlag 55 000 tonnás termelést jelentett. A terv gyakorlatilag csak a MAORT termelésére támaszkodhatott. A MAORT képviselői az 1947. június 3-án az Iparügyi Minisztériumban megtartott tanácskozáson a racionális termelés bevezetését tartották szükségesnek, amely a termelés csökkentését jelentette. Az értekezlet résztvevői egyöntetűen megállapították, hogy a túlzott mértékű termelés a mezők élettartamát és várható összhozamát károsan befolyásolja, azonban nem a termelés csökkentését, hanem a racionális termelés bevezetését tartották szükségesnek és helyesnek. Kijelentették, amennyiben a racionalizálás termelés-csökkenést eredményezne, az Iparügyi Minisztérium nem emel kifogást. Ez az álláspont azonban alig egy napig lehetett érvényben, mert másnap Vas Zoltán és Dinnyés Lajos aláírásával megjelent a Gazdasági Főtanács határozata, amely szerint a MAORT-ot a jelenlegi nyersolajtermelés fenntartására, sőt, lehetőleg emelésére kell kötelezni.

A MAORT vezetése, szakemberei és üzemi bizottságai egyöntetűen tiltakoztak az irreális követelések ellen. A MAORT Központi Üzemi Bizottsága (KÜB) a július 3-i ülésének határozatai alapján memorandumot szerkesztett, melyben az illetékesek számára rögzítette véleményét: „A Maort véleménye az, hogy érdekei az egész ország lakosságának érdekeivel azonosak, s amikor a vállalat vezetősége a KÜB-el együtt a magyar nyersolajtermelés érdekeinek megvédésén fáradozik, nemcsak a MAORT-munkások, hanem az egész magyar nép érdekében jár el. Dombay János képviselő a maga részéről minden adódó alkalommal felveti a különböző gazdasági és politikai tényezők előtt a Maort problémáit. Ha a hároméves terv keretében valami katasztrófa adja elő magát, a Maort ÜB-t senki felelősségre nem vonhatja, mert a veszélyt előre jelezte, s ezen a téren az ügy érdekében még az MKP vádját is vállalja, hogy szabotál. A KÜB a fonyódszéplaki ülésen a szakértők véleményét is meghallgatta, s a tények teljes ismeretében, valamint a bekövetkezett eseményeket figyelve elhatározta, hogy amennyiben gyors intézkedés nem történik, nem vállalja tovább a felelősséget, s azokat a fórumokat teszi felelőssé, akik elzárkóztak a termelés racionalizálása elől annak ellenére, hogy a Maort vezetősége és üzemi bizottsága számtalan alkalommal, megdönthetetlen tudományos adatokkal bizonyítva hívta fel a figyelmüket a háborús, kizsákmányoló termelés folytatásának tarthatatlanságára."

E viták közepette folytak a hároméves terv bevezetésének előkészületei. A Gazdasági Főtanács és a MAORT igazgatóság 1947. július 18-i tanácskozása az első tervév előirányzatait volt hivatott egyeztetni. A Gazdasági Főtanács ennek alapján július 23-i határozatában – előírva az átállást a racionális termelésre – legkevesebb évi 540 000 tonna kőolaj felszínre hozatalát kívánta meg. A nyersolaj tonnánkénti árát 120 forintban állapította meg mindaddig, amíg az árvitában illetékes döntőbizottság végleges határozatot nem hoz. A 120 forintos termelői és 170 forintos eladási ár különbözetét képező tonnánkénti 50 forintot a vállalat köteles zárolt számlán kezelni, melyet a Gazdasági Főtanács engedélyével az általa jóváhagyott beruházásokra használhat fel, hozzátéve az új ár megállapításakor képződő nyereséget és a finomítóktól a tartozások törlesztéseként befolyt összeget is. Úgy vélték, ebből fedezhető a MAORT 46,8 millió forintos beruházási szükséglete. Ezzel együtt a Gazdasági Főtanács elrendelte:

1. a termelő kutak üzemfolytonosságának biztosítását,

2. a lezárt kutak felülvizsgálatát és lehetőség szerinti termelésbe állítását,

3. a MAORT belföldi beruházási rendeléseinek különleges elbírálását és a jóvátétellel egyenrangú kezelését az iparban,

4. import-könnyítéseket a külföldről beszerzendő gépekhez és felszerelésekhez,

5. preventív intézkedésekkel a mélyszivattyús kutak üzemzavarainak kiküszöbölését,

6. a rétegnyomásmérések haladéktalan megkezdését,

7. a segédgázas kutak mielőbbi átalakítását mélyszivattyús kutakká,

8. az összes munkamenet racionalizálását és a teljesítmény-bérrendszer azonnali bevezetését.

A vállalat ezek alapján elkészítette hároméves tervét, melyet 1948 februárjában ismertettek. A termelési terv két változatot tartalmazott: az egyik az 1947. év végi termelési mennyiség mellett kinyerhető olaj- és gáztöbbletet, míg a második változat a MAORT által racionálisnak tartott termelést mutatta. A terv készítői az első változatot, erőltetettnek ítélték, mert az a mezők felhajtó energiáját szolgáltató gáz elpocsékolásával jár, s emiatt az ország szükségleteit évekig fedező nyersolajmennyiség kitermelhetetlenül a földben marad. A kőolajtermelés növelésének egyetlen biztosítékát a fúrási tervben szereplő termelő- és kutatófúrási tevékenység eredményes végrehajtásában, új olajmező felfedezésében látták. 1947. decemberéig négy olajmezőt tártak fel 319 fúrással (összes fúrt méter: 436 938,22), s más területeken 31 kutatófúrást mélyítettek (összesen: 57 016,40 méter). A hároméves terv megalkotásánál figyelembe vették, hogy a budafai és hahóti mezők már feltártnak tekintendők, a lovászi mezőn is már csak néhány fúrás telepíthető. A fúrási tevékenységet akadályozta, hogy fúróberendezéseik nagyon elhasználtak voltak, alkatrészeket és új berendezéseket csak külföldről lehetett volna beszerezni.

A MAORT hároméves terve igyekezett figyelembe venni a realitásokat, de  nem számolhatott olyan mennyiségekkel, amelyek az ország hároméves tervében megfogalmazódtak. A MAORT vezetői – miután a termeléssel kapcsolatos tudományos érveik nem találtak meghallgatásra – csak az 1933-ban kötött egyezményre és szerződésre, illetve az 1938-as pótegyezményre és pótszerződésre hivatkozhattak, az irreális termelési célkitűzések, az ásványolajgazdálkodás miniszteri biztosának agresszív fellépése, a vállalat ügyeibe való jogtalan beavatkozások ellenében. A MAORT kárainak megtérítése esetén azonban nem zárkóztak el az előírt irreális mennyiségek kitermelése elől sem.

A MAORT kétségbeejtő helyzetéhez hasonlóan alakult az ország nyersolajellátásának helyzete. Bár a MAORT csökkenő termelése még mindig meghaladta az ország belső szükségleteit, a hiány első jelei már 1946-ban mutatkoztak. Ennek oka egyértelműen a jóvátételben és az ország teherbíró képességét figyelmen kívül hagyó gazdasági szerződésekben rejlett. 1946-ban a jóvátételre fordított kőolajtermékek mennyiségét csökkentették ugyan, de az még mindig meghaladta a termelés 15%-át, ugyanakkor exportra 33,8%-ot, a Vörös Hadsereg ellátására 11%-nyi mennyiséget fordítottak, míg a belföld 39,7%-kal részesedett a termelésből. Az 1947/48-as költségvetési évben a magyar államot kőolajból jóvátételi és export célokra mintegy 342 309 tonna szállítási kötelezettség terhelte, azaz, az összes termelésnek több mint kétharmada. A belföldi szükségleteket is számítva az igényeket havi 45 000 tonna kőolajtermelés biztosíthatta volna, de a MAORT termelése közel kétezer tonnával kevesebb volt. Bár a külkereskedelmi tárgyalások előkészítésébe bevont szakértők – leggyakrabban az Iparügyi Minisztérium tisztviselői – a miniszterhez és a Gazdasági Főtanács főtitkárához írott feljegyzéseikben figyelmeztettek a meggondolatlan szerződések veszélyeire, azok mégis megszülettek, és feltételeik többnyire egyáltalán nem voltak előnyösek – sem a MAORT, sem a magyar állam számára. Az 1947. évi, mintegy 260 000 tonna évenkénti szállításról szóló szovjet–magyar szerződésben például az ellentételezésként felajánlott áruk többségére itthon nem volt igény, miközben a kőolajárat jóval a belföldi – alacsony – árak alatt határozták meg. A kényszerhelyzetet mutatja, hogy az iparügyi tisztviselők – még a döntőbíróságnak a MAORT-ot kötelező, az állam számára kedvezőtlen döntését  is – érvként használták a hátrányos szerződésekben lekötött mennyiségek korrigálására. Mindezek végül oda vezettek, hogy egyetlen megoldás látszott csak: megszüntetni az ásványolajtermékek szabad forgalmát. Ez be is következett. 1947 októberében az ásványolajtermékeket zár alá vették, majd a fogyasztás korlátozására benzin- és petróleumjegyrendszert vezettek be.

A megkötött és teljesíthetetlen szerződések végül is nemcsak az állam, hanem a MAORT ellen is fordultak: az exportügyleteket bonyolító szovjet társaságok a MAORT-ot vádolták a késedelmes szállításokért, panaszt téve az iparügy irányítóinál. A MAORT kőolajtermelése a háborús károk helyreállítása után a gazdasági nehézségek ellenére sem csökkent soha az ország belső szükségleteit fedező mennyiség alá. Az előírt irreális mennyiségek kitermelését azonban 1947 őszéig nem sikerült biztosítani. A termelés az előírások szerinti szint 81–99%-a körül ingadozott, de 1947 októberében már meghaladta a 100%-ot, és 1948 szeptemberéig mindvégig a kormányzat által előírt szint felett maradt. Ezt az eredményt a vállalat egy rendkívül elhasználódott gépparkkal érte el. (A berendezések felújításához, a hiányzó gépek megvásárlásához 1947 nyaráig nem volt pénze.) A gépeket 1947 júniusában megrendelték ugyan Amerikából, de szállításuk csak később történhetett meg.

A tények reális mérlegelése alapján sem a termelt kőolaj mennyiségének csökkenése, sem a kutatások eredménytelensége, sem a budapesti gázvezeték építésének elmaradása nem képezhette volna a MAORT ellen a későbbiekben felhozott vádak alapját. Az erélyes állami beavatkozást a gazdasági tényezők mellett politikai okok motiválták. A szovjet igények függvényében már 1945-ben felvetődött a kőolajbányászat államosításának terve. A bányászati és gazdasági szakértők ellenvéleménye önmagában még nem akadályozta volna ezt meg, a terv ekkor elsősorban külpolitikai megfontolásokból került le a napirendről. A szénbányák 1946. évi államosítására reagáló amerikai jegyzék felhívta a magyar kormány figyelmét arra, hogy az amerikai kormány különös figyelmet fordít az amerikai tulajdonban lévő magyarországi kőolajbányászatra. Ez sem zárta volna ki az államosítást, de az csak a részvényesek teljes kártalanításával lett volna lehetséges. Az ehhez szükséges pénzfedezetet azonban a magyar gazdaság akkori helyzetében nem lehetett előteremteni. Az állami tulajdonba vétel előtt csak egyetlen út maradt nyitva: ha bizonyítani lehet, hogy a MAORT megszegte a vele (illetve jogelődjével) kötött egyezményt és szerződést, valamint vállalt kötelezettségeinek teljesítését elmulasztotta. Akkor a kapott jogok az államra szállnak vissza, miként abban az esetben is, ha a vállalat csődbe kerül. A továbbiakban erre alapozták elképzeléseiket azok, akik a gondokat csak államosítással látták megszüntethetőnek.

A MAORT állami tulajdonba vételét elsősorban a Magyar Kommunista Párt szorgalmazta. Szándékát 1948 közepéig az Iparügyi Minisztériumban kevésbé, míg a Gazdasági Főtanácsban és a politikai rendőrségen szinte korlátlanul  el tudta fogadtatni. Az állami gazdaságirányító szervektől (Iparügyi Minisztérium, Gazdasági Főtanács, Országos Tervhivatal stb.) érkező erélyes hangú utasítások, a termelés és az olajárak kérdésében folyó viták ellenére az amerikai részvényesek képviselői bíztak abban, hogy a magyar állam tiszteletben tartja a MAORT-tal kötött szerződést, a fegyverszüneti és a békeszerződés külföldi tulajdonra vonatkozó előírásait, s hogy ezek nyomán sikerül megegyezésre jutni. Tükrözi ezt Paul Ruedemann-nak, a MAORT elnökének Gombosi Zoltán ásványolajgazdálkodási miniszteri biztoshoz 1947. augusztus 5-én írott levele is: „Van szerencsénk értesíteni, hogy a szerződés alapján nem találunk jogalapot arra nézve, amely szerint a magyar kormány előírhatná a kitermelendő nyersolaj mennyiséget, ha a termelés mértéke egyszer már felülmúlja az ország hazai fogyasztását, és a termelési munkálatoknál, valamint a termékek feletti rendelkezésnél csak annyiban köteles a MAORT az illetékes hatóságok kívánságainak megfelelni, amennyiben saját érdekeinek kára nélkül teheti...

Ennek ellenére hajlandó vagyok minden lehető méltányos módosításra nézve megállapodásra jutni a magyar kormánnyal anélkül azonban, hogy a szerződésben biztosított jogokat feladnánk. Hajlandó vagyok utasítást adni arra nézve, hogy a mezők olyan maximális teljesítő képességgel termeljenek, amely az olajtartaléknak még kárt nem okoz...Amennyiben azonban a magyar kormány hajlandó az anyagi és erkölcsi felelősséget magára vállalni a nagyobb termelésből kifolyólag keletkező károkért és veszteségekért (a napi veszteség majdnem kétszerese lenne a vállalat napi bruttó bevételének a május-júniusi termelés alapján) és folyamatosan kártalanítaná is a vállalatot ezekért a károkért és veszteségekért, hajlandó volnék ily túlhajtott méretű termelésre vonatkozó ajánlatot megfontolás végett az amerikai részvényesek elé terjeszteni. Ismeretes Osztályfőnök Úr előtt, hogy a MAORT 100%-os amerikai tulajdon, és ennek folytán mint amerikai vagyon a Fegyverszüneti Egyezmény (és a ratifikálandó békeszerződés) védelme alatt áll."

Az 1947-ben és 1948 elején a MAORT vezetői több alkalommal kaptak szempontjaikat méltányoló ígéreteket Bán Antal iparügyi minisztertől és Vas Zoltántól, a Gazdasági Főtanács főtitkárától a hetente tartott egyeztető tárgyalásokon. Az ígéretek azonban csak ígéretek maradtak. A háttérben már 1946 nyarától – az ásványolajgazdálkodás miniszteri biztosa, Gombosi Zoltán vezénylésével – folyt a "bizonyítékok" gyűjtése arra vonatkozóan, hogy a MAORT szabotál. Gombosi Zoltán 1946 novemberében a miniszterhez írott előterjesztésében már szabotázst emleget, de csak azt akarta elérni, hogy a MAORT-hoz – annak költségére – teljhatalmú megbízottakat küldhessen ki. 1947 áprilisában, majd szeptember 4-én az Államrendőrség Államvédelmi Osztályánál (ÁVO) tett feljelentést szabotázs vádjával a MAORT ellen. Heves támadások érték a MAORT-ot, annak szakembereit, üzemi bizottságát az MKP vezetői, elsősorban Rákosi Mátyás részéről is. A feljelentések nyomán elkezdődött vizsgálatban az állami ellenőrökön és az ÁVO, majd az ÁVH (Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága) emberein kívül szovjet "szakértők" közreműködésére szintén utalnak feljegyzések.

 Állami ellenőrök hada

A kőolajtermelés csökkenése, az export növekedése, a jóvátétel és a belföldi szükségletek kielégítésének akadozása miatt előállt helyzet megoldását a nyersolajgazdálkodással foglalkozó állami szervek egyes tisztviselői nem a természeti kincsekkel való takarékos gazdálkodásban keresték, hanem abban, hogy a MAORT-ot kötelezni kell a termelés fokozására. Amikor a Gazdasági Főtanács 1947. június 4-i – az olajmezők termelőképességét meghatározó természeti törvényszerűségeket figyelmen kívül hagyó – határozata megszületik a termelés szintentartásáról, illetve növeléséről, a szakemberek szerint a termelés mértéke mintegy 22%-kal túlhaladta a megengedhető szintet. Az Iparügyi Minisztériumnak a MAORT olajbányászatát elemző, hasonló időpontban készült összeállítása szerint: „A szakértői jelentésből kitűnik, hogy az üzem jelenlegi erőltetett termelése mellett a MAORT olajkútjaiban kereken 3 277 500–4 100 000 tonna mennyiség vész el azért, mert a mezők gázkészletét gazdaságtalanul használják fel. A vélemény szerint minden kierőszakolt tonna után 4,1–7,3 tonna közötti olaj vész el. Fenti olajmennyiség Magyarország olajszükségletét 8–10 évre fedezné. Tekintettel arra a rendkívül nagy arányú károsodásra, amely a jelenlegi erőltetett termelés mellett az ország gazdasági életét sújtja, a bányatörvény 220. paragrafusa alapján esetleg intézkedni kellene a gazdaságtalan termelés sürgős megszüntetése érdekében."

A józan érvek elfogadása helyett már 1947 tavaszától állami ellenőrök egész hadát küldték ki a MAORT-hoz, megvizsgálandó, hogy eleget tesz-e kötelezettségeinek. Az ellenőrzésre bizonyos mértékig – a műszaki jellegű kérdésekben – a vállalat működését szabályozó egyezmény is módot adott. Az ellenőrzésen azonban mindenki mást értett és más-más célokkal szorgalmazta. A vállalat és részvényeseinek ellenőrzés elleni tiltakozása, csak a műszaki vizsgálatokon túlmenő beavatkozás ellen irányult. Lehetővé tették az Iparügyi Minisztérium által elrendelt ellenőrzést is. A kirendelt ellenőrök – kevés kivétellel – természetesen a hibákat keresték, a szándékos termeléscsökkentés tényét igyekeztek bizonyítani. Több esetben a tények elferdítésével próbáltak indokokat felhozni a MAORT-tal szembeni erélyesebb fellépés érdekében. Egyes ellenőrök (pl.: Györki József, Zsigmond Béla) – az ásványolajgazdálkodás miniszteri biztosának útmutatását követve – jelentésükben olyan nemlétező "jelenségekről" számoltak be, amelyek később a MAORT-per koholt vádjaiban is fellelhetők. Ezek minden konkrétumot nélkülöző, általános érvelések voltak. Az 1947-es ellenőrzések résztvevői közül azonban nem mindenki vélekedett így, sőt, az ellenőrzés hivatalosan azzal az eredménnyel zárult, hogy szabotázsra, kártevésre utaló nyomot nem sikerült találni. Még az állami ellenőrök adatai is igazolták a MAORT mindvégig hangoztatott álláspontját a termelés mértékének tarthatatlanságáról. Ezt felismerve, az Iparügyi Minisztérium egyes szakemberei (elsősorban Faller Gusztáv) is követelték a termelés csökkentését, a MAORT helyzetének rendezését, és átmeneti jelleggel sikerült is kiharcolniuk a termelés racionalizálását.

Az Iparügyi Minisztérium II./d. szakcsoportjának (Olajtermelés és -gazdálkodás) 1948. február 6-án kelt, a miniszter részére készült jelentése beszámolt az állami ellenőrök működésének eredménytelenségéről, megállapítva : "...ilyen körülmények közt nincs értelme állami ellenőrrel a MAORT tevékenységét fémjelezni." Erre tekintettel kérték a minisztert, hogy "a MAORT-ügyben újabb állami ellenőr kiküldésétől eltekinteni szíveskedjék, mert egyrészt az Iparügyi Minisztérium II./d. szakcsoportja a hivatalos ellenőrzést úgyis gyakorolja, másrészt az állami ellenőr kirendelése ismét csak elégedetlenséget váltana ki úgy a MAORT vezetősége, mint a munkásság részéről anélkül, hogy egy újabb állami ellenőrzés elrendelése előreláthatólag a termelésen segítene."

Ezzel ellentétes véleményt fogalmaztak meg a Gazdasági Főtanács egyes tisztviselői. Zsigmond Béla 1948. február 2-án Vas Zoltánnak írott feljegyzésében szükségesnek tartotta, különösen a kutatási és termelési munkálatok további ellenőrzését, mert "éppen ezeknél a munkálatoknál van lehetőség olyan megfoghatatlan szabotázsakciókra, amelyeket effektív kimutatni nem lehet. Viszont az állami beavatkozásnak olyannak kell lenni, ami az állam céljaival teljesen összhangban van és az keresztül is vihető. Fenti ellenőrzés bevezetésével lehetőség nyílna arra – az eddigi tapasztalatok szerint – hogy a nyersolajtermelést az eddigi szinten tudjuk tartani és a csökkenést kizárólag a természetes elöregedésre tudjuk visszaszorítani." Az ellenőrzést szerinte el kell venni az Iparügyi Minisztériumtól és a Gazdasági Főtanács felügyelete alá kell vonni. A feljegyzésre Vas Zoltán ráírta: "L. Gerő elvtárs! Állampolitikán kell eldöntsük a tennivalókat." Az ellenőrzés ezzel új utakra terelődött.

Az események menetében döntő változásokat hozott, hogy az iparügyi miniszter 1948. május 8-án a Szerződés 20. paragrafusára és a 4660/1946. M.E. számú rendeletre hivatkozással dr. Székely Pált – mint rendkívül széles jogkörrel felruházott állami ellenőrt – rendelte ki a MAORT-hoz. Székely Pál teljes mértékben élvezte a párt (ekkor már a Magyar Dolgozók Pártja) vezetőinek bizalmát, és a Központi Vezetőséggel intenzív kapcsolatot tartott. A május 24-i nagykanizsai pártértekezleten így vallott küldetéséről és a párt elképzeléseiről: „Tartsuk szem előtt, hogy a jövőben a MAORT-nál minden körülmények között annak szabad és kell történnie, amit pártunk, és a párton keresztül a dolgozók tömege akar. A MAORT-ot be kell állítani tökéletesen a nemzetgazdaság szolgálatába... A vezető elvtársak a MAORT-ról kétes véleménnyel vannak, rányomta a MAORT-ra a bélyegét a Szoc. Dem. jobbszárny. Ennek meg kell szűnnie. Ki akarjuk sajátítani a MAORT-ot a Magyar Kommunista Párt, a magyar nemzetgazdaság számára... Nem szabad nekünk tisztelni az amerikai tőkét. Úgy kell tekintenünk, mintha a Maort is államosítva volna. Előre messzemenő nyilatkozatokat a párt nem szokott tenni, csak azt mondják, amit a közeljövőben végre is hajtanak."

A MAORT államosításának kérdése tehát eldőlt. Ennek azonban akadályai voltak: a MAORT érvényes szerződése, a békeszerződés stb. A lehetőséget csak a Gombosi Zoltán feljelentéseiben megfogalmazott szabotázs vád kínálta.

Srágli Lajos [Változó Világ 22.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010